Szolnok Megyei Néplap, 1970. február (21. évfolyam, 27-50. szám)
1970-02-07 / 32. szám
VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! Ara: 80 fillér XXL ért. 32. SS. 1970. február 7., szombat. f Uj üzemek, olaj és gáz- tápvezetékek A gazdasági bizottság jóváhagyta a szegedi kőolaj- és jöldgázipari nagy beruházást A gazdasági bizottság mintegy 6.5 milliárd forintos keretben jóváhagyta a szegedi kőolaj- és földgázipari létesítmények beruházási javaslatát Az összegnek 40 százalékát költségvetési juttatásból, 39 százalékát bankhitelből fedezik. 21 százaléka pedig az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt fejlesztési alapját terheli. A létesítmények nagy része hazai tervek alapján készül A berendezések nagyojb részét a Szovjetunió, kisebb részét tőkés országok szállítják. A határozat előírja továbbá több mint 1,1 milliárd forint értékben bizonyos kapcsolódó beruházások megvalósítását is. A létesíményekhez szükséges ingatlanok kisajátítására a gazdasági bizottság az általános szabályoktól eltérő, a földtulajdonosok számára kedvezőbb kártalanítást rendelt el, és egyúttal utasította a nehézipari minisztert azoknak az intézkedéseknek a megtételére, amelyekkel megakadályozható, hogy az olaj megszennyezze az élő vizeket. A gazdasági bizottság határozata szerint a beruhábefejezni. Básit 1976. december 3i-ig kell A gazdasági bizottság először 1967-ben hozott határozatot a szegedi kőolaj- és földgázmező kitermeléséről. Az ezt követő további kutatások arra mutattak, hogy a megismert kőolajkészlet valóságos mennyisége körülbelül egyezik a korábban számítottal, a földgáz-készletek azonban mintegy háromszorosan haladják meg az eredetileg becsült mennyiséget Többek között emiatt kellett a kérdést ismét a gazdasági bizottság elé terjeszteni. A beruházás már 1967-ben megkezdődött és 1969 végéig mintegy 1,5 milliárd forintot fodítottak rá. Ebben az időszakban ideiglenes berendezésekkel már folyt bizonyos termelést is. Körülbelül 1,5 millió tonna kőolajat és 200 millió köbméter földgázt hoztak felszínre, aminek árbevétele nagyjában megegyezett a befektetett összeggel. A létesítmény teljes kiépí- ' tése évente 1 millió tonna inelésének pedig mintegy 40 százalékát a szegedi szénhidrogénmező szolgáltatja majd. A beruházás keretében építenek évi 1 millió tonna olaj termelésére alkalmas termelő, gyűjtő- és előkészítő üzemet, 23 000 köbméter befogadó képességű tartályparkot, évente 500 tonna teljesítményű vasúti tartálykocsitöltő berendezést, továbbá gázelőkészítő és gázfeldolgozó üzemeket. Mindezeken kívül épülnek kompresszor- telepek, továbbá különböző kiszolgáló és szociális létesítmények, többek között 350 személyes mukásszállás és 1000 lakás a dolgozók ^szá-' mára. A kapcsolódó beruházások listáján szerep>el egy Százhalombattáig futó olaj- és egy Vecsésig kiépítendő föld- gázvezeték, egy propán-bután palacktöltő és 50 propán-bután szállító vasúti tartálykocsi. Ezenkívül bővíteni fogják az algyői vasútállomást és megerősítik a Tisza jobb partján húzódó gátrendszert. E kapcsolódó beruházások költségeit túlnyomó részben az Országos Kőolaj- és Gázipari Tröszt viseli, a fennmaradó, lényegében kisebb része a Közlekedés- és Postaügyi Minisztériumot, illetve aa Országos Vízügyi Hivatalt terheli. A szegedi beruházás — a világpiaci árakkal számolva a befejezéstől számított 3,6 év alatt megtérül. Igaz, hogy a munka csak 1976 végére fejeződik be, de a termelés már addig is fokozatosan növekszik. Az évi kőolajtermelés az idén már eléri a 825 000 és jövőre tervezett 1 millió tonnás végleges szintet, a földgáztermelés pedig az idei 200 miilió köbméterről jövőre 680 millió, 1972-ben pedig 1,2 milliárd köbméterre nő, s 1974-ben eléri a teljes, 2 milliárd köbméteres mennyiséget Háromezer mázsa hat a hálókban Zárszámadás a szolnoki halászati tsz-ben Csaknem 25 éve működik Szolnokon a Felszabadulás Halászati Termelőszövetkezet. A tegnap megtartott zárszámadó közgyűlésen Sípos Gyula elnök adott számot a vezetőség nevében a tavalyi munkáról. Ez az év egyik legeredményesebb időszaka volt a szövetkezetnek. A tervezett 2500 mázsa helyett csaknem 3000 mázsa halat fogtak ki. Még szembetűnőbb az eredmény ha a tavalyi munkájukat az öt évvel előbbihez viszonyítjuk. 1965-höz mérten tavaly már éppen kétszeres volt a kifogott halmennyiség. A szövetkezet üzemegységei közül különösen sikeres munkát végzett a Szakállas-pusztai, ahol több mint 700 ezer csuka, ponty és harcsaivadékot neveltek fel. Békából 130 mázsát, rákból pedig mintegy 5 mázsát fogtak ki tavaly. Ezek többségét exportálták. A halászaton kívül sikeresen foglalkozott a szövetkezet kacsaneveléssel is. Több mint húszezret neveltek fel, 2 kilogramm fölötti átlagsúlyra. A termelési eredmények ismertetése mellett a szövetkezet vezetősége részletes tájékoztatást terjesztett a közgyűlés elé, a munkafegyelemről, a nyugdíjazásokról, a szakember utánpótlásról és sok más fontos témáról. A taggyűlésen ez alkalommal új tagok felvételére is sor került. kőolaj, 2 milliárd köbméter földgáz, 214 000 tonna gazolin. 124 000 tonna propán-bu- tán-keverék, 40 000 tonna lzobután és 36 000 tonna izo- pentán termelését teszi lehetővé. Az izobután a mű- lcaucsuk-gyártás alapanyaga, az izopentánt pedig a benzin javítására használják, ílymódon az ország teljes kőolajtermelésének 50, földgázterZsukov Spanyolországból Madrid és Degrelle A Koszigin üzenet KÜLPOLITIKAI TUDÓSÍTÁSAINK A 2. OLDALON MA: A jogról mindenkinek Az izgága ember monológja Angyalok a Nap utcában Világgazdasági hírek közelebb [I k^rül a gyakorlathoz, V v ív/ a gyakorlat a tudományhoz Megalakult a MTESZ Szolnok megyei Ipargazdasági Szakbizottsága Házigazdát a Tisza cipőgyár A MTESZ Szolnok megyei elnöksége pénteken délelőtt Martfűn, a Tisza Cipőgyár művelődési házában rendezte meg az első közgazdasági napot. E nap legfontosabb rendeltetése az volt, hogy megalakuljon a MTESZ Szolnok megyei Ipar- gazdasági Bizottsága. Az egésznapos rendezvényre meghívót küldtek valamennyi Szolnok megyei iparvállalatnak, politikai és társadalmi szervezetnek. A megye közgazdasági szakembereinek, iparvállalati küldötteinek népes tábora érkezett pénteken Martfűre, — és szép számban képviseltette magát a közgazdasági napon a Marx Károly Közgazdaságtudomány Egyetem. Eljött áz alakuló gyűlésre Frank Tibor, a MTESZ Központi Ipargazdasági Bizottságának titkára, s a hazai közgazdászok mellett külföldi vendéget is köszöntöttek Martfűn: Szásznauszkász Kor.sztan- tinász kandidátust, a litván tervhivatal munkatársát. A házigazdák nevében F. Nagy Béla, a Tisza Cipőgyár igazgató-főkönyvelője üdvözölte a közgazdasági nap résztvevőit, majd Frank Tibor, az ipargazdasági bizottság titkára adott tájékoztatót a budapesti központi és a megyei bizottságok életéről, feladatairól. Elmondotta, hogy a szolnoki a 17. megyei szervezet az országban, — s napjainkban a fővárosi már különböző szakosztályok; mintegy hatszáz mérnök, közgazdász, értelmiségi munkakörben dolgozó ipari, kereskedelmi szakember tevékenységét foglalja magában. Frank Tibor átadta az országos szövetség üdvözletét az alakuló bizottságnak, amelynek titkára, Dr. H. Nagy Mihály, a Tisza Cipőgyár kereskedelmi főosztályának vezetője röviden vázolta az ipargazdasági bizottság 1970. évi programját. E programban a legfontosabb a III. ötéves terv eredményeinek alapos elemzésével hathatósan közreműködni a negyedik ötéves terv sikeres kialakításában, s a tervek végrehajtásában. A feladatok ponton megismerése, széleskörű megvitatása és végrehajtása érdekében a bizottság vándor- gyűléseken találkozik majd, a megye nagy iparvállalatainál. Az alakuló, programismertető' tájékoztatók után került sor a közgazdásznap nagy érdeklődéssel fogadott előadásaira. A Marx Károly Közgazdaságtudomány Egyetem ipari üzemszervezési tanszékének munkatársai — dr. Bodnár Pál, az elektronikus adatfeldolgozás szerepéről; dr. Marcell Jenő a vállalati politika, stratégia és taktika kialakításának kérdéseiről; dr. Németh András pedig a vállalati beruházás és állóeszköz- gazdákodás címén tartott előadást S. J. [ HÍBF-l? — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HIRER — TUDÓSÍTÁSOK | Szerdán avatják a Szir-csoport emlékművét A fővárosi jubileumi ünnepségek nyitányaként szerdán leplezik le a XIII. kerületi Szent István parkban a Szir-csoport emlékművét, Kovács Ferenc szobrászművész és Schmiedl Ferenc építész alkotását. A 2 méter 23 centiméter magas szobor erőteljes, dinamikus testtartású férfit ábrázol, akinek egyik keze beárnyékolja az arcát, ökölbe szorított másik kezét pedig ütésre emeli. A szobor nem magát Szírt mintázza; az illegalitás körülményei között is elszántan harcoló névtelen partizánokat szimbolizálja. Soronkívül 600 erdei fűrész Az időjárás enyhülése lehetővé tette a tűzifaszállítás meggyorsítását; februárban várhatóan 90 ezer tonnányi fát adnak az erdőgazdaságok. Az erdészetek soronkívül 600 külföldről behozott motorfűrészt kaptak és így mindenhol meg lehet gyorsítani a fakitermelést is. A berendezéseket már szétosztották az erdőgazdaságok között. Különösen sok gépet kaptak azok az üzemek, amelyek az országnak azon a területein működnek, ahol az év első heteiben akadozott a tűzifaellátás. Vizsgálat a zalai olajömlés okának felderítésére Január 28-án az esti órákban olajömlés következett be a Nagylengyel—Devecser közötti távvezetéken a Zala megyei Pakod község határában. Az olaj a szántóföldeken —, majd az egyik falurészen át ömlött és egyrésze a Zala folyóba jutott. Közvetlen veszélybe került a Balaton élővilága. A Nyugat-dunántúli Vízügyi Igazgatóság vízminőségvédel- mi műszaki alakulatai gyors és hatékony beavatkozásának köszönhető, hogy elhárult a veszély, megvédtek az olajtól a tó vizét, a Zala megyei rendőrfőkapitányság az országos bányaműszaki felügyelőség és az Országos Vízügyi Hivatal szakembereinek bevonásával megkezdte a vizsgálatot az olajömlés okának felderítésére, a társadalmi tulajdon hanyag kezelésében vétkes személyek megállapítására. Gyulai kolbász külföldre Világszerte megnőtt a kereslet a sajátosan fűszerezett, zamatos gyulai kolbász iránt. Az új esztendőben európai, ázsiai és afrikai államokba több mint 220 vagonnal exportálnak. Gyulán új előkészítő-csomagolócsarnokkal bővítették a kolbászgyárat. t)j módszerrel: öt kilónként műanyagtasakba csomagolják a kolbászt. Ezzel az eljárással még a tengerentúli szállítás esetén sem szikkad ki az áru. Az új évi exportszállítás megkezdődött. Hetenkiní ötven ezer kiló gyulai kolbászt indítanak útnak az NSZK- ba, Csehszlovákiába. Angliába, a Benelux államokba s más országokba. Nadrágkosztümök poliacril-selyembőí A Hódmezővásárhelyi Divat-Kötöttárugyárban ebben az évben már 700 tonna hazai és külföldi műanyagszálból készítenek többmillió divatos pulóvert, kardigánt és más cikkeket. Ezen belül tovább növelik a selyemfényű trevira felhasználását, amelyből tavaly nagydíjas cikkek készültek a BNV-re. Az idén még fényesebb, tartósabb kötöttholmikat készítenek az Olaszországból beszerzett po- liacril-selyemből. Az ilyen anyagból készült kosztümök, pulóverek, nadrágkosztümök vasalást nem igényelnek és kopásállóságuk többszörösen meghaladja a hagyományos kötöttcikkekét „Extra ropogós” nápolyi Az édesipari vállalat Győri Keksz és Ostyagyárában az elmúlt évben kidolgozták az úgynevezett „Extra ropogós” töltött ostya gyártásának technológiáját. A gyár az NOK-ból három korszerű gáztüzelésű ostyasütő-gépet vásárolt, s megkezdte az új termék nagybani gyártását Az Extra ropogós négyféle minőségben és nyolcféle ízben kerül majd tavasszal az üzletekbe. Olasz gyártmányú alufólia és polietilén tasakokban csomagolják a gépen sütött ostyát. A légmentesen záró zacskóban hosszú ideig ropogós marad a nápolyi. Európa leggazdagabb rovarháza Budapesten H. N. Stahnke profeseszor- tól, az arizonai egyetem élettan-tanárától, aki egyúttal az ottani mérges állatokat kutató intézet igazgatója is, értékes küldemény érkezett a Budapesti Állatáért címére. A csomagban két „hatalmas” termetű — duzzadt borsó- szemnyi — Fekete özvegy mérgespók rejtőzött, háromszor akkora példányok, mint amilyen az állatkert nemrég végkimerülésben elpusztult utolsó Fekete özvegye volt. Ezenkívül a küldeményben nyolc arizonai skorpió is érkezett, szintén igen nagy példányok; testméretük megközelíti a 10 centimétert. E küldemény révén a Budapesti Állatkert egyik leggazdagabb rovargyűjtemé- nyéuek tulajdonosa lett Jelenleg ugyanis sehol nincs együtt annyi rovarfaj, mint a budapesti rovarházban, ahol Afrika, Amerika, Ázsia és Európa skorpióvilágának képviselői egyaránt megtalálhatók. Magyar lovascsapat utazott Brüsszelbe A belga fölművelésügyi minisztérium meghívására pénteken 35 tagú magyar lovascsapat utazott Brüsszelbe, ahol a nemzetközi mezőgazdasági kiállításon naponta háromszor tartanak látványos bemutatót. A csapat a mező- hegyesi, a hortobágyi és a Szilvásvárad! Állami Gazdaságok, valamint a budapesti sporlistállók legjobb húsz lovát vitte magával. A lovasválogatottat belgiumi útjára elkísérte a békéscsabai Batas- si-táncegyüttes és népi zenekara, A magvár lovasok először mutatják be azt a műsorukat. amelyben hat magyar tenyésztésű pompás arabs mén zenére táncol. A 2-es, 3-as, 4-es és ötös fogatok is zenére hajtanak.