Szolnok Megyei Néplap, 1970. március (21. évfolyam, 51-75. szám)

1970-03-21 / 68. szám

2 Szolnok megyei néplap 1970. március 21. Tegnap esti helyzetkép a külpolitikában Miként ez várható volt, széleskörű visszhangot keltett az NDK és az NSZK kormányfőinek erfurti véleménycseréje. Oldalaidon át idézhetnénk a kommentárokat és értékeléseket, hely hiányában azonban kénytelenek vagyunk csupán jellem­ző mondatok idézésére szorítkozni. A varsói Zycie Warszawy például hangsúlyozza: csakis a szocialista közösség erejének köszönhető, hogy az NSZK kénytelen volt elismerni a jelen­legi Európa egyiK alapvető realitását, azt, hogy belátható időn belül lehetetlen Németország egyesítése. Ilyenmód azt a tényt is elismerte, hogy az NDK Európa jelenlegi és elkövetkező történelmének szilárd tényezőjévé vált. Az A1 Nour című iraki lap megállapítja: az NDK, a szo­cialista közösség tagja, nemzetközi tényezővé vált. A Lumea című bukaresti hetilap az NDK politikája győzelmeként ér­tékeli az erfurti találkozót. A belgrádi Politika háromhasá­bos cikkének címe: Megtört a jég. A Borba jelentősnek tartja, hogy Erfurt után május 21-én Asselben jön a folytatás. A párizsi Le Monde szerint a Stoph—Brandt találkozó legfőbb eredményét már elérték, mielőtt a tulajdonképpeni eszmecse­re elkezdődött volna: azt, hogy a két német államférfi május­ban újból találkozik. Wilson brit miniszterelnök az alsóházban szívélyes sza­vakkal emlékezett meg az erfurti találkozó létrejöttéről. Was­hingtoni kormánykörök „megnyugtatónak” nevezik a találko­zó lefolyását és pozitívumnak minősítik a májusi újabb talál­kozót. Olaszországban a kormányválság 41. napja után ismét ott tartanak, ahol az első napon. Akkor is Rumort bízta meg Sa- ragat az új kormány megalakításával, s minthogy Rumor után Moro és Fanfani kísérletei is kudarcot vallottak, a köz- társasági elnök pénteken ismét Rumort kérte fel. Kambodzsában a helyzet még mindig eléggé zavaros, leg­alábbis ez derül ki a hírügynökségek — olykor ellentmondá­sos jelentéseiből. Egy saigomi jelentés szerint a puccsal ura­lomra jutott új kormány kész erőt alkalmazni Norodom Szi- hanuk ellen, amennyiben az emigráns kormányt kívánna ala­kítani. Egy másiK jelentés szerint „jobboldali puccs” készül, holott, az eddigi hírekből úgy tűnik: már a szerdai puccs is éppen eléggé jobboldali volt. Annyi mindenesetre tény, hogy noha az új kormány Kambodzsa eddigi semlegességi politiká­jának folytatását jelentette be, helyzete még nem szilárdult meg, mert a fontosabb középületeket változatlanul harckocsik őrzik. (KS) INDENFELÖ 1 U Thant üzenete BUENOS AIRES Bomba robbant csütörtö­kön Brazília Buenos Aires-i konzulátusán, a robbanás megsebesítette az alkom- zult. és károkat okozott az épületben. A rendőrség fel­tételezi, hogy az ismeretlen merénylő a brazil katonai ■ j unta elleni tiltakozásul kö­vette el tettét WASHINGTON Stokely Carmichael, a Fe­kete párducok pártjának volt vezetője szerdán este New Yorkba érkezett Cáré mdchael 1868 szeptemberé­ben hagyta el az Egyesült Államokat, 1969-ben. pedig lemondott a pártban betöl­tött tisztségéről. Mindezideig Afrikában tartózkodott. Ha­zatérésének hírét washing­toni források közölték. PONN Heinemanm nyugatnémet államelnök gépkocsija csü­törtökön Bonntól északra, az Bisen felé vivő autópályán összefutott egy másik autó­val. Az elnök sérülés nél­kül úszta meg a balesetet HONOLULU A honolului földrengésjel­ző intézet műszerei csütör­tökön hatos erősségű földlö­késeket jeleztek az Aleuti- szigetek térségében,. Nincs hír arról, hogy a rengések a Csendes-óceáni térség más területeit is elérték volna. NIAMEY Franciaország és Kanada négy afrikai orsz-^ .,jószol­gálati’’ közbenjárására csü­törtökön megegyezett abban, hogy a kanadai Quebec ál­lam belép a francianyelvű országok kulturális és mű­szaki együttműködési szer­vezetének tagjai közé. A kompromisszumos megálla­podás másik oldala: az otta­wai szövetségi kormány vé­tójogot kapott Quebec tevé­kenységének elbírálásában. MOSZKVA A Szovjetunió felső és középfokú oktatási intéz­ményei ebben az évben több mint kétmillió szakembert bocsátanak szárnyra. A 600 ezer főiskolai diplomával rendelkező fiatal között 230 ezer mérnök és 67 ezer köz­gazdász van. MADRID A spanyol rendőrség négy embert vett őrizetbe kábító­szercsempészés miatt. A le­tartóztatottaknál négy kiló hasist találtak. BONN A Bundestag költségvetési iibzottisága csütörtökön há- romszázmilió márkát sza­vazott meg a szövetségi ha­ditengerészetnek hat ame­rikai gyártmányú tenger- alatt'áró beszerzésére. A szociáldemokrata párti Bulle­tin szerint minderre azért volt szükség, mert a Bun­desmarine hat tengeralatt­járója elavult BONN A nyugatnémet légierő csü­törtökön már a 118. Star­ghter-típusú repü’őgepét veszítene el. A pilótának si­került katapultá'n'a. s így csupán kisebb sérüléssel úszta meg a szerencsétlen­séget U Thant, az ENSZ főtit­kára a faji megkülönbözte­tés felszámolásáéért vívott harc nemzetközi napja al­kalmából — amelyről már­cius 21-én emlékezik meg a világ — üzenetet hozott nyilvánosságra. —» A faji megkülönböztetés az embe­riség egyik legkiélezettebb problémája. U Thant véle­ménye szerint 1971. a faj­gyűlölet és a faji megkülön­böztetés elleni harc nem­zetközi éve lesz. A faji megkülönböztetés elleni harc napja alkalmá­ból hasonló üzenetet hozott nyilvánosságra Angie Brooks asszony, az ENSZ közgyűlés 24-ik ülésszakának elnöke, aki egyebek között hangsú­lyozta, hogy a faji megkü­lönböztetés szégyenletes rendszerét a Délafrikai Köz­társaságból más afrikai or­szágokba exportálják. Sztrájk az USÁ-ban Gyors ütemben terjed az Egyesült Államokban a le­vélhordók bérsztrájkja. A, sztrájkhoz, amely New Yorkban kezdődött, a város közvetlen környékének pos­tahivatalain kívül újabban már több nagyváros, így St Paul levélhordói is csatla­koztak Hozzávetőleges becs­lések szerint eddig már több mint; 30 millió különböző postai küldemény. levél, csomag és könyv halmozó­dott fel a New York-i és más postahivatalokban. A sztrájk komolyan fenyegeti az érintett városok, sőt az egész ország gazdasági éle­tét: ha a sztrájk nem ér véget a jövő hét elején, a New York-i értéktőzsde is zárva marad. A levélhordók mintegy 12 százalékos béremelést köve­telnek. A postai alkalma­zottaknak törvényes rendel­kezések tiltják meg a sztráj­kot, s ilyen akcióra eddig még sohasem került sor. A szakszervezetek vezetői a hi­vatalos tilalom ellenére ra­gaszkodnak a sztrájk folyta­tásához. Blount postaügyi minisz­ter azt mondotta. reméli, hogy a sztrájkot felfüggesz­tik, de semmiféle tervet nem ismertet a bérprobléma rendezésére. A washingtoni hatóságok egyelőre nem nyi­latkoztak arról, hogy milyen intézkedéseket akarnak fo­ganatosítani a postai forga­lom biztosítására. Javíts New York-i szenátor java­solta, hogy a kormány al­kalmazzon katonaságot a küldemények feldolgozására és továbbítására; Közel-Kelet ADEN A Dél-jemeni Népi Köztár­saságban pénteken hajnal­ban, végrehajtották a halálos ítéletet azon a nyolc vád­lotton, akiket március 8-án államellenes bűncselekmé­nyek miatt ítéltek el. KAIRÓ Anvar Szadat, az EAK ai- elnöke. csütörtökön a kairói egyetemen elhangzott beszé­dében kijelentette, hogy az EAK elleni izraeli agresszió eszkalációja az Egyesült Ál­lamok utasítására folyik. Az amerikaiak ugyanis, az egyiptomi álelnök szerint, ja­nuárban azt követelték Iz­raeltől, hogy június 30-ig. az- az a líbiai Wheelus Field tá­maszpont kiürítéséig döntse nieg az EAK-han hatalmam levő rendszert. Értesüléseink vannak arról, — folytatta Anvar Szadat —, hogy ta­valy októberben megállapo­dás született az Egyesült Ál­lamok és Izrael között, amely szerint újabb támadást haj­tanak végre, mivel az idő nem az izraelieknek dolgozik. Az RKP határozata A pénteki román lapok közük a Román Kommunista Párt Központi Bizottsága csü­törtökön véget ért plenáris ülésének anyagait, az elfo­gadott törvénytervezeteket, illetve tájékoztatásokat, va­lamint Nieolae Ceausescu felszólalását. A párt taglétszámáról. — összetételéről és szervezeti felépítéséről előterjesztett tá­jékoztató fontosabb adatai a következők: A Román Kommunista Pártnak 1970. március 1-én 1 999 720 tagja volt, 139 000-rel több, mint 1968 végén. A párt tagjai közül 866 290 munkás, az összlétszám 43,7 százaléka. A Román Kommunista Párt 1969-ben kifejtett nem­zetközi tevékenységéről és 1970. évi kapcsolatainak ter­véről előterjesztett tájékoz­tató hangsúlyozza, hogy a múlt évben jelentősen fej­Áthéni tárgyalások Ciprusról Pípinelisz görög külügymi­niszter pénteken magához kérette az Egyesült Államok, a Szovjetunió és Törökor­szág athéni nagykövetét, hogy a ciprusi fejleményekről tár- gyaljor velük. A külügyminiszter külön- külöta fogadta a diplomatá­kat. s azok a tanácskozásról távozóban, elzárkóztak min­denfajta nyilatkozat elől. A megbeszélés-sorozatra azok az Ankarából érkezett hírek adtak okot. melyek szerint a görögországi junta az Enozis (Görögország és Ciprus egyesítése) erőszakos megvalósítására készül. An­karai értesülések szerint a ciprusi nemzetőrség parancs­nokságán befolyásos, tisztek puccsot készítenek élő a szi- potcv-cvőo; függetlenségének aláásására. Az athéni kormány eré­lyesen cáfolta ezeket a hí­reket A meggyilkolt Georgadzisz volt ciprusi belügyminisz­ter egy közeli barátja, Ma- kariosz elnök jelenlétében kijelentette: tudomása van arról, hogy az exminiszter, akit néhány nappal ezelőtt gyilkoltak meg, — a Maka- riasz elnök edlen március 8-án megkísérelt merénylet egyik szervezője volt és ma­ga akarta átvenni a hatal­mat. i lődött a román párt és állam nemzetközi tevékenysége. A szocialista országokkal vál­tozatosabbak lettek a kap­csolatok, amelyek különböző találkozóit, küldöttség- és tapasztalatcserék formájában realizálódtak. Az RKP jelen­leg 90 kommunista és munkás­párttal, 22 nemzeti-felszaba­dító mozgalommal és demok­ratikus párttal, mintegy 20 szocialista párttal és más haladó politikai csoportosu­lással tart fenn kapcsolatot A tájékoztató rámutat: az RKP úgy véli, hogy a nézet- eltérések ellenére, amelyek a kommunista pártok között fennállnak és fennállhatnak, nem az a döntő, ami elvá­lasztja, hanem ami egyesíti őket. A jelentés kifejti a Román Kommunista Párt­nak azt a nézetét, hogy az együttműködési kapcsolato­kat nem lehet egy szocialis­ta államcsoportra korlátozni, hanem biztosítani kell az együttműködést a szocialista világrendszer összes államai között, e rendszer egysége érdekében. Az RKP 1970. évi kapcso­latainak tervével Összefüg­gésben a tájékoztató kijelen­ti: „A jelenlegi feltételek között az RKP legfőbb inter­nacionalista kötelességének tartja, hogy senki semmi olyat ne tegyen, ami a kom­munista mozgalomban fenn­álló nehézségek súlyosbodá­sához vezetne. „A dokumen­tum szerint a Román Kom­munista Párt megtesz min­den tőle telhetőt a kommu­nista- és munkáspártok har­ci szolidaritásának megerő­sítéséért, valamennyi hala­dó és demokratikus erő egy­ségéért, a béke és a társa­dalmi haladás érdekében. Törökszentmiklós belte­rületén két négykkásos kétszintes társasházhoz sürgősen építőt keresünk. Telefon: 14. Könyvelés, Banáné. Kül- és belíö dl motorkerékpárok varrógépek, kerékpárok, garanciális és garancián túli kis- és nagyjavítását, bengercsiszolását, fő­tengely görgőzést, esztergamunkákat és MINDEN SZAKMÁB A VÁGÓ SZOLGÁLTATÁST rövid határidőre is vállalunk. Vasipari Vállalat műszerész üzeme, Szolnok, Mészá­ros L. u. 28. Telefon: 12—025. Megyei szerviz és garanciális javító állomás. II Erfurt után A két német állam kor­mányfőjének, Willi Stoph- nak és Willy Brandtnak csütörtöki találkozóját meg­előzően politikai körökben általános volt az a véle­mény, hogy ha megállapo­dás születik a párbeszéd folytatására, már pusztán ezt a tényt eredménynek kell elkönyvelni. Mint isme­retes. május 21-én n nyugat­németországi Kasselben is­mét tárgyalóasztalhoz ülnek a kormányfők. Ezt a célt tehát elérték: a magasszintű megbeszélések folytoltódnak a két német állam között. A két német állam tár­sadalmi berendezkedése annyira ellentétes, a felgyü­lemlett problémák köre oly széles és bo/iyolult, hogy a legoptimistább vélemények ezerint is igen hosszú idő szükséges az eredményes tárgyalásokhoz, és a szaka­szos előrehaladásra lehet számítani. Ilyen viszonyok között a tárgyalások szelle­mének fenntartása és a kö­vetkező ülés időpontjának kijelölése olyan eredmény, amit nem lehet figyelmen kívül hagyni. Nyilvánvalóan erre utal Willi Stophnak, az NDK miniszterelnökének az erfurti megbeszélések utáni televíziós nyilatkozata is, amely hasznosnak nevezte a találkozót A tárgyalások légkörét mindkét fél oldattnak, tárgy­szerűnek és józannak minő­sítette, amelyben Brandt nyugatnémet kancellár kife­jezése szerint mindketten valamivel többet megértet­tek a másik érveléséből. Az NDK delegációja két­ségkívül sokkal felkészülteb­ben ült Erfurtban tárgyaló- asztalhoz. mint a nyugatné­met küldöttség. Az NDK már hetekkel ezelőtt kidol­gozta és megküldte szerző­déstervezetének szövegét Bonnba. amely alkalmas a két német állam közti prob­lémák rendezésére. Ez olyan pozicíót biztosított az NDK képviselőinek Erfurtban, hogy már a tárgyalások első percétől a lényegről beszél­hettek: felvázolhatták azokat a valóságos tennivalókat amelyeket el kell végezni a két német állam kapcsola­tainak rendezésében. A tennivalók élén a nor­mális, egyenjogúságon ala­puló, minden megkülönböz­tetéstől mentes kapcsolatok létesítése áll az NDK és az NSZK között a nemzetközi jog alapján. Ez a hírhedt Hallstein doktrína végleges elvetését követeli meg. A megfelelő kapcsolatok létre­hozása indokolttá tenné a két ország között az erő­szaktól való kölcsönös tar­tózkodást, az államhatárok garantálását, az atomfegyve­rekről való lemondást. a fegyverzet csökkentését Ez az út vezethet el n két né­met állam nemzetközi jogai­nak kiterjesztéséhez, neve­zetesen az Egyesült Nemze­tek Szervezetébe való fel­vételükhöz. Erfurtban a nyugatnémet fél nem adott elő semmi" féle tervezetet a megbeszé­lések tárgyköréről, csupán néhány általános megfogal­mazású elképzelést említett, mint például a Németország megosztottságából eredő kö- vekezménvek enyhítését. Tel­jesen világos azonban, hogy amíg az alapvető kérdése­ket meg nem oldják, addig a részletek vagy másodren­dű problémák nem kaohat- naV elsőbbséget. Mint az NDK miniszterelnöke kije­lentette, ha a normáüs nem­zetközi jogi kapcsolatod létrejönnek akkor szó eshet egyéb kérdésekről is. A jelenlegi nyugatnémet kormány nagy tehertétel­ként viseli azt a politikai örökséget, amelyet a két év­tizedes kereszténydemokrata vezetés ráhagyott és a par­lament ellenzéki padsoraiban jelenleg is képvisel. A ha­ladó közvélemény a két né­met államban, de külföldön is joggal várja el most a Brandüt-karmánytól, hogy feleljen meg — a választók többségétől kapott bizalom alapján — az előzetes vára­kozásoknak és verje vissza a szélsőjobboldal aknamun­káját. Csütörtökön a dániai Odense-ben nagyszabású szexvásár és porno-kiállítás nyílt. A szervezők a világ minden részéből idesereglő érdeklődőket színes szex­filmekkel, De Sade márki kínzókamréival. közös férfi­női szaunákkal örvendezte­tik meg. A legfőbb attrak­ciónak az az éjszakai lokál számít. amely „közvetlen részvételt’’ ígér a 19 dollár leszurkolása fejében megte­kinthető npfivszabású, élő „szex-show”-ban. Megnyitó beszéd is volt, ame’yet egy Fannv Miranda nevezetű, pornográf művei­ért a harmincas években börtönbüntetésre ítélt és jelenleg 80 éves matróna mondott el. A szervezőket nem elégí­tette ki a? első nap forgal­ma. Leif Penlau főszervező — mint újságírók beszámol­nak róla hangoztatta, hogy Szexvásár Dániában Hong-Kongtól Buenos Aires- is százak vannak úton Odense felé, hogy megtekint­sék a példátlan vásárt. Az ökumenikus megújulási moz­galom fiataljai és a dán ifjúkeresztény szövetség tag­jai utcára vonultak. hogy tisztességet és szemérmet hirdető tábláikkal tartsák vissza a szexvásárra igyekvő­kéit. Mozgalmuk nemzetközi: az Egyesült Államokból mintegy 50 ifjút várnak, akik csatlakoznak majd az ellen tüntetőkhöz. A londoni Daily Sketch pénteki szerkesztőségi cik­kének (!) a „Valami bűzük Dániában” címet adta. A nagy példánvszámú brit lap keserűen ál’anftia meg. hogy Andersen hazája a porno- világ kirakata lett. „A dá­nok ezekben a nanokhan úgy árulják és exportál iák a pornográfiát mint 2. Hen­ry Ford n génkoecikat” —, írja q Daily Sketch.

Next

/
Thumbnails
Contents