Szolnok Megyei Néplap, 1970. március (21. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-13 / 61. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. március 13. TANYÁK 1985-ben és 2000-ben Tanyák az Alföldőn. Rozzant tetejű, hulló vakolaté, vályog épületek Körötte föld kukoricással, zöldséggel bevetve. Pici. alacsony az ablak. Ahogy benézek — csupa sötétség minden. Az öregasszony főz. Az asztal fölött háziáldás, szentkép, a ládán petróleumlámpa, tejesköcsögök, a tűzhely alatt macska, csirke gubbaszt. — Egyik vödörben a tiszta víz, a másikban a hulladék. A padlás tele lommal, régi edénnyel, rokkával, szerszámmal, a férfi köhög és nyűtt szalmazsákon fekszik. — Orvos látta? — Ugyan, ki menjen érte? A legközelebbi szomszéd 3 kilométerre van. — Mit csinálnak egész nap? — Jószágot tartunk, disznót, egy tehenet baromfit főzök, takarítok. Néha meglátogatnak a gyerekek. A gyerekek a 30 kilométerre lévő városban laknak. Gyárban dolgoznak. Az öregek hallani sem akarnak az naik az épületek, ahol csoportosan , nem távol, elszigetelten egymástól alakultak ki települések — például egy-egy út mentén (sortanyák) főleg város, falu környékén — szintén hosszabb életűek lesznek a tanyák. Mint ahogy a szórványtanyák megszűnése is törvény- szerű. — Mi lesz a hosszú életű tanyákkal? — Térképen is megjelöltük ezeket a településeket, amelyek úgynevezett pozitív, tartósan fennmaradó tanyásterületek. A távlatban ellátják majd tartós tanyai intézményekkel — iskolával, orvosi rendelővel, közművel, kereskedelmi intézménnyel. Ahol pedig megszűnőben van a tanyavilág, ott azokat a nagy falusi és kisvárosi centrumokat kell fejleszteni, ahová majd beköltöznek. Hiszen a beköltözőknek nemcsak lakóhelyre, hanem például új munka- lehetőségre is szüksége lesz. Most még falusi jellegű kisvárosaink (Túrkeve, Mezőtúr, stb.) belterülete akkor, a tanyák tömeges felszámolódása után nyer igazán városias jelleget. Itt meg azzal az egy árva fával, eladó p tanya. Az özvegy, aki lakta, még tavaly meghalt Az örökösöket nem érdekli. 4 ezerért kínálják. De a szomszédok megsúgják, háromért is boldogan odaadnák. Az országút mentén, iskola és 18 lakóház. Téglából épült cserép tetejű házak. Bent villany világít, az iskola előtt megáll a távolsági busz, a vendéglőbe gyakran betérnek az átutazók. A vizet ugyan a kútból húzzák és vásárolni, szórakozni az 5 kilométerre lévő faluba utaznak. Tanyák. Ilyenek és olyanok. Ein jöttek és jómódúak; Kultúrától, kereskedelemtől, az élettől elzártak, magúkba roskadók. És terebélyesedő, élő. olykor közművel is ellátottak. Mi lesz a sorsa az 500 ezer tanyai lakosnak? Lehet ezt tudni, „megjósolható”? — keresem a választ. Perczel Károly, a Városépítési Tudományos és Tervező Intézet igazgatóhelyettese és munkatársa dr. Thuránczky Attila precíz és pontos feletetet ad. Az intézet ugyanis kétféle felméréssel, kétféle távlatra vizsgálta meg az alföldi tanyák várható alakulását. Helyzetfelméréssel, a helyszíni viszonyok ismeretében — tanyák mezőgazdasági szerepét, a lakók életkorát, kereseti részarányait, gazdasági körülményeit, az épület és állóeszközök állagát figyelembe véve — pontosan megjelölték, mely hdíyeken maradnak fenn huzamosabb ideig a tanyák és hói szűnnek meg. Eszerint 1985-ig 50 ezer tanya szűnik meg, ami a tanyák 25 százalékának felel meg. 2000-ig na- gyobbmérvű, spontán megszűnés várható Kihal például az a generáció, amely ragaszkodik a tanyai életformához. Így 2000-ben a jelenlegi tanyai lakosságnak csak 26 százaléka marad. A másik vizsgálat — reprezentatív jellegű szociológiai felméréssel történt — magukat a tanyasi lakókat kérdezték meg. Megszűnés, vagy fennmaradás — Mitől függ 3 megszűnés, vagy a fennmaradás? Mi a tervük „ tanyán lakóknak, ott akarnak-e élni vagy szándékukban áll elköltözni és hova? — Hogy erre feleletet kapjunk, fél kellett tárni és elemezni a tanyarendszer összefüggéseit és a természetföldrajzi környezettel, „ mező- gazdasági termeléssel. az iparral és változásaival a népesség és munkaerő alakulással. az ellátottsággal, a közlekedési hálózattal. a településhálózattal és egyéb közvetlenül ható tényezővel. — Hol van tehát létalapjuk a tanyáknak? — Ott, ahol a mezőgazdasági termelés ezt indokolttá teszi. Például gyümölcs, zöldségtermő területeken a tanyán lakás hosz- szabb ideig jelentős marad, mert itt szükség van a kézi- munkaerőre, még sokáig nem helyettesítheti a gép. Ott, ahol jó állapotban vanKomputer állítja ki a postassámlákat A Magyar Posta az angol Honeywell cégtől beszerezte az első nagyteljesítményű adatfeldolgozó berendezését. Kezdetben a kifizetett posta- utalványok „leszámolását” végzik a komputer segítségével, de a későbbiekben a rádió, a televízió és a telefon- számlákat is a Ferenc központban felépített számítógép készíti majd el. A Posta számításai szerint több napi munka helyett a komputer órák alatt elkészíti aszámlá- kat. Bölcskei Klára a számlázó komputeren dolgozik. (MTI foto — Kovács Sándor felv.) Tömörülés a majoroknál — Több új lakótelepülés indult el a fejlődés azon útján, termelőszövetkezeti majorok mellett, amelyek kis faluvá változhatnak idővel. Ezekbe tömörülnek a volt tanyasiak kultúrált körülmények közé jutva. Már vagy ötven ilyen új tömörülés alakult. mint pl. Lászlótanya, Bánhalomi, Új- szentgyörgy, Bugac, Érsekhalma, Szásztelep, Látókép, Rosszerdő. A Városépítési Tudományos és Tervező Intézet tervtanulmánya amely két ütemben — a Dél-Alföld és a Közép és Északkelet Alföld területén folytatott vizsgálat alapján készült — javaslataikkal már eljutottak a legilletékesebbekhez, a megyei, járási tanácsokhoz. Praktikus tanácsokat adva a fejlesztésre. a beruházásra. Kádár Márta A Magyar Posta március 20-án a világűrkutatási téma gyűjtőinek szerez örömet. A három szovjet űrhajó 1969. október 11—13. közötti együttes repülésének és manőverezésének emlékére négy darab, azonos rajzú, 3 forint névértékű, légiposta bélyeget tartalmazó kisív jelenik meg. A holdra lépő második páros hatalmas teljesítményét hasonló kivitelű kisív örökíti meg. A kisívek többszínű mélynyomással a budapesti Állami Nyomdában készülnek. A Szojuz—6, —7, —8 és az Apolló—12 kisívek kis példányszámban vágottan is forgalomba kerülnek. Értesülésünk szerint a Magyar Posta tervbevette, hogy az űrkutatás kiemelkedő eseményeiről a jövőben mindig kisívekkel emlékezik meg, úgyhogy a március 20-án megjelenő két kisívet egy űrkutatási kisívsorozat első két tagjának tekinthetjük. Hírek Megjelent a Szovjetunió 10 festmény reprodukciójából álló centenáriumi Lenin sorozata. — Csehszlovákia hat értékből álló UNESCO sorozatában emlékezik meg Lenin születésének 100.. évfordulójáról. A többi bélyeget Engels, Beethoven, Manes (cseh festőművész) Hell (bécsi csillagász) születési jubi. leumának és Komensky halála évfordulójának szentelik. Etiópia ősi kultúrájának egyik gazdag ágával, művészi égetett cserépedényekkel büszkélkedik öt bélyegen. — Az „II Collezionista” című olasz lap pályázatot hirdet az 1969-ben megjelent legszebb bélyeg kiválasztására. A szerkesztőség előzetesen kiválasztott minden országból egy bélyeget, amelyre az olvasók szavazhatnak. A magyar kiadások közül a Dunakanyar sor 1 forintos, Szentendrét ábrázoló bélyegét jelölték ki a versenyre. Átvennénk könyvjóváírással, üzemképes T—100-as lánctalpas erőgépet Ajánlatokat: Derekegyházi Állami Gazdaság központjában. Ügyintéző: Juhász János főmérnök. A soproni új tv torony a Károly hegyen (MTI foto — Jármai B. felv.) Az asszírok még köztünk vannak Minden iskoláskönyv azt tanítja, hogy az asszírok az i. e. 7. évszázadban a médek és babiloniak elleni háborúban elpusztultak. Ezzel szemben még a külföldön tanuló iraki diákok között is megtaláljuk a híres asszír népnek egy-egy fiát, akit Asszurbanipalnak, vagy Asszurdannak neveznek. Néhány „asszir” még a nagy babiloni királyt, II. Na- bukodonozort is ősének számítja. Saját nyelvüket beszélik, az úgyneveeztt szemita áramot és különböző keresztény hitfelekezetekhez tartoznak. Jelenleg körülbelül 150 000 „asszir” él, közülük 30 000 Szovjet-Kaukázusban, 20 000 Amerikában és 10 000 Iránban. A többiek Szíriában és Irakban, külön falvakban. Nagy összefüggő települési területük sehol. Házasság — svéd módra Svédországban hamarosan megszüntetik az eddig szokásos esketési formát. Azoknak, akik együtt akarnak élni, nem kell sem egyházi, sem polgári esküvőt tartaniuk. Egyszerűen bejelentik együttélési szándékukat a megfelelő hivatalban és máris összeköltözhetnek. Erre a változtatásra a közvélemény sürgetése folytán került sor, amely már jó ideje várja a svéd családjog újrafogalmazását. Klink igazságügyminiszter ennek a követelésnek kíván eleget tenni az új törvényjavaslatával. Az újítás iránti érdeklődés nagyon is érthető, mert megszünteti a házasfelek összesített jövedelmére kirótt, sokszor rendkívül magas adót, amely gyakran arra kényszerítette a házaspárokat, hogy névleg elváljanak, de továbbra is közös háztartásban éljenek. A visszaéléseket úgy akarták megszüntetni, hogy a nem házas, de együttélő párokra is ugyanakkora adót róttak ki. mint a házasokra. A házasságkötések száma mégis egyre csökkent, az új rendelet ugyanis szentesíteni látszott a párok törvénytelen együttélését. Az újfajta házasságkötési mod nemcsak az illetékektől és az eddig szükséges iratok beszerzésétől menti meg a feleket, hanem a partnerek jogi függetlenségét is megóvja. A gyermeket az új törvény is éppen úgy védi, mint az eddigi. Nyugati nátha-statisztika Az olaszok ..la spaziale”- ként emlegetik, a németek Gripenwelle-ről, az angolok egyszerűen „flú’-ról beszélnek. A nevek különbözőségétől függetlenül egy és ugyanazon dologról van szó: a hongkongi náthalázjárványról A vírus, amely tavaly ugyanezen időben sok-sok amerikai halálát okozta, feltartóztathatatlanul terjed egész Európában. Elrontotta sokak szil- veszterezését, sokakat visszatartott hivatásuktól és ezrek halálát okozta. December közepe óta egész Nyugatnémetországon végigvonult a hongkongi náthaláz, Münchentől az Északi-tengerig tombolt. Jellemző, hogy a halálos áldozatok többsége éltesebb személy, gyermek vagy idült betegségben szenvedő egyén. „A lényeg az, hogy senki sem közvetlenül az influenza következtében hal meg, ezért nehéz pontos adatokat nyerni a hongkongi náthaláz garázdálkodásáról” — állapította meg a bonni egészségügyi minisztérium. Egyes városokban a kórházak beszüntették a betegfelvételt: nemcsak túlzsúfoltságuk miatt, hanem azért is, mert sok ápolónő és orvos is ágynak dőlt. Csak az egyik müncheni klinikán húsz orvos közül 12 betegedett meg. Az influenzajárványnak súlyos következményed voltak Angliában. Karácsony hetében 690 halálos esetet jegyeztek feL A hongkongi náthaláz a Pireneusokon áthatolva már tavaly szeptemberben terjedt Dél-Franciaországban. Decemberben Toulouse lakosságának negyedrésze ágynak dőlt, sok városban bezárták az üzleteket, a hivatalokat, az iskolákat, a színházakat. Különösen nagy károkat okozott a járvány Olaszországban. A hongkongi vírus Róma lakosságának kétharmadát megfertőzte, bár a járvány már itt is enyhül. Milánóban 300 ezer, Torinóban 500 ezer megbetegedést regisztráltak. Csak novemberben ötezer ólasz halt meg influenzában. Ezt az adatot azonban nem találják aggasztónak, mert 1957—1958-ban ázsiai influenza következtében 9 ezer olasz vesztette életét. •Vlűszaki érdekességek VILÁGÍTÓ BICIKLIK Japánban újabban olyan kerékpárokat hoztak forgalomba, amelyeket a biztonságosabb közlekedés céljából fluoreszkáló festékanyaggal vontak be. ZSEB-VILLÚDZÓ Egy perc alatt hatvanszor villan, fényereje igen nagy, súlya mindössze 20 gramm. Nagysága mint a zseblámpáé. Ezt a zseb-villódzót egy amerikai cég gyártja. A zseblámpáknál használt négy kis elemmel működik, akár 4—5 órát megállás nélkül. A közúti forgalomban használják, a hegyi mentő- szolgálatban, vízisportoknál stb. ÖSSZERAKHATÓ SZÁLLODA Egy dán cég teljes szállodai szobaberendezést exportál — darabokban. A megfelelő bútordarabokból a megrendelő olyan szállodai szobaberendezést állíthat össze, amilyet kíván. Ugyanez a cég éttermi, kávéházi és mulatóhely-berendezést is exportál. ELEKTRONIKUS FÜL Leningrádi tudósoknak egy csoportja — Vlagyimir Pa- szinkov vezetésével — megszerkesztette az emberi fül elektronikus modelljét. Ez a szerkezet közvetlenül reagál a szavakra, ami igen nagy mértékben meggyorsítja az információk feldolgozását. A modell működése ugyanazokon az elveken alkuszik, mint az emberi fül működése. Az elektronikus fül újabb lépést jelent olyan automaták megszerkesztése felé, amelyek „megértik” az emberi beszédet. Az örökösöket nem érdekli