Szolnok Megyei Néplap, 1970. augusztus (21. évfolyam, 179-203. szám)

1970-08-04 / 181. szám

1970. augusztus 4. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Bravó Géza Ültünk a tv képernyője előtt és együtt izgultunk a magyar sportolókkal, akik Koppenhágában a kajak­kenu világbajnokságon sze­repeltek. Láttuk Tatai Tibor nagyszerű evezését, majd három hajóhosszas előnyét s együtt tapsoltunk sikerének a sportszerető hazaiakkal. Aztán tovább peregtek a versenyszámok. Szurkoltunk az előző napon aranyérmet nyert Wichmann Tamásnak és a vele egy hajóban evező kissé gyérülő hajú, de fiatal Petrikovitsnak. Reményked­tünk az aranyban, sajnos csak ezüst lett. És következett az utolsó szám. a szolnokiak, Szolnok megyeiek azt hiszem vala­mennyien közelebb húztuk székünket, hogy még jobban láthassuk a versenyt. Föl- dink, Csapó Géza, a Szol­noki MTE sportolója is in­dult a 4x500 méteres váltó­ban. Ügy tudtuk második­ként. De nem első ember­ként indult. Alulról a har­madik pályán. Megszólalt a duda és villantak a lapátok. Bravó Géza, nagyszerűen si­került a rajt. Együtt haladt a szovjet hajóval, mögötte a román váltó. Féltávnál még úgy látszott, akár elsőként válthat. Vé- gülis egy negyed hajóhosszal később ért a váltás helyére. A váltó többi tagjai sajnos gyengébben eveztek, és a magyar váltó csak harmadik lett. Csak? Csapó Géza első világbajnokságán bronzérmet szerzett. Örömteli és biztató kezdet. A szolnoki fiú évek szorgos munkájára tette fel a koronát Koppenhágában. A korábbi moszkvai EB ezüst érme mellé ezúttal világbajnoki bronzot szer­zett. Gratulálunk Gézának és edzőjének Sipula József­nek és mindkettőjüknek to­vábbi sportsikert. Helytálltak a Szolnok megyeiek Szombaton és vasárnap Gyulán rendezték meg a falusi dolgozók nyári sparta- kiádjának területi döntőjét. Szombaton délelőtt Bács, Békés, Csongrád és Szolnok megye több száz, mezbe öl­tözött sportolója előtt Krivik András, az MTS Békés me­gyei tanácsának az elnöke nyitotta meg a területi dön­tőt. Megyénk sportolói szorgal­masan készültek a verseny­re, s a községek vezetői minden lehető segítséget megadtak a felkészülésben. Példa erre a Szolnok megye színeit képviselő tiszaroffi férfi röplabda csapat. A ter­melőszövetkezet az utazáshoz rendelkezésükre bocsátotta az autóbuszt és elkísérte a csapatot Jóvér István községi párttitkár is. A sportolók a segítséget jó eredményekkel hálálták meg. Atlétikában több szép si­ker született. amellyel az országos döntőbe jutást biz­tosították megyénk falusi sportolói. Eredmények. Fér­fiak: 100 m 2. Princzi Imre 12, 6. Bene István 13 mp. Magasugrás: 1. Szabó István 178 cm. Távolugrás: 1. Tatai Károly 624, 3. Simon Lajos 586 cm. Súly lökés; 1. Varga Mihály 12,76 m. Nők: 100 m: 2. Mohácsi Irén 14,7 mp. Súlylökés 2. Szentpéteri Má­ria 10,11. 5. Máthé Ilona 8,04 m. 400 m; 2. Székely Margit 61 mp. Az első két helyezett került tovább. Férfi röplabdában hatal­mas küzdelem után jutott tovább a tiszaroffi csapat. Csongrád ellen 3:l-re győz­tek, Bács megyét viszont 120 perces drámai küzdelemben fektették kétvállra, elsők let­tek és ezzel jogot szereztek az országos döntőben való indulásra. A többi csapatnak nem sikerült a továbbjutás. A tiszaföldvári férfi kézi­labda csapat Békés megyét 22:15-re, Bács megyét 22:11- re győzte le, de Csongrádtól 15:13-ra kikapott és a má­sodik helyen végzett. Női röplabdában harmadik, kézi­labdában negyedik lett Szol­nok megye. Az országos döntő augusz­tus 19—20-án lesz Kecske­méten. Táblázatok A vízilabda OB I. végeredménye 1. OSC 2. Szolnok 3. FTC 4. Ü. Dózsa 5. Eger 6. Bp. Sp. 7. V. Izzó 8. Vasas 9. Bp. Honv. 10. BVSC 18 18 ----- 104:46 36 1 8 9 7 2 84:70 25 18 9 4 5 64:55 22 18 7 6 5 70:61 20 18 6 5 7 79-81 17 18 5 5 8 69:87 15 18 6 2 10 74:86 14 18 4 3 11 62:73 11 18 2 6 10 68:90 10 18 3 4» 11 62:87 10 VASUTAS TOTÓ KUPA A CSOPORT A végeredmény 1. MÁV DAC 2. BVSC 3. Szív. MÁV 4. Szol. MÁV 6 4 — 2 11: 7 8 6 3 — 3 13:10 6 6 3 — 3 1314 6 6 2 — 4 10:16 4 NYÁRI KUPA ÉSZAKI CSOPORT A végeredmény 1. Nagybát. 6 5 — 1 22: 6 10 2. Kisterenye 6 3 — 3 10:17 6 3. Lehel 6 2 1 3 12: 9 5 4. Középítők 6 1 1 4 5:17 3 Totó eredmények 1. FÖSPED—Oroszlány 1 3:2 2. BKV Előre—ZTE 2 0:4 3. Özd—Kecskemét 2 0:1 4. MÁV DAC—Szív. MÁV 1 3:0 5. Szóin. MÁV—BVSC 2 1:4 6. SZVSE—Cegléd 1 4:2 7. Győri D.—KKFSE 2 2:3 8. Almásfüzitő—Bakony 1 1:0 9. Kistext—Budafok X 2:2 10. K. Táncsics—MázaS^:. 1 2:1 11. Közép.—Nagybátony 2 1:2 12.-Kistérenye—Lehel 1 1:0 13. Gyula—Kiskunf. 1 3:1 + 1 %X. Soroksár—III. kér. 2 OU Az utolsó dobásig nyílt mérkőzés MEDOSZ-ERDÉRT—Szol­noki MÁV 5:3 (2533:2531) MÄV 4-es tekepálya. V.: Vörös—Kántor L. Kisszámú, de nagyon lelkes nézősereg előtt bonyolították le a teke NB II őszi első fordulóját Szolnokon. Mindkét együttes nagy becsvággyal küzdött és végig szoros, fej-fej melletti eredmény jellemezte a játé­kot. A szolnoki együttes két legjobbja Kántor és Kolics a szokottnál gyengébben szerepelt és ez lerontotta a kék—fehérek összteljesítmé­nyét. A mérkőzésért járó két pont sorsa Dedrák utolsó dobásánál dőlt el — amikor a fővárosiak 6 fával vezet­tek. Az egyébként kitűnően szereplő Dedrák, izgalmában csak 4 fát ütött, s ezzel a budapestieké lett a győzelem. Értesítés Értesítjük a lakosságot, hogy a Landler Jenő úti OTP lakótelep építkezésén az ideiglenes elektromos légve­zetéket feszültség alá helyez­zük. A Zagyvarékasi ÁFÉSZ kisven­déglő vezetőt és vezető helyettest keres 1970. szept. 1-1 belépéssel. — Jelentkezés a zagyvarékasi ÁFÉSZ központi iroda helyisé­gében. Ütiköltséget csak felvétel esetén térítünk« A jászdózsai Petőfi Mg Tsz ve­zetősége vizsgázott vontatóveze­tőket és traktorosokat keres fel­vételre. Szállás biztosítva. Jelent­kezés a tsz elnökénél. Azonnali felvételre keresünk nem nyugdíjas portást. Vetőmag Vál­lalat, Szolnok, Véső u. 1. November 7. TermeioszovetKe- zet felvételre keres 1 esztergályos szakmunkást. Fizetés megállapo­dás szerint. Érdeklődni tsz köz- pontjanan, riszatenyo, Kossuth út 18. Az Április 4. Gépgyár hirdet bu­dapesti. vidéki és örményesi te­lephelyeire gépésztechnikus, esz­tergályos, lakatos, hegesztő, sze­relő, ács és segédmunkás felvé­telt. Budapesti és vidéki telep­helyeinket kiküldetési díjat és munkásszállást biztosítunk 44 órás munkahéttel. Gépelni tudó adminisztrátort — azonnal alkalmaz a szolnoki Tü­dőbeteggyógyintézet. Felveszünk azonnal női hivatal- segédet. Jelentkezés Újvárosi Ál­talános Iskola Gondnokságán. — Szolnok, Durst János u. 1. SZOLNOKI és Szolnok környéki női segédmunkásokat — azonnali belépéssel alkalmazunk l—3 mű­szakos üzemünkben. Csökkentett munkaidő, vidékieknek útikölt­ség hozzájárulást térítünk. Szol­noki Tejüzem. A Szolnoki Építő Javító és Szol­gáltató Vállalat felvesz szolnoki munkahellyel kőműves szak­munkásokat. Jelentkezni lehet: Szolnok, Kossuth tér L sz. Iro­daház. Szolnok megye) GFV (Gabona- felvásárló) központi műhelye tel­vesz építőipari segédmunkásokat« Heti 44 órás munkaidő. Külszol- gálafos munkakör. Bér megegye­zés szerint. — Jelentkezési cím: Törökszentmiklós, Bethlen u. 45—49. szám. Belső ellenőrt, gyors- és gépírót keresünk felvételre. Feltételek: belső ellenőr esetében közgazda- sági technikum és öt év gyakor­lat vagy mérlegképes oklevél, — gépíró esetében középiskola és gyors-gépírói oklevél. — Fizetés megegyezés szerint. 44 órás mun­kahét. Cím: Gépjavító Állomás, Cibakháza. 16 évet betöltött lányokat szövő­nek felvesz a Pamuttextilművek Jaquard Szövőgyára. A betanu­lási idő 12 hét. Lakást minimális térítés mellett leányotthon szerű elhelyezésben adunk. Jelentkezés írásban a PTM Jaquard Szövő­gyár üzemgazdasági osztályán Budapest, XIII., Szekszárdi u. 19—25. szám. Szolnok megyei Tanács Rende­lőintézete (Hősök tere 2—4.) fel­vételre keres 1 vizvezetékszere- io szakmunkást es egy segéd­munkást. Jelentkezés az intézet vezető technikusánál. Takarítónőt azonnali belépéssel felvesz a Röviköt Nagyker. V., Szolnok, Petőfi S. u. 30/a. tsarommpari országos vaiiaiat baromfi telepe éjjeliőrt es kő­művest keres felvételre. Szolnok, Ugar 41/1. Rékasi összekötő út. INGATLAN: ÜZEM elhelyezésére alkalmas telket vá­sárolnánk Szolno­kon, lehetőleg bel­területen. „Kőút mel­lett” jeligére a szol­noki hirdetőbe. TISZAKÜRT Tüzes szőlő I. számú ház eladó, 600 n-öl sző­lővel és felszerelés­sel. SZOLNOK központ­jában részben beköl­tözhető családi ház eladó. — Érdeklődni lehet: Szolnok, Be­loiannisz u. 41. SZOLNOK Kertvá­rosban, Holt-Tisza- partján, Otthon u. 2. sz. lakóház 260 n-öl kerttel eladó. Érdek­lődni : Szolnok, Ság- vári krt. 20. III. 1. HÁZ eladó sürgősen. Törökszentmiklós, Wesselényi út 28. szám alatt, fürdő mellett azonnal be­költözhetően. EGYSZOBA összkom­fortos gázos OTP la­kás készpénz -f hi­tel átvállalással eladó. Cím: Szolnok, Moso- nyi út 8. fsz. 2. JASZBOLDOGHÁ- ZAN 204. sz. tanya eladó, kövesúttól 500 méterre, tsz-től 800 m-re, állattartásra alkalmas helyen. Ér­deklődni lehet a helyszínen özv. Papp Eleknénél. GÉPJÁRMŰ: 125-ös vizsgázott mo­torkerékpár eladó. — Szolnok, Petőfi u. 28. 2,5 TONNÁS üzem­képes felújított le­vizsgázott GAZ 51 típusú tehergépko­csink eladó. Vételár megegyezés szerint. Építőipari Ktsz Ti- szaföldvár, tel.: 33, ELADÓ műszaki vizsgázott 407-es Moszkvics Jó álla­potban. Karcag, üvegbolt. JÓ karban levő Zas- tawa gépkocsi eladó. Megtekinthető Szol­nok, Kard u. 10. 600-as Trabant jó ál­lapotban eladó. Ko­rányi Tibor, Szolnok, Áchim u. 16. PANORAMAS ezer­ötszázas Opel Record jó állapotban építke­zés miatt eladó. — Kisújszállás. Dózsa György u. 47. WARTBURG Limou­sine újszerű állapot­ban eladó. — Tóth László, Kunszentmár- ton, Batthyány u. 7. P—10-es motorkerék­pár sürgősen eladó. Szolnok, Szántó út 4. — Érdeklődni 18 órától. 1102-es Skoda feb­ruárban műszaki vizsgázott sürgősen eladó. Rákóczifalva, Vöröshadsereg u. 54. Házi. BEJARATOTT 125-ös fekete MZ motorke­rékpár — hozzáillő utánfutóval, — igen megkímélt állapot­ban sürgősen eladó. Kárpáti Zoltán, Kun- szentmárton. 403-as Moszkvics jó állapotban eladó. Ré- dei János, Jászágó. LAKÁSCSERE: ELCáÉfeELNÉM szó- ba-konyhás földszin­tes lakásomat 1 szo­ba összkomfortos bérházi lakásért I. emeletig, megegye­zéssel. Balogh Lász­ló, Szolnok, Ságvári krt. 10. Érdeklődni du. 17 órától. ELCSERÉLNÉM egy nagy és két külön­bé járatú kis szobából álló Összkomfortos gázos szövetkezeti lakásomat egy vagy másfélszobás taná­csira. Társbérlet is érdekel” jeligére a szolnoki hirdetőbe. ADAS-VÉTEL: KÉT szárnyas ajtó eladó. Szolnok, Hold u. 7. PANCÉLTÖKÉS an­gol mechanikás már­kás pianinó eladó. Szolnok, Jósika u. 6/b. EGYÉB: DR. LÁZÁR Dezső nyugdíjas körzeti or­vos szülész-nőgyó­gyász szakorvos ma­gán rendelését meg­kezdte. Karcag, Dó­zsa György u. 24. IRHA bundák, hasí­tott bőrkabátok tisz­títását. festését, si­ma bőrkabátok fes­tését — szakszerűen vállalom. Subicz Pé­ter szűcsmester. Tö­rökszentmiklós. No­vember 7. u. 1. I A Szolnoki Állami Gazdaság gyártóműhelye, Szol­nok, Rétpart 6., a Vegyiművek lakótelepével szemben lakatos, hegesztő, szakmunkásokat vesz fel i Jó kereseti lehetőség, fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés: Kiss Lajos műhelyvezetőnél. I I y I i * I 4 y * A Szolnoki Városi Tanács V. B. Építési és Közieké- f dési Osztálya helyszíni J J versenytárgyalást! í | \ 1970, rendez a Szolnok Viktor J. u. 2. sz. alatti épület bontására . augusztus 7-én reggel */29 órakor. A versenytár- ^ gyaláson csak olyan személyek vehetnek részt, ) akik érvényes lakásra vonatkozó építési engedély- 4 lyel rendelkeznek és azt felmutatják. 4 Vésett ajtók gyártását jj 85 x 196-os méretig. y'T §| M Termék leszállítása havi 150 db-ig. I Megrendelések MEZŐTÚRI ÉPÍTŐIPARI KTsZ | Mezőtúr, Bajcsy-Zs. u. 37/a. |íj ADATFELDOLGOZÓ KÖZPONTUNK érettségizett vagy 16-ik életévét betöltött 8 általá­nost végzett lányokat alkalmaz lyukkártya gépkezelő (gépkönyvelői) munkakörbe Betanításukról helyben gondoskodunk. A szakmai képesítés megszerzését követően — a teljesít­ménytől függően — jó kereseti lehetőséget biz­tosítunk. Jelentkezni lehet az Adatfeldolgozó Központ pénz­ügyi osztályán Szolnok, Liget u. 36. szám alatt — Telefon: 12—378. Ingyenes m űvezetőképző tízhónapos tanfolyamra je lentkezhetnek KŐMŰVES és ÁCS-ÁLLVÁNYOZÓ szakmunkások. Gyakorlati oktatás és termelőmunka eredeti szakmá­nak megfelelő munkakörökben kb. október 15-ig NAGYAR községben (Szabolcs megye), Fehérgyar­mattól 12 kilométerre az ÁRVÍZKÁROSULTAK lakóházainak helyreállítási munkáin. Továbbiakban 8 hónapos oktatás és termelőmunka Kecskeméten. A sikeresen vizsgázók országos érvényű magasépítő- ipari művezető bizonyítványt kapnak az Építési- és Városfejlesztési Minisztériumtól. A tanfolyam ideje alatt jó kereseti lehetőséget, mun­kásszállást, ebédet és munkaruhát biztosítunk. Kü- lönélési pótlékot, idénypótíékot. szerszámhasználati díjat és utazási hozzájárulást fizetünk. A helyreállítási munkákon tíz munkanap után négy szabadnap. Jelentkezés személyesen, vagy levélben. Építésvezetőség NAGYAR, vagy Munkaügyi osztály KECSKEMÉT, Klapka u. 34. Állami építőipari vállalat Hirdessen a Níéplap-ban!

Next

/
Thumbnails
Contents