Szolnok Megyei Néplap, 1970. június (21. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-04 / 129. szám

8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP m<L Június 4 A/éáiian 1970. ,'íÜNIUS 4. CSÜTÖRTÖK BULCSU' NAPJA A nap kél 3.49’ — nyugszik: 19.36 órakor. A Hold kél 3.24 — nyugszik 120.39 órakor. Várható időjárás csütör­tök estig: főkörti nappali felhőképződés, inkább csak ma szórványos zárporral, zi. vatarral. Mérsékelt, időn­ként megélénkülő északi, északkeleti szél, a nappali felmelegedés kissé erősödik. Várható legmagasabb nap­pali hőmérséklet csütörtö­kön: 18-23 fok között, Jakov Mihajlovics Szverdlov Nyolcvanöt évvel ezelőtt. 1885. június 4-én született Jakov Mihajlovics Szverd­lov, a fiatalon — 34 éves korában — elhunyt nagy szovjet államférfi, az orosz- országi munkásmozgalom kiemelkedő személyisége, Lenin úgy értékelte Szverd- lovot, mint a kommunista párt egyik legtehetségesebb szervezőjét és legodaadóbb pártmunkását. Már 1901-ben, IS éves ko. rában az Oroszországi Szo­ciáldemokrata Munkáspárt tagja. Hamarosan hivatásos pártmunkás lesz; illegálisan tevékenykedik több város­ban, irányítja az uráli párt- szervezeteket. 1909-től Moszkvában dolgozik. For­radalmi tevékenységéért a Í cári hatóságok többször be- börtönzik, illetve száműzik. 1912-től a Párt vezérkarában • találjuk; ekkor lesz a Köz- .ponti Bizottság tagja. A februári polgári demok_ ratikus forradalom után 1919-ig ő irányítja a párt Központi Bizottságának szervezési tevékenységét. 1917 októberében a Közpon­ti Bizottság forradalmi ka­tonai központjának és a pé- tervári forradalmi katonai bizottságnak tagja. 1917 no­vemberétől haláláig az Összoroszországi Központi Végrehajtó Bizottság elnökei Ahol jó a kapcsolat A szövetkezet kapta, mégis a vásárlóké lesz az épület, amit Zagyvarékason a közsé­gi tanács adott át az ÁFÉSZ- nek. A szövetkezet 30—35 ezer forint ráfordítással téli tárolásra alkalmas raktár építését kezdi el az épülelt egyik részében. Zagyvaréka­son eddig — megfelelő rak­tár hiányában — nem tud­tak télire elég gyümölcs- és zöldségárut tárolni. Ez nehe­zítette a lakosság ellátását. Remélhető, hogy a raktár építésével ez a gond meg­szűnik. Az épület másik részében, bővítik és korszerűbb be­rendezésekkel látják el a zöldségboltot. A régi egység mostani állapotában már nem felel meg a megnövekedett igényeknek; Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Szolnok megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Telefon! 12—093. 12—320, 12—069, 11—932. Telex: 89—33—51 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Szolnok. Kossuth tér L Igazgató: Virág b Iván Telefon- 12—094 Az előfizetés dfla egy hőnapra 20.— forint. Index-szám: 25 069 Szolnok! Nyomda Vállalat Felelős vezető: Kozák Ferenc — AUSZTRIAI, olaszor­szági és nyugatnémetországi tanulmányútra utaznak a jö­vő hónapban a törökszent­miklósi Aranykalász Tve­zetői. Dr. Fekete Béla gödöl­lői egyetemi tanár társasá­gában a közös gazdaság ter­melésfejlesztési szakvezetője, főkönyvelője és laborató­riumvezetője két hétig tanul­mányozza a nagyüzemi gyü­mölcstermesztést, feldolgo­zást, valamint a burgonya­termesztés gépesítését. A Vöröskereszt csekkszámlája Többek érdeklődésére kö­zöljük, hogy az árvízkárosul­tak megsegítésére szánt ösz- szeget a Magyar Vöröske­reszt 5350-es csekkszámlájára az OTP Budapest, V. kerületi fiókja címére fizethetik be. — A KÖNYVHÉT -%lső há­romnapi forgalma mintegy 70 ezer forint volt a szolnoki Szigligeti könyvesboltban. Az üzlet két utcai pavilonban és hét helyen — üzemekben, vállalatoknál — kínálja a könyveket. — A JÁSZFÉNYSZARUI Béke Tsz 450 holdas kerté­szetéből 279 ezer fej salátát értékesítettek, amelynek több mint 80 százaléka ex­portra került. A saláta után paprikát palántáltak, 3 hek­tár területen fólia alat és 110 holdon szabadföldben ter­mesztik a paprikát Néhány napja írtunk ar­ról, hogy a Megyei Közúti Balesetelhárítási Tanács döntése alapján júniusban tartják megyénkben a bal­esetmentes hónapot. Ennek célja, a balesetek, s ezen belül is a gyermekbalesetek csökkentése. Mit sem ér azonban a he­lyes célkitűzés, a különböző szervek erőfeszítése, ha ma­guk az emberek felelőtle­nek, figyelmetlenek. Sajnos, ilyen okok miatt a június valóságos balesetsorozattal köszöntött be. Már hírül ad­tuk a Jászberényben történt gyermekbalesetet és a szol­noki személygépkocsi-mo­torkerékpáros karambolt, amelyek június 1-én tör­téntek. Kedden ismét több bal­eset volt megyénkben, ame­lyet fokozott figyelemmel, a közlekedési szabályok be­tartásával meg lehetett vol­na előzni. Kun János mező­túri génkocsivezető a 4-es számú főközlekedési úton, a Surjáni Állami Gazdaság bejáratánál szenvedett sú­lyos sérülést. Az előtte ha­ladó járműről leesett egy KRÓNIKA 1945. június 4. — A Tiszavidék írja ,,Ta' nonckérdés” című cikkében: „Bár a közeljövőben minisz­teri rendelet útján rendezik a tanonckérdést, mégis be­szélnünk kell róla. A tanon- cok helyzete lényegesen rosz- szabbodott. Nincs meg a 8 órai munkaidő. 12, 13 órát dolgoznak naponként, sőt még vasárnap is. Nem óra­bér mellett dolgoznak, hanem napi 8, 10 pengőért. Ez a fi­zetése a 3 éves tanoncnak is. Ha szólni mernek, azzal fe­nyegetik a mester urak, hogy nem szabadítják fel, sőt sza- botálással rémisztgetik a fia­tal. tapasztalatlan tanulót. A mester urak nem akarják megérteni az idők szavát. A gazdasági krízist kihasznál­va, csak pénzes zsákjuk tö­mésével vannak elfoglalva. Azt gondolják ezek a mester urak, hogy ez így is lehet. Azt az ifjúságot, amely hi­vatva van megteremteni az új életet a demokratikus Magyarországban — rabszol­gává tehetik. Igazság-e az, hogy míg ő ezreseket keres, addig a tanoncának, csak na­pi 10 pengőt fizet. Ilyen szellemben hozzájárulnak-e hazánk felépítéséhez? Kívá­natos lenne, ha az illetékes ipari hatóság ideiglenesen rendezné ezt a tűrhetetlen állapotot.” — Az elmúlt héten Szolno­kon befejeződött a MÁV mű­helyi munkások igazolása. A munkásokat, néhány megté­vedt „nyilas” kivételével, a bizottság igazolta* M—s. lapát. Kun megállt, hogy felvegye, de figyelmetlenül lépett az úttestre, ahol Fe- renczi Attila szerencsi la­kos személygépkocsival el­ütötte. Gera Sándorné Szol­nok, Koszorú út 12 szám alatti lakos, kedden délután a Kossuth úton a közleke­dési szabályok ellen vétve nem a kijelölt gyalogos át­járónál akart átmenni a másik oldalra. Álló jármű­vek közül lépett az útra, s nem vette észre a közeledő személygépkocsit, amely el­ütötte. Szerencsére az asz- szony csak kisebb sérülést szenvedett. a törökszent­miklósi K. Szabó Ferenc a Verseghy úton tehergépko­csijával személygépkocsi­nak ütközött, s a járművek­ben mintegy háromezer fo­rint anyagi kár keletkezett. Gregsa János szajoli la­kos. álló jármű előtt tolta kerékpárját az úttestre, s ezzel okozott balesetet, ugyanis a mezőtúri Ambrus Árpád motorkerékpárját emiatt gyorsan lefékezte és felborult. A baleset követ­keztében a motorke-ékpáros könnyebben megsérült. Közúti balesetsorozat A Szigligeti Színház Szolnokon este 7 órakor: Fiúk, lányok, kutyák (Möllere bérlet). r--------­L M OZI f L 1 r~ Szolnok Vörös Csillag: Törté­nelmi magánügyek, Kert: A bűn­tény majdnem sikerült, Tisza: Veled Madridban, Vegyiművek: 451° Fahrenheit. Jászberény Le­hel: Jöttem, láttam, lőttem, — Kert: Dorellik jön. Kisújszálás Ady; Utazás a Nap túlsó olda­lára. Kunhegyes Szabadság: Ta­nár úrnak szeretettel. Kunszent- márton Körös: Lan fieri kolónia. Mezőtúr Béke: sízűnnap, Dózsa: Elátkozott hegyek farkasa, Sza­badság: A sztár. Tiszafüred Ti­sza: Bűbájosok. Törökszentmik- lós Dózsa: A nyolcadik. Túrke- ve Vörös Csillag: Vietnam ame­rikai szemmel. RÁDIÓ SZOLNOKI RÁDIÖ: Alföldi krónika. — Pár perc jazz. — A főnök közérzete. — Hobby kertek. — Cigánydalok. Sport. — Tánczene. KOSSUTH RÁDIÓ: 8,20: Janine Micheau és George London énekel. — 9,00: Az em­beri társadalom biológiája. III. rész (isim.) — 9.25: Verbunko­sok, népdalok. — 10.05: Zeneka­ri muzsika. — 11,08: Ünnepi Könyvhét 1970. Elfogynak az éj­szakák. Jelenetek Molnár Géza regényéből. — 12.20: Ki nyer ma? — 12,30: Melódiakoktél. — 13.40: Körkép 70. A mai magyar írók antológiája. — 14.00: Zon­goraművek. — 14.34: Válaszo­lunk hallgatóinknak! — 14.49: Filmdalok. — 15.10: Zengjen da­lunk. — 15.40: Aranyvirág. Rész­letek Huszka Jenő operettjéből. — 16.05: Barokk versenyművek. — 16.37: Amerika népzenéje. — VIII. rész. Balladák. — 17,05: Időszerű nemzetközi kérdések. — 17,15: A trubadúr. Részletek Ver­di operájából. — 17,45: Nyitott stúdió — Petress István műsora. — 18.13: Magnósok, figyelem! (isim.) — 19.25: Kritikusok fóru­ma. — 19.35: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zene­karának hangversenye. — 21.00: Zsukov: Emlékek, gondolatok.— 21,10: Az MRT nemzetközi gyer­mekkórus találkozója. — 21,59: Wolf Péter táncdalaiból. 22.00: Beethoven: ...stb. — 22.29: A kettő közül az egyik... stb. PETŐFI RÁDIÓ: 8.05: Bogár István fúvósmű­veiből. — 8,15: Tánczene Ber­linből. — 8.45: Külpolitikai fi-* gyelő (ism.) — 9,00: Oláh Gusz­A iv és a rádiá mai műsorából ajánljuk A TV GALÉRIÁJA, a L) erkovits-teremben ezúttal Németh József hódmezővásárhelyi festőművész mutatko­zik be, 21.30 órakor láthatjuk a képernyőn. A „MÁSIK” HÁBORÚ. Április 29-én beözönlöttek az amerikai csapatok kambodzsai földre, miután a B—52- esek felégettek, a földdel egyenlővé tettek mindent ab­ban a térségben. „Május 4-én, hétfőn a lapok közlik a közvéleménykutató szon­dázások eredményét: az amerikaiak 59 százaléka he­lyesli a kambodzsai expedíciót. De ezt a „szondázást” még akkor készítették, amikor még nem történt meg egy lélektanilag perdöntő esemény: négy diák —akik­ről a Hew York Times azt írta, hogy szorgalmas, pa­cifista és hazafias érzelmű —, a kenti egyetemen hol­tan terült el a Nemzeti Gárda sortüze nyomán” — ír­ja a Nouvel Observateur című francia polgári hetilap. S a kenti sortűz után elkezdődik az, amit amerikai es más nyugati lapok Nixon „másik” háborújának minő­sítenek — és amiről e műsor szól. A dokumentumműsort Kossuth rádió táv emlékezete. — 10.00: Zenés műsor üdülőknek. — 11,55: Úti­kalauz üdülőknek. — 12,00: Rácz Gyula cimbalmozik, Horváth Du­dás József népi zenekara ját­szik. — 12.20: Rádióiskola: Be­szélgetések a reformkorról 1848 —49-ről (ism.) — 12,43: A Ma­gyar Rádió és Televízió ének­kara Kodály-kórusokat énekel, vezényel: Vásárhelyi Zoltán. — 13,03: Győri stúdiónk jelentke­zik. — 13,20: Enrico Caruso éne­kel. — Kettőtől—hatig... 14.00: Ifjúsági randevú. As műsort ve­zeti: Kő András. Zenei szer­kesztő: Komjáthy György. Szer­kesztő: Erdős Mária. — Közben: 14.30 ésl 15.30: Hírek. Időjárás. — 15.33—16.18: Csak fiataloknak! Tánczene. 16.30 és 17.30: Hírek. — 18.00: Hírek. Időjárás jelentés. — 18,10: Glinka- és Muszorg- szkij-dalok. — 1.8,34: Vendégség­ben Végh Lászlónál a PANYO- VA vezérigazgajtójánál. — 18.54: ünnepi Könyvhét 1970. Vetélkedő. — 19,54: Jó estét, gyerekek! — 20.28: Népdalcsokor. — 21,00: Ünnepi Könyvhét 1970. A politi­kai irodalom új könyveiről. — 21.1Ö: A Magyar Rádió és Tele­vízió nemzetközi gyermekkórus találkozója. — 22.00: Wolf Péter tóncdalaiból. — 22,10: Beetho­ven: D-dúr szonáta.— 22,30: Ket­tő közül az egyik. Rádiómonológ (ism.) — 23.15: Jemnitz Sándor: Vonósnégyes. — 23.35: Nóták. U R H 5 18,10: Hanglemezparádé. 18.45: Orosz nyelvtanfolyam felnőttek­nek. 59. lecke (ism.) — 19,00: Schönberg-művek és átiratok. Robert Craft vezényel. — 19.54: A jazz kedvelőinek. A Stúdió 11 játszik. — 20 00: Vass Lajos: Hogy szeretlek? dalciklus. Eli­sabeth Barret—Bronnming ver­seire. — 20,14; Kortársaink: Ur- bán Ernő. Bemutatja Illés Lajos (ism.) — 20.57: Mozart: Tjtus. Kétfelvonásos opera. — Közben: 21.49: Anno Domini 1. Szuhay Havas István írása. BUDAPEST: 9.00: Iskola-tv. Kömyezetísme* 21.34 órakor közvetíti a ret. (Alt. Isk. 1. oszt.) A nyár. Az évszakok összefoglalása. — 9.30: Labdarúgó világbajnokság: Csehszlovákia—Brazília közvetí­tése felvételről. — 14.00: Környez zetismeret (ism.) — 17.58: Hírek. — 18.05: Melyiket az ötezerből? Pályaválasztási műsor. — 18.50: Kertbarátok. — 19.25: Reklám­műsor. — 19.30: Esti mese. — 19.40: Rajzfilmek: L Túl sok gyengédség (csehszlovák rajz­film). 2. Az alagút (lengyel rajz­film). — 20.00: TV-híradó. -7 20.20: Az egyenlítői őserdőben. Egy nap a Xingu-folyó indiánjai kö­zött. Belga kisfilm. —1 20.40: Klasszikusok TV-filmen: A ró­zsák háborúja. Magyarul beszélő angol filmsorozat: 7. Yorki Ed­ward. — 21.30: A TV Galériája . . . Közvetítés a Képcsarnok Derko- vits terméből. Németh József festőművész. — 22.10: TV-híradó. 2. kiadás. POZSONY: 11.05. Autósok — motorosok! (ism.) 11,30: Tv-híradó. 15.55: Ifjúsági publicisztikai magazin. — 16.45: Labdarúgó VB: Cseh­szlovákia—Brazília (felvételről). — 19,00: Tv-híradó. — 19,30: Öten egy pohár bor mellett. — 20,15: Az újságíró. Szovjet filmdráma I. rész. BECS: 18.25: Sportmozaik. — 18.50: Rendőrségi tudósítás. — 19.16: Rendőrségi tudósítás,-r­19.30: Tv-híradó. — 20.06: Sporthírek. 20.15: Elmer Gantry. Film. — 22,30: Tv-híradó. BELGRAD: 15.45; Mexikó VB: Olaszország —Svédország. — 17,15: Magyar nyelvű tv-krónika. — 17,50: Pri- moz naplója. A ljubljanai tv gyermekadása. — 18,30: A Ce­tinsjska Krajina népszokásai. — 19,05: Enciklopédia. — 19.20: Marti. Sorozatadás. — 20.35: Idő­szerű beszélgetések. — 21,35: A 66-os főúton. Sorozatfilm. I BUKAREST: 16.10: Magyar nyelvű adás. 16.^0: Twist Olivér. Folytatásos film. — 17.05: A román nyelv éa irodalom műsora. — 17.30: Gaz/- dasági újdonságok. — 17,50: Nemzetközi szemle. 18,20: Ezer- egy éjszaka. — 19,00: Román dráma Michelangelóról. — 20.35: Tv-riport. — 21.15: Cuprin klasz- szikus orosz író novellájának filmváltozata. SriREVA teider/to & HADNAGY JELENTKEZIK, EZREDES ClVrmtNS. Rejtekhely az Elbán Szöveg: Cs. Horváth Tibor Rajz; Gugi Sándor Húsz ÓM HARMINC, ka PLSiusrf térségén át,szokatlan nagy MAGASSÁGBAN,SZOVJET SZÁLLÍTÓGÉPEK HALAD­NAK NYUGAT FELE. TÚL A VAROSON. EGY NAG V A VABQSON,EGY NAGY­ÚT ER JEDES Ü ERDŐBŐL, RAKÉTA RÖPPEN A MA­GASBA. A GÉPCSOPORF A JELZÉS IRÁNYÁBA FORDUL, CSÖKKENT/ SEBESSÉGÉT, MAJD... A fák közűi Tamara bukkan £u5. Az osztag parancsnokához vezet/k. FotvrATJU/í

Next

/
Thumbnails
Contents