Szolnok Megyei Néplap, 1970. február (21. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-08 / 33. szám

V Stampedli és fűrészpor „Randevú" a vizsgán A tanársegédekkel kapcso­Kezdetben vala az úgyne­vezett Kritikán Aluli Ital­bolt Kocsma, talponálló, bar-sör-pálinka kimérés, egyszóval kricsni. Ahol kö­röskörül „le volt rugdosva” a fal» ahol a kőpadlón, bo­káig ért a kéthetenként fú- részporral tömörített latyak, ahol a csapos hüvelykujja esetenként minima félig me­rült a stampedli cseresznyéi­be. És ahol soha semmilyen el­lenőrzés nem talált egyet­len dolgot sem rendben. Aztán jött a Határozat. A Felsőbb Szerv Keze, mely egyetlen tollvonással hetek­re, sőt hónapokra otthonta­lanná tette a népes törzsven­dégkoszorút: civilizálást, azaz átalakítást rendelve el. Az építők fúrtak, farag­tak, véstek, bontottak — új­jávarázsoltak azért a 3, 4, 5 stb. százezerért. És végül el­jött a „határidő után három hónappal”» amikoris megha­tó kis házi ünnepség kere­tében — melyen a Felsőbb Szerv kiküldötte is résztvett — átvágták a bejárati ajtón a nemzőtiszínű szalagot, s átadták rendeltetésének a megszépült Italkombinátot. A civilizárió befejezte művét.. Három perccel később már be is futott az első törzsvendég, Böncsök Alajos kétkezi szénlehordó szak­munkás személyében. A nép- sz'lrű Lojzi eíképedten és határozott rosszallással né­zett körül a helyiségben. Második otthonát annyi hó­napi távoliét után, teljesen féldúltan találta. A falakon vakító csempe. Az asztalok mellett modem vonalú, mű­bőrrel bevont székek. A / pult, a régi, kedves, sör-bor- pálinka-lében ázó pult most Száraz. 8 ráadásul cirádás lapokkal van befedve. A mozaiklapos padlón sehol egy szótfcaposott cigaretta, sehol egy törött kinizsis üveg. És a Dagadt. Irgalom atyja, a mindig csapzott, fekete körmű Dagadt! Ragyo­gó tisztára sikálva, hófehér köpenyben» középen nyíl­egyenesen elválasztott pomá- dés hajjal áll a pult mögött, é fontoskodó képpel mér egy féldecit, szent ég, pontosan egy féldecit a ráadásul tel­jesen átlátszó pohárba, Lojzit nyomasztotta a nagy ragyogás. Bambán bá­mult a plafonra és zavartan köhécselt. akárcsak 42 éve, az első áldozáskor... Minden meggyőződés nélkül felhaj­tott hét—nyolc féldecit. Et­től kicsit összeszedte magát: óvatosan, szinte kísérleti jel­leggel kétszer a padlóra kö­pött. A Dagadtra sandított. Az tüntetőén félrefordult, de mintha széles képén a régi, emberi, bamba vigyor első jelei! mutatkoztak volna. „Még egyet”? — intett, s kéretlenül mérte is a kilen­cediket. Hüvelykujja bátor­talanul a pohár szélére csú­szott... Befutottak a haverok. Né- hányan visszaléptek az ajtó elé, megnézték a házszámot» a cégért, a szomszédos háza­kat, aztán gondos lábtörlés után hitetlenkedve vissza­jöttek. Valaki elcsukló han­gon, citromos limonádét rendelt... És ekkor Lojzi, széles moz­dulattal a helyiség közepére dobta a csikket. Döbbent cseni Az eddig halkan be­szélgető, jólnevelten félkö­nyökre támaszkodó haverok izgatottan várták: most mi lesz? Nos, a Kossuth még füstölt egy darabig, aztán elaludt, de ezen kívül az ég­világon semmi említésre méltó sem történt. Valaki halkan rázendített az „Aká­cos út”-ra» az öreg Pucsai megkezdte az „És akkor le­csapott mellém a lövész­árokba egy digó gránát...” című állandó műsorszámát, a takarítónő, aki eddig tét­lenül bújdokolt egy oszlop mögött, a köpenyzsebéből fű­részport kezdett szórni a földre, a Dagadt pedig meg­könnyebbült sóhajjal be­eresztette hüvelykujját a kö­vetkező stampedlibe. A hangulat meg volt mentve. A 3. 4, 5 stb. százezer sorsa viszont meg volt pe­csételve... Egy hét múlva a régi, jól bevált latyakkeverék borí­totta a padlót, és eltűnt az Utolsó hamutartó is. Két hét múlva kitört az első ablak. Három hét múlva ketté­szakadt az első műbőr szék­bevonat, s a többit, gazdasá­gi megfontolásokból Mócsai kartárs» az üzletvezető, be- hordatta a raktárba. Egy hónap múlva lehul­lott az utolsó csempe is; ek­kor nyerte vissza a helyiség teljesen régi fényét, a törzs­vendégnek annyira hiányzó ■ütt/honos jellegét és... és ekkor zárta így Mócsai kar- társ az elszámolókönyvet: „Az átmenetileg visszaesett forgalom ma végre elérte, sőt 16,7 százalékkal túl is szárnyalta az előző év ha- {>>nló időszakának bevételi szintjét...” •— puskás —* latban az embernek fenn­tartásai vannak, ö azonban a nagy kivétel. Fiatal, 26 éves, nagyon okos, sőt csi­nos is. Mindez elviselhető, de akadt egy megbocsátha­tatlan bűne; nem a férfi­nemhez tartozott. Hajadon létére szerelmes óolt bele az egész tanszék. a professzor­tól a hallgatókig. A vizsgázó az ajtó előtt feszengett Magas, szélesvál- lú fiú, nyílt, őszinte tekin­tetted. — Mehettem volna az öregnél, de ha már itt van ez a nő...! — villant át agyán. Udvariasan, rövid kopo­gással jelezte jövetelét, s választ sem várva már be is lépett A tanársegéd az ablaknál állt, s szemében őszinte csodálkozás tükröző­dött. Szoknyája annyira rö­vid volt, hogy a fiú inkább az arcát figyelte. — Tegye le a kabátját s foglaljon helyet! — bátorí­totta kedvesen a jelöltet. A hölgy is leült vele szemben az asztalhoz. — Ezekbe a szemekbe be­le tudnék bolondulni! — nyomott el egy sóhajt, s másodpercedé alatt határo­zott; meg fogja hódítani. Miért ne? Eddig még min­dig sikerült. Tekintete a ttsztakék szemekre siklott, majd a világ legtermésze­tesebb hangján duruzsolta: — Milyen rúzst használ? A kérdezett elpirult» s megigazította haját — Ha megengedi, én kér­dezek először — Bocsánatot kérek, ter­mészetesen. Csak még any- nyit szeretnék... — Beszéljen kérem a tárgyról! — vetett véget a diskurzusnak a tanári szi­gor. Az ifjú nagyot nyelt, hom­lokát tenyerébe temette. Semmi sem jutott eszébe. A tárgy... a tárgy olyan szó, ami a kit, mit» kiket, miket kérdésre válaszol. Kezdte elveszíteni egyensúlyát. Könnyű, nagyon könnyű! — ismételgette. A tárgy... a tárgy... Űristen! Semmi nem jut eszembe! Megtörölte izzadó homlo­kát, majd lassan, fojtottan kezdte. A kék szemek egy ideig figyelték, majd a lány törte meg a csendet. — Ez mind igaz» de most már a címről is beszéljen! Mindketten elpirultak. A fiú utolsó erőfeszítéssel igyekezett — Szeretem magát! Mikor és hol találkozhatunk? A csillogó tekintet mere­ven figyelte az ifjút. — Más szava nincs? 1, Más.,, nem jut eszébe? — Nem, nem jut — he­begte az elégséges remé­nyében. — S ha segítek? — Akkor sem... Hallgattak. A lány az asz­talra tett könyvet lapozta, Mégegyszer „ fiúra nézett. — Szeretnék magáyal ta­lálkozni! — esedezett újra. A lány szeme összeszű­kült, s a fiúra villant. — Kendben van! Táléikor zunk. — Köszönöm, köszönöm. Tudtam. Mikor? — Február 13-án, újra itt! A lányra pillantva nem értette a dátumot, — Miért olyan soká? Ha­marabb nem lehet? S itt? —» Nem! — rázta szép fe­jét a tanársegéd. A fiú a leckekönyvbe pil- lantot, s átfutott agyán a dátum. Mostaár mindent tisztán, világosan értett. Pe­dig abban csak ez állt: Nyelvészet elégtelen, Nagy Ilona tanársegéd D. Szabó Miklós Balzac- / anekdoták Honoré de Balzac egyszer 20 000 frankos bankkölcsönt akart felvenni. A bankban csak akkor voltak hajlandók ezt az összeget kifizetni, ha Balzac megbízható, azaz va­gyonos kezest szerez. Egy hét múlva Balzac is­mét megjelent a bankban, de ezúttal is magában. Kérte: most már csakugyan fizessék ki neki a fenti összeget — Miért nem talált kezest? — kérdezte a bankhivatalnok. — Találtam — felelte Bal* zae —, de most éppen nem tud eljönni, mert a cipője a suszternál van. ☆ Balzac egyszer a szolgáját okította: — A hazugság a legcsií-i nyább emberi tulajdonság. Soha ne hazudjunk felebará­tainknak. Ezt jól jegyezze meg magának. — De hiszen, amikor a végrehajtó szokott jönni, ön azt üzeni ki neki, hogy nincs itthon — jegyezte meg a szolga. — A végrehajtó nem fele­barátom — mondta Balzac borúsan. Farsangi furcsaságok Farsangot köszöntünk: 1970 vidám báli éjszakáit. Ha körülnéz a krónikás a világsajtóban, az elmaradhatatlan báli tudósításokban sok érdekességgel, furcsasággal talál­kozik. A legfrissebbekből nyújtunk át derűs történeteket: ezek történtek 1970 farsangi éjszakáin. BÉBI-BÁL Palm-Beach-ben is tető­pontra ért a farsangolás. A napokban bébi-bált rendeztek csecsemőknek öltözött felnőt­teknek. A nyolcvanhárom ra­vaszt látott bálanyát gyer­mekkocsiban tolták a bálte­rembe, ahol a bébi-matróna cuclisríivegeket osztogatott a Vendégseregnek. A cuclis-üvegekben azon­ban nem tej volt, hanem eredeti skót whisky... DENEVÉR Dél-Amerikában megismét­lődött Johann Strauss örök­becsű operettjének, a Dene­vérnek históriája. Jósé Messo 42 éves Buenos Áires-i banktisztviselő egy álarcosbálon kivilágos kivir­radatig táncolt egy csinos maszkkal, és mi sem termé­szetesebb, mint hogy hajnal­iba fülig beleszeretett. Csak ékkor lepődött meg, amikor reggelre a távozáskor part* nere levetette álarcát. A saját felesége állt előt­te... BÜNTETÉS André Bemard fiatalem­bert a minap háromhavi el­zárásra ítélték erkölcstelen magatartása miatt. Bemard Ugyanis egy bálon levetette zakóját és ingét, hogy barát­jának megmutassa a testére tetovált szemérmetlen képe­ket. A fiatalember azzal véde­kezett a bíróságon, hogy bár­melyik párizsi mulatóban szemérmetlenebb jelenetek­nek a szemtanúi lehetnek, mint amilyenek az ő testén láthatók. A bíró azonban rö­vid úton elhallgattatta: — Legyen boldog, mon­sieur, hogy csak háromhavi elzárásra ítélték! A törvény értelmében arra is jogunk lett volna, hogy a pornográf képeket elkobozzuk és meg­semmisítsük! ... VIRÄGRUHA Élő virágokból készült bá­li ruha a legújabb divat az Egyesült Államokban. Aruk változó, az olcsóbbak szeg­fűből, a drágábbak ibolyá­ból, a legdrágábbak pedig orchideából készülnek. Egyetlen hibájuk, hogy gyorsan elhervadnak, és ezért a divathölgyek nem szekrény­ben, hanem különleges hűtő­szekrényben tartják őket... CSlNI BABA Egy stockholmi bálon meg­jelent egy lány, hosszú, sző­ke hajjal, miniszoknyában, kívánatosán. Éjfél után kide­rült, hogy a hódító ifjú hölgy tulajdonképpen férfi, s nem is akárki: Carl Gustavnak hívják és Svédország trón­örököse. Mindez egy jelmezbálon történt... TÜZOLTÓBAL Egy mexikói kisváros tűz­oltó egyesületében hagyomá­nyos tűzoltó bált rendeztek. A célt szolgáló épület bejá­rati ajtaja fölött hatalmas felirat díszelgett: „Drága polgártársaink! Szí­vesen látjuk önöket hagyo­mányos táfteestélyünkön. Ha házuk kigyúllad, örömmel fogjuk viszonozni látogatásu­kat!” KATRANYAGY Lucio Silveira 20 éves Rio de Janeiro-i fiatalember egy táncmulatságon a minap ala­posan felöntött a garatra, és hajnaltájban — hazafelé me­net —, elálmosodott, lefe­küdt egy kátrányhalomra és elaludt. A dél-amerikai, januári tű­ző napon a kátrány megol­vadt, Lucio egészen belesüp pedt, s az est leszálltával — ahogy a kátrány megkemé­nyedett —, teljesen bele is ragadt. Ügy kellett a tűzoltóknak alágyújtaniuk, hogy valaho­gyan kiszabadítsák. Silveria megfogadta, hogy többé nern fog bál után — kátrányba fe­küdni ... Vj rend a A hivatal új igazgatója meg­állapította, hogy a dolgozók túlságosan sok időt töltenek el feketekávé főzésével, a mécs­esek kritikai megbeszélésével és használt külföldi holmik adás-vételével. Ezért körlevelet diktált, ame­lyet minden osztályon kifüg­gesztettek. Ebben a körlevél­ben, — amely nagy meglepe­tést keltett, — ez állt: „A holnapi naptól kezdve: délelőtt 10 órától 10 óra 30-ig engedélyezem a kávéfőzést Akik nem főznek kávét, ugyan­ebben az időben a vállalati bü­fét vehetik igénybe. A máso­dik kávéfőzést 2 óra 30-tól 3 óráig engedélyezem. Külföldről csomagban érke­zett holmi bemutatása és el­adása 10 óra 40-től 11-ig. Külön rendelkezés hétfőre: a vasárnapi futballmeccsek meg­beszélése 8.30-tól 9 óráig.” Az igazgató helyettese meg­kérdezte a felettesét: — Gondolod, hogy helyes volt ez a rendelkezés? — Meggyőződésem szerint Igen. Eddig naponta négyszer- ötször főztek kávét. Ezzel órák teltek el. Most délelőtt is 30 és délután is 30 perc a kávézás Időtartama. A seftelés pedig eddig szinte egész nap tartott. Most napi húsz percre korlá­toztam. — É sa hétfői futball-duma? — Fél óra és nem több! Ed­dig tönkre tette a hétfői mun­kát. Egyszer végig hallgattam Komaromit. Másfél óráig ócsá­rolta a bírót, és több mint egy órán át szidta a saját csapatá­nak középcsatárát. Branyiga II- öt. Most két perc jut a bíróra, hivatalban két perc 'Branyigára, és hu­szonhat perc az egész meccsre. — No, majd meglátjuk — je­gyezte meg az igazgató helyet­tese. ☆ Pár hét múlva sok helyen 10 és 10.30 között is elmaradt a kávéfőzés. A büfét is kevesen keresték fel. Az igazgató jól számított Az engedélyezett ká­vé nem nagyon ízlett az em­bereknek. Sem a hivatali szo­bában, sem a büfében. Az üzle­telés is lecsökkent. Alig nyolc­tíz percig tartott. Komáromi hétfőn fél perc alatt végzett a meccsel. s csak ennyit mon­dott: „A bíró hülye volt, Bra- nyigát ki kell tenni a csapat­ból, Kovásznál nem védhette a gólt.” Egy hétfő reggel az igazgató becsengette a titkárnőjét: —Mit szól hozzá, már a hu­szadik vállalat vette át mód­szeremet!? Ilonka lelkesen gratulált. — Tudtam, hiszen remek öt­let volt! — Na, most gyorsan a feketé­met, Ilonka! Amíg kicsurog, szeretném, ha elmondaná ne­kem egyéni véleményét a teg­napi botrányos rangadóról. A titkárnő hidegen válaszol­ta: — Szó sem lehet róla! Feke­tét majd tíz és féltizenegy kö­zött. Ami a meccset illeti, a megbeszélés időpontja kilenc­kor lejárt, és már negyédtíz. Sajnálom, de kivétel tones! Pah< ■ ; Révész Tibor ' -.16 A FAKÍK ÉS FIA ‘

Next

/
Thumbnails
Contents