Szolnok Megyei Néplap, 1970. március (21. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-06 / 55. szám

1970. március 8 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 A NÉPMŰVELŐK MEGBECSÜLÉSE Egy hasznos vita eddigi tanulságai Kik azok a népművelők? Főképp tanítók, tanárok, de más értelmiségiek is. Talál­koztam már énekkárvezető orvossal, nyelvtanfolyamot irányító jogásszal, színjátszó állatorvossal. Mi indította, Indítja őket erre? A nagyobb műveltség, a társadalmi kö­telességérzet és a minden em­berben meglévő tanító-nevelő hajlam. Csinálták és csinál­ják napi munkájuk mellett, jó szóért és csekély tisztelet­díjért. Jó évtizede (könyvtá­ri téren sokkal régebben) vi­lágossá vált azonban, hogy ez a sajátos tevékenység olyan főhivatású embereket kíván, akik megalapozott műveltség­gel, pedagógiai, lélektani, szo­ciológiai ismeretekkel is ren­delkeznek. Vak nem vezet­het világtalant; a mások művelődését csak művelt szakember irányíthatja Ma már két egyetemen és két tanítóképzőben képeznek könyvtárosokat és általános népművelőket. A népművelés ma: különleges adottságokat kívánó hivatás és elsajátítan­dó szakma is. S hogy a fő­hivatású népművelő mennyi­re nem városi fényűzés; nem egy kis falu termelőszövetke­zete és tanácsa közösen al­kalmaz egésznapos művelő­dési otthon-vezetőt, sőt van­nak nagy termelőszövetkeze­tek, melyek maguk is ezt te­szik. A karcagi Lenin Tsz volt országosan az első, amely klubházának vezetését, az if­júság és az egész tagság mű­velését havifizetéses művelő­dési felelősre bízta. Milyen ennek a rétegnek a közérzete, milyen a népmű­velők társadalmi megbecsü­lése? Nemcsak azért idősze­rű ezzel foglalkozni, mert egyre többen vannak, hanem azért is, mert vidéken, falun, ahol a legnagyobb szükség van rájuk, erősen cserélőd­nek, változnak, sőt eleve üre­sen maradnak bizonyos be­osztások. Megbecsülésükről sok szép szó elhangzik, az egyes népművelő azonban azt mondja: jó, jó, de mekkora az én fizetésem, hol ehetem, ki ad nekem lakást, tisztel-e engem, vagy rángat-e a ta­nács, elismerik-e az én mun­kámat, vagy csak „kultúrjan- esi” vagyok?!. A fiatal népművelő éle­te azzal kezdődik, hogy vé­gez Budapesten, Szombathe­lyen vagy Debrecenben és böngészni kezdi a Művelődés- ügyi Közlönyt. A legutóbbi időkig bizony ezt találta: „A meghirdetett álláshoz nem tudunk lakást biztosítani”. — Márpedig nyilvánvaló, hogy a húsz-huszonháromé vés friss diplomásnak nincs miből há­zat építenie. Ha tanácsaink szakképzett népművelőt akar­nak, számot kell ezzel vet­ni ők. Ahogy az orvost lakás­sal és rendelővel várják, kü­lönben máshova pályázik, ahogy a pedagógusok többsé­ge is szolgálati lakást (vagy legalábbis kedvezményes la­kásépítési kölcsönt) kap, ahogy a mezőgazdászt meg a máshonnan jött tsz-elnököt is igyekeznek elhelyezni, ugyan­úgy gondolni kell a népmű­velőre. S itt-ott már gondol­nak is. Néhány példa az or­szág más vidékéről: Karancs- lapujtő éppen most keres igazgatót szolgálati lakással, a sárbogárdi járási művelődé­si központ másfélszobás kom­fortos lakással, az emődi köz­ségi tanács új, kertes szolgá­lati lakással, a buzsáki köz­ségi tanács klubkónyvtárve- zetőjének lakást és közétkez­tetést biztosít, ök az első fecskék, s ha egyszer jönnek a fecskék, itt a tavasz. A he­lyes elv az lehet: a népmű­velőket lakás és étkezés te­kintetében számítsuk pedagó­gusoknak, mint ahogy azok is. (Ahol megértő a tanács, olcsóbb közétkeztetési lehető­séget is teremt a népműve­lőnek.) Egy-két szót a tiszteletdí­jakról, a fizetésről. Mit le­het kívánni a 100—200 forint­tal „megtisztelt” könyvtáros­tól, a 300-zal díjazott klub- könyvtárostól vagy művelő- désiház-igazgatótól? Bizony nem sokat. De egyre több helyen 5—6—800 forintot ad­nak, a tanács, a termelőszö­vetkezet okos összefogásából. Es a függetlenítettek 1500— 1600 forintja? Nem fényes, pótlásra szorul ez is. Ne bün­tessük azt, alacsonyabb fize­téssel, aki nem tanári, ha­nem „csak” népművelési, könyvtáros szakot végez . V Jtlamiről gyakran megfeledkeznek a népművelők munkaadói, (ha betartják a képesítési utasítását, mert saj­nos, sok helyen nem tartják be ...): arról, hogy az okle­veles népművelő még nem' kész szakember. Amint a más foglalkozású, ő is lassan, fokozatosan válik azzá. Ahogy megtanulta az elméletet al­kalmazni, ahogy emberisme­retre tesz szert, ahogy kap­csolatokat teremt maga kö­rül. S ebben segíteni kell őt, türelmesen, megértőén. Ha húsz évig a falu tanítója igazgatta a művelődési házat, ne várjanak az új fiataltól egy hónap múlva ugyanolyan olajozott munkát és ugyan olyan sikert. De bizony vár­nak, sőt: némely tanácsi ve­zetők egyenesen bizonyítani akarják, hogy kár volt kine­vezni, mert lám oklevele el­lenére sem alkalmas... Az* mondhatom: ahol gyakran változik a népművelő, ott rosszul dolgozik a tanács, a szakigazgatási szerv is! A népművelés: kötetlen munkaidejű foglalkozás, aló erre vállalkozott, nem tartha, hivatalos időt, nem teheti le a kalapácsot a műszak végén, nincs szabad estéje, szombat­ja, vasárnapja. De szabad­napja legyen; pihenésre, ön­képzésre, művelődésre. — „Elméletben” meg is szokták adni a szabad hétfőt. De nem egy helyen jelentéstételre, ta­nácskozásra egyebekre ren­delik be ilyenkor a művelő­dési ház igazgatóját. A túlzott követelmé­nyekkel kapcsolatban szólni kell egy — főleg a kisebb falvakban jelentkező — el­lentmondásról: a népművelés iránti társadalmi igény egyre növekszik, ugyanakkor ebben vagy abban a faluban elég nehéz a művelődés komoly formáira — dolgozók iskolá­ja. mezőgazdasági szakmun­kásképzés, tartalmas előadás- sorozat — vállalkozókat ta­lálni, kevés olvasója van a könyvtárnak. Az ilyen helye­ken rendszerint baj van a népművelés társadalmimoz­galom-jellegével is: a nép­front, a nőtanács, a KISZ kulturális munkája formális, tartalmatlan. Ha aztán az ilyen községbe főhivatású népművelő érkezik; rajta ké­rik számon mindazt, ami ed­dig nem volt, mindazt, amit eddig is, ezután is a társadal­mi és tömegszervezeteknek kellett és kell csinálniok. A népművelőtől — aki a jól dolgozó együttes ügyes kar­mestere akarna lenni — cso­dát várnak, azt, hogy a felso­roltak helyett dolgozik. Az új ember néhány hónap alatt rájön: erejét meghaladó fel­adatokat kívánnak tőle — és elmenekül... Az érintett problémákkal szembe kel] nézni, és meg kell oldani őket. És még egy: a pályájukat kezdő fiatal népművelő érez­ze az első pillanattól, hogy nem tedd ide, tedd oda vala­ki, hanem fontos szakember, akinek véleményére, munká­jára számítanak a vezetők. A párt, a tanács, a gazdasági vezetők és a tömegszerveze­tiek a város és a falu egész életével foglalkoznak, s a tö­megek véleményét naponta meghallgatva döntenek. De ahogy oktatási-nevelési dol­gokban nem lehet félresöpör­ni az iskolaigazgatót (lehet, de oktalanság), ahogy politi­kai kérdések helyes megítélé­se nem lehetséges a pártszer­vezet nélkül, ahogy jó egész­ségügyi határozat nem szü­lethet az orvos nélkül, és a sort hosszan folytathatnánk — ugyanúgy kell támaszkod­ni kulturális kérdésekben a népművelő (vagy népműve­lők) véleményére. A népmŰveJŐk ilyen­fajta megbecsülése sok min­dent pótol, de a népműve­lőnek ezt a megbecsülést nem pótolhatja semmi. Dr, Szabó Ernő Korongról — korongra Az elmúlt hetekben sok­szor csengett a telefon a jászberényi városi tanács munkaügyi osztályán. Har­mincnyolc ember elhelyezé­séről volt szó. harmincnyolc csökkentett munkaképessé­gű dolgozó lett munkanélkü­livé egyik napról a másikra. Jakus Vendel, a munka­ügyi osztály vezetője most már nyugodtabban beszél az időközben rendeződött ese­ményekről. — A háziipari és cipőipari vállalat megszüntette a Hű­tőgépgyár számára gyártott rongy korongok készítését. Ezeket eddig hulladékanyag­ból. aprólékos munkával csökkentett munkaképességű emberek állították elő. A koronggyártás azonban nem volt gazdaságos a vállalat számára, s a profil meg­szüntetésével — mivel a be­dolgozókat nem köti szerző­dés — az eddigi készítők egyszerre kereset nélkül ma­radtak. — Megkeresésünkre a csök­kentett munkaképességűeket foglalkoztató vállalat tizen­nyolc embert alkalmazott a gyakorlatuknak megfelelő, sőt egyszerűbb elkészítési módú korongkészí tésre. Egy korong munkabére 16 forint, és a gyakorlat azt mutatja, 500—1000 Ft-ot erőmegfeszítés nélkül meg lehet keresni ez­zel a munkával. A textilfel­dolgozó ktsz tizennégy dol­gozót helyezett ei. hat idő­sebb, gyenge egészségű em­bernek pedig rendszeres szo­ciális járadékot biztosítunk. A Hajdú-Bihari Napló, a Magyar Szocialista Munkás­párt Hajdú-Bihar megyei bi­zottságának napilapja a kö­zelmúltban vitát indított a vidéki színházak helyzetéről és jövőjéről. A lap hasábjain kibonta­kozó eszmecsere még javá­ban folyik, de már eddig is annyi tanulsággal szolgált, hogy érdemes felfigyelni az elhangzó véleményekre, ja­vaslatokra. Bényei Józsefnek, a lap kulturális rovatvezető­jének „Színház a jövőben. Tétova, de optimista meditá­ció” című írása nyitotta meg a cikkek sorát. Sürgeti Bé­nyei József: tisztázni kell végre pontosan a vidéki szín­házak feladatát, úgyszintén — elvi alapokon — azt is, hogy milyen feladatai van­nak a vidéki színházaknak a tájolásban. Nem különben azt, mik a feltételei annak, hogv ezeket a feladatokat a színházak teljesíteni tudják. Sok olyan községbe látogat­nak el a vidéki társulatok, — mutat rá Bényei —, ahol csak nagy engedményekkel, a művészeti igények leszállí­' tásával lehet bemutatni egy- egy művet, ugyanakkor nem is nagyon igénylik sok falu­ban a bemutatott darabokat és a színháznak vendégjáté­kát. A Csokonai Színház a hagyományos tájolás helyett éppen ezért táj centrumokat igyekszik kialakítani. E he­lyek számára viszont egész évben biztosítia a színházi élet és élmény feltételeit. Vi­déki színházi centrumok cél­tudatos fejlesztésére van te­hát szükség. „Mindenekelőtt a színházak profilját, fel­adatait kellene perspektívi­kusan. legalább 25—30 évre meghatározni, s ehhez szab­ni a támogatások mértékét”. A vidéki színházak nemegy­szer országos hírű produk­cióját pedig — ennek is szük­ségessé válik megoldása — többen tekinthessék meg. Taar Ferenc, a Csokonai Színház igazgatója reagált elsőnek Bényei József írá­sára. Rámutatott arra. hogy egy-egy vidéki színház mű­sorterve sokszínű és „szend­vicsszerű”. Nem is lehet más, hiszen minden réteg és sok­féle műfaj igényét kell azon a területen kielégítenie egy- egy színháznak. Hangsúlyoz­za Taar Ferenc is, ahol lehe­tővé válik, ki kell építeni a vidéki táj centrumokat. Slezák István a gyakorlati népművelő tapasztaltairól írt. Filep Lajos pedig „A színház és a tanárok felelős­sége” címet viselő hozzá­szólásában azt fejtegeti; Debrecenben 17 középiskolá­ban sokezer diák tanul. De az új tanterv szerint is min­den osztályban csupán évi 4 óra fordítható a mai ma­gyar irodalom ismertetésére. A tanároknak ezen túlmenő­en kell valami módon szín­házat szerető és értő közön­séget nevelniök még e ré­teg körében, illetve köré­ből is. A vita folyik. Rendre je­lennek meg újabbnál újabb írások. De már most kiraj­zolódik a félimerésnek kör­vonala; érdemes volt esz­mecserét kezdeményezni ar­ról, hogy mi lesz a vidéki színházak jövője, s merre ve­zet útjuk? (CS) „Budapest 71" bélyeg- sorozat Az első önálló, magyar bé­lyeg kiadásának 100. évfor­dulója alkalmából megren­dezésre kerülő nemzetközi bélyegkiállítás előhírnöke­ként „Budapest 71” elneve­zéssel 3 értékből álló bélyeg­sorozatot hoz forgalomba szombaton a posta. A 2 plusz 1 forintos érté­kű bélyegek Zombory Éva grafikusművész rajzai alap­ján a Pénzjegynyomdában készültek. ■ A bélyegek jellegzetes bu­dapesti épületeket ábrázol­nak, s látható rajtuk a Mar- git-híd, a Lánchíd és az Er- zsébet-híd. Az új bélyegek 2 forint értékben használhatók fel postai küldemények bér- mentesítésére. Háromszáz iiatal Mi fekete özvegy" Az állatkert látogatói a múlt év nyarán tekintettek meg először a híres „fekete özvegyet”, a világ legveszé­lyesebb pókját, amelynek mérge a csörgőkígyóénál is erősebb. A látogatóknak most újabb nevezetes látványban lehet részük. A budapesti ál­latkert ugyanis nemcsak ab; ban jeleskedett, hogy az eu­rópai állatkertek közül első­nek tartott életben két pél” dányt, az Amerikában honos „mérges özvegyből”, hanem elsőnek sikerült „rábírni” a párt családalapításra is. A kisebbik özvegy nemré­giben apró, lepkeformájú pe­tezsákokat készített. A pókok akkor is elkészítik ezeket a zsákokat, ha a peték nincse­nek megtermékenyítve. Érthe­tő tehát, hogy a szakemberek, a gondozók nagy izgalommal lesték, vajon eredménnyel jár-e a mérges özvegy szor­galma. Kereken három héttel az első zsák megszövése után azonban egy óra alatt minb egy háromszáz gombostűfej- nyi pók mászott ki a bölcső­ből. A parányi állatok szövő­mirigyei máris működőképe­sek, s így nagy buzgalom­mal készítik hálóikat. Az ap­ró állatok rágóinak méreg­zacskóiban megkezdődött már a méregtermelés, de csípésük még veszélytelen, csak kis daganatot okoz, amely egy­két órán belül eltűnik, a ro- , varház vezetői mégis körül­tekintően gondoskodtak ar­ról, hogy a kis özvegyek ' ne szabaduljanak ki, bár az embert egyelőre nem veszé­lyeztetik, de saját maguk­nak annál nagyobb kárt okoz­hatnak, mert társaiktól elsza­kadva, s táplálék nélkül egy­két napon belül elpusztul­nának. KUTYAMUZEUM Még csak gyűjte­mény rangja van. s nem is vitrinek­ben. diorámákban sorakoznak a „tró­feák”, műtárgyak, ahogy igazi mú­zeumokban szokás, hanem egy ódon budai ház szobái­ban, folyosóin zsú­folódnak számozott kartondobozokban, polcokon. Szakvélemények szerint jelenleg ez a világ legteljesebb és leginagyobb feutyá- szati gyűjteménye. Gazdája dr. Remé­nyi K. András geo­lógus. Magyarország egyetlen kynológus doktora, aki 1948 óta tudományos igénnyel gyűjti a kutyával, illetve a kutyászattal kap­csolatos anyagokat: csontvázakat. * ko­ponyákat, érméket, bélyegeket, könyve­ket stb. a hazai gyűjtést a világ kü­lönböző tájairól ho­zott — eddig 28 or­szágban járt a gyűj­tő — értékes „tró­feákkal” gazdagí­totta. A kereken 80 kutyafajtát és faj­taváltozatot képvi­selő csontgyűjte­mény — 100 teljes csontváz, 600 pe- nisz-csont. 1500 ko­ponya — kitűnő összehasonlító tu­dományos anyagot szolgáltat az egyes kutyafajták örök­léstani fejlődését vagy degenerálódá- sát tanulmányozó munkákhoz, illetve a régészeti leletek meghatározásához, de ugyanígy az igazságügyi szakér­tői döntésekhez is. Külön értéke a gyűjteménynek, hogy a jellegzetes magyar kutyafajtá­kat a legteljesebben regisztrálja. A több mint 1000 kötetes kutyászati könyvgyűjtemény­ben megtalálható a hazai kynológiai irodalom 90 száza­léka, továbbá Euró­pa, Ázsia, Afrika és Amerika számos or­szágában kiadott művek is nagy számban. Ezenkívül garmadával a ha­zai és a külföldi kutyászati folyóira-. tok, szaklapok, év­könyvek, katalógu­sok. A leltárba tartoz­nak még veretes nyakörvek. körül­belül 1000 kutya-, bárca. kutyakiállítá- sofcon 1896-tól ki­adott érmék, sza­lagok gyűjteménye, egyesületi jelvény- kollekció, kutyás szalvétagy ű j temény, kutyamotívumos bélyeg- és pénz­gye' j temény, aztán ex-Übrisek, fényké­pek, domborművek, szobrok, vázák, ó- kori cseréptöredé- dek, ásatási lelet­anyagok. Mind meg­annyi kutyászati- kultúrtörteneti em­lék. Vajon lesz-e a rendkívül értékes házi gyűjteményből igazi „kutyamúze­um”? S ha lesz — hol? Reméljük, ugyancsak Budán, ahogy már hajdan volt — egyszer — a kutyavásár. Egy hipochonder vallomásai ön nem tudhatja, mit érez egy hipochonder ilyen válságos időben, ami­kor az influenza járvány már szűnőben van. Felrémlik előttem a teljesen bi­zonytalan jövő. HétKöznapian csak úgy tudnám magam kifejezni. kezdhetem élőiről az életet. Mondanom is felesleges, hogy én a hipochonder úgy éreztem magam ab­ban az influenzás világban, mint hal a vízben. Nem kellett azon törnöm a fe­jem, hogy mitől féljek. Mindenki tudta, hogy az influenza itt lóg a levegőben, a fejünk felett, az orrunkon. Ha azt mondtam valakinek; na hál istennek, engem is elKapott, már zsibbadnak a tagjaim és hőm van, ezt mindenki el­hitte. Influenza járvány idején a topó­nak hitele van. Szűkösebb időkben ugyanis hiába mondom, hogy fáj a vakbelem. Lehet, hogy hiszik, lehet, hogy nem. Vakbéljárvány ugyanis nem létezik. Akinek fáj a vakbele, az ves­sen magára. Az influenza azonban nem vicc. Megérti« tehát, ha én is úgy dön­töttem, hogy védekezem. Orvostól ter­mészetesen nem kértefn tanácsot. Mi­nek zavarjam, mikor úgyis beteg-beteg hátán. Aztán pedig mit ért az orvos az influenzához? Én értek. Beszereztem egy fél kiló isztopirint, 25 deka kinacisalt, 12 doboz C vitamint, a szövődményekre is gondolva, halmoz­tam némi vegacilint és tetránt, néhány fertőtlenítőt, egy tartaté« hőmérőt, és tucat leértékelt zsebkendőt. Mást nem. És minthogy egy igazi topó nem a vakvilágba, hanem módszeresen dolgo­zik, elkészítettem önmagam gyógyszeres betáplálásának tervét. Bár tudtam, hogy az influenzát úgyis megkapom, még­is olyan pontosan működtem, mint egy komputer. Vagyis szigorúan betartot­tam saját előírásaimat. A veKkerem éj­szaka két óránként csengett. Minden to­pó tudja ugyanis, hogy elég két órán­ként cserélni a priznicet, amikor az ember még nem influenzás. Ettől elte­kintve éjszakáim nyugodtan teltek. Szóval állig gyógyszereden vár­tam, hogy rámtör az influenza. Több­ször tüsszentettem, volta« borzongása­im, egyik délután szédültem és mellkasi nyomás is jelentkezett. Gyorsan hozat­tam egy liter forralt bort. nafazolint és egy kiló citromot, a sálat az utcán az arcom köré csavartam, nehogy másokat is megfertőzzek. Boldogan lefeküdtem és hónom alatt a hőmérővel vártam az éjszakai fejleményeket. Már éjfél is elmúlt és még mindig semmi. A higany 36,4-et mutatott, kezdtem idegeskedni. Kiugrottam az ágyból és csináltam tíz fekvőtámaszt. A pulzusom alig kilenc­ven. A paplant kicseréltem egy vékony pokróccal, lábam kidugtam, fejemről le­dobtam a hálósapkát. Reggelre aztán teljesen gyanússág vált a helyzet. Kide­rült ugyanis, hogy ez sem használt. Ahogy öltözés közben vizsgáltam ma­gam, valósággal környékezett a rosszul- lét — be kellett vallanom önmagámnak, hogy itt a járvány vége és velem az a szégyenteljes dolog történt, hogy még mindig nem kaptam meg az influenzát. Egy becsületes hipochonder termé­szetesen ebben nem nyugodhat meg, rni- közben körötte már százezrek ágynak dőltek. Egyik óráról a másikra elhagy­tam a gyógyszereket és a priznicet. Erre szédüléseim és mellkasi szorongá­saim is elmúltak. Már az újságok is ír­ták, hogy sZünőben az influenza jár­vány. Be «ellett látnom, hogy ezt a csatát elvesztettem. Ahogy mondtam, kezdhetem élőiről az életet. Majd örül­hetek annak, ha jön egy kis frontátvo­nulás. Még szerencsém, hogy ez a cir­kusz megviselte az idegeimet. Pillanat­nyilag idegnyugtatókat szedek. És, hogy fitten és pihenten álljak készen a kö­vetkező küzdelemre, esténként beveszek egy-két szem tardilt. Higyjék el nekem, ha az ember nem tud aludni, az rosz- szabb, mint egy betegség... (K)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents