Szolnok Megyei Néplap, 1970. augusztus (21. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-26 / 199. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. augusztus 26. Bánki János bronzérmes Táblázatok Az elmúlt héten 4 napon át rendezték meg a Sportuszodában az országos felnőtt férfi- és női úszóbajnokságot. A legjobb magyar úszók között a Szolnoki Dózsa hét lány és nyolc fiú versenyzővel vett részt. Hiányzott Győri Erzsébet és Varga Árpád, akik Lengyel- országban a Barátság Kupában indultak. Az idei, az utóbbi évek legeredményesebb országos bajnoksága volt. Európa-, országos felnőtt-, ifjúsági és serdülő csúcsokat javítottak a versenyzők. Ebben az erős mezőnyben a szolnokiak a tavalyinál jobban szerepeltek. A 15—16 éves fiatalok egyéni legjobbjaikat úszva 3 egyéni és 5 váltó számban szerepeltek a döntőben. A legjobb eredményt Bánki János érte el. A 400 m-es vegyes-úszásban a magyar felnőtt ifjúsági és serdülő csúcsot javító Hargitai, valamint az egri Deli mögött 5:09,7 perces megyei csúcscsal harmadikként ért a célba. Ebben a számban a 15 éves Petrezselyem István 5)24.9 perccel 6. lett. Kürti Sándor a 200 méteres mellúszásban került a 8-as döntőbe, ahol 2:45,5 perccel a 7. helyen végzett. A váltók közül a Takács —Petrezselyem—Kürti— Bánki összetételű 4x200 méteres férfi gyorsváltó 9:27,9 perccel az 5. helyet szerezte meg. A 4x100 méteres férfi vegyesváltó (Bánki— Kovács Lajos mesterhármasa Harmadik alkalommal rendezték meg a Fogyasztási Szövetkezetek megyei asztalitenisz bajnokságát Szolnokon. Az-immár hagyományossá vált verseny élvezetes játékot hozott. Az amatőr versenyzők lelkesen küzdöttek és a győzteseknek meg kellett izzadniok az első helyért. A férfiak közül a mezőtúri Kovács Lajos bizonyult a legjobbnak és ő nyerte a megyei bajnoki címet Bakó (Szolnok) és Kisari (Kunmadaras) előtt. A nőknél Szabó Anna (képünkön ő látható) végig egyenletes játékot nyújtva szerezte meg a bajnoki címet. A szolnoki asztaliteniszező a döntőben Simon Mártát (Üjszász) és Kisari Imrénét (Kunmadaras) előzte meg. A férfi páros Kovács és Bakó sikerét hozta. Második a Kisari—Tóth (Szolnok), a harmadik pedig a Majercsik—Hunya (Szolnok) páros lett. A női párosban az újszásziak vitték el a pálmát Gyüre—Simon révén, a Nagy—Kisariné (Kunmadaras) páros előtt. A vegyespárosban Kovács (Kunmadaras) mesterhármast ért el, Nagy Ilonával párban a vasárnapi megyei döntőn a harmadik bajnokságot nyerte. Második helyen a Tóth— Gyüre, a harmadik helyen pedig a Kisari házaspár végzett. Pásztor újabb megyei csúcsa A Szolnoki MÁV válogatott kerettag atlétái vasárnap a Vasas rendezésében a Népstadionban sorra került Olimpiai Kupa versenyen indultak. A MÁV atléták közül a legjobb eredményt Pásztor Zsuzsa érte el a 800 méteres síkfutásban. A rajt után a békéscsabai Zsilák Ilona állt az élre, Pásztor a hatodik helyen futott. Az első kör után erősödött az iram, Li- getkutiné vette át a vezetést, Pásztor fokozatosan nyomult fel. A cél előtt 50 méterrel a szolnoki kislány elhagyta Zsilákot, Politz NDK-s versenyzőt is befogta, de a külföldi futó erősíteni tudott és Pásztor előtt fél méterrel ért a célba. A 800 méter végeredménye; 1. Ligetkutiné (Bp. Építők) 2:09, 2. Sladek (lengyel) 2:10.8, 3. Politz (NDK- beli) 2:11.9, 4. Pásztor (Szó. MÁV) 2:12.3, új megyei csúcs. Bata Erzsébet az edzőtábor után fáradtan versenyzett és 2:17.6 perces idővel, 800 méteren a nyolcadik lett. Palla Margit magas- és távolugrásban indult. Magasugrásban 160 centiméteres egyéni csúccsal hetedik lett, a 163 centiméteren is volt egy jó kísérlete. Közvetlen utána következett a távolugrás, ebben 533 centiméteres eredményt ért el. Hack Márton 200 méteren a legerősebb időfutamba lett beosztva Mai műsor Labdarúgás. Barátságos mérkőzések: Szolnoki MTE —Kilián FSE, MTE-sportte- lep, 16.30. Jászberényi Lehel—Petőfibánya, Jászberény, 16.30. Szabó Lajos SE —Gyoma, Mezőtúr, 16.30. Sakk. Mesterverseny, VIII. forduló, Szolnok, Tisza-liget, Gépjavító-üdülő, 16. Kürti—Petrezselyem—Cser- venyák) 4:32,5 perces megyei csúccsal 6. Cservenyák a Szolnoki Dózsa és a magyar vízilabda válogatott kapusa 100 m gyorson 57,6 mp-et úszott, s ezt az eredményt a közönség nagy tapssal jutalmazta. A 4x100 m női vegyesváltó (Bálint—Baksa— Rózsahegyi—Hasznos) 7. lett, de Győrivel előbb végezhetett volna. Ugyancsak 7. lett a Cservenyák—Takács—Petrezselyem—Bánki összeállítású 4x100 méteres férfi gyorsváltó. Ideje: 4:10,2 (előfutamban 4:06,2). A 7. helyen végzett a 4x100 méteres női gyorsváltó is (Rózsahegyi— Hegedűs—Baksa—Bálint). Az időeredmény: 5:01.2, Koronglövő bajnokság Vasárnap Szolnokon, a Zagyva-vasúti híd melletti koronglövő pályán rendezték meg a megyei koronglövő bajnokságot. A Szolnok megyei vadásztársaságokból 12 csapat hatvan egyéni versenyzővel indult. Nagyon erős hátszél volt, ez nagyon zavarta a versenyt és főleg a. balra kicsapódó korongokat nehezen találták el. Ezért születtek a tavalyinál lényegesen gyengébb lövőeredmények. Azonos pontszám esetén szétlövéssel döntötték el a holtversenyt. A bajnokság befejeztével Berecz- ki Lajos, a MAVOSZ Szolnok megyei Intéző Bizottságának az elnöke osztotta ki az értékes tiszteletdíjakat. A bajnokság végeredménye. Csapatban 1. Törökszentmiklósi Dózsa 57, 2. Alföldi Kőolaj A 57, 3. Alföldi Kőolaj B 54 ponttal. Egyéni: 1. Boda Imre (Tö- rökszentmiklós) 25/18, 2. ifj. Bernáth Mihály (Kőolaj) 25/17, 3. Bakó János (Abád- szalók) 25/17, 4. Wolf Ferenc (Kőolaj) 25/17, 5. Szilágyi Sándor (Törökszentmiklósi 25/16, 6. Sükösdi Géza (Kőolaj) 25/16 ponttal. Labdarúgó NB m Északkeleti csoport 1. Záhony 2 2 — — 7:2 4 2. D. TITASZ 2 1 1 — 3:1 3 3. Hajdú Vasas 2 1 1 — 3:2 3 Tisza Cipő 2 1 1 — 2:1 3 5. Nagykálló 2 — 2 — 2:2 2 Püspökladány 2 1 — 1 3:3 2 Szó. Vegyim. 2 1 — 1 2:2 2 Rakamaz 2 — 2 — 3:3 2 Tuzsér 2 1 — 1 1:1 2 10. H-böszörm. 2 1 — 1 2:4 2 11. Nyírbátor 1 — 1 — 0:0 1 Szabó L. SE 1 — 1 — 1:1 1 13. H-szoboszló 2 — 1 1 2:3 1 Kilián FSE 2 — 1 1 0:1 1 15. Szó. Olajb. 2 — 1 1 1:3 1 16. Mátészalka 2 — — 2 3:6 — DÉLKELETI CSOPORT 1. Csongrád 2 1 1 — 6: 1 3 2. Kiskunhalas 2 1 1 — 3: 1 3 3. B. VTK 2 1 1 — 3: 2 3 B. Agyagip. 2 1 1 — 1: 0 3 Szentes 2 1 1 — 3: 2 3 6. Gyoma 2 1 — 1 5: 2 2 7. Mezőhegyes 2 1 — 1 7: 5 2 8. Sarkad 2 1 — 1 3: 2 2 Tiszaföldvár 2 1 — 1 5: 4 2 10. Kun B. SE 2 1 — 1 2: 2 2 Mezőkov.-h. 2 1 — 1 3: 3 2 12. Szalvai SE 2 1 — 1 3: 4 2 13. Mezőfi SE 2 1 — 1 l: 4 2 14. Szegedi AK 2 — 1 1 0: 1 1 15. Hódm.vhely 3 — — 2 2: 4 — 16. Kossuth SE 2 — — 2 1:11 — Kézilabda NB I B. Női 1. MTK 14 11 — 3 138: 97 22 2. SavariaC. 14 10 2 2 135:100 22 3. Csorna 14 10 1 3 136: 97 21 4 ELZETT 13 8 2 3 107: 88 18 5. Postás 14 7 2 5 108:101 16 6. Borsodi B. 13 6 1 6 107: 99 13 7. Rába ETO 14 6 1 7 88:94 13 8. Tisza C. 14 6 1 7 111:118 13 9. BVSC 14 5 2 7 125:127 12 10. TFSE 11 3 2 6 82:85 3 11. Bp. V. M. 13 2 — 11 78:147 4 12. Kk. MÁV 14 ------- 14 88:153 — F érfi 1. FTC 14 12 1 1 289:175 25 2. TFSE 11 10 — 1 210:152 20 3. ózdi K. 14 6 4 4 272:240 16 4. Komlói B. 13 7 1 5 259:223 15 5. Szeg. V. 14 7 1 6 224:231 15 6. Csömör 14 7 1 6 221 :237 15 7. Gvőri M. 14 6 — 8 264:257 12 8. Váci Fonó 14 4 2 8 215:270 10 9. Misk. B. 13 3 3 7 239:251 9 10. Tisza C. 14 4 1 9 239:286 9 11. Videoton 13 3 2 8 176:225 8 12. Szfv. MÁV 14 4 — 10 204:265 8 A megyei ifiúsági bajnokság állása 1. Jákóhalma 3 3 — — 11: 3 6 2. F-falva 3 3 — — 6: 2 6 3. Jb. Vasas 3 2 1 — 6: 2 5 4. Karcag 3 2 1 — 5: 1 5 5. TTSK 3 2 — 1 16: 3 4 6. Túrkeve 2 2 — — 11: 0 4 7. Szó. MTE 2 2 — — 11: 1 4 8. Űiszász 3 1 2 — 4: 2 4 9. Szó. Cukor. 3 1 1 1 3: 1 3 10. T-miklós 3 1 1 1 7: 5 3 11. K. MEDOSZ 3 1 — 2 4! 5 2 12. Szó. MÁV 3 — 2 1 3: 7 2 13. Tószeg 3 1 — 2 2: 7 2 14. Mezőtúr 3 — 1 2 1: 6 1 15. J-árokszállás 3 — 1 2 2:12 1 16. Szászberek 3 — — 3 3:11 — 17. Kisújszállás 3 — — 3 2:14 — 18. K-márton 3 — — 3 0:15 — Második helyen végzett a Meteor a Balaton Kupában Három NB I-es, négy NB Il-es és három NB III-as csapat részvételével tizedik alkalommal rendezték meg Ba- latonfűzfőn a Balaton Kupa kosárlabda küzdelmeit. A Szolnoki Vörös Meteor női csapata Molnár, Horváthné, Csabai, Kálmán, Kovács, csere: Hegedűs, Bállá, Cseh, összetételben a selejtezőn biztosan győzte le az NB III-as bajnok KISTEXT csapatát. Az elődöntőben hasonló volt a, helyzet az NB Il-es Egyesült Gyógyszer ellen. A középdöntő legizgalmasabb és legszínvonalasabb női mérkőzését a Meteor vívta, az NB I-ben 7. helyezett Székesfehérvári Építőkkel. Ezen a találkozón az első félidőben a fehérváriak 7—8 ponttal vezettek. A második félidőben a Meteor fokozatosan ledolgozta a hátrányát. A rendes játékidő 34:34-re végződött. A hosszabbításban meglepetésre a Meteor valósággal lelépte az NB I-es ellenfelét. A döntőn ezer néző előtt a magyar élmezőnyhöz tartozó Videoton ellen a kezdeti elfogódottság után jól helytálltak a Meteor lányai, s így is nagy közönségsikert arattak. A végeredmény 73:49 volt a Videoton javára. A legjobb női kosárdobónak felajánlott tiszteletdíjat a szolnoki Kálmán Anna kapta. H. J. A Szolnoki Városi Tanács V. B. Építési és Közlekedési osztálya t versenytárgyalást; rendez 1970. augusztus 28-án délután 14 órakor a j Mikszáth Kálmán u. 22. sz. alatti ♦ é épület bontására \ i A vesrenyátrgyaláson érvényes építési engedéllyel ( rendelkező magán szeméi yek és közületek vehetnek t ré szt. I J ASZFALTÜTÉPlTÖ VÁLLALAT felvesz és kiképez érettségizett fiatal fiúkat művezetőnek, aszfalttechnikusnak, szállításvezetőnek. A kiképzés ideje alatt is fizetést kapnak és utána a vállalat szolnoki munkahelyén dolgoznak, az építőipar előnyeivel. Műszaki besorolás esetén munkahelyi pótlék van, egyéb kedvezmények a kollektív szerződés szerint. Jelentkezés: levélben, vagy személyesen címünkön. Szolnok, Landler Jenő út. Hirdessen a Néplapban! Budapesti Fűszer és Édesség Nagykereskedelmi Vállalat, csak budapesti telephelyeire, azonnali belépésre felvesz: kereskedelmi dolgozókat (raktárosokat), kocsikísérőket, női és férfi fizikai dolgozókat, gyors- és gépírónőket, adminisztrátorokat, takarítónőket. Kedvezményeket kollektív szerződésben biztosítjuk. Jelentkezés: VII., Dohány u. 40. (szombat kivételével). A Tiszaföldvári Vegyesipari Ktsz gép- és gyorsírót keres felvételre. Szolnok megyei Tanács Rendelő- intézet (Hősök tere 2—4. sz.) felvételre keres gépkocsivezetőt. — Jelentkezés az intézet vezető technikusánál. SZOLNOKI és Szolnok környéki riői segédmunkásokat — azonnali belépéssel alkalmazunk 2—3 műszakos üzemünkben. Csökkentett munkaidő, vidékieknek útiköltség hozzájárulást térítünk. Szolnoki Tejüzem. Jászberényi Pincegazdaság fizikai dolgozókat felvesz, szeptember 1-re. Vas- és Faipari Szövetkezet felvételre keres lakatos, hegesztő, kőműves szakmunkásokat, valamint férfi segédmunkásokat és betanított lakatosnak nő! munkaerőt. Jelentkezni lehet: Szolnok, Ostor u. 1. munkaügy. INGATLAN: KÉTSZOBÁS családi ház beköltözhetően eladó. — Érdeklődni: Szolnok, Hámán Kató 14/a. CSALÁDI ház eladó 700 n-öl telekkel. — Szolnok, Törteli u. 24. Cukorgyár mellett. SZÉP családi ház — beköltözhetően eladó. — Érdeklődni: Szandaszőllős, cukrászda. KÉTSZOBÁS összkomfortos ház beköltözhetően eladó. Szolnok, Aradi u. 5. 1256 n-öl kert 50 000 ért eladó. Szandaszőllős, Kossuth u. 108. szám. SZANDASZŐLLŐS, Vörösmező u. 51. számú téglaház, 500 n- öl telekkel beköltözhetően eladó. Kovács János. BEKÖLTÖZHETŐ ház irodának, munkásszállásnak is alkalmas, eladó. Lakberendezésének kiárusítása csütörtök, péntek, szombaton 14— 18-ig. Szolnok, Tófenék u. 4. Múzeum mögött. GÉPJÁRMŰ: ELADÓ Wartburg 1000-es de Luxe jó állapotban olcsón. — Érdeklődni: szerdán, csütörtökön, Kisújszállás, Lenin u. 44. EGYÉB: Papíráru raK tarozására alkalmas, nagyobb helyiséget keres bérbe a Papirés Irodaszer Nagykereskedelmi Vállalat 24. sz. lerakata. Szolnok, Beloiannisz u. 35. ADAS-VÉTEL: 16—24 kalapácsos terménydarálót vennék, komplett. „Sürgős” jeligére a jászberényi hirdetőbe. HÁZASSÁG: 45 ÉVES jómegjelenésű özvegy asszony, egyedülálló főbérleti lakással rendelkező, keresi házasság céljából 50 éves korig jó szakmával rendelkező komoly férfi ismeretségét. — ..Hűséges társat ke-* resek” jeligére a szolnoki hirdetőbe. Segédmunkás munkakörbe férfiakat felvesz a SZOLNOKI CUKORGYÁR a gyártási időszakra. (Szeptember elejétől december végéig.) rezés a kollektív :erzőűés szerint. Vidékiek részére munkásszállást biztosítunk Jelentkezni lehet: A MUNKAÜGYI CSOPORTNÁL Szolnoki Cukorgyár SZOLNOKI PAPÍRGYÁR alkalmaz női dolgozókat targoncavezetőnek (betanítás mellett) gépek mellé betanított munkásnak, segédmunkásnak. Férfi lakatosokat, rakodóm unka soka t, segédmunkásokat és éjjeliőröket Éjszakai műszakban 40 százalék éjjeli pótlék. — Vidékieknek munkásszállást biztosítunk — Bérezés megegyezés szerint. — Jelentkezés a avár munkaügyi osztályán.