Szolnok Megyei Néplap, 1970. augusztus (21. évfolyam, 179-203. szám)
1970-08-02 / 180. szám
1970. augusztus 2. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP II MOZAIKOK A SZARVAS! NŐI NEMZETKÖZI SAKKVERSENYRŐL 1. Szarvasnak, ennek a hangulatos Körös-menti kis városnak a neve — a sport révén— igen jó csengésű kül- * földön is. A harmincas években a vívó-világ figyelt fel a városkára, amikor az amszterdami olimpia kardvívóbajnokának — a szarvasi patikus fiának — Terstyánszky Ödönnek emlékére olyan versenyeket rendeztek itt, amelyen a sportág legkiválóbbjai vettek részt. 1934-ben a teljesen magyar élgárdán kívül — az olaszok legjobbjai, Marzi, Gaudini, Anselmi és Pinton (a verseny győztese) is ott tisztelegtek versenykar ójukkal a városkából elszármazott olimpiai bajnok emlékének. 1936 májusában pedig — néhány héttel az olimpiai bajnok diadala előtt — az ugyancsak tragikus sorsú ver. senytárs. Kabos Endre győzött Szarvason. A második világháború előszele, majd vihara elsodorta aztán a további emlékversenyeket. 2* Több mint három évtized elteltével a sakkozók tették újból nemzetközileg ismertté az alföldi kisváros nevét. A Szarvas melletti községből Békésszentandrásról elszármazott — egy ideig a Szolnoki MÁV sakkcsapatában is versenyző — mesteré, Sinka Brigittáé az érdem, — hogy felvetette a rendszeresen megrendezendő női nemzetközi versenyek gondolatát. A Magyar Sakk- Szövetség támogatásával a sportbarát szarvasiak 1968-ban meg is valósították azt. 3® Az idén a másodszor megrendezett versenyen az ötletesen és szívósan játszó szovjet Kozlavszkaja nk, mester végig biztosan vezetett és 10 és fél pontot elérve, két teljes ponttal megelőzve nagy riválisát, a két évvel ezelőtti győztes román Polihronia- dét, akit fél ponttal lemaradva a csehszlovák Eretova, — majd további fél ponttal a magyarok, Porubszky Mária és a három nemzetközi mesterünk, Karakas Éva, Ivánka Mária és Verőczi Zsuzsa követték. Fiatal, de már háromszoros bajnoknőnk: Ivánka Mária ezúttal fáradtan versenyzett, bár a kvalitásait mutatja, — hogy a VII. fordulóban tetszetős, határozott játékvezetéssel, sötét színnel játszva is nyerőnek látszó állást ért már el Kozlovszkaja ellen, de azután a végjátékban hibázott, és veszített. Külön, meg kell említenünk a verseny V. fordulóját — július 13-át — akkor érkezett ugyanis Szarvasra a sakkozás hajdani világbajnoka, dr. Max Euwe, alti a verseny mezőnyét igen erősnek és a rendezést is kitűnőnek mondotta. Kilátogatott az Arborétumba is, és — akárcsak a versenyzőkre — reá is nagy hatást tett az európai hírű kert színpompás •növényvilága, üde környezete, A győztes Kozlovszkaja — aki 1965-ben a Szovjetunió női sakkbajnoka volt — elmondotta, hogy az általános iskola első osztályában tanult meg sakkozni, de a jelenleg 3 éves kislánya is kezd ismerkedni a sakktáblával. Polihroniade régi ismerősként látogatott el Szarvasra, és elmondotta tudósítónknak, hogy két év múlva, amikor ismét megrendezik itt a versenyt, újra eljön. Polgári foglalkozása újságíró és hazájában be is számol majd a versenyről, amelyen legjobb teljesítményének az I. fordulóban Karakas elleni játszmáját tartja. Lapunkban — sakk rovatvezetőnknek, Dalkó Nándornak, a levelezési sakk nk. mesterének elemzésével — közölni fogjuk a szarvasi verseny legjobb játszmái között ezt is. A II. Női Nemzetközi Sakk verseny lezajlott tehát, nemes hírverést jelentve a rendező városnak és a női sakkozásnak egyaránt. Az élsportolók versenyeinek ösztönző hatását mutatja, — hogy Szarvason már az I. nemzetközi női verseny hatására mintegy harminc fiatal lány kapott kedvet a sakkozáshoz. A város hírét, nevét pedig olyan illusztris új barátai viszik szét a nagyvilágba, mint dr. Max Euwe, — vagy maguk a résztvevő élversenyzők. 5. A szarvasi kezdeményezés sikere elgondolkoztató és tanulságai a férfi sakkozás szintjére is átvihetők. Szolnok jóval nagyobb város, — megyei székhely is, az anyagi lehetőségei sem lehetnek kedvezőtlenebbk. A sakkozásnak szép hagyományai vannak és kétszer — 1932- ben és 1968-ban — mesterversenyt is rendezték, már itt. A város jelenleg is a megye legjobb sakkozóival és áldozatkész sakkvezetőkkel dicsekedhet. 1972-ben lesz az első szolnoki sakk-egyesület megalakulásának az 50. évfordulója. Tudvalevő, hogy a nemzetközi rangú As^ta- los-emlékversenyeket váltakozó helyeken, más-más városokban rendezi meg a Magyar Sakk Szövetség. Egy-két év múlva talán Szolnok is meg tudna már birkózni ezzel a feladattal! Dr. Petényi Béla Új kiírás a megyei labdarúgó bajnokságban Egy csoport lB=as létszámmal Rajt augusztus 16°án Rendkívül föntös kérdésekben hozott döntést a Szolnok megyei Labdarúgó Szakszövetség Elnöksége. A megyei I. osztályban szereplő labdarúgó csapatok kérésére felülvizsgálta az előző kiírást és mivel úgy találta, hogy a kétcsoportos bajnokság egyes csapatokat anyagilag hátrányosan érintett volna, megváltoztatta azt. Az új kiírás szerint a megyei I. osztályú labdarúgó bajnokság az 1970—71. évben egy csoportos lesz, 18-as létszámmal. Beosztották a Szolnoki MÁV és a Szolnoki MTE tartalék csapatait, míg a Jászberényi Lehel kérésére a Lehel tartalék csapata a megyei XI. osztály Jászsági csoportjába került. A tavalyi bajnokságban kiesett, de a félfordulós bajnokságba létszámkiegészítésként beosztott Kunhegyest a megyei II. osztály Kunsági csoportjába sorolták. A megyei I. osztály létszáma az 1971—72. bajnoki évben 16-ra csökken. Három kieső lesz, a bajnok pedig felkerül az NB III-ba. Természetesen, a kiesők létszámát meghatározza, hogy az NB Ill-ból hány csapat esik ki. LÓSPORT VÁLLALAT (Bp. VIII. Kerepesi út 9.) felvesz villanyszerelő, }kovács, kőműves szakmunkásokat, betanított és segédmunkásokat, traktor és személygéff- kocsivezetőket, valamint versenyló-ápolókat. Jelentkezés a munkaügyi osztályon. Tartalék csapat is nyerhet bajnokságot, de magasabb osztályba nem kerülhet. A megyei II. osztály beosztásánál az anyagi szempontokat figyelembe véve alakították ki a 14—14-es létszámot. A megyei I. osztályban augusztus 16-án kezdődik a bajnokság, augusztus 20-án is lesz forduló, befejezés november 29-én. A megyei II, osztály augusztus 23-án rajtol és november 15-én ér véget, A két csoport bajnokai felkerülnek az I. osztályba, 3—3 csapat esik ki, a további kiesők száma függ az NB Iliből kiesőktől. Változás, hogy a járások bajnokai nem játszanak ösztályozót, hanem közvetlen felkerülnek a II. osztályba. A szövetség augusztus 9-én délelőtt 9 órakor az MTS tanácstermében értekezletet t^rf, amelynek tárgya a félforáulós bajnokság értékelése és az 1970—71. évi bajnokság kiírásának a megbeszélése. A csapatok a versenykiírást és & sorsolást a jövő héten megkapják. A megyei I. osztály sorsolását szerdán, a megyei II. osztály sorsolását pedig csütörtöki lapszámunkban közöljük. Lezárult tehát egy sokat vitatott kérdés, rendes kerékvágásba került a megyei labdarúgó bajnokságok sorsa. A megye sportközvéleményének helyt adva, szakmai és gazdasági szempontokat figyelembe véve, dicséretes gyorsasággal döntött a szövetség elnöksége. Figyelembe vettéjf a tartalék csapatok foglalkoztatását is, amely a fejlődés szempontjából elengedhetele- nül fontos. Megnyugtatóan rendeződtek a legfontosabb kérdések, most már minden erőt a bajnokság sikeres lebonyolítása érdekében kell összpontosítani. Sió, DóíSö — Egri Dózsa 5:5 (3:1, 0:3, 1:0, 1:1) Egei, vezette: Tóth K. — Szolnok: Cservenyák, Kulcsár dr., Pintér, Kádár, Vezsenyi, Urbán. Edző: Kanizsa Tivadar. Eger: Rüli, Ringelhand dr.. Pócsik. Katona, Bolya, Gyárfás, Kovács. Csere: Denk, Mátrahegyi, Krajcsó- vics. Edző: Pócsik Dénes Gd - Urbán S, (1 4 méteresből), Pintér, Kulcsár, illetve Pócsik 4, Ringelhand. Az első negyedben a hazaiak támadtak többet, mégis a Szolnok szerezte meg a vezetést, Urbán nehéz szögből az elalvó Rüll fölött a hosszú sarokba ejtett. Kezdés után a játékvezető Kulcsár dr.-t kiállította és a hazaiak Ringelhand révén kihasználták az emberelőnyt. Az egyenlítő gól után a gyengén védő Rüll jóvoltából a Sz. Dózsa Kulcsár dr., majd Urbán révén kétgólos vezetést szerzett. A II. negyedben a hazaiak Pócsik vezetésével kiegyenlítettek, sőt a vezetést is megszerezték. A szolnokiak ebben a játékrészben sorra eladták a labdákat és ezt jól használta ki az egri csapat. A III. negyedben tovább fokozódott az eddigi iram és $ szolnokiak jóvoltából két kapufát is lőttek. Végülis Urbán 4 méteresből egyenlített. Az utolsó negyedet nagy küzdelem jellemezte, az egriek több biztos gólhelyzetet hagyta!? ki, Pintér viszont szerencsés góllal vezetést szerzett. A kiváló Pócsikot ezen a mérkőzésen nem lehetett tartani és ismét egyenlített. Az eredmény igazságos, a Szolnoki Dózsa ugyan nem játszott jól, de megérdemelten szerezte meg az egyik pontot, amely egyben azt is jelenti, hogy csaknem biztos a 2 helyezése. Jók: Urbán, Pintér, UL Pócsik, Ringelhand. — majnár —> Kitűnő tanuló, _ ftt'CS válogatott sportoló Szives^v“Safsnóoak Hack Márton úgy robbant be az élvonalba, mint egy 100 méteres vágta után a célba. Maga sem gondolta, hogy atléta lesz — azt meg különösen nem, hogy válogatott — mert a labda mindennél jobban vonzotta. Mindegy volt, hogy kézzel, vagy lábbal kell irányítani, csak labda legyen. Aztán mégis minden másképpen történt... Általános iskolás korában Kővári Lászlóné, a Költői úti általános iskola testnevelő tanára felmérést készített a tanulókról. Úttörő olimpiára készültek, atlétákat kerestek. Futásban Marci bizonyult a leggyorsabbnak. Elindult, győzött, majd az országos döntő előtt két héttel elküldték a Szolnoki MÁV-hoz tréningezni. Barna István edzőhöz került, aki rábeszélte, hogy legyen futó. Sikeres volt az együttműködés, mert a 100 méteres síkfutás döntőjében Marci 11,9 másodperccel a második lett és Budapesten, az Úttörő Stadionban a dobogó második fokára állhatott. Meg is hívták Tatára, egy hetes edzőtáborba. Mindez három évvel ezelőtt történt. Aztán egy év kihagyás következett. Beiratkozott a Verseghy Gimnáziumba, de csak délután volt tanítás és így nem járhatott edzésre. Tulajdonképpen ez a második év, hogy rendszeresen dolgozik. Tavaly 1001 méteren 11.4 másodperccel megnyerte a középiskolás bajnokságot, távolban 640 centiméterrel harmadik lett. Ott figyeltek fel rá a válogatók. Serdülő létére 100 méteren országos rangHas műsor vasárnap Röolabda, MNK elődöntő férfid női, TITASZ pálya 8-tól. Teke. NB II: SzoLfcÖkí MÁV— Érdért, Járműjavító 4-es tekecsarnok 1Ö.2Ó. Vízilabda^ OB t: Szolnoki Dózsa—Bp. Honvéd, Damjanich uszoda, 17. df. Salamon. Labdarúgás» Vasutas Totó Kupa: Szolnoki MÁV—BVSC, MA V sporttelep 16.45. Vízhányó. Barátságos mérkőzések: Jászapáti— Ferencvárós, Jászapáti 16. Szöl- noki MTE—Mezőtúri AFC MTE sporttelep 16, Szabó Lajos SE— Tisza Cipő SE, Mezőtúr 17. Idegenben szerepel; a Jászberényi Lehel labdarúgó csapata Kisterenyén. Közöljük. hogy az SZMTE TI— Kecskeméti TE elleni edzőmér- kőzés elmarad* ■ ~nn, t—— Gratulálunk! Végh László, e Szolnok megyei Repülőklub ejtőernyős oktatója pénteken hajiötta végre ezredik ugrását Végh László 28 éves, tizenkét éve ejtőernyőzik, mint csapattag, több országos csúcsnak a részese. Az ezredik ugrása kitűnően sikerült, kijelentette, hogy nincs megállás, amíg egészségileg bírja, tovább folytatja ezt a szép sportot Végh Lászlónak ehhez a kitűnő teljesítményhez gratulálunk és további sportsikereket kívánunk. lista vezető volt, ötpróbában negyedik, távolban ötödik, magasban 176 centivel hetedik. Ez az év edzőtáborozásokkal kezdődött. Úgyszólván minden hónapban távol volt egy-két hetet. Nem ment ez a tanulás rovására? — Magammal vittem a könyveimet és sokszor fennmaradtam éjjel is tanulni. Megérte, mert kitűnő tanuló lett. — Akaraterő kérdése az egész. Szerintem a tanulás és a sport jól megfér egymással. Legjobb eredményeit az idén érte el. A megyei középiskolás bajnokságon 100 méteren 10,8, 200 méteren 22.2 másodpercet futott. Az NDK ellen bekerült az utánpótlás válogatottba, legutóbb a magyar ifjúsági válogatott tagjaként Lengyelországban járt. 10Ö és 200 méteren valamint a 4 x 100 méteres váltó tagjaként állt rajthoz. Szokatlan volt a tartan pálya, ez zavarta, de nemcsak őt, hanem az összes magyar versenyzőt. Miben kell még javulnia? — Állóképességben és rajt- koncentrációban. Az idén 100 méteren a 10.6—10.7-et, 200 méteren 22 másodpercen belüli időt szeretnék elérni. Lesz alkalma bizonyítani. Augusztus 7—8-án Romániában Cumpulu Muscel lesz á2 Olimpiai Reménységek Tornájának a színhelye és tagja e párizsi ifjúsági Európa- bajnokságra készülő keretnek is. Napi edzésekkel készül az előtte álló komoly feladatokra. (PÖ Vízszintes; X. Arany László írja „A délibábök hőse” Című alkotásában (folytatása a függőleges 19. szám alatt). 14. Igen gyakori női név. 15. Olaszország egyik városába váló. i6. Létrehoz, megalkot. 17. A vízbe, fonadékba nyom. 18. V. N.19. Lakóhely á tábörban. 20. Népszerű pesti villamos. 21. Vafjú mondja, 22. Helyhatározó szó. 23. Folyékony. 24. Te szintén ne (két szó). 25. A fecske fészket.. . 26. Nem eldöntött. 28. Kitekint. 29. O. T. 30. A bosszúállás antik istennője. 32. Kanál is van ilyen. 33. Bírósági úton keresi igazát. 34. óhajt, vágyódik utána. 36. A holland főváros, hazája nyelvén. 38. Hangszer^ együttes. 40. V. K. 41. Abban az Időben. 42. Nullák. 43. Római 102. 44. Délceg, daliás, 46. Télig Ideges! 47. v. 48. Becézett Olga, vagy Olivér 4«. A Duna bal oldali mellékfolyója. 51. Ne a tetejére. 52. Tova. 53. Hintőpor, arcpor. 54. Átlátszó, S2&p színű drágakő. 55. Levélváltást folytat. 57. Jó tréfán szoktak. Függőleges; l. AZ a bizonyos. 2. A eéilövő és a lottózó öröme. 3. Akták. 4. A játékvezető teszi a mérkőzésen. 5. A főzés fontos kelléke. 6. T. K. T. 7. Azonos betűk. 8. Állatgondozó teszi. 9. Aki következik. 10. Rarhazuris. 11. Jó erőben levő, friss, ismert idegen szóval. 12. Kiejtett betű. 13. Ahöl a paripák gazdát cseréinek. 17. Nincs pertu viszonyban velem. 19. A vízszintes L Olvassa, a A Szolnoki MTE kajak szakosztálya az MTS Szolnok megyei Tanácsának a segítségével kéthetes sportnapközit szervezett 11—15 éves kajakozok részére. A reggel 8-tól délután 5-ig tartó sportnapköziben tizenöt fiú és leány vett részt. Nézegettük a napi beosztást. Legtöbb időt a vízied- zésekre fordítottak. Naponta délelőtt és délután 25— 40 kilométer között eveztek. Az egyéb foglalkozásokon erőnléti edzés szerepelt, egészségügyi és sporttárgyú előadásokat hallgattak, ki mit tudott rendeztek, nagyon népszerű völt a csendes pihenők alatt szervezett horgászverseny, azonkívül valamennyi résztvevőről felmérés készült. Külön kell szólni az étkezésről. Önköltséges alapon, napi 12,60 forintból háromszor étkeztek. Az Aranylakatban elfogyasztott ebéd bőséges és kiadós völt, ezenkívül tízórait és uzsonnát kaptak. A szülők örültek és nyugodtan küldték el a gyerekeket, mert tudták, hogy jó helyen vannak. A tegnap zárult sportnapközit Nádas János segédedző vezette. — Hogyan vélekedik az eltöltött két hétről? — Nagyon szerettek itt lenni a gyerekek, reklamálják, hogy miért nem maradhatnak a jövő héten is. Sajnos erre nincs mód. Sokan most jöttek először, a kezdőknek kissé szokatlan volt az erős edzés, néha fáradságra panaszkodtak. De ezeken mindig túltették magukat, szorgalmasak, igyekvők voltak. számú sor folytatása. 20. Később! megfizetésre elad. 21. az I. világháború alatt a forradalmi szocialisták egyik vezetője volt (1892—1941, József). 23. Kivarr, varrással díszít. 24. Elhunyt Kossuth díjas színművész. 26. Ütlegel. 27, Jó eredménnyel járó, 30. A Fogarasí havasok legmagasabb csúcsa. 31. Csúszós. 33. Egy csomag kártya. 35. Világtalan. 37. Kedves, vofizó tulajdonság (névelővel), 39. Sötét bőfű nép. 40. Hordani (ruhát), 43. A sziáv nyelvek többségének írásformája. 45. A folyó ágya. 47. Nem a legrövidebb úton megy el valahová. 49. Rembrandt híres festményén szereplő doktor neve. 50. Sík, füves terület. 5Í. Lényegében azonos a vízszintes 51. számú sorral. 53. Epe betűi. 54. Szábad- sághős, magyar honvédtábornok. 56. V. S. 57. Kötőszó. Beküldendő; a vízszintes l. és a függőleges 19 számú sorok megfejtése, augusztus 6-íg. Múlt heti rejtvényünk helyes meg lejtése- Fő gondolatom az, hogy a szeretet másokban is sze- retetet ébreszt. — Könyvét nyert; Susztek Magdolna, Szolnok. (A könyvet postán küldjük el.) SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP rejtvenyszelvEnye 19 70* augusztus Zs terjessze Néplapot! KERESZTREJTVENY Ha forr a bor