Szolnok Megyei Néplap, 1970. június (21. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-07 / 132. szám

a kezem!’’ Gondolatszilánkok Törődjünk bele a sorsunk­ba, de ne a feltétlen kapi­tuláció elve alapján! ír , Annyira tehetsegtelen, hogy amikor utánzásra adta a fejét, eredetiségéért tün­tették ki. ír Képezzünk ki minél terv­szerűbben sok-sok rögtön­zőt! Amikor megértette, hogy a saját megtérése erejét meg­haladó feladatot jelent, a könnyebb végét fogta meg a dolognak: másokat kezdett megtéríteni. iíf A „ma" és a „tegnap” har­cában nem lehet győztes a ,,tegnapelőtt”. Visszavágó reménye nélkül Egy alkalommal Jehudi Menuhin meghívott vendé­geit a gyermekeiről készített amatőrfilmjei vetítésével szórakoztatta. Amikor a hosszú és unalmas vetítés után a vendégek végre va­csorához ülhettek, néhány pohár bor után a jelenlévő Charles Laughton megje­gyezte; — Kedves maestro, mindig sajnáltam, hogy nincsenek gyermekeim, de most különö­sen sajnálom! Ha ugyanis lennének, akkor most meg­hívhatnám önt magamhoz és ön órákig hallgathatná az én csodálatos gyermekeim hegedűjátékát! A hírnév alkonyán Egy előkelő hölgy teadél­utánján jelen volt egy aka­démikus is. A szegény nagy ember, aki valamikor úszott b dicsőségben, jócskán meg­öregedett. összatöpörödött, s ami a legbosszantóbb, meg is süketült. — Azon a napon kezdődött a süketsége, amikor észrevet­te, hogy már nem beszélnek róla, — jegyezte meg egy rosszmájú vendég. Van metrónk, végre kényelmes a közlekedés!... Ot perc egy kirakat előtt Reklám, reklám minden mennyiségben. Hatásosak, érdekesk, bárgyuak és nevet­ségesek. És most elakadtam. Nem találok jelzőt a szolnoki OFOTÉRt egyik: reklámjára. Pár hete egy pucér táncosnő fényképe mellhosszal veri a többi reklámfotót. És azóta városunk derék honpolgárai nem tudnak érdektelen arc­cal elhaladni a kirakat előtt Az életszínvonalunk rohamos növekedéséről tanúskodó ki­adós keblek megálljt paran­csolnak fiataloknak, javako­rabelieknek és idősebbeknek egyaránt-. Nekem is gyökeret vert a lábam a minap. Mu­száj volt megállnom és hirte­len arra gondoltam; mit rek- látpoz az OFOTÉRT ezzel a képpel? A táncosnőt? Akkor miért nem írják ki a fogyasz­tói árát is és a jótállás ide­jét? Vagy azt akarják bizo­nyítani, milyen szép fényké­peket tudnak készíteni? Ak­kor miért kellett annak a sze­gény táncosnőnek a kezeit előbb levagdosni ollóval és utána visszaragasztani? Mi­közben így meditáltam, má­sok is megálltak, sőt hangos megjegyzések is hangzottak el. A legérdekesebb beszélge­tés egy apa és öt év körüli fia között zajlott le: — Apu! Tessék nézni, egy pucér néni van a kirakatban. Nincs is rajta semmi. — Látom fiam. Álljunk meg eßy percre, míg kifújom magam. Az utóbbi időben fulladok a sok menéstől. — Apu, miért nincs a né­nin ruha? Valaki letépte ró­la? Vagy nincs neki mit fel­venni? — Nem, kisfiam. Van bi­zonyára a néninek elég ru­hája,* de ez a foglalkozása. Levetkőzik, megcsodálják, lefényképezik és ezért na­gyon sok pénzt fizetnek neki. — A szomszéd Bözsi néni­nek is ez a foglalkozása? És te is sok pénzt fizetsz a Bö­zsi néninek? — Mert az is minden dél­után levetkőzik, azután kiáll az ablakba, te meg bámulod a fürdőszoba ablakából. Anyu meg mindig ' pöröl veled, hogy kevés pénzt hozol haza. Akkor mégis csak fizetsz a Bözsi néninek és azért hozol haza olyan kevés pénzt. — Ne fecsegj hülyeségeket. Nézd, mások is idefigyelnek. — Apu! Ha anyu is kiáll pucéran az ablakba, neki is sok pénzt fognak fizetni? — Ne bosszants fel már egészen. Anyu egy könyvelő, neki nem ez a foglalkozása és nem mutogat semmit. — Pedig anyunak is van mit mutogatni. A múltkór a Misi bácsi azt mondta anyu­nak, hogy ezt a testet bronz­ba vagy aranyba kellene ön­teni és a múzeumban muto­gatni. Meg azt is mondta, hogy ha anyu kiállna egy szobor helyett, ö órákig állna díszőrséget előtte. Pedig a Misi bácsinak visszere meg lúdtalpa is van. Meg még azt is mondta a Misi bácsi anyu­nak... — Elég legyen fiam! Ezt majd a Misi bácsival tisztáz­ni fogjuk. Méghogy díszőrsé­get állna. Az a toprongy, hisz róla mintázták a bibliában az inaszakadtat. Szét fogom verni azt a rutyma pofáját. — Apu! Hogyan fogod szétverni a Misi bácsi pofá­ját, ha meg fogsz ma vakul­ni? — Mit fogok csinálni? — Meg fogsz vakulni. Mert a múltkor anyu azt mondta a Mariska néninek, hogy ki- szurkálja azt a gülü szemei­det, ha mégegyszer észreve­szi, hogy lesed a pucér nő­ket. Meg azt is mondta, hogy ezeket a meztelenkedő spiné­ket mind csalánba kellene ültetni, majd akkor megnyu­godnának. — Hagyd abba. Gyere fi­zetek egy fagylaltot és nem kell otthon elmesélni, mit láttunk. — Az klassz lesz apu, meg még adsz egy tízest is, hogy a Jamesztól megvehessem a tengeri malacot. És elindultak a Tiszavirág irányába. Vass Gyula A furfangos autós Egy rendőr az úton meg­állít egy autóst, mert túl­lépte a megengedett sebes­séget. Rövid lelki prédikációt tart a szabálysértőnek, az­után így folytatja: — Jól van, most az egy­szer nem fogom megbírsá­golni. De máskor ne for­duljon elő ilyesmi! Az autós megvakarja a fü­le tövét és így válaszol: — Mondja biztos úr, nem tenné meg nekem azt a szí­vességet, hogy mégis jegyző­könyvet vesz fel az ügyről? — Miért? — Tudja, el akarom adni ezt az ócska tragacsot, és az ilyen szabálysértés csak emelné a kocsi értékét. ZSEBPÉNZ vidámsag°k Fiatalember, rohanva: — Szia, Chantal, szeretsz még? — Mindenekelőtt a ne­vem Hélene. válaszol hű­vösen a leány. — Ó, elnézést, elfelejtet­tem, hogy ma péntek van. ☆ Egy figyelmes férj zongo­rával lepte meg feleségét születésnapjára. A követke­ző évben klarinétot. sőt klarinét-tankönyvet ajándé­kozott neki. — Mi a célod azzal, hogy a feleséged megtanuljon klariíiétoznx? — kérdi tőle egy barátja. — Ha klarinétozik, nem tud énekelni. 1 ÍT 1 — Kedvesem ^ sóhajt fel egy boldogtalan —. nem gondolja, hogy Idővel még jobban szerethet? — Ah, miért ne! A spe­nótot is megszerettem! ír — Igen, fiatal koromban volt egy eszményképem — sóhajt fel egy korosabb hölgy. — És mi lett \ftele? — kérdi barátnője. « ,----Hozzámemtem felesé­gü l; ír Orvostanhallgatónak fel­teszik a következő vizsga- kérdést: „Mi az anyatej öt olyan tulajdonsága, amely előnyösebbé teszi a tehén­tejnél?” A medikus megragadva tollát ezeket írja: „1. fris­sebb, 2. tisztább; 3. a macs­ka nem ihatja meg; 4.. könnyebb elszállítani pik­nikre és 5...” Ekkor egy pillanatig meg­áll és gondolkodik ugyan mi lehet az ötödik előnyös tulajdonsága. Végül elhatá­rozza, hogy ezt írja: „5. a göngyölege sokkal csino­sabb”. Egy kisfiú elkísért apját az állatvásárra. Hirtelen a következő kérdéssel fordul apjához: — Apu, miért fogdossák és tapogatják, sőt csipkedik az emberek a teheneket? — Azért mert megakarják venni és tudni akarják, hogy vajon a tehén jó húsban van-e? Néhány nappal később a kis csipész lihegve közli az apjával: — Apu, apu! Emlékszel a vásárra? Nos ma, azt hiszem, a postás meg akar­ja venni a szobalányunkat. ír Idős hölgy áll meg az ut­ca sarkán ülő vak koldus­nál és pénztárcájából egy érmét dob a koldus kalap­jába. — Pardon, asszonyom, ez már nem érvényes érme — jegyzi meg udvariasan a világtalan kéregető. — De honnan tudja, hisz On nem lát? — A dolog úgy áll. asz- szonyom hogy tulajdonkép­pen én nem is vagyok vak. A barátom a világtalan, de most ő soros, hogy moziba menjen és ilyenkor én he­lyettesítem. Én egyébként süketnéma vagyok. Fiam, aki a közelmúltban hagyta el a biztonságot je­lentő pelenkát, nemrégiben így szólt hozzám: — Beszédem van veled, fa­ter. Foglalj helyet. — Köszönöm — mondom megilletődötten és szerényen helyezkedtem a karosszék támláján. — Rágyújtasz? — nyújtot­ta feléin elegáns ezüst ciga­rettatárcáját. — Köszönöm, nem dohány­zóm. — Parancsolj valami italt. Édeset, vagy erőset töltsék? — Csak szörpön élek — közöltem vele illő tisztelettel. — Na jó, hát térjünk a tárgyra — mondta ö és szó­rakozottan megrázta rózsa­szín celluloid csörgőjét: — Ez így nem mehet tovább. Havi 100 forint zsebpénz, az nekem smafu. — És miért smafu? — kér­deztem kíváncsian. — Ugyan, kérlek, hogy tu­dok én heti 25 forintból tár­sadalmi életet élni — legyin­tett idegesen. — A múltkor bent ültem egy lánnyal a „Jereván”-ban, két gin után le kellett állítanom a rende­lést. Majd kisült a szemem a szégyentől. És azt hiszed, fa­ter, hogy az ötórai teákat in­gyen adják? Színház, mozi, dzsesszíesztivál, az mind pénzbe kerül. Barátomnak, a Stancek Árpinak már robogót vett az apja, én meg egy nyo­morult biciklin karikázok! — A Stancek apjának ge­Egy fiatalasszony meglá­togatja barátnőjét, akinek kisbabája született. A látoga­tó áradozva csodálja a cse­csemőt: bines boltja van — próbál­tam védekezni. — Neked kutyakötelessé­ged, hogy mindent megadjál a tulajdon édes gyermeked­nek — intett le szigorúan a srác, majd folytatta: — Mi­lyen gyerekkorod volt neked a húszas években? — Ne is beszéljünk róla — válaszoltam borongósan. — De igenis beszéljünk róla — erősködött a fiam. — Remélhetted, hogy lesz vala­ha is biciklid? Milyen játé­kaid voltak? Magad mesél­ted. hogy hattól tizennégy éves korodig egy ócska rongy­labdával játszottál. — Hát igen — vallottam be töredelmesen. — Ha már neked ilyen si­vár volt a fiatalságod, szerezz örömet a gyermekednek — parancsolt rám és kezét nyújtotta. — Most adjál egy kis köl­tőpénzt, mondjuk 800 forin­tot A meghatottság könnyei csillogtak szememben, miköz­ben leszámoltam az ezrest — Kösz — biccentett és hanyagul zsebrevágta a ban­kókat — Most benézek va­lami éjjeli lokálba. Ha későn jönnék haza, a tejbegrizt hagyjátok a konyhaasztalon. E hó elsején hazaadtam az egész fizetésemet a fiamnak. Azóta nagyon rendesen visel­kedik velem szemben. Kapok tőle 20 forint zsebpénzt, sőt Még a moziba is elvitt Galambos Szilveszter — Milyen édes, milyen pa­rányi. Bámulatos, hogy mennyire hasonlít az apjára. — Hallgass, te őrült! Ne beszélj olyan hangosan; a fém jem a másik szobában van.:. Nem különös a koszt, de a kiszolgálás. Női dolgok A kávét persze elfelejtette!

Next

/
Thumbnails
Contents