Szolnok Megyei Néplap, 1970. március (21. évfolyam, 51-75. szám)
1970-03-14 / 62. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. március 14. Tegnap esti helyzetkép a külpolitikában Mozgás a Közös Piacon Világszerte általános elégedettséggel fogadták azt a hírt, amely szerint az NDK—NSZK előkészítő tárgyalásainak ötödik ülése eredményt hozott: Berlinben és Bonnban hivatalosan bejelentették, hogy március 19-én, az NDK- beli Erfurtban összeül a két német állam kormányfője. A két német állam immár két évtizedes történetében először találkoznak egymással a kabinetek vezetői. Az erfurti találkozó puszta ténye is jelentős sikere azoknak az erőknek, amelyek régen azt vallják, hogy valóban célravezető politika csak a valóság talaján képzelhető el. Bonn két évtizeden át hirdette az „egyedüli képviselet” irreális jelszavát és ez a hírhedt Hallstein doktrínában megtestesült képtelenség az erőviszonyok változásával, a Német Demokratikus Köztársaság tekintélyének növekedésével mind tarthatatlanabbá vált. Ez vezetett Nyuga’t-Németországban a kereszténydemokrata kurzus bukásához, ennek köszönheti létét az új megközelítést ígérő Brandt kormány. A Neues Deutschland, a Német Szocialista Egységpárt központi lapja a megállapodást kommentálva hangoztatja, hogy az NDK nem valami pillanatnyi taktikai követelmény miatt mutat tárgyalási készséget, hanem, ez politikája elvi alapjaiból következik, A lap a megegyezést követő elégedettség pillanataiban sem téveszti szem elől, hogy a kormányfői találkozó csaknem meghiúsult Brandt tervezett nyugat-berlini látogatása miatt. Ezzel Bonn szándékosan igyekezett konfliktust teremteni. Hogy ilyen körülmények között mégis létrejöhetett a kormányfői találkozóval kapcsolatos megállapodás, az nem Bonn, hanem Berlin érdeme — emlékeztet a lap, majd utal arra, hogy Erfurt, mint színhely Stoph miniszterelnök indítványa volt A Neues Deutschland érzékelteti: ha Bonn azt reméli, hogy kitérhet a nemzetközi jogi elismerés elől, akkor tulajdonképpen éppen úgy illúziókat kerget, mint azok, akik belebuktak az „egyedüli képviselet” fikciójába. Itáliának több, mint egy hónapja nincs kormánya. Ezúttal újabb jelölt, a jólismert Amintore Fanfani próbálkozik a kabinet megalakításával. Ö is igyekszik feltámasztani a négypárti balközép-adminisztrációt, de neki sincs több esélye erre, mint elődeinek. Amíg a jelenlegi kísérletek személyi és pártpolitikai kombinációkban merülnek ki, amíg nem veszik figyelembe a „forró ősz” és a viharos tél szociális tanulságait, nincs remény stabil kormányzatra. Kovács Imre, a Magyar Népköztársaság prágai nagykövete (balról) és Arnost Silan, a csehszlovák külügyminisztérium sajtófőosztályának vezetője Prágában aláírta a két külügyminisztérium sajtófőosztályainak együttműködésére vonatkozó jegyzőkönyvi megállapodást (Telefoto—CTK—TI—KS) Vietnam SAIGON Amerikai csapategységek csütörtökön négyórás csatát vívtak a dél-vietnami partizánokkal a kambodzsai határ közelében. Az amerikaiak tankokat és helikoptereket vetettek be, majd tüzérségi támogatást kértek. Egy amerikai katonai szóvivő közlése szerint négy amerikai katona meghalt. 17-em megsebesültek. További csatározások folytak a volt császári fővárostól. Hűétől nyugatra a trópusi erdőkkel borított dombokon. Itt a saig'ani jelentés szerint öt amerikai esett el és 10 megsebesült. HANOI A VNA hírügynökség ismertette a VDK és a DIFK tiltakozását, amelyet a hét elején lezajlott provokatív tüntetések ügyében juttattak el a kambodzsai külügyminisztériumhoz. A tiltakozás megállapítja, hogy a provokátorok célja Kambodzsa és a VDK viszonyának megrontása volt, és ez csak az amerikai agresszorok céljait szolgálhatja. Morc után Fanfani tárgyal kormányalakításról Olaszországban. Megfigyelők szerint várható, hogy egy kisebbségi kereszténydemokrata kormány megalakítására tesz kísérletet. (Telefoto—AP—MTI—KS) A SZOLNOKI PAPÍRGYÁR azonnali belépés rövidített munkaidő mellett és munkásszállás biztosításával felvesz rakodómunkásokat, férfi segédmunkásokat és gépkocsivezető jogosítvánnyal rendelkező dolgozókat Bérezés megegyezés szerint. Kedvezményes utazást és étkezést biztosítunk. — Alkalmazás esetén a felmerült útiköltséget megtérítjük. Jelentkezés: a gyár munkaügyi osztályán. — Szolnok, Vöröshadsereg u. 8—12. Kevés protokollal kezdődik az NDK—NSZK találkozó A csütörtöki berlini technikai előkészítő megbeszéléseken történt megállapodás értelmében Willi Stoph miniszterelnök és Willy Brandt kancellár találkozójára március 19-én a Német Demokratikus Köztársaságban, Erfurtban. kerül sor. A két német állam húszéves történetében első alkalommal találkoznak egymással kormányfőik. A találkozó érdekessége — és fontossága — hogy a két német kormányfő összejövetele éppen nem a birodalmi illúziók fenntartását szolgálja, hanem fontos mérföldkő lesz a két különböző társadalmi rendszerű német állam kapcsolatainak nemzetközi jogi alapon történő rendezése és szuverenitásuk kölcsönös megszilárdítása útján. A nyugatnémet delegáció 6 tagú lesz. A kancelláron kívül Franke, a belnémet kapcsolatok ügyének minisztere, Dorn belügyi parlamenti államtitkár, Ahlers államtitkár, valamint az előkészítő tárgyalásokon résztvett Ulrich Sahm és Weichert miniszteri osztályvezető ül majd az asztal mellett, Brandt ezenkívül nagyszámú szakértőt visz magával. A technikai előkészítés alkalmával megállapodtak abban, hogy a tanácskozás színhelye előtt mindkét ország lobogója fog lengeni és két katona áll díszőrséget. Ettől eltekintve azonban minimá-* lisra korlátozzák a protokolláris formaságokat, hogy megőrizzék a találkozó munkajellegét. így nem lesz katonai díszszemle, s a himnuszokat sem játszák el. Elvi megegyezés történt abban is, — mondotta Sahm —, hogy sor kerül egy második találkozóra is, az NSZK területén. Sahm hozzáfűzte, hogy Er- furt-ban mint a találkozó színhelyén már csütörtök délelőtt megállapodtak. Erfurtot az NDK-delegáció javasolta. s a nyugat-németek azonnal elfogadták a javaslatot. Más város nem is került szóba. Az előkészítő tárgyalások hangneme tárgyilagos volt, mindkét fél erőfeszítéseket tett a nehézségek elhárítására, s a tárgyaló- asztalon kívüli érintkezések rendkívül emberiek voltak — mondta a nyugatnémet küldöttség vezetője. Egyiptomi támadássorozat A kairói A1 Ahram pénteki számában beszámol arról, hogy még a vasárnapról hétfőre virradó éjszaka egyiptomi rohamegységek sikeres átkelést hajtottak végre a Szue7Í-esatomán. Az egységek 72 órát tartózkodtak az izraeli megszállás alatt álló területeken és a három éjszaka folyamán számos támadást indítottak izraeli állások. katonai táborok és páncélos egységek ellen. A lap. amely nem számol be az egyiptomi egységek létszámáról, megállapítja, hogy az egyiptomi katonák 15—20 ellenséges harcost öltek meg és 25 katonai járművet semmisítettek meg, majd sikeresen visszátértek állomáshelyükre. A hágai közös piaci csúcs- értekezlet valóban beolajozta a Közös Piac gépezetét. Az elmúlt hónapokban jóformán minden hétre jutott egy-két fontos tanácskozás az Európai Gazdasági Közösség új brüsszeli székházában. Különösen jelentősek a legfrissebb eredmények. Az agrárkérdés rendezése Az elmúlt héten nagyjából rendeződött a sok éves vitát és több válságot is kiváltó agrárkérdés. Mint ismeretes, a lényeges kompromisszum már decemberben megszületett, ám akkor még nyitva maradt több olyan kérdés, amely bőven biztosított munkát a földművelésügyi és — lévén kulcskérdés az agrárfinanszírozás — a pénzügy- minisztereknek. A múlt heti megegyezés most már majdnem teljes, bár az olasz képviselő addig nem írja alá a megállapodást, amíg a bor közös piacának ügyét nem rendezik. Előzőleg az olaszok elérték, hogy a hasonlóan nagy vitát kiváltó dohány ügyében nekik előnyös kompromisszum szülessék. Franciaország és Nyugat-Német- ország februárban 40 perccel a tanácskozás kezdete előtt vonta vissza fenntartásait. A dohány és a bor volt tehát az utolsó a termékeknek abban a hosszú sorában, amelyben búzaválságok és marhahús-krízisek, meg hasonló ügyek váltogatták egymást. Az olaszok azzal érveltek, hogy ha már jelentős mértékben kénytelenek hozzájárulni más tagállamok mezőgazdaságának támogatásához, — akkor legalább ebben a két, számukra fontos cikkben az ő érdekeik győzzenek. Az agrárkérdést egyúttal más alapvető problémákkal is ösz- szefügg. Közismert, hogy a hágai csúcskonferencián Párizs az agrárrendezést szabta feltételül a brit csatlakozási tárgyalások megkezdésének; De a hatok mezőgazdaságát támogató közös alap egyúttal a Közösi Piac „nemzetek feletti” irányító szerveinek és azok költségvetésének problémakörét is érinti, — vagyis a gazdasági közösség továbbfejlesztésének jellegét. Másfelől ez a támogatási rendszer az egyik legfőbb akadálya a Közös Piac és a külvilág kapcsolatainak, — amennyiben védi és túltermelésre ösztönzi a hatok drágán termelő mezőgazdaságát. Éppen az említett dohány és bor piacrendiébe építettek be először a túltermelés megakadályozását szolgáló intézkedéseket. Vagyis ennél a két terméknél már jelentkezik a nagy agrárimportőr, Nyugat-Németország részéről kifejtett nyomás, — amely távlatilag meg akarja reformálni ezt a feleslegeket eredményező rendszert; a nyugat-németek a maguk ipari exportját féltik, hiszen például az amerikaiak a Közös Piaccal folytatott kereskedelmük kulcskérdésének tekintik agrártermékeik bejutását Nyugat-Európába. Egységes pénz? Az agrármegegyezés után Brüsszelben napirendre tűzhették azokat a problémákat, amelyeket az elkövetkezendő években meg kell oldani ahhoz, hogy a Közös Piac több legyen agrárkasszával rendelkező vámuniónál. A hat ország külügyminiszterei a napokban kezdték tanulmányozni azokat a — rendre több szakos — terveket, ame- lek az évtized végére megvalósítanák a gazdasági és pénzügyi uniót, amely akként egységes pénzzel is rendelkezik. Jelen pillanatban még erősen különbözik a francia és a nyugat-német elképzelés a gazdasági és valutáris uniók felé vezető útról, arról, hogy minek kell elsőbbséget biztosítani: a pénzügyi egység felé teendő lépéseknek, avagy az egyes országok gazdaságpolitikája egybehangolásának. Természetesen nem újkeletű a közös piaci körökben a politikai unió létrehozásának tanulmányozása. A hat külügyminiszter most sem tett egyebet, mint kijelölt egy szakértői csoportot — a tanulmányozásra. Közismert, hogy Hágában a résztvevők egyaránt a közös piaci tagállamok külpolitikájának egybehangolását sürgették; valójában Pompidou tavaly nyáron már egyfajta politikai konzultációnak javasolta a decemberben létrejött csúcstalálkozót. De hasonlóan jólismert az is, hogy változatlanul ellentét van a Közös Piacon a nemzetek felettiség, vagyis a politikai egybeolvadás hívei és azok között, akik — de Gaulle nyomdokain járva — a nemzeti szuverenitás megőrzéséért szállnak síkra és csupán a tagállamok együttműködésének fokozását tartják szükségesnek. A meggyorsult közös piaci tevékenység és főleg a fentebb vázolt eredmények megfelelnek annak a francia jelszónak, amely három feltételt szabott a Közös Piac számára befejezés, elmélyítés, kibővítés. A befejezés jelenti az agrárkérdéshez hasonló eddigi viták megnyugtató lezárását. Kérdés, hogy Párizsban is a bonnihoz hasonló egyértelműséggel vélik-e elegendőnek az elmélyítést ahhoz, hogy most már napirendre kerülhessen a gazdasági közösség kibővülése. Anglia csatlakozása Mindenesetre a külügyminiszterek most elkezdték kidolgozni a közös állásDontot az Angliával és a másik három csatlakozni kívánóval megkezdendő tárgyalásokra. Brüsszelben tehát most kezdik felmérni azokat a problémákat, amelyeket meg kell oldani, hogy az évtized végére a csatlakozás is megvalósuljon. Nem titok, hogy mostanában, tehát a francia vétó-politika megszűnése után éppen a csatorna túlsó partián. Angliában terjed a kételkedés a csatlakozás helyességét illetően és az aggodalom a belépés ára miatt. Ennek tükrözője volt a brit kormány ismeretes Fehér Könyve. A Fehér Könyv nyomán viszont lehetővé válik majd annak egybevetése a most kibontakozó közös piaci állásponttal, méghozzá az olyan kulcskérdésekben, mint az új tagoknak biztosítandó átmeneti időszak tartama, jellege. — Ha tehát Hágában meg is nyílt a Közös Piac kapuja — Anglia előtt, még egyáltalán nem dőlt el, hogy a britek valóban átlépik-e a küszöböt, pardon, a Csatornát. — r,j — Vállalatok, közületek, tanácsok részére rózsatövek választékos új színekben, ienyőlák, dísziák, díszcserjék, gömbakác ok nagy tételben is kaphatók Érdeklődésre árjegyzéket küldünk. Zalka Máté Mg. Termelőszövetkezet, Kunszentmárton, Telefon: 32;