Szolnok Megyei Néplap, 1970. március (21. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-21 / 68. szám
/ 6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. március St. Készül az ifjúsági válogatott QLGBÍUI mSmazuM A megyék közötti ifjúsági labdarúgó válogatottak területi tornája ebben az évben április 6 és 11 között kerül megrendezésre. Szolnok megye válogatottja Békés, Csongrád és Pest megyék társaságában Szegeden játszik a legjobbak közé jutásért. A tonnán az 1952. augusztus 1. után született játékosok vehetnek részt. Megyénk fiataljai Magyar Zoltán edző vezetésével megkezdték a kiválasztó jellegű felkészülést. Az előkészületi mérkőzéseken 48 tehetséges labdarúgót figyeltek meg és közülük kerül ki az a tizenöt játékos, aki megyénk színeit képviseli. örvendetes, hogy feltűnően sok tehetséges labdarúgót találni a viA Szolnoki Olajbányász férfi kosárlabda csapata tavaly került az NB Il-be. Újonc létükre mi más célt tűzhettek volna maguk elé, mint azt. hogy bent maradjanak a másodosztályban. Ezt jó játékkal teljesítették is, a 9. helyen végeztek és szereplésük minden dicséretet megérdemel. Azóta nagy változások történtek. Az NB II addigi három csoportos mezőnyét kettőre csökkentették 14-es létszámmal s ahogy Suba Sándor edző mondotta, erősödött a mezőny. Különösen, ha azt is figyelembe vesszük, hogy három NB I-et megjárt csapatot is ide soroltak. Aztán változott az Olajbányász csapatának összetétele is. Pataki és a két Balogh munkahelyi elfoglaltság és családi okok miatt abbahagyta, Holocsi bevonult Megváltozott mezőnyben megváltozott csapattal mi lehet ismét a cél? Biztosítani a ben tmarad ást. Mert nem sikerült erősíteni sem. Ádám Balázs, aki az elnökség részéről patronálja a szakosztályt, erről a következőket mondatta: — Erősíteni nem tudtunk, mert akikre számítottunk volna, azoknak nem tudtuk bizv-r'tqni a kért feltételeket. Aki jött volna, megkapta amit kért ott, ahol volt és maradt. Szolnokon viszont nem jelentkeznek azok, akik megütik ezt a szintet. Ezért a magunk módján próbálunk segíteni. Két csapatot szerveztünk középiskolás ifjúságiakból, valamint serdülő és úttörő korúakbóL SZOMBAT Labdarúgás. NB IH: Szolnoki Olajbányász—Saabo Lajos SB MÁV sporttelep, 15.30. Megyei I o.: Szó. Cukorgyár—Tószeg Cukorgyári pálya, 15.30, Csiák i. ,lb. Lehel II—Szó. MTE II Jászberény, 15. Sakk. Megyei egyéni bajnokság, VI. forduló 8.30, VII. forduló 16.30, Szolnok, Tiszaparti gimnázium. Teke. NB H: Szolnoki MÁV— KISTEXT Járműjavító, 4-es tekepálya, 15. Idegenben szerepelnek: Németh Ilona női tőrválogatón, a labdarúgó NB m-ban a Szolnoki Vegyiművek Debrecenben az Elektromos ellen, a kosárlabda NB UI-ban Mezőtúr Szarvason. VASÁRNAP Atlétika. Megyei mezei futóbajnokság, Szolnok, Vosztok út végén, 10. Kosárlabda. NB H, férfi: Szó. Olajbányász—Bp. HSC, közgazdasági szakközépiskola, IÖ.40, NB III férfi: Karcagi Fáklya— Szegedi VSE gimnázium, 10.30, Szó. Vegyiművek—Hódmezővásárhely, közgadaságl szakközép- takola, 9. Sakk. Megyei egyéni bajnokság, vm. ford.: 16.30, megyei középiskolás bajnokság, városi KISZ felszabadulási verseny, 8 oratói, mind Tiszaparti gimnázium. Megyei H. osztály: OJszász —Tiszafóldvar, Kenderes—Jászapáti, Cibakháza—Szó. O'aiba- nyász II. Városi, járási úttörő és kisdobos verseny, Jászberény, városi úttörőház, Bercsényi űt. 9 óra. Torna. Üttörő olimpia I—II. o. versenye. Szolnok, lánvok Költői út, üúk Tallinn körzeti iskola, 9. Vívás. Vándordijas kupa medve! középiskolás csapatok rédéki egyesületeknél. Erre jellemző az is, hogy a leszűkített. 19-es keretben 12 vi-| déki; és 7 szolqpki játékos van. A fiatalok nagyon szorgalmasan készülnek és az indulásig még három edzőmérkőzést játszanak. Ha tehetségükkel akarat is párosul, akkor jobb eredményt érnek el, mint tavaly. A 19-es keret: Nagy, Mar- cis (Jb. Lehel), Kolessza (Karcag), Herkó (Cibakháza), Németh (Tiszaföídvár), Vargái (Jászjákóhalma), Rátóti (Ujszász), Kormos (Túrkeve), Fejes (MAFC), Mészáros (Rá- kóczifalva). Csontos (Török- szentmiklós), Rozsán, Szath- mári, Garics, Bujdosó, Király (SZMTE), Kelemen, Bemáth (SZMÁV), Borbély (Kunhegyes). Nem kis áldozat ez az egyesülettől. de reméljük, hogy lesz belőlük utánpótlás. Akik viszont maradtak — Káplár, Ácsai és társaik — a mostoha körülmények ellenére is vállalták a játékot. Ügy vélekednek, hogy ha tavaly biztosítani tudták a bentmaradást,' akkor bízzák csak rájuk most is a csapat Sorsát Bár nincsenek köny- nyű helyzetben. Teremhiány miatt csak hetenként háromszor tudnak edzést tartani, azt is este 8-tól 10-ig. Hiába bizo-sítana a gazdaságvezetés munkaidő kedvezményt a játékosoknak. ha abban az időben nem tudnak edzésre járni. Ennek dacára mindent megtesznek a bennmaradás érdekében, azon lesznek, hogy megyénk egyetlen minőségi férfi kosárlabda csapata becsülettel helytálljon. Soraik erősítése érdekében várják a fiatalok további jelentkezését, de azokét is, akik korábban kosaraztak és úgy érzik, hogy megütik az NB II színvonalát (pi) Á labdarúgó EB sorsolása Tegnap volt Rómában a labdarúgó Európa Bajnokság sorsolása. Nyolc ország válogatottját kiemelték és hozzájuk sorsolták a többi résztvevőt Magyarország válogatottja a II. csoportba került, ahol Bulgária van kiemelve. Ebben a következő négy csapat játszik a csoportelsőségért: Bulgária, Magyarország, Franciaország, Norvégia. Az idén egy mérkőzést játszik a magyar válogatott, O’ nilzH/v Hpvr1 ín! Évií-ín szere, Szolnok, Bajcsy-Zs. u. isk. 9,15. Labdarúgás. NB I B: Szolnoki MTE—Kecskeméti Dózsa MTE sporttelep, 15.30, Bacsó. NB II: Jb. Lehel—Szolnoki MÁV Jászberény, 15.30. Hegyes. NB III: Kilián FSE—Rakamaz Vincze. — Megyei I. o. Jászsági csoport: Üjszász—Szó. Gépjavító, Bokor, Jászjákóhalma—Szászberek, Dobos, Jászárokszállás—Jb. Vasas, Grámán. Kunsági csoport: Karcag—Rákóczifalva, Ozsvár, Túr- kévé—Kunhegyes, Füzesi, Mezőtúr—Szó. MÁV n. Kollai, Kun- szentmarton—Kisújszállás, Gergely, K. MEDOSZ—Törökszentmiklósi Vasas 15.30, Pálinkás. — Megyei II. o. Jászsági csoport: Jászfény sízaru—Kilián FSE II., Detki. Vásárhelyi SE—Szó. Vegyiművek II. Cukorgyári pálya, 10, Ari, Dózsa SE—Jászapáti, Mihályi, Rákóczi újfalu—-Jászláéi ány, Kubányi, Szó. Traktor— Jászkisér, Tóvizi, Szó. Olajbányász II—Zagyvarékas, Lázár. — Kunsági osooort: Tisza Cioö II— Bzabó L. SE II, Pató. Tfszaföld- vár II—Cibakháza, Csák T., Mezőtúri FT—Abádszalók. Baranvi, Tiszafüred — Fegyvernek. Ré- pánszki, Tiszagyenda—Tiszate- nyő. Kocka. Szelevénv—Kengyel, Gere, Szajol—Rózsa F. SE, Kovács. Idegenben szerepelnek: A női kosárlabda NB 1-ben a Szolnoki Vörös Meteor a Bo. Elő^e ellen, B. Nagy Pál a párbajtőr válogatón megyénk felnőtt b'rkozoi területi szabadfogású bajnokságon Debrecenben, a Szó. MÁV felnőtt kötöttfogású birkózói minősítő versenyen N'^v^ő-ö- «ön. az a^+sb+enirz NB TT-^en ! a Szó. MÁV Cegléden. az NB TTT-ban a Jb L^e1 TT'v5<tún/;’'á- pon. a Szó. VT’z.Tr; ö^oo. a ko- cát'iaV'fia NB TTT-ban Knn^ent- márton Gyu’án, a NB TTT-ban a Tisza Cipő Nyírbátorban, Tissaföldvár a Szalvai SE ellen. Gyakorlott gépírónőt alkalmazunk gyakorlottságának megfelelő fizetéssel a Vízügyi Igazga- íóség építési osztályán. (Jelenleg Szolnok, Vöröshadsereg u. 5. sz. alatt, később a városközpontban már épülő székházban.) Jelentkezés személyesen vagy 11—256 telefonon III. 31-ig. Hivatásos gépkocsivezetői jogosítvánnyal anyagbeszerzési á lást vállalnék, esetleg másodállást. Jó anyagismeret” jeligére a szolnoki hirdetőbe. Szolnoki Építőipari Javító és Szolgáltató Vállalat — alkalmaz szolnoki telephellyel — éjjeliőröket, — valamint 3ZTK elszámolásban jártas ÍZTK ügyintézőt. — Jelentkezni jehet: Szolnok, Kossuth tér Irodaház. Személyzeti előadó. Háziipari Szövetkezet Szolnok, Magyar u. 14. — leinformálható anyagmozgatót feltesz, azonnali belépéssel. Rövidített munkahét, fizetés megegyezés szerint. Azonnali belépéssel felvételre keresünk tehergépkocsi kísérőt Kelettextil Vállalat Szolnok, Ré- kasi út, 12-es autóbusz végállomása. Figyelem: Vasesztergályost, —r autogén és villany hegesztőket műhelykocsira változó munkahellyel azonnali belépéssel felveszünk. — Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezés személyesen a Tiszántúli Talajjavító és Talajvédelmi Vállalat Szolnok megyei irodáján, Karcag, Püspökladányi u. 82. alatt. Szolnoki Építőipari Javító és Szolgáltató Vállalat szolnoki telephellyel alkaimaz — volumenfejlesztés m.att építőipari árelemzőt, kőműves, asztalos, lakatos, villanyszerelő, vízvezetékszerelő szakmunkásokat, kőművesek mellé segédmunkásokat. 44 órás munkahét, minden második szombat szabad. Jelentkezni lehet: Szolnok, Kossuth tér, Irodaház, személyzeti osztály. Főmérnöki munkakör betöltésére pályázatot hirdetünk. Feltételek: faipari vagy erdőmérnöki végzettség, vagy felsőfokú faipari technikumi végzettség, — többéves termelő üzemi gyakorlat. Azonnal felveszünk középfokú végzettségű — gyakorlattal rendelkező tervest, továbbá szak^ . képzett, gyakorlattal rendelkező gyors- és gépírót. Pályázatokat: Faipari Vállalat — KisújszáPás, Arany János u. 4. sz. alá személyesen vagy írásban kérjük. Azonnali belépéssel alkalmazunk egy mérlegelő adminisztrátort kettő műszakos munkakörbe. Első műszak 7—15 óráig, második műszak 13—21 óráig. Jó kereseti lehetőség. 5 napos munkahét. — Jelentkezni lehet: Álla tif ehér je Takarmányokat Előállító Vállalat. Szolnok, Tószegi út. A Középtiszai Állami Gazdaság magasépítési részlege felvesz kőműveseket, asztalosokat, valamint segédmunkásokat. Dolgozóink részére szállást, étkezést biztosítunk. — Jelentkezni lehet: Középtiszai Állami Gazdaság, — magasépítési részlegén. A törökszentmiklósi VTVB költségvetési üzeme fevételre keres kőműveseket, valamint kőművesek mellé segédmunkásokat, és utcaseprőket a város területére. „Bérezés megegyezés szerint. — Jelentkezés: Törökszentmiklós, Táncsics M. u. 26. A BVM szolnoki gyára (Épületelemgyár) Szolnok, Tószegi út azonnali belépéssel állandó munkára felvesz: férfi és női segédmunkásokat, lakatos, hegesztő, burkoló, vízvezetékszerelő, villanyszerelő, elektroműszerész, — betonelemgyártó, kőműves, szobafestő, mázoló, üvegező, asztalos, Diesel mozdonyvezető szakmunkásokat, kocsirendezőket, tolatásvezetőket, targoncavezetőket és vasúti tarifőrt. Jó kereseti lehetőség, fizetés megegyezés szerint. — Minden második szombat szabad. — Vidékieknek munkásszállást biztosítunk. Felvételre jelentkezni lehet a gyár munkaügyi csoportjánáL A Szolnbfc megyei Tanács Kórházának Igazgatósága (Szolnok, Vörösb?»dse’'eg u. 25.) karbantartó műhelyéhez — műhelyvezetőt keres. Kazánfűtői vizsgával rendelkezők előnyben részesülnek. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés a megyei kórház műszaki osztály vezetőjénéL A Szolnoki Járműjavító üzem lakatos, hegesztő. kazánkovác*9 szakmunkásokat, és férfi segédmunkásokat keres felvtelre. továbbá gyakorlattal rendelkező szakképzett gvors- és gépírót. — Jelentkezni lehet: az üzem munkaügyi osztályán. Talajerögazdálkodásí üzemegység felvételre keres szolnoki munkahelyre vontatóvezetőt és segédmunkásokat, törökszentmiklósi munkahelyre vontatóvezetőt. Jelentkezés: Szolnok, Nád u. 1. alatt. INGATLAN: 804 n-öl telek eladó, két részben is. — Szandaszőllős, : Vörösmező u. 52. Eladó 3 szobás ossz komfortos azonnal beköltözhető családi ház 675 n- öl kerttel Karcag központjában. Füredi u. 8. Érdeklődni : Varga György, Füredi u. 10. Központban két vagy háromszoba •— mellékhelyiségekkel irodának, — esetleg munkásszállásnak kiadó. Szolnok, Petőfi VENNEK 400—600 nöl diófás kertet vagy vegyes gyümölcsöst, melyben többségben diófa van. „Diófás” jeigére a kiadóban. JÖ fekvésű 120 n-öl telek eladó. — Sipos kertész, Szolnok, Al- csisiziget. ______|______ E LADÓ 400 n-öL telek a 6-os busz végállomásnál. Érdeklődni: Varga István, Szolnok, Alc6isziget 8i/a. szám. SZOLNOK — Állami Gyümölcsösben 300 n-öl kert nagyobb részben szőlő, eladó. — Úgy a nőtt felesben szőlő kiadó. Érdeklődni Szolnok, Ko- lozsvárí u, 27. TISZAFÖLDVÁRON. főútvonalon kettőszobás összkomfortos- ház azonnal beköltözhetően eladó. Tiszaföídvár, Dehel u. 15. szám. S'7 A ATf> Ä57AT 400 és 800 négyszögöl — közművesített építési telek — eladó. V-f-Wpl AfJJTŰ: S701nolr. DÓTi^a Ov. u. 11. sz alatt. Telefon: 11—456. KÉTSZOBÁS családi ház beköltözhetően eladó. Szolnok, Sirály u. 19. FORGALMAS műút mellett vállalatok, tsz-ek részére áru- értékesítés céljára alkalmas sarok telek házzal eladó. Törökszentmiklóson. Érdeklődni: Kilián György u. 2. szám ^ alatt. ELADÓ Alcsi-sziget, Holt-Tiszaparton 1400 n-öl _ szántóföld. Érdeklődni : Szolnok, Kalász u. 9. ELADÓ Szandaszőllős, Kiss J. u. 33. — két szoba összkomfortos családi ház. 1025 n-öl telekkel vízművesítve, kertészkedésre alkalmas. kettöszobAból álló családi lakóház egyszobás bérházi lakáscserével eladó. Szolnok, Horgász u. 4. szám. 500 n-öl gyümölscsös — két rész — eladó. Szandaszőllős, Körte u. 2. szám. TISZAFÖLDV AR — Nyúl utca 13. szám alatti lakóház azonnali beköltözéssel el- adó. ____. R AKÖCZIFALVA, — Lenin u. 51. sz. 1,5 szobás családi ház 2900 n-öl kerttel, gazdasági épülettel eladó. Érdeklődni: Lenin u. 43. alatt. JÁSZBERÉNY, Mészáros Lázár utca 6. sz. alatti beköltözhető 3 szoba összkomfortos ház, eladó. VÁLLALATOK figyelem! Balatoni 393 négyszögöles közművesített telek A1 sóőrsön — központban strand állomás mellett eladó. Tévőmé. Gyarmat. Veszprém m. Vöröshadsereg g 84. szám.___________ K ÉTTOSZOBAS kertes ház bérházi lakáscserével eladó. Szolnok, Hold u. 2. BEKÖLTÖZHETŐ kétszobás kertes ház eladó. Szol- nok, Rózsa F. u. 24. HÁZHELY eladó. — Kertvárosban, Napsugár úton. Érdeklődni : Szolnok, Sü- tó u. 27. _____________ L AKÓHÁZ 534 n-öl szőlővel beköltözhetően eladó. Tisza- f öld vár, Ószőllő. — Bajtkay u. 127. ADA^-VÉTEL: ROZS AKI — félezer gyönyörű újdonság. Ezüstfenyők, díszcserjék. gladlolusz, ribizli, egres, málna. — Színes tájékoztató nagyarjegyzékünket, — díjmentesen megküldjük. - Szállítás postán. Szálkái kertészet. Budapest, VT.. Népköztársaság u. 8. szám._________________ B OKORRÓZSAK a legkiválóbb fajtákból kaphatók. Molnár, Törökseentmik- lós, Sziklai u. 6. __ MÁJUSTÓL fagyokig termő eperpalánta ötven darab szállítással nyolcvan forint. Onderka, Bá- taszék. RÉSZLETFIZETÉSRE rekamiék, garnitúrák. fotelágyak. Kérjen képes árjegyzéket. Román kárpitos. Budapest. Na <?y mezfő utca hatvanhat. TAKARMÁNY cukorrépa és lucerna eladó. Szolnok. Gárdonyi u. 6.__________ 5 ' SZEMÉLYES alumínium csónaktest 500-as Pannónia motorral eladó. Tis/a- kécske. F^lszab^du- lá<; út 28. Dr. Bedö Ts*vénné._____________ T Kvn \ cry a s csehszlovák hálószoba bútor jó ál!^r>o*ban ^ladó. Jászberény, Diófa utca 16.__ R ADIATOR kályhával együtt ió állapotban feladó. Szolnok, Sütő u. 27. Megváltozott hslyze’ben, változatlan céllal 629-es típusú és Minikalor olajkályha beszerezhető „TISZA” Lakásfelszerelések Áruházában, Szolnok, Beloiannisz u., 34. „METRO” Vas- és Edényboltban, Törökszentmiklós, Kossuth L, u. 119. „METEOR” Vas bolt ban, Jászberény, Lehel Vezér tér 34. „VÉNUSZ” Vas-Műszaki boltban Kisújszállás, Kálvin u. 3. „601-es” Vegyesiparcikk boltban, Martfű, Szolnoki út. Hirdessen a NÉPLAP-ba Az OKGT Nagyalföldi Kutató és feltáró üzem azonnali belépésre keres gyakorlattal rendelkező gyengeáramú elektroműszerészt, javító munkakörbe, továbbá tűzrendészeti előadót, és gyors gépírót Jelentkezés* személyesen, vagy írásban a személyzeti osztályon, Szolnok, Körösi, u. 46. sz. alatt SIKLÖHAJÓ 175 cm3 König, 500 cm3 König, 700 cm3 DKV eladó. Szolnok, Mártírok útja 23. PIANÍNÓ többszörös aranyérmes keveset használt — nyolcezer forintért eladó. Szolnok, Bálvány u. 2. gépjármű: OPEL Kadett 1963- as típusú eladó. t~ Karcag, Toldi u. 14. szám. KIFOGÁSTALAN állapotban lévő Gaz—51 típusú 2.5 tonnás tehergépkocsi, műszaki viszgázott eladó. Megtekinthető: Építőipari Szövetkezet Mezőtúr, Bajcsy-Zs. u. 37/a. JÓ állapotban Skoda 445-ös eladó. Érdeklődni: 17 órától, szombat, vasárnap egész nap. Vegyiművek, V. ép. fsiz. 1. Kiss. HARMADIK negyedévi Trabant kiutalás átvehető megegyezéssel. Ajánlatokat: „Napsugár” jeligére a szolnoki hirdetőbe. 500-as Trabant Combi felújított állapotban eladó. Zagyvarékas, Egység u. 9, CH rendszámú Wartburg személygépkocsi műszaki vizsgázott eladó. Cibakháza, Lenin u. 8. — Kacziba. __________ MOSZKVICS 403-as családi okokból eladó. Szolnok, Vörös- csillag u. 2. Bán. 250-es MZ motorkerékpár eladó. Szolnok, Horgász u. .35. SÖTÉTZÖLD Peugeot 40# Diesel 1968-as — 23 000 km-t futott, garázsban tartott, elsőkézből eladó. — „Készpénzért” jeligére a szolnoki hirdetőbe. DANUVTA műszaki vizsgázott eladó. — Jászberény, Kengyel utca 9. Farkas. 601-es Trabant Combi eladó. Budapest, vni., Práter u. 44/a. Csontos. VEGYES: si.tUA.v_.. siiexmeK készítését kiválasztott mintákból beépítve Szolnok megye területén vállaljuk. — Aj egyéni kívánságokat is kielégítjük. Megrendelés: Építőipari Ktsz — Tiszaföídvár. címre küldjék. MENYASSZONYI ruhát kölcsönzők. Szolnok, Verseghy u. 32. sz. KÖZLEKEDÉSÉPÍTŐ Vállal*; t Szolnoki Főépítésveztítösége — albérletet keres fiatal házaspár részére egy gyermekkel. Ajánlatokat Szolnok. Rákóczi út 6. alatti építésvezetőség címre kérjük. ÉPÜLŐ társasházban társak lennénk sürgősen. — „Mérnök” jeligére a szolnoki hirdetőbe. SZŐRSZÁLAIT véglegesen eltávolítja rövidhullámmal, Kiss kozmetika Szolnok, Somogyi Béla út 2. (Szabadság térnél.) FIGYELEM! Vásároljon a Tisza-hídnál (Szolnok, Szabadság tér) nemrég megnyílt divatáru üzletben — hímzett kötöttruhát, kosztümöt, férfi és női pulóverek, blúzok, övék — divattáskák nagy választékban. MŰANYAG és papír tapétázást vállalok, lakosság és közüle- tek részére. Szolnok, Sarló u. 9. sz. Balázs. LAKÁSCSERE: SZEGEDI — szoba konyhás gázos lakásomat elcserélném szolnoki két három stzobásj-a. „Nyári csere” jeligére a szolnoki hirdetőbe. HÁZASSÁG: 50 ÉVES nőtlen jő kereső anyagiakkal rendelkező szakmunkás keresi-független nő ismeretségét házasság céljából. „Ta- vaszvárás” jeligére a kiadóba. M EGISMERKEDNÉK házasság céljából — szolid, házias nem dohányzó nyugdíjas 68 éven felüli nővel. Nyugdíjas tisztviselő vagyok. „Nyugodt Alkony” jeligére a szolnoki hirdetőbe. Keresünk felvételre ács, kőműves szakmunkásokat es kubikosokat. — Brigádokat is. Keresünk továbbá villanyszerelő* két és lakatosokat. Magas kereseti lehetőség Kiemelt pótlékot fizetünk. Egyéb juttatásokat a kollektív szerződésben foglaltak szerint biztosítunk. Jelentkezés: Nehézipari Építő Vállalat Szolnok, Tisza* menti Vegyiművek címén. Hétvégi műsor