Szolnok Megyei Néplap, 1970. február (21. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-11 / 35. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. február II. Uj utakon jászárokszállás sportélete Megyénk északi csücskében elhelyezkedő nagyközségének a sportéletét az utóbbi években csak negatív példaként emle­gették. Hajdan virágzó sport­élete a megyéi I. osztályban játszó labdarúgócsapattá zsugo­rodott, az is telítve gondokkal, bajokkal. Szervezeti, egyesületi életük nem volt, a játékosok edző nélkül készülve, utóbb már csak a mérkőzések előtt találkoztak. Ki sem látszottak az anyagi gondokból, gyakori volt a fegyelmezetlenség, s a helyzet egyre romlott. Szomorú időszak volt ez Jászárokszállá- son. lat, amelynek bevétele az egye­sületé. Jelenleg asztalitenisz, atléti­kai, férfi és női kézilabda, lab­darúgó és sakk szakosztály mű­ködik, de szervezik a termé­szetjárót is. Az első elnökségi ülésre meghivták a szakosztá­lyok képviselőit is. Az atléták már elkészítették évi verseny- naptárukat és megkezdték az edzéseket. Valami elkezdődött Tavaly a Faipari Ktsz sport- szerető dolgozói Soós Gyula, műszaki vezetővel az élen elha­tározták, hogy egyesületet ala­kítanak. Három szakosztállyal létre is jött a Faipari SE, s kü­lönösen az atléták bizonyultak életképesnek. A vezetők meg­találták az ösztönző módot is. A jól sportolóknak például ju­talomból egyhetes balatoni tá­borozást biztosítottak, S a jó példa csábító. Látták ezt a gondoskodást a JTSK sportolói is és elvágytak az egyesüle­tükből. Érlelődött az egyesülés gondolata, amit támogattak a község vezetői és elősegítése érdekében mindent meg is tet­tek. ősszel a Faipari SE után a JTSK is megtartotta köz­gyűlését, amelyen határozatot hoztak az egyesülésről. Meg­változott a név is, és a jövő­ben Jászárokszállási Spartacus SE néven szerepelnek a község sportolói. Biztató összefogás Az egyesület elnöke Soós Gyula lett. Nézegettük az egye­süléskor készített jegyzőköny­vet, amelyből kitűnt, hogy a község valamennyi szerve le­tette a garast a sport támoga­tására, még a legkisebb is. A cipészek például évi ezer fo­rintot ajánlottak fel, bizonyít­ván ezzel is segíteni akarásu­kat, jó szándékukat. A felaján­lott készpénz összesen évi 164 ezer forint. Azért írtunk kész­pénzt, mert sok szervnél az egyéb jellegű hozzájárulás ér­téke meghaladja a pénztámo­gatás összegét. Az idei tagdíj- fizetési terv 18 ezer forint. Mi­csoda különbség ez a tavalyi 200-al szemben! tására is. Ügy vélték, hogy szükséges egy sportklub létre­hozása, ahol lehetőség nyílik az összejövetelekre és nem kocs­mákban, hanem kulturált kö­rülmények között szórakozhat­nak a sportolók. Megvásárol­ták az ifjúsági házat, amelynek nyitásán háziversenyt rendeztek sakkban és asztaliteniszben, s ez egyben a két szakosztály megalakulását is jelentette. Szombaton tartották a sportbá­Az egyesüléssel persze gon­dokat is örököltek. Pótolni kell a felszerelést és létesítmény dolgában is rosszul állnak. Ügy tervezik, hogy a gimnázium ud­varán építenek egy futó- és ké­zilabda pályát. Soós Gyula hig­gadt, komoly gondolkozásé em­ber, aki magaköré tudja tömö­ríteni az aktíváit. Elmondotta, hogy a sportolási igény meg­van a község fiataljaiban, de eddig hiányzott az az összekötő kapocs, amely a sporthoz fűzte volna őket. Mindezt igyekeznek felszámolni, amelynek első je­le, hogy felvették és szorosabb­ra fűzték a korábbi laza kap­csolatokat az iskolákkal. Bizakodóak, derűlátással te­lítettek ezekben az időkben a község sportszeretői. A régi gondok helyett a tettvágy, a dolgozni akarás fűt mindenkit. Az út, amelyen elindultak, a lehető legjobb. Bizonyosak va­gyunk abban, hogy munkájuk nyomán ismét fellendül Jász­árokszállás sportja, és elfoglal­ja megérdemelt helyét me­gyénk sportéletében. (Pi) Rákóeziíalvai helyzetkép Keresték és megtalálták a módot a szervezeti élet biztosí­LANYOKAT 15 év felett ionói szövő átképzősnek 1700.— Ft—1900.— Ft-os. férfiakat betanított mun­kásként 2000.— Ft kere­seti lehetőséggel felve­szünk. Nőknél betanulási id3 6 hét, betanulási bér havi 1000.— Ft) Munkásszál­lás, szabad szombat Úti­költséget megtérítünk. — Jelentkezés levélben, — vagy személyesen. Újpesti Gyapjúszövőgyár Budapest, IV, Berni n.1. Abony—Karcag közötti hároméves útépítéshez az Aszfaltútépítő Vállalat felvesz normást művezetőket, mélyépítő technikuso­kat és mérnököt. Fizetés megegyezés sze­rint. Érdeklődés levélben: a Magyar Hirdető Szolnok, útján „Útépítő” jeligére címezve, vagy személye­sen — Törökszentmiklós. Kossuth L. u. 167. Épí­tésvezetőségen. A Ráikóczifalvaj Tsz SK labdarúgó csapatának 24-es kerete január 11-e óta vég­zi edzéseit Molnár József irányításával. A keret min­den tagja lelkes, néhányan azonban — betegség, sérü­lés, munkahelyi, vagy isko­lai elfoglaltság miatt — rendszertelenül látogatják az edzéseket. Sajnos, a techni­kai képzés területén nagyon lemaradtak, hiszen a játé­kosok a különböző munka­helyekről későn érkeznek haza. s így az edzéseket csak este fél 6-kor tudják kezdeni. A játékosok közül Mihályi a Szolnoki MTE-be távozott, Szelei pedig nem kezdte el az alapozást. Dósa viszont visszaigazolt az Olajbányász­ból. s leszerelt Veres és Csabai. Öröm, hogy Komá­romi X sérülése teljesen rendlbejött. A keret a követ­kező játékosokból áll: Eve- nich, Varczag I, Csák, Gyü- re, Komáromi X, Mészáros, Nagy, Nyolcas, Perei. Réka- si, Varczag II, Csabai, Ve­res, Dósa, Novothny, Mon- di, Komáromi II, Bagi, Ben- csik. Molnár P., Molnár F., Tálas, Vadász, Deák. A lel­kes társaság közül különö­sen azok a fiatalok érdemel­nek dicséretet, akik szerepel­tetésére 1—2 év múlva gon­dolnak csupán, de már most szükséges az erősebb, ala­posabb munkához szoktat­ni őket. A legtöbb edzésen résztvettek február 1-én Ci­bakházán játszottak edző- mérkőzést, legutóbb pedig a Tiszaföldvár volt az ellen­fél, Sajnálatos, hogy a szak­osztály intézője S. Nagy Sándor a kórházi ágyat nyomja. Az ifjúsági csapat szak­mai irányítását Evenich La­jos tanár, a csapat egyik kapusa végzi. Célkitűzésük az, hogy „ félfordulóban si­keresen alakítsák ki csapa­tukat és játékrendszerüket az 1970—71, évi bajnok­ságra. Színházi látcső kapható a megyei OFOTÉRT­szaküzletben A zárszámadás után ajándékozzon látcsövet! A labdarúgó MNK sorsolása A labdarúgó Magyar Nép­köztársasági Kupa Szolnok megyei selejtezője március 1-én kezdődik. Az első for­duló párosítása, elől állók a pályaválasztó csapatok: J ánoslai da—J ászalsószen t- györgy, Kétpó—Tiszatenyő, Tiszabura—Tiszafüred, Öcsöd—Kunszemtmárton, Ti- szagyenda—Kunhegyes, Rá- kóczifalva—Tiszaföldvár. Dó­zsa SE—Jb. Vasas, Jászapá­ti—J ás zj ákó halma, Zagyva- rékas—Sz. Olajbányász, Gyulai SE—Űjszász, Túrke- ve—Szabó L. SE, Rózsa SE —Kisújszállás, Jb. Műsze­rész—Jászkisér, örményes— Tm. Vasas, Tiszaroff—Abád- szalók. Kunmadaras—Kar­cag, Szelevény—Tisza Cipő SE, Cibakháza—Sz. Cukor­gyár. Rákócziújfalu—Tószeg, Jászladány—Kilián FSE, J ászf ényszaru—J ászárpk- szállás, Sz. Traktor—Szász­berek, Szajol—Sz. Gépjavító, Középtiszai MEDOSZ—Me­zőtúri AFC, Fegyvernek— Sz. Vegyiművek. Sporthírek Erős mérkőzéssel meg­kezdődött Jászberény sakk- bajnoksága. A negyedik for­duló „fekete nap’’ volt Eredmények: Pótári—Kocs- már 0:1» Szórád—Kasnya 0:1, Kocsis—Szambathy 1:0, Kiss—Oros 0:1, Puskás^— Bujdosó 0:1. Szabadnapos: Dulocsa. Az élmezőny állása a negyedik forduló után: Oros Lukács (Vasas) 3, Kas­nya Sándor (Lehel) 3, Kiss Ferenc (Lehel) 2V2, Bujdosó János (Vasas) 2V2. Veretlen: Kasnya, Oros, Bujdosó. * A megyei labdarúgó szö­vetség az idei bajnokság megkezdése előtt értekezle­tet tart, amelyre elvár minden érdekeltet Az érte­kezlet február 22-én 9 óra­kor kezdődik az MTS Szol­nok megyei tanácstermében. ☆ Novák Károly Kis gólok nagy gólok című fotókiállí­tása, amelyet Martfűn mint­egy ezren tekintettek meg, még nyolc napig lesz nyitva Kisújszálláson» a művelődé­si házban. * A Szolnoki MTE új sport­irodájának a címe nem Pil­langó út 2.. hanem Csarnok út 4. sz. Gépírni tudó, — adminisztratív munkában gyakorlott dolgozót — megegyezés szerinti fizetéssel, fürészgépházl anyagmozgatókat változó műszakba és szegező dolgozókat egy műszakba azon­nali hatállyal felvesz a szajoli GEV. Kereseti lehetőség 1500— 2000 Ft-ig. Jelentkezés az üzem irodájában reggel 8 órától dél­után 16 óráig. Azonnali belépéssel férfi segéd­munkásokat veszünk fel. Hűtő segédmunkára. — Jelentkezés: Szolnok megyei Állatforgalmi és Húsipari Vállalat termelő üze­me. Szolnok, Vágóhíd u. 70. Felvételre keresünk takarítónőt 15—21 óra közötti foglalkozta­tásra, nyugdíjasokat portás mun­kakörbe és érettségizett lányo­kat laboratóriumba. — „Szolnoki Tejüzem. Legalább ötéves szakmai gya­korlattal rendelkező építőipari technikust és nagy gyakorlattal rendelkező belső ellenőrt azon­nali belépéssel felveszünk. Fize­tés megegyezés szerint. Jelent­kezés csak személyesen. Lakást biztosítani nem tudunk. Építő­ipari Ktsz Mezőtúr, Bajcsy-Zs. u. 37/a. Pamuttextilművek Frottiergyára, Budapest, XIII., Fáy u. 81—83 — felvesz: két műszakos munka­körbe szegőnöket, szegő betanu- lókat. Továbbá felvesz 3 műsza­kos munkakörbe 16 éven felüli nőket szövőnek, szövő betanu- lónak. — A betanulási idő alatt napi 1.— Ft-ért egyszeri étkezést, szükség esetén ágybérletet biz­tosítunk. Betanulási idő után jó kereseti lehetőség. Jelentkezés a gyár üzemgazdasági osztályán. Azonnali belépéssel felveszünk férfi és női segédmunkásokat. Jelentkezés: Vöröshadsereg u. 15. sz. alatt. Szolnok. Fűrészek. A szolnoki Járműjavító üzem lakatos, hegesztő, kazánkovács szakmunkásokat és férfi segéd­munkásokat keres felvételre. — Jelentkezni lehet: az üzem mun­kaügyi osztályán. Három műszakos üzemünkbe — helybeli női segédmunkásokat azonnal felveszünk. Tejüzem. Az Április 4 Gépgyár Örménye« si Gyáregysége 44 órás munka« idővel lakatosokat, villanysze« relőket, esztergályosokat, he« gesztőket és segédmunkásokat alkalmaz. Jelentkezés személye« sen a gyáregység munkaügyi csoportjánál. Karcag Városi Tanács Kórháza (Karcag, Lenin u. 48.) boncmes­tert (keres 1970. március 1-i be­lépéssel. Illetmény kulcsszám szerint. Jelentkezés: személye­sen a kórház személyzeti főelő­adójánál. Ügyvéd, jogtanácsosi vizsgával állást változtatna, hosszú gya­korlattal. Cím a kiadóba. Szolnoki Sütőipari Vállalat fel­vesz sütőipari tanulókat. Tanu­lók részére tanulmányi ösztön­díjon felül 200.— Ft/hó társadal­mi ösztöndíjat, valamint kollé­giumi elhelyezést biztosítunk. —' Képzési idő három év A válla­lat szolnoki teleohelyére felvesz lakatost, autó- és motorszerelőt, és villanyszerelő inari tanulókat. Jelentkezés személyesen vagy írásban Szolnok, Csarnok u. 4. sz. alatt a személyzeti vezetőnéL A szolnoki Állami gazdaság liá*< lózati villanyszerelőt keres a tiszavárkonyi üe. és hegesztőt a kőröstetétlen! üe. részére. Szofr* gálati lakást mindkét helye* biztosítunk. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezés az üzemegy« ség vezetőnéL Ütiköltséget feW vétel esetén térítünk. Az AFIT XVH. sz. Autójavító Vállalat szolnoki üzeme felvesz> autószerelőket, karosszérialaka* tosokat és gépiárműelektromoá szerelőket. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet a# üzem telephelyén, Szolnok, Szá* zados út 8. sz. 7—15 óra közötti, Gépkocsival rendelkező vasipari szakmában jártas dolgozót fel* veszünk. — Fizetés megegyezés szerint. — Jelentkezés: AFÉS2J Szolnok, Beloiannisz u. 74. sz. Her kő. APKÓHS RDETÉSEK INGATLAN: KÉTSZOBA — össz­komfortos ház, be­költözhetően eladó. 200 n-öl telekkel. — Martfű, Akácfa, u. 6. szám. 3 SZOBÁS családi . ház eladó Érdeklőd­ni: mindennap 16 óra után. Szolnok, Lakat u. 5. szám. HÁROMSZOBÁS ház beköltözhetően 200 n- öl telekkel eladó. — Szolnok, Kalász u. 7. BEKÖLTÖZHETŐ — szoba-konyhás ház 1218 n-öl telekkel eladó. Szandaszőllős, Vörösmező u. 97. ADÁS-VÉTEL: ROZSAK? - félezer gyönyörű újdonság. Ezüstfenyők, dísz­cserjék. gladlolusz. ribizli, egres, málna. — Színes tájékoztató na^vóHp^v/ékünket, — díjmentesen meg­küldjük — Szállítás postán. Szálkái ker­tészet. Budapest. VI., Népköztársaság u: 8. szám. ÜJ állapotban 2 kis­ipari fotel, 2 szék. 1 asztal eladó. Szol­nok, Üttörő u. 9. ELADÓ 100 n lucer­na széna. Dévaványa, Kossuth u. 25. Om- bódi Ferenc. 44 m* párkett eladó. Szolnok, Május 1. \x. 24. — Érdeklődni: 16 órától. ELEKTROMOS basz- szus-gi+ár e’adó. Szol­nok, Beloiannisz u. 69. szám. A JÁSZBERÉNY és Vidéke Általános Fo­gyasztási és Értéke­sítési Szövetkezet el­adásra kínál előne­velt csirkét 17—20 dkg súlyban. Egység­ára 12—12.50 Ft/db- ként. Bővebb felvi­lágosítást a Jászbe­rény és Vidéke Ál­talános Fogyasztási és Értékesítő Szövet­kezet —* 1 felvásárlási osztálya ad. Vagy pedig Medve József Jászberény, Kürt U. 1. szám. LAKÁSCSERE: SZOLNOKI kétszoba összkomfortos gáz­fűtéses lakásomat elcserélném hasonló budapestire. ,,Üj la­kás” jeligére a szol­noki hirdetőbe. ELCSERÉLNÉM két-* szoba öuszkomfcvloti gyöngyösi állami, la­kásom hasonló szol* hokira. Érdeklődni# telefonon Szolnok* 12—844. PoCsai. 11 n—mm'* i»p**—*— VEGYE**: EZER forint iutal* mat adok annak, aki elveszett nyakláncom mat behozza a für* dobé. SZOLNOKI Sütőipa­ri Vállalat — bérbö venne munkásszár áa céliából két. szobád lakrészt. A bejelen­téseket kérjük fize­tési igény meglelő* lésével írásban meg­küldeni: — Szolnok* Csarnok u. 4. szám alá. HAZASSAGt NŐTLEN fiatalember ismeretséget keres házasság céljából 35 éves ókorig. — Egy gyermek nem aka-» dály. „Házzal ren­delkezem” jeligére a szolnoki hirdetőbe. GÉPJÁRMŰ: MEGVÉTELRE kere­tiünk Volga személy- gépkocsikat, ami 3 évesnél nem idő« sebb. Ajánlatokat i „Vállalat” jeligére a szombathelyi hirde­tőbe kérünk. fr»»»»»»»»»»»»»» • Műszaki boltok, közüleiek FIGYELEM! öntöttvas biztosító-, kapcsoló- és csatlakozószekrények szerelt kivitelben fénycső- és higanygőz armatúrák, — valamint földkábelek és egyéb villamosvezetékek ELŐNY ÖS FELTÉTELEK MELLETT beszerezhetők a „V I D I A" Kereskedelmi Vállalat szegedi telepén. békéscsabai telepén: Szeged, Bakay Nándor u. 52. Békéscsaba, Szerdahelyi út 3. Ügyintéző: Füredi Béla. Ügyintéző: Pick Gábor. Telefon: 12—500. Telefon: 12—909. [ Szekrények tekintetében az egyéni kívánságokat is rövid határidőn belül teljesítjük.

Next

/
Thumbnails
Contents