Szolnok Megyei Néplap, 1970. július (21. évfolyam, 152-178. szám)

1970-07-16 / 165. szám

1970. július 1«.

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

5

................——■ i .I. a ■ ■ ■ >

V

ízhordó Búcsú bácsi

A tiszaföldvári Szabad Nép Tsz megvásárolta a tanácstól az ó-szöllői művelődési házat

Exportra is termel a DF-2 csoport

Teljesértékű munkaerők

Szőnyeg és virág a szerelőcsarnokban

Beléptem a kis fehér vályogház udvarára. Nagyon szegényes, de nagyon tiszta itt minden és rend van, amilyen csak lehet. Bacsa bácsi az épület mögött tapasztó sarat kevert, amivel majd a megrepedt falat reperálja.

A sárfoltos klottnadrág a térdéig ért. Tüskés, ősz hajával, érdekes, mosolygós, jóságos nagyapó képével, rövid, huszáros lábaival nagyon kedves látvány volt a kis öreg. A mosoly, amit megengedtem magamnak, egyáltalán nem rejtett még egy picike tiszteletlenséget sem. Ellenkezőleg, azért mosolyogtam, mert igazam lett: ilyennek képzeltem őt. Pedig csupán három fontos dolgot tudtam róla, mielőtt meglátogattam. Azt, hogy hetvenkét éves, hogy nemrégen kapta meg a Harci Érdemekért Érdemérmet, és azt, hogy negyvenhét évig hordta Mezőtúron a házakhoz a jó artézi vizet a Pokol kútról. A városban mindenki így ismeri; Vízhordó Bacsa bácsi,

A házba, a vályogház hűvös szobájába invitál:

— Üljünk le, egy kis pihenés ránk fér ebben a melegben.

A felesége a nyitott ve- renda nyári tűzhelyének sütőjéből tepsit húzott ki. Ha csak az illatát érzem, akkor is tudom, hogy túróslepény. A teteje szép sárga volt, zöld kaporszálacskákkal és pirosra sült kis szigetekkel. Nagyot nyeltem.

■— Majd ha kihűl, megkóstolja kedves —> mondta a néni. Ügy látszik, nem tudtam eléggé palástolni a meg- Idvánást.

— Bort nem. iszunk, de egy kis jó hideg vízzel megkínálhatom -T- nyújtotta felém a kancsót a bácsi. — Cégem reklámja — mondta mosolyogva. — Ügy nézzen rám, hóm) negyvenhét évig voltam Mezőtúr vízvezetéke.

■— Miért éppen vízhordással foglalkozott? Hiszen énnél jobban fizető munkát is találhatott volna..,

—- Ha egészségem lett volna igen, de nekem géppuskagolyó ütötte át a tüdőmet és roncsolta szét az egyik karomat.

— Hol és mikor sebesült meg?

— Oroszországban voltam hadifogoly. Jól emlékszem 1917-ben Moszkvába vittek bennünket Folyamőrök vagy tengerészek jöttek a lágerbe, lekádereztek bennünket és azt mondták, saját érdeketek is, hogy segítsetek nekünk a cár ellen. Mi örömmel mentünk és fegyverrel vettünk részt a forradalomban. Soha sem felejtem el, a régi moszkvai állomáson -ütköztünk meg a cáriakkal. A vagon kereke mellett feküdtünk egy nagydarab, vörös szakállú vöröskatonával. Lőttünk, mint az eszeveszettek, ő meg csak hajtogatta: „Adj nekik Tovaris!” „Pusztítsd őket, Tovaris!" A sebesülés Krasz- nojarszknál ért, amikor Kolcsak csapatai ellen harcoltunk.

— Mikor jött haza?

— Székesfehérvárra 1919 márciusában értünk. Mezőtúrra már nem tudtam hazajutni, mert a románok elfoglalták. Beálltam vöröskatonának.

— Mihez kezdett a Tanács- köztársaság bukása után?

— Hazajöttem, vettem négy kannát. Mivel élni kellett valamiből és nehéz munkát nem tudtam végezni, egy kétkerekű kis kocsival vizet hordtam a házakhoz. Akkor még csak három artézi kút volt Mezőtúron.

— A felszabadulás után elismerték-e, hogy fegyverrel harcolt a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban ?

Idén már hétszázadik éve viseli mai nevét az egykori Nyulak szigete, amelynek „szép fives kertetskéi” között hunyt el 1271. január 18-án Margit hercegnő, IV, Béla és Laskaris Mária királyné leánya.

Amint a NATÚR A sorozat egyik legújabb kötetében, a „Budavári ’kertekében Gombos Zoltán írja, az életét népe boldogulásáért áldozó királylány otthonának, a Domonkos-rendi apácakolostornak a közelében kellett lennie az első budapesti díszkertnek is. Hiszen Mária királyné éppen azért rendelte el 1250 körül a kolostor építését, mert nagyon szerette volna azokban a vérzivataros időkben közelebb tudni magához szeretett leányát, aki akkor még a veszprémi kolostorban nevelkedett. Az apaca-királylany megtagadott magától minden-— Sajnos nem és az még rosszabbul esett, hogy később

sem. öt és félszáz forint szociális segélyt kaptunk a feleségemmel együtt és az utóbbi években egyre csökkent a kuncsaftok száma is. Állandóan nőtt a vízvezetékhálózat a városban, egyre több házba vezették be a vizet, a szerény kis mellékkereset még soványabb lett. Nem tudtam tovább várni, hiszen ennyi pénzből nem lehetett megélni.

írtam hát a Szovjetunióba, az elvtársaknak, kértem igazolják az 1917-es ténykedésemet. Hat hónap múlva, május közepén megkaptam a kitüntetést is.

— A nyugdíja emelkedett tehát Bacsa bácsinak. A majdnem félévszázados vízhordó kocsi most már nyugdíjba megy?

Még nem mehet. Van még egy család, akik kérik a vizet továbbra is. Nincs szívem megtagadni tőlük, hiszen pontosan húsz éve hordom nekik.

Bacsa néni behozta a finom túróslepényt. Még meleg volt, gőzölgött.

földi örömöt, de a kor szokása szerint ápolgathatta a virágokat, nyesegethette a bokrokat, gondozhatta a fákat és kétségtelen, hogy erre — mint a többi középkori kolostorokban mindenütt ■— itt is megvolt a lehetőség.

Annál is inkább, mert már volt némi kertkultúra hazánkban. Már a Géza fejedelem által alapítóit pannonhalmi apátság i alvói is a kolostor fái, virágai között sétálgattak és elmélkedhettek, sőt a tihanyi, bencés apátság 1055-ben kelt alapító levelében már a „kert” szó is előfordul. Biztos, hogy ezt az egyetlen világi örömöt az egyébként állandó önsanyargatásban élő Margit testvér is élvezhette a Nyulak szigetén, amely akkor kapta mai nevét, amikor a porladó test már a sziget földjében nyugodott.

„Meff- szelídült99 a Tisza

Tovább apadnak a folyók. •Az elmúlt napokban átlagosan 30 centiméterrel csökkent Szegednél a Tisza szintje. Visszahúzódott medrébe, s teljesen „megszelídült”, a nagy folyó. Más évek hasonló időszakához képest még mindig magas a vízállása, de már csak 1500 köbméter vizet szállít másodpercenként, mindössze negyven százalékát a tetőzéskori mennyiségnek.

Apad a Maros is. Makó határában a nagy buzgársor keletkezéseinek okait vizsgálják. ,

mm*-'. ■

Napi postánkból

Szórakozás

helyett

hosszúság

„Tisztelt Szerkesztőség!

Azt hiszem többek nevében írok, amikor a szolnoki filmszínházak technikai berendezései a téma.

Legutóbb láttam, az „Autósok reszkessetek” című olasz filmet. Azt hittem, hogy a Lumiere testvérek által feltalált gép vetít, a század elejéről. Hangminőség nem volt szabályozva, egyes részeknél a vetítőgépváltás ijesztő volt, sok rész kimaradt. Napjainkban egyre többet beszélnek arról, hogy a tévé mint konkur- rens, sok nézőt von el a fii mszínházaktól.

Ilyen esetek után, amelyben nekem is részem volt, nem lehet csodálkozni!.”

K. IMRE

Szolnok

☆

Levélírónk panaszával fel- ■ "ktfrestült 'Kádár Kálmánt, a Tisza Filmszínház üzemvezetőjét. Tőle tudtuk meg, hogy a rossz vetítés nem a vetítőgép, vagy a gépész hibájából adódott. (A Tisza vetítőgépei a legkorszerűbbek a megyében.) A film már régi, és a kopott kópia nemcsak a kép, hanem a hang minőségét is erősen torzította.

Mindez mellett ígérte, hogy a vetítés színvonalát fokozottan figyelemmel kísérik, és a jövőben nem fog előfordulni a levélírónk által említett eset.

Pipacs utca. Távol esik a forgalomtól, mégis könnyen odatalál az ember. Ott van a jászberényi Műszerész KTSZ-nek az a részlege, ahol több mint százhúsz csökkent munkaképességű dolgozót foglalkoztatnak.

Zsolnai László a ktsz elnöke kísér el a részleghez. Érthető büszkeséggel mutatja be a létesítményt. Tágas, világos csarnokok. A szőnyeg és a virág otthonossá, a korszerű berendezés pedig ideális munkahellyé teszi az üzer met. Egyik csarnokban 110 asztal, különböző műszerekkel, vizsgáló készülékekkel. A másikban a praktikusan állítható munkaasztalokat, forgószékeket mintha mindenkinek külön ..testhez szabták” volna. Mindkét csarnokban látszik, hogy jó munkafeltételeket biztosítottak a csökkent munkaképességű dolgozók számára.

A ktsz elnöke gondosan kerüli ezt a megnevezést. Elmondja, hogy az üzem hivatalos neve; DF—2 csoport.

Munkaképességük

kibontakozhat

Az üzem száztizenhat dolgozóval — 90 százaléka nő — 1969 decemberben kezdte el működését. A megyei tanács 1 millió 35g ezer forint támogatással segítette létrehozását. Főtermékük a DF—2 biztosítóiéi szerelése. A termék gyártását a Ganz Világítástechnikai Gyártól vették át, s a hazai igények kielégítésén tűt exportra is termelnek. Készítenek még telefonkészülékekhez alkatrészeket is, a Videoton megrendelésére pedig különböző műszereket.

A mostani termékek gyártása nagy figyelmet, pontos munkát igényel, ugyanakkor ismeretlen itt a nehéz fizikai munka, Ilyen körülmények között akadálytalanul bontakozik ki a dolgozók munka- képessége.

Keresik a megoldást

Az üzem működése nem mentes a gondoktól. Nem minden termékük gyártása gazdaságos. A jövőben több dolgozó számára akarnak munkalehetőséget biztosítani, ehhez azonban jövedelmezőbb gazdálkodásra van szükség.

A posta vezérigazgatósága szerint .az országban a meghibásodott. telefonkészülékek tízezrei fekszenek el, pedig nagy a hiány bennük. A ktsz vállalja ezek felújítását és a szükséges alkatrészek folyamatos gyártását,

Ha ezek a tervek valóra válnak a jövőben a mostani létszámnak a kétszeresét tudják majd foglalkoztatni.

Az országban közel 90 ezer csökkent munkaképességű dolgozót foglalkoztatnak, s Nemrég több mint hatszáz állami és szövetkezeti vállalatnál vizsgálták meg az ott dolgozók helyzetét. Nagy többségük elégedett az állam gondoskodásával. Ezek közé tartoznak a jászberényi Üzem dolgozói is.

— I. a. —.

— BOGNÁR —

A Margitsziget hétszáz éve

— Negyvenkettőbe, mikor katona vótam Mezőtúron; nyóevanket kiló vótam! Most meg hatvan. De szip vótam! Ha látná a finkipet! Ollyan vótam, mint a disznó — így beszélt hozzám a szobatársam. Rossz gyomrunkat gyógyítottak egy jónevú szanatóriumban, így kerültünk össze.

Azóta sem felejtettem el ezt az embert. Igen jóízűen tudott mesélni. Mondta, mondta katonahistóriáit, a különféle történeteit éjszakákon át, s én nem tudtam megunni. Olykor annyira jellemző dolgokat mondott, hogy egy-egy mondatát, kifejezését föl is jegyeztem magamnak, azért tudom most szóról-szóra idézni.

{Szó sincsen arról, hogy valami Göre Gábor-szerü, szűrös-gatyás parasztember lett volna. Elegáns drapp szandált, könnyű terliszter nyári öltönyt viselt. Volt két szép pizsamája, kifogástalan mosdószerei, fogkeféje, borotvafelszerelése. Naponta borotválkozott, fesztelenül beszélgetett mindenkivel, s mint afféle öreg szalmalegény szívesen forgolódott a szanatórium fiatal hölgylakóí körül. Mindennap duplát ivott a presszóban, Külsejét, mozgását, szanatóriumi életmódját tekintve semmiben sem különbözött egy mérnöktől, orvostól, vagy tanártól. Mar hosszú évek óta városon lakott.

Hogy hogyan evett, azt nem tudom, mert külön csoportban étkeztünk. Ám egyszer, mikor megkérdeztem tőle, hogy mi az ebéd, így válaszolt:

— Valami húst adtak, meg rizskásat zaccal.

Elbeszéléseiből megtudtam, hogy korábban amolyan hortobágyi szegényember volt. Gyerekkorában bajtárkodott, azután napfzámoskodott, hol itt, hol ott, míg be nem hívták katonának. Golyószórós bakaként szenvedte végig a háború legvéresebb csatáit, szörnyű futásait, s valahogyan megúszta néhány sebesüléssel, hadifogság nélkül. Azóta Debrecenben dolgozik egy pékségben. Jól keres, lányait nagyon jól férjhez adta, nem is lenne semmi baj, csak megkapta a gyomoridegességet, ezt a divatos nyavalyát.

Néhány nap után, mikor megértette, hogy olyan ember vagyok, aki könyvekkel, irodalommal foglalkozik, felcsillanó szemmel mesélte el, hogy ö jól ismerte Veres Pétert. Együtt dolgoztak a vasútnál, ö akkor suttyó-legény volt, még udvarolt is a Péter bácsi egyik lányának.

— Balmazújvároson lakott, a vasútnál dógozott, — de a csendőrök mindég nyomorgatták evvel az írással. Vót egy kis szobája az öregnek, abba irkát mindég otthon is.

— Aztán maguknak mi mindent beszélt ott a vasútnál? — próbáltam faggatni. Nagyon érdekelt, hogy a körülötte lévő híres „ember-bokrok” egyik eleven tanújában hogyan élnek tovább Veres Péter tanításai; mert ö maga a népművelésnek egyik eredeti, spontán és nagyhatású módját szemlélte az egykori ebédközi, munkaközi beszélgetésekben.

ftiűatta a fejelj

*— Ki tudná mán azt? Beszélt az mindent. Rettentő okos ember vót. Tudott az mindent. Szidta Hitlert meg a kórmánt.

Ennél többre nem mentem vele. Még ennyi felvilágosítást tudott adni:

— Mióta ez a demokrácia van, nem otthon lakik mán, hanem Pesten. Tán még most is író, nem hallott-e rúla?

Szanatóriumban

Megdöbbentem. Népünknek van egy jelentős rétege, amely valahol végzetesen megakadt. Lakásukban televízió van, modern bútorok, szőnyegek, függönyök közt élnek, jól öltöznek és jól étkeznek. Az anyagi civilizációt hallatlanul gyors reflexiókkal sajátították el, niint erre módjuk nyílt. De tökéletesen érzéktelenek maradtak minden iránt, kmi egy kissé absztrakt, ami már meghaladja az általuk közvetlenül érzékelt anyagi kultúra körét, ami már a szellemi kulturáltsághoz vezetne. Ez az ember például semmit sem tudott az általa személyesen is jól ismert Veres Péter 1945 utáni irodalmi tevékenységéről. De egyszer lelkesen így szólt:

— Micsoda kitalálmány ez a műanyag is.

Különösen érdekesek voltak katona-históriái. Sajátos modorában úgy adta elő a sikamlós, mindenféle „tyúkászás”- ról és egyebekről szóló bakatörténeteket, hogy fogtuk a fájós gyomrunkat neveltünkben, Egyszer azután azt mesélte el, hogy Mezőtúron barbár módon veszélyes gyakorlatot kellett volna csinálniuk: szűk lyukakat ásnak, mindegyikbe beleül egy-egy harcos, megvárja, amíg a harckocsi keresztülmegy fölötte, azután a lyukból kiemelkedve a tank alá dobnak egy-egy gyakorlógránát köteget. Bele is ültek a lyukakba, de mikor a harckocsik közel értek, valamennyien kiugráltak és elszaladtak. Az őrnagyuk lehordta őket, kizavarta az egész zászlóaljat a veszélyes terepről, s maga kucorodott az egyik lyukba:

— Gyáva banda, nem kell ettől félni, ide nézzetek! Csak ennyi az egész!

Mikor aztán az első tank odaért, nyomban palancsintává lapította a szerencsétlen embert

— De röhögtünk — emlékezett az egykori golyószórős még most is olyan hahotával, amilyennel akkor fogadták a szörnyű látványt.

Pedig nem volt durva, vagy érzéktelen ember. Elmondta, hogy a fronton, egy nagy város határában rettenetes harcok dúltak egy major körül. Iszonyú aknatűsben feküdt a század. A major égett, a tomboló tehenek az égő ablakokon dugták ki kormos fejüket, úgy ordítottak a füstben és a tűzben, mint az ember. Neki a vad aknatűz közepette is arra volt gondja, hogy egyenként lelövöldözze a félig sült állatokat, mert nem bírta elviselni szörnyű sírásukat.

— Szeginy barmok, jobban szenvedtek, mint mink, De hun is vót ez? Valami nagyon nagy város vót. Szép,,. Szerep... Szereptnek... nem tudom, Sokfelé vótam, ha én azt tudnám, hogy hun? Kijével, azt tudom. Meg vótam ára Galíciának is, odafel.

A szakaszparancsnokát nagyon szerette.

— Fiatal hadapródőrmester vót. Együtt rohadt velünk a sárban, szétosztotta köztünk még a cigarettáját is. Mindég jókedve vót, folyton danolt. Csudaszépen danolt mindenféle nyelveken. Civilbe ollyan operaisten-izé vót.

Nem mondhatnám, hogy nem érdeklődött semmi iránt. Kíváncsi volt, mindenre. Egyszer elment az üdülő-falucska múzeumába is. Ott mindent apróra megnézett, megjegyezte magának, hogy hogyan éltek hajdan a kis mátrai falvak lakói. Sőt hozott magával egy prospektust is, s elégedetten nyújtotta át:

— Olvassa csak el, hogy vót itt rígen. Csak az emberek ettek az asztalnál, az asszonyoknak kuss vót.

Ez láthatóan tetszett neki.

Jóízű, elégedett, vidám ember volt, csak azon bánkódott olykor, hogy az egészség nem akar „stímolni”. Erezte is, tudta is, hogy az élet teljesen megváltozott körülötte. Egészen természetesnek vette azt is, hogy betegségét elegáns szanatóriumban gyógyítják. Nem is volt még idős ember — mégis végzetesen eljárt fölötte az idő. De nem vette észre.

Megsajnáltam. Ismerek sok hozzá hasonló embert. Voltaképpen csak apróságokat mondtam el róla. Nem is akarok ezekből messzemenő következtetéseket levonni. Azonban eszembe jutottak a közművelődésre, népművelésre fordított súlyos milliók. S a vitát: az anyagi, vagy a szellemi kultúra jár-e nálunk előbb? Melyik halad gyorsabban? Az én szanatóriumi emberem adalék ehhez.

Még annyit mondok el róla, hogy megkedveltük egymást. Nagyon barátságosan váltunk el. Távozásakor az orvosoknak és a nővéreknek vett ajándékokat kirakta az ágyára, s gavallérosan mutatott szét köztük:

— Ne mondják, hogy kucik a magyar.

... IMRE faAJQS