Szolnok Megyei Néplap, 1970. június (21. évfolyam, 127-151. szám)

1970-06-21 / 144. szám

1970- Június 21. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Nyolcezer táncos a születésnap tiszteletére rendezett parádén Tallinn ezekben a napok­ban ismét ünnepi ruhát ölt. Észtország ezekben a napok­ban táncol. Területi döntő­kön zajlottak le e népművé­szeti ág első csatározásai, ahol a legjobb táncosok jogot nyertek arra, hogy a köztár­saság legnagyobb ünnepén — forradalmának születésnap­ján — a köztársaság főváro­sában, Tallinnban táncolja­nak. Mint simere'les, Észtország dolgozói 1940. június 21-én sikerrel rázták le magukról a burzsoázia uralmát. És 30 év­vel ezelőtt, június 2'1-én ismét kikiáltották a szovjethatal­mat Észtországban. Sok ese­mény megrendezésére kerül sor a forradalom születésnap­jának ünnepségei kapcsán. Rögtön, a forradalom után alig egy évvel, a fiatal szov­jetköztársaságnak nehéz, ke­gyetlen vizsgát kellett ten­nie — a Nagy Honvédő Hábo­rúban megsemmisült az észt nép gazdagságának nagyré­sze, munkájának gyümölcse. Ez a tény/még nagyobb érté­ket ad azoknak a számok­nak, amelyek mostanában az ünnepi beszédek szövegében előfordulnak. ítéljenek önök. Az elmúlt harminc eszten­dő alatt a köztársaság ipari termelése huszonhétszeresére nőtt Jelenleg Észtország egyetlen hét alatt annyi ter­méket állít elő, mint amennyit a burzsoá időkben egész év­ben. Ide kívánkozik még egy adat: Jelenleg a köztársaság­ban 10 ezer lakosra 173 fel­sőfokú tanintézetben tanuló hallgató és 187 középiskolás diák jut. A burzsoá rendszer utolsó esztendejében e két adat így nézett ki: 34 és 16. De hagyjuk a számokat az ünnepi beszédekre. A nép új élete mindennél többet mond még a tánc nyelvén is. Ter­mészetesen az egész világon, mindenfelé táncolnak, hiszen a népitánc mindenhol a nép életörömét és boldogságát fe­jezi ki. Azonban Észtország­ban a néptánc fejlődése igen sajátos jelleget öltött. A né­pi tánc eltűnt, nem tudták le­jegyezni és a nép csak a leg­ritkább esetekben táncolta sa­ját táncait. Csupán a húszas években kezdték rendszerez­ni a megmaradt néptánco­kat, s publikálni az első le­jegyzéseket. Szenvedélyes bá­torság kellett ahhoz, hogy azonnal a háború után hatá­rozat jelenjen meg arról, hogy ezután minden évben meg kell rendezni a népművészetek ünnepét. Hiszen éppen hogy befejeződött a háború, s az volt a legnagyobb gond, hon­nan teremtsenek elő ruhát, élelmet A népművészet ün­nepeire pedig szükség volt fúvós hangszerekre, kottákra, népi ruhákra. A köztársaság kormánya azonban minden­nel segítségünkre volt — a fesztivál résztvevői megkap­ták fizetésüket, ingyen utaz­hattak és étkezhettek. 1947- ben a Köztársasági Dal Ün­nep alkalmával került meg­rendezésre a népművészetek estje is. 600 pár táncolt ez al­kalommal ragyogó népvise­letben. E hatalmas megmoz­dulást egyetlen ember irá­nyította: Ullo Toomi, aki ma a köztársaság népművésze, ünnepségeink tiszteletbeli karmestere. A népművészet ünnepségeinek programjában — az észt etnografikus táncok mellett — helyet kapott a népzene, a régi játékok, az erő és ügyesség kipróbálása, de még a torna is. Ettől az időtől kezdve élén­kült meg és terjedt el foko­zatosabban a néptánc, új tán­cokat alkottak és rendszeres­sé vált a tánc ünnepének megrendezése. 1965-ben már 5049 táncos kápráztatta el művészetével a nézőket. Érdekesnek tűnhet, hogy napjainkban, a tudomány és művészet ily nagyarányú fej­lődésének időszakában ilyen hatalmas érdeklődés nyilvá­nul meg az évszázados, már majdnem elfelejtett népmű­vészet iránt, Hiszen a tudo­mány és kultúra Észtország­ban is kiemelkedő eredmé­nyeket ért el az elmúlt három évtized alatt. A filmszínházak száma hazánkban — egy fő­re kivetítve — ötször több, mint az USA-ban és hétszer több mint Angliában. Ha a burzsoá Észtországban a szép­irodalom 1400 példányban je­lent meg, úgy 1968-ban egy- egy szépirodalmi mű közepes példányszáma 24 ezer volt. Az észt könyvkiadás kezdete 432 évvel ezelőttre nyúlik vissza és ez idő alatt mint­egy 72 ezer művet adtak ki, s ennek a mennyiségnek 44 százaléka a szovjethatalom éveiben jelent meg­Mi hozta hát közelebb az élethez ezt az ősi művésze­tet, mi tette érthetővé a ma élő ember számára? Nyilván­valóan elsősorban eredeti szépsége, az a tulajdonsága, hogy érzelmeket tud kifejez­ni, gondolatokat, de a nép vágyait is- E képességéhez kapcsolódott az elmúlt három évtized alatt a szocialista mű­vészet mélysége és ereje. így hát ma, forradalmának születésnapján egész Észtor­szág táncra perdül. Táncában kifejeződik a nép boldogsága, szépsége, ereje. Nemcsak sa­ját táncait fogja járni, ha­nem bemutatja a litván, lett, orosz, moldován, sőt, a ma­gyar nép táncait is. Voldemar Lindström Meggyes László: Zagyva-torkolat Á színvonalasabb iskolákért Tanévzárás után mindig az az elsődleges kér­dés, javult-e az oktatás szín­vonala, többet tudnak-e a mai fiatalok, mint a régeb­biek. A válasz persze nem könnyű, mert nehéz az ösz- szevetés. Az osztályzatok még iskolán belül is eléggé viszonylagosak, nemhogy lehetőséget adnának generá­ciók, vagy évjáratok össze­hasonlítására. Valami eliga­zítást az egyetemi felvételi vizsgák, illetve az évek óta vizsgáztatók adhatnának. Csakhogy éléggé eltérőek a vélemények, mert egyrészük némi javulásról, másrészük kifejezett hanyatlásról be­szél. Aztán ha közelebbről vizsgáljuk a kérdést, kiderül: a tananyag tartalma a re­form következtében jobb, korszerűbb lett, inkább a tudás mélységével, tartóssá­gával, az ismeretek önálló alkalmazási készségével vannak problémák. Az okokat keresve pedig arra a következtetésre jut­nak hogy az új tantervekhez hiányzik még a megfelelő ta­nári rutin: az ismeretanyag nem kielégítő szelektálása és rangsorolása következtében túlterheltek a diákok és a tanárok, s ezért nem jut elég idejük a gyakorlásra, a tananyag rögzítésére; nem tartunk lépést a kor igényei­vel, nem szorgalmazzuk elég­gé az intenzív oktatási for­mákat; nem szélesítjük meg­felelően a tehetség és az ér­deklődés szerint differenciált képzést; nem építünk a fa­kultatív oktatás előnyeire. És még folytathatnánk a színvonalbeli fogyatékossá­gok okaiként felsorolt ész­revételeket — a többségük­ben jó javaslatokat! — de talán ennyiből is kitűnik, hogy milyen sokoldalúan le­het megközelíteni a problé­mát. Persze kérdés, hogy a meglévő tárgyi és személyi alappal, a jelenlegi körül­mények között mi a realitá­suk a javaslatok megvalósu­lásának. Az biztos, hogy a színvo­naljavítás elsősorban a peda­gógusokon múlik. Ezért elen­gedhetetlenül szükséges pél­dául a tanári tevékenység ra­cionalizálása. Ilyen magas óraszámok mellett képtelen­ség elvárni a nevelőktől, hogy maguk legyenek az is­kolák könyvtárosai, szertáro­sai, szemléltetőanyag-előké­szítői, sőt — mai gyakorlat! — adminisztrátorai is. Ezek­re a feladatokra, éppen a diplomások erejével, energiá­jával való takarékosság cí­mén, a nálunk gazdagabb or­szágokban is technikusokat, kisegítőket állítanak be. A pedagógusok isko­lánkívüli társadalmi te­vékenységét, pontosabban an­nak értelmezését is rendezni kellene. Gyakran hallani be­számolókban. hogy a peda­gógusok mi mindennel segítik a társadalmi szerve­ket, de e munkák között meglehetősen kevés az isko­lával összefüggő. Valahogy fordítani kellene a dolgokon, s e társadalmi szerveknek kellene segíteniük az iskolá­kat feladataik ellátásában, s a nevelők, mint e munka koordinátorai elsősorban a kézzelfogható feladatok nyúj­tásával, feltárásával segít­hetnék legjobban a speciális tevékenységeket kereső tár­sadalmi szervezeteket. S ha a pedagógusok meg­becsüléséről szólunk, nem szabad megfeledkeznünk az anyagiakról sem. Itt nem csak arról van szó, hogy mikor kapnak több pénzt — tudják, hogy gondjaikat is­meri a kormány. Sokkal in­kább az egyenlősdjséget fáj­lalják, azt, hogy azonos kor­csoporton belül legfeljebb száz, vagy ritkábban kétszáz forint különbség van a hi­vatásuknak élő, önmagukat továbbképző, a gyerekeket szerető nevelők és a semmi­vel sem törődő, csupán az órákat jól-rosszul megtartó pedagógusok között Rendkívül nagy színvonal- emelő hatása van az oktatás körülményeinek, jó feltéte­leinek is. Nagy csoportok­ban például nem lehet ered­ményesen nyelvet tanulni, s viszonylag kevés idő jut a matematika, vagy a fizika gyakorlására. Ezért egy újabb szakasz kezdetének kell tekinteni, az oktatási kormányzatnak azt a, rész­ben már gyakorlatba átülte­tett elhatározását, miszerint az idegen nyelvekkel kezdve, s a természettudományos tárgyakkal folytatva fokoza­tosan hozzákezdenek az in­tenzív, kiscsoportos oktatás bevezetéséhez, azaz egy-egy tanulócsoportnak az emlí­tett órákon való kettéválasz­tásához. A tárgyi feltételeket illetően; miként a föld­rajzot nem lehet térkép nélkül, s irodalmat könyvek hiányában oktatni, úgy a többi tárgy szemléltető esz­közeit sem nélkülözhetik az iskolák. S ebben a vonatko­zásban jelenleg nagy-nagy hiányok vannak. Nemrégen megvizsgálta az iskolákban a Művelődésügyi Minisztérium az általa alapvetően fontos­nak és nélkülözhetetlennek tartott tanszerekkel, kísérleti eszközökkel, szemléltető anyagokkal való ellátottsá­got. s kitűnt, hogy ezeknek 54,7 százaléka hiányzik. Pe­dig alig kell bizonygatni, hogy milyen fontos szerepet játszanak ezek az eszközök a világos fogalomalkotásban, a tanulói aktivitásban, az is­meretek rögzítésében, s az alkalmazási készség kialakí­tásában. Igaznak tűnik, hogy a tárgyi feltételekben bekö­vetkező mindenegyes száza­lék javulás egyenes arányban növelné a színvonalat. És a tehetség, vala­mint az érdeklődés szerinti nagyobb differenciálás is hozzájárulna az oktatás szín­vonalasabbá tételéhez. Mert valljuk be: a középfokú ok­tatás tömegessé válása né­mileg csökkentette a szín­vonal kívánt mértékű nö­vekedésének ütemét. Külön­böző okok miatt — de min­denekelőtt tanulmányi el­maradásból következően — az első osztályba íratkozot- taknak így is csaknem egy- harmada lemorzsolódik a négy év alatt, miközben a tehetségesebb és az érdeklő­dőbb tanulók ereje, energiá­ja gyakran nincs teljesen ki­használva. Ebből a nézőpont­ból vizsgálva mindenképpen üdvözölni kell a tagozatos osztályok szaporodását. Sőt, úgy tűnik, idővel szükséges­sé válik további differenciá­lás is. Kísérletként meg le­hetne próbálkozni például bizonyos tárgyak fakultatív oktatásával, hogy a jobbak többet és nehezebbet vállal­hassanak, mint a közepesek. Persze minden iskolai színvonalemelési törekvés — sok egyéb között — felvet egy nagyon lényeges kérdést. Nevezetesen azt, hogy vi­szonylag rövid időn belül megvalósítható-e valamennyi iskolában Pontosabban: megvalósítható-e a rosszab­bul ellátott külterületi, fa­lusi, avagy éppenséggel ta­nyai iskolákban is? Mert ha csupán jól felszerelt, kiváló­an képzett tantestülettel ren­delkező városi iskolákban le­het eredményeket elérni, ak­kor az óhajtott színvonal­emelkedés kontraszelekcióhoz fog vezetni. Itt van például a már em­lített differenciált oktatás, önmagában nagyszerű dolog lenne a bevezetése. Ám kér­dés: hol van ma igazán le­hetőség arra, hogy differen­ciáljunk a tehetség szerint, azaz külön osztályt nyissunk már az általános iskola felső tagozatában az irodalmat, a történelmet, vagy a matema­tikát kedvelő és értő diákok­nak, hol tudnánk megfelelő szaktanárokat biztosítani a fakultatív tárgyakhoz? Nyil­vánvalóan csak megyénk nagy városaiban, s ott is csak a nagyobb iskolákban. Nap­jainkban a falusi kisiskoláid­ban nem egy helyen még az a gond, hogyan szerezzenek egyáltalán szaktanárokat, hogy a számtant ne az ének- tanár tanítsa, vagy fordítva. Ilyen körülmények között a differenciált oktatás, vagy a faaultatív tárgyak bevezetése sem hozna lényeges változást falun, de olyan előnyöket je­lentene a városokban tanulók számára, amit nehéz lenne a mégoly tehetséges falusi diáknak is ellensúlyozni. Tévedés lenne termé­szetesen mindebből azt a kö­vetkeztetést levonni, hogy akár a fakultatív, vagy a differenciált oktatás gondo­latát, akár az egyéb színvo­nalemelési törekvéseket el kell vetni az egészséges tár­sadalmi mobilitás biztosítása kedvéért. Sőt! Teljesen vi­lágosan látni kell. hegy csak úgy tudunk gyorsabban elő­rehaladni az élet minden te­rületén, ha mind az alapozás, mind a középfokú oktatás színvonalasabb és megbízha­tóbb lesz. A színvonalemelés és a kontraszelekció össze­függéseire, veszélyeire csu­pán azért kell felhívni a fi­gyelmet, hogy egyrészt lehe­tőleg az iskolák különböző körülményeit figyelembevéve nyúljunk a színvonaljavítás témájához, másrészt, hogy érezzük, lássuk az oktatás­nevelés feltételei javításának fontosságát. Ha például a tanyai diákoknak kollégiu­mot építünk. ha a fizikai dolgozók gyerekeinek jobb tanulási feltételeket terem­tünk, nem csupán személy szerint az érdekeltekkel te­szünk jót, mert többek kö­zött az is lehetővé válik, hogy a munkásság és a pa­rasztság érdekeinek sérelme nélkül magasabb fokra lép­jünk az egész oktatásban. Összefoglalva: ime egyetlen téma, az oktatás színvonala, s ez is lencseként öszegyűjti az iskolák meg­annyi gondját. Mert mitega- dás gondokról, problémákról szóltunk. De most, amikor iskolaévet zártunk, előre is tekinthetünk. s a hosszabb távú tervezés szinte megkö­veteli a bátrabb elemzést. Egyébként is csak naiv em­ber képzelheti, hogy valaha is meg lehet egy csapásra ol­dani minden gondot. Az élet mmden fokán jelentkeznek ellentmondások, de természe­tesen mindig más jellegűek. A felszabadulást közvetlenül követő években fel sem ve­tődhettek a mai formában az említett problémák Ezért a gondok minősége is jelzi fej­lettségünk fokát, előrehala­dásunkat tulajdonképpen a problémák változásaival is fel lehetne vázolni. Nem is lenne felesleges egyszer ezt is megírni.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents