Szolnok Megyei Néplap, 1970. július (21. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-07 / 157. szám

2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. július 7. A barátság hullámhosszán Tegnap esti helyzetkép a külpolitikában Ulsterben, ahogy az angolok és az észak-írek is Észak- Írországot leggyakrabban nevezik, június 20-án, szombaton hosszú, forró nyár vette kezdetét. Ezt a kifejezést — egy vi­lághírű Faulkner-regény címét kölcsönvéve — a világsajtó esztendők óta az Egyesült Államok számára tartotta fenn, jellemezve a rendszerint nyaranta fellángoló, olykor már szinte polgárháborús méreteket öltő néger polgárjogi moz­galom és a zavargások esemény-sorozatát. Most Észak-lrországban indult meg a komoly zavargások sorozata, rövid idő alatt is jónéhány halott áldozattal és olyan méreteket öltve, hogy például Austin Currie, a brit parlament egyik észak-ír képviselője kijelentette: „Észak­írország rohan a polgárháború felé, amely még ezen a nyáron kitör.” Egy jóslat persze mindig kétesélyes: hogy beválik, vagy nem. Meglehet, Austin Currie túlságosan komoran látja a helyzetet, de hogy vigalomra semmi ok, az bizonyos. A brit konzervatív politikai körök és a sajtó igyekszik a felelőssé­get, az odavezényelt brit katonákat kövekkel s más hasonló fegyverekkel megtámadó, katolikus tüntetőkre hárítani. Va­lójában azonban a helyzet ilyenfokú elmérgesédéséért a kormánykörök felelősek — mind Londonban, mind Belfastban. Most még egy esélye van a brit uralkodó köröknek a helyzet megjavítására. Ha betiltják az „orániai rend” által évente megrendezett s legközelebb vasárnap—hétfőn sorra kerülő felvonulásokat, amelyek a gazdag protestánsok provo­katív tüntetései kívánnak lenni a szegény katolikusok kihí­vására. Nem nehéz megjósolni — az elmúlt évek eseményei­re is emlékezve —, hogy ha sor kerül rá ez a felvonulás vér­fürdőt eredményez majd. Ha a kormány betiltja, talán sikerül rendet és nyugal­mat teremteni Ulsterben, de a Heath—Maudling kormány­zatnak s belfasti partnereiknekChichester—Clarkéknak egye­lőre semmi szándékuk az orániai parádét betiltani —, ma­gukra vessenek majd a következményekért. (KS) A mongolóiai látogatásról hazaérkezett Losonczi Pál, a sajtó latkozik útjáróL Szovjet küldöttség Romániában munkatársainak nyi­INDENFELÖ SZÓFIA Vasárnap este Szófiába ér­kezett Luigi Longo, az olasz kommunista párt főtitkára, Longot, aki üdülését tölti Bulgáriában, a bolgár főváros repülőterén Borisz Velcsev, a BKP központi bizottságának tagja, a központi bizottság titkára, s a párt több más vezető személyisége fogadta. MOSZKVA Nyikolaj Podgornij, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnöke és Ki­rill Mazurov, a szovjet Mi­nisztertanács első elnökhe­lyettese hétfőn a Kreml-ben befejezték megbeszéléseiket Jean Bedel Bokassa tábor­nokkal, a Közép-afrikai Köz­társaság kormányfőjével. A meleg, baráti légkörben foly­tatott tárgyalásokról közös közleményt adnak ki. TOKIO Elrejtett mikrofont találtak vasárnap egy tokiói szállodá­ban, ahol a Japán Kommu­nista Párt múlt hét közepe óta ülésező kongresszusának küldöttei laknak. A párt eré­lyes tiltakozást szándékszik benyújtani a kormánynál és a rendőrhatóságoknál. PEKING Csou En-Laj kínai minisz­terelnök vasárnap este Pe- kingben fogadást adott Noro­dom Szihanuk kambodzsai államfő tiszteletére. Szihanuk a fogadáson mondott beszé­dében hangoztatta: a kam­bodzsai nép Indokínában a laoszi és a vietnami hazafias erőkkel együtt vállvetve küzd az Egyesült Államok ellen. Csou En-Laj miniszterel­nök beszédében a kínai nép támogatásáról biztosította Indokína forradalmi erőit, majd nevetségesnek minősí­tette Nixon elnöknek azt az állítását, hogy az amerikai csapatok „sikeresen” fejezték be kéthónapos kambodzsai „küldetésüket”. LENINGRAD Hétfőn baráti látogatásra érkezett Leningrádba egy francia hajóraj. A francia hajók július 10-ig tartózkod­nak Leningrádban. A tenge­részek megtekintik a város nevezetességeit, hivatalos fo­gadásokon vesznek részt és találkoznak szovjet tengeré­szekkel. A hajókat a lakosság is megtekintheti. PÁRIZS Egy hónapon belül dönte­nek a francia hidrogénbom­ba gyártásáról — jelentette ki Michel Debré hadügyi ál­lamminiszter. — A tervek szerint Franciaország 1975 végére, vagy 1976 elejére ren­delkezhet majd termonukleá­ris fegyverekkel, amelyekkel az atommeghajtású tenger­alattjárók rakétáit fegyverez­nék fel. A csendes-óceáni robbantási kísérleteket csök­kentett ütemben folytatják — mondotta. Annak cáfolására, hogy a francia robbantási kí­sérlet veszélyes mértékben növelné a rádioaktivitást a környéken, a francia állam­miniszter és a kíséretében lé­vő személyek, valamint az újságírók hat órával a pénte­ki robbantás után megfüröd- tek a Mururoa koráil-zátony .tengeröblében. A Szovjetunió Kommunista Pártja és a Román Kom­munista Párt Központi Bi­zottsága, valamint a két or­szág kormányai közötti meg­állapodások alapján hétfőn szovjet párt- és kormány- küldöttség érkezett hivatalos baráti látogatásra Bukarest­be, Alekszej Kosziginnek, a Szovjet Minisztertanács el­nökének, az SZKP KB Poli­tikai Bizottsága tagjának vezetésével. A szovjet párt- és kor­mányküldöttséget a repülő­téren Ion Gheorghe Maurer, a román minisztertanács el­nöke, az RKP KB végrehajtó bizottságának és állandó el­nökségének tagja vezetésével a párt- és állam vezetői fo­gadták. Megielentek továbbá a Bukarestben akkreditált dip­lomáciai képviseletek vezetői és a szovjet nagykövetség munkatársai. A román főváros dolgozói­nak a repülőtéren egvbegyőlt képviselői melegen üdvözöl­ték a szovjet vendégeket. A látogatás programján szerepel az új szovjet—ro­mán barátsági együttműkö­dési és kölcsönös segélynyúj­A olasz Minisztertanács hétfő délelőtti ülésén Maria­no Rumor miniszterelnök be­jelentette a kormány lemon­dását. A miniszterelnök ezután fel­kereste Saragat köztársasági elnököt és bejelentette kor­mánya lemondását. Rumor a koalíciós pártok vezetőihez írt levelében — amelyet az AP amerikai hír- ügynökség ismertet — rámu­tat: a politikai helyzet mély­reható tanulmányozása alap­ján határozott így, mert vé­leménye szerint az olaszor­szági politikai helyzet vilá­gos tisztázására van szükség. Rumor szerint az ország po­litikai, gazdasági és társadal­mi helyzete megköveteli a koalíciós partnerek teljes együttműködését, de mivel ez nem áll fenn, lemondásra határozta el magát. A Minisztertanács tudomá­sul vette Rumor bejelenté­sét. Később az olasz kor­mányfő Saragat köztársasá­tási szerződés aláírása. Másfél órával Bukarestbe érkezése után Alekszej Ko­szigin, az SZKP KB Politikai Bizottságának tagja, a Szov­jetunió miniszterelnöke, a hivatalos baráti látogatásra Romániába érkezett szovjet párt- és kormányküldöttség vezetője látogatást tett Ion Gheorghe Maurernél, az RKP végrehajtó bizottsága és állandó elnöksége tagjá­nál. a román minisztertanács elnökénél. Délután a minisztertanács épületében megkezdődtek a szovjet és román delegáció hivatalos tárgyalásai. A két küldöttséget Koszigin, illet­ve Maurer vezeti. A szovjet delegáció tagjai; M. A. Szusz- lov, az SZKP KB tagja, a KB titkára és A. A. Gro- miko, az SZKP KB tagja, a Szovjetunió külügyminisz­tere is. A román küldöttség tagja többek között Paul Nicuu- lescu-Mizil, az RKP végre­hajtó bizottságának és állan­dóelnökségének tagja, a KB titkára, Corneliu Manescu. az RKP KB tagja, Románia külügyminisztere. gi elnökhöz ment, hogy hiva­talosan benyújtsa lemondá­sát. Előzőleg nem jártak siker­rel Rumor mesterkedései, — hogy kormányválság kirob­bantásával fenyegetőzve a szocialista vezetőket, rávegye a líra leértékelésére és sztrájkellenes rendszabályok elfogadására. A szocialista párti vezetők elutasították Rumor zsarolását — mutat rá Luigi Caputo, az MTI római tudósítója. Figyelemre méltó, hogy Rumor eredetileg csak sze­mélyében, nem pedig kor­mánya nevében mondott le, Ennek oka, hogy nemcsak a szocialista párti miniszterek, hanem egyes keresztényde­mokrata miniszterek sem he­lyeselték elhatározását. Az olasz alkotmány értelmében azonban a miniszterelnök le­mondása automatikusan a kormány lemondását is je­lenik Közel-kelet KAIRÓ Izraeli repülőgépek hétfőn délelőtt újabb támadást in­téztek a Szuezi-csatorna északi térségében lévő egyip­tomi állások ellen — közölte az EAK katonai szóvivője. Az egyiptomi légelhárítás szembeszált a támadókkal, az egyiptomiakat nem érték veszteségek — mondotta. TEL AVIV Az izraeli hadsereg szóvi­vője hétfőn beismerte, hogy az elmúlt héten lezajlott har­cokban 13 izraeli katona megsebesült, egy személy életét vesztette. A szóvivő szerint az izraeli—libanoni határon megszaporodtak az incidensek. KAIRÓ A hétfői kairói napilapok nagybetűs címek alatt adnak hírt arról, hogy az EAK lé­gelhárítása vasárnap további két támadó izraeli gépet lőtt le a Szuezi-csatorna térségé­ben. Az A1 Gumhurija „a Phantomok mítosszá szerte­foszlott” című cikkében fog­lalkozik az újabb egyiptomi sikerrel. Kambodzsa A kambodzsai háború — egyik legvéresebb csatája zajlott le a Phnom Penhtől 32 kilométerre délre lévő Saang városában, A Kam­bodzsai Felszabadító Had­sereg egvségei vasárnap este kiürítették a várost, majd né­hány óra múlva nagv erejű támadást intéztek a központ­ban berendezkedő Phnom Penh-i kormánycsapatok el­len. A csata hevessége csak hétfőn délelőtt enyhült. Az AP szerint a 27 órás tűzharc­ban a kormánvcsaoatok 79 katonát veszítettek. Ugyan­csak az AP számol be arról, hogy a felszabadító hadse­reg egvségei a várostól két kilométerre létesítettek újabb állásokat. Hétfőn úiabb hazafias egy­ségek érkeztek a Phnom Penhtől 120 kilométerrel északra lévő Kompong Thom nevű stratégiai fontosságú város közelébe. Az AFP sze­rint a kormánycsapatok hely­zete nagyon megingott és a várost valószínűleg kényte­lenek lesznek feladni Barátokat nem vá­laszthat el egymástól a sok­ezer kilométernyi távolság sem — ez lehetne a mottója annak a hatnapos látogatás­nak, amelyről Losonczi Pál az Elnöki Tanács elnöke va­sárnap érkezett haza a Mon­gol Népköztársaságból, Ba­rátságunk alapja az évezre­dekbe vesző közös őshaza emlékén túl mindenekelőtt az, hogy Magyarország és Monóglia a szocialista orszá­gok közösségéhez tartozik, — mindkét ország a szocialista tábor, a nemzetközi kommu­nista és munkásmozgalom egységének erősítésén fára­dozik. Losonczi Pál mostani láto­gatása ismételten bebizonyí­totta, hogy a közös cél, az ideológiai összhang megter­mékenyítőén hat országaink kapcsolataira. E kapcsolatok programját, kereteit az 1965- ben kötött magyar—mongol barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási egyezmény rögzíti. Az Elnö­ki Tanács elnökének tárgya­lásai a mongol párt- és álla­mi vezetőkkel alkalmat adott az utóbbi öt év fejlődésének lemérésére a két ország együttműködésében és mond­hatjuk, mindkét fél elégedett volt a mérleggel. Így vált le­hetővé, hogy a következő öt esztendőre aláirt árucse­re-forgalmi megállapodás összegét 26 millió rubelben állapítsák meg, ami húsz szá­zalékkal több az előző öt év forgalmánál. Az árulista sem érdektelen: Mongólia bőröket és más állati termé­ket, színesfémeket szállít, — mi pedig távoli barátaink természeti kincseinek kiaknáz zásához nyújtunk segítséget, iparuk potenciáljának növe­léséhez járulunk hozzá. Ép­pen az Elnöki Tanács elnö­kének mostani látogatására esett az ulánbátori ruhagyár felavatása, amely magyar tervek alapján és a közre­működésünkkel készült. Folv- tatják munkájukat Mongóliá­ban a magyar geológusok, A görög katonai rendszer újabb terrorperek sorozatát indítja hazafiak ellen. A „rendszer megdöntésére irá­nyuló összeesküvés” vádjával most 37 görög hazafit állíta­nak hadbíróság elé. A vádlottak védőügyvédéi az athéni kormány korábbi Ígéretére hivatkozva kérték, hogy a hadbíróság jelentse ki illetéktelenségét az ügyben, halassza el a tárgyalást és adjon módot a vádlottaknak arra, hogy polgári bíróság előtt védekezhessenek. A kor­mány ugyanis — mint isme­retes — korábban megígérte, hogy szeptemberben meg­szünteti a rögtönitélő bírás­kodást, következésképpen efajta ügyekkel polgári bíró­ságok foglalkoznak majd. Az öttagú athéni hadbíró­ság hétfőn kereken elvette a védelem kérelmét és hala­déktalanul megkezdte a kato­nai junta megdöntésére szőtt akik — sok más mellett — talán a legnagyobb kincs fel­kutatásán, a végtelen sivata­gok vízellátásának megoldá­sán dolgoznak. A magyar vendégek ta­pasztalhatták, hogy a Mon­gol Népköztársaság évrő-év- re nagy fejlődésen megy ke­resztül, de még sok lehető­ség vár kihasználásra. A mi hozzájárulásunkon kívül — mindenekelőtt a Szovjetunió, de a többi szocialista ország is segítséget nyújt mongol barátainknak népgazdaságuk fejlesztéséhez, beruházási, — szállítási, munkaerőfejleszté­si és egyéb problémáik meg­oldásához. Losonczi Pál látogatása al­kalmat nyújtott a nemzetkö­zi politika főbb kérdéseinek áttekintésére. Ezek megítélé­sében a két szocialista ország teljesen egy nézeten van, s kapcsolatainkra e vonatko­zásban sem esik semmi ár­nyék. A látogatás során mindkét fél megbélyegezte az Egye­sült Államok kalandorpoliti- káját és agresszív cselekmé­nyeit Indokína térségében, továbbá az amerikaiak által támogatott izraeli akciókat a Közel-Keleten. Megállapítot­ták, hogy egy európai biz­tonsági rendszer megteremté­se nagy hatással lenne a földkerekség más területei­nek békéjére is. Éppen ezért nagy jelentőségűnek ítélték a Varsói Szerződés országai­nak kezdeményezését az európai biztonsági konferen­cia összehívására, kiemelve a nemrégiben közzé tett buda­pesti memorandum jelentő­ségét. Elégedettséggel álla­píthatjuk meg, hogy a ma­gyar—mongol tárgyalások, a baráti eszmecserék minden tekintetben hozzájárultak a két nép hagyományos testvé­ri barátságának, gyümölcsö­ző együttműködésének to­vábbi fejlesztéséhez. (KS) összeesküvéssel vádolt 11 ha­zafi, köztük három nő ügyé­nek tárgyalását. A per szigo­rú biztonsági intézkedések közepette kezdődött. Még a sajtótudósítókat is alaposan megmotozták, mielőtt belép­hettek a tárgyalóterembe. Fotóriporterek nem vehetnek részt a tárgyaláson. Az UPI amerikai hírügy­nökség athéni bírósági szer­vektől szerzett értesülése sze­rint további 22 személy pere, akit azzal vádolnak, hogy ,4a betiltott kommunista párt tagjai” három-négy nap múl­va kezdődik. Az AP amerikai hírügy­nökség jelentése szerint a 37 vádlott között van Kaludisz a Görög Kommunista Párt központi bizottsága politikai bizottságának tagja, Zorzovi- lisz újságíró, a Görög Kom­munista Párt központi bizott­ságának tagja AUTÓTULAJDONOSOK! Felhívjuk szives figyelmüket: ha januárban nem fizették be a KÖTELEZŐ GÉPJARMÜ-SZAVATOSSAGI BIZTOSÍTÁS egész évi diját, a biztosítás II. félévi részlete esedékes (július 1 -töl 31-ig pótlékmentesen fizethető). ÁLLAMI BIZTOSÍTÓ Lemondott az olasz kormány Terrorperek Athénben

Next

/
Thumbnails
Contents