Szolnok Megyei Néplap, 1970. május (21. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-08 / 106. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJ ETEK! Ara: 80 fülét XXI. évf. 106. sí. 1970. május 8., péntek. MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG MEGYEI TAN ÁCS LAPJA Ülést A közművelődés helyzete és fejlődésének útja tartott a monyéi népművelési tanács Csütörtök délelőtt ülést tartott a Szolnok megyén Népművelési Tanács. Megvitatta „A közművelődés helyzete és fejlődésének feladatai”, című dokumentumot, mely a rövidesen összeülő országos népművelési konferencia elé terjesztendő vitaanyag Az Országos Népművelési Tanács által készített dokumentumot megvitató ülésen jelen volt Zagyi János, a Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottságának titkára és Majoros Károly, a pártbizottság osztályvezetője. Bárdi Imre, a megyei népművelési tanács elnöke felkérte a tanács tag- ,jaát és a vitára meghívótta- ' kát, fejtsék ki véleményüket az elkészült alapdokumentumról. Ismertette az országos konferencián résztvevő Szolnok megyeiek névsorát. Megyénket a tanácskozáson Zagyi János, az MSZMP me- i gyei bizottságának titkára, ’ Bárdi Imre, a megyei tanács vb elnökhelyettese. Fekete 1 Tibor, a jászalsószentgyör- gyi Petőfi Tsz elnöke. Nagy Sándor, a. KISZ Szolnok me- , gyei bizottságának kultúrfe- lélőse. Salánki Istvánná Mezőtúr városi tanács vb nép- . művelési felügyelője. Mihályi Julianna- ifjúsági klubvé- ■ zető Törökszentmiklósról, továbbá Pápai Lászlóné, a szolnoki gyermekkönyvtár vezetője, Tóth Tibor, a megyei < tanács vb osztályvezetője, Oláh József, a kunhegyes! művelődési ház igazgatója és Szolt József, a Nagykunsági Erdőgazdaság igazgatója képviseli majd. A vitában felszólalt Szur- may Ernő, a Verseghy Könyvtár , igazgatója. Elmondta. hogy az Országos Népművelési Tanács vitaanyagát jónak, de némely részletében következetlennek tartja. A módszertani tanácsadó intézmények és testületek elképzelései nem mindig valósulnak meg a községekben anyagi erőforrások vagy támogatás hiányában. Éppen ezért az ezzel kapcsolatos kérdésekkel behatóbban kellene foglalkozni. Varjú Imre, - megyei művelődési központ iga-«ntója statisztikai adatokat ismertetett, és ezzel bizonyította, megyénkben és az országban mindenütt sok függ a helyi döntésektől és támogatástól. Olykor nagy és egészen kis községekben is azonos öez- szegű támogatást nyújtanak a helyi művelődési háznak, ami egyik helyen nagyobb, másik helyen kisebb megértésről tanúskodik. Jászapá- tin és Tíszaigaron például egyaránt 40—40 ezer forint támogatásban részesül a művelődési ház. Legkevesebb támogatást a kunszentmártoni járásban kapnak a községi művelődést házak, pedig a népművelők ott sokszor igen nehéz feladatokat is jól oldanak meg. Jobban meg kell becsülni — hangsúlyozta. — g művelődési házak dolgozóit Majoros Károly felszólalásában rámutatott, hogy a huszonöt esztendő alatt elért eredményekről — megítélése szerint — elnagyolt képet fest a most elkészült alap- dokumentum. Némely vonatkozásban erősen könyvtárközpontú szemléletet tükröz a vitaanyag. A gazdaságvezetőket sum másán elmarasztalja, amiért nem támogatják az üzemi és termelőszövetkezeti kulturális munkát. Ez a summás megítélés így igazságtalan, hiszen megyénkben is sok szép példáját lehetne felsorolni az ellenkezőjének. Hiányolta, hogy a tézisek nem foglalkoznak a népművelés tervezésének és irányításának legidőszerűbb kérdéseivel. Pápai Lászlóné, a gyermekek önművelődésre való nevelésének szükségességéről beszélt. Mészáros Ferenc, a Tudományos Ismeretterjesztő Társulat megyei titkára hasonlóan arról emlékezett, hogy több termelőszövetkezet és nagyüzem vezetője ma már tudatosan és folyamatosan segíti az üzemi és szövetkezeti népművelést. A vitában felszólalt Kaposvári Gyula, a Damjanich Múzeum igazgatója. Sándor József, a szakszervezetek megyei tanácsa agitáció« propaganda, sport- és kulturális bizottságénak vezetője, valamint Széplaki Katalin, a megyei tanács vb művelődési osztályának csoportvezetője. A felszólalásokra Zagyi János és Bárdi Imre válaszoltak. Zagyi János elmondotta, hogy az Oi'szágos Népművelési Konferencia nem fog törvényeket hozni. feladata e tanácskozásnak az, hogy időszerű gondolatokat vessen fel, és így segítse a Párt és az. állgra vezetőtestü- leteit abban, hogy ezek a testületek megismerhessék a népművelésben legjártasabbak és legilletékesebbek véleményét. Ezért, ha az elkészült dokumentum vitára alkalmas, ezzel lényegében elérte célját. Végezetül Bárdi Imre kérte az Országos Népművelési Konferenciára utazókat, tolmácsolják a konferencián a vitában most elhangzott véleményeket. A saigoni alelnök Phnom Penhben A DIFK elismerte Szihanuk új kormányát * Interjú Binh asszonnyal KÜLPOLITIKÁI TUDÓSÍTÁSAINK A Z. OLDALON Á Minisztertanács ülése A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtökön ülést tartott. Megtárgyalta a KGST 24. ülésszakával kapcsolatos kérdéseket és megfelelő határozatokat hozott. Az ülésszakon résztvevő magyar kormánydelegációt Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke vezeti; a küldöttség tagjai: Apró Antal, a Minisztertanács el. nökhelyettese, Párdi Imre, az Országos Tervhivatal elnöke, Bíró József külkereskedelmi miniszter, Bálint József, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának osztályvezetője. Szita János, a nemzetközi gazdasági kapcsolatok titkárságának vezetője, és Papp László, a Magyar Népköztársaság KGST képviselőjének helyettese. A külügyminiszter beszámolt április 26. és 29. közötti hollandiai hivatalos látogatásáról. A kormány megelégedéssel vette tudomásul, hogy az őszinte légkörben lefolytatott eszmecserék előmozdították Magyarország és Hollandia kétoldalú kapcsolatainak további kedvező fejlődését és egyben pozitív hozzájárulást jelentettek .az európai biztonság feltételeinek megteremtéséhez. A kormány a bejelentést jóváhagyólag tudomásul vette. A Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottságának a nők munkahelyi feltételeinek, szociális és élet- körülményeinek megjavításáról szóló irányelvei végrehajtására' a kormány — a Minisztertanács titkársága vezetőjének előterjesztésére — határozatokat hozott. A Minisztertanács felhívta a vállalatok, intézmények és szövetkezetek vezetőinek figyelmét, hogy az irányelvekben foglaltak megvalósításáért — anyagi lehetőségeikhez mérten — felelősség terheli őket; utasította az érintett minisztereket, és or. szágos hatáskörű szervek vezetőit, továbbá felkérte a társadalmi és érdekképviseleti szerveket, hogy tegyék meg mindazokat az ír-‘--.kedéseket, amelyek az irányelvek valóraváltásához szükségesek. A művelődésügyi miniszter előterjesztése alapján a kormány határozatot hoz ar} — HÍREK - TUDÓSÍTÁSOK - HlREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK - j Magyar internacionalisták kitüntetése A Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának elnöksége „Harci Érdemekért” érdeméremmel tüntetett ki magyar internacionalistákat, — akik részt vettek a Nagy Októberi Szocialista Forradalomban, a polgárháborúban, a szovjet hatalom megteremtésében. A kitüntetettek egy csoportjának csütörtökön F. J, Tyi- t o v , a Szovjetunió budapesti nagykövete meleg szavak kíséretében nyújtotta át az érdemérmeket a nagykövetségen. A bensőséges ünnepségen megjelent B i s z k n Béla. az MSZMP KB titkára és Kállai Gyula, az országgyűlés elnöke, az MSZMP Politikai Bizottsága nak tagjai, továbbá G y e n e s áadra-s külügyminiszterhelyettes. A kitüntetések átadását követően Kállai Gyula a párt és a kormány nevében üdvözölte a kitüntetetteket. A magas kitüntetésben részesült internacionalisták nevében Szán tó Ferenc mondott köszönetét. összedőlt a dorozsmai szélmalom Összedőlt a Dél-Alföld legrégibb ipari műemléke, a kiskundorozsmai szélmalom. A visszaemlékezések szerint éppen 150 évvel ezelőtt a falu Czékus nevű bírája építtette a vályogfalú malmot, amelybe fából készült, napjainkig is működőképes szerkezetet helyezlek el- Az építmény a híres magyar nótaköltő, Dankó Pista dalával vált országszerte ismertté. Utoljára 1960-ban került- nagyjavítás.. alá, s azóta is kétévenként tapasztották, javították falaitAz idei belvizes időjárást azonban nem bírta ki a másfélévszázados épület. Vízzel Hatódtak át a falak, s amikor a fagy végleg kiengedett, szivacsosan elporladtak a vályogtéglák, nem bírták az épület súlyát és a fal összerogyott. Hasonló sorsra jutott a falu 20 vályogból készült épülete is. A községi tanács vezetői szerint a fából készült szerkezet kevéssé rongálódott meg, gyorsan kijavítható. Javasolják a műemlékvédelmi felügyelőségnek, hogy a malmot, régi népi építészeti jellegét meghagyva, építsék újjá olyan építőanyagokból, amelyek jól ellenállnak az időjárás viszontagságainak. Ki nem lesz szívbeteg? Christian Barnard professra. hogy az egyetemeken és az egyetemi jellegű főiskolákon 1970. augusztus 1-t öl tudományos továbbképzési ösztöndíjat kell létesíteni. Az ösztöndíj célja: fokozott lehetőséget biztosítani az arra érdemes fiatal szakembereknek. hogy alaposabban felkészüljenek a tudományos kutató (fejlesztő. tervező, stb.), illetőleg az egyetemi oktató-nevelő munkára. Az ösztöndíjat pályázat útján lehet elnyerni, s két éven át folyósítják, erre az időre az egyetem és az ösztöndíjas munkaszerződést köt. Az esetleges korábbi munkaviszony az ösztöndíj folyósításának tartama alatt szünetel. Az ösztöndíj munkabér jellegű, összege havi 1500 forintnál kevesebb és 2500 forintnál több nem lehet. Ezen az összegen felül az ösztöndíjast. — a nyelvpótlék kivételével — megilletik a munkaviszonya, illetve beosztása alapján járó pótlékok is. A külkereskedelmi miniszter előterjesztése alapján a kormány elfogadta a Budapesti Nemzetközi Vásár május 22-i megnyitásának' prog. ramját majd egyéb ügyeket tárgyalt. szór, aki jelenleg egy manilai sebészkongresszuson vesz részt, néhány szóval jellemezte azt az embert, aki nem hajlamos a szív- és érrendszeri megbetegedésekre. Ez az ember: — Fizikailag és szellemileg nem túlságosan „éber”, nem hajszolja magát, nincsenek ambíciói, nem dúl benne a versenyszellem, nem tűz ki maga elé határidős célokat; — Nincs nagy étvágya, főleg gyümölcsöt és főzelékféléket eszik olajjal elkészítve; — Nem dohányzik, nincs rádiója, televíziója és lemezjátszója; — Dús haja van, de nincs atlétatermete; — Alacsony a fizetése, de alacsony a vérnyomása és a koleszterin szintje. Békegyűlés a Győzelem Napja tiszteletére Kisújszállásán A hitlerizmus és a nemet fasizmus felett aratott győzelem 25 évvel ezelőtti világtörténelmi ielentőségű napját ünnepelték tegnap délután a kisújszállási mező- gazdasági gépjavító állomás dolgozói. Ez alkalomból a Hazafias Népfront megyei és városi bizottságának meghívására Herbert Labs. az NDK budapesti nagykövetségének másodfcitkára tartott a gyűlésen ünnepi beszédet. A német vendéget délután 3' órakor a városi tanácsháza épületében fogadta Fekete József vb-elnök helyettes, a városi pártbizottság képviseletében Tóth Endre és Vona László, a Hazafias Népfront városi bizottságának elnöke. Majd n gépjavítóban tett üzemlátogatáson ismerkedhetett a nagykövetség munkatársa az ottani munkával. A békegyűlésen résztvevő kétszáz főnyi munkásgárda nevében Ponyokai Bálint igazgató köszöntötte a vendéget. Azután az ünnepi szónok méltatta május 9-ét, amely nemcsak a német nép, de Európa és az egész világ számára is sorsforduló. Beszéde végén zászlókat és az országot bemutató képes albumokat — a nagykövetség ajándékát — nyújtotta át a német, diplomata az üzem vezetőinek. Évközben is ösztönző az anyagi elismerés Ülésezett es szakszervezetek megyei tanácsoltak elnöksége Ülésezett csütörtökön a szakszervezetek megyei tanácsának elnöksége. Ezúttal jelentéseket vitatott meg a tanácsi, kereskedelmi és iparvállalatok tavalyi nyereség- részesedésének felosztásáról. Megnyugvás, elégedettség Az elnökség elé kerülő anyagok egybehangzóan tükrözték, hogy az év végi nyereségrészesedés új felosztási rendszerét legtöbb helyen megnyugvással, elégedettséggel vették tudomásul. A kategóriák kialakításában érzett állampolgári megkülönböztetés feloldását, eloszlatását látták az új rendszerben, Így sokkal tárgyilagosakban, higgadtabban vélekedtek áz elosztási előterjesztésekről. Az élelmiszeripari dolgozók megyei szakszervezeti bizottságának tapasztalatai alapján például a megye sütőipari üzemeiben csökkent a termelés, csak a karcagi vállalat közelítette meg a tervezettet. A termelés csökkenése természetesen befolyásolta a felosztható részesedési alap nagyságát, az év végén kifizethető összeg mennyiségét. Ugyancsak befolyásolta ezt az évközi bér- fejlesztés is. A tapasztalatok alapján azt is megállapították, hogy az alapbér-fejlesztés mindenkor és mindenütt kedvezőbb légkört teremtett, jobb hatást váltott ki, mint a mozgóbérek növekedése. A csökkenés jelentéktelen A helyiipari vállalatoknál a felmérések értelmébe« tavaly az egy főre vetített részesedés összege csökkent ugyan, a bérszínvonal viszont mindenütt jelentősen növekedett az előző évhez mérten. Ugyanakkor figyelemre méltó tény az is, hogy a helyiipari vállalatok dolgozóinak létszáma közben növekedett. Tavaly mintegy háromszázharminccal volt több az előző évinél. Így a nyereségrészesedésben való csökkenés nem jelentős. A törzsgárda tisztelete is A kereskedelmi és vendéglátóipari vállalatoknál — főleg az iparcikk kiskereskedelmi vállalatnál — jelentős volt az évközi anyagi ösztönzés. a premizálás, a jutalmazás; A napirend vitája során az elnökség alaposan elemezte a tényeket és a teendőket, majd megállapította. Összességében a nyereségrészesedés alakulásáról alkotott kép kedvező, a vélemények általában megnyugtatóak. A vita befejezéséül állást- foglalt az elnökség abban is, hogy tavaly a vállalatok jobban alkalmazták évközben az anyagi ösztönzést és erre ez évben is lehetőségük van. Bérfejlesztés, premizálás, jutalmazás címén 1969-ben több pénzt juttattak a dolgozóiknak, mint az azt megelőző évben. Ez a helyes eljárás, még akkor is, ha az év végi részesedéskor kisebb összeg kerülhet felosztásra;