Szolnok Megyei Néplap, 1970. október (21. évfolyam, 230-256. szám)

1970-10-24 / 250. szám

tm. október 24. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s Uj autószerviz A 3 MILLIÓ FORINTOS BE­RUHÁZÁSSAL ÉPÜLT JÁSZLAD ANTI VEGYES KISIPARI SZÖVETKEZEI' AUTÓSZERVIZE EGY HÓ­NAPJA ÜZEMEL. Warsawa gépkocsi futójavítá­sa és szervize A modern új szerviz épülete Légiközlekedés a XX. század végén Mindössze harminc év és 2000-et írunk. Mekkorát fej­lődött az emberiség ennyi idő alatt...! A légiközlekedés századunk elején született, de fejlődésé­nek üteme lenyűgöző. Kezd­tük a „repülő polcokkal” és már a hangsebességnél is gyorsabb transzkontinentális járatoknál tartunk. Az első repülőgép születésekor ezt senki sem tartotta kivihető­nek. Abban az időben a tu­dósok többsége azt állította, hogy a levegőnél nagyobb fajsúlyú készülékek repülése képtelenség. A korabeli is­mert csillagász, Simon New- come írta: „nem lehet az ál­talunk ismert anyagokból, gépekből és az energia szá­De milyen lesz szerintünk a légiközlekedés 2000-ben? Bolygónk méretei miatt nem érdemes a végletekig növel­ni a sebességet, hiszen a leg­távolabbi útvonal hossza sem haladja meg a húszezer ki­lométert — 8—10 ezer kilo­méteres óránkénti menetse­bességgel a földgolyó bár­mely pontja 2—2.5 óra alatt elérhető. (Az utasok kime­rültsége a kutatások szerint három órás út után kezd je­lentkezni.) Márpedig kétség sem fér­het ahhoz, hogy ilyen sebes­ség 2000-ben már megvaló­sul. A 6000 kilométerig ra­60-szor több lesz, mint ma. Tekintve, hogy a repülés an­nál biztonságosabb, minél ke­vesebb gép tartózkodik egy­idejűleg a levegőben — a jö­vő a mammutjáratoké. Közü­lük a legnagyobbak súlya el­munkra ismert előfordulási formáiból olyan készüléket konstruálni, amelyet az em­ber hosszantartó repülésre használhat”. Még a leglelkesebb repülő­rajongók sem mertek ilyen rohamos fejlődést feltételez­ni. N. Morway, az ismert amerikai repülőmérnök, akit a közönség Az utolsó par­ton című regényében hasz­nált írói álneve után — mint Neville Shwet-ot — ismer. 1929-ben azt jósolta, hogy a repülőgép 1980-ban már nem fog tökéletesedni- Sebessége ekkor 170—200 km'óra lesz, hatósugara pedig 1000 kilo­méter — 20 tonna összsúly és 4 tonna hasznos teher mel­lett. cionális sebességet már elér­tük, amint ezt a TU—144-es szuperszonikus utasszállító gép példája mutatja. Ezer ki­lométer körüli távolságokra a hangsebesség fölötti repü­lés nem célszerű, mivel nem csökkenti lényegesen a me­netidőt — tekintve, hogy 2000- ben a városi repülőterek csak legalább 20—30 percnyi uta­zással lesznek megközelíthe­tők. Lényegesen jobb lesz az utasok ellátása is. Filmek, televízió és folyóiratok fog­ják szórakoztatni őket. Több­sávos utakon és metrón le­het majd kijutni a repülő­térre. éri az ezer tonnát. Ezek a já­ratok átlag 1500—2000 utast fognak szállítani — azaz semmivel sem kevesebbet, mint ma egy személyvonat. Uymódon a nagyobb sebes­ség és a jobb ellátás ellenére a repülőjegyek ára olcsóbb lesz. Földünket a menetrendsze­rű repülőjáratok sűrű hálóza­ta fogja övezni. Ugyanúgy menetrend szerint fognak in­dulni az elektronikus számo­lógépekkel irányított inter­kontinentális teherszállító rakéták is. Az automatika jelentősen megkönnyíti az utas és te­herszállító gépek pilótáinak munkáját. Növekedni fog a repülés biztonsága­Légpárnás teherszállítók Ha a földrészek közötti áruszállítás az eddigi ütem­ben nő, a szállításokat csak speciális, nagyméretű légpár­nás járműveken tudják majd megoldani (a tengerjárók lassúak, a légi szállítás pedig drága). A légpárnás teher­szállítók 600—800 kilométeres sebességgel fogják átszelni az óceánokat. A repülőtérrel nem rendel­kező településeket függőlege­sen fel- és leszálló repülőgé­pek fogják összekötni. Heli­koptereket csak kis távol­ságra és a repülőgépek szá­mára hozzáférhetetlen helye­ken érdemes használni. Világszerte foglalkoztatják a konstruktőrök fantáziáját a Mars és a Vénusz légkörében is repülőgépes modellek. Mi­re az ember a Marsra lép biztosan lesznek ilyen repü­lőgépek. I. OBRAZCOV akadémikus a Moszkvai Repülőipari Intézet rektora (AFN) Hem érdemes a végletekig A lég úton szállított árumennyiség Szorgos munkáskezekért Kévé» dolgozója van a ruhagyári telepnek Túrhevén Nehéz elképzelni, hogy olyan lélekszámú városban, mint Túrkeve, nem lenne elég női munkáskéz, amely — úgymond — kapva kap a kereseti lehetőségen. Szabó Ferenc a Május X. Ruhagyár ottani telepének vezetője mégis ezt panaszolja. Hozzá­teszi, szerinte a város asszo­nyai, lányai nincsenek erre különösebben ráutalva. — Ma már nincs jelentke­ző sem — mondja, miközben arról is számot ad, hogy a májusi betanulás óta több mint kétszáz ember megfor­dult a telepen. Eleinte tehát kapós volt a ruhagyári mun­kaalkalom, de aztán mintha elment volna a nők kedve tőle. Hogy miért? — Erre ne­héz választ kapni az ott dol­gozóktól. Mindenesetre elgon­dolkoztató, hogy a telep mun­káslétszámának mindössze 20 százalékát érintette a nagy jövés-menés. Szabó Ferenc szerint ugyanis a hetvenhét dolgozónak mintegy négyötö­de kezdettől fogva — május óta — kitart a varrógépek­nél, mindinkább vállalja és megtartja az üzemi rendet, fegyelmet. Már-már meglepő — mint minden, ami érthetetlen —, hogy ilyen kis létszámnak mindössze egyötöde az, aki hozta-vitte a munkakönyvét, hogy alig másfél tucatnyi az a hányad, amelynek „kereté­ben” kétszáz ember ilyen rö­vid időszak alatt kicserélő­dött. Jószerivel egymásnak adták a kilincset a ki- és belépők a volt művelődési házban létesült gyártelepen. Hogyan lehetséges ez? A megkérdezett négy dolgozó közül mások távozásának okairól egy sem adott ma­gyarázatot. Két kislány azt mondta, szívesen dolgozik a telepen, az egyikük korábban a martfűi cioőgyár munkás­nője volt. Két asszony közül az egyik nem garantálta, hogy tartósan ott marad, a másik a nyugdíjazást várja, mert már abban a korban van. Kolosa Imréné szalagveze­tő véleménye szerint soka nincsenek rászorulva erre kereseti lehetőségre, többe pedig a munkát sokalljá! „Ez az üzemi munka ner nekem való” — írja egy as/ szony a munkakönyvét kike rő levelében. Sorai azonba tele vannak ellentmondássa' „Én ott igaziból szeretter lenni — írja máshelyütt — újra vissza fogok menni — Ígéri, majd hozzáteszi: —£ kérem a munkakönyvemet”. Tény, hogy az eíbizonyta lanodás jó néhány emberr« jellemző a kilépők, vág? a kilépni szándékozói, között. Másfelől viszom az is tény, hogy a ruhagyári telepnek több szorgos kézre van szüksége a mostaninál Legalább nyolcvan munkás­nő kellene, de százat is tud­nának foglalkoztatni. A jö­vőben pedig a telep bővíté­sét tervezi a Május 1. Ruha­gyár. Ehhez azonban minde­nekelőtt elegendő munkáskéz kell. Nehéz elképzelni, hogv Túrkevén ebből ennyire ke­vés van... M. I. Az újságos néni Szolnokon a 31 ezer újság­előfizető levelesládájába haj­nalonként harminchat hír- lapkézbesitö asszony dobja be a friss olvasnivalót. — Ha fél ötkor ki tudok indulni, fél hétre széthor­dom a körzetemben a lapo­kat. Aztán megfordulok, mert gyakran ketten-hárman is hiányoznak, akik helyett ki kell vinni az újságot. Az­zal kilenc-tíz órára végzek. De tudja, akkor már úgy érzem, mintha elkéstem vol­na, mert sok helyen türel­metlenek, jól rámpirítanak — mondja Kodsi Istvánná, a szolnoki Ságvári körút „új­ságos nénije”. 1963 óta ez az ő körzete. A lakókat, csalá­dokat emelet és ajtószám szerint ismeri. — Tizenegy fillért ka­punk egy újságért. Ebben a mi szakmánkban a legiga- zabb talán a mondás, hogy sok kicsi, sokra megy. Ugyanis jól keresünk. Az én fizetésem havonta 1200—1300 forint, és reggeltől az egész napom szabad. Elvégezhe­tem a házimunkát is. Három fiúra mosok, főzök. — Dolgoztam már kőmű­vesek mellett, tsz-ben, al­kalmanként a cukorgyárban, vállaltam feles művelést. A gyerekeket meg felültettem a biciklire és ahová lehetett magammal vittem őket. Egész napra nem lehetett egyedül hagyni a piciket. Ezért is maradtam meg eb­ben az állásban. Mert ne­hogy azt tessék ám hinni, ha elégedett is vagyok, hogy ez olyan nagyon jó. A leg­nehezebb a hajnali felkelés, meg a pénzbeszedés. Nekem kérem fejben kell tartanom, hogy X-ék mikor kapnak fi­zetést, Y-ék mikor szoktak otthon tartózkodni, hogy Z-néni kicsit nagyot hall és csak a negyedik csöngetés­re jön ki. Van agy család, akinek már nemegyszer a saját zsebemből fizettem ki a havi rádióújságját. A lap­hoz ragaszkodnak, csak ép­pen mindig rosszkor me­gyek a pénzért. Én meg úgy vagyok, hogy napi 40— 50 emelet megmászása után inkább hozzápótolom azt a pénzt, minthogy negyed- szerre is felmenjek a har­madikra. — A pénzbeszedésről jut eszembe, hogy újabb olva­sókat is szervezek a Nép­lapnak. Aki meg le akarja mondani, azt rábeszélem. — Vannak persze nagyon rendes imerőseim is, behív­nak, elbeszélgetünk, van ahol még kávét is főz a házi- aszony. Az egyik nyugdíjas házaspár a múltkor borra­valót akart adni, mert min­dig felviszem nekik az új­ságot. Nem fogadtam el, tu­dom, hogy abból a kevéske nyugdíjukból élnek. Azt mondtam, kívánjanak erőt, egészséget, hogy sokáig tud­jam még hordani a lapot. — Tíz évem van hátra a- nyugdíjig. Biztos itt, a pos­tánál töltöm le ezt az időt. Aztán jó lenne egy kis ut­cai árusító pavilont kapni, talán megérdemlem. — HORVÁTH — G. RÜKLTN: DIVATOS PÁRBESZÉD — Udv, drága Margaritám! — Már két hete megszűntem annak len­ni. A Margarita már kiment a divatból. — És most, ki vagy? — Margó. — Hát akkor, üdv, Margó! — Az „üdv” sem divatos már. Azt kell mondani: „szia!” — Szia, Margó! — Szia! Hát téged, hogy hívnak most? — Mint mindig, Irinának. — Az utóbbi időben nem viselnek ilyen nevet. Irénnek foglak szólítani. — Rendben van. Különben mi újság? — Gratulálj Irén, férjhez mentem. — Már megint?!! — Ma nem divat a csodálkozás. Férj­hez mentem és kész. Már három napja. — Sikerült? — Nem egészen. — Iszik? — Rosszabb. Borotválkozik. Pedig most a szakáll a divat. Ráadásul dús haj borítja a koponyáját. Sikkes, dús hajzat. — És az baj? — Méghozzá nagy. Az utóbbi időben már a költők is dús sörény nélkül járnak. Mindnyájan kopaszságot fogadtak. — A nőknél milyen frizura van divat­ban? — Semmiféle frizura. Csupán összebor­zolt fürtök. — Nagyon érdekes! — Azonban nagyon vigyázni kell a kö­vetkezőre: nem szabad mosni és fésülni a hajat. Megmosod a fejed — és már ki is mentél a divatból, úgy nézel ki, mint egy nyárspolgár. — És mi a divatos hajszín? — Ogy másfél hétig még a vörös. De aztán, úgy hírlik átérnek a narancsszínűre. Száz százalékosan modern! — Hát a szemek? — Mi van a szemekkel? — Milyen színűek? — Színtelenek. A szem környékét egy csomó különféle színű festékkel kell be­kenni, hogy a szem színe teljesen látha­tatlanná váljék. — Hap-ci-ii... — Te köhögsz, Irén? — Igen, egy kicsit. — Az ilyen prüsszögés ma nem diva­tos. Köhögj hangosabban, érthetőbben, modernebbül. Menj orvoshoz. — Már voltam. — A legdivatosabb orvoshoz kell for­dulni. A legdivatosabbhoz. És megkövetel­ni, hogy a legdivatosabb orvosságot írja fel neked. De ne olyat, amitől izzadsz. Jegyezd meg, manapság nem divatos az izzadás. Külföldön ma már csak a rosszul fizetett férjek izzadnak. — Oh, Margó, hisz ez borzalmas! — Ez van. Ha érdekes akarsz lenni — divatolj. Jaj. Irén. hogy elfecsegtem veled az időt! Még el kell szaladnom egy né­nikéhez, hogy vegyek tóle egy öreg hol­mit. Nem magamnak, hanem a férjemnek. Megmondom neked a nagy titkot: az az isteni öregasszony eladja nekem a régi ikonját — A férjed hívő? — Ne kacagtass, légy szíves. Éppen olyan hívő, mint te meg én. Mostanában igen sikkes dolog — ikonokat gyűjteni. Jegyezd meg, hogy most a Barbara-vér- tanúk mennek. Ha elszánnád magad, jól nézd meg; Barbara helyett még rádsóznak valamilyen divatjamúlt szentet. Szia, drá­gám! MOLNÁR SÁNDOR fordítása ...............................................................

Next

/
Thumbnails
Contents