Szolnok Megyei Néplap, 1970. szeptember (21. évfolyam, 204-229. szám)
1970-09-13 / 215. szám
í / Nagyképűség (Kallus rajza) Féltékenység A fiatalember harmadízben tesz látogatást a lányos háznál. A mama rendkívül elégedett a fiúval. Meg is mondja a lányának: — Tetszik nekem ez a fiú. — Kérlek hagyd békén — feleli dühösen a lány. — Neked ott van a papa. Atyai büszkeség Pierre Brasseur fia, Claude egy napon bejelentette apjának, hogy ő is színész akar lenni. „Baj fiam, baj! — kiáltott fel a híres francia színész fejét csóválva. „Miért?” „Azé^t, mert ha a rendező majd téged választ egy szerepre, mindenki azt fogja mondani, hogy ez azért van, mert a fiam vagy... ha viszont nem kapsz szerepet, akkor azt gondolhatod, hogy ez nem azért van, mert tehetségtelen vagy, hanem mert nem akarnak kivételezni veled!” „Akkor megváltoztatom a nevemet!” „Azt már nem! — mondta méltatlankodva Pierre Brasseur. — És ha sikered lesz, honnan fogják tudni, hogy a fiam vagy?” Szöveg nélkül NYÁRI MAZSOLÁK L Gellérthegy-oldali mellékutca. Az emeletes villa négy fala vadszőlővel futtatott. A többszáz négyszögöles kert közepén úszómedence. A házi strand partján friss homokban egy férfi és egy gyerek hempereg. A csöppség kócos, fürdőruhás, kis potrohú,, három év körüli. A nagyság gondosan fésült, enyhén pocakosodó. A játszótársakat az utca felől, a drótkerítésnél két bakfis bámulja. — Jé... a... — mutat a szőkébb csitri, s kimondja a színházból, filmről, rádióból, televízióból ismert szerelmes színész nevét. Ideál.. Szépfiú. Előadás előtt, előadás után a kiskapunál autogram-gyűjtők hada lesi. Horgászok tiszteletbeli elnöke, pincérek barátja, futballisták élbiztatója. Ruhatárosnők kedvence, agg pályatársak jótevője. Hódításairól pletykál a körúti kozmetikusnő, — szóval hős. — Fiatalabb mint a színpadon — lelkesedik a rácsnál a kontyos vöröses. — Nézd, milyen kedves... Klasszabb a Gábor Mikinél, fessebb a Básti Lalánál, strammabb Bessenyei Ferinél... (a Miki- zés, Lalázás, Ferizés „természetes”. A becézés Pesten díjnál több: rangjelző, népszerűség-mérő.) A produkció szünet nélkül folytatódik. Az amorozó nem titkolja: tetszeni akar. Kacagást vár, sikerre vágyik. Nem a kívülálló leányzókkal törődik — a kis legény mosolyára, tapsára, elismerésére vadászik. Grimaszolva, ripacskodva minden áron. Cyrano bukfencet hány, Oberon békaügetésbe kezd, Agárdi Péter kézenáll... Majd földre huppan, fáradtan elnyúlik, talán liheg is. Hiába. Kis közönsége nem hagyja pihenni, isrr étlést követel: — Napapa, még egyszer... Napapa, még egyszer. A kislányok továbbállnak, elindulnak. Szó nélkül, csöndesen. S a napapa újrázik. 2. Péter és Pál együtt jártak iskolába valamikor. Péter jó tanuló volt, Pál rossz. Péter eminens, Pál bukott diák. A szülők milliószor említett példaképé: Péter — a mumus, a rém pedig Pál. — Míg aztán, — miért, miért nem, Pált elérte a végzete, — aminél szörnyűbb annakidején egy gyerekkel sem történhetett. Papája nemcsak ígérte, hanem meg is tette: suszterinasnak adta a fiát. Pál az osztály szégyene — cipész lett. Régen volt, réges-régen. — Ma meg ma van. S Pál ma is cipész. Maszek kisiparos a Lipótvárosban. Péter kitüntetéssel maturált, summa cum laude doktorált. Tanár lett belőle. Pedagógus ma is. A minap látta, mutatta is kisfiának a zsúfolt 6-os villamos ablakából egykori osztálytársát. — Látod ott azt a bácsit, abban a vadonatúj Opel Rekordban?... — s büszkén tette hozzá: — Együtt jártunk iskolába. 3. A Vörösmarty téri cukrászda pultja előtt egy nagyon- nagyon kedves idős nénike és egy nagyon-nagvon fiatal leányka áll. A rövid hajú matróna kedvében szeretne járni a még rövidebb frizu- raju csitrinek. — Neked mit vegyek? — Semmit. — Rigó Jancsit? — Nem... — Indiánért?..; Dobost?..; Sarokházat? — Nem kérek. — Nézd, fancia kérmes. Most hozták ki, még egészen friss. — Kösz, de sütire nincs kedvem... Az öreg hölgy tovább kapacitál : — Hát akkor mire?... Válassz! A bakfis menten rendel. Határozottan, magabiztosan: — Egy fél gint:.. László Miklós Humanizmus Konfliktus — Anyu majd felkiált: — Honnét hoztad ezt a melltartót?! — Mire apukám felugrik: — Mindjárt visszaviszem... (A Wochenpresse karikatúrája) Hullámverés Nagyterem egy bankféle szervnél. Csak így, pongyola megjelöléssel, nehogy felismerjék a szereplőket. A pádon várók és várok a munkapultokkal szemben. Egy tagbaszakadt tisztviselő veszeke- detten dolgozik. Küzd a hullámveréssel. Hozzá-hozzácsa- pódnak az ügyfelek, nem fogynak ki. Telefonja percenként, félpercenként csenget. Mondatait nem tudja befejezni. Tintás lett az ujja. Zsebkendőjét többször előhúzza. Mindannyiszor megakasztják. Nincs ideje, hogy letörölje az ujját. Mogorva. Alig is lehetne más. Tőle jobbra Pettyes. Húsz— huszonhat éves, szépnek mutatkozik. Kávébarna ruháját keskeny pánt tartja, melle kibuggyanni készül. Ne aggódjunk, vállán nylonkendő. Ritkaszövésű, átlátszó, fehér fátyol, elszórt barna pettyekkel. Erről neveztem el a lányt. A kendő szálldos, az a főfoglalkozása, hogy sokat sejtessen. Húst, keblet, de habosán, légneműen. Pettyes állandóan játszik vele. Meg a karkötőjével, amely hangosan csörög. Meg a hosszú, lógó fülbevalójával, amely hónyja-veti magát. Meg az egész lényével. Minden egyes férfi-ügyfél számára beveti a bűbáj-mes- terséget. Nagy a selejtszázalék.» Sok a szürke, rohanó és türelmetlen férfi. Nem, nem mind rezdülékeny. De próbálkozni kell. Pettyes maga nem szelektál. A férfi az férfi. Pettyes mosolyog. Ám ez így semmitmondó. Nyílt, akadozó kedvvel csillogtatja a fogát. Rejtélyes, zárt negyedmosoly- lyal visszahúzódik. Majd lágy szeretetet a szóján, aztán életigenlő derű, aztán kamaszlányos, gunyoros kaccanás. Váltakozik, szünet nélkül váltakozik. A pózok is gyorsan váltják egymást. Ráhajlik a pultra. Lábát keresztberakva leül. Féloldalra dől a telefonhoz és a kagylóval csóko- lózik. A mozdulatok csiszoltak, hangulatteremtők, szinte művésziek. Pettyes elvetélt filmszínésznő. Nincs megállás. Sem a felhívó villódzásban, sem a tagbaszakadt tisztviselő könyörtelen hajszájában. Ugyanis két ember "munkáját végzi, mert Pettyes, amint meghallgatta a maga ügyfeleit, átcsúsztatja őket Tagbaszakadthoz. A nőket azonnali. A férfiakat a varázsolás után. Gyanítom, hogy Tagbaszakadt is érdekelt Pettyesnél, másként javítana a helyzetén. Már szédülök, amint a kétféle szakadatlan mozgást figyelem. A Tagbaszakadt robotját és Pettyes bűbáj-mes- terkedését. Hajlott néni áll a lány pultja elé. Pettyes meg se szólal, kurta intéssel tereli a nénit a szomszédba. Felháborodom, hogy így elbánik az öregekkel. Ekkor észreveszem, hogy a következő ügyfélnek sem jut több egy kurta intésnél, pedig ő jóképű fiatalember. Mi ez, mi történt?! Pettyes magába roskadtan ül. Nem szép. Így mozdulatlanul: merev lárvaarca van. A ruha, a kendő és a fülbevaló bambán, ügyefogyottan lóg rajta. Valahogyan kevésbé vonzó, mint a legegyszerűbb, semmi-különös fiatal lányok. Petyes kimerült. A motor átmenetileg lejárt. Úgy látszik: a tömegméretű hódítás fárasztóbb, mint a tisztviselői munka két ember helyett. Mert Tagbaszakadt most is megveszekedetten dolgozik. Küzd a hullámveréssel. László Anna A zsebtolvaj világosszürke nadrágot viselt és elegáns kávébarna inget. Kissé idegesen pislogott, amikor rákiáltottam: — Eressze el a pénztárcámat és vegye ki a kezét a zsebemből! — Rendben van uram, de ne csináljon feltűnést. Már mindenki figyel az autóbusz- megállónál — nézett rám kissé szemrehányóan. — Most azonnal velem jön! — szóltam erélyesen és alaposan megragadtam a gallérját. — Hová megyünk? — érdeklődött udvariasan. — Átadom a legközelebbi rendőrnek. Tolvaj, gazember! — hörögtem dühösen és előrelódítottam. — Van önnek szíve egyáltalán ? — kérdezte szomorúan és rám nézett nagy, ártatlan, tiszta pillantású, kökénykék szemeivel. — Nem sül le a bőr a képéről? Aránylag fiatal ember létére tolvajlásból tartja fenn magát. Majd a börtönben megtanítják mérésre! De már jön is a rendőr — mutattam a felém közeledő hatósági közegre. — Tudja, hogy könnyű diétához szokott gyomromnak mit tesz a Markó utcai koszt? Az elmúlt tíz hónap alatt is negyven dekát fogytam odabenn — mondta panaszosan. — Előbb gondolta volna meg, hogy mit cselekszik! — Engedjen el, uram! Ha most futni enged, soha többé nem nyúlok idegen emberek zsebébe. Ez nagyon csúnya dolog tőlem, magam is belátom. Ha most elenged, felemelt fővel járhatok én is, mint a többi testvérem, majd virágot szedek az őszi alkonyaiban és alázatosan meghajolok, hogy magához öleljen az emberiség. Ugye, elenged? Nem szeretnék csalódni önben — emelte fel az ujját nyoma- tékkal. # — Beszéljük meg ezt egy fekete mellett — szóltam és beinvltáltam a szomszédos eszpresszóba. A negyedik duola után beláttam, hogy bűn lett volna a törvény kezére adnom ezt az alaD- jába véve csupaszív zsebtolvajt. Félórai meghitt beszélgetés után elbúcsúztunk. — Add át üdvözletemet a kedves feleségednek — mondtam szeretettel. — Kézcsókom a nagyságos asszonynak, — tolmácsolta barátian. — De ugye, soha többé... •— Soha. E perctől kezdve új életet kezdek. De most bocsáss meg, rohannom kell, mert négyre mozijegyem van — szólt és barátságosan integetve elsietett. Egy kicsit elszorult a torkom és meghatottan néztem utána. Egy embertársamnak visszaadtam a hitét, egy embertársam nem csalódott bennem. Aztán a József kőrútról négy és fél óra alatt hazagyalogoltam Cinkotára. Ugyanis nem volt útiköltségem. Barátom magával vitte a pénztárcámat. Galambos Szilveszter — Ejnye, Vera, már megint nyitott ablaknál fürödlél!
