Szolnok Megyei Néplap, 1970. szeptember (21. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-04 / 207. szám
10 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. szeptember 4. Huszonegy a nyerőszám Tágja ki és Összegyűjti szeptember 12-ig küldje be a 21 számot. Gép kocsi nyeremény-takarékbe tétkönyvet, külföldi utazásé kát nyerhet. ' Ma közöljük a húszas sz< mot. Figyelje mikor jön huszonegyes. : : : : l t970. SZEPTEMBER t PÉNTEK ROZÁLIA NAPJA ÁNap kél: 5,05 — nyugszik: 18,20 A Hold kél: 8,43 — nyugszik: 19,14. Országos Nemzeti Bizottság Huszonöt évvel ezelőtt, 1945. szeptember 4-én alakult meg az Országos Nemzeti Bizottság. A nemzeti bizottságoknak különösen a közigazgatás megtisztításában volt fontos szerepük. 19*5 tavaszán, majd , nyarán egyre szemérmetle- nebbül mozgolódnak Budapesten s az egész országban a reakciós elemek; mindez sürgetővé teszi a népbirósá- gok és az igazoló bizottságok működésének megindítását. A szegedi, illetve a budapesti Nemzeti Bizottság határozata alapján — a kormán~n- deletet megelőzve — megalakulnak az első népbirósáT'k, s működni kezdenek az igazoló bizottságok is, ha nem is kellő eredménnyel. i A demokratikus népi erők hatalmi túlsúlya, a földreform-csatában aratott hagy győzelme némileg elhomályosítja a reakciós készülődések veszélyét, bár ennek sok jele látható. A forradalmi vívmányok védelmének elengedhetetlen követelményévé válik a demokratikus erők fokozottabb tömörítése. Ennek egyik állomása az Országos Nemzeti Bizottság létrehozása, amelynek politikai irányításában a vezető szerepet a két munkáspárt, ezen belül végig a kommunisták vií“* ----------------------' K RÓNIKA 1945. szeptember 4. — Megalakult Budapesten az Országos Nemzeti Bizottság. — „A demokratikus Magyarország iskolareformja értelmében megszűnt a gimnáziumok és a polgári iskolák első osztálya, megszűnt a népiskola ötödik osztálya is, helyüket egységesen az általános iskola ötödik osztálya foglalta el. Ide iratkoznak be mindazok, akik a népiskola negyedik osztályát elvégezték. Az új iskolai tehát egyelőre a gimnáziumok és polgári iskolák felrend fokozatosan épül ki. sőbb osztályai megmaradnak... — közli a Tisza vidék. — „A szolnoki tanítók most tértek vissza a népművelői értekezletről, hogy demokratikus alapon újra sok-sok mindenben meggazdagodott népművelés kapuit is megnyissák minden, önmagát művelni akaró felnőtt számára. Az ankét-szerű értekezlet nemcsak új világnézetet adott az elméleti továbbképzés szempontjából, hanem gyakorlatilag 4s kialakított egy dolgozni, aktívan működni akaró fiatal gárdát, amely az új idők, új szellemének megfelelően érvényesíteni akarja tudását és tehetségét. Az úgynevezett „népművelési rohamcsoport” három tagból áll, és valóban a vármegyei népművelés motorja kíván lenni. Az első bemutató legközelebb a pedagógusok szakszervezeti gyűlésén lesz... A bemutatót vita követi, amelyen kialakult irányelvek szerint megindul a népművelés, hogy így adjanak tanúságot a nemzet önzetlen szellemi munkásai, a pedagógusok, hogy részt akarnak venni! továbbra is a nagy nemzeti újjáépítő munkában.” — olvashatjuk a Tiszavidékben. is, —\ M-s. — — —*•— •• - TT”--—* S ágvári Endre megyei Művelődési Központ szeptember hó f oly simán az alábbi tanfolyamokat indítjai műszaki rajz — kezdő és haladó; **" TV szerelő kezdő és haladó. szabás varró kezdő és haladó; Jelentkezés és felvilágosítás a Megyei Művelődési Központ irodájában (Ságvári krt. 23.) (Tel.: 13—070). Várható időjárás péntek estig: A Dunántúlon már kisebb eső, zivatar lehet, mérsékelt, változó irányú, megélénkülő délnyugati, nyugati szél, az éjszakai lehűlés gyengül. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet pénteken: 20—25 fok között. — TÖBB mint kétszázezer forintot fordít műszaki fejlesztésre ebben az évben a szolnoki Textil- és Bőrfeldolgozó Ktsz. Üzemel már a 72 ezer forint értékű csákózógép, s rövidesen munkába áll egy gomblyukkötő és egy papírvágógép. — A SZOLNOKI NYÁR ’70 előadássorozat keretében hétfőn a szolnoki szimfonikus zenekar ad hangversenyt a megyei művelődési ház nagytermében. Az előadás este 8 órakor kezdődik. Közlekedési balesetek Bíró Ferenc Tószeg, Dobó Katica út 25. szám alatti lakos részegen a járdán motorkerékpározott. A rendőrség szabálysértési előadója kétezer forint pénzbírsággal sújtotta és egyes számú ellenőrző lapját két évre bevonta. Szeptember 2-án reggel Horváth Boldizsár tisza- bői lakos motorkerékpárjával Szolnok külterületén haladva az út szélén álló tehergépkocsinak ütközött és súlyosan megsérült. A balesetért a motorkerékpáros felelős, a megengedettnél gyorsabban vezette járművét. 54 bronzkori sírí tártak fel Szicíliában Egy régész csoport ásatásai során Salem! mellett (Szicília nyugati felén) 54 tökéletes állapotban levő bronzkori sirt tárt fel. A csoport vezetője, Tusa professzor szerint a sírokat {íz időszámítás előtti VIII. és X. század közötti időszakban vésték a sziklába. A félkör alakú sírok belsejében a kutatók különböző bronztárgyakat, nyakláncokat, vázákat és agyagedényeket találtak. Különlegességek Lelkes híve — és házam népével együtt szorgalmas fogyasztója — vagyok a különböző ételkonzerveknek, dobozolt pástétomoknak, krémeknek. Évek óta bosz- szant azonban az, hogy sokszor a készítményekben található üregekért is a konzerv árát fizetem. A különböző májkrémekben éppen úgy találok diónagyságú üreget, mint a különleges vagdalthúsban, vagy a legújabban felfedezett tojásos gombakrémben. Mindezt nem tettem volna szóvá, ha nem hallottam volna a napokban a rádióban azt a szigorú rendelkezést, amit az illetékes szervek hosszú évek nyilvános és zárt vitái után a szavatossági idők feltüntetéséről és kötelező tiszteletben tartásáról hoztak. A jövő háziasszonyai talán azt is megérik, hogy azt a máj, gombakrém és különleges vagdalthús mennyiséget tálalhatják fel családjuknak, amelyért megfizetnek. Lehet, hogy ez lesz a készítményekben a legnagyobb különlegesség? — BORSI — Relatív Állok a mozi előcsarnokában, műsorkezdésre várva. Csapzott, csomósán zsíros hajú, de jólöltözött fiút figyelek tucatnyi nézőtársammal együtt. Üjabb csoport jön. Közöttük egy ugyancsak jólöltözött, de még hosszabb hajú, szinte daue- rozottnak tűnő fiatalember. Elegáns-előkelően körülnéz, láthatóan élvezi a belépésekor támadt csodálkozó csendet. A torzonborzabb fiú gyermekien ártatlan szemmel egy darabig lágyan omló fri- zurájú hajtársát figyeli, majd a mellette álló idősebb hölgynek címezve szavait, olyan sértődött-irigy hangon suttogja: — Ez hülye! Tessék nézni, mekkora tolla van!? = B = Kísérletek a „jövő táplálékával” Bulgáriában sikeres kísérleteket folytatnak a mikroal- gák ipari termelésével, mivel a tudósok véleménye szerint ez lesz a jövő tápláléka. Az ország déli vidékein, ahol az év folyamán a legtöbb a napsütéses nap és száraz, meleg az éghajlat, a széndioxid források pedig olcsók, igen kedvezőek a feltételek, az ilyen kísérletek számára.Azonnali belépéssel gyors- és gépírót, rakodó gépkezelőket, gépkocsivezetőket, autószerelőket, hegesztőket, — kőműves szakmunkásokat és rakodó géphez vas vágó és kőművesek mellé segédmunkásokat felveszünk. Felvétel esetén úti költ iséget térítünk. Jelentkezni lehet: Szolnok, Mártírok útja 9. — MÉH Vállalat munkaügyi csoportjánál. A tv műsorából ajánljuk KEK FÉNY. A szokásos nyilvános körözéseken kívül egy megrendítő gyilkosság felderítéséhez is kéri a rendőrség a nézők segítségét. Szép fiatal nőt ölt meg az ismeretlen tettes néhány hónappal ezelőtt, s a széleskörű nyomozás most jutott olyan stádiumba, amikor a közönség már érdemben tud segíteni. A lezárt ügyek közül bemutatják azt az esetet, amikor egy bátor rendőrörnagy akadályozott meg egy gyilkosságot. Részletesen megismerjük annak a rablásnak a történetét is, amelyet tavasszal Pécsett követtek el. A műsor felidézi, hogyan fogtak el egy körözött bűnözőt, egy parasztasszony és egy furfangos juhász segítségével, s megszólaltatja a közönség közreműködésével elfogott álnyomozók egyikét is. r í MOZ 1 I I Szolnok Vörös Csillag: Banditák hálójában, Kert: Ha..., Tisza: Than kisasszony erdeje (du.), Mérnök veszélyes küldetésben (este), MÁV: Velem nem asszonyom. — Jászberény Lehel: Modesty Blaise, Kert: Normandia Nyeman. Kisújszállás Ady: A kék öböl rejtélye (délután),— A kordforgató nő. — Kunhegyes Szabadság: őfelsége herceg elvtárs. — Kunszentmárton Körös: Hivd a férjem találkára. Mezőtúr Dózsa: Fehér farkasok. Szabadság: A tigris. — Tiszafüred: Tisza: Matrózszerelem. — Török- szentmiklós Dózsa Kert: A Dél csillaga. Túrkeve Vörös Csillag: Csak egy telefon. i i ff/!,»■■■■ RÁDIÓ SZOLNOKI RADIO: Alföldi krónika. — A hét témája. — Nótacsokor. — Építők 20 perce. — A Nasbvills Tsens egy. KOSSUTH RADIO: 8.20: Barokk muzsika. 9.00: Hangos levél. 9.10: Szirmai Albert operettjeiből. 9.39: Fiatalok stúdiója. 10.04: Haydn: Aki hűtlen, pörul- jár. Kétfelvonásos opera. 11.00: Édes anyanyelvűnk. Lő- rincze Lajos műsora (ism.) 11.41: Gyulai Gaát János: Hárman Párizsban. 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Tánczenei koktél. 13.15: Ifj. Lakatos Vince népi zenekara játszik. 13.45: Az árvízi helyreállításról. 14.00: A Gyermekrádió műsora. 14.25: Éneklő világ. 14.50: Polkák. . 15.10: Dávid Gyula: Vonósnégyes. 15.26: Két filmdal. 15.55: A világgazdaság hírei. 15.33: A Vietnami Kultúra Hete. 16.00: Illatos levélkék. Tersánszky Józsi Jenő kisregényének rádlóváltozata. 17.20: Claudio Abbado vezényel. 17.51: Beszámoló a Helsinki Ifjúsági Konferenciáról. 19.25: A Vietnami Kultúra Hete. 21.03: Esti pihenő —muzsikával. 22.20: Beethoven és Bartók zenei öröksége. VIII. rész. 23.14: Gregory Corso versei. 23.29: Tánczene. 0.10: A francia Rádió énekkara énekel. PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Magyar fúvószene. 8.20: Ifj. Magyar! Imre népi zenekara játszik. 8.50: Időszerű nemzetközi kéw dések (ism.) 9.00: Ezeregy délelőtt... A gyermekrádió órája. 10.59: Lottóeredmények. 12.00: Zenekari muzsika.' 13.03: Nyelvbotlás. 13.16: Sámson és Delila. Részletek Saint-Saens operájából. 14.00: Kettőtől—hatig A Petőfi rádió zenés dél-' utánja. — Rivaldafényben. 14.30: Híreit. Körzeti időjárás. 14.50: Üzenetek. 15.30: Hírek. 15.33: Rivaldafényben IL 17.00: ötórai tea. 18.00: Hírek. Időjárás. 14.50: Üzenetek. — A mikrofon előtt: Boros Anikó. 17.00: ötórai tea. 18.10: Falusi esték. 19.00: Németh Marika énekel. 19.14: Hangverseny a stúdióban. 20.25: Üj könyvek (ism.) 20.28: Mire jó a zongorista? VI. rész. 20.52: Tavasz Európában, in. rész. 21.56: Verbunkosoki nóták. 22.45: Vállalatóriások csatái Nyugat-Európában. Zenekari muzsika. U R H t 18.10: Tánczenei koktél (ism.) 18.55: Üj lemezeinkből. 20.01: Nemzetközi Jazzfesztivál Cegléden. — Részletek a gálaest műsorából. 20.34: Ernani. Részletek Verdi operájából. 21.11: Beethoven összes zongoraszonátái III. rész. 22.03: Bach brandenburgi versenyei — II. rész. BUDAPEST! 8.05: Iskola-tv. 8.25: Orosz nyelv. Grisai Andrej a diákszállóban. 13.10: Élővilág (ism.) 17.25: Pedagógusok fóruma. 18.00: Hírek. 18.05: Kuckó. 18.25: Telelmpex. 18.55: Esti mese. •19.05: Négy csillag. Zenés francia film. 20.00: Tv-hiradó. 20.20: Kék fény. 21.30: Tettk hadnagy. Szovjet balettfilm. 22.15: Tv-hiradó — 2. kiadás. POZSONY! 9.00: Szeptemberi évfordulók (ism.) 9.30: Észak-Vietnamban (ism.) 10.30: Művészet a hétköznapokban (ism.) 11.05: Tv-híraló. 18.05: Hírek. 18.10: Kincses sziget. Francia ifjúsági tv-filmsorozat. I. rész. 18.35: Esti mese. 19.00: Tv-hiradó. 19.35: Publicisztikai műsor. 20.00: Divatmagazin. 20.55: Utazókamera. A Galapa- gos-szigetek. 21.25: Karol Valasch énekel. .21.45: Tv-hlradó. 21.05: Farkasok közt védtelen." Dőld—Mihajlik tv-filmjé- nek 2. része. BECS: 18.50: Elbűvölő Jeannie. 19.16: Az orf ma este. 19.30: Tv-híradó. 20.60: Sporthírek. 20.15: Krimi múzeum. 21.15: Világeseményekről. 22.15: Tv-híradó. 22.30: Zenekari est. BELGRAD: 17.30: Tv-hirek. — A Vajdaság gon át. 17.50: Trapolo HH—33 — folytatásos ifjúsági film. 18.30: Zene öregeknek és fiataloknak. 19.05: Találkozások a kultúrából. 20.35: Egy kicsit én, egy kicsit te — kvíz. 21.50: A virginiai ember -■ ** „ folytatásos film. í. .<* GYAKORLATTAL RENDELKEZŐ szakképzett férfi dekoratőrt kirakatrendezőt azonnal felvesz a most \ nyíló új Miskolci Centrum Áruház. Jelentkezés személyesen 1 a dekorációs osztályon, f : Miskolc, Széchenyi u; 6.| sz.— Fizetés megegyezési szerint. \ M0st vásároljon HŰTŐSZEKRÉNYT a Centrum Pavilon Áruházban Szolnok, Ságvári krt, 59/a. Piactér, Szeptember hó 1-től 10%-os előleg befizetésével vásárolható részlete: 60, 125, 150 literes Lehel hűtőszekrény: 2750—4810 Ft-ig. * 200 literes Ideál hűtőszekrény; 6900.— Ft. 85 literes Saratov hűtőszekrény: 3600.— Ft. Minden idényben vegye igénybe a a CENTRUM PAVILON A Szolnok. Ságvári krt. 59/a. Piactér.