Szolnok Megyei Néplap, 1970. szeptember (21. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-04 / 207. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. szeptember 4. •r Tegnap esti helyzetkép a külpolitikában A palesztínai ellenállók kérésére — kívánságukat egyéb­kent az Egyesült Arab Köztársaság is támogatja — mint a liga főtitkára, Hasszuna bejelenletette, szombatra összehív­ták az Arab Ligát. Az Arab Liga miniszteri tanácsának napi­rendjén a néhány nap óta ismét rendkívül kiéleződött Jor­dániái helyzet szerepel. Mint ismeretes, Jordániában a feszültség fegyveres ösz- szetűzésekben robbant ki, s ezeknek sok áldozata volt (23 halott, 80 sebesült.) Egymástól eltérően ismertette a helyze­tet a Jordániái kormány, illetve az Ej Fatah; az első puska­lövés eldördülését mindkét fél a másiknak tulajdonította. Nem könnyítette a helyzetet Bagdad magatartása. Az iraki kormány diplomáciai demarsban követelte Amman tói: azonnal szüntesse meg a palesztínai ellenállók ^lleni akcióit, ellenkező esetben kilátásba helyezte a Jordániában állomá­sozó iraki csapatok bevetését. Irak álláspontját támogatja Szíria is. A damaszkuszi rádió kinj'ilvánította az ország szolidaritását Irakkal és a gerillákkal. Így tehát csakugyan van mit megtárgyalnia és tisztáz­nia az Arab Liga miniszteri tanácsának. Ammani politikai körök szerint „reményteljes kapcsolatfelvétel” jöhet létre a viszályban lévő arab erők között, jóllehet egyelőre még elég­gé nagyfokú a kölcsönös bizalmatlanság. Ilyen körülmények között nyilvánította ki véleményét Kairó, mégpedig ismét realisztikusan. Az Arab Ligához inté­zett egyiptomi jegyzék szerint mindaddig, amíg az Arab Liga meg nem vitatja a „robbanásig feszült” jordániai helyzetet, minden fegyveres cselekménytől és provokációtól tartózkodni kell és a válságot nem szabad politikailag kihasználni. Az Arab Liga főtitkára, Hasszuna is, a válság elsimítása érdekében veti latba erejét. Táviratot intézett mind Husz- szeinhez, mind Arafathoz, felszólítva őket, hogy vessék latba befolyásukat a további összecsapások megakadályozására. (KS) INDENFELO VARSÓ Stefan Staniszewski, a len­gyel külügyminisztérium osztályvezetője szerdán fo­gadta Jesper Knudsen dán nagykövetet, és átnyújtotta neki a Lengyel Népköztársa­ság főügyészének követelé­sét annak az öt terroristá­nak a kiadatására vonatko­zóan, akik augusztus 19-én a LOT légitársaság egyik bel­földi járatát Dániába kény­szerítették. A főügyész kö­zölte, hogy a szóban forgó öt személy közül ketten már büntetett előéletűek. LUSAKA VI. Pál pápa személyes üzenetet intézett Kaunda zambiai elnökhöz, s ebben elitélte Nagy-Britanniának azokat a terveit, hogy fel­újítja a Dél-Aírikába irá­nyuló fegyverszállításokat — közölték lusakai diplomáciai források. Zambia és a Szent­szék között nemrég létesül­tek diplomáciai kapcsolatok. HOUSTON Takarékossági okokból el­törölt két Apollo-ürutazás következtében több amerikai űrhajós a lemondás gondo­latával foglalkozik Az űr­hajósok egyébként értésre adták, hogy rendkívül kiáb­rándítóan hatott rájuk a NASA döntése. NEW YORK Rainer Barzel, a nyugat­német kereszténydemokrata ellenzék parlamenti csoport­jának vezetője szerdán este Washingtonba érkezett. Csü­törtökön Hillebrand külügyi államtitkárral találkozik, majd San Clementébe uta­zik, ahol Nixon elnök fogad­ja. Barzel amerikai tárgya­lásainak fő témája a Moszk­vában aláirt szovjet—nyu­gatnémet szerződés. SANTIAGO Chile nem adott beutazá­si engedélyt Malcolm Brown- nak. a New York Times tu­dósítójának, mert az újság­író cikkei ,.az ország ellen iránvuló cselekményeknek” minősülnek. — jelentette ki szerdán Patricio Rojas chilei belügyminiszter. WASHINGTON Az FBI szerdán orszáeos körözést adott ki négy fia­talember ellen azzal a rob­banással kapcsolatban, amely augusztus 24-én történt a Wisconsin-! egyetem mate­matika: intézetében. A rob­banás. mint ismeretes, meg­ölte az intézet egyik munka­társát. A körözött személyek egyike diákújság szerkesztője és társaival együtt szabo­tázzsal, állami tulajdon rombolásával és összeeskü­véssel vádolják. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkásoárt Ezelnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Fftszerkesztő; Varga József Telefon: w—093. 12—360. 13—068, 11—833 Telex: 09—3S37 Kiadja a Szolnok megyei tapkiadó Vállalat Szolnok. Kossutb tér L Igazgató: Vlrágti Iván Telelőn: 13—034 Ax előfizetés dija egy hónapra 30.— forint .adex-számt SS 009 Szolnoki Nvotnda VáUalat Felelős vezető: Kozák Ferenc Élénkülő diplomácia Párizsban A francia lapok beszámol­nak arról, hogy Xuan Thuy miniszternek, a VDK küldött­sége vezetőjének múlt heti visszaérkezése óta nagy dip­lomáciai sürgés-forgás tapasz­talható Párizsban. Pompidou köztársasági elnök szerdán fogadta René Servoist, Fran­ciaország hanoi fődelegátusát (akinek párizsi utazása nem volt tervbe véve), Maurice Schumann külügyminiszter pedig rövid időn belül má­sodszor fogadta David K. Bruce nagykövetet, a Viet­nammal foglalkozó párizsi konferencián résztvevő ame­rikai küldöttség új vezetőjét. A gaulleista La National kommentátora azt kérdi, mindez vajon nem jelenti-e olyan helyzet létrejöttét, amely lehetővé teszi Párizs számára, hogy kilépjen ed­digi tartózkodásából. Erre vonatkozó kérdésre válaszolva a minisztertanács szerdai ülé­Szerdán késő este már kezdtek kitisztulni annak a rendkívüli erejű robbanás­nak rejtélyes körülményei, amely Athén belvárosában egy férfit és egy nőt meg­ölt, az amerikai nagykövet­ség több alkalmazottját meg­sebesítette. A rendőrség szerint a robbanás két áldozata Gior- giosz Cekurisz 25 éves cip­rusi egyetemista és Maria Angeloni 31 éves olasz tit­kárnő, merényletet akart végrehajtani a nagykövet­ség ellen. Egy svéd rendszá­Magában megkezdődtek a hivatalos holland—indonéz tárgyalások, amelyeken indo­néz részről Suharto elnök és Malik külügyminiszter, hol­land részről pedig Piet de Jong miniszterelnök és Luns külügyminiszter, valamint Bemard Udink, a külföldi gazdasági segélyekkel foglal­kozó holland fárcanélküli miniszter vesz részt. A holland főváros jól tá­jékozott köreiben hangsú­lyozzák, hogy jelenleg ked­vezően alakulnak az egyko­ri gyarmattartó és a felsza­badult Indonézia kapcsola­tai. Hollandia a távr»l-lcAl*>­Augusztus 31—szeptember 3. között Budapesten tartot­ta ötödik ülését a magyar- szovjet gazdasági és műszaki- tudományos együttműködési kormányközi bizottság vasúti szállítási állandó munkacso­portja. A tárgyalások ered­ményét rögzítő jegyzőköny­vet Rödönyi Károly közle­kedés- és postaügyi minisz­terhelyettes, MÁV vezérigaz­gató és V. Sz. Gavrilov, szov- je((( közlekedésügyi miniszter- helyettes csütörtökön ünne­pélyesen írta alá a MÁV Ve­zérigazgatóságán. A munkacsoport öt napos ülésén a két ország igényei alapján egyeztették a követ­kező öt esztendő szállítási tennivalóit, évekre bontva ki­dolgozták a vasútra, valamint a hajózásra, az autóközleke­désre és a csővezeték szállí­tásra háruló feladatokat. A se után Leo Hamon államtit­kár, kormányszóvivő kijelen­tette, hogy „minden lehetsé­ges, semmi sem kizárt'’. Párizsban csütörtökön megkezdte munkáját a viet­nami kérdés megoldásáról ta­nácskozó négyoldalú értekez­let 82. ülése. Politikai megfi­gyelők a csütörtöki ülés le­folyását feszült figyelemmel követik, mert első ízben ta­lálkozik egymással David Bruce, az amerikai delegáció újonnan kinevezett vezetője és Xuan Thuy, a VDK kül­döttségének vezetője, aki a minap tért vissza Párizsba. Xuan Thuy az ülés meg­kezdése előtt újságíróknak ki­jelentette: „a korábbiakhoz hasonlóan ezúttal is jószán­dékkal és komoly tárgyalá­sokra készen érkeztünk az ülésre. Érdeklődéssel várjuk, hogy az amerikai küldöttség új vezetőjének van-e új mondanivalója”. mu kék Volkswagenben ér­keztek kora délután az ame­rikai nagykövetség épületé­hez. Többször megkerülték a hatalmas tömböt, feltehe­tőleg a legmegfelelőbb he­lyet, akarták kiválasztani az időzített bomba elhelyezésé­re. A pokolgép azonban va­lami hiba folytán felrobbant a kocsijukban, amelyet a rendőrség véleménye sze­rint egy svéd barátjuktól kaptak kölcsön. A rendőrség nyomoz a svéd rendszámú kocsi tulaj­donosa iránt. tl ország legjelentősebb hite­lezői között szerepel. A ma­gán cégek is fokozzák tevé­kenységüket Indonéziában, A Dél-Vietnami Nemzeti Felszabadítás! Front Köz­ponti Bizottsága, a Vietnami Nemzeti Demokratikus és Békeerők Szövetségének Köz­ponti Bizottsága és a Dél- Vietnami Ideiglenes Forra­dalmi Kormány csütörtökön, Ho Si Minh elnök halálának első évfordulója alkalmából közös üzenetet intézett a vietnami dolgozók pártja A Közel-Kelet hírei JERUZSÁLEM Jigal Alton izraeli minisz­terelnökhelyettes a Jordán- folyó nyugati partján fekvő izraeli félkatonai települé­sek lakói előtt szerdán ki­jelentette: Izrael igényt tart bizonyos „megszállt terüle­tek elienőrzésére’'a béke lét­rejötte után is. Állón sze­rint Izraelnek erre „straté­giai okokból” van szüksé­ge. NAIROBI U Thant ENSZ-főtitkár az Addisz Abcba-i csúcsérte­kezletről távozóban rövid időre megszakította útját Kenyában, ahol nyilatkozott a sajtó képviselőinek. Arra a kérdésre, hogy mi­ért nem lehet erélyesebb intézkedéseket hozni a Dél- Afrikai Köztársaság és az annak fegyvereket iisállító országok ellen, U Thant így válaszolt: „Jelenleg bi- . zonyos nagyhatalmak egy­általán nem tartják tiszte­letben a közgyűlésnek és a Biztonsági Tanácsnak a határozatait, amikor azok saját érdekeiket érintik”. Hozzáfűzte, hogy ezen a helyzeten változtatni kelle­ne. KAIRÓ Hasszuna, az Arab Liga főtitkára bejelentette, hogy a Palesztinái felszabadítási szervezet kérésére szombaton összeül a liga miniszteri ta­nácsa. Az ülés napirendjén a néhány nap óta rend­kívül kiéleződött Jordániái helyzet szerepel. Haíszuna egyébkent Husszein jordaniai királyhoz és Jasszer Ara- fathoz, a PFSZ Központi Bí­zót tágénak elnökéhez in­tézett táviratában arra szó­lít fel, hogy vessék latba be­folyásukat a további össze­csapások megakadályozására. központi bizottságához, a VDK nemzetgyűléséhez és kormányához, valamint a Vietnami Hazafias Front Központi Bizottságához. Az üzenet méltatja az el­hunyt elnök munkásságát s hangsúlyozza, hogy Ho Si Minh egész életét a haza felszabadításának, . egyesíté­sének, » szabadság kiviva­sának szentelte. Magyar—Szovjet vasúti szállítási megállapodás következő öt évben tovább növekszik a teherforgalom Magyarország és a Szvojet-, unió között, a tervek szerint 1971—75 közölt a Szovjet­unióból mintegy 34 százalék­kal több áru érkezik, míg 72,7 százalékkal több árut szállí­tunk a szomszédos országba, összességében a beérkező árumennyiség mintegy nyolc­szorosa az exportszállítások­nak. A teherfuvarozások zö­mét a vasútnak kell lebonyo­lítania. A szállítási feladatok végrehajtásához a munkacso­port gazdasági, műszaki és szervezeti intézkedéseket dol­gozott ki. Magyar részről — s ezt a MÄV negyedik ötéves terve is tartalmazza — to­vább fejlesztik a záhonyi át­rakó körzetet, jelentősen gé­pesítik a rakodást, bővítik a tehervagon-parkot A két or­szág közötti átrakás techno­lógiájához felhasználják a korszerű technika eszközeit, például a kibernetikát, a táv­közlést is. Megállapodtak abban, hogy később közös konténer rakodót építenek. A munkacsoport foglalko­zott a két ország idegenfor­galmának növekedéséből adó­dó személyszállítási felada­tokkal is. A tanácskozáson a MÁV és a szovjet vasút, va­lamint az IBUSZ és a szov­jet idegenforgalmi szervek szorosabb, komplex együtt­működésben állapodtak meg. A magyar-j-szovjet vasúti szállítási állandó munkacso­port legközelebbi ülését a jö­vő év januárjában tartja Moszkvában. V. Sz. Gavrilov csütörtökön elutazott hazánkból. Áz athéni pokolgép rejtélye Holland—indonéz tárgyalások Szociológiai világkongresz« szus Bulgáriában Bulgáriában, szep­temberben kerül sor a vij. nemzetközi szocio­lógiái kongresszus meg­rendezésére. A kong­resszust Várnában, — részben a 4100 személyt befogadó palotában, részben a közgazdasági főiSK.ola épületében rendezik meg. A kongresszusra több mint 80 országból mintegy 3500 vendég érkezésére számíta­nak. Nehéz lenne előre meg­mondani, melyik ország kül­döttsége lesz a legnépesebb. De hogy milyen nagy az ér­deklődés e szociológiai világ- fórum iránt, azt megmutatja a következő néhánv adat: csupán az Egyesült Államok­ból több mint 260 szocioló­gus jelentette be részvételét; a Szovjetunióból több mint 300, Lengyelországból 180 küldött érkezik a kongres­szusra. A kongresszus központi té­mája: ..Jelenkori és jövőbeni társadalmak — prognózis és szociális tervezes”. Ezt a té­mát a Jan Szepansky, a Nemzetközi Szociológiai Szö­vetség elnöke által szervezett plenáris ülésen vitatják meg. A témához hivatalos referá­tumok érkeztek eddig már a Szovjetunióból, az Egyesült Államokból, a Bolgár Nép- köztársaságból, az NDK-ból, Indiából, Olaszországból, — Norvégiából, Mexikóból és más országokból. A kong­resszuson két külön munka- csoport vtitatja majd meg a következő problémákat: „A jövő társadalmai és a távlati tervezés”, „A szociális viszo­nyok átalakulása egy szociá­lis változás keretében”, „Ma­tematikai módszerek és roo-- deliek a szociális tervezés­ben”. ,.A város és a falu ter­vezése és fejlesztése”, „A fia­talság mint a változás ténye­zője”. Mindez persze csak egy része a megvitatásra ke­rülő témáknak. Egy, plenáris ülést a fejlődő új nemzeti államok problémáinak szen­telnek. A kongresszus tarta­ma alatt üléseznek majd a Nemzetközi Szociológiai Szö­vetség kutatócsoportjai is. — Megvitatásra kerül minden kutatócsoport tevékenysége, valamint a jövőben végzen­dő kutatómunka. A kutató- csoportok száma 19. A kongresszus összehívá­sának az a célja, hogy meg­vitatásra kerüljenek a szo­ciológia legidőszerűbb, elmé­leti-módszertani kérdései, amelyek szoros összefüggés­ben állnak az emberiség jö­vendő fejlődésével. Biztosra vehető, hogy a kongresszus hozzájárul maid a nemzet­közi együttműködés bővülé­séhez a szociológiai tudo­mány területén, s hogy sok új kapcsolat jön majd létre különböző államok és külön­féle társadalmi rendszerű or­szágok tudósai között. A kongresszus jelentőségét növeli a tény. hogy a szocio­lógiai tudomány nemzetközi kiválóságai elsőízben ülnek össze egy szocialista ország­ban. A nagyrangú vitafórum nyilván új lendületet visz majd a marxista—leninista szociológia fejlődésébe, al­kalmat ad széleskörű nép­szerűsítésére, s nemzetközi tekintélyének további növe­lésére. Dancsko Dimitrov (Szofiapress) Ünnepi napiparancs Andrej Grecsko marsall, a Szovjetunió honvédelmi mi­nisztere napiparancsot adott ki az imperialista Japán fe­lett aratott győzelem 25. évfordulója alkalmából. Eb­ben hangsúlyozta, hogy ne­gyed százada a japán mili­taristák legnagyobb straté­giai csoportjának megsemmi­sítése jelentős mértékben hozzájárult a japán impe­rializmus szétveréséhez. A marsall felhívja a fi­gyelmet arra, hogy a leg­agresszívabb imperialista körök. mindenekelőtt az Egyesült Államok, ka/andor- poiitikút folytatnak a béke­szerető népek rovására és kiterjesztik délkelet-ázsiai agressziójukat. Ilyen körül­mények között a párt és a kormány mindent megtesz a Szovjetunió védelmi képessé­gének további erősítésére, a népeik békéje és biztonsága érdekében — mondottá na­piparancsában a honvédelmi miniszter. Gépjavító Állomás Jászberény Felvesz egy belső ellenőrt (iskolai végzettség érettségi, vagy képesített köny v.), egy kooperátort (iskolai végzettség — minimum technikum), vasszerkezeti lakatos, hegesztő segédmunkásokat, betanított munkásokat. Képesítéssel nem rendel­kezőket betanítjuk. 44 órás munkahét. Vidékről bejáróknak utazást kedvezményt, kedvezményes étkezést biztosítunk. Jelentkezés személyesen, vagy írásban gépjavító ál­lomásunkon, Jászberény. VAS SZAKMÁBAN gyakorlattal rendelkező raktárvezetőt raktári szakmunkásokat, segédmunkásokat, ko- eslkisérőket, vagonrak ókat és karbantartó rész­leghez nyugdíjas dolgozókat azonnali belépéssel felveszünk. Jelentkezés: ElekfrometáJ (Vas és Műszaki Nagykßf. Vállalat) Szolnok, Vöröshadsereg u. 4. I Á DNFF üzenete

Next

/
Thumbnails
Contents