Szolnok Megyei Néplap, 1970. június (21. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-04 / 129. szám
1970. Június 4. SZOLNOK MEG TEJ NÉPLAP 3 A gát mentén Tószegen Az utolsó védvonal már a kertek aljában húzódik Árvízvédelmi értelmező szótár Véderdő: A töltés mentén a hullámtéri oldalon húzódó erdő, amely a víz hullámzását csökkenti. Vízállás: A folyó vízszintjének egy előre kiválasztott szint (az ún. ,,0”-pont) feletti centiméterben kifejezett magassága. Vízhozam: A folyó keresztmetszetén egy másodperc alatt átfolyó vízmennyiség. Vízmérce: A folyó jellemző szelvényeiben rögzített centiméter beosztású mércelap, amelyen a vízállás leolvasható. Vízszint: A folyó felszíne. „Magasabb lettem” Percenként érkeznek a teherautók, hozzák a földet és * homokzsákokat a gátépítőknek (Tudósítónktól) Ünnepélyes aktusra sorakozott a Tisza-ligetben a műszaki mentesítő alosztály. Szabó János gépkocsivezető — aki még nem volt katona — tette le az eskütA frissen felesketett katona a szolnoki 7- sz. AKÖV törzsgárda tagja. Munkahelyén is, a gáton is úgy ismerik, mint aki a gépkocsit sajátjának tekinti, szabad perceiben is karbantartja, ellenőrzi. Járműve mindig menetkész. Az alosztály parancsnoka már több ízben megdicsérte. Eskütétel után mondta Szabó János: — Egy fejjel magasabb lettem, pedig njár nem is reméltem. Lakókocsik Szabolcsba A szolnoki Volán 7-es AKÖV dolgozói elsők között voltak, akik a Szabolcs megyei árvízkárosultakat segíteni kezdték. Az első napokban felajánlották a vállalat dolgozói egy napi fizetésüket — összesen mintegy 190 ezer forintot — amit azonnal be is fizettek. A vállalat fiataljai a kiszesek kezdeményezésére a múlt hót végén újabb segítségadásra határozták el magukat. A vállalat vezetői lehetővé tették számukra, hogy egy nyolc személyes lakópótkocsit és két autóbusz pótkocsit átalakítsanak rendbehozzanak lakókocsikká. A döntés után azonnal ágyakat szereltek, festettek, összesen mintegy 500 társadalmi munkaórát töltöttek el a három kocsi rendbehozásával. A május 29-i megállapodás után hat nappal — azaz tegnap reggel — a három lakókocsi már elindult Fehér- gyarmatra, ahonnan aztán továbbították azokat végső állomáshelyükre. így szerdán este már abban térhetett pihenőre néhány olyan család, amely az árvíz miatt otthon nélkül maradt. Őrségben Tuza Antal és Ecseki József, a polgári védelem katonái a frissen elkészült gátat őr^k ÍRÓK ÉS KÖNYVTÁROSOK TALÁLKOZÁSA SZOLNOKON Tegnap délelőtt a Tisza- ligeti KISZ táborban megnyílt az írók és könyvtárosok június 3-tól 5-ig tartó táborozása, amelyet a könyvhét tiszteletére a Magyar Írók Szövetsége és a megyei Verseghy könyvtár rendezett. Az ünnepélyes megnyitón jelen voltak Cseres Tibor és Fábián Zoltán írók, a Magyar írók Szövetsége titkárságának tagjai, Mocsár Gábor és Hubay Miklós írók, az írószövetség választmányának tagjai valamint Zagyi János, az MSZMP megyei bizottságának titkára, Bárdi Imre, a megyei tanács vb elnökhelyettese, Árvái István, az SZMT vezető titkára, Varga Illés országgyűlési képviselő, több járási és városi tanács vb elnöke. Jelen voltak a megye művelődési intézményeinek vezetői és munkatársai. Szurmay Ernő, a megyei Verseghy könyvtár igazgatója megnyitójában utalt azokra a nehéz körülményekre, amelyek között megnyílik a tanácskozás. — A táborozást — mondotta többek között — a szokatlan körülmények közepette is szükséges volt megrendezni az irodalmat ,,csinálok” és terjesztők találkozása ma nagyon időszerű, hogy megalapozzuk a további jó együttműködést. Kulturális életünk legfontosabb kérdéseit vitatjuk meg a következő három nap alatt. A megnyitó után Sallay István, a Könyvtártudományi és Módszertani Központ főosztályvezetője tartott előadást, „A közművelődési könyvtárak helyzete és fejlesztése címmel”. Ezt követően Bárdi Imre, a megyei tanács vb elnökhelyettese felolvasta az „Olvasó népért” mozgalom Szolnok megyei társadalmi elnökségének felhívását. Délután a programban vita szerepelt, amelyet a jelenlevők a szocialista irodalom és a közművelődés kérdéséről folytattak. Este a Ságvári Endre megyei Művelődési Központ színháztermében a vendégek irodalmi esten találkoztak a közönséggel. Az „Olvasó népért" mozgalom Szolnok megyei társadalmi elnökségének felhívása Az ,,Olvasó Népért” mozgalom országos társadalmi elnökségének felhívásában megfogalmazott nemes gondolatoktól indíttatva fordulunk most, hazánk felszabadulásának 25. és a nagy Lenin születésének 100. évfordulóján Szolnok megye mindazon polgáraihoz, akik a közművelődésnek, benne az egyes ember művelődésének, teljesebb emberré válásának ügyét magukénak érzik. A szocializmus alapjainak lerakásával egy időben megindult kulturális forradalom eddigi eredményeként megyénkben is felszámoltuk az embert megalázó írástudatlanságotÁltalános és középiskolai hálózatunk minden fiatal számára biztosítja a tanulás, illetve a továbbtanulás lehetőségét Kollégiumainkban — ha problémákkal küzdve is — a nyugodt tanulás feltételeit nyújtjuk a legnehezebb körülmények között élő családok gyermekeinek. Felnőttek ezrei kapták és kapják kézbe iskoláinkban tanulásuk eredményeként a bizonyítványt. Városainkban és falvainkban művelődési há- .zak,r otthonok, klubok, és könyvtárak fogadják a művelődni és kulturáltan szórakozni vágyó dolgozókat. A könyvterjeszlés, a tömegkommunikációs eszközök számos csatornája elégíti ki a tudni, a világ dolgaiban jobban eligazodni akarókat. Ugyanakkor azt is látnunk kell, hogy elért eredményeink, különösen az iskolán kívüli művelődésben, nincsenek arányban erőfeszítéseinkkel. Megyénk 450 000 lakosából könyvtárainkban 95 000 olvas rendszeresen. Más művelődési intézményeink kihasználtsága is alatta marad a lehetőségeknek. Városaink peremterületeinek lakói, a bejáró dolgozók és a munkásszállásokon élők, kis falvaink és tanyai településeink nepe is eléggé kívül esik a közművelődés hatókörén. A szellemi és anyagi erőforrások szétfor- gácsoltsága, a személyi és tárgyi feltételek hiányossága nehezíti, esetenként akadályozza a szocializmus teljes felépítése szempontjából olyannyira szükséges előbbre jutást. Abból a meggondolásból kiindulva, hogy a tudásnak, a szocialista közízlés fejlődésének és csiszolódásának elsődleges és mindenki számára legkönnyebben hozzáférhető forrása a könyv, jószándékú figyelmünket és tenniakarásunkat arra irányítjuk, hogy megyénk népe valóban „olvasó nép” legyen. Hisszük, hogy törekvésünk nyomán a művelődés más lehetőségeire is fogékonyabbá válik. Hívó szóval fordulunk megyénk minden olvasó lakosához, legyenek agitátorai az olvasásnak. Felkérjük mindazokat, akik munkakörük szerint emberekkel foglalkoznak, a gazdasági és szociális gondoskodással egyenrangú mértékben törődjenek a gondjaikra bízott dolgozók művelődésével, olvasásával, és lehetőségeikhez mérten tegyenek az eddiginél nagyobb erőfeszítéseket, hogy megteremtsék az olvasó néppé válás anyagi és személyi feltételeit. Bízunk abban, hogy hívó szavunk megértésre talál, mindenki elvégzi a kezdeményezésben és cselekvésben a maga feladatát ég megyénk lakossága olvasó néppé válik. A „Száz falu — száz könyvtár” mozgalom sikere már bizonyította, milyen nagyszerű eredmények születhetnek az erők összefogásából. Megyénkben Szapárfalu, Szajol, Tiszabő, Tiszafüred-Kócs példája erősíti az összefogás eredményességét. Az „Olvasó Népért" mozgalom Szolnok megyei Társadalmi Elnöksége — éppen kisebb falvaink jobb kulturális ellátása érdekében — kezdeményezi az „Otthont a könyvnek — otthont a művelődésnek” mozgalmat. A Társadalmi Elnökség szükségesnek tartja a helyi lehetőségek feltárását és az anyagi eszközök összpontosítását, célszerű kihasználását, E mozgalom támogatására hívja fel a helyi párt. tanácsszervek, a tömegszervezetek és szövetkezeti mozgalmak, a könyvbarát bizottságok figyelmét. Az Országos Népművelési Konferencia irányelveinek szellemében új, lendületes küzdelemre biztatja a közművelődés valamennyi megyei munkását, hogy népünk olvasási igényének felkeltésével, illetve továbbfejlesztésével is járuljanak hozzá általános kulturáltságának, szakműveltségének, szocialista töltésű közgondolkodásának formálásához. Szolnok, 1970 június 3. Az „Olvasó Népért” mozgalom Szolnok megyei Társadalmi Elnöksége Árvái István a Szakszervezetek Szolnok megyei Tanácsának vezető titkára, Szolnok Orbán József csoportvezető, országgyűlési képviselő, Cukorgyár. Szolnok Bódi Imre Állami-díjas tsz-elnök, a Középtiszavidéki és Jászsági Mezőgazdasági Termelőszövetkezetek Területi Szövetségének elnöke, Tiszaföldvár Páldi János Kiváló Tanár, a Varga Katalin Gimnázium igazgatója, Szolnok Dr. Pápai Dénes, a KÖJÁL igazgató, főorvosa, Szolnok Bordás László a KISZÖV elnöke, Szolnok Szurmay Ernő, a Szolnok megyei Verseghy Könyvtár igazgatója, a TIT elnöke, Szolnok C'hiovini Ferenc Munkácsy-díjas festőművész. Szolnok Thúróczi Ferencné, a Magyar Nők Országos Tanácsa megyei titkára, Szolnok Gát trió védi Kőtelket A kőbelki gáton immár két hete nagyarányú, lázas földmunkát végeznek. A község lakóin és a katonákon kívül ott dolgoznak a szombathelyi ÁKSZ osztag gépei, vízügyi munkásai is, hogy egy 200 méternyi átázott, erősen szivárgó szakaszon pátrialemezek leverésével megerősítsék a gátakat. Nem egészen húsz óra alatt 27 méter szád- falat építettek és hátra van még mintegy 150 méteres rész. — Erős, régi gát a kőtelki — mondta Kelemen János, e szakasz gátőre. — A szél most a nagy víznél is többet árt. Az északkeleti, észak- nyugati. a keleti szél is mifelénk sodorja a vizet. A körülbelül 6 kilométer széles árterületen nem egyszer egy méteres hullámok is kialakulnak. A gát oldalában körülbelül 2 kilométer hosszúságban erős szivárgást észleltek, Sőt a nyomópadka alja is átázott. — Ezért Volt szükség a harmadik védővonal megépítésére — mutatja a szakén 1 bér a nyomópadka mellett kígyózó friss sárga föleltöltést. Az újabb erősítő szakaszt szivárgórendszerrel építették, ami azt jelenti, hogy 20 méterenként kis csatorna kon keresztül biztosítják t gátból kifolyó víz útját, s így az nem duzzad vissza. , A ttszaigari közerő a rőzsetutajokat igazítja Abádszalók térségében Fehér József, a KISZ megyei bizottságának első titkára, Szolnok Varga Béla, a Nagyalföldi Kőolaj- és Földgázfermelő Vállalat igazgatója, Szolnok Fodor Mihály, a Megyei Tanács Végrehajtó Bizottságának elnöke, Szolnok Gál Gyula, a Hazafias Népfront megyei elnöke, Szolnok Varga Illés, 3 MÉSZÖV megyei elnöke, országgyűlési képviselő. Szolnok Hegedűs Agnes Jászal-dijas színművész, Szolnok Varjú Sándor, a Nagykunsági Mezőgazdasági Termelő- Szövetkezetek Területi Szövetségének elnöke, Abádszalók Lázár Barna Kossuth-díjas általános ; «kólái igazgató, Törökszentmiklós Zagyi János, a Magyar Szó 1 ■- M" n-' r- megyei bizottságának titkára, Szolnok