Szolnok Megyei Néplap, 1970. július (21. évfolyam, 152-178. szám)
1970-07-02 / 153. szám
1970. Július 2. SZOLNOK MEGVET NÉPLAP 3 Nyolc — tíz napon belül fizetik az első ingókár-segélyeket az árvízkárosultaknak Családonként 7000—25000 forintot osztanak ki Döntött az árvízkárosultak megsegítésére alakult országos társadalmi bizottság: a segélyezés következő szakaszában családonként 7000— 25 000 forintot osztanak szét — jelentette be az újságíróknak szerdán a Magyar Vörös- kereszt Arany János utcai központjában Rostás István főtitkár. A többi között elmondotta, hogy az árvízi csekkszámla összege már több mint 226 millió forintra gyarapodott, s ebből hozzávetőlegesen 20 millió forintot fizettek ki gyorssegélyként. Az országos társadalmi bizottság alapos megfontolás után úgy határozott, hogy hamarosan megkezdik az ingóságokat, az ál- latálományt, a háztájit ért károkat enyhítő segélyek kiosztását is. Ennek összegét — a kár mértékétől, a család szociális helyzetétől, a gyermekek számától, s az egy családtagra jutó átlag jövedelemtől függően •— 7000— 25 000 forintban szabta meg. A községekben alakult társadalmi bizottságok sorr.a járják az árvízkárt szenvedett családokat, úgynevezett nyilvántartó lapot töltenek ki, amelyen feltüntetik a javasolt összeget. A segélyezésre javasoltak listáját — az ösz- szeg megjelölésével — kifüggesztik a tanácsi hirdetőtáblára, s indokolt észrevételek esetén módosítják.'Ezt követően járási társadalmi bizottságok hagyják jóvá a kifizetendő összeget, s erről értesítik az árvízkárosultakat. A segélyt 5000 forintig készpénzben fizetik ki, az azon felüli összeget takarékbetétkönyvben kapják kézhez az érdekeltek. Rostás István azt Is elmondotta, hogy azok az egyedülálló öregek, vagy idős házaspárok, akik koruk, egészségi állapotuk, anyagi helyzetük miatt nem tudják házukat újjáépíttetni, szociális otthonban kaphatnak helyet, s személyenként 5000 forintig terjedő ingókársegélyt is kaphatnak. Azok pedig, akiket az ártérről biztonságosabb helyre költöztetnek, s a községrendezés során kijelölt új helyen kezdik meg otthonuk építését, külön 5000 forinttól 10 000 forintig terjedő összeggel segélyezhetők. A Vöröskereszt máris átutalt 120 millió forintot a Szabölcs-Szatmár megyei OTP-nek, ebből fizetik majd a meghatározott összegeket. Nyolc—tíz napon belül az első károsultak már kézhez kapják a pénzt. ŐK, A KORTÁRSAINK A tanár úr két napig alszik Mikor a tanár úrral megismerkedtem, május végi zaklatott hajnal volt. A ti- szasülyi községi tanácselnök szobája egyben századparancsnoki iroda. A tanár úr oldalán pisztolytáska himbálózott, előtte az asztalon térkép. A tanácsháza udvarára becsorgott a Tisza. A századnak este tízkor takaródét rendelt a tanár úr, csak a híradósok s a szolgálat maradhatott ébren és ő. A tanár úr jeleket rajzolt a térképre, utakat jelölt, intézkedéseket fogalmazott magában. Hol van a Tisza várható kitörési iránya, merre menthető a lakosság, a jószág, a vagyon? Aznap este érkezett a jászberényi munkásőr század Tiszasüly- re, a térképet másnap kérte a zászlóalj. A tanár úr megnézte az udvarra becsorgó Tiszát s nem feküdt le addig, míg minden eshetőségre minden készen nem állt. Utána, az orvos javaslatára a zászlóaljparancsnok utasította pihenőre. Hő- zöngött, ezt még megkese- rüli majd a doki. Hamarosan az állami gazdaság igazgatója kereste Kasza István századparancsnokot. Hallotta hírét, szeretne megismerkedni vele. Az „ellenőrző közegek” mindig szóltak róla. Az igen, az fegyelem ami a Kasza Pista századánál van. A tanár úr civilben szakoktató a jászberényi iparitanuló iskolában. Ügy terveztem, megkeresem még majd a Tisza gáton. Aztán elmentek haza. Már otthon hallottam róla. A zászlóaljparancsnok, Göblyös István mesélte: — Találkoztam a Kasza Pista feleségével. Pénteken este ért haza az egység. Szekeres elvtárs, a járási párttitkár fogadott bennünket. Rövid eligazítás, mentek haza az emberek. Mondja a Pista felsége, megmosakodott a férje, eljátszott egy kicsit a gyerekekkel, aztán lefeküdt. Pénteken este. És vasárnapig nem tudták felébreszteni. Öcsi Öcsi munkásember a szolnoki cukorgyárban. Nem nagyon illeti már az Öcsi jelző, de mivel, hogy valamikor legfiatalabb volt a családban. Ügy tudom lakatos, vagy karbantartó szerelő. Kiemelték más beosztásba talán nyolc évig. Nagyobb tisztség, de a családtól távol. Éjszakák is, vasárnapok is. Kérdezte a felesége: — Mit akarsz, már nagy a lányod. Lassan férjhez megy, te meg nem is ismered. Mit akarsz? öcsi elgondolkodott, bejelentette, tnegy vissza a gyárba. Érvelése egyszerű volt, s hatásos, megértették, hozzájárultak. De, meséli öcsi. — Mikor híre ment, hogy mozdulok, egyből jött a vasipari vállalat is. Öhozzájuk menjek, megtalálom a számításom, jó párszáz forinttal többet. Köszönöm emberek, mondtam. Szó se róla, nekem is pénz a pénz. Persze, hogy az. De annyit nem, hogy én mégegyszer a családomtól távol legyek. Akkor már maradnék ott ahol voltam. Elment vissza a gyárba. Nem régen hallottam, öcsi olyan hangulatban volt, hogy csoda. A bátyja lányának lakodalmát tartották. Ott voltak a kosaras lányok is, s öcsit egész éjszaka nem lehetett levakarni róluk. Még az edzőbe is beleplántált egy kis pálinkát. A kosaras lányokkal táncolt, viccelt velük, mulattatta őket. A lánya is köztük volt. ! A kapitány Munkásőr, katonai, politikai vezetők repültek végig helikopterrel a Tisza mentén még az árvízi napokban. Középtermetű mérnökember, karján „Védelemvezető” feliratú szalaggal, tájékoztatta őket. Számok sokaságát, emberek, homokzsákok fogalmait. Levegőben és szárazföldön az egész Középtisza- vidék védelméről, s csak egyes védelmi szakaszokról is. Papp Árpádnak, a munkásőrség országos parancsnokának feltűnt a precíz fel- készültség. Ettől kezdve akárhol álltak meg, mindig megkérdezte: — így igaz, Hegedűs elvtárs? Kunszentmártonban a járási tanács vb-elnöke Brod- szki Árpád meséli. A körösi árvízről: — Azt csináltuk Szűcs elvtárssal, a járási párttitkárral mindennap kinn jártunk az emberek között a gáton. Vagy én, vagy ő. Jó is volt. Éreztük, hogy jó együtt lenni az emberekkel, sok-sok élményt szereztünk. Nekem külön élmény egy kis ember. Hegedűs Lajos, a szolnoki vízügyi igazgató. Azt én mindig ott találtam a gáton. Nappal, éjszaka, hétköznap, ünnepnap vele mindig találkoztam. Pedig tudtam, ezentúl még operatív bizottsági ülésekre jár, s még sok mindenhová, hiszen az egész Középtiszavidék árvédelméért felelős. S itt is, a helyszínen irányít. És mindenről mindent tudott. Szinte láttam az embereken, megnyugodtak, megújultak, mikor köztük járt, s mindig várták is. Nagy érték ez a kis ember. Árvíz utáni ebédidő Szolnokon a Halászcsárdában. Vízügyiek, pohár sörrel köszöntik Szegeden államvizsgázott kollegájukat. Beszélgetnek. Lement a Tisza, majdcsak végetér a hosszú szolgálat. Elég volt. Fárasztó. — Hát még a főnök — mondja Polgár László mérnök. — Nem' is tudom, hogy bírta ki. Noha nem mondaná. Az el nem mondaná, még le is tagadná. Ültünk benn az árvízi idő alatt, hallgattuk a szolnoki rádió műsorát. Egy szakasz védelemvezető nyilatkozott, hogy három napja nem alszik. Látom főnök elkomorult. Dicsekvésnek vette. Az új jogász közbeszól. — Engem a főnök tuszkolt el az egyetemre. Aztán úgy voltam vele, amit a Hegedűs mond, arra mérget vehetek. A mérnök sört tölt poharába. — Tűzbe mennénk érte. Én régóta ismerem. Még az egyetemről. Statikát oktatott. Kemény vizsgáztató volt. Azt mondta, a statika nem játék. Egy rossz mérésrészlet, egy elhibázott szorzás, kivonás, s már összedől a létesítmény. Alapossága miatt kapitánynak hívtuk. No aztán mikor ide került én már a gépműhelyben dolgoztam. Hozzászoktunk, ha felettesek jöttek, azt kiszúrták, ha egy csikk el van dobva, de a gépekkel nem sokat foglalkoztak. Jött az új főmérnök, a Hegedűs Lajos. Hű, de melegem lett. Olyan dolgokat kérdezett, hogy mindjárt láttuk, na vége a jó világnak. — Azóta is ilyen? — vetem közbe. — Egy fej. Van itt nálunk tán háromszáz mérnök is. Senki nem tudná átverni. De meg sem próbálja. Ahhoz szoktatott bennünket, amiben nem vagyunk biztosak ne mondjuk rá. Inkább azt mondjuk, főnök nem láttam. Akkor: jó, eredj, nézd meg, gyere vissza, számolj be. Árvízkor hazaszaladtam megborotválkozni. Jövök vissza, elkap. Menjek ide, meg ide, meg ide. Biztos lesz éjfél mire végzek. Ha nem lesz itt, a lakására menjek, jelentsem. Szóval nagy dolog: a tudás, a következetesség, az egyenesség. Előtte ígértek nekem lakást, örültem. Nézem a kiutalást, nincs a nevem. Jön az új diri, a Hegedűs. Nem ígért. Aztán megkaptam a lakást. Más vízügyi. összefutok vele. Tényleg ennyire szeretik a Hegedűst? Rámnéz korholóan. Hát ide figyelj — kezdi. Bejött egy panasz, a földmunkagépesek nem tudnak kijönni a keresettel. Nagy vita a központban jobbra—balra. A főnök nem szólt, kiment a munkagépesekhez. Elkérte a kormányt, dolgozott egy ideig. Mikor leszállt a gépről azt mondta, ebben meg ebben igazuk van, ebben meg ebben nincs. Vita nélkül mindenki elfogadta. Ilyen ember. •ir Ilyen emberek. Itt élnek köztünk. Dolgoznak, botlanak is. Szeretjük őket. ök a mi kortársaink. BORZÁK LAJOS Ésxatsi turnén a Tisza Táncegyüttessel Hakni, hippik, vastaps — A nemes italhoz jég is kell. Önök a nemes ital hazájából jöttek, mi a jeget képviseljük. Reméljük, hogy az önök temperamentuma megolvasztja a jeget, — mondotta Osmo Paavola, a Finn— magyar Baráti Társaság Rii- himáki-i tagozatának elnöke a Tisza Táncegyüttes tiszteletére adott fogadáson. Ezt reméltük mi is, — bár tisztában voltunk azzal, hogy a finnek a tetszésnyilvánítást Városnézés közben meglátogattuk az üveggyárat, a fűrészüzemet és a téglagyárat. Kirándultunk Riihisalóba, ahol szaunázással töltöttük a délutánt. Megtekintettük az Aulankoban lévő gyönyörű Nemzeti Parkot, s fürödtünk a sääksmäki tavakban. Ott kicsit otthon is éreztük magunkat, mert a budapesti Erzsébet hídra megszólalásig hasonló híd tövében vertünk tanyát. sök ugranak a közönség közé. Ritka látvány, a nézők hátat fordítanak a színpadnak, hiába pörgeti Bede Feri és Kunos Béla tiszteletreméltó buzgalommal a pásztorbotot. Éjfél után érkezik csoportunk Säkyiäbe. A nagy tó partján álló színpad körzetében ezer meg ezer autó. ezer meg ezer részeg huligán és hippi ivadék. Vegyes a sikerbe vetett remény ilyen köHelsinki a „Tallinn” parancsnoki híd járói nézve neon pazarolják. A nálunk megszokott vastaps náluk fehér holló. Első önálló estre a testvér- városunk szomszédságában lévő Tervakoskiben került sor. Tuladonképpen egy nagyobb gyártelep az egész helység. Állítólag ott gyártják Finnországban a legjobb papírt. Már az első számoknál érződött: megnyertük a közönséget. Osztatlan lelkesedéssel tapsoltak a nézők. Külön’ elismerést aratott a zenekar Liszt: II. Magyar Rapszódiájának bemutatásával. Molnár László zenei vezető és Kállai János zenekarvezető hozzáértése, fáradozása megérdemelt sikert hozott. Kedves figyelem volt Széplaki Katalintól. hogy a magyar népdalok mellett finnt is előadott- — Kulturált hangja mellett ennek is köszönhette, hogy a közönség a szívébe zárta. Molnár László — Várhelyi Lajos Táncszvitjének itt volt a premierje. Ez a produkció külön méltatást érdemelne. Annyi biztos, hogy szép színt veszítene az együttes, ha további fellépései során levenné műsoráról. A néptáncfesztivál bemutatói a Riihimäki-i sport- csarnokban voltak. A Tisza Táncegyüttes váltakozva szerepelt norvég, finn svéd, dán és német csoportokkal. Népszerűségére jellemző: műsoruk bejelentésekor már akkor zúgott a taps, amikor még ki sem értek a színpadra. A fellépések közötti szünetekben gazdag programról gondoskodtak a vendéglátók. Június 19-én ünnepelték a finnek a néphagyományokban gazdag Szent Iván napot. Ekkor leghosszabb ott a nappal, ez a dátum jelzi a világosság győzelmét a sötét felett Télen néha még délben is lámpát kell gyújtani Finnországban. Most meg egy másodpercig sincs sötét. Számunkra szokatlanok a fehér éjszakák. A finneknek örömünnep a nyár beköszöntése. Három napos munkaszünetet tartanak tiszteletére. A bomló orgonafürtöket nézve én inkább a tavasz beköszöntővel azonosítom Szent Iván napját. Ezen a napon senki sem alszik Finnországban. Csoportunk is ..haknizni” indul. Este tíz óra felé jár az idő, amikor megérkezünk Kankaapääbe. a Nap még javában süt. Egy laktanya főterén lép fel a Tisza Táncgyüttes. A színpad előtt többezer néző. Itt ugyanis se kerítés, se őrség nincs a laktanyák körül. Ügy vágnak át a katonai területeken a civilek, mint nálunk a piactéren, a katonaidő néhány hónap mindössze, s lehet részletekben is „törleszteni”. Szemmel látható — erős és békeszerető állam szomszédságában, — mint a Szovjetunió, nem tulajdonítanak nagy jelentőséget a fegyveres testületnek. A község non-stop műsort figyel már délután óta. Érthetően fáradtak, mégis tetszik a Tisza produkciója. A happy-end azonban elmarad mert a különben mindig nagy sikert arató Pásztorbotolós előadása közben ejtőemyőzönségnél. A Pásztorbotolós- nál azt hiszik, kezdődik a cirkusz, ök is tácraperdülnek, s gallyakkal verik egymást. Megértem én. hogy az ünnepeknek külön lélektanuk van. Az emberek azt tartják, ilyenkor mindent szabad, — amit máskor nem. De azért sáó. ami szó, ez a Szent Iván napi este távol állt a népünnepélytől. Mennyivel más volt a közönség később Helsinkiben és Riihimákiben, ahol a szovjet együttessel felváltva programon kívül, önálló estet is ad a Tisza Táncegyüttes. Fel-fel zúg és hosszan tart a taps. Igaz, a tánccsoport szárnyat kapott — közülük is kiemelkedve Gáspár Judit, Balázs Ági. Bede Ferenc és Csikász Sándor. — kitettek magukért az énekesek — Széplaki Katalin és Busái Antal és a zenekar eleve megnyerte a közönséget. Jól esik Róna Rudolf Hel- sinki-i nagykövetünk gratulációja, aki így summázza véleményét: „Ez a tetszésnyilvánítás, amit a Tisza Tánc- együttes aratott, a maximum, sőt azon túli, ami itt elvárható.” Ezzel a megnyugtató tudattal szállunk Helsinkiben ,a Tallinnba vivő „Tallinn” tengerjáróra. Búcsúzva köszöntünk. szép Suomi. (Folytatjuk) Simon Béla (Következik: Otthon, Tal- linnban.) Valamivel több emberséget Nem kívánjuk az emberség demonstrációjává emelni az idei árvizet, jóllehet nem lenne nehéz. Szemtanúk meséltek szovjet katonákról, akik kéz a kézben derékig érő vízben, mellükkel fogták meg az elcsúszott töltést. Beszéltem kitelepítettél, aki így „panaszkodott”: „Akár hiszi, akár nem, már szégyelltem a nagy vendéglátást. A minket befogadó családnál a fél baromfiudvart kiirtották, míg ott voltunk.” Még hosszasan sorolhatnánk a példákat. A levélíróink is pécsi gépkocsivezetők. Kungyaluból jött a néhány soros írás: „Május 16-án jöttünk el Pécsről. Azóta jártunk Záhonyban, Nyíregyházán, Török- szentmiklóson, de ilyen mostohán még sehol sem fogadtak bennünket, mint Kungyalun. Sem szállást, sem kosztot nem biztosítottak a számunkra, pedig már egy hete, hogy itt vagyunk. Napi 16 órai munka után a gépkocsi fülkéjében kuporogva kell tölteni az éjszakát.” A termelőszövetkezettől kértek szállást a sofőrök számára. A tsz-ben egy brigádszállást jelöltek ki nekik, ebben azonban nem volt köszönet. A bűzös, piszkos, egészségtelen hodályt nem fogadták el az emberek. Kétségtelen, az alig ezer lelket számláló községben senki nem számít luxus- szállodára. És talán azt is megértenék az idegenből ideszakadt gépkocsivezetők, hogy meleg ételt sem kaphatnak, hiszen a tsz dolgozói is csak úgy tarisznyából ebédelnek. Ám van a községben iskola, amelyik jelenleg üresen áll. Tiszta és rendes, ideális otthont nyújthatott volna arra a néhány hétre a gépkocsivezetőknek. Amint a gépkocsivezetők is elmondták, valóban nem vártak szállodát és á la carte étkezést — ám valamivel több emberséget és megbecsülést igen. — pb —
