Szolnok Megyei Néplap, 1970. április (21. évfolyam, 76-100. szám)
1970-04-04 / 79. szám
10 SZOLNOK MEGYEI,NÉPLAP 1970. április * Negyedszázad mérlegén írta< Mesterházi Lajos Az ember huszonöt éve Tavaly októberben ünnepeltük az első Szolnok megyei helységek felszabadulásának negyedszázados évfordulóját, s ez az ünnepség azóta végigjárta az országot Huszonöt évvel ezelőtt a felszabadulás közvetlenül két dolgot jelentett: azt, hogy végé a háborúnak, hogy feljöhettünk a pincéből, hogy „túléltük”: és jelentette a német megszállásnak, a nyilas vérengzésnek a végét, mindazoknak a társadalmi és politikai erőknek a bukását, amelyek az országot katasztrófába vitték, csaknem egymillió honfitársunknak halálát okozták, anyagi erőinket kiszipolyozták, eszközeinket elpusztították. Időbe tellett, amíg széles körben megértették, hogy ennél lényegesen többről is szó van. Magyarországot az odáig tőlünk hermetikusan elzárt nagy keleti szomszéd, a szocialista Szovjetunió szabadította föl. S a szovjet hadsereg oldalán csatlakoztak a küzdelemhez Kelet-Európa minden népének legbátrabb és legöntu- datosabb fiai. Ez a háború ílymódon több volt nemzeti önvédelmi harcnál. Kibontakozásában az antifasiszta program nem pusztán mint egy gyilkos rendszer tagadása jelentkezett, hanem mint hosszú távra nyíló építő terv; olyan terv, amely évszázados késést yolt hivatva behozni, sorozatosan elbukott szabadságküzdelmeket diadalra vinni a dunavölgyi népeknek, — köztük a magyarságnak történelmében. Még be sem fejeződött az ország teljes felszabadítása, már belefogtunk a hárommillió koldus álmának valóraváltásába. a földosztásba; még folytak a harcok, amikor a munkásság — megelőzve a kisajátítás törvényeit — kezébe vette az üzemekben a termelés irányítását; még ostromgyűrűben volt Budapest, amikor összeült a dolgozó nép legszélesebb köreit képviselő nemzetgyűlés, amikor minden szabad faluban, városban a nép önérejéből támadt új intézmények jelentették a rendet a romokon, az új köz- igazgatást. A felszabadulást követő néhány év pedig mit hozott nekünk győzelmes politikai harcok sorozatában? Nyugat-Európa történetében ellenpéldán igazolta: a háborús vereség a legvéresebb reakciót egy időre megbénította, de végképp nem pusztítatta el; önfeláldozó hazafiak álmát, a felszabadult nép első vívmányát megszilárdítani, megőrizni, továbbfejleszteni csakis annak révén tudtuk, hogy a felszabadítás katonai feladatát forradalmi hadsereg végezte él. És hogy ílymódon nem csupán nálunk, de szomszédságunkban is a haladásnak kedvező politikai feltételek, szövetségi rendszerek támadtak. Hiszen elég csak arra visszaemlékeznünk milyen harc indult meg itt 1946-ban a föld visz- szaszerzéséért, milyen mindenre elszánt törekvések támadtak még 1947—48-ban is a politikai hatalom vissza- ragadásáért! Magyarországon a nemzeti függetlenség kivívása, a német-osztrák gyámkodás alóli felszabadulás két és fél évszázados nemzeti program volt; a társadalmi megújulás törekvése, Nyugat-Európával egyidőbeu, a XVIII. század végétől jelentkezett. 1848/49 és 1918/19 nagy hagyományainak őrzőiként mi tudtuk, mit akarunk. Mindig külső erőszak törte le a küzdelmeinket, külső erőszak nem hagyott időt rá, soha, hogy kezdeti eredményeinket biztosíthassuk. Ma már világosan látjuk: a felszabadítás nem csupán egy hét hónapon át tartó katonai küzdelem volt, nem csupán április 4-ének az ünnepi eseménye volt; hanem egy új geopolitikai klímának a megteremtése, amely klímában évszázadok óta elvetett magvak szökkenhettek szárba. És ezt sem külső erőszak meg nem akadályozhatta, sem saját tapasztalatlanságunk, hibáink nem árthattak neki jóvátehetetlenül. Én ezúttal különösen két dolgot emelnék ki, ma talán leginkább ezeknek időszerűségét látjuk. Az egyik : a felszabadulás minket a szocialista politikai táborhoz és világpiachoz kapcsolt; márpedig csak ez tette lehetővé, hogy ipari országgá váljunk. Nyu- gat-Európa függvényeként soha nem tudtuk volna behozni azt, amit az első ipari forradalom korszakában elszalasztottunk. A kapitalista Világpiac részeként Magyar- ország menthetetlenül mező- gazdasági, ezentúl legföljebb még ipari tartalék-hadsereget termelő ország. Ami iparunk volt, az csupán a nagyszámú és olcsó munkaerő következményeként alakult ki. Ez tett mindet egyszeriben szegény országgá, amikor a hajózás fejlődésével az európai gabontermelés jelentősége csökkent; ez tette azután lehetetlenné, hogy csekély energetikai bázisunkat, valamelyes geológiai kincseinket kiaknázzuk és segítségükkel S&játos szerkezetű nemzeti ipart fejleszthessünk ki. Vegyük még, hogy ugyanakkor Kelet-Középeurópa legsűrűbben lakott országa Vagyunk. Nagybb a népsűrűségünk, mint a régóta ipari Ausztriáé vagy Csehszlovákiáé. A század első felében a 80—90- es népsűrűséggel is koldus és kivándorló ország voltunk. Mi volna ma a 110-es népsűrűséggel. vagy a század végén várható 140-essel, ha világpiaci helyzetünk a régi marad? A szocialista világpiac lehetővé tette-azt a forradalmi átalakulást, hogy ma már a lakosságnak alig több mint negyede foglalkozik mezőgazdasági termeléssel. (És termel háromszor annyit, mint valamikor a lakosságnak csaknem kétharmada!) Ez tette lehetővé, hogy iparunk minden ágában sokszorozza a termelését, — ugyanakkor struktúrájában is ne véletlen kénye-kedve, hanem természetes adottságaink szerint alakuljon át. Ez teremtett ugyanis a magyar ipari termelésnek . nyersanyagbázist. energiaforrást és piacot. Nen\ utolsósorban ez Két nappal a Magyar Tanácsköztársaság győzelme után mondta ed Lenin az idézett szavakat, az Orosz- országi Kommunista Párt VIII. Kongresszusának záróbeszédében, utalva arra az örömteli hírre, amely éppen akkor érkezett Magyarországról. A fiatal szovjet állam első sikerei mellett a magyar kommunisták hata- lomrajutása adta az indítékot a zárszó befejező mondatához: „.'.bármilyen súlyosak legyenek is azok a megpróbáltatások, amelyek még ránk zúdulhatnak, bármilyen nagyok legyenek is azok a bajok, melyeket a tette lehetővé, hogy ma már számos olyan cikkben jelentkezhetünk még a tőkés piacokon is, tekintélyes partnerként, ahol azelőtt halvány reményünk sem lehetett, — mint például a gyógyszeriparban, a gépiparban, járműiparban. A másik hazánk világpolitikai súlyának, szerepének meglepő változása negyed század alatt. Mi azelőtt a világpolitikában, de még az európai politikában is „elhanyagolható mennyiség”- nek számítottunk. Emlékszem azokra az időkre, amikor a magyar királyi kormányzatnak súlyos pénzébe került, hogy a világsajtó nem is magasan jegyzett képviselői olykor legalább az országunk nevét leírják; amikor pirulás nélkül nem olvashatta az ember, miijén terjedelemben és hangnemben foglalkoznak hazánkkal nem is távoli országok iskolai földrajzkönyvei. És ami a legfájdalmasabb volt: amikor nagyhatalmi érdek gyűlöletet szított a Duna völgyében a szomszédok között, bizalmatlanság szakadéka választotta el egymástól azokat, akiket pedig ezer év történelme kapcsol össze és minden érdek nagyon is egymásra utal, ha újabb ezer évet még élni akarnak. Felszabadulásunk jellege, a vele megnyílt szocialista út tette lehetővé, hogy a szomszédok egymásra találjanak, hogy a régi sérelmeket eltemessük, s hogy a köztük támadható .bármi problémát a tudatosan vállalt azonos fejlődés perspektívájában görcsök nélkül, természetesen megoldhassuk. És ez a testvériség megemelte mindannyiunk rangját a világban. Nem vagyunk nagyhatalom, de régi értelemben vett kisországnak sem kell már- éreznünk magunkat.. Érdeklődéssel nézi a világ eredményeinket és törekvéseinket ■ egy újtípusú társadalom megteremtésében, gazdasági építőmunkánkban. És mint a népek közötti megértésnek, az európai békének munkáiéi, megtisztelő hivatást tölthetünk be mi is az európai politikában. Nem csupán remélhetjük tehát, de nap mint nap tehetünk is róla, hogy, a következő negyedszázad végén még több örömmel és büszkeséggel ünnepeljük. ☆ • ' nemzetközi imperializmus döglődő fenevad ja még ránk hozhat — ez a fenevad el- pusztut és a szocializmtis győzni fog az egész világon." Ma már történelmi igazság, hogy 1918 novemberében a lenini eszmék jegyében alakult meg a magyar munkásosztály új forradalmi pártja, s győzött nem sokkal utána a magyar proletáriá- tus forradalmi harca. Mint ahogyan történelmi igazság az is, hogy a leninizmus eszméi által vezetett kommunizmus a világ leghatalmasabb politikai mozgalmává lett az elmúlt évtizedekben. E lenini zászló alatt győzött egy sor országban, s lett vi(]sak most, a nagy nap melegétől áthevülten érezzük igazán, milyen szép ünnep a negyedszázados évforduló. Impozáns magaslat népünk, nemzetünk életében, amelyről messzire látunk, fel- mérhetjök a megtett út küzdelmeit, szépségeit. S nem az elragadtatás, nem valami ünnepi optimizmus láttatja szépnek az elénk tárulkozó képet: az új arcú hazát, az új városokat, a gyáróriásokat, a széles földtáblákat. A kép önmagában is szép. Nagyot nőttünk 25 év alatt, nemcsak az önmagunk, hanem a világ szemében is. Egy fejjel magasabb lett ez a nép az építés esztendeiben. S mennyit nőtt 'az ember, — mennyit növekedett öntudatban és önérzetben, élet- és alkotókedvben. Mit ért nálunk a dolgozó ember a felszabadulás előtt? Mit ért a munkás, a más gyárában robotoló rabszolgahad? Mit ért a paraszt, az urak földjén arató summás, a cseléd, a hárommillió földönfutó felesleges ember? S mit ért az értelmiség? A se úr se paraszt falusi tanító, az állásáért rettegő tisztviselő, a telenként havat lapátoló’ orvosok, mérnökök sokasága? Hol maradt itt helye az emberi önérzetnek? A biztos tudatnak, hogy vagyok valaki, hogy helyem van népem, országom terveiben. Idézni is hehéz a szégyent, amelyet népünk legjobbjai éreztek a kudarcra ítélt kardesörtetés hallatán, s a nyomában felsejlő pusztulás láttán. Ma sem lehet megrendülés nélkül emlékezni a kiábrándulásra, a _ hitetlenségre, amely milliók értelmét, kezét kötötte gúzsba a vesztett háború nyomán, az elpusztult ország szomorú képén borongva, ^)lyan mélyponton, olyan célját vesztetten még sohasem élt magyar földön ember, mint a múlt rendszer végnapjaiban. Az önvád, a szégyen, a kilátástalanság tette fel százszor is a kérdést: érdemes egyáltalán élni? Vajon nem azok jártak-e jobban, akik ottmaradtak a csatatereken, vagy a légibombák tölcséreiben? t Ebből a mélységből kellett először kilábalni a remény, a bizakodás első lépcsőfokára. S felszabadítóink elévülhetetlen érdeme, hogy a fasiszták szétzúzásával egyidő- ben a reményt is felcsillantották. Megmutatták -az új élet lehetőségeit, s a szabad, lágrendszerré napjainkra a szocializmus. A történelem ma már nemcsak a magyar példán bizonyítja, mire képes az a nép, mely a lenini eszmék által vezérelt kommunista Párt mögé tömörül. Mégis — számunkra szívet melengetőén boldog tény, hogy annak idején apáink voltak az elsők... Nem a mindent megszépítő idő távlatából csupán, hanem a történelem szigorú tényei alapján is elmondhatjuk. hogy Lenin a szívébe zárta a magyar népet. A rövid életű, de történelmileg felmérhetetlen jelentőségű Tanács-Magyarországot Szov- jet-Öroszország édes gyermek- kének tartotta. A két nép sorsazonosságára utalt már 1913-ban, amikor azt írta egyik művében: „Magyarország, mint ismeretes, legközelebb van Oroszországhoz”. Bizonyára nem földrajzi értelmében hangsúlyozta Lenin ezt a közelséget, ahogyan azóta is, a magyar nép leghumánus haza vonzó képét. S mennyit tettek az emberért a munkába álló kommunisták, akik 'az elnyomatás éveiben is azért az újért és jobbért verekedtek, — amelynek felépítéséhez április 4-e teremtette meg az alapokat. A kommunista harcosok példája, élet- és munkakedve nyomán mind többen és többen jutottak fel a remény, s a bizakodás lépcsőfokára. Mind többen és többen értették meg, hogy a pusztulás évei után az építés korszaka következik. Hogy a dolgozó népnek nem a nemzethalálra, hanem az új honfoglalásra kell felkészülnie. Az ember felemelte a fejét és körülnézett elpusztult hazájában. S már az enyészet képe emésztette, inkább a vágy, hogy eltakarítsa a romokat, hogy új életet teremtsen. Az ember mindinkább megértette, hogy magának épít. Szaporodtak a jegyek, erősödött a meggyőződés is. Hiszen a munkásé lett a gyár, a paraszté a föld, az értelmiségé az alkotás lehetősége. Az ember növekvésében nagyszerű fordulópontot jelentett, amikor a hon egészét felmérve először érezhetett mindent igazán magáénak. A gazda jóleső önérzete volt ez. Azé az emberé, aki mindent elölről kezdett, s a jó kezdet nyomán mind nagyobb kedvet érzett a folytatáshoz. Azé az emberé/ aki a múlt romjaiból önmagának kezdett űj világot építeni. § a gazda e jó önérzete szinte már automatikusan szülte a további lépéseket. Ha enyém az ország, ha ennyit küszködtem érte, további sorsáért is felelősséggel tartozom. Nekem kell vezetnem, nekem kell tanulnom, vitatkoznom, politizálnom és dolgoznom érte. S az az ember, akinek azelőtt szava sem volt, aki csak hallgatott, de őrá nem hallgattak soha. egyszeriben kiállt a küzdőtérre, hogy véleményt mondjon, hogy meghallgatást, figyelmet követeljen önmaga, küzdőtársai, ügye számára. A hajdani parancsszóra cselekvő cseléd, a haj- * csórok által kormányzott munkás mindinkább beleszólt környezete, hazája dolgaiba. S hogy okosan, jól szólhasson, hogy helyesen igazíthassa a rendet, tanult, és tanult, éjt nappalá téve. jobbjai baráti, testvéri sors- közösségef, érdekazonosságot, eszmei, politiltai egyetértést és együttműködést értenek e közelség alatt. Lenin állandó figyelemmel kísérte, s nagyra értékelte, amikor csak tehette, példaként, megdönthetetlen bizonyítékként idézte beszédeiben, cikkeiben az első magyar proletárdiktatúrát. Mindig nagy szeretettel beszélt a magyar forradalmárokról: „Magyarország példája döntő lesz a proletártömegek számára — mondta — mert azt bizonyítja, hogy nehéz pillanatokban a szovjet hatalmon kívül senki más nem tudja kormányozni az országot, öreg emberek azt szokták mondani: felnőttek a gyerekek, emberré lettek, most már meghalhatunk. Mi nem készülünk meghalni, mi haladunk a győzelem felé, de amikor olyan gyermeket látunk, mint Magyarország, ahol már szovjet hatalom van, akkor azt mondhatjuk, hogy mi már megtettük a magunkét nemcsak orosz, hanem nem* zetközi méretekben is és hogy mi kibírunk minden szörnyű nehézséget, csak győzelmet arassunk£ az emberek sokasága eb* ben a felelős munkában, — megfeszített küzdelemben döbbent rá igazán, hogy az ilyen roppant méretű vállalkozás sikerét csak az összefogás biztosíthatja. Csak a társakkal együtt, a közös gondokat, a közös felelősséget jól megosztva lehet az áhított új életet felépíteni. S ekkor következett a növekedés egy magasabb foka, amikor az új világ embere már azért érezte szépnek, amit teremtett, mert az közös kincs, közös építmény, A miénk, — ízlelgette a szót —, íj. mi kezünk teremtette. Ez a miénk fogta össze., tömörítette azután szoros egységbe a közös vágyakat és akaratokat. A kialakuló közösségi szellem teremtette meg azt a bensőséges, családias, humánus légkört, amely leszámolt a hibákkal, amely vigyázott arra, hogy senkit ne érhessen jogtalan sérelem, s amely végül a gyengébbeket, a bizonytalankodókat, az ingadozókat, sőt, olykor a hajdani ellenfeleket is a szocializmus építésének táborába hozta. A közös munka során alakultak ki az új jellemvonások: az önzetlenség, a másokért vállalt áldozat és felelősség. S e jellemvonások birtokában mindjobban kezdte egymást segíteni és megbecsülni a közös célokért he- vülő,. közös munkában . növekedő emberek sokasága. ' ]\[em arról van itt szó, hogy a negyedszázad alatt mindenkiből valamiféle hős, vagy gáncs nélküli lovag vált volna. Van itt még bőven baj az emberekkel. — Hátramozdítókban, lógósokban, harácsolókban, nagyokos kibicekben sincs hiány. De ez nem változtat a tényen, hogy népünk legjava más emberré lett. A derékhad felnőtt, felelős emberré, vezetőképes emberré vált a 25 esztendős közös építés során. Az a nemzedék pedig, amely azóta született, már ebben a szellemben növekedvén a derékhad nyomában az eddiginél igényesebb feladatokra is jól felkészült J^gyszóval, felnőtt hazánk ege alatt a szocializmust akaró, építő és jól képviselő emberek értékes serege. S mind a jelent,. mind a jövendőt tekintve ez az eredmény a legfontosabb, Az első és a második magyar proletárdiktatúra közé még egy negyedszázadra történelmi anakronizmusként beékelődhetett a Horthy fasizmus a maga nemzetvesztő, nemzetárulp politikájával. De ezekben a nehéz időkben is Lenin neve és a lenini eszmék tartották fenn a hitet, a bizakodást a jövőben. Lenin nemcsak a maga határtalan forradalmi optimizmusát tudta átültetni a magyar kommunistákba. A Magyar Tanácsköztársaság tapasztalatainak mélyreható marxista elemzésével, a kapitalizmus korának mérnöki 'pontosságú feltérképezésével, a háború utáni újreakciós európai uralkodó osztályok politikai arculatának megrajzolásával felmérhetetlen — az egész nemzetközi munkás- mozgalom számára hasznos — segítséget nyújtott azoknak. akik a nép hatalmáért Űi rohamra készültek. Lenin nem érte meg a szocialista társadalom felépítését, de ennek kezdete arra a rendkívüli megpróbáltatásokkal teli hat esztendőre esik, amikor 6 állt a szovjet állam élén. Természetes, hogy előre nem válaszolhatta meg a szocializmus építésének mindazon kérdéseit, amelyeket a fejlődés szüksé&lúloj Kékesdi Gyula A lenini gondolatok nyomában Felnőttek a gyerekek, emberré lettek LENIN: Mi nemcsak forradalmak győzelmét láttuk, nemcsak azt láttuk, hogyan erősödött meg forradalmunk hallatlan nehézségek közepette és hogyan hozta létre a hatalom új formáit, amelyek az egész világ ro- konszenvét felénk fordítják, hanem azt is látjuk, hogy az a mag, melyet az orosz forradalom elvetett, kikéi Európában.
