Szolnok Megyei Néplap, 1970. június (21. évfolyam, 127-151. szám)
1970-06-19 / 142. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970; június 19. Tegnap esti helyzetkép a külpolitikában Választás Angliában Valóságos „diplomáciai nagyhét” van a szovjet fővárosban. Folytatódott Koszigin és Palme svéd miniszterelnök megbeszéléssorozata. Palme-t a legnagyobb tisztelettel fogadták Moszkvában — összehasonlíthatatlanul melegebben, mint ahogyan néhány nappal ezelőtt Washingtonban — ahol Nixon elnök nem is fogadta. Ezt még valahogy meg lehetne indokolni protokolláris tényezőkkel, ilyesmivel azonban egyetlen kommentátor sem kísérletezett, sem Amerikában, sem másutt. Palme hűvös fogadtatásának oka ugyanis pontosan az, amiért Moszkvában tisztelettel fogadták a svéd kormányfőt: világszerte közismert, Washington ázsiai politikáját szóki- mondóan elítélő magatartása. Ha a svéd miniszterelnök személye ezért távol-keleti asszociációkat kelt. egy másik magasrangú politikus U Thant ENSZ-főtitkár moszkvai megbeszélései inkább közel-keleti szempontból keltenek figyelmet. Senki előtt nem ismeretlen a főtitkárnak az a meggyőződése, hogy az arab—izraeli krízisből kivezető egyetlen út a négy nagyhatalom közös fellépése. A megfigyelők biztosra veszik, hogy U Thant, KosziÁz osztrák államelnök látogatása a városházán ginnel, iletve Gromikoval folytatott megbeszélésein személyesen is szeretné megismerni a szovjet álláspont részleteit. Nem volt nehéz kitalálni, hogy a jobboldali ellenzék megpróbál valamilyen politikai tőkét kovácsolni az NSZK minapi tartományi választásainak kimenetéből, de arra aligha lehetett számítani, hogy ez ennyire hamar bekövetkezik. A bonni parlament, a Bundestag ülésén a CDU—CSU egy viszonylag másodrangú kérdés, a kancellári hivatal költségvetés kapcsán követelt névszerinti szavazást — és megkapta. Csakhogy nem olyan eredménnyel, ahogy Kiesinger, vagy Strauss szerettei volna. A kormánykoalíció 250—242 arányban győzött ezen a politikailag lényeges összecsapáson. Nem kevesebbről volt szó, mint annak a megállapításáról, érdemes-e konkrét és azonnali kísérletet tenni a kormány megbuktatására. Kérdés, meddig érik be a nemleges válasszal a CDU—CSU több szempontból is revans-éhes vezetői. (KS) Dr. H. C. Franz Jonas, az Osztrák Köztársaság elnöke csütörtök délután látogatást tett Sarlós Isvánnál, a fővárosi tanács végrehajtó bizottságának elnökénél. Sarlós István, a főváros életéről, várospolitikai kérdésekről tájékoztatta az osztrák államfőt, aki ezt követően Budapest nevezetességeivel ismerkedett. A városházáról a metró Deák-téri végállomásához sétáltak, majd a földalatti gyorsvasában a Keleti pályaudvarig utaztak. Útközben Fazekas György, a földalatti U Thant MOSZKVA U Thant, az ENSZ főtitkára. aki jelenleg a Szovjetunióban tartózkodik, csütörtökön találkozott Nyikogyim leningrádi és novgorodi met- ropolitával, a msizkvai patriarchátus nemzetközi egyházi kapcsolatokkal foglalkozó osztályának elnökével és beszélgetést folytatott vele. Nyikogyim metropolita há_ zában, Moszkva egyik peremvárosában került sor a találkozóra. Indokína Ha hinni lehet a Saigonban tartózkodó amerikai és délvietnami katonai szóvivőknek, akkor szerda éjjel és csütörtökön reggel Kambodzsában egyetlen összecsapásra sem került sor és Dél-Vi- etnam területén is csak szórványos lövöldözés volt. A B—52-es amerikai nehéz, bombázók négy hullámban támadták Lél-Vietnam északi területeit és másfél kilométerre közelítették meg a demilitarizált övezetet ☆ Ä saigoni amerikai katonai parancsnokság bejelentette, hogy 30 napra felfüggesztette George Espemek. az AP amerikai hírügynökség egyik tudósítójának működési enge délyét, azért, mert „megsértette a katonai értesülések nyilvánosságra hozásával kapcsolatos szabályokat”. Es- per volt ugyanis az, aki május 7-én beszámolt arról. — hogy közös amerikai—dél-vi. etnami flottahadművelet készül a Mekong folyó Kambodzsai szakaszán, a tudósító jelentését megelőzően már Tran Van Lám saigoni külügyminiszter is közölte, hogy folyami akciók készülnek. — Csak a külügyminiszter másképp csomagolta a tényeket, azt hangoztatván, hogy a ha. dihajók a „vietnami menekülteknek fognak segítséget rvújtani”. Az amerikai tudósító bűne elsősorban az volt. hogy a híreket helyesen értelmezte. A felszabadulás hírügvnök- ség, a dél-vietnami ideiglenes forradalmi kormány hivatalos orgánuma kommentárba vetette el U Thant ENSZ főtitkárnak azt a javaslatát, hogy a kambodzsai helyzet rendezésére tartsanak genfi típusú értekezletet, a' hír- ügynökség hangsúlyozza, — hogy az indokína, kérdést egyfelől az amerikai agresz- szorok. másfelől az indokínai népek, az agresszió áldozatai között. kfU rendezni. ..b^^í , vasút vállalat főmérnöke a metró történetéről, üzemeléséről tájékoztatta a vendégeket. A szerelvényből kiszállva megtekintették az Astoria-állomást is. A Baross térről gépkocsival folytatták útjukat; a többi között megtekintették a Margitszigetet majd a Halász- bástyáról gyönyörködtek a főváros panorámájában. Ezt követően a Mátyás templomban és múzeumában jártak, ahol dr. Fábián János plébános fogadta és kalauzolta a vendégeket. Ceausescu A Párizsban tartózkodó Ceausescu román államfő szerdán befejezte hivatalos tárgyalásait Georges Pompidou francia köztársasági elnökkel és a nap második felében vidéki körútra indult. Ceausescu és Pompidou a két ország kapcsolatait érintő kérdésekről, valamint a nemzetközi helyzetről tárgyalt. Ceausescu a vidéki körút megkezdése előtt találkozott még Georges Marchais-val. a francia kommunista párt főtitkárhelyettesével is. f t MINDENFELŐL KAIRO A kairói A1 Ahram csütörtöki szármának első oldalán beszámolót közöl / azoknak a katonai szakértőknek a jelentéséről, amely megállapítja, hogy* az izraeli bombázók féltonnás, 1969 második felében készített, amerikai gyártmányú bombákat használnak az ÉAK elleni támadásoknál. TEL AVIV Jordánia területén állomásozó arab ellenállók csütörtökön hajnalban összpontosított rakétatámadást intéztek a Jordán folyó völgyében fekvő izraeli célpontok ellen a Galileai tótól délre. A rakéták jelentős anyagi károkat okoztak és elhallgattatták az izraeli tüzérség lövegeit. LIMA Üjabb erős földlökéseket észleltek Peru déli vidékén szerdán éjszaka. A kisebb károkat okozó földrengés 15 másodpercig tartott és 5,5 fok erősségű volt. RÓMA Nem lesz vizsga és bizonyítvány ebben az évben Olaszország általános és középiskoláiban a pedagógusok sztrájkja miatt. Rumor miniszterelnök szerda este a televízióban próbált magyarázatot adni arra, miért nem váltotta be a kormány mindeddig a pedagógusok fi* zetésrendezésére és szociális juttatásainak javítására múlt évben tett ígéretét. Azt mondotta, a kormánynak még nem volt ideje a szükséges törvényeket elfogadtatni a parlamentben. Kijelentette, 1971-ig mindenképpen meg akarják valósítani az iskola- reformot. Olaszországban kedd óta 487 ezer pedagógus sztrájkol; nyolcmillió diák nem tehet így évvégi vizsgát és nem kap bizonyítványt KAIRO Izraeli harci gépek csütörtökön reggel a Szuezi-csator- na északi szektorában kiépített egyiptomi állásokat támadtak és viszonylag mélyen behatoltak Egyiptom légiterébe — közölte egy kairói katonai szóvivő. A támadásban 24 Phantom és Skyhawk típusú repülőgép vett részt TUNISZ Felrobbant a levegőben a tunéziai légierő F—86 típusú sugárhajtású vadászgépe, amikor június 16-án gyakorló repülést hajtott végre a bizertai katonai repülőtér körzetében — jelentette csütörtökön a tunéziai hírügynökség. A pilóta életét vesztette. PÁRIZS Munka nélkül maradt 4000 bányász a Franciaország Merlebadh városában (Moselle megye). A lotha- ringiai szénmedence bányáinak igazgatósága ezzel a tömeges elbocsátással válaszolt a munkások sztrájkjára, akik anyagi helyzetük megjavítását követelik; .............. W ASHINGTON f Nixon elnököt csütörtökön „az év egyházi személyiségének” választották, mert bevezette a va'ámapi istentiszteleteket a Fehér Házban. VARSÓ Majdnem teljesen leégett a kielcei vajdasági Siucin falu. A viharos szélben a falu 110 háza és gazdasági épülete vált a lángok martalékévá, s az istállókban többtucat szarvas- marha és ló pusztult el. A lakosok közül öten megsebesültek. A tüzet valószínűleg egy eldobott cigarettavég okozta. Vietnami értekezlet PÁRIZS A Vietnammal foglalkozó párizsi négyes értekezlet csü. törtökön megtartott 71. ülésén az amerikai és a saigoni küldött — akár csak az előző hetven alkalommal. — megint a vietnamiakat vádolta agresszióval Vietnarhban. Az amerikai delegátus ezenkívül ismét azt állította, hogy ők „készek a csapatok kölcsönös visszavonására”. Nguyen Van Tien, a Dél-Vi etnami Ideiglenes Forradalmi Kormány küldöttségének helyettes vezetője felszólalásában rámutatott: a csapatok „kölcsönös viszavonulá- sának” követelésével az Egyesült Államok változatlanul arra akarja kényszeríteni a vietnami népet, hogy megfizesse a kegyetlen amerikai agresszió árát. Az Egyesült Államok küldte Dél-Vietnamba csapatait, hogy ott agressziós háborút folytassanak, neki kell tehát valamennyit visszavonnia és nincs semmi joga arra, hogy ennek ellenében bármiféle feltételt is támasszon. Nguyen Minh Vy, a VDK küldöttségének helyettes vezetője is elutasította a csapatok „kölcsönös visszavonásának” ésszerűtlen, makacs kö_ vetélését. Csütörtökön Nagy-Britan- nia és Észak-lrország egész területén megkezdődtek az alsóházi választások, amelyek során reggel 7 órától este 10 óráig körülbelül 40 millió állampolgár 630 képviselőt választ meg öt esztendőre. Országszerte összesen 1837 jelölt indult; az első szavazók között volt sok 18 éves fiatal és egy régi kitüntetésekkel ékesített 107 éves aggastyán is. A délelőtt folyamán a részvétel elég lanyha volt, mivel csütörtök rendes munkanap. Ez az első országos választás, amelyen 21 éven aluliak is leadhatják szavazatukat: a legutóbbi választások óta hét korosztály, összesen körülbelül 6 millió fiatal érte el a nagykorúságot. A Harris közvéleménykutatás szerint a fiatal szavazók 57 százaléka a munkáspártot, 35 százaléka a konzervatívokat támogatja. A legfrissebb Gallup-felmé- rés szerint a munkáspárt 7 százalékkal vezet a konzervatívokkal szemben, de a csütörtöki Evening Standardban megjelent közvéleménykutatás szerint a konzervatívok vezetnek egy százalékkal. Az összes felmérések közép- arányosa körülbelül 4 százalékos munkáspárti vezetést mutat ki. A munkáspártot ugyanakkor az a veszély fenyegeti, hogy hivei közül többen maradnak otthon, mint a konzervatív szavazók közül. Ez az első országos választás, amelyen este 10 óráig folyik a szavazás, s ugyancsak most első ízben tüntetik fel a szavazólapokon a jelölt pártállását. Az első eredmények néhány körzetből valószínűleg még éjfél előtt befutnak, de az eredmények zöme hajnali 3.00—4.00 óra körül válik ismeretessé. Csütörtökön hozták nyilvánosságra a havi munkanélküli statisztikát, amely szerint Angliában, Skóciában és Walesben 549 000 ember van munka nélkül (a rendkívül magas észak-írországi adatot a jelentés nem tartalmazza). Ez a legmagasbb júniusi munkanélküliségi színvonal a szigetországban 1940 óta. Nagy-Britannia Kommunista Pártja országszerte 58 jelöltet állított. Abban az 572 kerületben, ahol nem indul kommunista jelölt, a párt a munkáspárti jelölt támogatására^ szólította fel híveit. A szavazás az első hat órában mindenféle rendzavarások nélkül indult, kivéve Észak-Írországot, ahol szerdán este és csütörtök reggel összesen három helyen, köztük egy párthelyiségben bomba robbant és számos kisebb összetűzésre is sor került, Amerikai üzletemberek tiltakozása Az amerikai üzleti élet mintegy 210 neves képviselője, köztük nagyvállalatok igazgatói. bankigazgatók, tőzsdei vezetők szerdán este New Yorkban gyűlésen tiltakoztak a Nixon kormány indokínai háborúja, a vietnami háború folytatása ellen. Követelik: a kormány ez év végéig vessen véget a hadműveleteknek indokína'- ban és a jövő év közepéig fejezze be az amerikai csapatok kivonását Vietnamból. Az üzleti körök képviselői a jövő héten testületileg Washingtonba utaznak, hogy a törvényhozás tagjait sürgessék: foglaljanak állást a háború folytatása ellen. A csoport találkozót kíván kérni Nixon elnöktől is. Kémek alkonya Indiában 'A központi indiai kormány nemrégen öt állam székhelyén bezáratta az amerikai tájékoztató szolgálat, az USIS irodáit. Hiába fenyegetőzött az amerikai sajtó a „gazdasági segély” megvonásával, hiába próbált zsarolni a Delhiben székelő amerikai nagykövet, a CIA elvesztette Indiában azokat a „támaszpontokat”, amelyeket az USIS irodái jelentettek. A CIA az USIS-irodákat kezdettől, vagyis megalapításuktól fogva kémkedésre és felforgatásra használta Indiában. Az USIS Űj-Delhi Szojuz-9 MOSZKVA (TASZSZ) A Szojuz—9 személyzete a 17. napot tölti földkörüli pályán. Az űrhajó csütörtökön magyar idő szerint 12 óra 49 percig 270 fordulatot tett a Föld körül. Eddig az időpontig Andrian Nyikolajev és Vitalij Szevasztyjanov négyszáz órát töltött a világűrben. A 17. munkanap programja szerint tudományos és műszaki, valamint orvosi kísérleteket végeztek. A két űrhajós a megszabott munkarendnek megfelelően először ellenőrizte a fedélzeti rendszereket és megreggelizett. Megfigyelték és lefényképezték a felhőtakarót, valamint bolygónk felszínének egyes érdekességeit. Rádión közölték, hogy megfigyelték a Pamir térségeit, a Bajkál tavat. a kelet-szibériai erdőségeket, és a Csendes-óceán partvidékét. Megfigyelték és lefényképezték a Holdat a Föld horizontiának hátterében. Megvizsgálták az űrhajó illuminátorai- nak külső felületét és az észleletekről részletes jelentést adtak a Földre. Nyikolajev és Szevasztyjanov a munkanap elején és végén orvosi kísérleteket végzett. Kölcsönösen ellenőrizték egymás egészségi állapotát, megmérték a vérnyomást, az érverést és a légzés sebességét. A telemetrikus adatok és az űrhajósok jelentései szerint Nyikolajev érverése 76, Szevaszty.ianové 64, a légzési sebesség nercenként mindkettőjüknél 16. Az orvosi ellenőrzés eredményeinek elemzése azt bizonyítja. hogy az űrhajósok megőrizték magasfokű mun- kakénesséffüket és jó egészségi állaDotukat. A Szojuz—9 szemészetének új munkanapja csütörtökön, magyar idő szerint 9 órkaor vette kezdetét. A rádióösszeköttetés során Nvi- kolaiev közölte, hogv közérzetük a nihenés után ló és megkezdték a 18-ik munkanap programjának teljesítését. A Szojuz—9 folytatja útját. irodájának vezetője bizonyos C. Tamberleyk volt, tapasztalt kém, a CIA régi kádere. Ez a Tamberleyk az akkori nagykövettel, Allannal, az USIS későbbi igazgatójával együtt, az iroda égisze alatt megszervezte az adatgyűjtést a CIA részére. Az amerikaiakat elsősorban a vezető politikusok és államférfiak érdekelték, a közöttük lévő ellentétek, valamint az, hogy a központi kormány milyen fontos bel- és külpolitikai intézkedéseket hoz, mi a vita a központi kormány és az államok helyi hatóságai között. A CIA és az USIS emberei évről évre tökéletesítették kémkedési módszereiket és azon fáradoztak hogy kiszélesítsék a CIA ügynöki hálózatát Indiában. Dalzsit Szén Adela indiai publicista a „CIA álarc nélkül” című könyvében arról ír, hogy az ügyönökök jelentéseiket cikkek formáiéban adták át az USIS munkatársainak, s ezért ..tiszteletdíjat” kaptak. A CIA munkatársai az USIS révén szoros kapcsolatban voltak az indiai nemzeti kongresszus párt és más pártok egyes vezetőivel Is. Az USIS a kérdőívek tömegét terjesztette a parlamenti tagok, közéleti személyiségek és politikusok között. ígv adatokhoz jutott a központban és az államokban uralkodó politikai viszonyokról. A CIA-t érdeklő adatgyűjtésen kívül természetesen még egyéb feladatokat is elláttak az USIS irodák Indiában. Eszközül szolgáltak a politikai élet befolyásolására, a belíi gyekbe való beavatkozásra. Az USIS hálózat segítségével az amerikai felderítő szolgálat hamis híreket terjesztett. John Smith, a delhi amerikai nagykövetség volt munkatársa, a CIA ügynöke, leleplező könyvében azt írja, hogy az USIS képviselői titokban érintkeztek a tájékoztatási minisztérium hivatalnokaival, újságírókkal. — akik ellenszolgálatatás fejében tudatosan tendenciózus cikkeket közöltek és az USA felderítő szolgálatának kedvező nézeteket erőszakoltak az olvasókra. Azokat az újságírókat, akik engedelmesen teljesítették ezeket a feladatokat, ingyen üdültet- ték az Egyesült Államokban, bejuttatták őket azokba a sajtócsoportokba, amelyek állami vezetőket kisértek látogatásukkor. A felderítő szervekkel együttműködő írókkal az USIS olyan könyveket adott ki, amelyeknek alapelveit, esetleg teljes szövegét Amerikában írták. A tájékoztató szolgálat amerikai szakértők — szociológusok, közgazdászok. stb.. stb. utazásait szervezte Indiába. A szakértők azután nemcsak az egyetemeken és főiskolákon tartottak előadásokat, hanem a hivatalnokoknak, a politikusoknak és a közéleti személyiségeknek is. természetesen a Washingtonnak megfelelő szellemben. A tájékoztató szolgálat munkatársai behálózták azokat az üzletembereket, akik vezető pozícióban ülnek a törvényhozó és a végrehajtó szerveknél. Ugyancsak John Smith írta meg. hogy egy Kamalnalaj nevezetű Bom- bay-i gyáros és több földesűr. valamint tőkés állt az USIS — lényegében a CIA — szolgálatában. Az USIS—CIA irodák bezáratása hatékony válasz a független India részéről az amerikai felderítő szolgálat beavatkozási kísérleteire. ; Borisz Bannov (APN) ! 4