Szolnok Megyei Néplap, 1970. május (21. évfolyam, 101-126. szám)

1970-05-09 / 107. szám

XXI. évf. 107. sz. 1970. május 9., szombat VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ara: 80 fillér Nem a testvéri Zászlóval tüntetlek ki egy szovjet katonai alakulatot A német fasizmus felett aratott győzelem 25. évfor­dulóját ünnepük ma szerte a világon. Ünnepük, akik részesei voltak a háború borzalmainak, s velük együtt azok is akiknek csak történelem a II. világháború. A magyar néppel együtt emlékeznek meg a győzelem nap­járól az ideiglenesen hazunkban tartózkodó szovjet ala­kulatok harcosai is. Tegnap este az egyik alakulatnál bensőséges ünnepség keretében idézték a negyedszázad­dal ezelőtti nagy történelmi eseményt. Az ünnepségen megjelent Csáki István, az MSZMP Központi Bizottsá­gának tagja, a megyei pártbizottság első titkára, Fodor Mihály, a megyei tanács vb elnöke. Fehér József, a me­gyei KISZ bizottság első titkára, Brassói Tivadar; a Ki­lián György Repülő Műszaki Főiskola parancsnoka. Vietnami vendégek Öcsödön Ho Si Mfnh nevét vette fel a Szabadság Tsz ifjúsági szocialista brigádja A megemlékezést Tyimo­fejev alezredes tartotta. El­mondotta többek között, — hogy a szovjet emberek lel­kesen készültek erre az ün­nepre. Bár a háborús évek egyre távolodnak, a sebek begyógyulnak, de a nehéz, megpróbáltatásokkal teli, — sok-sok áldozatot követelő éveket az idő nem tudja ki­törölni az emlékezetből. A szovjet nép felbecsülhetet­len véráldozat árán. minden talpalatnyi földért megküzd- ve űzte ki előbb hazájából a német fasiszta gépezetet, majd az európai népekkel összefogva saját barlangjá­ban semmisítette meg a vi­láguralomra törő fasizmust. Ezt a hőstettet hiába akar­ják kitörölni az imperialis­ták az emberek emlékeiből, nem sikerül nekik, s a világ haladó erői mindenkor tisz­telettel gondolnak a Vörös Hadsereg felszabadító misz- sziójára. Tyimofejev alezredes be­széde után — Csáki István emelkedett szólásra. hazánk, a Magyar Népköz- társaság címere díszít, át­adom az Önök parancsno­kának. a mi szeretett bará­tunknak Tyimofejev alezre­des elvtársnak. Hirdesse ez a zászló test­vériségünket, lenini pártunk egységét, közös harcunk em­lékét és közös jövőnket Le­gyen e zászló testvérkapcso­latunknak újabb szimbóluma. Éljen a dicső Szovjet Had­sereg! Éljen a szovjet—magyar barátság! ☆ Tyimofejev alezredes lel­kes taps közben vette át a zászlót, <; a jelenlévők ne­vében tett ígéretet, hogy a magyar—szovjet barátság to­vábbi ápolásával azon lesz­nek, hogy kiérdemeljék a megtisztelő kitüntetést. Csáki István ezután Szol­nok város felszabadulási em­lékművét ábrázoló emlék­plakettet adott át az alaku­latnak, majd a Magyar— Szovjet Baráti Társaság or­szágos elnöksége nevében két szovjet tisztet aranyko- szorús jelvénnyel tüntetett ki. Az ünnepség szovjet és magyar úttörők kedves mű­sorával ért véget. Szolnok megye harmadik A MÉH Tröszt vezérigaz­gatója Balassa János, szer­dán Hajdúszoboszlón hirdet­te ki a négy megye tanuló- ifjúsága 1969. évi hulladék- gyűjtő versenyének végered­ményét. Hajdú, Szabolcs, Heves ég Szolnok megye diákságának rendkívül nagy népgazdasági hasznot hajtó és izgalmas vetélkedéséből a tavalyi esztendő eredményei alapján a Szabolcs—Szatmár megyeiek kerültek ki győzte­sen. Második helyen Heves, harmadikon Szolnok és a ne­gyediken Hajdú-Bihar megye végzett. A verseny eredményeinek értékelésénél kiderült, hogy a vas, papír és rongyhulla- dékbóí összesen tavaly Sza­bolcsban 2095, Hajdú-Bihar megyében 2271, Hevesben 963 és Szolnok megyében 1375 tonnát adtak át a MÉH te­lepeknek az iskolások, de fő­képpen az úttörők. A nagyszerű eredmények elismeréséül a tröszt vezér- igazgatója az első helyezett megyét ötezer, a másodikat négyezer. a harmadikat há­romezer és a negyediket két­ezer forint különjutalomban részesítette. A tizennégyezer forintos pénzjutalmon kívül körülbelül 28 ezer forint ér­tékben a négy megyéből még huszonnyolc kiváló hulladék­gyűjtő pajtást üdültetnek a Szovjetunióban a nyár folya­mán. Brigád névadóünnepséget és politikai nagygyűlést tar­tottak tegnap délután Öcsö­dön. A helyi Szabadság Ter­melőszövetkezet ifjúsági szo­cialista brigádjánál! Ho Si Minhnek, a vietnami nép halhatatlan forradalmár ve­zérének nevét vette fel. Az eseményre a Hazafias Nép­front megyei és kunszent­mártoni járási elnöksége meghívta a VDK budapesti nagykövetségének titkárát, Nguyen Dinh Cant és egyik attaséját, Tran Khoan Kxoant is. A vendégekkel együtt ér­kezett a községbe Zagyi Já­nos. az MSZMP Szolnok me­gyei Bizottságának titkára. Szűcs János, az MSZMP kunszentmártoni járási bi­zottságának első titkára, a nagygyűlés ünnepi szónoka, Eródszky Árpád, a járási ta­nács vb elnöke és Bozsik Béla, a Hazafias Népfront járási bizottságának elhöke, akiket a községi pártszerve­zet titkára, a községi tanács vb elnöke, a helyi tsz-ek gazdasági és pártvezetői, va­lamint a társadalmi és a tömegszervezetek képviselői fogadtak. A Szabadság Tsz állatte­nyésztésében. gép-, és tégla­gyártó műhelyében, majd a szőnyegszövői üzemben tett látogatás előtt Zilahi Antal, a termelőszövetkezet elnöke tájékoztatta a vendégeket a tsz terméseredményeiről, gé­pesítettségéről, a dolgozók anyagi, szociális és egészség- ügyi helyzetéről- Szavai után a vietnami diplomata beszélt magyarországi élményeiről, s arról a jóleső érzésről, hogy mindenütt segítőkész, együtt­Az előző évekhez hason­lóan az Idén április 27. és május 30-a között rendezi meg a MÉH Tröszt a vas- gyűjtőheteket. melyet most is nyereménysorsolás fog kö­vetni. A háztartásból eredő minden 10 kilogramm vas­hulladékért, vagy 1 kilo­gramm alumíniumhulladékért az ellenértéken felül aján­déksorsjegyet ad a MÉH. A nyereménysorsoláson Skoda személygépkocsit, külföldi IBUSZ utazásokat, Orion te­levíziókat, tízezer forintos vásárlási utalványokat és egyéb értékes tárgyakat nyer­hetnek majd a szorgalmas hulladékgyűjtők. A lakás­szövetkezetekről Tegnap délelőtt a szolnoki Barátság klubban a MÉSZÖV lakásszövetkezetek választ­mányi tagjai tanácskozást tartottak. Az ülésen, melyen résztvett Varga, Illés, a MÉ­SZÖV elnöke, valamint Fi­scher József, a SZÖVOSZ osztályvezetője, az eves mun­kaprogramot tárgyalták meg. A tanácskozáson szó esett a szövetkezeti lakások karban­tartási problémáiról, a kü­lönböző szolgáltató szervek­kel való együttműködésről is. A választmányi ülésen kap­ták meg a szolnoki Bálvány utcai lakásszövetkezet vá­lasztott vezetői a SZÖVOSZ dicsérő oklevelét és jutalmát. érző barátokkal találkozik. A késő délutánba nyúló be­szélgetés, s a leendő Ho Si Minh brigád tagjaival való találkozás, ismerkedés után a községi művelődési házban a gimnazisták zenés irodal­mi műsorával kezdődött meg a politikai nagygyűlés. — Mi, akik békés körül­mények között, a barbár cse­lekmények színhelyétől távol élünk és dolgozunk, * egy percre sem feledkezhetünk meg Távol-Keleten a szabad­ságukért, függetlenségükért harcoló testvéreinkről, inter­nacionalista kötelességünkről — mondotta többek között ünnepi beszédében Szűcs János. — Azt, hogy dolgozó­ink mennyire tudatában van­nak ennek, azok az eredmé­nyek is mutatják, amelyeket a felszabadulásunk 25. év­fordulója tiszteletére rende­zett jubileumi mi unkaver­senyben elértek. Több helyen folyamatosan résztvesznek a raunkaversenyben, s az MSZMP közelgő X. kong­resszusának tiszteletére újabb felajánlásokat tesz­nek. Az új szocialista bri­gád, amely Ho Si Minh elv- társnak nevét veszi fel. re­méljük feladataink megoldá­sában erőt merít a hős for­radalmár harcaiból. — Ez az aktus különös fontosságú most, amilcor a világ haladó erői minden eddiginél jobban emelik fel hangjukat és til­takozásukat az Egyesült Ál­lamok újabb gaztette, a kam­bodzsai agresszió ellen. Ja­vaslom, a mai békenagygyű­lés résztvevői nevében küld­jük el testvéri üdvözletünket Vietnam. Laosz és Kambod­zsa függetlenségéért küzdő hazafiaknak. Rajtoltak az öntöző­gépek megyénkben \ A közép tisza vidéki Víz­ügyi Igazgatóság területén készenlétben állnak a vízki­vételi művek, öntözőgépek, a mesterséges csapadék szol­gáltatására. A hóban, esőben gazdag téli és koratavaszi időjárás ellenére differenciált a talajok nedvességtartalma, ezért néhány helyen már rajtoltak az öntözőberende­zések. A cibakházi Vörös Csillag Tsz elvetett cukorrépája például már nélkülözte a vi­zet, ezért megkezdték a nö­vény kelesztő öntözését. Ön­tözik a május első napjaiban kiültetett kertészeti palántá­kat is. A kunszentmártoni Zalka Máté Tsz kertészeté­ben permetező öntözéssel se­gítik a zsenge palánták meg­erősödését, fejlődését. Megindult az élet a megye tsz-einek rizsföldjein is. Az időjárás ugyanis eddig kés­leltette a vetést. A legfrisebb jelentések szerint mintegy háromezer katasztrális hol­don került földbe a rizs ve­tőmagja és ebből több mint ezer katasztrális holdat el­árasztottak. A vetést egyéb­ként mindenütt gyorsítják, mert a megye nagyüzemi gazdaságainak történetében az eddigi legnagyobb terüle­ten csaknem 17 ezer holdon termelnek rizst, ezer holddal többön a tavalyinál. A gaz­daságok a földek háromne­gyed részén a jól bevált Du- bovszki és Kákái fajtát ter­melik, kisebb területen pedig NDK kulturális delegáció Jászberényben Tegnap délután német vendégek érkeztek Jászbe­rénybe. A küldöttséget Manf­red Schönebeck, az NDK budapesti nagykövetsége konzuli irodájának vezető­je vezette. A vendége­ket Andrási Béla, a tanító­képző intézet igazgatója fo­gadta. majd a tanítóképző dísztermében ünnepi meg­emlékezést tartottak az NDK felszabadulásának 25. évfor­dulója alkalmából. Beveze­tőt Petri András, a Haza­fias Népfront városi elnöke mondott, majd a küldöttség vezetője tartott tájékoztatót az intézet összegyűlt taná­rainak és diákjainak. Újabb oklevél átadások Ma a mezőhéki Táncsics Termelőszövetkezet kibőví­tett ünnepi vezetőségi ülésén Bereczki Lajos, a szolnoki tsz szövetség titkára, átadja a megyei vezető testületek kitüntető oklevelét, melyet a megyei termelési versenyben élért eredményeivel érde­melt ki a szövetkezet. A tsz szövetségtől díszoklevelet és tízezer forint jutalmat is kap a szövetkezet. A Törökszentmiklósi Mező- gazdasági Gépjavító Válla­lat az országos termelési ver­senyben a Mezőgazdasági és Élelmezésügyi Minisztérium és a MEDOSZ elnöksége ok­levelét kapta. A minap mun- fccá'sgyűlésen, Kátai Mária, a MEDOSZ megyei bizottsá­gának titkára adta át a ki­tüntetésit. szovjet, illetve szarvasi faj­tát vetnek. Szövetkezeti történetírók A szolnoki tsz-szövetség- ben bensőséges kis ünnepség­re kerül ma sor. Komjáti Aladár, a szövetség titkárhe­lyettese átadja a szövetkezet- történeti pályázat díjait. Az elnökség a második díjat és 3000 forint jutalmat a jános- hidai monográfia szerzőjé­nek. Ertekes István tanárnak ítélte oda. Harmadik díjat Hajas János és József alaty- tyáni pályázók nyertek, 2500 forint jutalommal. Negyedik díjat a jászapáti Velcini End­re Tsz története feldolgozójá­nak, Miskolczy Barnának ítélte oda, 2000 forintul. A szövetség elnöksége 800—800 forint jutalomban részesítet­te Szarvas' Gábor jászfelsö- szentgyörgyi és Kalmár Mi­hály jászkiséri pályázók munkáját. Cibakházi borjúszoptató Újvidéken A Cibakházi Gépjavító Ál­lomás öt kiállításon szerepel­teti termékeit az idén. Ezek között nemzetközi „géptárla­tok” is szerepelnek. Befutott gyártmányuk a Nutrix—12 borjúszoptató gép, a korszerű nagyüzemi istállók njunkagé- pe ott lesz Jugoszláviában az újvidéki mezőgazdasági kiál­lításon. A gépet már útnak indították a cibakháziak. Csáki István beszéde Tisztelt Elvtársak! Engedjék meg, hogy kö­szöntsem Önöket, közös nagy ünnepünk, a Nagy Honvédő Háború Európa területén va­ló befejezésének, a hitleri fasizmus teljes szétzúzásának negyedszázados fordulóján. Huszonöt esztendeje an­nak, hogy Európa és a világ népei fellélegeztek; hat esz­tendős háború után békére virradtak. A győzelem, mely ne­gyedszázada megszületett és amelynek áldásos hatása alatt az emberiség ma is él, nagy áldozatot és sok millió szovjet ember életét köve­telte. Európa nagyobbik fe­lében ott domborodnak a szovjet hősök sírjai. A nagy ütközetek, a * háború sorsát eldöntő nagy csaták színhe­lyén pedig — Moszkva alatt, Volgográdban, Leningrád- ban, Ogyesszában — száz­ezrek, milliók nyugosznak. Százezrek és milliók nyug­szanak ott és szerte Európá­ban, akik ugyanúgy szeret­ték az életet, mint mi vala­mennyien, de amikor a szov­jet haza küzdelemre szólí­totta őket. amikor az embe­riségnek a fasizmustól való védelme és megszabadítása ezt megkívánta, vérben, tűz­ben, lángoló utcákon, havas mezőkön, áttörhetetlen és hengerlő ember-falat alkot­va törtek előre. És sokan el­estek. Elestek a szovjet ha­záért az emberiségért, sza­badságunkért, értünk, a mai nemzedékért és a jövőért. Hála és tisztelet emlékük­nek, áldozatuknak, Európa és a világ most tiszteleg a legnagyobb áldo­zatot hozó szovjet állam és hadserege előtt. A szocializ­must építő országokban szinte az egész nép köszönti Önöket. De emlékeznek a munkásotthonokban, a pa­rasztkunyhókban azokban az országokban is. ahol ma még a tőke az úr, ahol a hatal­mon lévő burzsoázia esetleg új tűzkohó szításán mester­kedik. Az Ötlök hadseregének dicső szereplése és útja egyedülálló a világtörténe­lemben. Még a győztes had­seregek is meggyengülve ér­keztek el hosszú évszázado­kon át a diadalhoz. Az Önök hadserege, a lenini párt alkotta és vezette had­sereg sok-sok hős fiának el­este után is megerősödve érkezett el a győzelemhez, a győzelem birtokában, pedig még tovább erősödve érke­zett el a mához, s ahogy a nép dalba szőtte — megerő­södve — „őiiködik a béke táborán”. Mindenki tudja, akinek tudnia kell, hogy a szocia­lista tábor . egyesített fegy­veres ereje, különösen pedig a Szovjet Hadsereg rendel­kezik- mindazokkal a felté­telekkel és eszközökkel, ami­vel földön, levegőben, vízen, víz alatt és a világűrben kész és képeg pozícióját ..megtartani, amennyiben tá­madás érné, a győzelmet ki­vívni. Elvtársak! Pártunk, dolgozó népünk soha, semmilyen körülmé­nyek között nem feledi el az önök nagy véráldozatát, testvéri küldetését és dolgozó népünk felé irányuló támo­gatását. Generációnk nem­csak vállalja, de élete fontos küldetésének is tartja, hogy a tűzben és vérben szüle­tett barátságot szolgálja, erősítéséért mindennap te. gyen. Ezt az elszántságunkat most a negyedszázad for­dulóján megerősítjük. Megyei bizottságunk szív­ből köszönti önöket, a dicső hadsereget, annak tisztjeit, tiszthelyetteseit, „ hősök utó­dait. fiatal szovjet harcoso­kat, barátainkat. Testvérkap­csolatunkat, erős és széttép- hetetlen barátságunkat most a nagv évfordulón szeret­nénk önök előtt, újra jelké­pesei) is kifejezésre juttatni. Megyei bizottságunk azzal bízott meg bennünket, hogy adományozott emlékzászlóját hozzuk el és adjuk át Önök­nek. A megbízatásnak eleget teszünk. A vörös emlék­zászlót,' amelyet szocialista — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK - HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK Z]

Next

/
Thumbnails
Contents