Szolnok Megyei Néplap, 1970. október (21. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-20 / 246. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. október 20. » 1970. OKTÓBER 20. — KEDD VENDEL, IRÉN NAPJA A Nap kél: 6.00 — nyugszik: 16.48. A Hold kél: 20.31 — nyugszik: 12.43. Várható időjárás kedd estig: felhőátvonulások, szórványosan előforduló esővel. Többfelé élénk, helyenként erős déli, a Dunántúlon észak-nyugntira forduló szél. Az éjszakai fagyok megszűnnek. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet kedden: 12—17 fok között. Gerster Béla Százhúsz évvel ezelőtt, 1850. október 20-án született Gerster Béla, kiváló magyar mérnök. A 73 éves korában elhunyt Gerster tanulmányait a bécsi műegyetemen végzi. 1874- től Becsben városi mérnök: 1876-ban — Türr István munkatársaként __ a Panam a-csatorna tanulmányozására, illetve nyomvonalának kitűzésére kiküldött tudományos expedíció tagja. Később a Korinthoszi Csatornaépítő Vállalat igazgató főmérnöke; ő tervezi a csatornát, és személyesen vezeti a kivitelezési munkálatokat is. Kévéhez fűződik az At- hén-lariszatempevölgyi vasút kitűzése is. Közben Magyar- országon a Ferenc-csatorna Társulat főmérnökeként vezeti a Ferenc József csatorna építését, s részt vesz Türr István vízgazdálkodási tervének kidolgozásában. 1886-ban végleg visszatér Magyarországra; 1919-ben ő vezeti a Duna-Tisza csatorna építési igazgatóságát. — JAVULT, de még mindig nem mgefelelő a szakmunkásképzésben résztvevő nők aránya. Tavaly a tízezer szakmunkástanulóból csak kétezer volt a nő. Ez a szám azonban több százzal volt magasabb az előző évinél megyénkben. — A RENDES munkanapok szintjén végezték a kirakodást a MÁV szolnoki csomópontján vasárnap. Október 18-án áruval megrakodva 493 vasúti kocsi várt kirakodásra, ebből éjfélig 343-at raktak ki. — TÁSKARÁDIÓT és magnetofont ajándékozott a törökszentmiklósi Aranykalász Tsz szülői munkaközössége a Kossuth utcai óvodának. Az értékes ajándékokat a hulladékgyűjtésért kapott pénzből vásárolták. — A JÁSZLADÁNYi Petőfi Tsz-ben elkészítették a negyedik ötéves terv fejlesztéssel kapcsolatos irányelveket. A terv időszakában a szövetkezetnél 2Ö millió forintot építkezési, 8 milliót pedig gépesítési beruházá- zásokra fordítanak. — KARCAGON a MEDOSZ volt mozi helyiségét szeszmentes ifjúsági klubbá alakítják át. A városi tanács erre a célra 800 ezer forintot fordít, a kivitelezési munkát a helyi építőipari ktsz végzi. — KENGYELEN a községi művelődési házban az ifjúsági klub tagjai részére ma közlekedési vetélkedőt rendeznek. A vetélkedő várhatóan sok hasznos ismeretet nyújt a résztvevőknek. Drága emlékiratok A Scotland Yard vezetői valósággal tombolnak. A Sun című lap megkezdte Ronaldo Biggs emlékiratainak közlését; 1963-ban Biggs szervezte meg az emlékezetes nagy postavonat-rablást és 1 miliő fontot zsákmányolt. Az angol detektívek mindmáig eredménytelenül nyomoznak Biggs után, aki megszökött a, börtönből. — HAT nappal korábban teljesítik vállalásukat a karcagi November 7. Tsz dolgozói. A X. pártkongresszus tiszteletére elhatározták, — hogy november 7-ig befejezik a kenyérgabona elvetését. Most úgy módosították tervüket, hogy már november 1-én befejezik a fontos mezőgazdasági munkát. Október 17-ig a kenyérgabona 70 százalékát már elvetették. Öfven éve együtt Meghatóan kedves lakodalmas menet csalta utcára Pusztamonostor lakóit szombaton délután. Az élen egy fiúcska és egy kisleány aranycsokrat vitt, őket követte a Jenes házaspár: Jenes Máté és felesége Varga Rozália. Nyomukban lépkedett nyolc felnőtt gyermekük életük párjával, tizenkét unokájuk, három dédunokájuk, vendégek, nászok nászasszonyok és a népes menet végén a cigányzenekar. A tanácsházán Jenes Máté és felesége újra megfogadták, hogy hűen követik egymást jóban rosszban. Az esküvőt igazi lakodalmi vacsora követte, éjfélkor még menyasszonytáncot is roptak a résztvevők. A lenini páncélautó mai programja Október 20-án 7.45-kor Tiszafüreden búcsúztatják a páncélautót. A Zrínyi Ilona úttörőcsapat tagjai szalagot kötnek az autó zászlajára. 8.15-kor a továbbinduló autót Tiszaszöllősön, 8.45—9.05-ig Tiszaderzsen. 9.15—10.00-ig Abádszalókon köszöntik a helyi úttörők és KISZ fiatalok. 10.30—13.00 között Kunhegyesen a község vezetői fogadják, Lenin hangjának közvetítésével történelmi eseményeket idéznek fel, majd a zászló felszalagozása után a kunhegyesiek megtekintik a legendás hírű járművet. A búcsúztatás után az autó továbbindul 13.30-kor és 14.50-kor érkezik Kunmadarasra, majd 15.10-kor Karcagon lesz az ünnepélyes fogadtatás. Kunmadarason a pionírok és az úttörők, Karcagon az úttörők köszöntik színvonalas műsorukkal és szalagozással Lenin egykori járművét. 15.50-ig a karcagi főtéren tartózkodik az autó, 16 órakor a helyi Lenin Tsz- be érkezik. Az MHSZ-nél honvédségi, gimnáziumi, vegyesipari ktsz- ek KISZ szervezeteinek 19 órakor kezdődő „Ki mit tud Leninről?” vetélkedőjével és filmvetítéssel ér véget a lenini páncélautó második napjának programja. HIRDETMÉNY Zagyvarékas község tanácsa 1/1970. sz. alatt Község rendezési tervét helyettesítő tanácsrendeletet alkotott. A tanácsrendelet teljes szövege megtekinthető a községi tanács vb titkár irodahelyiségében. Jó kereseti lehetőséggel HÍRLAP- KÉZBESlTÖKET keres azonnalra a jászapáti postahivatal. Jelentkezés a postahivatal vezetőjénél. HIRDETMÉNY Szolnok és Vidéke Körzeti Általános Fogyasztási és Értékesítő Szövetkezet Kereskedelmi Osztálya — feliratú bélyegző elveszett. A bélyegző használata, érvénytelen. . Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Telefon: 12-093 12—320, 19—069, 11—932. Telex: 09—3352 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Szolnok. Kossuth tér L Igazgató: Virágú Iván Telefon: 12- 094. Az előfizetés dija egy nőnapra 20.— forint. Index-szátn: 25 069 Szolnok) Nyomda Vállalat Felelős vezető: Kozák Ferenc Köszönetnyilvánítás Ezúton mondok köszönetét mindazoknak, akik drága jő édesanyám özy. IGNACZ JÖZSEFNE temetésén megjelentek és bánatomban osztoztak. Zeleyné, Szolnok Köszönetnyilvánítás Köszönetünket fejezzük ki mindazon ismerősöknek, jó- barátoknak, akik szeretett édesanyám SZABÓ ENDKÉNE temetésén résztvettek, gyászunkban osztoztak. Szabó István és családja* Szolnok A szolnoki Építőipari- és Javító Vállalat átadta rendeltetésének Szolnokon, az északi csomóponton, a képen látható orvosi rendelőt és gyógyszertárat A TELEVÍZIÓ MAI MŰSORÁBÓL AJÁNLJUK SZÍNHÁZI ALBUM. A műsor készítői úgy vélik, adósságot törlesztenek a sorozat megindításával, melynek minden adásával a színház régi és új barátainak érdeklődését egyaránt szeretnék f elkelteni. A tartalomból: Mi történt nyáron? Előadásrészletek a színházak nyári programjából, Bemutatkozik a „25. Színház” — Antik dráma, görög színház, „Emlékpróba”, Örkény István Sötét galamb c. drámáját rendezi Egri István — Nagy sikerek — Színházi hírek A műsort 20.00 órakor láthatjuk a képernyőn. KRÓNIKA 1945. október 20. — Az előző napon Vecscn- mayer volt német fasiszta budapesti nagykövetet, kihallgatás céljából átadták Magyarországnak. — Szolnokon Vasziliev őrnagy előadást tartott az orosz iskolákról, majd a feltett kérdésekre válaszolt. — Jászberényben nagysikerű kultúrestet rendezett a Magyar-Szovjet Művelődési Társaság, amelyen a szovjet helyőrség katonái is felléptek. — A Tiszavidék nagy cikket közöl „Értelmiség és reakció” címmel, — amelyben felveti a kérdést, hogy a székesfővárosi törvényhatósági választásokon melyik oldalon szavazott az értelmiség. „Megértette-e az új idők üzenetét, avagy titkon a régi. átkos rendszer mellett foglalt állást...” — „A beszolgáltatás! kötelezettség teljesítésének ellenőrzésével a közellátásügyi miniszter a vármegye területére Keresztesi Gyulát, a munkásosztály régi harcosát nevezte ki, ...Ha nagy nehézségek árán is, —* mégis eredményt kell elérnie, mert a beszolgáltatási kötelezettség teljesítésétől függ jövő évi termésünk és ellátásunk” — írja a Tiszavidék. — „A Vörös Hadsereg nagyobb mennyiségű traktor- olajat bocsátott rendelkezésre az őszi mezőgazdasági munkálatokhoz. A földművelésügyi miniszter utasítást adott a vármegyei alispánoknak, hogy a kiutalt olaj- mennyiséget — szállítsák el Budapestről, — közli a Tiszavidék. M—s. 42. heti totó nyeremények A nyeremények az illeték levonása után a következők: 13 találatos 2 db. 304 758.— forint. — 13 plusz 1 találatos nincs, (a 43. hétre átvitt jutalomösszeg 958 ezer 827 forint). 12 találatos 79 darab, 5144 forint, 11 találatos 1243 darab. 327 forint, 10 találatos 10 930 darab. 56 forint. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. HIRDETMÉNY Csépa község tanácsa 1970. évi szeptember hó 15-én tartott ülésén megalkotta a község összevont rendezési tervéhez készült 1970. évi 1. számú tanácsrendeletet. a helyi községrendezési előírásokról. A rendelet a tanácsháza 1. számú irodájában megtekinthető. Község! Tanács V. B. Csépa f--------' L_ MOZI [ L .... J Szolnok Vörös Csillag: Oni- baba, Tisza: Hajók a kikötőben robbannak, Vegyiművek: Megölni, vagy megmenteni. Jászberény Lehel: Kaleidoszkóp. Kisújszállás Ady: Fekete szakáll szelleme. Kunhegyes Szabadság: Dorellik jön! Kunszentraárton Körös: Ordasok között. Mezőtúr Béke: Ítélet, Dózsa: Cicababák, — Szabadság: Fekete angyalok I—II. Tiszafüred Tisza: Autósok reszkessetek. Törökszentmiklós Dózsa: Egy az ezerhez. Túrkeve Vörös Csillag: Szép magyar komédia. SZOLNOKI RADIO: Alföldi krónika. — A szövetkezés úttörői. — Népzene. — A kultúra övezetei. — Könnyűzene. — Üttörőhíradó. — Karel Gott énekel. KOSSUTH RADIO: 8.20: Finálék Verdi operáiból. 8.59: Harsan a kürtszó! (ism.) 9.34: A Magyar Népdal Hete. Népdalaink nyomában (ism.) 10.05: A kisfiú, aki megszépíti a valóságot. Elbeszélés. 10.05: Sebestyén János Händel« műveket csembalózik. 10.50: Édes anyanyelvűnk. Lőrincze Lajos levelekre válaszol. 11.00: Zenekari muzsika. 12.30: Melódiakoktél. 13.49: Üj Georgikon. A mezőgazdasági rovat műsora. 14.04: A kalocsai pol-beat együttes műsorából. 14.14: A tenger ördögei. I. rész. Az úttörők. 14.23: Arányúid. Lipták Gábor mesejátéka (ism.) 15.10: Rádióískola. 16.05: Farkas Ferenc—Weöres Sándor: Gyümölcskosár. 16.22: A képviselő és választói. 16.42: Donizetti: Lammermoori Lucia. — Örülési jelenet. 17.05: Lipovecz Iván műsora (ENSZ) 17.25: Mozart: D-dúr „Párizsi** szimfónia. 17.45: Van új a Nap alatt. 18.00: Könnyűzenei Híradó. 18.30: A Szabó-család. 19.25: A Magyar Népdal Hete. 19.35: Kedves lemezeim. A mikrofon előtt: Vitray Tamás. 20.36: A Magyar Népdal Hete. Népdalok Bartók gyűjtéséből. 20.59* Esti beszélgetés. 21.29: Mátray Zsuzsa és Szécsl Pál énekel. 22.20: Európa és a világ — Belgrádból. II. rész. 22.30: Telemann: A szerencse — szólókantáta. 22.40: Konzultáció az Országos Tervhivatal elnökhelyettesével. 23.00: Fideüo. Részletek Beethoven operájából. 0.10: Csárdások. PETŐFI RADIO: 8.05: Táncritmusban. 8.45* Külpolitikai figyelő (1sm.) 9.00: Tűzön-vízen. Részletek Col operettjéből 9.15: Musica Rinata. V. rész (ism.) 11.45: Szép magyar novella. 12.00: Kamarazene. 13.03: Törvénykönyv. A Rádió jogi műsora. 13.20: Bárdos Lajos és Balázs Árpád kórusműveiből. Kettőtől—hatig... 14.00: J. Strauss: Szembekötős«* di. Nyitány. 14.10: Paulenc: Babár, a kis elefánt története. 14.30: Hírek. Körzeti időjárás. 14.35: Tánczenei koktél. 15.20: Puccini: Manón Lescaut. Menüett, jelenet és arietta* II. felv. 15.30: Hírek. 15.33: Polkák. 15.45: Hgv. a stúdióban. Kovács Eszter énekel, zongorán kisér: Dénes Erzsébet. 16.00: Déki Lakatos Sándor népi zenekara játszik. 16.14: Szimfonikus táncok. 16.30: Hírek. 16.33: Csúcsforgalom. Riporteri Petress István. — Zenei szerkesztő: Török Mária. 18.00: Hírek. Időjárás. 18.10: Tudományos körkép. 18.36: A Magyar Népdal Hete. A Dunántúl falvainak dalaiból. 18.55: Artur Rubinstein és Vladimir Horowitz Liszt magyar rapszódiáiból zongo* rázik. 19.27: Üj könyvek (ism.) 19.35: A Magyar Állami Hangversenyzenekar hangversenye a Budapesti Zenei Heteken. 21.50: A művelődéspolitikai rovat műsora. 22.05: Az elvált asszony. Részletek Fali operettjéből. 22.35: Mosonyi Mihály zeneszerzői portréja. I. rész. 23.15: Verbunkosok, nóták. URH: 18.10: Magnósok, figyelem! 18.55: Középfokú francia társai# gás. 19.10: Wagner: Lohengrin. Há- romfelvonásos opera. II—II. felvonás. 20.40: Láttuk, hallottuk (ism.) 21.00: Az operaközvetítés folytatása. 22.15: Járdányi Pál: IL vonósnégyes. 22.35: A jazz kedvelőinek: Jack Dieval együttese játszik. fELEVÍZlO BUDAPEST: 9.00: Iskola-tv. Környezetismeret. (Alt. isk. 4. oszt.) 9.55: Fizika. (Alt. isk. 6. oszt.) 11.55: Számtan-mértan. (Alt. isk. 7. oszt.) 14.00: Környezetismeret (ism.) 14.55: Fizika (ism.) 16.40: Számtan-mértan (ism.) 17.28: Hírek. 17.35: Nemzetközi kaleidoszkóp. 18.15: Francis az ősi Afrikában. 7. A kis napherceg. 18.45: Sanzonról — sanzonra... 19.10: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: Színházi Album. 21.25: A Szófia zenekar játszik. 21.40: Korszerű élelmiszergazdaság — 1obb ellátás. 22.10: Tv-híradó - 2. kiadás. POZSONY: 15.50: Pályaválasztási tanácsadó. 16.20: Műszaki érdekességek. 16.50: HírekC 16.55: Orosz nyelvtanfolyam. 17.25: Francia nyelvtan föl vám. 17.55: Gyermek- és ifjúsági műsor. 18.40: Esti mese. 19.00: Tv-híradó. 19.30: Intervfzió műsor: Csehszlováika a lengyel tengeren. 20.00: Fehér—kék—piros. Vetélkedő sorozat 8. 21.50: A labdarúgás hírei. 22.10: Tv-híradó. CENTRUM PAVILON ÁRUHÁZ Szolnok, Ságvári krt. 59|a. Piaciéi 197C. októbei 1-»ő ú nyitvata tási rend szerin. árusíri Minden héten: hétfőtői péntekig: 8.00-tól 18.30-ig. szombaton 8.00-tól 17.00-ig. vasárnap zárva Minden idényben vegye igénybe a Centrum Pavilon Áruházat, Szolnok, Piactér.