Szolnok Megyei Néplap, 1970. október (21. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-03 / 232. szám

1970. október 3. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Több hónapos kényszerszünet után Szolnokon újból pa­lackozzák a gyógyhatású Áldás ásványvizet. Naponta 6—800 üveg telik meg „Áldással”. A húszmillió éves mammiit talpraáll Ismét lábra állítják azt az óriási, csaknem 4 méter ma­gas, bozontos, két- és félmé­teres agyarú mammutot, — amely legalább 20 millió éve a mai Mátraderecske táján elöregedés következtében, — vagy valami természti katak­lizma folytán, esetleg vala­milyen halálos párviadalban hullott el. Csontvázát a rára­kodott üledékek a hosszú év­milliókon át is épségben tar­tották meg, úgy hogy 22 év­vel ezelőtt teljesen sértetlen, hiánytalan állapotban talál­tak rá. Alighanem ez volt a legteljesebb mammut- csontváz, amely Magyaror­szágon mindmáig előkerült. A rendkívüli értékű lele­tet kiemelő jószándékú, de meglehetősen képzetlen ama­tőrök azonban nem minden csontdarabban ismerték fel a csontot, így a csontváz a „leletmentés” • után már nem volt hiánytalan. A szaksze­rűtlen tárolás alatt további darabok is elkallódtak, s így a képzett szakemberek kezébe már csak a teljes csontállomány 40 százaléka kerülhetett. Az utolsó jégkorszaknak ezt az egykori tanúját most a budapesti Természettudo­mányi Múzeum Föld- és Ös- lénytárában talpraállítják. A tár tudós gárdája már hóna­pok óta dolgozik a csontváz összeállításán. Természetesen felhasználják az eredeti cson­tokat is, a hiányzókat viszont gipszből pótolják. A múze­um szakképzett a nagyközön­séghez mérve csaknem pa­leontológusnak minősíthető lakatosai elkészítették azt a vasállványt, amelynek a csontváz-terhét hordania kell. Zenés gyógyítás Mezőtúr, ez az alföldi vá­ros. nemsokára híres lesz ze­nés gyógyítási módszeré­ről! Évekkel ezelőtt a helyi kórház betegei unatkozva, zene nélkül voltak kénytele­nek meggyógyulni. A kór­termek akkoriban szívfacsa­ró látványt nyújtottak. A csendet szinte vágni lehetett. Még egy árva táskarádió sem nyújtott egy kis lélek­vidító zajt! Az egyik osztá­lyon dolgozott ugyan egy ta­karítónő, aki seprés közben dúdolgatott, de ez nem elé­gítette ki a zenei igényeket. A betegek sápadtan, csend­ben olvasgatták az újságo­kat, könyveket és alig vár­ták, hogy ebből a nyomasz­tó csendből szabaduljanak. Ekkoriban támadt vala­kinek az az ötlete, hogy a kórház mellett lévő volt úri kaszinót átalakítsa tiszti klubbá, melyhez többek kö­zött egy zenekar is szüksé­ges volt. A vézetőség ko­moly hangerővel rendelkező hangszórókat szereltetett fel. És mindezt ingyen! Sem a kórház, sem a környező ut­cák lakói nem fizetnek kü­lön zenedíjat! Csendes város Mezőtúr? Nincs elég élet Mezőtúron? A kórház betegei már este kilenckor alszanak, mint a bunda? Nem, ezt nem hagy­hatták ennyiben! Hát nem is hagyták!! Öröm a kórtermekbe este belépni. Némely beteg szép lila színben, a nyári meleg és a szívbetegségtől fulladoz­va, a zene élénk ritmusára még éjszaka is olyan szépen, cifrán káromkodik, hogy azt megirigyelhetné bárme­lyik egészséges ember. A fiatalok türelmesen magya­rázzák idősebb sorstársaik­nak a beat zene értelmét, feltárva annak mélységes szépségeit. A szülés is sokkal gyor­sabban zajlik le zene mellett. A frissen műtött betegek éjfél után (szombaton reggel kettő után!) egészséges, mély álomba zuhannak, mi­után végighallgatják az esti hangversenyt. Helyes lenne bevezetni az új módszert minden kórházban. Ehhez helyi kezdeményezésre van szükség. Reméljük, akadnak ehhez megértő és segítőkész vállalkozók! LOVAS JÁNOS Ujolajmező születik az Alíöldön A Duna-Tisza közének ku­tatása már régóta szerepel a szakemberek távlati tervé­ben. A Nagyalföldi Kutató- és Feltáró Üzem idei tervé­ben ez a terület már súlyo­zottan szerepel és több ezer méter lefúrását vették terv­be. A területen több szén- hidrogén előfordulásra al­kalmas szerkezetet mutatott ki az előzetes geofizikai ku­tatás. A viszonylag szétszórtan elhelyezkedő szerkezetekre a kutatási koncepció az volt, hogy egy-egy szerkezetre csak egyetlen kutatófúrást tűz­nek ki. Így a rendelkezésre álló terv­szerinti méterszám mellett még az idén több földalatti szerkezetről kaphatnak föld­tani információt. Amennyi­ben az első fúrás az adott szerkezeten szénhidrogénré­tegeket tár fel, úgy természe­tesen a területre több mély­fúrást is lemélyítenek. Ez a kutatási koncepció előnyben részesíti az olaj­előfordulásokat, mert az alföldii olajkészletek a már feltárt földgázkészle'.ekhez viszonyítva még mindig renkívül szerények. Ezen a téren még a viszony­lag nagy készlettel rendel­kező algyői szénhidrogénme­ző sem hozott kielégítő vál­tozást. A fenti program keretében mélyült a Bugac község mel­letti, több mint másfélezer méter mélységű fúrás is. Már a végleges mélység elérése előtt, a miocén rétegek átha- rántolása közben olajnvo- mok jelentkeztek az öblí­tőiszapban és a megfú kőzetminták tis gazdag oh jós rétegekre voltak je lemzők. A kút kivizsgálása igen kér vező eredményt adott, mei napi 60—70 m3 kőolajterme lést szolgáltatott. Ez az ered mény nemcsak az új kőolaj lelőhely megtalálását jelen ti, hanem egyben az alföld kutatógárda elképzeléseit i igazolta. A kutatófúrást. folytatódnak és az első olajat adó kút kö ré több fúrást mélyítene! az olajos terület nagyságá­nak és a megtalált szén- hidrogénvagyon pontosabb meghatározására. A kőolaj minősége azonos az algyői és a szanki kőolaj­jal, benzin és petróleum tar­talma eléggé gazdag. F. I. Még sül Felesleges kenyéraggodalmak Martfűn Övatos előrejelzés érkezett a minap Martfűről. Baj lesz hamarosan, nagy baj, veszélyben a martfűiek kenye­re! A sütőipari vállalat úgy határozott, hogy megfojtja a születőben lévő konkurrenciát. Eddig ugyanis egyedural­ma volt. A napi 22—24 mázsa kenyeret, a sok száz pék­süteményt ez a vállalat szállította a nagyközségbe Ti- szaföldvárról. Jó hét éve már, hogy a régi gyártelepi pékséget bezárták, s a közeli nagyközségben sütik a cipő-, téglagyáriak kenyerét, kalácsát is. Évek óta sok a baj a martfűiek élelmiszerellátásá­val. Tudják ezt a gyáriak, s mindazok a más falvakból dolgozni járók is, akik műszakváltáskor megrohanják a kevés és többségében árusításra régóta alkalmatlan bol­tokat. A kenyérellátással is volt, van évek óta sok prob­léma. Ezért nem furcsálható, — hogy a nagyvállalat pártbi­zottságán is mindennapos té­ma az élelmiszer-ellátás, köz­te a kenyér beszerzés is. — Azt hiszem nemsokára nem lesz kifogás, — mond­ja Fodor Sándor, a pártbi­zottság titkára. — Itt az én szobámban tárgyaltunk né­hány hete a sütőipari válla­lat vezetőivel, a tanács vb titkárával. Nem másról, ar­ról beszélgettünk, hogy a ré­gi gyártelepi pékséget meg­vásárolta a szélevényi Szik­ra Termelőszövetkezet. — S közben mindezzel ösztönözzük a sütőipari vál­lalatot is. Konkurrenciája lesz, tehát a földvári pékség­ből is jobb, szebb kenyeret várunk az élelmiszerboltok­ba. Különben a sütőipar azon az emlékezetes tárgyaláson azt is bejelentette, hogy sa­ját pavilonokat nyit. Veres István a nagyköz­ség tanácsának vb elnöke már nem ennyire derűlátó. Hivatkozik régi dolgokra is, ■— joggal. Az idén az is meg­történt a kemény télben, — hogy ő hozatott lánctalpas traktorral kenyeret Tisza- földvárról. — Senki nem akarja a sü­tőipari vállalatot elkergetni Martfűről — mondja. — Sajnos van néhány aggasz­tó érzésünk. A sütőipari vál­lalat ugyanis tart a konkur- renciától. Még azt is meg­mondta, hogyha kell, saját boltjaiból házhoz szállítja a község lakóinak a kenyeret. Mi lesz akkor a tsz pékség­gel? Dósa János a sütőipari vállalat igazgatója Szolnokon válaszolt az elhangzottakra. — Azt hiszem felesleges az aggodalom. Igaz, amikor megtudtuk, hogy tsz pékség lesz Martfűn, magunk is gon­dolkodóba estünk. Végül úgy határoztunk, hogy saját elárusító pavilonokat nyi­tunk. Különösen olyan része­in a községnek, ahol nincs a közelben bolt. És valóban így igaz: ha igény lesz, akár házhoz is visszük a kenye­ret. Kinek rossz ez? Mindez azonban majd csak valamikor a jövőben lesz így. Az előzetes aggodalom, riadalom azért felesleges. A kétféle kenyér még kelet­ien, sületlen. S. J. Szabó László — Sólyom József: A kikötő elpusztul: 7.55-kor 10. Meztelenre vetkeztették őket Egy nagy, háromemeletes, szürke épülettömb előtt állt meg a fekete Chevrolet. Stanley megrökönyödve lát­ta, hogy az FBI Los Ange- les-i kirendeltségére hozták őket... — Hát az FBI köpött a levesbe? — mondta most már hangosan. De még min­dig nem árulta el, hogy tu­lajdonképpen ki ő, bár most már sejtette, hogy az FBI emberei nagyon is pontosan tudják, kiket „csomagoltak” be a japán konzulátus előtt. Odabent gyorsan túlestek a formaságokon, s az FBI emberei nem is titkolták örömüket a jó kis fricska miatt, amit ezúttal az ONI kapott. Mert miközben át­kutatták Stanley zsebeit, — elkobozták tőlük a kis fényképezőgépet, a sifregép jelszámrendszeréről szóló feljegyéseket, sőt még iga­zolványaikat is —, már ja­vában folyt a telefonbeszél­getés a Los Angeles-i kiren­deltség vezetője és Edgar Hoower, az FBI nagyhatal­mú szövetségi főnöke kö­zött. A jelentés lényege ez volt: az ONI, amerikai ér­dekeket veszélyeztetve, ma­gánakciót kedeményezett, s nemcsak a diplomáciai stá­tust sértette meg, hanem ke­resztezte az FBI terveit is. Hogy mik voltak ezek a ter­vek, Stanleyék persze nem tudhatták, legalábbis akkor nem, csak 1945 után... (Semmiképpen sem megsér­teni Japánt, sürögjenek-fo- rogjanak az USA-ban, ahogy tudnak, nem az a fontos, hogy mit tudnak meg az amerikai flottáról, vagy a katonai erőkről, hanem az, hogy Cordell Hull, akkori küli'io—miniszter rábírja a tokiói kormányt: nekik a Szovjetuniót kell megtámad­niuk Távol-Keleten, az USA és Japán semmiképpen sem háborúskodhatnak egymás­sal, mert ez fontos érdekei­ket sértené.) Csak nevettek rajtuk Nos, miközben Washington és Los Angeles között jó fél órán át folyt a telefonbe­szélgetés a különleges vo­nalon, Stanley hadnagy és két társa tapasztalhatta, ho­gyan alázza meg őket az FBI, nemcsak mint ameri­kai tiszteket, hanem mint embereket is. Mindhármukat anyaszült meztelenre vet- kőztették. s valamennyi test­részüket áttapogatták, átku­tatták, „nem rejtettek-e el valami olyasmit, amit az FBI elől el akarnak titkol­ni.” Hiába tiltakozott Stanley, hiába követelte, hogy hívják fel az ONI parancsnokságát, a szövetségi nyomozóiroda ügynökei csak nevettek raj­tuk. Pedig, ha tudták volna, hogy mi rejtőzik a filmre vett japán szövegben — ta­lán egyikük sem lett volna ilyen vidám. Mert bizonyos, hogy ennek ismeretében az FBI emberei kissé meg-meg- hökkentek volna: hát már ennyire beépültek a japá­nok? Stanleyék viszont örül­hettek volna, hogy időben megtudják azt, ami hétpe­csétes titok volt közöttük, s amiről a japánok mégis tudomást szereztek. Mert ez esetben lett volna még idő bizonyos átcsoportosításokra, hadászati-felvonulási tervek megváltoztatására... 1941 novemberét írták ugyanis... Ám a filmtekercsre vett szö­veg egyik pillanatról a má­sikra megsemmisült — nem csupán a rivalizálás miatt, hanem egyszerűen emberi butaságból. Mert annyira azért kiváncsiak lehettek volna az FBI ügynökei, hogy legalább saját maguk számára hasznosítsák, amit Stanleyék megszereztek a japán konzulátuson. De Ed­gar Hoower szigorú utasítást adott, hogy a filmre vett anyagot meg kell semmisí­teni, mégpedig úgy, hogy a telefonbeszélgetés után nyomban ki kell venni a filmet a gépből egy világos szobában... Ha a filmet előhívták volna A filmet megsemmisítet­ték. Csak amikor már meg­történt a katasztrófa, Pearl Harbort izzé-porrá bombáz­ták a japánok, akkor derült ki, hogy minderről az ame­rikaiak jóval előbb tudhat­tak volna, ha előhívják a filmet, és lefordítják a ja­pán szöveget. Ugyanis 1942 nyarán az Egyesült Álla­mokban elfogtak egy japán ügynököt, akiről kiderült, hogy a hadba lépésig a kon­zulátuson dolgozott, majd ezt követően nevet változtatott, illegalitásba ment és elköltö­zött egy tengerparti japán haiászkolóniára. Ez az ügy­nök elmondta, hogy a Los Angeles-i konzulátus sifre- szobárjában, a falba épített kis páncélszekrényben már 1941 szeptembere óta őriz­ték az Egyesült Államok tengeri felvonulási tervét, összevonási rendszerét, azt a tervezetet, amely az 1941. november 25. és 30. közötti Pearl Harbor-i összevonási műveletet tartalmazta. De az amerikaiak nemcsak itt követtek el hibát. Ha nem lett volna ez a rivali­zálás a fegyvernemek és az FBI között, akkor körülbe­lül ugyanebben az időben egy másik vonalon — sőt, egy harmadikon is — tudói mást szerezhettek volna ar­ról, mire készülnek a japá­nok Pearl Harborban. A másik ilyen ostoba eset Singapore-ban játszódott le. Ezerkilenszáznegyvenegy októberét írták, s a háborús feszültség a nagy angol ten­geri támaszponton. Singapo­re-ban is napról napra fo­kozódott. Itt már sokan ol­vastak különböző jelekből, s ezekből világosan kivehették, hogy a japánok rövidesen újabb vállalkozásba kezde­nek a Csendes-óceánon. Ez pedig Singapore-t válságos helyzetbe hozhatja, mert bármit beszéljenek is a tá­maszpont védelmének áttör- hetetlenségéről, akik ott voltak, nagyon jól tudták, milyen gyenge lesz ez a vé­delem. A kívülálló úgy gondolhatja, hogy ilyen je­lek birtokában csak fokoz­ták a biztonsági intézkedé­seket, és megszegésükért a legsúlyosabb büntetéseket szabták ki. Mégis. az angol tisztek, — akiknek különö­sen tisztában kellett volna lenniük a helyzettel — sor- ra-rendre követték el az ilyen jellegű vétségeket, fő­leg az angol tiszti klubban. A tiszti klub állandóan te­le volt angol és 'itt „vendé­geskedő” amerikai tenge­résztisztekkel. A tiszfek fecsegnek Október utolsó napjaiban egy fiatal amerikai tenge­résztiszt, bizonyos Anderson kapitány éppen erről vitat­kozott angol kollégájával. Ross őrnaggyal. Miután megbeszélték a világpolitikai helyzetet, Anderson elmond­ta, hogy rövidesen Pearl Harborba indul. Fenn is akadt az angol tiszt szeme, fecsegő amerikai kollégája szavain. Meg is korholta ezért, aztán a beszélgetés átcsapott arra, hogy mennyi hír szivárog ki a7 angol és az amerikai haderőtől. — Fecsegnek, nagyon fe­csegnek az emberek — szö­gezte le Ross őrnagy. — S az imént ön is vétett, mert tudomásomra hozta, hogy hová készülődik csatahajójá­val. . Ha én most hírszerző lennék, könnyen megállapít­hatnám. hogy innen, Singa- pore-ból nem véletlenül ren­delik át az önök egységét Pearl Harborba, ami nem kis távolság... Az amerikai tiszt meghök­kent az őrnagy szavain, de elismerte, hibázott. — Tényleg nem szabad fe­csegni. .. — mondta ő is. *— Különösen itt... — folytatta Ross őrnagy. — Ha én lennék a japán kém­főnök. egyszerűen beépíte­nék egy jó kémet ebbe a klubba. Biztosra veszem, hogy minden katonai vagy tengerészeti eseményről ér­tesülne. . . Következik: Nem tudott nyugodtan aludni

Next

/
Thumbnails
Contents