Szolnok Megyei Néplap, 1970. október (21. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-23 / 249. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. október 23. Nem kell hozzá varázslat Szerény keretek között, kevés anyagiakból is dolgozhat jól egy sportkör. Nem kell hozzá varázslat, sem különleges tudomány. Csupán néhány lelkiismeretes vezető szükséges, aki jól gazdálkodik a rábízott javakkal, s komolyan veszi megbízatását. Példázza ezt a Törökszentmiklósi Kinizsi SK esete. Legnépszerűbb a természetjárás Két évvel ezelőtt a Szolnok'megyei Gabonafelvásárló és Feldolgozó Vállalat központjának dolgozói a szakszervezeti bizottsághoz fordultak: alakítsanak sportkört. Kérésüket teljesítették és asztalitenisz, sakk, valamint galambász szakosztályokkal megalakult a Kinizsi SK. Amikor bevezették a 44 órás munkaidőt és a dolgozóknak megnövekedett a szabad ideje, létrehozták a természetjáró szakosztályt is. Ez lett a legnépszerűbb. Mindenki megkedvelte, éves programot állítottak össze, amit pontosan be is tartanak. Érdekesség, hogy a fiataloknak nehezebb, az idősebbeknek könnyebb túrákat szerveznek. így például a fiatalok az idén Ágasvárt, a Rám-szakadékot és Dobogókőt keresték fel, az Idősebbek háromnapos pécsi túrán voltak, október elején pedig Miskolc, Aggtelek, Lillafüred, Eger és a Szalajka- völgy tájaival ismerkedtek. Elsősorban a tömegesítésre helyezik a hangsúlyt, egy- egy útra ötvenen is elmennek. A sportkör százhetven- négy tagja közül százhúsz természetjáró. Évi 23 ezer forintos költségvetésükből 8 ezer forint az állami, 5 ezer a szakszervezeti támogatás, a többit a tagdíjfizetésből fedezik. Sakkozóik a megyei másodosztályban játszottak, de egyik vezetőjük kiválásával meggyengültek. Meghívásos, tehetségkutató versenyekkel most szervezik újjá a szakosztályt Asztaliteniszezőik a járási versenyeken, szparta- kiádokon indulnak. Közkedveltek a szakszervezet sport- felelősével közösen szervezett vállalati, megyék közötti tömegversenyek. Ilyenek voltak a Szolnok—Karcag, Törökszentmiklós—Szolnok, vagy Szolnok megye—Hajdú megye közötti vállalati találkozók. Felkarolták a vívókat Ez év elején átvették a sokat hányatott és mostohán kéziét vívószakosztályt Nem kis gond. amit vállaltak. Országszerte nagy vidéki és fővárosi szakosztályok küzdenek létükért, vagy jelentik be megszűnésüket. Vajon akkor egy kis vidéki egyesület hogyan tud otthont biztosítani, miként igyekszik fenntartani az igényes, komoly költséggel járó vívó szakosztályt? A Kinizsi vezetői tisztában vannak vállalásuk nehézségeivel, de úgy érzik, megbirkóznak vele. Büszkék a régi hagyományokra. Arra, amikor mintegy százan jártak edzésre s boldog volt az a fiatal, aki vívhatott. Ügy vélik, azt a színvonalat most is elérhetik. Bíznak Köves Mihály edző sportszereteté- ben, aki emberileg és szakmailag is példaképe a fiataloknak. Dókus László edző a tavasszal kapcsolódott be a munkába, s megkezdődött a szervezés. A meglévő tizenegy vívó mellé tizenötöt igazoltak a város iskoláiból, s most újabb húsz fiatalt vonnak be. Egy részüknek a vállalat kultúrterme, a másiknak az ifjúsági ház nyújt otthont. Átmeneti megoldás, mert az elektromos találatjelzőt például nem tudják beállítani. Felszerlésük hiányos, elhasználódott olyannyira, hogy már alig tudnak pástra lépni. Költségvetésük még kevés, így hiába lenne bőven utánpótlás. nem tudják foglalkoztatni. Gondot okoz a felszerelések beszerzése, a lét- fenntartás, de bizakodnak a város szerveinek hatékony támogatásában. A két évvel ezelőtt három szakosztállyal alakult sportkör ma már öt szakosztályt foglalkoztat. Törekvéseik dicséretesek. Megérdemlik a messzemenő támogatást. Pl Férfi röplabda-csapatot szerveznek A Jászberényi Egészség- ügyi SE röplabda szakosztályában úgy határoztak, hogy a sikeresen szereplő női csapat mellé férfi együttest is szerveznek. Megkezdődött a toborzás, december elején tervezik az edzések megkezdését s jövőre már be akarják nevezni a csapatot a megyei bajnokságba. A férfiak edzője az a Mészáros János oktató lesz, aki felvitte a nőket az NB II- be. Munkájához nagy reményeket fűznek, s talán a férfiaknál is sikerül majd hasonló eredményt felmutatni. Kedvezően alakul az anyagi támogatás is. Az MTS Szolnok megyei tanácsa tízezer forintot adott felszerelések vásárlására és segít a jászberényi városi tanács is. Babusa Sándor pénzügyi osztályvezetőnek nagy része van abban, hogy utazásra, edzői bérre keretet biztosított s így a jó indulásnak nem lesz semmi akadálya. Újabb magyar sportlövő siker Phőnix-ben: dr. Hammer! László Is világbajnok lett Az amerikai Phönix-ben magyar Idő szerint csütörtökre virradóra rendezték meg a sportlövő világbajnokság negyedik versenynapjának küzdelmeit. Ezúttal újabb nagyszerű magyar sportlövő siker született az Egyesült Államokban: az olimpiai bajnok és helyezett dr. Hammeri László a kisöbű sportpuska három testhelyzetű 120 lövéses ösz- szetett versenyszámának fekvő testhelyzetében S99 körrel aranyérmet nyert. Jegyzetek Szomorúság, lehangol tság uralkodik az utóbbi időben a Szolnoki MÁV serdülő labdarúgó csapatánál. Kedvetlen Búza Imre edző és az a néhány szülő is, akik még vidékre is elutaznak a fiatalokkal. Érthető, hiszen őszszel már a harmadik mérkőzésük maradt el. Nem utazott Szolnokra a Szabó Lajos SE és Túrkeve csapata, vasárnap pedig Tiszaföld- várra mentek, de a helyiek nem álltak ki. így hát hiába készülnek egész héten szorgalmasan. Kevésbé örülnek a játék nélkül 0:0 gólaránnyal kapott 2 pontnak, mert. mit ér az, ha nem játszhattak. A szövetségben nem nézik tétlenül a ki nem állásokat. A Nemzeti Bajnokságban szereplő csapatokat kötelezték serdülők indítására, ki nem állás esetén a magasabb osztályban játszót büntetik. Azoknál pedig, aikik önként vállalták, becsületbeli dolog játszani. Végül pedig az ifjúság nevelése sem mellékes, különösen akkor, ha közülük szeretnék biztosítani az utánpótlást. Sok panasz hangzik el a Szolnoki Cukorgyár labdarúgó pályájáhak a ross2 állapotára. Egy-egy közepes erejű szél is sűrű salak porfelhőt kavar a játéktéren, ha pedig egy játékos a földre huppan, úgyszólván ismeretlenné válik a feketeségtől. Hasonló a helyzet a tiszaligeti sporttelepen is. Felvetődik a kérdés: nem lehetne a játéktereket a mérkőzések előtt fellocsolni? * Ügy tűnik, a Jászberényi Vasasnál keveset törődnek a propagandával. A megyei I. osztályban játszó labdarúgó' csapatuk legutóbbi, otthoni mérkőzésére talán ötvenen sem mentek ki, pedig a városban ennél jóval több nézőt érdekelne a Vasas játéka. Csak lapunk közölte a találkozó idejét, más eszközt nem vettek igénybe a közönség tájékoztatására. Változtatni kellene a módszereken, mert a jövőben még ötvenen sem mennek ki a mérkőzésre. Asztalitenisz eredmények Asztalitenisz NB in: A Szolnoki VÍZIG csapata a hét végén kettős mérkőzést játszott. Szombaton a Borsodnádasdi Kohász, vasárnap a harmadik helyezett Hajdúnánás együttesét fogadta. Szombaton az ifjúsági Győri Kálmán korszerű támadójátékkal szerzett két értékes győzelmet. Vasárnap nehezen adta meg magát Hajdúnánás. Fej-fej melletti küzdelemben azonban végig a VÍZIG irányított, elsősorban Győri J.t Kun és Szabados jó játékéval győzött és megerősítette második helyét a táblázaton. Eredmények: Szó. VÍZIG—Borsodnádasd 14:2. Gy.: Szabados, Fehér, Kun 4—4, Győri K. 2. Szó. VÍZIG—Hajdúnánás 11.8. Gy.: Győri J. 4. Kun, Szabados 3—3. Fehér 1. Jászberényi Lehel—Bonsodná- dasd ll:5. Jászberényben végig, a Lehel vezetett és biztosan győzött. Gy.: Reisz 4« Bus 3, Szarvas, Hájas 2—2. A TISZAMENT1 VEGYIMŰVEK VÁLLALAT SZOLNOK heti 40—42 őrás, 5 napos munkahéttel dolgozó üzemeibe felvételre keres lakatosokat, nehézgépkezelőket, vegyipari technikusokat, valamint , dimtÉlá—frr takarítónőket Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán« TŰZ HÁZTARTÁSI BIZTOSÍTÁS ROBBANÁS HÁZTARTÁSI BIZTOSÍTÁS VIHAR HÁZTARTÁSI BIZTOSÍTÁS Ä R V I Z HÁZTARTÁSI BIZTOSÍTÁS BETÖR ÉS HÁZTARTÁSI BIZTOSÍTÁS ÜVEGTÖRES HÁZTARTÁSI BIZTOSÍTÁS CSŐ REPED ES HÁZTARTÁSI BIZTOSÍTÁS B A L E SET HÁZTARTÁSI BIZTOSÍTÁS SZAVATOSSÁG HÁZTARTÁSI BIZTOSÍTÁS ALLAMI BIZTOSÍTÓ Hirdessen a Néplapban! mmi mkalmazunk Szolnoki Patyolat Vállalat felvesz férfi, női segédmunkásokat és gyakorlattal rendelkező autószerelőt, aki karosszéria-lakatos munkában is jártas, valamint női fodrászokat. Jelentkezni lehet: Szolnok, Mártírok útja 19, Férfi és női munkaerőt őrportás, mérlegellenőr munkakörbe azonnali belépéssel felveszünk. Jelentkezni lehet: Állatforgalmi és Húsipari Vállalat Szolnok, Vágóhíd u. 70. Rendészet. Két férfi segédmunkást felvesz a Bőripari Ktsz Szolnok, Beloiannisz u. 79—81. Adatfeldolgozó Központunk — érettségizett vagy 16 életévüket betöltött 8 általánost végzett lányokat alkalmaz lyukkártya gépkezelői, (gépkönyvelői) munkakörbe. Betanításukról helyben gondoskodunk. A szakmai képesítés megszerzését követően — teljesítménytől függően jó kereseti lehetőséget biztosítunk. — Jelentkezni lehet az Adatfeldolgozó Központ pénzügyi osztályán. Szolnok Liget u. 36. szára alatt. Telefon: 12—378 (október 20-án.) Lányokat 15 év felett fonó, szövő átképzősként, férfiakat festődébe és kikészítőbe betanított munkásként, valamint lakatost, villanyszerelőt, csőszerelőt, bádogost és tetőfedőt felveszünk. Level bem jelentkezesre reszietes tájékoztatást adunk. Újpesti uyapjuszovogyar, Budapest, ív. Berni út L Vizsgázott kazánfűtőt felveszünk állandó munkára. 605. sz. Ipari Szakmunkásképző Intézet Szolnok, Petőfi u. 1. Megbízható boy-fiút azonnali belépéssel alkalmaz a Török- szentmikós és Vidéke Körzeti ÁFÉSZ 28. sz. általános áruháza. Törökszentmiklós, Május 1. u. 2. sz. alatt. Szolnoki Sütőipari Vállalat felvesz férfi és női munkaerőket, betanításra gépkocsivezetőket, órueladókat, gépkocsiszerelőket, karbantartó segédmunkásokat. Fizetés megegyezés szerint, szerint. 44 órás munkahét. Jelentkezni lehet: Munkaügyi osztályon, Szolnok, Csarnok u. 4. sz. ♦ Árukiliordói munkakörbe 8 általános végzettségű és erkölcsi bizonyítvánnyal rendelkező férfi munkaerőt alkalmazunk jő kereseti lehetőséggel. Vidékiek részére munkásszállást biztosítunk. Jelentkezés személyesen a szolnoki tejüzemben. Takarítónőt 4 őr As elfoglaltsággal alkalmaz a Szolnoki Fényképész Szövetkezet, Beloiannisz u, 21. szám. Felveszünk: híradásipari technikust, elektroműszerész, lakatos* esztergályos, marós szakmunkásokat, közg. technikust, okleveles közgazdászt, — gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírót, női és férfi segédmunkásokat és takarítónőket. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés: FMV 2. sz. gyáregység munkaügyi csoport. Törökszentmiklós, Dózsa Gy. u. 13. Lakást, illetve munkásszállást biztosítani nem tulunk. — Helyi lakosok előnybeq. Fűtőket és segédmunkásokat veszünk fel, — Jelentkezhetnek nyugdíjasok is. MÉH Vállalat Szolnok, Mártírok útja 9. Vizsgázott kazánfűtőt felveszünk Tiszakürt,-Bogaras szeszfőzdébe. Lehet nyugdíjas is. Fizetés megegyezés szerint. — Jelentkezés: Szeszfőzde Vállalat, Homok. Gépírni tudó számlázőt felveszünk. Papír és Irodaszer Nagy- ker. Vállalat Szolnok, Beloiannisz u. 35. Gépkocsivezetőt, szállítót és takarítónőt keresünk felvételre. Jelentkezés: Szikvízüzem, Szolnok, Mártírok útja 12. Felvételre keresünk; asztalos* lakatos, hegesztő szakmunkásokat. Jelentkezni lehet; Vas- és Faipari Szövetkezet * Szolnok* Ostor u. 1. Baromfiipari Országos Vállalat baromfitelepe éjjeliőröket keres felvételre. Szolnok, Ugar 41« Rékasi összekötő út. Bélüzemünkbe segédmunkásokat veszünk fel. Jelentkezés: ÁFÉSZ Szolnok, Ostor u. Ipari osztály. INGATLAN* TÖRÖKSZENTMIK- LÖS belterületén háromszobás kertes ház beköltözhetően eladó. — Érdeklődni lehet szombaton délután és vasárnap reggeltől 15 óráig. Mártírok útja 109. alatt. SZÖVETKEZETI lakást OTP átvállalással átvennék. — „Azonnal fizetek’* — Jeligére a szolnoki hirdetőbe. Beköltözhető kettőszobás kertes családi ház 400 n-öl kerttel eladó. Cserelakást beszámítok. — Szandaszőllős, Petőfi u. 26. Érdeklődni 16 órától, szombat, va- sárnap egész nap. KÉTSZOBÁS családi ház 850 n-öl telekkel — beköltözhetően eladó. Esetleg szövetkezeti lakásért elcserélném. Szandaszőllős, Alma u. 36. szám. ELADÓ 1000 n-öl telek építési lehetőséggel. Műút mellett. Szandaszőllős. Kiss J. u. 45. _____ K ÉT szobás családi ház melléképületekkel beköltözhetően eladó. Rákóczifalva, Jókai u. 114. A HOLT-Tiszaparton 385 n-öl bekerített gyümölcsös eladó. — Érdeklődni: Szolnok, Szántó u. 1. ELADÓ 600 n-öl telek, osztva is, műút mellett, — autóbusz megállóhoz közel. — Szandaszőllős, Kiss J. u. 47. szám. Beköltözhető kertes családi ház eladó. Megtekinthető délután. — Debrecen, Thomas Mann u. 18. szám. SZOBA-konyhás ház gazdasági épülettel, 200 n-öl kerttel eladó. Szolnok, Száva u. 20.— Érdeklődni: 16.30 órától. GÉPJÁRMŰ: 1200-as Volkswagen eladó. Üjszász, Erkel F. u. 21. ZASTAWA CR rendszámú gépkocsi eladó. Szolnok, Vöröscsillag u. XV. — Török. TRABANT 601, legkésőbb tavasszal kiadásra kerülő kiutalást hasonló Wartburg Limousinera, esetleg Skodára cserélek. „Trabant— Wartburg” jeligére a szolnoki hirdetőbe. ADA** V fc I fcL: „LUXUS” szemfelszedő gép új állapotban eladó. Garanciális. Szolnok, Vöröscsillag u. 66. II. em. 9. SZÍNES nagy árjegyzékünk új kiadása megjelent. Kérésére —• díjmentesen megküldjük. — Rózsák* hatszáz fajta újdonság, ezüstfenyők, virághagymák, díszcserjék. T— Szállítás postán. Szálkái kertészet, — Budapest* Népköztársaság u. 8. ALIG használt Welt- klang (esszaltó) — szakszofon jutányos áron eladó. Oiszász. Deák F. u. 26. KÉT jó ló szerszámokkal és gumiskocsival együtt eladó. Lakite’ek, Kis- alpár 99. Verdonék. FOVFP GARÁZS kiadó — vállalatoknak is. — i.Vosztok” lelieére GARÁZS kiadó kőút mellett. — Szolnok, Napsugár u. 1/a. 17 h után. CÖLÖPALAPOZÁSI munkák kivitelezését vállalja 1971. évben 1800 kp-es Diesel verőgépekkel a Keletmagyarországi Vízügyi Építő Vállalat vállalkozási osztálya. Debrecen, I., Széchenyi utca 48. sz. Telefon: 12—640. Telex: 07—2204. „Vásároljon rádiót és televíziót" a Centrum Pavilon Áruházban SZOLNOK. SÁGVARJ KRT. 59/a (Piactér) Mindenféle hűtőszekrény 10%-os mellett részletre kapható. Sanyo japán táskarádió OTP hitellevélre is 1350.— Ft M20 magnetofon OTP hitellevélre is 4200.— Ft Hajdú porszívó OTP hitellevélre is 1190.—Ft 301 mosógép OTP hitellevélre is 1660.— Ft előleg befizetése Minden idényben vegye igénybe a Centrum Pavilon Áruházát, Szolnok Piactéren. f \ I