Szolnok Megyei Néplap, 1970. április (21. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-12 / 85. szám
A művelt kutya Duran úrnak volt egy igen művelt, érzékeny kutyája. Egyik nap Duran belépett a szobájába, hogy majd belesüpped a fotelba, kiolvassa a napi sajtót. Meglepődve látta, hogy okos kutyája a fotelban ül. Ismerte Kutyája sértődő természetét, ezért nem zavarta le, hanem cselhez folyamodott: az ablakhoz Tépett, s b kertbe kitekintve, mintha ott valamit felfedezne, elkiáltotta magát: — Macskák! Ronda macskák! A kert tele van macskával! Pfuj! A Kutya leugrott a fotelból, az ablakpárkányon termett és vadul kiugatott a kertbe. Ezalatt Duran úr gyorsan elfoglalta helyét a fotelban és nyugodtan olvasni kezdte az újságját. Másnap Duran úr éppen a fotelban ült, újságot olvasott, amikor „valaki" szűkölve csapkodta kívülről a kilincset. Végre kinyílt az ajtó. A belépő kutya meglepetve nézte a fotelban ülő gazdáját, majd hirtelen elhatározással az ablakpárkányon termett, s féktelenül ugatottvicsorgott ki a kertbe. — Mi lehet az? — hajtotta össze Duran úr az újságját, s az ablakhoz sietett. A kert csendes, semmi nesz. Csak egy-egy falevél zörren, amint aláhull. Erőteljesebben kémlelt kifelé, de semmi gyanúsat nem talált. Ezúttal tévedett az én kig kutyuskám — gondolta és megfordult, hogy visszaüljön a fotelébe. A kutya ekkor azonban rrr'r be-"'- ”’t vigyori pofiiéival a fotelban. Franciából fordította: Dénes Géza Cliilord D. Owsley: A gyorsolvasás világbajnokának vallomásai A gyorsolvasás titka az, hogy az ember elhagyja a régi módszert, s nem az oldal elején kezd olvasni, onnan le a közepéig, majd a végéig, úgy, hogy széltől szélig olvassa a sorokat. Itt először ezókapcsolatoKat, aztán sorokat, majd bekezdéseket olvas az ember, végül egész oldalakat — pontosabban minden oldalnak csak a közepét. Amikor elvégeztem a harmadik gyorsolvasási tanfolyamomat, percenként 4900 B/.avas sebességgel haladtam. A negyedik kurzus után több mint megháromszoroztam a sebességet, s elértem a soh’- sem hallott csúcsot, a percenkénti 18 000 szót. „Ez megfelel az űrutazásban elért, óránkénti 18 000 mérföldes utazósebességnek”,. biztatott gyorsolvasómesterem vidáman. Időnként kihagytam egy oldalt itt, egy fejezetet ott, de a sebességem, az csodálatos volt. Magunk közt szólva percenként 18 000 szó nagy dolog, ilyen gyorsan még senki sem olvasott én előttem. Készen álltam a nagy erőpróbára. Marathoni felolvasásom öt napig tartott, s az ÜrKorsza- ki Olvasás Országos Intézetének védnöksége alatt zajlott le. Hétfő reggel hatkor kezdtem, bemelegítésül vé- geztem a Koránnal és a Bibliával. Már majdnem az Űj Testamentum végén jártam, amikor elértem a 18 000 szavas űrsebességet. Shakespeare összes művei ötvenöt percet vettek igénybe. E pillanatban nagyjából milliószavas óránkénti teljesítményt mutattam fel. Éreztem némi súlytalanságot, amely a megértéssel állt kapcsolatban, de a sebességet nem befolyásolta. EkKor következett a Háború és béke, mely negyven percet igényelt. Délelőtt 9 órakor, hárommilliomodik szavamon túl. tízperces szünetet tartottam, s felhajtottam egy csésze kávét. Harminc más híre* regény következett. A harmincperces ebédszünetet is beleértve, az első napot délután 4 óra 10 perckor fejeztem be, s 9 óra 40 perc alatt 9 600 000 szóval végeztem. Persze, az egész első nap csupán bemelegítésnek számított a hosszú, fáradságos három naphoz, melyeket az Encyklopaedia Britannica töltött Ki. Napi tizenkétórai olvasással — kedden, szerdán és csütörtökön — összesen harminckilencmillió szón rágtam át magam. A péntek már könnyebb volt. A honi pályán jobban éreztem magam, bár az agyi súlytalanság állapota némileg zavart a művek megértésében. Egy tízkötetes vers válogatással harminc perc alatt végeztem. Akkor jött a „RemekíróK” húsz kötete, mely teljes három órámat kitöltötte. Tíz vaskos kötet a polgárháborúról, összesen igény- bevette vagy másfél órámat, 6 ekkor ismét ebédszünetet tartottam. De nemsokára újra visszatértem az űrbe. Előkészültem a leszálláshoz. Nem egészen két óra alatt átszáguldottam Winston Churchill hatKötetes művén: A második világháború-n, A „Kellemes órák" című antológia csupán tizenhat percig tartott. A Churchill-könyv vége fe- lé már bekapcsoltam a szellemi fékező-rakétákat, hogy lassítsam a sebességet. Ezeket a fékezőket is a gyorsolvasás bajnokai dolgozták ki. Gyakorlatilag azt jelenti ez, hogy az ember sanda oldalpillantásokat vet időnként a lap szélére is. és magábaszív egy-egy szót vagy gondolatot. Remekül beválik. Immáron egy kissé lecsökkent sebességgel, körülbelül percenként tízezer szóval, átlapoztam Carl Sandburg többkötetes Ábrahám Lincoln életrajzát, s délután 1 óra 10-kor szakítottam át a célszalagot a Gettysburg-i Beszédnél. íme, egy példa, miként fest az olvasás ekkora sebesség mellett. A gyorsolvasónak a Gettysburg-i Beszédből a következő emléke marad: „évekkel ezelőtt ebből amit meg kell szentelni, holott mi, az élők elhatároztuk Isten, nép által”. Történelmi beszéd volt, már ebből is látszik. Amikor hivatalosan a világ leggyorsabb olvasójának nyilvánítottak, riporterek vettek körül és ostoba kérdéseket tettek fel nekem. Milyen hasznom származik e fantasztikus teljesítményből? „Ne legyenek már ilyen atomkor-előttiek! — intettem le őket. — Az űrkorszakban élünk, ember! Elolvasom mindazokat a könyveket, amelyeket már régóta akartam, És különben is fő hasznom, hogy enyém a világrekord, nem igaz?" De hát mit nyújt nekem mindez — ami az okulást, szórakozást, élvezetet illeti? Semmit. Ha szórakozni akarok, nézem a tévét. Fordította: Zilahi Judit V. Sztrongin: Kifogta I I Korábban nekem semmi sem sikerült. Kincset nem találtam, örökséget sem kaptam, a lottón soha nem nyertem egy rubelnél többet... Két lányor- van... S ha egyáltalán elértem valamit ez életben, azt csak a két kezemnek és a fejemnek köszönhetem. De most kifogtam. Taskentben történt a dolog. Kiküldetésem utolsó napján. A piacon odajött hozzám egy szimpatikus öreg. fején tübitejka, s egy szőnyeget kínált eladásra. Nem volt valami új, de szép. Két és félszer négy métere®. És az egészet egy tízesért. „Ez aztán olcsó”. — gondoltam és megkérdeztem: — Ez a maga szőnyege? — Oh. Allah, mát hallanak az öreg akszakál fülei?! — morogta az öreg. — Ne kételkedj. Vedd meg. Szép emléked lesz a mi mesés városunkból. Hazavittem a szőnyeget, szétteregettem, s hirtelen fel- emelkedett a levegőbe. Feleségemmel még a szánkat is edtátottuk. — Repülő szőnyeg! — nyüszítette a lányom és még idejében elkapta. — Na. ezt kifogtad! —» mondta a nejem. De én magam is érzem* hogy most valami sikerült. Reggel kényelmesen megborotválkoztam. megreggeliztem és elrepültem a munkába. Idő előtt három perccel megérkeztem. Még papírjaimat sem érkeztem kirakni az asztalra, már hivatott az osztályvezető. — Te Ivuskin, mivel jöttél ma? — Nem jöttem, hanem repültem! — jelentettem neki. — Repülj szőnyegen! — Ügy... A tények igazolnak . Akkor mondd meg, mire fogod használni? —- Kiküldetésre. — Ugyan, Ivusldn, hagyd a mesét — komorodott el az osztályvezető. — Van számodra egy tanácsom... nemcsak úgy, mint főnököd, hanem mint idősebb elvtársad ... Míg nem késő, ajándékozd a repülő szőnyeget az óvodánknak. Később, a minősítésednél majd beszámítják. Én, magától értetődik, semmi hasonlót nem szándékoztam tenni. És akinek kellett, ezt meg is magyaráztam. Igaz, sok időmbe és energiámba került. Persze, semmiféle távolság nem létezett számomra. Ha akartam — elrepültem a stadionba. Vagy az erdőbe Vagy a nénikémhez, Kujbisevbe. Ráadásul teljes a komfort. Ha akarok —• ülök, ha akarok — fekszem. Sőt, a rossz időjárás sem akadály. Egy alkalommal felkeresett az Aeroflot képviselője és kért, adjam el a repülő szőnyeget. — Nem tehetem — feleltem. — Hiszen először sikerült valami az életben. — Akkor cserét ajánlok. Akar egy helikoptert? De kaphat egy IL—18-ast is. — Nem — hárítottam el. — Nagyon zajosak és túlságosan sok üzemanyagot zabáinak. De ha valami sürgős dolguk akadna^ esek használják. Én nem sajnálom. Valóban sokaknak segítettem. Ha valakinek bútort kellett szállítani, vagy fát, vagy téglát — csak tessék, vigye a repülő szőnyegemet. Csak aztán tisztítsa meg. Én már ritkábban repültem vele. Inkább az embereknek szereztem örömet. Ám egyszer megállít a gépkocsitelep sofőrje Mityka és pimaszul borgőzt lehet a képembe. — Tisztelsz te engem? — Tisztellek. — Hazudsz, ebfajzat! Csak próbáld mégegyszer odaadni a lábtörlődet az én kuncsaftomnak ... Emberfia nem leli meg többé.. .■ Széttépem ... Miszlikbe... Aztán eladom hulladéknak! Aztán itt volt a helyi szakszervezeti bizottság huzavonája. Kedvezményes beutalót nem adnak. — Két lányom van —dadogtam. —i Repülőgépe van! — Jelentette ki az osztályvezető. — Egy szőnyegem van. — Nem, repülőgép! — Repülő! Ne adjunk neki beutalót! Ekkor aztán elgondolkodtam. Hát ki vagyok én? Onassis, a milliárdos? Nem. Ivuskin elvtárs! Kicsoda az én feleségem? Jacquelin? Nem. Dása. Komoly asszony. ö megért engem. De hisz mit csináltam én valami kiemelkedőt életemben? Soha nem látott termést takarítottam be, vagy talán gént állítottam elő tiszta állapotban? Miért éppen nekem kell vezetni, mikor más ember vonatjegyért áll sorba, taxi után szalad, autóbuszban tipródik. Miért? ■— M»fff ogtam az isten lábát és kész! — döntöttem. Pénteken, munka után a családdal utoljára repültünk a város környékére.. Kifü- rödtem magam. A lányok gombát szedtek. Nejem nagyokat harapott a friss levegőből. Hazarepültünk. Egy búcsúkört írtam le a város felett... Szombaton aztán elvittem a repülőszőnyeget a bizományiba. Látom ám, hogy a szőnyegosztályon egy tübitejkás ember vizsgálgat(Kallus László rajza) VIDÁM PERCEK Az éjszakai mulató pincéréhez odamegy egy vendég: — Meg tudná nekem mondani, hogy itt jártam-e én tegnap este? — Igen. — Én voltam az, aki előre odaadtam magának kétezret, aztán elittam? — Igen. — Na hál’ Istennek! Már azt hittem, hogy elvesztettem a pénzt. Két fiatal apa várakozik a szülőszoba előtt. — Micsoda pech, mondja az egyik. — Hogy ennek is éppen a szabadságom idején kell történnie! — De mit mondjak én? — panaszolja a másik. — Ml meg éppen nászúton voltunk. • Micsod., szerencsétlen ember lehet egy török basa! — Miért szerencsétlen? — Tudod jól. mennyi munkába kerül, hogy az ember hű maradjon egy feleségéhez és képzeld el, hogy neki háromszázhoz kell hűnek maradnia! ja a szőnyegeket és elégedetlenül csettintget a nyelvével. — Vegye meg a szőnyegem — mondtam neki. — Két és félszer négy métev rés. És az egész csak egy tízes. — Nem lopta? — érdeklődött a férfi, s örömmel méregette a szőnyeget. — Minek néz engem? — mondtam haragosan, de azonnal meg is enyhültem. — Ne kételkedjen. Vegye meg. Szép emlék lesz a ml csodálatos városunkból. Molnár Sándor fordítása •— Köszönöm szépen.,» Ez az> amit annak Idején az emberek virágnak hívtak KÉP A JÖVÖBÖL.
