Szolnok Megyei Néplap, 1970. szeptember (21. évfolyam, 204-229. szám)

1970-09-22 / 222. szám

1970. szeptember 22. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 Az isten háta mögött A kietlen, se nem zöld, se nem barna juhlegelő be­tölti az egész látóhatárt. Foltos, szikesfehérre aszott táb­lájába vékony, életet szállító hajszálérként. vájódik bele a Nagykunsági Állami Gazdaság ballai körzetéből kiin­duló földút. Az út Csudaballáig vezet. Túlzás volna te­lepülésnek nevezni. Csupán egy poros oázis a pusztában, ahol ötvenhat család él. Az emberek szeszélyesen, szét­szórtan egymástól távoli házakban, az állami gazdaság juhai három nagy karámban együtt. Szépségideál II. József Az irodalmi mű — vagy jelen esetben az abból ké­szült hangjáték — ha szer­zője történelmi témát válasz­tott, kettős funkciót is ellát­hat. Elmondja az író saját korához szóló gondolatait és — ha jó — reális képet ad egy történeti korszak embe­reiről. Németh László drámájának rádióváltozata ezt a kettős feladatot oldja meg, kitűnően. És így, láthatatlanul, talán méginkább a gondolati tarta­lom érvényesül. II. József alakját úgy for­málja meg, hogy előtérbe ke­rülnek a császár belső, embe­ri tulajdonságait — nagysá­gát és hibáit — megvilágító momentumok. Reális képet kapunk egy célját tisztán lá­tó, de környezete által meg nem értett, így már-már bu­kásra ítélt emberről. De II. József nagysága épp abban van, hogy önmaga tetteivel szembe tud nézni, reálisan látja erényeit és hibáit. A hallgatónak szinte nem kell mást tennie, mint mély figyelemmel beásnia magát a cselekménybe és máris saját kérdéseire kap választ. Mert ez a darab annyira mai, kon­fliktusai annyira élők, hogy konkrét szituációit szinte nem is kell a mi korunkra adap­tálni, mert enélkül is arról szól. A rádióváltozatot Varga Géza mesteri rendezésében hallhattuk. A szereplők közül elsősorban a címszereplő Gá­bor Miklóst kell megemlíteni. Sok színnel árnyalt, hangjá­val kitűnően bánik, pillanat­nyi reagálásokkal tud mon­datok helyett beszélni. Egy, a kórtársainál tisztábban látó ember őszinte javítani vá­gyását, bonyolult belső vívó­dásait érzékelteti mély átélés­sel. Gyilkolni könnyű Recept: vegyünk egy kis­várost, desztilláljunk ki be­lőle néhány furcsa, különc figurát, tegyük valamennyiü- ket kissé gyanússá, aztán jól keverjük össze az egészet. Ja, és még egy (majd’ elfe­lejtettem!): fűszerezzük az egészet ízlés szerint néhány hullával. Agatha Christie — az egy­személyes krimigyártó nagy­üzem — rémregénynek is be­illő történeteit azért szeretik világszerte, mert nemcsak rejtélyesek, de rejtvényesek is. Persze nem mind. A mos­tani meg éppen nem volt az. Végül is nem kívánhat az ember holmi irodalmi igé­nyességet, netán „jellemfor­máló erőt” egy krimi írótól, de logikai agytornát — azt gondolom — igen. Ez a krimi amellett, hogy egy kissé hosszabb a kelleté­nél még zavaros is. Annyi a hulla, meg a gyilkosjelölt, hogy bizony csak jó memó­riával rendelkezők vállalkoz­hatnak megjegyzésükre, űrre gondolnia kellett volna a szerkesztő Beleznay Verának és a rendező dr. Márkus Éva is tehetett volna érte, hogy kissé nagyobb legyen a rend, mért a rádióban nehéz visz- szalapozni. A parádés szereposztás, a színészek törekvése sem tud­ta a történet hamisságát fe­ledtetni, pedig sok nálunk a krimikedvelő. Meg a krimi is. Csak a jó kevés. — trömböczky — Az akloktól alig 100 mé­terre, hosszú, háromlakásos ház nyújtózkodik. Juhász­családok élnek benne. Nekik az Ígéret földje volt Csuda- balla. A szabolcsi homokról vándoroltak ide. Jöttek, mert a krumplitermő két holdon nem tudtak megélni. Most összehasonlíthatatla­nul jobban élnek. Már ami az anyagi gyarapodást, jólé­tet illeti. Az egyik család például — Szabó Ferencék — négy év alatt televíziót, rádiót, gáztűzhelyt vettek és 30—40 ezer forintot még félre is tudtak tenni a taka­rékban. „Megtollasodott” a szomszédban lakó Kalló csa­lád is, habár nekik már há­rom gyerekük van, s ők, — ahogy az asszony mondta — szeretnek jól élni, jókat en­ni. A tiszta, rendbetartott la­kások, a tehetősebb anyagi helyzet szinte szüli a kér­dést. Változott az életmódjuk is? — Nem tartunk mi kérem így hármunkon kívül senki­vel barátságot. Ide se jön­nek, mi sem megyünk. — mondja a 22 éves csinos, szőke Szabóné. Itt vannak a gyerekeink, a férjeink, jól megvagyunk magunkban. — Túrkeve nincs olyan messze. Busszal, kerékpárral fél óra az út. Járnak-e be gyakran? — Igen. A piacra vásárol­ni... — Van ott mozi, vendéglő, kultúrház is. — Ahhoz mi fáradtak va­gyunk. Meg a lárma sem hiányzik, Milyenek a gyerekeik? Ér­telmes, komoly kis arcok. Nagyot köszönnek a konyhá­ba lépve és érdeklődve, ud­varias távolról nézegetik az idegent. Az egyik másodikos kislány mellém kuporodott a díványra. Hajának, ruhájá­nak kellemes caola illata volt. A tanyai iskolába jár­nak. S ha elvégzik a nyolc osztályt? Debreceniék Piros­ka lánya az idén végezte. Otthon maradt. A ház körül segít. — Nincs kedvem semmi máshoz. A debreceni kon­zervgyárba mehettem volna ipari tanülónak, de sok az a három év, amíg tanulni kell. Nem tudom a Kresz-t. — Higgyék el nekem, ülök a volánnál, vezetem a kocsit, megyek, száguldók, előzök, előnyt adok, sávot váltok, mindezt csinálom, éppúgy, mint más, de nem tudom a Kresz-t. Ezt már valamennyi ismerősöm tudja, aki csak egyszer is beült mellém a kocsiba. S ahogy az idő halad ve­lem előre, azt a keveset is elfelejtem a Kresz-ből, ami­re pillanatnyilag még em­lékszem. Az igazság, akkor se tud­tam, mikor vizsgáztam. A vizsgán ugyanis szerencsém volt, amit kérdeztek, azt ép­pen tudtam. Nem én vagyok az eavetle. , aki a tárgyhoz nem sokat ért, de vizsgázni tud. Ennek ellenére soha nem karamboloztam. Ez aztán megerősítette bennem a hitet, hogy jól tettem, — amikor lemondtam arról, — hogy mélyrehatóan ismer­jem a Kresz-t. Barátaim kö­zül. akik k'tűnően ismerik, azóta már sokan karambo­loztak és jónéhányszor meg­kérdezték már tőlem: hogyan lehetséges, hogy én nem ka­rambolozok. Mindig csak azt tudom válaszolni: en­nek valószínű oka, hogy nem tudom a Kresz-t. — A fiam, — mivel a kö­vetkező az lesz, kapcsolódik a beszélgetésünkbe Szabó Ferenc — juhász lesz. Nincs szebb, szabadabb élet ennél. Tisztességgel megél majd ő is. Az apám, meg a nagy­apám is juhász volt. Csudaballát rövidesen köz­igazgatásilag Túrkevéhez csatolják, mivel Gyoma, illet­ve Szarvas megközelítése nagyon körülményes. Azon­túl, hogy orvoshoz, a tanács­házára és a piacra majd Túrkevére járnak be a bal- laiák, hogy az életük ne csak könnyebb, de szebb is le­gyen a városnak is ki kelle­ne „látogatni” olykor hozzá­juk. Pedig nehogy azt higgyék, hogy óvatos vagyok. Néha még száduldok is. Száguldás közben fütyürészek, dúdolok, átleselkedem a mellettem surranó kocsikba, néha ol­dalt pislogok, nézem a nő­ket. Ilyenkor szólal meg olda­lamon ülő feleségem, hogy a vezetésnél azért előre is tekinthetnék. A feleségem nélkül ugyanis soha nem ülök kocsiba. Ahogy beszáll mellém, elkezdi a szöveget: kézifék ki, gyújtás, gáz, kup­lung, egyes sebesség — most indulhatsz. Gyerünk a kül­ső sávra... tetői a pillanat­tól ugyanis élettársam teljes figyelemmel tekinti át a for­galmat, minden mozdulatra figyelmeztet, valóságos hely­színi közvetítést ad, szerin­tem akár úgy is vezethetnék, hogy behunyom a szemem. Ez mindenese -e súlyosabb következményekkel járna, mint az, hogy nem tudom a Kresz-t. Ő ugyanis tudja. — Őszintén szólva, ő az, aki tudja, méghozzá olyan fo­kon, amely ‘■rmely gépjár­mű szakoktatónak becsületé­re válna. Mondanom sem kell, hogy 6 megbukott a vizsgán, nem a Kresz-ből, hanem a vezetésből. Munk ameg- takarítás Az ózdi kohászati üzemek durvahengerműve blokkso­rának biztonságosabb irányí­tására az üzem pszichológu­sai a kohász és villamossági szakemberekkel összefogva, újszerű kormánypultot ter­veztek és szereltek fel. A kormánypultot úgy alakítot­ták ki, hogy a kapcsoló és jelző berendezések testre méretezve, közvetlenül a dolgozók kezénél legyenek. Ugyanakkor csökken tgjték a kapcsolók számát. A tudomá­nyos alapon kidolgozott hen­gerpult kezelésének elsajátí­tására az üzemben úgyneve­zett betanító stimulátort ké­szítettek. amelyen pszicholó­gusok irányításával több hé­tig tizenkét hengerkormá­nyos gyakorolta a vezérlő­pult kapcsolórendszerének fogásait. A pszichológusok szerint az új kormánypult irányítói — a régihez viszo­nyítva — műszakonként tíz­ezer kézmozdulatot takaríta­nak meg. Feleségem bukását nagy örömmel fogadtam. Abban a pillanatban felvillant ben­nem az ötlet, hogy még ma­gánszorgalomból sincs szük­ségem arra, hogy megtanul­jam a Kresz-t. Égy ismeri a kisiveket, a nagyíveket, a jobbkézszabályt, a kompli­kált keresztezéseket, a jelző­táblákat, a Kresz minden bo­nyolult rejtelmét, hogy sze­rintem erre születni kell. Egy tehetség, és higgyék el, hogy ezt minden férji elfo­gultság nélkül állítom. Persze néha eőfordul, mi­vel én csak vezetni tudok, de nem tudom a Kresz-t, hogy néha valami vad sza­bálytalanságot csinálok. — r'ilenkor elszabadul a pokol, megkapom a magamét, olyan stílusban, mintha házasság­törést követtem volna el. Fe­nyeget, hogy ott azonnal helyben hozzá kell kezdenem a Kresz tanulmányozásához. Még szerencse, hogy ezt ő se veszi komolyan. Hiszen, ha megtanulnám a Kresz-t, semmi szükségem nem ■’•ol- na rá a vezetésnél. Szágul­doznék nélküle, vagy mit tu­dom én... Néh~ ott *ne mellettem, szomorúan hall­gatva, én pedig Kresz-isme- reteim gőgjében holtbiztosán — karamboloznék Kerekes Imre S zépségre törekszünk. Mindenben. Nem mind­egy számunkra, hogy milyen a konyhában felállított hű­tőszekrény formája. Igyek­szünk tetszetősen öltözni. La­kásainkból száműzzük déd­anyáink nippjeit, mert leg­szűkebb környezetünket is úgy szeretnénk berendezni, hogy minél modernebb le­gyen ; hogy mindennapos tár­gyaink funkcionális elhiva­tottságot fejezzenek ki. Adunk magunkra. S ebben az általános szép­ségtörekvésben, hallom, vala­melyik üzemünk igazgatója azzaj büszkélkedett: nálunk mindenki jól érzi magát, a közérzete mindenkinek kitű­nő. Tehát az igazgató elégedett. Aggasztóan elégedett. Ugyan­is véletlenül tudom: a szó- banforgó üzemben vannak derék, szorgalmas munká­sok, akikre még utánunk kö­vetkező generációk is úgy hi­vatkoznak majd, mint a kö­telességteljesítés példaképei­re, de akadnak — ha keve­sen is — egészen másfélék. Például: egyesek már a mun­kaidő befejezése előtt félórá­val abbahagyják a munkát és vágtatnak az öltözőbe. Például: három lány botrá­nyos helyzeteket idéz elő a munkásszálláson már egy esztendeje, a gondnok pedig egyedül vívja harcát velük, s ha szól az igazgató­nak, rendszerint olyasféle vá­laszokat kap, hogy nem kell minden apróságból ügyet csi­nálni. Az az érzésem, hogy a szó- banforgó igazgató gyakran korlátozza szépségideálját. Az az érzésem, hogy a szóban- forgó igazgató kínosan ügyei mindenféle formatervezésre, hihetetlen érzékenységet árul el a modern vonalak iránt, de közben mintha megfelet- kezett volna arról, hogy az emberi magatartásoknak is lehet esztétikuma; hogy a társadalomban nemcsak új épületek, ornamentikák, mű­anyagok, színes telefonok ké­szülnek, hanem — karakte­rek is. Mintha általános szép­ségtörekvései között nem szerepelne egy emberi ide­áltípus szerkesztésének igé­nye; mintha elégedetlenségét csak az válthatná ki, ha egy géD nem működik funkcio­nálisan, s elveszítette volna fogékonyságát a funkcionális emberi szépséggel szemben. Miért? Milyen afunkeoná- lis emberi szépség? S van-e ilyen egyáltalán? A funkcionális szépség fo­galmát az új, humanista ur­banisztika egyik legkiválóbb képviselője, Le Corbusier ve­zette be az építészetbe, de már a múltszázadban el­hangzott a megállapítás, hogy „form follows funketion”, vagyis a forma követi a funkciót. Ez a fogalom az emberre transzponálva, a mi körülményeink és viszo­nyaink emberére transzpo­nálva valami ilyesmit jelent­het: olyan magatartás felmu­tatása, amely — Marx gon­dolatával — kifejezi, hogy átlépünk történelem előtti korunkból egy másik világ­ba, ahol a tudatosság felül­Egy-egy város új lakótelepén annyi ember él, mint egynéme- lyik nagyközség lakóinak össz- létszáma. Egy község művelődés­ügyéről hivatottak gondoskod­nak. És a lakótelepeken? Szolnokon, a Bálvány utcái la­kásszövetkezet éppen ezért dön­tött úgy, nogy egy 28 négyzet- méternyi helyiséget klubterem­nek alakit át s a lakótelep fia­talságának — más napokon pe­dig az idősebbeknek — rendel­kezésére bocsátja. — A kezdeményezés sikerre' járt, esténként tartalmas klubélet bontakozik ki. A fenntartást a lakásszövetkezet biztosítja, most ötezer forint értékben vásárol­tunk kulturcíkkeket, de segíti a klubot a MÉSZÖV is — mondot­ta Tatai István, a lakásszövetke­zet elnöke. Ügy tervezzük, nyelv- tanfolyamokat is indítunk, fiók­kerekedik ösztöneinkben; ahol az ember megvalósít­hatja Önnön lehetőségeit; ahol egyre kevésbé kény­szerszabályozza majd a tár­sadalmi együttélés szépségét. Már hallom a mi igazga­tónk tiltakozását amint arra hivatkozik, hogy ő nem apos­tol, hanem egzakt, természet- tudományos felkészültséggel rendelkező mérnök: néki gé­peket kell szerkeszteni, s nem embereket. Ezért en­gedje meg, hogy valakit idéz­zek, akinek az egzakt, termé­szettudományos felkészültsé­gét bizonyára ő sem vonná kétségbe. Az atomfizika egy- v ■>». o képviselője, Robert Oppenheimer írta a következő sorokat: „Ha valaki olyan életfelfo­gást fejt ki előttünk, amely eltér a miénktől, ha szép­nek talál valamit, amit mi visszataszítónak tartunk, per­sze zavartan vagy fáradtan eltávozhatunk. Ez azonban gyengeség vagy gyávaság lenne. Minthogy tehát abban az állandó meggyőződésben kell élnünk, hogy számunk­ra túlnagy világhoz, túlságo­san változatos emberiséghez tartozunk, legyen erényeink kritériuma az a bölcsesség, amelyet képesek leszünk ta­núsítani életmódunk, mun­kánk, szépségideálunk ki­választásában.” A tomfizikus, gyárigazgató és lakatos éppen annyira nem kerülheti ki emberi szépségideáljának megválasz­tását, mint a pedagógus, — vagy politikus. Persze meg­teheti, hogy zavartan, vagy fáradtan eltávozik, ha vissza­taszító magatartásformák­kal találkozik. Oppenheimer ezt az utóbbit a gyengeség, vagy a gyávaság jelének tartja. A magam részéről még hozzá tenném: nemcsak gyengeségről, vagy gyáva­ságról, hanem súlyos téve­désről is árulkodik az ilyes­mi. Arról a kispolgári tév­hitről ugyanis, hogy élheti mindenki zavartalanul a maga világát: hogy a vi­lágunk nem egy és osztha­tatlan: hogy magas deszka- palánkok óvják egymás elől kertjeinket. Ilyen palánkok nincsenek. Ha valahol jól érzi magát a botrányokozó, ott elviselhe­tetlen az atmoszféra annak, aki előtt lepereg a botrány színjátéka. Ha valahol kel­lemes közérzetben lehet vág­tatni az öltözőbe, mialatt mások még dolgoznak — ott nevetség tárgyává válhat a példamutató kötelességtel­jesítés. A palánkok semmit sem takarnak. József Attila már akkor figyelmeztetett bennünket erre a belső harmóniaköve­telményre, amikor a külső megszerkesztéshez igazán még neki sem veselkedhet­tünk. A szépséfogalom gazda­gabb kategória, mint néme­lyek vélik. könyvtárnak biztosítunk helyet. Kihez fordulhatunk, hiszen ilyen kérdésekben járatlan ma még egy-egy lakásszövetkezet...? Talán még annyit tűzzünk mindehhez, negyvennyolc család él itt, e szövetkezet keretében, de a két másik szomszédos szö­vetkezet fiataljai is otthonra ta­láltak a klubban. Színes és em­lékezetes családi, társadalmi ün­nepségeket is rendezett már a szövetkezeti közösség, az új szo­kások kialakításában ílymódon is részt vállalt a klub és a szö­vetkezet vezetősége. És talán nem is arról van szó csupán, hogy sikerrel járt ez a kezdeményezés. Több ez annál! ^Tegfontolt, tudatos és néldamu- tató útkeresés az. mely sikerrel járt és az ilyen kezdeményezé­sek támogatása — közügy! <Cs.J H. M. Lakberendezési kiállítás Az Iparművészeti Tanács és a Belkereskedelmi Minisz­térium Lakberendezési Bizottsága „Otthon 1971” címmel szeptember ll-től kiállítást rendezett a BNV 24-es pavi­lonjában. A bútorújdonságokat a jövő évtől az üzletek­ben is árusítják. A bemutató egyik legérdekesebb bútor­darabja az apró elemekből variálható fotel, heverő, ka­napé. (Kácsor László felv. — KS) Kettős boldogság Fodor Gábor Álljunk meg egy szóra!

Next

/
Thumbnails
Contents