Szolnok Megyei Néplap, 1970. július (21. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-08 / 158. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. július 8. Tegnap esti helyzetkép a külpolitikában A revansizmus és a neofasizmus elleni harc szükségességére hívta fel ismét a figyelmet egy munkásgyűlésen mondott beszédében Max Reimann, a — még mindig! — betiltott Németország Kommunista Pártjának első titkára. Ha sok minden kedvezően változott is a múlt év ősze óta az NSZK-ban, nyilvánvaló, hogy Reimann figyelmeztetése időszerű. A Német Szocialista Egységpárt központi lapja, a Neues Deutschland ugyancsak épp kedden szentelt kommentárt a bonni államban fennálló jobboldali, rekaciós veszélynek, elsősorban Strauss pártja, a CSU legutóbbi nürnbergi kongresszusával kapcsolatban. A fő baj azonban nem az, hogy az ellenzékben lévő Strauss és társai vissza akarják hozni a régi adenaueri hidegháborús politikát. Ennél nagyobb baj, hogy a Brandt— Scheel kormány változatlanul nem tanúsít egyértelmű magatartást e veszéllyel szemben, továbbra is óvatosan fontolgató, hol előre, hol meg hátralépő politikájával akaratlanul is a veszélyt növeli, ahelyett, hogy megsemmisítené. íme, két friss példa e kétnyelvű politikára, egyfelől s ez pozitívum — ismét bíróság elé állítottak három háborús bűnöst Münchenben, újból az igazságszolgáltatás elé került három tömeggyilkos SS tiszt, akik — ennyi idő elmúltával — azt hitték, már végképp megúszták 25—30 évvel ezelőtt elkövetett gaztetteiket Ugyanakkor még mindig aktív tábornoka a nyugatnémet hadseregnek, a Bundeswehmek az a Molinari generális, akinek bíróság elé állítását Franciaország demokratikus érzelmű közvéleménye követeli —, de a nyugatnémet közvélemény demokratikus része is. Egy évvel ezelőtt bizottságot állítottak fel Franciaországban Molinari tábornok háborús bűnös múltjának kivizsgálására, s noha a bizonyítékok serege megcáfolhatatlan, a tábornok ma is a Bundeswehr 4. számú katonai körzetének parancsnoka. Molinari annak idején — a többi között — bírósági ítélet nélkül végeztetett ki 114 francia hazafit. 1951-ben a francia hadbíróság Molinarit távollétében halálra ítélte. Ám a volt hitlerista páncélos tiszt karrierje Nyugat-Németországban azóta is fényesen halad előre, sót felfelé ível. Brandték idegesek, valahányszor azt hallják, hogy had- ügyminszterük Helmuth Schmidt, a Szociáldemokrata Párt és a kormány jobbszárnyához tartozik. Pedig ez a minősítés az eddigi tényeken alapszik. Még nem késő: ha Schmidt megfelelő tanulságokat von le a Molinari ügyből, ő maga változtathatja meg a róla alkotott véleményt. (KS) Olaszország Olasz politikai körökben — mint nyugati hírügynökségek rámutatnak — komoly aggodalommal tekintenek a politikai helyzet várható fejleményei elé, tekintettel Rumor miniszterelnök hétfői váratlan lemondására, amire a koalíciós pártok közötti egyre növekvő feszülség következményeképpen került sor. Saragat köztársasági elnök szombatig bezárólag befejezi puhatolózó tárgyalásait az ország vezető politikusaival. Ez történt Olaszországban Rumor meglepetése — jobboldali manőverek hosszú válságra számítanak SALT Belfastban, a jogfosztott és szegénysorsú ír katolikusok által lakott Falls Road negyedet az angol katonaság szögesdróttal kerítette körül. A negyed lakói a kijárási tilalom miatt nem mehetnek ki lakóövezetükből, még vásárolni sem. Képünkön egy fiatalember az angol katonák tilalma ellenére élelmiszer csomagot próbát átjuttatni a drótkadályon. (Telefoto—AP—MTI—KS) INDENFELÖ KAIRÓ Kedden délelőtt 34 izraeli repülőgép több hullámban támadta a Szuezi-csatorna térségében lévő egyiptomi állásokat — közölte az EAK katonai szóvivője. Az egyiptomi légelhárítás akcióba lépett és eltalálta az egyik Skyhafk típusú támadó repülőgépet. A szóvivő hozzáfűzte, hogy az izraeli légitámadás során két egyiptomi katona életét vesztette, heten pedig megsebesültek. AMMAN A palesztinai gerillák és a Jordániái hatóságok közötti békéltetéssel megbízott négytagú bizottság egyiptomi és szudáni tagja kedden Am- manból Kairóba utazott. A békéltető bizottság szudáni tagja még a keddi nap folyamán továbbutazik Kharto- umba. ahol Gaafar Nimeri vezérőrnagyot tájékoztatja majd a bizottság munkájának eredményeiről. Az AP amerikai hírügynökség értesülése szerint a palesztinai gerillák és a Jordániái hatóságok békés egymásmelleit élését körvonalazó hivatalos közleményt — korábbi hírekkel ellentétben — nem kedden, hanem szerdán hozzák nyilvánosságra. MOSZKVA A dél-vietnami szabadság- harcosok felszabadulás hír- ügynöksége nyilatkozatot hozott nyilvánosságra Nixon amerikai elnöknek a közelmúltban elhangzott televíziós nyilatkozatával kapcsolatban, amelyben a vietnami problémával foglalkozott. A nyilatkozat rámutat arra, hogy az egyetlen becsületes út az Egyesült Államoknak a dél-vietnami háborúból való kilépésére abban áll, hogy komolyan közelítsen a dél-vietnami nemzeti felszabadítási front és a Dél-Vietnami Köztársaság Ideiglenes Forradalmi Kormánya tíznontos programjában foglalt javaslatokhoz. Szovjet-román szerződés Kedd délelőtt az Alekszej Koszigin vezette szovjet pártós kormányküldöttség a nagy ipari központba, Ploiestibe látogatott. Ütjukra elkísérte őket Maurer miniszterelnök és Paul Niculescu Mizil, a RKP KB és állandó elnökségének tagja. A delegáció később látogatást tett a Román Kommunista Párt központi bizottságában. A központi bizottság épületében Nicolae Ceauses- cu, a párt főtitkára, az államtanács elnöke fogadta a delegációt. A román párt és kormány vezetői jelenlétében a találkozó után Ceausescu ebédet adott a delegáció tiszteletére. Délután a szovjet párt- és kormányküldöttség romániai hivatalos látogatásának fontos aktusára került sor: Az Államtanács épületében aláírták az új román—szovjet barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződést. A dokumentumot a tárgyalásokon részt vett két delegáció vezetője, Ion Ghe- orghe Maurer román és Alekszej Koszigin szovjet miniszterelnök látta el kézjegyével. Az aláírás után a Kongresszusi Palota nagytermében a szovjet küldöttség barátsági nagygyűlésen találkozott a román főváros dolgozóival. Kedden délelőtt a bécsi amerikai nagykövetség épületében megtartották a stratégiai fegyverek korlátozásáról folyó szovjet—amerikai Salt-tárgyalások 22. munkaülését. Az 50 perces hivatalos tárgyalást 40 perces nem hivatalos beszélgetés követte. Bécsi politikai megfigyelők arra számítanak, hogy még a héten bejelentik a Salt- tárgyalások jelenlegi szakasza lezárásának időpontját. A tárgyalásokat 2—3 hónapos nyári szünet után Helsinkiben folytatják majd. I Indokína Az UPI tudósítója bangkoki katonai körökből úgy értesült, hogy eddig tízezernél több khmer származású thaiföldi „önkéntest” toboroztak kambodzsai bevetésre. Egy részüket Bangkok közelében lévő kiképzőtáborokban thaiföldi katonatisztek már megfelelő kiképzésben részesítették. Thaiföldi részről közölték, hogy az „önkéntesek” kiképzése nincsen összefüggésben a thaiföldi kormány azon döntésével, hogy „szükség esetén” thaiföldi sorkatonaságot küld Kambodzsába. Társadalmi reformok megvalósítását sürgető általános sztrájkra készült Olaszország, s helyette kormányválságba jutott. Rumor lemondása annyira váratlan volt, hogy még a miniszterek egy részét is meglepte és súlyos belpolitikai helyzetet teremtett az országban. Ezt követően a három nagy szakszervezet felhívást tett közzé, amelyben felfüggesztette a július 7-re hirdetett általános sztrájkot. Röviden ez történt július 6-án késő délután Olaszországban. A fordulat annyira váratlan volt, hogy az olasz rádió és tv esti adásában még kommentálni sem tudta az eseményeket. Csupán arra szorítkozott, hogy ismertesse Rumor Saragat államfőhöz intézett lemondó levelét, továbbá a politikai pártok első impresszióit a kormányválságról. Hűvös nyár volt az idén Rómában, este pulóverben járnak az emberek, keddre azonban kiderült, hogy a hűvös nyárban is hirtelen felforrósodhat a politikai helyzet. Most úgy tűnik, ugyancsak neki kell gyürkőznie annak, aki Olaszország politikai problémáit rendbe szeretné tenni. A baloldal reggeli lapjai „sötét” válságnak nevezik a krízist, minthogy előkészítésének körülményei mindeddig homályosak. A kormányválságot nem előzte meg semmiféle parlamenti vita, s Rumor miniszterelnök koalíciós partnerei közül előzetesen még csak nem is tájékoztatta a szocialistákat lemondási szándékáról. Római politikai körök szerint ebből az következik, — amint ezt a baloldal lapjai meg is állapítják — hogy a jelenlegi manőver jobbratolódást kíván előkészíteni az olasz belpolitikában. A feszültséget növeli, hogy a kereszténydemokraták jobbszárnya és a szociáldemokrata párt mindezt oly helyzetben kívánná elérni, amikor a szakszervezetek, a baloldal, a népi erők, tehát a közvélemény nagy többsége egyre erősebb nyomást gyakorol a kormányra a reformok megvalósításáért, a szociális helyzet javításáért. A kormányválság pedig nyilvánvalóan hátráltatja bármiféle reform bevezetését. A krízis kirobbantásának további oka valószínűleg az, hogy a kormány ki akar térni a szakszervezetekkel való tárgyalások elől és szeretné meghiúsítani a szenátus tevékenységét, amely éppen a válás bevezetéséről tárgyalt. A helyzet súlyos és aggasztó Olaszországban, de pillanatnyilag még nem drámai. Az általános sztrájk elmarad, a reformokért harcra kész dolgozó tömegek várnak, hogy a következő kormánynyal szemben vívják ki követeléseiket. Római politikai körök a válság elhúzódására számítanak. Nincs kizárva az sem, hogy új parlamenti választásokat írnak ki. Bárhogy is alakul azonban, az új kormánynak is szembe kell néznie az ország gazdasági és szociális problémáival és nem hagyhatja figyelmen kívül azokat az erőket, amelyek a baloldal pártjainak vezetésével Olaszország társadalmi megújulását követelik. Kerekes Imre Á ciprusi választás eredménye Jelentős sikert hozott a ciprusi kommunisták számára a vasárnap megtartott parlamenti választás. A ciprusi dolgozó nép haladó pártja (AKEL) kilenc képviselői helyet szerzett, azaz minden olyan helyen elnyerte a mandátumot, ahol jelöltet állított. A végeredmény a következő: mandátum Egységpárt 15 AKEL 9 Haladó Front 7 Demokratikus Centrum Szövetség 2 Függetlenek tömörülése 2 A 35 parlamenti mandátumból egyetlen pártnak sem sikerült az abszolút többséget megszereznie. Figyelemre méltó hogy a ciprusi kommunisták az ösz- szes leadott szavazatoknak 39 százalékát szerezték meg. Az AP szerint könnyen megtörténhetett volna, hogy az AKEL abszolút többséget szerez, ha nem csak kilenc választókerületben állít jelöltet. Ugyancsak az AP jegyzi meg, hogy az új parlamentben helyet kapott pártok mindegyike támogatja Ma- kariosz érseket, főképp az elnök következetes, a sziget török és görög lakosságának megbékítésére törekvő politi- tikáját. Á kambodzsai segélyterv Politika — pongyolában Az AFP washingtoni tudósítója hivatalos körökből úgy értesült, hogy a Fehér Ház, a külügyminisztérium és a Pentagon foglalkozik a phnom-penh-i kormányzatnak nyújtandó újabb gazdasági és katonai segélytervével. A 60 millió dollár fel- használását előirányzó programot már azelőtt tanulmányozták, hogy az új kambodzsai külügyminiszter, Koun Wick hétfőn segélykérelmét ismertette volna Saigonban Rogers amerikai külügyminiszterrel. Az 1969—70-es költségvetésben 7,9 millió dollár szerepel a Kambodzsának nyújtandó gazdasági és katonai segély tételeként. A folyamatban lévő program értelmében a kambodzsai korr mányzat „legsürgetőbb szükségleteit” elégíthetik ki. Az amerikai segély közvetlen célja a Lón Nol-kor- mányzat fennmaradásának biztosítása. A tudósító értesülése szerint a Kambodzsa és Phnom Penh védelmére vonatkozó terveket most dolgozzák ki Saigonban. Amerikai katonai szakértők fél éven belül öt- ven-hatvanezer főnyi, jól kiképzett és felfegyverzett kambodzsai hadsereget szeretnének felállítani. Miután Harold Wilsonnak el kellett hagynia a Downing street-i miniszterelnöki lakását, amely a hagyományok szerint a mindenkori kormányfőt — jelenleg a konzervatív Heath-t — illeti, a volt miniszterelnök a londoni Vincent-téren bérelt lakást. Az új otthonnak több előnye van. Először is néhány perc távolságra fekszik a Munkáspárt központjától — a Downing street nem bizonyult ilyen közelinek, — másodszor Wilson innen sétálva elérhet a parlamentbe is és végül a személyes biztonsága sem okozhat gondot; a ház egyik oldalán a Sherlock-, a másik oldalán a Holmes-család lakik. Á szverdlovszki gyilkos Szverdlovszk külvárosában Jurij Szemjonov 18 éves fiatalember lakásának erkélyéről lelőtt két utcai járókelőt, többeket pedig megsebesített. A Szovjetunióban példátlan bűneset óriási felháborodást keltett. Jogászok és bűnüldözési szakemberek elemezték: mi a bűntett gyökere, mi volt az oka annak, hogy egy gyárban dolgozó fiú ilyen tettre vetemedett. Kovaljov szverdlovszki jogi professzor áttanulmányozva az ügy aktáit, megállapította, hogy Szemjonov már korábban is többízben huligánko- dott, de engedékenységből mindannyiszor futni hagyták, „nem csináltak bírósági ügyet a dologból”. Ennek a nemtörődömségnek tulajdonítható az is, hogy tőle, valamint részeges botrányokozó apjától nem vonták be a vadászfegyvert. Károly herceg, angol trónörökös most végezte el a cambridge-i egyetem 3 éves történelmi tanfolyamát. Az angol sajtó szerint ez az első eset, hogy angol trónörökös diplomás történész lett, jóllehet neve is bekerül a történelemkönyvekbe. Ezzel kapcsolatban külön érdeklődést keltett, hogy Károly herceg „elégséges” eredménnyel végzett. — Ez azonban — magyarázta lord Butler volt konzervatív kormányfő, a herceg professzora, — annak köszönhető, hogy Károly csak a trónörökösi avatása előtti évben tanulhatott zavartalanul Cambridgeben. a két utóbbi esztendőben már walesi hercegi kötelezettségeinek is eleget kellett tennie, ami arra mutat — egészítették ki az újságok a professzort, — hogy a történelmi szerepért fizetni kell a törlénelemvizsgán. Pierre Elliot Trudeau agglegény — és éppen ezért — a nők érdeklődésének középpontjában álló — 50 éves kanadai miniszterelnök legutóbb talpraesettségét is bebizonyította a szép nem képviselői előtt. Honoluluban a vele elsőnek szembe kerülő fiatal miniszoknyás újságírónő, Janine Wolf kérdését megelőzve szólt hozzá: „Mivel feltételezem, hogy ön mindent tudni akar az én szerelmi életemről, van egy javaslatom. Cseréljük ki a tapasztalatainkat. ön elmond mindent magáról és utána én elmondok mindent magamról”. A honolului Advertiser barna munkatársnője nem jött zavarba: „Ha elmondom a valóságot, akkor önnek fülvédőt kell használnia”. Többet nem árult el és amikor visszautasította Trudeau vacsora- meghívását: „Férjes asszony vagyok”, a miniszterelnök mosolyogva köszönt el: „Miért rejtette hát akkor el a jegygyűrűjét a jegyzetfüzete mögé?” A bonni parlament nyári szünetében a Bundestag üléstermében új szavazó szerkezetet szerelnek fel, amelv- komputer segítségével működik. Az új berendezés mgkíméli a honatyákat fárasztó sétálga- tástól az urnákhoz, a jegyzőket a szavazatok számolgatásától és még sok egyéb nehézkes tennivalóktól. Az úi készülék legnagyobb előnye a gyorsaság. A szavazók csak eev gombot nyomnak meg masuk előtt, maid ugyanezt teszi a házelnök is, és abban a Pillanatban megjelenik az eredménvtáblán a pro és contra szavazatok száma. Nyugati elektronikus szakértők szerint ilyen korszerű parlamenti szavazógép használatához már csak a törvényhozó honatyák korszerűsítésére lenne szükség. (Gombos)