Szolnok Megyei Néplap, 1970. szeptember (21. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-03 / 206. szám
1970. szeptember 3, SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 NAPI \3sL listánkból • • Összefogásra van szükség Háromszáz személyes úttörőtábor épül a Tisza-ligetben Augusztus 29-én lapunkban „Az éjszaka császára” címmel megjelent írásunkra kapott levelekből az alábbiakban közreadunk két részletet: „Engedjék meg, hogy őszinte szívvel gratuláljak a cikk írójának. írását örömmel olvastam, mivel nemcsak én, hanem igen sok fiatal értelmiségi érezte már régen úgy, hogy egy ilyen újságcikk nagyon időszerű volna. Az írás példájával (az agronómus említésével) okfejtésével, végkövetkeztetésével is messzemenően egyetértek. Saját megfigyeléseim sajnos ellentmondanak annak, hogy egyedülálló eset lenne a tüneményesen gazdagodó vidéki orvos esete. Vajon mit szól mindehhez az 1500—1900 forintot kereső egyetemet végzett gyógyszerész — például? Őszinte örömünkre szolgált Az árvízkárosultak megsegítésére alakult társadalmi bizottság csekkszámláján eddig 310 millió forint gyűlt össze. Ebből gyorssegélyre 21 és félmillió forintot, a Szabolcs-Szatmár megyei árvízkárosultak ingókárainak pótlására 85 millió forintot fordítottak. Az ingatlankárok enyhítésére a Vöröskereszt eddig már 50 millió forintot utalt át, s a közeli napokban ez az összeg újabb 50 millió forinttal egészül ki. Az ingatlankárok utáni segélyek kifizetésére csak a károk felmérésének befejeztével kerülhet sor. Ezt a munkát a helyi társadalmi bizottságok a mátészalkai és vásárosnaményi járásokban már elvégezték, s Fehérgyarmaton is rövidesen befejezik. A megyében ösz- szesen 5500 ház omlott össze, s körülbelül ugyanennyi súlyosan megrongálódott. A lakóházak újjáépítéséhez, illetve rendbehozásához nyújtott segélyek kifizetését néhány hét múlva megkezdik. A segélyösszegeket, a tárCanaris is, Hitler is amerikai újságokból értesült arról — négy hónappal a Pearl Harbour ellen intézett tárna, dás után —, hogy súlyos csapás érte a náci katonai hírszerző szolgálatot az Egyesült Államokban. A New York-i és a többi amerikai nagyváros lapjai első oldalon, hatalmas címek alatt közölték, hogy az USA-ban szerteágazó náci kémhálózatot lepleztek le. Az FBI egyetr len éjszaka leforgása alatt összeszedte az Abwehr amerikai szervezetének tagjait. Lahousen lakonikus rövidséggel jegyezte be a naplójába: „Az Egyesült Államokból érkező jelentések szerint 31 ügynökünket tartóztatták le”. Az United Press és az Associated Press jelentéseiből is megtudhatták a berlini kémszolgálat főnökei a nagy „lebukást”, továbbá, hogy a kémszervezet felgöngyölítése „egy kétkulacsos német— amerikai kém besúgása alapján történt”. — Az Abwehr amerikai hálózatának letar(azt hiszem, beszélhetek többesszámban), hogy egy ilyen cikknek épp a mi lapunk, a Szolnok megyei Néplap adott helyt” — írja levelében Hegedűs Endre gyógyszerész Kisújszállásról. ☆ „Igen meglepett az írás egyszerű, őszinte hangja. A felsorakoztatott tények valódiságát csak az érti meg igazán, aki évtizedek óta nehéz munkával keresi kenyerét. Aki tudja, hogy ha munka van, nincs ünnepnap, szabadság, vasárnap — dolgozni kell. Az emberek, a közvélemény, ha kell, őszinte bíráló hangú írásokat vár. Ez a cikk is ide sorolható, ezért tudjuk örömmel üdvözölni. Kácsor Ferenc Csataszög, Sugár út 31. sz. sadalmi bizottságok javaslata alapján, a járás és a megye jóváhagyása után osztják majd ki. Eszerint 20—• 40 000 forint — rendkívüli esetben 60 000 forint — „újjáépítési segéjybén” részesülnek a hajléktalanná vált családok. A kiutalt pénzösszeg jelentősen megköny- nyíti majd a károsultak építkezési adósságának havonkénti törlesztését. A megrongálódott házak tulajdonosai 15—20 000 forintig terjedő segélyt kapnak készpénzben, építőanyagvásárlásra. A megyében körülbelül ezer család jogosult az Állami Biztosító áltaj 'nyújtott kártérítésre. A biztosított házak tulajdonosai ugyancsak kaphatnak ingatlan-segélyt. Egyébként mind az újjáépítési, mind a házjavításra szolgáló segély mértékének megállapításánál figyelembe vették az igénylők egyéni körülményeit. A nagycsaládos, beteg, vagy keresőképtelen emberek szociális helyzetét. tóztatásával tehát halálos csapás érte az amerikai náci kémszolgálatot Érthető, ha a fasiszta Németország hatalmasai rendkívül kemény szavakkal illeték Canarist, és Lahousént az eseményekért. Az Abwehr — szerintüK — megbocsáthatatlan bűnt követett el a kémszolgálatok íratlan törvényei ellen: megengedte, hogy leleplezzék, Hitlerék számára azért is nagy csapás volt ez, mert az egyesült államokbeli német k fahálózat leleplezése következtében megszakadtak az .amúgy is laza diplomáciai kapcsolatok Németország és Washington között. Az USA és a náci Németország Közötti viszony 1941 nyarán már rendkívül feszült volt, csaknem robbanó. Roosevelt két éven át egyre növelte az Angliának nyújtott amerikai segélyt, mire a német nagykövetet visszahívták az USA-ból, s helyén csak ügyvivő maradt, aki csupán formális kapcsolatokat tartott fenn Hull-lal, az USA akkori külügyminiszte„A Szolnok városi pártvégrehajtóbizottság 1969. szeptember 10-i ülésén elhatározta; pártmegbízatásként adja a városi KISZ bizottságnak, a város fiataljainak, hogy hazánk felA majd egy évvel ezelőtti pártbizottsági ülésen elhangzottakkal csak egyet érteni lehet, hiszen köztudott, hogy Szolnok általános iskolásainak csupán kis hányada juthat el nyaranta táborba. A városnak van ugyan Balatonszepezden egy úttörő tábora, de az mindössze száz gyerek elhelyezésére alkalmas. Nyaranta 6—7 turnust tudnak ott üdültetni, vagyis csak hat-hétszáz kisdiák élvezheti a tábori élet örömeit. Figyelembe véve azt, hogy a megyeszékhelyen több mint hatezer úttörő és mintegy háromezer kisdobos van, könnyű kiszámítani, hogy a tanulóknak több mint a fele egyetlen alkalommal sem juthat el a ba- latonszepezdi táborba. Űttörővezető-képzés például az Üttörőházban van. amit természetesen össze sem lehet hasonlítani a romantikus, és a gyerekek számára oly vonzó tábori élettel. Ez a rövid felsorolás is bizonyítja; szükség van egy új, a balatonszepezdinél jóval nagyobb úttörőtáborra. Kis kőépületek A Szolnok megyei Tanács Tervező Irodájának szocialista brigádjai és KlSZ-szer- vezete társadalmi munkában elkészítette a tanulmánytervet, jelenleg a kivitelezési terven dolgoznak. Az elképzelés szerint a Tisza-ligeli táborban 18 kis kőépület lesz; fi tizenthat személyes és 12 húsz személyes, háromszáz személyes konyha, mosdó és zuhanyozó, ezenkívül egy központi épület előadóteremmel, szakköri helyiségekkel, s rajtuk kívül sportpályák is épülnek. A valóságos kis kombinát elkészülte után mintegy háromszáz úttörőt és kisdobost tud fogadni egy-egy turnusban. A tervek szerint a tizenkét húsz személyes ház építését jövőre kezdik meg, és révei. A náciK nem akarták tovább bővíteni a frontokat, és óvakodtak minden olyan lépéstől, amely egy esetleges amerikai—német háborúba torkollna. Pedig az amerikai csapatok már megszállták Izlandot, és az Egyesült Államok hadiflottája feljött egészen az angol partokhoz. Mindezek hatására a náci Németország vezetői úgy határoztak, hogy semmi olyat nem tesznek, ami meggyorsíthatná az USA belépését a második világháborúba. így aztán érthető, az az izgalom, amit a német diplomácia Köreiben az Abwehr egyesült államokbeli ügynökeinek letartóztatása keltett. Tulajdonképpen Canaris és Lahousen sem tudta, mi történt. Pedig olyan kémeket, ügynököket vetettek be az USA-ban, akikről rajtuk kívül úgyszólván alig tudott valaki. És most ennek az új szervezetnek az alapjait döntötte romba az FBI. Amikor a tengernagy La- housennel együtt visszatért Berlinbe, gondosan áttanulszabadulásának 25. évfordulójára kezdeményezze, szervezze és szakemberek bevonásával irányítsa a Tisza- liget területén egy úttörőtábor megépítését..." 1972 nyarára fejezik be. A hat, egyenként tizenhat személy elhelyezését biztosító épület az utána következő időszakban készül el. A tábor építése előreláthatóan a IV. ötéves terv végére fejeződik be. Ideiglenes sátortábor A KISZ városi bizottságnak az az elképzelése, hogy a majdani állandó tábor helyén egy száz személyes ideiglenes sátortábort létesít, ahol már jövőre nyaralhatnának a gyerekek. Hogy ez megvalósulhasson, ahhoz azonban széleskörű társadalmi összefogásra van szükség. A terület bekerítéséhez szükséges anyag, a közművesítéshez, a mosdó és zuhanyozó építéséhez szükséges pénz biztosítva van, kellene mányozta az amerikai újságok híradásait és a washingtoni német nagykövetség eléggé homályos távirati jelentéseit. Mindketten nagy figyelemmel böngészték a letartóztatott ügynökök jegyzékét, s tapasztalniuk kellett, hogy a legmegbízhatóbb, legügyesebb embereik kerülteK börtönbe. Lahousen, az Abwehr jól védett berlini központjában szinte kétségbeesve mutatott egy névre: Frédéric Joubert Duquesne. Duquesne, a náci kémszolgálat mintaképe, — amerikai oszlopa, több mint 25 éve áll a német hírszerző szervezet szolgálatában. Canaris is, Lahousen is jól ismerték régi ügynöküket. Délafrikai állampolgár volt és már az angol—búr háború alatt az angolok elfogtáK kémkedés miatt, s ezért életfogytiglani fegyházra ítélték. A Bermudákra került, hogy ott töltse börtönéveit, de aztán valahogyan szabadlábra helyezték, és akkor amerikai és francia lapok tudósítója lett. Később Távol-Keleten próbált szerencsét, majd az első világháború alatt — nevet változtatva — ausztráliai tisztnek adta ki magát, és a németek segítségével sikerült Londonba jutnia. Jóval később eldicsekedett vele, hogyan sikerült pokolgépet elhelyeznie a Hampshire nevű 'angol cirkálón, amely valóban a levegőbe is repült. A hajó fedélzetén volt Kitchener tábornagy is. Duquesne ezt követően New Yorkba utazott, ahol a kikötőben folytatott szaboviszont sok-sok munkáskéz, amelyek a tereprendezési munkát a kerítés fölállítását a KISZ tábor területén levő konyha áttelepítését elvégeznék. A városi tanács szakigazgatási szerveinél dolgozó szakemberek vállalták a munka irányítását, ez azonban önmagában nem elég. A vállalatok, üzemek, intézmények szocialista brigádjainak, KISZ fiataljainak, a középiskolás és szakmunkás- tanulók, a honvédség KISZ- eseinek segítségére lenne szükség, hogy a tábor mielőbb meglegyen, hiszen az úttörők, a kisdobosok érdeke tulajdonképpen valamennyiünk érdeke. A munkálatokat szeretnék még szeptember első felében elkezdeni, de ez csak úgy lesz lehetséges, ha addig elegen jelentkeznek társadalmi munkára a KISZ városi bizottságán. — Az MSZMP városi bizottsága is arra kéri a párt- és a tömegszervezeteket, a gazdálkodó szervek vezetőit; társadalmi munkával és erejükhöz mérten anyagiakkal támogassák a KISZ városi bizottságát pártfejladatuk teljesítésében. Z. A. tázscselekményeket, — majd később áthelyezte telephelyét az USA Keleti partvidékeinek más kikötőibe. És most ezt az ügynököt is elcsípték... Lahousen a fejét — Tengernagy úr! ön szerint hogyan találták meg Hermann Lángot? Canaris, aki már világosan látta, milyen csapást jelent a náci hírszerző szolgálat számára Lang lebukása, most megszólalt: — Valamit nem értek, Lahousen! Valahogy soKkal gyanúsabb a dolog, mint ahogy kezdetben gondoltam. Honnan tudhatták meg Lángot? Talán Sebold beszélt? A tengernagy ebben a pillanatban elhatározta, hogy végére jár a dolognak. — Hívassa föl Rankent Hamburgban — adta ki a parancsot. — Közölje vele, hogy jelentkezzék nálam. A Lang-ügy minden részlete a kisujjában van, s különben is részt vett a tengerentúli kémhálózat megszervezésében. Ranken valóban rövidesen jelentkezett is Canaris irodájában. S bár e néven mutatkozott be, a valódi neve nem ez volt. Dr. Ranken éve. ken át élt üzletemberként az Egyesült Államokban, s bár sohasem derült ki, hogy mikor került Abwehrrel kapcsolatba. tény, hogy már ottlétekor is szoros szálak fűzték a német katonai hírszerző szolgálat vezérkarához. Később visszakerült NémetÁ kolera eile* Siker koronázta azt a küzdelmet, amelyet a szovjet egészségügyi hatóságok a kolera ellen vívtak. Ave- tyik Burnazjan egészségügyi miniszterhelyettes a Pravda munkatársának adott nyilatkozatában közölte, hogy Asztrahán területén a fertőzési gócokat lokalizálták, a koleramegbetegedéseket gyakorlatilag felszámolták. Ugyanez vonatkozik a Kercs-félszigetre és Ogyesszára, ahová a fertőzés korábban átterjedt. A miniszterhelyettes elmondotta, hogy a kolera veszélyeztette városokban és vidékeken az élet ritmusa nem változott, mindössze a nyaralók áradatát szabályozták az egészségügyi hatóságok. Burnazjan kiemelte, hogy a szovjet egészségügy mindazokkal a korszerű eszközökkel rendelkezik, amelyek lehetővé teszik a fertőző megbetegedések leküzdését. Az asztraháni, * ogyesszai és keresi tapasztalatokra hivatkozva rámutatott arra, hogy az idejekorán megkezdett kezelés a kolera esetében is teljes gyógyulást biztosít. A koleramegbetegedések megelőzésére a küzdelem tovább folyik. Ennek megfelelően a hatóságok intézkedéseket tettek a fertőzés terjedése összes útjainak elzárására. Elrendelték a Szovjetunióból kiutazók kötelező kolera-ellenes védőoltását. A kolera-fertő- zéses vagy fertőzés gyanús országokból a Szovjetunióba érkező utasoknak ugyancsak oltási bizonyítványt kell felmutatniuk. Uj filmek Négy új játékfilm előkészületei, próbafelvételei kezdődtek meg a MAFILM stúdióiban. Kedden forgatták először a Gyilkos a házban van című krimi-filmet. A film főszerepét „Kloss kapitány” Stanislaw Mikulsky alakítja Detre Annamária és Huszti Péter társaságában. Most folynak a próbafelvételei Palásthy György új filmjének a Hahó, öcsi-nek. Sárika, drágám a címe Sándor Pál mai témájú új filmjének. A próbafelvételek során eddig csupán Kern András szereplése vált véglegessé. fogta. De tovább elemezte a névjegyzéket, s összehason- lítgatta azzal a listával. —• amely eredeti nevüket tartalmazta. Canaris is ott ült a kis dohányzóasztal mellett. országba Hamburgba költözött az Abwehr Sophienstrassei kirendeltségére, — ahonnan a kémek amerikai tevékenységét irányították. Dr. Ranken azok közé tartozott, akiket az Abwehr a legkényesebb feladatok elvégzésével bízott meg. Közvetlen munkatársa és jobb keze Duquesne volt. A kapcsolatot Hamburg és az USA között a Nord Deutscher Lloyd német hajózási vállalatok Amerikában dolgozó alkalmazottainak közvetítésével tartották fenn. — Duquesne New Yorkban. — Ranken Hamburgban szőtte a szálakat, hogy minél nagyobb hírszerző hálózatot építsenek ki az USA területén. Kapcsolatukat gondosan megszervezték, a hajók útján. A hajókon dolgozott ugyanis egy-egy erre a célra kiszemelt tiszt, aki valahányszor megérkezett Hamburgba, . nyomban felkereste dr. Rankent az egyik hajózási irodában, ahol álcázásként igazgatói állást töltött be. A civil ruhában jelentkező sé- taoálcás haióstisztek — valahányszor kettesben maradtak Ranlrennal — lecsavarták pálcáiuk fejét, és a botba vájt üregből kivették Duquesne jelentéseit. i Folylat'V1-) Következik: Fénykép ^ partraszállásról. Rövidesen megkezdik az „árvizes" ingatlan- segélyek kifizetését Szabó László — Sólyom József: Kémek 2. a búvárhajon Egyetlen éjszaka összeszedték őket Mj tv játék készül Nagy Ignác „Tiszlűjí tás” című művéből Benedek András írt televíziós játékot. Rendezők: Herényi Imre és Málnay Levente. Képünkön; Zenthe Ferenc és Juhász Jácint az egyik jelenetben. (MTI foto — Tbrmai Andor felv. — KS) A dolog nagyon gyanús A balatoni tábor kiesi