Szolnok Megyei Néplap, 1970. augusztus (21. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-30 / 203. szám
Ó. drágám! Remekül áll neked a fehér! Gyurhó Gésa: Az utókor megmagyarázza Quanto Sicossimo Bene- venturo mester, az erstecento kiváló költője felkeresett a minap szerkesztőségi szobámban, ahol az elmúlt években már olyannyian és oly jelesek fordultak meg, hogy megjelenése egyáltalában nem okozott feltűnést sem nekem, sem az eljárónőnek. — Signore, olvassa ezt el! — tett elém egy papírlapot, rajta néhány soros versikével, majd zavartan hozzáfűzte: — Elnézést signore, hogy nem is üdvözöltem .. .Szia! De nagyon fel vagyok indulva... — Szia! — válaszoltam én is, ismerve egyrészt az erstecento itáliai nyelvjárást, másrészt azokat a szokásokat, amelyek oly közvetlenek és jellemzőek voltak azokra a hajdani szép időkre. Érdeklődve vettem hát kezembe a papírlapot, a versikével, miközben hely- foglalásra buzdítottam Quanto Sicossimo Beneventuro mestert. A vers a következő volt... „O nappalra jövő éj és éjre jövő te nappal Köszöntelek téged én a költő, levetett kalappal... Én a költő, de az éj Aludj velem hát, szenvedély...” Izé... Épületes beszélgetés fültanúja voltam a napokban, mely a főnök és beosztott között, két hosszúlépés mellett folyt imigyen: — Nézd, Pista! Nincs énnekem veled semmi bajom, de ha egy kicsit többet iszol, mindjárt énekelsz. Nem tudnál legalább munkaidő alatt leszokni az — éneklésről? Akkor éppen sütött a nap, amikor megpillantottam az ifjú párt. A néhány órás ismeretség meghittségében feküdtek a strandon. A fiú derűsen szundikált a dögmelegben, a lány azonban az ég peremén verbúválódó sötét felhőket kémlelte, majd aggódva kérdezte lovagjától: — Mondd Géza. felöltözve is fogsz szeretni? — pb — Pablo Picasso mondása „Nekünk férfiaknak csak nagyon szép nőket szabad feleségül vennünk, ha azt akarjuk, hogy egy napon majd megszabadítson bennünket tőlük valaki.” Az öreg fösvény megfázik és mivel fél a haláltól, hívatja az orvost. Miután kölcsönösen megállapítják, hogy második látogatásra nincs szükség, a fösvény azonnal ki akarja fizetni az orvost. Az ágy alól cipődobozt húz A vers sajátos szerkezete, stílusának csiszoltsága, gondolatának érdekes vonalvezetése szinte csalhatatlan biztonsággal árulkodott, hogy a négy sor nem is lehet másé, mint a mesteré. — Kedves, hangulatos. De mi a baj? — kérdeztem fel- indultságában ülve is ziháló Quanto Sicossimo Beneventuro mestert. — Hogy mi, signore? Olvassa csak ei Petymeg Ödön esztéta értékelését erről a versről — nyomott egy kis füzetecskét a kezembe, amit érthető érdeklődéssel olvasni kezdtem. Egyrészt nagyra tartom Quanto Sicossimo Beneventuro mester erstecen- to-beli költészetét, másrészt mindig nagy tisztelője voltam Petymeg Ödönnek, aki oly sok költő művét magyarázta meg a kései utókornak. Igazán élvezetesen és érdekesen tárgyalta az erstecento Itáliájának feudál- imperialista-avantgarde berendezkedését, amelyből lágy líraiságának forradal- miságával akart és tudott is kitörni Quanto Sicossimo Beneventuro. Az idézett verset, mint e tétel igazolását említi, hiszen a nappalra jövő éj nem más, mint eio, amelyet szinuiug megtöltenek a bankjegyek. „Mondja csak, uram, nem fél attól, hogy egyszer kirabolják?” — kérdi az orvos. „Nem — mondja a fösvény —, ön az első, akinek ez sikerült” az egykori jó korra jövő rossz kor, amelyet azonban „éjre jövő nappalaként vált fel egy oly kor, amelyet a költő levetett kalappal köszönt, de addig is passzív rezistancba megy a szenvedéllyel együtt. Csiszolt tisztaság, forradalmi pátosz, merész allegória, — ez jellemzi az erstecento nagy költőjét, Quanto Sicossimo Beneventuro mestert, hangsúlyozta befejezésül, kis tanulmányában Petymeg Ödön... — Igazán érdekes és igényes értékelés... Mi a baj ? — kérdeztem az ősz mestert, aki idegességében már a szakállát tépdeste. — Hogy mi a baj? A hülyeség, signore. Már unom, hogy engem mindig megmagyaráznak. Mi vagyok én? Huszadik századi költő, hogy magyarázni kelljen? De legalább jól magyaráznának. .. — Miért, talán nem igaz amit Petymeg Ödön írt önről? — Egy betű sem, signore, egyetlen betű sem... — Az allegória sem!? — Azt se tudom, hogy mi az... A kalapos céh kért két rigmust, s ígért érte két aranyat... Nem kellett dicsérnem a kalapot, mint olyat, mely jobb, mint a sisak, csak benne kellett lennie egyetlen szóval a versben. .. Hát ez az a vers... — Érdekes... De mi az a szenvedély, amely magával aludt? — Mit tudom én? Azt hiszem egy üveg pálinka. Akkor még nem találták ki az altatót, kérem... — mondta Quanto Sicossimo Beneventuro és a múlt homályába távozott. Örömmel értesültem róla, hogy a táncdalfesztivál az idén sem marad el. Átkeresztelték, de meglesz. Ebből az alkalomból felkerestem Schlaág Ernőt, számtalan fesztivál nyertesét, hogy nyilatkozzék terveiről. A mester gondterhelten ült egy szürkére formatervezett gé- pecske előtt. ■— Emőkém, a nagyközönség izgatottan várja, hogy mivel rukkolsz ki az idei fesztiválon. — Ha nem sikerül rövidesen egy kilencven voltos elemet szereznem, akkor lehet, hogy semmivel. Ez itt a legújabb kibernetikus dalszerző és szövegíró gépem. Valutáért hozattam, vámot fizettem rá, és most nem tudom üzembehelyezni. Az asztalra tettem az értékes hiánycikket, és Ernő ettől felvillanyozva egy kapcsolóra mutatott. — Látod, ez itt a dallamferdítő. A dalaimat általában másoktól szerzem, ezért a plágiumperek megelőzésére a ferdítő a dallamot a hatodik ütemnél két egész hanggal megemeli, vagy leszállítja. Hazai, több éven át koptatott dallam felújításakor a dallamferdítő már a negyedik ütemnél működésbe lép. — Hol szerzel nyersanyagot, ha szabad kérdeznem? — Minden táncdalszerző ott szerzi a nyersanyagot, ahol találja. Vagyis úton-út- ifélen. A mi közönségünk elsősorban a romantikára harap, ezért a legalkalmasabb egy Csajkovszkij-mű. De Verdi, Chopin, Grieg és Liszt is nagyon jók. Ez nagyon fontos, mert a slágerkedvelők tábora csak a patinás, régi ismerősöket fogadja el. Az ismerős melódiával együtt betáplálok egy méter aranyzsinórt is, ebből a gép magyaros vitézkötést kanvarít a dalra. De ha takarékoskodni akarok a paszománttal, magyarnótát használok fel. Kicsit elgondolkozott. — Elárulok még egy szakmai titkot. Valamirevaló külföldi szerző ma már Beethoven, Bach és Vivaldi műveiből szerzi a nyersanyagot, de ez nálunk nem nagyon megy, mert a közönség nem ismeri őket. Persze ezen is lehet segíteni. Látod, ez a gomb ritmusrontó. Ha kénytelen vagyok túl igényes nyersanyagot felhasználni, akkor betáplálok egy különleges kódot a rit- musrontóba. Ismered Péró- széli Malac Bandinak, a híres kontrásnak a négyne- gyedes képletét? Zumma- zumma-zumma-zumma-ciha- puha-ciha-puha. Ezzel csábította el Rücskössy hercegnőt, és erre ma is bukik a közönség. Ja, és a ritmusváltő karról se feledkezzünk meg. Meghúzásával a hallgatóság bármikor kizökkenthető a ritmusból. És végül itt a csin- gilirigi-szerkezet. Ez fesztiválnyertes számoknál az elején, a közepén, és a végén önműködően becsilingel. — Na, és a szöveget honnan szerzed be? — Az a legegyszerűbb. Csak előveszem Csellenghy Benő rimszótárát 1884-ből. Rám még ma is kinyilatkoztatásként hat, pedig nemzedékek koptatták, és magam is harminc éve forgatom. De lássunk munkához! Ernő a gépbe öntött valami sűrű, szirupos masszát, megnyomta a gombokat, és a szerkezet halkan zümmögni kezdett. Két huncut varázsszeme hamisan kacsintott rám, és húsz másodperc múlva felcsendült az új sláger. Elbűvölten álltam a gép előtt. Azonnal ráismertem a dalra. Ez volt a tavalyelőtti, a tavalyi, az idei és a jövő évi fesztiválok nyertes száma. Dessewffy László Nevelésről Egy francia vitatkozik angol barátjával: — Maguk angolok szigorúak a fiaikhoz, a kutyáiknak meg mindent megen-« gednek. , — De — válaszol méltóságteljesen Albion szülötte — a kutyáinkból nem akarunk embert faragni. Munkaebéd után... Fesztivál előzetes Meglepetés Fösvény a betegágyon — Mindig különcködik...
