Szolnok Megyei Néplap, 1970. május (21. évfolyam, 101-126. szám)
1970-05-19 / 115. szám
8 SZOLNOK KEGYEI NÉPLAP 1970. májua fii 1970. MÁJlAS 19. — KEDD IVÓ-IN APJA A Nap kél: 4.03, nyugszik: 19,19 órakor. A Hold kél: 17,49, nyugszik* 2,40 órakor. Várható idöjáftjs: felhöát- vanulások, szórványosán előforduló kisebb esőiül. A szél latson mérséklődik. Várható legmagasabb nappali• hőmérséklet 20 fok körül. Ho Si Minh Nyolcvan évvel ezelőtt, 1890., május 19-én született Ho Si. Minh vietnami államférfi, a Vietnami Demokratikus Köztársaság első elnöke, a. vietnami és a nemzetközi kommunista munkásmozgalom kiemelkedő harcosa. Sorsa a forradalmár mozgalmas élete. Hosszabb időt tölt Franciaországban, majd mint matróz, Angliában, az Egyesült Államokban, külön_ böző európai és afrikai országokban. 1920-tól. megalakulásától kezdve tagja a. Francia Kommunista Pártnak. Pária címmel újságot ad ki, amelyben leleplezi a franciák indokínai gyarmati politikáját. 1924-ben Moszkvában részt vesz „ III. Internationale V. kongresszusán, majd Kínában meg szer. vezi a vietnami emigránsok első forradalmi szervezetét. 1930-ban kezdeményezésére megalakul oz Indokínai Kommunista Párt. 1945-ben a felszabadulás után megalakult ideiglenes kormány elnöke, és szeptemberben kikiáltják a független Vietnami Demokratikus Köztársaságot. 1946-ban köz- társasági elnökké választják. 1946-tól 54-ig Ho Si Minh d francia gyarmatosítók ellen vívott győzelmes függetlenségi karc vezetője; 1951-től ő „ párt elnöke majd fótit, kára, egészen 1969-ben bekövetkezett haláláig. Lottótájékoztató A Sportfogadási és Lottóigazgatóság jelenti, hogy a 20. héten a totónyeremények az illeték levonása után a következők: 13 találatos szelvény, amely egyben 13 plusz 1 találatos is két darab volt. a nyeremény és a jutalom együttes összege egyenként 478 848 forint; 12 találatos 1 találatos is, két darab volt, ezekre egyenként 1756 forintot, all találatos 2796 darabra egyenként 130 forintot fizetnek. 10 találatos 21 460 darab. egvenként 25 forint jut. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. Jelentkezési felhívás! A Szolnoki Dózsa SK úszó szakosztálya a serdülő vízilabda csapat utánpótlásának biztosítása érdekében FELVÉTELT HIRDET az 1955—56. évben született úszni tudó és vízilabdát kedvelő fiúk részére. Jelentkezés: 1970. május 20—31 között naponként este 7 órakor a Damjanich uszodában a serdülő vízilabda csapat edzőjénél. Halálos áramütés, két súlyos sérült Május 17-én 19 órakor Vad András 13 éves iskolai tanuló Kunszentmártonban a Szentesi út 23. szám alatti lakásukhoz tartozó kert fölött húzódó magasfeszültségű vezetékre egy drótra kötött lópatkót dobott. A drót vége a vaskerítéshez volt erősítve. A fiú édesapja meg akarta szüntetni a vaskerítés feszültségét, eközben súlyos áramütés érte. Felesége, kislánya löszét fogva sietett férje segítségére. Az asszony halálos, a 10 éves Magdolna súlyos áramütést kapott. Vad Miklóst és a kislányt a szentesi kórházba szállították, ahol Magdolna karját amputálni kellett. Az ügyben a rendőrség'- folytatja a vizsgálatot. —< MA DÉLELŐTT a jász- benínvi jászsági agrárklub meaőgazdászai a jászfénysza- rui Béke Tsz-be látogatlak, ahol a zöldséghajtatás tapasztalatait beszélik meg. — A KARCAGHOZ tartozó Berekfürdőn az igénylések alapján megkezdték ötvenhét üdülőtelek elosztását. Ugyanott további kétszáz telket adhat át értékesítésre a városi tanács az OTP-nek. Forgalom korlátozás A KPM Szolnoki közúti Igíizgatósága a tavaszi esős időszakban lecsökkent teherbírású altalaj miatt keletkező útrongálódások csökkentése és a forgalom biztonsága érdekében forgalomkorlátozást rendelt el. A 4 tonnánál nagyobb tengelynyomású járművek forgalma tilos, az 1,5—4 tonna közötti tengelynyomású járművek számára 40 km ora sebesség- korlátozás érvényes az alábbi útszakaszon: pusztamonostor —jászárokszállási összekötő út 7 + 000—18 + 615 km szakaszán, Jászágó és Jászárok- szállás között. A menetrend- szerű autóbuszok 20 km/óra sebességgel közlekedhetnek. A terelőút Jászágó—Puszta- monostor, Jászberény— Jászárokszállás helységeken át vezet. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága és a Síolnok Megyei Tanács lapja Főszerkesztő: Varga József Telefon: 12—093, 12—320, 12—069, 11—932. Telex: 89—33—57 Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat Szolnok, Kossuth tér X. Igazgató: Virágh Iván Telefon: 12—094 Az előfizetés dí1a egy hónapra 20.— forint. Index-szám: 25 069 Szolnoki Nyomda vállalat Felelős vezető: Kozák Ferenc Hírlapkézbesítőket keres azonnalra, jutalékos bérezés mellett a mezőtúri postahivatal. Jelentkezés a postahivatal vezetőjénél. KRÓNIKA 1945. május 19. — Szolnokon a kommunista párt tagértekezletén Saf- rankó Emánuel központi kiküldött, az MKP Duna—Ti- sza-közi területi bizottságának titkára ismertette a kongresszus határozati javaslatában rögzített pártfeladatokat. Mintegy 800-an hallgatták meg a MÁV millenium kul- tűrházáhan. — A Tisza vidék híreiből: — Minden fertőtlenítő anyagot a községi elöljáróságok tartoznak lefoglalni és a gyógyszertárakban beszolgáltatni. Fertőtlenítő szereket csak hatósági engedély alapján lehet kiszolgálni. — Cipőbőrben és talpban mutatkozó hiány leküzdése vegett mindenki köteles a birtokában levő nyersbőrt a gyűjtő-kereskedőnek eladni. A közellátási miniszter a tavalyi árat 150 százalékkal emelte fel. A város (Szolnok) vezetősége az összegyűjtött bőröket Szolnokon óhajtaná kidolgoztatni, minthogy arra megfelelő üzem is van. — A szolnoki törvényszék, ügyészség, népügyészség és járásbíróság 14-étől kezdve visszaköltözött a Törvényház épületébe. Egyelőre a második emelet jobbszámyát sikerült fertőtleníteni, úgyhogy a felsorolt igazságügyi hatóságokat — és természetesen a népbíróság segédhivatalát is — a közönség itt találja meg. — Szolnokon a Városi Vízműtelepen megkezdték a jég árusítását mázsánként 32 pengős árban. Jegyutalványt a Vízművek irodájában lehet vásárolni. M—s. Á zápor sem volt akadály Áutóbörze a Tisza-Iigetben CA-tól IB-ig — Básti Lajos autogramja — Készpénz helyett kártyán? Aki azt hiszi, hogy az autót venni, vagy pláne eladni szándékozót elrettentheti akár a legkiadósabb zápor is, az alaposan téved. Pedig vasárnap délelőtt a szolnoki Tisza- Iigetben nemcsak az „égi áldás” nehezítette az autóbörzére igyekvőket A strand bejárata előtti útszakaszon ugyanis 30—40 centiméter magasa® állt a víz. Töprengtem is, hogy tisztára, fényesre „glancolt” kocsimmal vállaljam-e a további utat. Ki az, aki ilyen csúf esős, sáros napon, autót akar venni, vagy eladni? Szerencsére továbbhajtottam, s pár száz méter után egy autós perzsavásár tárult elém. A fákkal szegett sétányokon egymás mögött vagy kétszáz gépkocsi sorakozott Új kocsik fölényben Gyors terepszemle után meglepetéssel tapasztaltam sok-sok érdeklődővel együtt, hogy a7 eladásra szánt kocsik túlnyomó többsége a legújabb éviáratok közé tartozik. CP—CR—CX, sőt a legújabb rendszám az IB 601- es Trabantok, 353-as Wartburgok, 1000-es Skodák, 408- as Moszkvicsok a legkülönbözőbb színekben, s közben kiegészítésül Zasztava, Fiat, Opel, Ford, Renault. Egymás mögött Skoda 1000-ek — CO-s rendszámú 60 ezerért, 42 ezer kilométerrel a motorban, CR-es 68 ezerért, ragyog kívül-belüL Skodából és Wartburgból a legnagyobb a kínálat, ezekből jónédiány régi rendszámú is akad. CB-s rendszámúak, ha egy kicsit megkaparnánk 3— 4 festékrétegre is akadnánk a karosszérián, 20 ezer, 22 ezer az áruk, de némi alkudozás utá® 4—5 ezerrel is esik az összeg. Látszik azonban, hogy a kocsi körül állók inkább csak az autósok csillapíthatatlan kíváncsiságával vizsgálódnak, semmint vételi szándékkal. Inkább az új kocsik körül folyik az alku. CP-s három éves Wartburg Limousine 68 ezerért. Ennyi volt annakidején újonnan is az ára. A félszázezer kilométert futott kocsi ragyog, csak alaposabb vizsgálódás után derül ki, hogy a bal hátsó részén már benyomódott, de ügyesen kiegyengettek. Nincs vevője, A rekord 110 ezer A legfrisebb kocsi egy vajszínű Zasztava. Rendszáma IB, összesen 913 kilométert futott, ára 75 ezer forint, Ford Taunusz 80 ezerért, két darab Fiat 850-es 70, illetve 73 ezer kikiáltási áruk. Egy hölgy Renault 10-est kínál 88 ezerért. És befut tizenegy óra tájt Básti Lajos színművész. No nem, szó sincs szabadtéri fellépésről, a Ford Escortját hozta piacra, 110 ezerért kínálja, sokan oda is csoportosulnak, de ahogy látom az érdeklődés inkább a híres művésznek szól, nem a kis Fordnak. Egy kislány hangja: — Apu kérhetek tőle egy autogrammot? — Kislányom azt hiszem most legszívesebben egy adás-vételi szerződésre irná alá a nevét — hangzik a válasz. De, mint kiderült Básti Lajos szívesen adott a jelen tkezejknek aláírást. A kocsija viszont megmaradt. Főtt kolbász Ceglédről Régen a lóvásárokon a komoly érdeklődőnek be is mutatták, mit tud a híres. Megemelgették a lábait, megvizsgálták a fogsorát, körbevizsgálták. Ez a szokás átmene- kedett az autóbörzére is. Jó- néhány kocsinak felnyitva a motorháztetője, a motorok frissen duruzsolnak, vagy öregesen köhögnek, s máris mutalja korát, erejét, mint annakidején a lovakét a fogsoruk. S hányféle eladó. Van aki szerényen áll kocsija mellett, s csak a határozott kérdésre mondja csendesen az árat. Néhányon cédulát ragasztanak a szélvédőre — bárki láthatja róla, mennyit ér a kocsija. Ketten ülnek egy Moszkvicsban, s huszonegyesnek. Lehet, hogy kártyán cserél gazdát a kocsi? A szolnoki vízipólósok közül Szabó Jani venni szeretne, Koncz Pityu a Volkswagenét eladni, Kulcsár Tomi csak szemlélődik, neki már zsebében a Trabant kiutalás^ ő legszívesebben a sorszámokat tolná előre. És végül egy kellemes, bár kissé fanyar érzést okozó látvány: Befut egy vendéglátóipari kocsi, hűsítőt, főtt kolbászt hoz. Örömmel fogadják, nagyon sokan oltják szórójukat, éhüket. Csak akkor válik fanyarrá az öröm, amikor kiderül, hogy a ceglédi vendéglátó gondolt az autósokra. A szolnokiaknak ez talán eszükbe sem jutott. Alaposan benne vagyunk az ebédidőben, mire ritkulnak a sorok, kisüt a nap is, s jónéhányan örömmel térnek haza. Azok, akik új kocsitulajdonosok és azok akiknek sikerült eladni. Talán az utóbbiak arca jobban sugárzik. Vagy csak én látom így? Vége a börzének, találkozó egy hónap múlva ugyanitt. — egy —> SZÍNHÁZ A Szigligeti Színház Szolnokon este 7 órakor: Viharos alkonyat (Blaháné bérlet). r--------1 L MOZI 1 1 CZJ 1 Szolnok Vörös Csillag: Ö, az a csodálatos háború, Tisza: A halott gyanús, MÁV: Maigret felügyelő csapdája, Vegyiművek: Berlinből Jelentkezem I—II. — Jászberény Lehel: Arc. Kisújszállás Ady: Sirokkó, A Patyolat-akció (du.). Kunhegyes Szabadság: Hűtlenség olasz módra. Kunszentmárton Körös: Gri&a őrmester. Mezőtúr Béke: Ne ingereljétek a mamát, Dózsa: Gábor diák, Szabadság, Az öregember és a gyerek. Tiszafüred Tisza: A titokzatos szerzetes. — Törökszentmiklós Dózsa: ítélet. Túrkeve Vörös Csillag: Elvira Madigan. RÁDIÓ SZOLNOKI RÁDIÓ: Alföldi krónika. — A fejlődés utján. — Mírelle Mathieu énekel. — A játékszabályok. — Üt- törőluradó. — Zenés ki mit kér. KOSSUTH RADIO: 8.20: Zenés játékokból. — 8,59: Harsan a kürtszó! A Gyermekrádió műsora (ism.) 9,34: Lend- vay Kamillo: A rendíthetetlen ólomkatona. — 10.05: operarészletek. — 11,00: Iskola rádió. — 11,35: Mozart-művek. — 12.20: Ki nyer ma? — 12,50: Melódiákoktól. — 13,45: Üj Georgikon. — 14,00: Kóruspódium. — 14.09: A két sirály. Rádiójáték gyermekeknek (ism.) — l#,5l: Lányi Ernő: Három dal. — 15,10: Rádióiskola — 16.05: Orostz Júlia operettdalokat énekel. 16,18: Mi is az a gyorsolvasás? 16.38: Népdalgyűjtőúton Kodály Zoltán nyomóban. A Galga mentén. — 17,05: Kassel előtt. — 17,20: Mozart: Thamos. Egyiptom király — kísérőzene. — 18,03: Égő arany — 50 000 ember kenyere. Riportműsor. — 18,28: Könnyűzenei híradó. — 19.25: A Szabócsalád. — 19,55: Egy rádiós naplójából. Sebestyén János műsora 21. — 20.40: Laitha László feldolgozásaiból. — 21,03: Kilátó. A Rádió kulturális világhíradó— ja. — 22,20: Beszélgessünk zenéről. — 22.40: Egy falukutató jegyzetfüzetéből. Ili. — 22,50: Tánczene. — 23,15: Pelléas és Mélisande. Részletek Debussy operájából. — 0.10: A Ludvikovszkij-együttes műsorából. PETŐFI RADIO: 8,05: Mendelssohn: m. ,.Skót” szimfónia. — 8,45: Külpolitikai figyelő (isin.) — 9,00: Chopin- művek. — 9,30: Ritmus és melódia. 10.00: Zenés műsor üdülőknek. — 10,40—10.45: Útikalauz üdülőknek. — 11,45: Az első egér. Pintér Tamás elbeszélése. 12,00: Buzsáki KISZ lakodalmas. — 12.21: Kórusmuzsika. — 12.45: Törvénykönyv. A Rádió jogi műsora. — 13.03: Balettzene. — Kettőtől—hatig... 14.00: Fúvósindulók.— 14,11: Pol-beat. — 14.20: André Segovia gitározik. 141,30: Hírek. Körzeti időjárás. — 14.35: Tánczenei koktél. — 15.20: Offenbach: Hoffmann meséi. Hármas. — 15.30: Hírek. 15.33: Népdalok. — 15.48: Szimfónikus táncok. 16,04: Mai témák, mai dalok. Psota Irén és Márkus László énekel. — 16.15: Hgv. a stúdióban. — 16.30: Hírek. — 16.33: Csúcsforgalom. Közben: 17.30— 17.33: Hírek. 18.00: Hírek. 18.10* Osváth Júlia énekel. — 18.30: Az emberi társadalom biológiája. II. rész. — 18,55* A Belügyin!nií-cté- rium ..Duna” MűvészegyütteséA tv mai műsorából ajánljuk ÖTEN AZ ELSŐK KÖZÜL. Riportfilm. A kisemmizett falusi emberek, az agrárproletárok a felszabadulás után birtokba vették a földet, de csak kevesen mertek újat kezdeni. Az úttörők és az első napok emlékét idézi ez a film. amelyben — mint a cím is jelzi — öten emlékeznek az elsők közül. A műsort 18,15 órakor láthatjuk a képernyőn. A VÁROS DALA, Szovjet zenés film. A műsor színhelye Leningrad. a világ egyik legszebb városa, mely hidjaival, épületeivel hátié réül szolgál a megszólaló da- lóidnak, A zenés filmet 20.20 órakor sugározza a televízió. nek népi zenekara játszik. 19,14: Hangverseny a stúdióban. Nagy Vidor brácsa zik. Ábrahám Mariann zongorázik. — 19,54: Jó estét, gyerekek! — 20.00: Kapcsoljuk a prágai Smetana Termet. A Cseh Filharmónikus zenekar hangversenye a Prágai Tavaszon. — Kb. 21.50: Operettmuzsika. 22.30: Auth Ede táncdalaiból. — 22,40: Kathleen Fer- ri<?r énekek —• 23,15: Verbunkosok, nóták. URH: 18,10: Magnósok, figyelem! — 18,55: Orosz nyelvtanfolyam felnőtteknek, 54. lecke (ism.) 19,10: Magyar zeneszerzők. — 19.50: A gyermek és világa. A gondolkodás fejlesztése (ism.) — 20.25: A Magyar Rádió és Televízió Gyermekkórusa májusi dalokat énekel. — 20.38: A jazz kedvelőinek: Wes Montgomery gitározik. — 21,04: Két Beethoven szonáta. — 21,44: A Budapesti Filharmónia Társaság zenekarának hangversenye az Erkel Színházban, vezényel: Ferencsák János. BUDAPEST: 8.05: Iskola-tv. Számtan-inér- tan (AU. isk. 5. oszt.) A derékszögű háromszög és területe. — 9,00: Környezetismeret (Alt. isk. 2. oszt.) Az erdő és a gyümölcsöskert összefoglalása. — 9,55: Fizika (Alt. isk. 6. oszt.) összefoglalás. — 13,10: Számtan-mér- tan (ism.) — 14,00: Környezetismeret (isim.) — 14.55: Fizika (ism.) — 17.58: Hírek. — 18,05: A tolvaj szarka. Olasz rajzfilm. — 18,15: öten az elsők közül. Riportfilm. — 18,35: Reklámműsor. — 18.45: Esti mese. — 18,55: ,.Bánk bán”-tól a „Magyar kérdésiig. 20.00: Tv-híradó. 20,20: A város dala. Szovjet zenés film. — 21.00: Telesport. Napirenden: a labdarúgás. — 21.50: Tv-híradó — 2. kiadás. — 22,00: Telesport. Napirenden: a labdarúgás. (A műsor folytatása.) POZSONY: 9.30: Májusi emlékek. — 11,00: Közvetítés1 a Béke-versenyről. — 12.45: Tv-híradó. — 16.50: Közvetítés a Beke-vereenyröl. 17.45: Kisfilm. — 19.00: Tv-híradó. — 19.38: Időszerű kérdések. 19.50: Májusi történelmi és kulturális műsor. — 20.25: Telekvíz. 21.45: Az ember szolgálatában. BUKAREST: 17.05: Gyermek mesejáték. — 17.30: Ifjú tehetségek népi muzsikája. — 18.20: A volánnál. Gépkocsivezetők műsora. 18.35: Biológiai ismeretterjesztő műsor. — 19,00: Diderot: Ramau unokaöccse. Színházi est. — 21.30: Tv-glóbusz. Kolumbia. — 21.50: Könnyűzene. BUDAPEST Budapesti Nemzetközi Vásár május 22-től június 1-ig Nyitva: reggel 10 órától este 9 óráig 22-én, 25-én. 26-án, 27-én. 28-án és 29-én délután 2 órától este 9 óráig. A pavilonok este 7 órakor zárnak. Vidéki látogatóinkat a vásárigazolvány 33 százalékos utazási kedvezményre és a vásár egyszeri megtekintésére jogosítja. A vásárigazolvány beszerezhető a MÁV jegypénztárainál, az IBUSZ menetjegyirodáknál. a városi és a községi tanácsoknál; FELVILÁGOSÍTÁS: HUNGÍjXPO ft BUDAPEST Magyar Külkereskedelmi Vásár és Propaganda Iroda XIV., Városliget Telelőn: 225—008.