Szolnok Megyei Néplap, 1970. október (21. évfolyam, 230-256. szám)
1970-10-14 / 241. szám
8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. október 14.' Nem bujkált, csak vándorolt A Kék fény vezetett nyomára OKTOBER 14., SZERDA HELÉN NAPJA A Nap kél: 6.00, nyugszik: 16.59. — A Hold kél: 16.29, nyugszik: 5.22. Várható időjárás ma estig: napközben jobbára derült idő, kissé megélénkülő, változó irányú szél. Várható legmagasabb hőmérséklet 15—20, este 10 fok körül. FRIC Nyolcvan évvel ezelőtt, 1890. október 14-én halt meg Jósef Václav Fric híres cseh író és forradalmár. A 61 éves korában elhunyt Fric egész fiatalon — 19 évesen részt vesz a 1848 évi párgai felkelésben és a szlovák szabadcsapatok harcaiban; emiatt fogságba vetik. A börtönévek után 1859- ben emigrál. Az emigráció évei alatt szoros kapcsolatot tart fenn Kossuth-tal, Her- zennel és a lengyel demokratikus emigrációval. Fric bátran síkraszáll Csehország teljes függetlensége mellett. A hetvenes évek elején rövid ideig Magyarországon él. Csak 1879- ben térhet vissza hazájába, és forradalmi demokratikus elképzelései mellett továbbra is kitart. Több hazai és külföldi folyóirat kiadója, s önálló irodalmi tevékenységén kívül (színművek, elbeszélések, versek) műfordítóként is jelentős. BETÖRÖK AZ ISKOLÁBAN ÉS AZ ÉLELMISZERBOLTBAN Hétfőről keddre virradó éjszaka ismeretlen tettesek behatoltak a szolnoki Verseghy gimnázium épületébe. Álkulccsal kinyitották a tanári szoba ajtaját, majd az ott talált magnetofonkészüléket és készpénzt magukhoz véve távoztak. A rendőrség az elkövetők kézrekertésére nyomozást folytat. Kedden hajnalban betörtek a kisgyepi 65-ös élelmiszer- boltba is. A betörők lefeszítették az ajtón levő lakatot és úgy mentek be az üzletbe, ahonnan italokat, élelmiszereket vittek el. A tetteseket — mindhárman fiatalkorú budapesti lakosok — rövidesen elfogták. — ÜJ fűrészcsarnok építését kezdték meg Szolnokon a Fűrész és Hordóipari Vállalat telepén. A nyolc és fél millió forintos beruházással épülő új üzemrészben a tervszerint jövő év közepén kezdik meg a termelést. — ELŐKÉSZÍTŐ tanfolyamokat szervez a KPM szolnoki autóközlekedési tanintézete magángépjárművezető- jelöltek részére. A program szerint négy órás foglalkozásokon közlekedési ismeretekből készítik fel a vizsgára jelentkezőket. Suhan a város főútján az autó. Amikor útkereszteződéshez ér. a régi megszokott „duda” helyett jólismert dallam rikolt elő a gépháztető alól. Ez a kép lassan már megszokottá válik útjainkon. Egyre több külföldi autós turista járja hazánkat, s közülük jónéhánynak gépkocsiján dallamkürt szórakoztatja a járókelőket. Harsog a Marseillaise vagy a Híd a Kwai folyón című dal kezdő hangsora. Na és a kisebb testvérek; az olasz kettes—hármas légkürtök. Egy biztos: akire „rádudálnak” ezekkel az új kürtökkel, az kénytelen odafigyelni. Az csak természetes, hogy a magyar autósoknak is megtetszett a dallamkürt, s jó- néhány magyar rendszámú gépkocsin is megtalálható. Hozzák külföldi túráról, vásárolják Budapesten állami üzletben. Pedig nem •olcsó mulatság. De egy autós mit meg nem tesz a dédelgetett kedvencért? Köszönetnyilvánítás Köszönetünket fejezzük ki mindazon rokonoknak, ismerősöknek, és külön a részvétnyilvánító vállalatok dolgozóinak, akik fejelthe- tetlen férjem, édesapánk és nagyapánk SZOLLOSI JANOS temetésén megjelentek, és koszorúikkal, — virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család, Törökszentmiklós Köszönetnyilvánítás Köszönetét mondunk mindazon rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, — akik felejthetetlen férjem és édesapánk, nagyapánk, déd- nagyapánk DOBOS FERENC temetésén megjelentek, virágaikkal koszorúikkal és részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló felesége és gyermekei Persze ezek a kürtök nem valami szelíd, halk szóval jelzik; vigyázz, jön a gazdám a csodaautójával — szabad utat kérek!!! A kürtök hangjának erősödése érthető. Nagyobb lóerő a motorokban, gyorsabb menetsebesség, erősebb hangjelzés. Egy szolnoki olvasónk (leveléből nem derült ki hogy az autósok, vagy a gyalogosok táborához tartozik) arra kér választ, hogy megenge- di-e a közlekedésrendészet a légkürtök, dallamkürtök használatát. A megyei közlekedés- rendészeti osztály vezetője, dr. Sarkadi Imre a következőket mondotta: Az érvényben levő KRESZ nem határozza meg, hogy milyen kürtök használhatók személygépkocsikon, csupán azt írja elő, hogy a hangjelzés megszólaltatható legyen a kocsi állóhelyzetében is. Ezek szerint tehát szabad a lég- és dallamkürtök használata. Természetesen csakis ott, ahol a hangjelzés használata nincs tiltva. ☆ A Merkur jelentése a gépkocsisorszámok állásáról: Trabant Limousine 29 015 Trabant Kombi 2 862 Wartburg Limousine 12 785 Wartburg de Luxe 9 528 Moszkvics 19 514 Skoda 100 MB 18 397 Wartburg Turist 226 Polski Fiat 1300-as 3 229 Polski Fiat 1500-as 1 226 Fiat 500-as 1 835 Zasztava 2106 Renault 4-es 824 Volkswagen 1816 Fiat 850 Limousine 5 509 Fiat 850 Sport 336 Zaporozsec 714 Köszönetnyilvánítás Ezúton mondunk köszönetét a tüdőkórház belgyógyász főorvosának, — dr. Kardos József főorvos úrnak, — továbbá a főnővérnek, valamint a nővéreknek, akik fclejthetlen férjem, édesapánk, SZÖLLÖSI JÁNOS élete megmentéséért rendkívüli erőfeszítéseket tettek. Gyászoló felesége és gyermekei Törökszentmiklós KRÓNIKA 1945. október 14. — „...A munkásosztály elszánt akaratát bizonyitja vármegyénkben az a tény, hogy közvetlenül a budapesti választást követő időben Mezőtúron 850 fővel szaporodott meg a Magyar Kommunista Párt tagjainak a száma. Azok, akik eddig csak szimpatizáns magatartásukkal fejezték ki a kommunista párthoz való tartozásukat, most... amikor a reakció a porondra lépett, szorosabbra fűzik kapcsolataikat a párttal és a párt keretén belül még fegyelmezettebben és elszántabban végzik a nemzet és a magyarság érdekében áldozatos munkájukat, a párttal az élen foggal és körömmel fogják megvédeni népi demokráciánkat” — olvashatjuk a Tiszavidék- bcn. — A Magyar Komrhunista Párt nagygyűléseket tartott a megyében — amelyeken az előadók arról beszéltek, hogy „kik segítették győzelemre Budapesten a kisgazdákat”. Jánoshidán felvonulással kötötték össze a népgyűlést, központi előadó Hegyi Mária volt. Jászjákóhalmán a MKP célkitűzéseit és a budapesti választások helyes értékelését dr. Csík Péter ismertette. Jászkiséren és Jászapátin Nagy József járási titkár volt az előadó. Tiszaroffon Bakó Kálmán nemzetgyűlési képviselő és Tóta Béla beszélt. Kisújszálláson és Dévavá- nyán Gerő Ernő kereskedelemügyi miniszter és Mesterházi Lajos volt a szónok. Ti- szainokán, Tiszaugon, Tisza- sason, Csépán, Szelevényben és Tiszapüspökiben Ragó Antal, Tisza József, Berena Anita és Csepesz István beszélt. Népgyűlés volt még: Be- senyszögön, Tiszavárkonyban, Kőtelken, Nagykörűben, Ve- zsenyben, Rákóczifalván, Sza- jolban. — Mindenütt nagyszámú hallgatóság volt és sokan beléptek a MKP-ba — tudósít a Tiszavidék. M—s. KÖZLEMÉNY Szolnok Megye Tanácsa legközelebbi ülését 1970. október 22-én, csütörtökön délelőtt 9 órai kezdettel tartja a megyei tanács nagytermében. Az ülésen megvitatják a megye egészségügyi ellátottságának helyzetét és a megyei tanács államigazgatási állandó bizottságának beszámolóját saját tevékenységéről. A megyei tanács végrehajtó bizottsága az érdeklődőket ezúton hívja meg a tanácsülésre, s egyben kéri a lakosságot, hogy a napirendekkel kapcsolatos észrevételeket a végrehajtó bizottság titkársága szervezési osztályához 1970. október 17-ig juttassák el. Szolnok megyei tanács végrehajtó bizottsága — NORVÉG megrendelő partnerüknek 2200 pár női korcsolyacipőt készítenek október hónapban a szolnoki bőripari ktsz-nél. Szolnok meg'"-1 NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megvet Bizottsága és a Szolnok meevel Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Telefon: 12—053 12—320, 19—069. it—932. Telex: 09—3357 Riadta a Szolnok megye! Lapkiadó Vállalat Szolnok Kossuth tér t. Igazgató: Vlrágb Iván Telefon 12—094. Az előfizetős dtta egy hónapra 20.— forint. Index-szám: 23 069 Szolnoki Nvomda Vállalat Felelős vez.ető: Kozák Ferenc Ismeretségünk egyoldalú, mivel a tv-ből jól ismerem őt. A Kék fény nyomán került bilincs a kezére, amelyet a beszélgetés idejére levettek róla. A vézna, ötven éves férfi az ország különböző helyein mintegy hatvan Till Gyula tavaly tért haza Nyugat-Németországból. 1941-ben szökött ki Ausztriába. Megnősült, majd a müncheni egyetem magasfeszültségű villamos mérnöki karán 1949-ben diplomát szerzett. A Siemens gyár tervezőmérnöke volt egy ideig, később gyakorta változtatta munkahelyét. A hazatérési kérelmét 1965-ben elutasították, 1969-ben azonban megkapta az engedélyt a hazatelepülésre. A nyugati „álomvilágból” üres zsebbel érkezett. Már a hazatérése első napjaiban „megvágta” a Tranzit szálló pincérét .500 forinttal. A miskolci Finommechanikai Vállalatnál tervezőmérnökként helyezkedett el havi 3 ezer forintért. Az egyik baráti országból turista csoport érkezett Sajószentpéter- re. Till Gyula megismerkeA jelentkezéshez talán igen, a további csalásokhoz azonban nem. A térképen is nehéz követni a további útját: Zagyvaszántó, Aszód, Várpalota, Budapest a következő bűntettek színhelye. A módszere nem vall rendkívüli leleményre. Kölcsönkérés különböző címeken, amelyeket nem fizet visz- sza, kifizetetlen albérletek, meglopott szállásadók — egyszóval napról napra nőtt a megkárosított emberek száma. Till nem bujkált, csak vándorolt albérletről albérletre. A nevét sem titkolta el, mégis nehezen tudtak a nyomára akadni „nomád életmódja” miatt. — Elkapott az örvény — mondja. — Nem ismertem rendbeli csalást, lopást követett el, 60 ezer forint körüli kárt okozva ezzel. Kellemes modorban társalog a téma „kínos” voltára csak az utal, hogy kezében időnként meg-megremeg a cigaretta. dett egy özvegyasszonnyal a csoportból és feleségül vette. A házasság nem volt hosszú életű. — Adósággal kezdtem az itthoni életet. A hitelezőim a munkahelyemre is utánam jöttek és mivel úgy éreztem, hogy ezzel kompromittálnak — odébb álltam. Abcra utaztam, hogy ott álljak munkába. íme az ottani tartózkodásának mérlege: összeköttetéseire hivatkozva egy polgári per lebonyolítását vállalta potom 1300-ért és mellesleg 650 forintot is kért kölcsön, majd úgy távozott, hogy az albérletét „elfelejtette” kifizetni. — Ekkor már tudtam, hogy a bűn útjára léptem, volt is olyan gondolatom, hogy jelentkezek a rendőrségen, ám hiányzott a bátorság hozzá. .. tetteim súlyát. Ügy gondoltam, hogyha visszafizetem az adósságaimat. nem csuknak be. — Visszaemlékszik valamennyi károsultra? — Mindegyikre nem. — Miként akarta hát a kártérítést visszafizetni ? Hallgatás a válasz. Szolnok megyét egy újság- hirdetés nyomán kereste fel. A Tiszámén ti Vegyiművekben egy németül beszélő villamosmérnökre volt szükség. Ott jelentkezett. A vállalat vezetői alapos információt kértek. Till azzal, hogy hozza a kért papírokat — lelépett. Előtte azonban megkárosította tószegi szállásadóját. — A feleségemet motorbaleset érte, a térdkalácsát kell műteni, ehhez lenne szükségem kétezer forintra — panaszolta. A háziaknak megesett a szívük rajta és fizettek. „Debrecenbe kéne menni" A pénzzel Till Túrkevére utazott. Az első dolga az volt, hogy alaposan körülnézett legújabb szálláshelyén. A szekrényben két borítékot talált ezer-ezer forinttal. Magához vette azokat és távozott. Debrecenben kétségbeesetten lobogtatta takarékkönyvét: — Szombat van, sajnos a bank zárva... Nem tudom kivenni a pénzem. Kölcsönkért, amit nehéz lett volna visszafizetni a takarékban lévő összegből, mivel az nem volt több tíz forintnál. — Szeptember 4-én este Tihanyban az egyik ismerősömnél voltam. Az utcán sétáltam amikor egy nyitott ablakon 'keresztül a nevemet hallottam — a tv-ből. Az utcáról néztem végig a Kék fény műsorát. Pánikba estem. Arra gondoltam, hogyha felismer valaki, talán meg is vernek. Az egyik dombra menekültem. Két fiatalember közeledett: egy önkéntes rendőr és egy munkásőr. ök vezettek el a rendőrségre. A beszélgetést „hatásosan^ igyekszik befejezni. — Bűnösnek érzem magam, a jogszabályokat ugyan nem ismerem, de súlyos büntetést várok. Szeretném elmondani, hogy semmilyen hátrányát nem éreztem annak, hogy nyugatról tértem haza. Itthon tisztességes munkát kaptam, bűncselekményekért ítélnek el. Bármi lesz is a büntetés, jogos lesz. Kattan a bilincs és Till Gyulát elvezetik, aki előzetes letartóztatásban várja ügyének tárgyalását. — PB —-----------------------------------! Ü res zsebbel érkezett Elkapott az örvény SZÍNHÁZ A szolnoki Szigligeti Színház Szolnokon este 7-kor: Mágnás Miska (Soós Imre bérlet). r~—i 1 MOZI 1 l _________J r ~ Szolnok Vörös Csillag: A feke- teszakáll szelleme, Tisza: Isten hozta őrnagy úr (külön előadás), Ecce homo, Homolka. — Jászberény Lehel: Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája (délután). — Kisújszállás Ady: szünnap. Kunhegyes Szabadság: szünnap. Kunszentmárton Körös: szünnap. Mezőtúr Béke: szünnap. Dózsa: Neretvai csata I—II, Szabadság: Egy az ezerhez. — Tiszafüred Tisza: Futóhomok. — Törökszentmiklós: Dózsa: Folytassa, doktor! — Túrkeve Vörös Csillag: szünnap. RÁDIÓ SZOLNOKI RADIO: Alföldi krónika. Mezei szőttes. — Nehéz kis dolgok. — Apáról — fiúra... — Operettrészletek. — Ami ma program. — Beat parádé. i KOSSUTH RADIO: 8.20: Moldován Stefánia és Melis György operafelvételeiből. 9.00: Fiatalok Stúdiója. 9.20: Kedveit régi melódiák. 10.05: Iskolarádió. 10.40: Barakk muzsika. 11.30: A Szabó-család (ism.) 12.30: Tánczenei koktél. 13.15: Boros Lajos népi zenekara játszik, Endréd! Mim! éneket 13.40: Vita a korszerű mezőgazdaságról. 14.00: Kcruspódium. 14.07: A Berlini Rádió felvételeiből. 14.49: Huszka Jenő—Martos Ferenc: Lili bárónő — az L felv. fináléja. 15.10: A XX. század kamarazenéjéből. 15.20: Iskolarádió. 16.05: Muzsikáról — fiataloknak. 16.30: Mai témák — mai dalok. 16.38: Sáncalja. Nagy István önéletrajzi regénye folytatásokban XVI. rész. 17.20: Paul Klecki vezényel. 18.01: Koznultáció dr. Csikós Nagy Bélával, az Országos Anyag- és Árhivatal elnökével. 18.16: Népdalcsokor. 19.25: Verdi: A végzet hatalma. Négyfelvonásos opera. 19.52: Benjámin László versei. 20.05: Az operaközvetítés fnlvtntásn 22.58: Könnyűzene éjfélig. 0.10: Éji zene. PETŐFI RADIO: 8.05: Balogh Albert népi zenekara játszik. Bodor Blanka és Mátrai Elemér énekel. 8.45: Nagy-Britannia két kongresszus után (ism.) 9.00: Kórusok, hangszerszólők. 9.40: A mikrofon előtt: dr. Po- lonkai Albertné. a VIII. kér. Tanács V. B. elnök- helyettese (ism.) 11.55: Néhány perc tudomány. 12.00: Bécsi klasszikus muzsika. 13.03: A Suisse Romande zenekar felvételeiből. 14.00: Kettőtől—hatig az aktualitások iegvében. 14.30: Hírek. Időjárás. 15.00: Hangverseny a stúdióban. 15.30: Hírek. 15.33: Körkancsolás bainoki labdarúgó mérkőzésekről. 18.00: Hírek. Időlárás. 18.10: Kis magvar népraiz. 18.15- Tehessünk maniókát? 18.25: KnzvPtf+és az Ü. Dózsa— Vasas batnokl labdarúgó mérkőzés II. félidejéről. 19.20: Könnyű hangszerszólók. 19.35: Atlasz. 20.25: Ol könyvek (Ism.) 20.28: Nóták. 21.00: Gondolat. A Rádió irodalmi hetilapja. 21.40: Kedvelt táncdalok — népszerű előadók. 22.15: Zsigmond, az .«utolsó király**. 22.35: Zenés játékokból. 23.15: Századunk kamarazené18.10: Tánczenei koktél (ism.) 18.55: Angol társalgás középhaladóknak. 19.10: Mefistofele. Részletek Bioto operájából. 19.35: Budapesti Zenei Hetek: Bartók szonátái — I. r. 20.33: Arany János balladáiból. 20.50: A hangversenyközvetítés folytatása. 21.25: Stan Getz és Laurindo Almeida együttese j átszik 21.45: Baló Elemér emlékezete (ism.) 22.20: Berlioz: Harold Itáliában — szimfónia. BUDAPEST: 8.05: Iskola-tv. Élővilág. (Alt isk. 8. oszt.) 9.00: Utazás Pest megyében. Riportfilm (ism.) 9.40: Irodalmi Képeskönyv. — Csehov: Nyaralók. Tv-.iáték (ism.) 11.15: Delta (ism.) 13.10: Élővilág (ism.) 16.20: Irány az egyetem! Hőtan — TI. rész (ism.) 17.08: Műsorismertetés. 17.13: Hírek. 17.25: Telesport: Ü. Dózsa—Vasas. Bajnoki labdarúgó mérkőzés közvetítése. 19.20: Esti mese. 19.30: Tv-híradó. 20.00: A vérségi krónikás asz- szooy. Dokumentumfilm. 20.35: A gyilkos a 21-ben lakik. Francia film. 22.05: Tv-hiradó — 2. kiadás. POZSONY: 17.20: Hírek. 17.55: Francia nyelvtanfolyam. 18.25: Napjaink szemszögéből. 19.00: Tv-hiradó. 19.30: Időszerű kérdések. 19.50: Gaston úr. Tv.-dráma. 21.15: A fáraók titka. 7. rész. 21.45: Autósok — motorosok. 22.10: Tv-híradó. BUKAREST: 17,05: Fn-íklopédia gyermekeknek. 17.30: Gazdasági újdonságok. 18.20: A legkisebbeknek. 19.15: Filmarchívum. 20.55: Ovldiusról. Politikai irodalmi műsor. 21.40: Szórakoztató muzsika. A lég- és dallamkürt