Szolnok Megyei Néplap, 1970. július (21. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-17 / 166. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. július 1T. Tegnap esti helyzetkép a külpolitikában Nem nehéz megjósolni, hogy a TASZSZ-iroda egy gyorshíre nyomán a nemzetközi közvélemény az elkövetkező napokban a szokásosnál is nagyobb figyelmet szentel a Közel- Kelet problematikájának. Ez a gyorshír így hangzott: „A moszkvai Kremlben végetértek a tárgyalások Leonéid Brezsnyev. az SZKP Központi Bizottságának főtitkára, Nyikoláj Podgornij, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnökségének elnöke, Alekszej Koszigin, a Szovjetunió minisztertanácsának elnöke, valamint Gamal Abdel Nasszer, az Egyesült Arab Köztárssaág elnöke és miniszterelnöke, az Arab Szocialista Unió elnöke között. Nasszer elnök az SZKP Központi Bizottságának, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa elnökségének és a szovjet kormánynak a meghívására június 29. óta tartózkodik Moszkvában.’’ Eddig a közlemény, amelyet kiegészít az A1 Ah ram című egyiptomi lapnak az a jelentése, hogy az EAK állam- és kormányfője meghívást adott át Leonvid Brezsnyevnek. A világsajtó kommentátorainak figyelmét nem kerülte el az a tény, hogy az Egyesült Arab Köztársaság elnöke yiszonylag hosszú ideig tárgyalt a szovjet fővarosban. Mind a megbeszélések időtartama, mind a közel-keleti helyzet súlyossága érthetővé teszi a megkülönböztetett érdeklődést. Sok megfigyelő utal Richard Nixon legutóbbi beszédére, amely ugyan Kambodzsával kapcsolatban hangzott el. de amelynek egyik leghangsúlyosabb megallapitása, eppen az volt, hogy az Egyesült Államok elnöke a világbéke szempontjából veszélyesebbnek tartja a közel-keleti helyzetet, mint a távol-keletit, mert „a Közel-Keleten nagyobb egy közvetlen szovjet—amerikai konfrontáció veszélye”. A közel-keleti konfliktus rendkívül bonyolult, de a jelenlegi, robbanás-veszélyes szituációból kivezető út viszonylag egyszerű: Izraelnek realizálni kell a Biztonsági Tanacs minden tagállamára kötelező határozatát. Ez az immár történelmi jelentőségű határozat egyértelműen a megszállt területek kiürítését írja elő. A közel-keleti helyzettel kapcsolatban nemcsak Moszkvában, hanem New Yorkban is élénk diplomáciai tevékerfv- Ség folyt; a négy nagyhatalom ENSZ-delegátusai megtartották 39., ezúttal háromórás eszmecseréjüket, amelyen az AEP francia hírügynökség szóhasználatával „pozitív légkör” alakult ki. Az ÁFP-nek bizonyos várakozásokkal kapcsolatos utalása nyilván nem független az egyiptomi elnök most befejeződött moszkvai megbeszéléseitől. Ugyanakkor — az amerikai és az izraeli magatartás ismeretében — korai lenne minden határozott derűlátás. (KS) BERLIN Az NDK Keleti Tengeri Dele alkalmából rendezett 13. hagyományos rostocki munkás-konferencián csütörtökön felszólalt Walter Ulbricht, az NSZEP KB első titkára, az NDK Államtanácsának elnöke. Rámutatott földrészünk munkásosztályának az európai béke és biztonság érdekében folytatott küzdelme jelentőségére. MOSZKVA Andrej Gromiko a Szovjetunió külügyminisztere csütörtökön fogadta Roger Sey dou x-t F ranciaország moszkvai nagykövetét, s a két országot kölcsönösen érdeklő kérdésekről tanácskozott vele. A világ minden részéből árad a segítség a földrengés sújtotta latin-amerikai országba. Peruba. Limába megérkezett az első AN—12 típusú szovjet óriásszállító gép. Az adományokkal megrakott első gépet még 65 hasonló szállítmány követi. A szovjet segítség szétosztását szovjet és perui katonatisztek szervezik. (Telefoto AP—MTI—KS) Indokína A kambodzsai kormánycsapatok főparancsnoksága csütörtökön közölte, hogy a Kirí Rom körül folyó harcokban, amelyek már hat napja tartanak, egységei — „elég súlyos _ veszteségeket” szenvedtek. Á szóvivő adatokat nem említett, de katonai körök ben úgy vélik, hogy a veszteség 200 halott, eltűnt és sebesült volt, a harcoló etök közül pedig két zászlóaljat tettek harcképtelenné. KUALA LUMPUR Abdul Razak, Malaysia miniszterelnökhelyettese csütörtökön kijelentette: Malaysia nem csatlakozik semmiféle kollektív biztonsági szerződéshez, amelynek az indokínai konfliktus rendezése lenne a feladata. A REUTER tudósítójának adott nyilatkozatában elvetette azt a feltevést, hogy országa csatakozik — Thaiföldnek Dél-Vietnammal és Kambodzsával kötendő katonai szövetségéhez. A fenti országokra célozva Abdul Razak tömören annyit mondott: „ez az ő dolguk”. Mint már jelentettük, Lón Nol tábornok, a kambodzsai puccsista rezsim miniszterelnöke a jövő szerdán Bangkokban tárgyal majd e katonai szövetség létrehozásáról Kittikacsorn thaiföldi kormányfővel. TAJPEJ Westmoreland tábornok, az amerikai szárazföldi hadsereg vezérkari főnöke csütörtökön reggel háromnapos hivatalos látogatásra Tajpej- b* érkezett. KÖ7ef-K@*et NEW YORK A négy nagyhatalom — ENSZ-képviselőinek szerdal, a közel-keleti helyzettel foglalkozó 39. találkozója három órát tartott: megegyezés született arról, hogy következő összejövetelükre augusztus 5-én kerül sor. Az AFP diplomáciai körökre hivatkozva azt írja, hogv a találkozón pozitív légkör alakult ki, és általános a vélemény, hogy diplomáciai téren „valami történni fog” a közel- keleti konfliktussal kapcsolatban. Afrikai vétó a BT-hez Negyven ENSZ-tagállam — főként afrikai országok képviselői — a Biztonsági Tanács ehavi soros elnökéhez intézett, szerdán átnyújtott levelükben kérik a tanács sürgős összehívását annak megvitatására, hogy számos ország megsérti a Délafrikai Köztársaságnak szóló fegyverszállításokra vonatkozó embargót. Ez lehetővé tette a délafrí- kai rezsim számára, hogy nagymennyiségű fegyvert halmozzon fel, amit a fajvédő uralom megerősítésén kívül katonai intervenciókra is felhasznál. Guilermo Sevilla-Sacasa, a Biztonsági Tanács ehavi elnöke a kéréssel kapcsolatban megkezdte konzultációit; tájékozott körökben úgy tudják, hogy a BT összehívására talán már ma sor kerül. Finnország — Szovjetunió MOSZKVA Jahontov a Pravda helsinki tudósítója cikkben foglalkozik az új finn kormány megalakításával és Urho Kekkonen finn elnök július 17-én kezdődő moszkvai látogatásával. A finn társadalom széles köreinek véleménye szerint az ország békés demokratikus fejlődésének szilárd alapjává kell hogy váljék ez a kormány, ennek kell szavatolni a finn külpolitikai irányvonal állandóságát — írja a tudósító. A Finnország által folytatott békeszerető külpolitika a nép döntő többségének támogatására épül. Ez a külpolitika Finnország és a Szovjetunió baráti, jószomszédi viszonyának sokoldalú fejlesztésére és erősítésére irányul. A kapcsolatok alapja az 1948-ban megkötött ba. rátsági együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződés. Nehézségek az olasz kormányalakítás körül Hírügynökségi jelentések arról számolnak be, hogy Andreotti kijelölt miniszterelnök nehézségekkel találja magát szemben a négypárti középbal koalíció helyreállítására irányuló erőfeszítései során. Az egységes szocallas- ta párt — szociáldemokraták — vezetősége szerdán délután közleményt adott ki, amely erőteljesen szemére veti a szocialistáknak, hogy ők készek a párbeszédre az OKP-vel és hajlandók vele együttműködni tartományi szinten. Andreotti csütörtökön többek között Giovanni Gronchi volt köztársasági elnökkel folytatott megbeszélést. Vietnami értekezlet Párizsban A Vietnammal foglalkoaó genfi megállapodások 1954. július 20-án történt aláírásának 16- évfordulójáról emlékezett meg a párizsi négyes értekezlet csütörtökön megtartott 75. teljes ülésén a Vietnami DemoKratikus Köztársaság és a Dél-Vietnami Ideiglenes Forradalmi Kormány képviselője. Nguyen Minh Vy, a VDK küldöttségének helyettes vezetője rámutatott, ha az Egyesült Államok tiszteletben tartotta volna a genfi megállapodásokból fakadó kötelezettségeit, akkor Vietnam újraegyesítése már régen megtörtént volna. DJAKARTA Az indonéz kormány csütörtökön figyelmeztetést intézett a júniusban elhunyt Sukarno volt elnök híveihez. Bizonyos jelek arra vallanak, hogy Sukarno eszméidnek sok , új híve., van, különöslen a fiatalok között. Jog- Djakartában a tábori csendőrség letartóztatta egy diák- szervezet több tagját, akik a nemzeti párt hirdette elveket vallják. RÓMA Csütörtökön ülést tartott az Olasz Kommunista Párt vezetősége. Az ülésen Berlin- guer, az OKP főtitkárhelyettese tartott beszámolót a kormányválsággal kapcsolatos politikai helyzetről BOGOTA A Kolumbiai Kommunista Párt megalakulásának 40. évfordulóját ünnepük. Országszerte nagygyűléseket rendeznek az évforduló alkalmából. Az évforduló alkalmából a Kolumbiai Kommunista Párt Központi Bizottsága nyilatkozatban hívja fel a kommunistákat az összes dolgozókat, hogy erélyesen küzdjenek az ország szabadságáért és függetlenségéért. BOGOTA A kolumbiai hadsereg csütörtökön megszállta a főváros stratégiai fontosságú pontjait, hogy elejét vegye az elnökválasztás során vereséget szenvedett Gustavo Rojas Pincella egykori diktátor hívei részéről esetleg megnyilvánuló tiltakozó tüntetéseknek. A hadsereg akcióját megelőzte Carlos Xleras köztársasági elnök bejelentése, amely szerint a Rojast támogató Alianza Nációnál Popular (Nemzeti Nép Szövetség) tagjai puccsot terveztek. Az utcákat katonai járőrök özönlötték el, páncélgépkocsik és tankok cirkáltak. a rádió és a televízió épületeit megerősített katonai osztagok vették körüL LONDON Az angol kormány csütörtökön szükségintézkedéseket hagyott jóvá, amelyek többek között katonaság bevetését is lehetővé teszik a 44 év óta elsőízben kirobbant általános kikötősztrájk következtében. Az intézkedéseket Reginaid Maudüng belügyminiszter jelentette be. A döntést még II. Erzsébet királynőnek alá kell írnia. Dubcek szerepéről Á Rudé Právo írja Az emúlt napokban a Rudé Právo két újságodalnyi levelet közölt, amelyet a párttagok 1968-ban intéztek a CSKP vezetőihez — így Dub- eekhez is és amelyben élesen bírálták az akkori pártvezetés hibáit és figyelmeztettek a várható súlyos következményekre. A Rudé Právo csütörtöki száma terjedelmes elemzésben foglalkozik Dubcek hibáival, tévedései vei. Az alábbiakban kivonatosan ismertetjük a cikket. „A CSKP Központi Bizottságának 1968 januári ülése eredményét nem minősíthetjük véletlennek, még kevésbé palotaforradalómnak. Ellenkezőig. törvényszerűen ide vezetett az a hosszú folyamat. amelynek során a párt szervezete védekezett az idült betegség, a teninizmustól való eltérés ellen, amely mind nyilvánvalóbban megmutatkozott a Novotny-féle pártvezetés politikájúban. A pártban és a társadalomban nőtt az elégedctlen- ség. 1968 januárja szükséges és elkerülhetetlen volt. Csakhogy' már 1968 januárja előtt nyilvánvaló volt, hogy minőségi különbség van a Novot- ny-féle pártvezetést bíráló emberek különböző csonort- jai között. Két eltérő célokat kitűző áramlat jött létre. Az egészséges áramlat mellett azonban fokozatosan erősödött a magát ügyesen elleplező, — ellentmondásos áramlat, amely a Novotnv- féle pártvezetés hibáinak és torzulásainak bírálata címén elsősorban a szocialista társadalom ataojainak megingatására, és a kommunista párt történelmi küldetésének lejáratására és tagadására törekedett. Ebben a helyzetben a CSKP Központi Bizottságának januári plénuma visszahívta tisztségéből Novotnvt, a Központi Bizottság első titkárát és a legmagasabb pártfunkcióba meglepetésre — Alexander Dubceket választotta meg. Ez szükségmegoldás. kompromisszum volt. — amelvben még a párt régi vezetősége egyezett meg. A bonyolult helyzet megkívánta volna, hogy a nárt élére marxista edzettségű, osz- tálvöntudatos. eszmeileg szilárd ember kerüljön, aki — egyszersmind jó szervező is. Alexander Dubcek ezeknek a követelményeknek csak nagyon kis mértékben felelt meg. A jobboldali ooportunisi a és a szocialistaellenes erők eleinte hűvösen és tartózkodóan fogadták Dubcek megválasztását. Azonban hamarosan nyilvánvalóvá vált. — hogy Dubcek nem lesz terveiknek akadálya. Dubcek személyi levéltárában ezrével vannak olyan levelek, amelyekben a kommunisták és oártonkíviih'ek már 1968 első heteiben tá i^koztatták őt a reakciós erők aknamunkáiéról. Dubcek azonban nem válaszolt a becsületes emberek leveleire, hanem nvllvános szerenléseivel elkendőzte azt a reális veszélyét, amely köztársaságunk szocialista alao- jait fenyegette. Sok kommunista meglepetésére .Januári férfiakként” olvan emberek kezdtek feltűnni Dubcek mellett, akikről közismert volt. how elvtelenül kiszolgálták Novotnvt. Ezek közé tartoztak Smrknvskv. Kriege! Sík Boruvkn. Savik és mások. A jobboldaliak és a szoc’a- listaeiienes erők gvorsan változtattak Dobnék iránti hűvös magatartásukon. Valóságos csodálattal kezdték övezni őt. mint .Január életrehí- vóiát”. Amikor februárban megszüntették a sottócenzu- rát és a nártv°zető«ég már nem gvaknnni hatott semmi- íven befolvást a hírközlő szervekre, s e szerveket gyakorlatilag a rakciós tömb kezére játszotta, szinte egetverő mértéket öltött Dubcek népt>zerúsités& Dubcek néhány beszédeben ugyan általános frázisokban rámutatott a pártnak ártó szélsőségekre, de a valóságban semmit sem tett az elvtársak, gyakran közeli munkatársai védelmére. Szabad teret nvitott a jobboldalnak es a szocialistaellenes erőknek. A szocializmus záloga, a kommunista párt céltáblája lett a reakciós ellenforradalmi erőknek és parancsnoki kara, a Központi Bizottság elnöksége kettészakadt. A jobboldal kihasználta Dubcek habozását, megszerkesztette a hírhedi ellenforradalmi felhívást, n kétezer sZót. A kétezer szó nyomán a kerületi és a járási konferenciákon is megbomlott az egység, s a párt kezéből teljesen kicsúszott a vezetés. A cikk ezután leleplezi Dubcek magatartását a Varsói Szerződés 1968. júliusában megtartott csehszlovákiai, hadgyakorlatával kapcsolatban. majd felsorolja a szövetséges országoknak adott és soha be nem tartott ígéreteit. A cikk részletesen foglalkozik azzal, hogyan utasította vissza Dubcek Brezsnyev elvtárs meghívását, hogyan intézte el, hogy a CSKP küldöttsége ne menjen el a varsói találkozóra, s titkolta el, hogy idejében értesült a találkozóról, ezután a cikk így folytatja: Az ellenforradalmi erők pedig többé nem játszottak színházat, nyíltan beszéltek Csehszlovákia kilépéséről t Varsói Szerződésből, a semlegességről, a Szovjetunióhoz fűződő szövetségi kötelékek megszakításáról, sőt a Szovjetunióval fennálló gazdasági kapcsolatok felszámolását is felvetették. Ä CSKP vezetősége lemondott arról a lehetőségről, hogy mozgósítsa az egészséges erőket, megengedte a pórt lefegyverzéDubcek hű maradt elvte- lenségéhez és kétszínűségéhez, az 1968. augusztus 20- ról 21-re virradó éjszaka a veszély pillanataiban is. Egy nappal azelőtt aggódó levelet kapott az SZKP Központi Bizottságának Politikai Bizottságától, amelyben rámutattak. hogy nem teliesíti a pozsonyi megállapodást. Felvehette volna a telefon- kagylót, tájékoztathatta volna a szovjet elvtársakat a helyzetről, hatékony intézkedésekben állapodhattak volna meg. Dubcek teljes felelősséget visel azért, bogy a CSKP KB elnökségének 1968. augusztus 21 -i nyilatkozata femwert adott osztálvellenségeink kezébe a szocializmus ellen, a kommunista mozgalom ellen, a Szovjetunió és a többi szocialista ország e"en. megtévesztette és hamisan tájékoztatta nemcsak a pártunkat és államoolaárainkat, hanem a kapitalista országok kommunista párti ainak vezetőségét és tagiait is. Dubcek 1968 augusztusa után sem vonta le a tanulságot. Moszkvából való visz- szatérésének másnapján találkozott az illegálisan meg- válasrtott Közonnti Bizottsággal. s magáévá tette e nártellpnes csnnort kategóri- kus kövrtoléseit. A CBKP KB 1970 tvliusi ülésén Dubceket kizémék a pártból. Ez nem bosszú. Nem valamilyen szubiektfv cselekedete a nárt vezetőségnek. Psnnén Elfelezi az obiekti'v történelmi igazságot Alexander Dubcek géműéről A kizárással befeieződött Alexander Dubcek elvtelen, megalkuvó és nem becsülete«? tevé- kenvsége. fgv fogadta a CSKP KB döntését a párttagság. s így fogadta azt állampolgáraink többsége Is. A nárt űi vezetősége lehetővé tette D”beeknek. borv megértse hibáit és amenv- nyiben lehetséges, megtalálta á renegátság fertőiből Idve-: zető utat. Dubcek ezt az utat nem találta meg’* —- fejes} be cikkét a Kudé Beásej r