Szolnok Megyei Néplap, 1970. február (21. évfolyam, 27-50. szám)

1970-02-27 / 49. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. február 27. PAPP ZOLTÁN: EGY MAGYAR - ALBIONBAN Öt hír — öt Hippi-fiúk, hippi­io. pipik Gyülekező helyük a Pic- cadilly Circus. Ott ülnek az Erosz-szobor kőmedencéjét övező lépcsőzeten. A lefo­lyóval valami baj lehet, mert a víz kicsordul díszes kádjából, végigfolydogál a lépcsőfokon és beszivárog a hippi-ülepek alá. De azért csak ülnek nyugodtan. A szoborzat körül afféle járda­körlet. A régebbi fényképe­ken még nem látható a kor­lát, amellyel időközben kö­rülvették. Filmek, regények, legendák születtek erről a néhány tíz négyzetméternyi területről, amely szinte szi­getnek számít a világban Egyfajta extrém köztársa­ság, ahol a divat az elnök és az annak hódolók az 6 alattvalód. A hippi nem akar sem­mit. A hippi mindemre azt mondja: „nem”. Azzal, hogy mindent megtagad és elta­szít magától tulajdonképpen egyéniségét alkarja megsza­badítani a korlátoktól, a tel­jes szabadságot tehát a sem­miben véli föllelni, majd kiélni. Persze, a hippi is ember. Akiről viszont köztudott, hogy bármennyire szeretné is, nem ugorhatja át önnön árnyékát A tagadásban célt látó hippi sem tud tehát megszabadulni azoktól a konvencióktól, amelyeket az emberiség több évezredes történelme során kialakított A hippinek is eszmények, ideálok kellenek. Eszmények és ideálok, még a tagadás­ban, sőt még talán a taga­dás tagadásában is. Egy James Dean. egy Stuart Sutcliffe, egy John Lennon, egy Ringó Star, egy Paul MICartney. egy Eddie Cochrane, egy Donovan, egy Bob Dylan — no és ugyan­akkor és emellett politikus­ideálok — ilyenek és olya­nok ..: Egy adag mítosz, egy adag filozófia, két adag kordivat, három adag külső­ség: ez a hippi-eklektika összetevőinek súlyaránya A végeredmény azonban olyan vegyidet, amely sajátosan önálló, egyedi tulajdonsá­gokkal is rendelkezik és a maga rendkívül egyéni mód­ján kifejez valamit a kor­szellemből; hogy mit azt nem lehet ugyan pontosan körvonalazni. megérteni: utánozni azonban igen. Nos a londoni hippi sok más országbeli társának élőképe, mintája. Ülnek a lépcsőn, engedik ülepük alá folyni a vizet, vagy fekszenek a földön, fejüket a korlátnak tá­masztva. Egy lány órákon át énekel, közben tenyerével fáradhatatlanul és ritmiku­san csapkodja az aszfaltot. Jönnek a bőrzekések, a Krisztus-szakállúak, jönnek az estélyi ruhás dámák, me­zítláb és ócska sállal a nya­kuk körül. Jönnek pizsamá­ban. nadrágbaan és fürdő- dressz-felsőben, az ötvenes évék elejének magyar mó­dijára emlékeztető viharvert lódenkabátban, Jönnek jó­zanul, részegen, csöndesen, ordítozva. piszkosan és szutykosan, elhanyagoltan és előkelőén ápolatlanul. Cso­portokba verődve állnak, gi­tárt pengetnek, ' táncolnak, énekelnek, vagy éppen egy­mást kergetik. Ráadásul nem veszik túlságosan jó néven, ha fényképezni akarják őket. A körűikor Iá tolt szigetet körülfolyna a tér idegtépő sodrású forgalma, miközben a villogó fényreklámok a nappalinál is szemkáprázta­tóbb világosságot áraszta­nak. Mikor melyik gyullad fel, akként kék, zöld, lila, sárga, vagy bíbor szín vetül az arookra, amelyek közül sókat úgy kifestettek tulaj­donosaik, hogy a felrakott festékréteg már-már álarc­nak látszik. Stólát, tunikák, cilinderek, háncsszoknyák. Nem. nem maszkabálon va­gyunk. hanem London szívében és mindegy, hogy mikor. délelőtt, éjfélkor vagy hajnalban. Itt mindig áll a. bál. És a londoniak a legszor­galmasabb nézgelődők. Kon­szolidált külsejű házaspá­rok, elegáns dzsentlemenek és lédik ólálkodnak a hip- picsoportok körül. Óvatosan, mindazonáltal teljes inten­zitással pillantgatva jobbra- balxa, hogy mentői kevesebb feltűnést keltve, ugyanakkor azonban minél többet lát­hassanak-érzékelhessenek ebből a vásári kavargásból, amelyet természetesen mély­ségesen megvetnek, miköz­ben végigborzong rajtuk a 'vele való ismerkedés titkolt gyönyörűsége. Jönnek a kispolgárok, mintegy egészségügyi séta­ként ellátogatva erre, hogy tagadhatatlan fensobbséggel szemrevételezzék az itt tör­ténteket. öregedő házmes­ternek. lúdtalpas pénz besze­dők, rövidlátó könyvelők, elvirágzott bolti kiszolgáló- nők követik egymást, ka­ronfogva lépegetve, mint a porcelánok az elefáiitbolt- ban. De a hippiik nem törőd­nek velük. Ügyet sem vet­nek a szemrehányó, megbot- ránikozó pillantásokra: a mának élnek, önmagukat adva, a holnapról elfeled­kezve. Egy közkézen forgó kis könyvecske az ingyen­élés fortélyaira tanítja őket. Reggelizhetsz: a Kensington Church Sreeten jól rúgd ol­dalba az automatát, erre pénz nélkül is kiad egy po­hár tejet. Szerezhetsz pénzt: fogj nyakon néhányat a Tra­falgar Square galambjai kö­zül, aztán add el őket a leg­közelebbi vendéglősnek. És így tovább. Rájuk jellemzőek áruhá­zaik is, amelyek — magyar szemmel nézve — sajátos átmenetnek számítanak a butik, a bazár, a supermar­ket és a mutatványos bődé között. Tele van velük a Camaby Street. Az árukész­let egy része utcára ki­akasztva Várja, csalogatja a vevőt. Bent, a parányi üzle­tekben miniszoknyás alkal­mazottak állnak, a man éké­nek sajátos test- és lábtar­tásával: szemmelláthatólag inkább a reprezentálás, mintsem a kiszolgálás a fel­adatuk. Van itt minden: faltó akt­kép és szakadoizott szélű plakát: mindkettő a szá­zadforduló szecessziós ízlé­sének eredeti utánzata; brit nemzeti lobogó. Levy farmer, éjjeiiedény, tölcsé- res gramofon, kristálygömb, csüngő-csengő-szines bigyó. Garbók, mellrészükön ős­emberrel vagy orángután­nal; jelszavak, amelyek a nemi élet tízparancsolatát összegezik; tollak, láncok, tokok. Bőrből szőrből, mű­anyagból. Hangszórók min­den sarokban, membrángé­géjük beat-zenét harsog, szüntelenül és dübörögve. Végre kint vagyunk az utcán. Napfényben fürdik a Carnaby Street. És akkor jön a hölgy, fél tizenegykor tenyérnyi szokny ácskában, amelyet cipőfűzőhöz hason­ló bőrmadzagok ritkás erde­je alkot. Bőrből van a für­dőruhát utánzó felsőrész is, de olyan takarékos pontos­sággal kiszabva, hogy oldalt szabadon hagyja e jelenség kebleit A hippik is utána bámul­nak. Egy pillanatra talán megfeledkezve közben a vi­lág értelmetlenségéről, Krisztus-szakállukról, en­gedve így az ösztönök eme reflexének, amelynek létezé­sét természetesen tagadják, még önmaguk magatartását se fogadva el bizonyítéknak — a nagy semmiben élve, hol mindössze puszta létük képvisel némi anyagszerűsé­get (Vége.) Fogy az oxigén — meddig kapunk levegőt? Előfordulhat, hogy az em­beriség egy szép napon, nem kap annyi levegőt, hogy lé­legezni tudjon; vajon az oxi­gén, amely a földön a leg­gyakrabban előforduló vegyi elem, hiánycikk lesz? A kér­dés első pillantásra irreális­nak tűnik, hiszen az oxigén nem tűnik el csak úgy egy­szerűen, Ám sok más elem­mel egyesülhet aminek kö­vetkeztében már nem áll rendelkezésünkre, mint tisz­ta gáz és a levegő legfonto­sabb alkatrésze. Erre a ve­szélyre híviák fel a figyel­met a szakemberek, nemrég dr. C. Colé LaMont proíesz- szor az ithakai Comell-egye- tem tanára nyíltan beszélt egy esetleg fellépő oxigén­válságról. Ha oxigénről beszélünk, altkor nemcsak arra gondo­lunk, hogy a légitör 23 szá­zalékát teszi ki, hanem arra is, hogy a tengerek vizmeny- nyiségéhez 85 százalékban já­rul hozzá, továbbá, hogy a föld szilárd kémiai vegyüle- teiben 47 százalék oxigént ta­lálunk. Már ezek a külön­böző számok is mutatják, hogy oxigén és oxigén kö­zött különbség van, ha az életről és a lélegzésről van szó. Mert például a kőzetek­ben. oxidokban és savakban kötött oxigén nem használ­ható. Másrészt a vegyileg kötetlen oxigén csak vi­szonylag ritkán fordul elő. Az oxigén teljes mennyisé­gét körülbelül egy trillió ki­logrammra becsülik — ez el­képzelhetetlenül sok, ha a mindennapi dimenziókra gondolunk, de kevés föl­dünk és légkörének óriási méreteihez képest. Az oxigén-mérleg kiegyenlítése Éppen ezért kell arra gon­dolnunk. hogy minden gyu­faszál, amelyet valahol meg­gyűl tanak, az oxigén pará­nyi tömegét elhasználja, és az égésnél keletkező szén­dioxidban kötődik meg. Itt rejlik a probléma. Hogyan gondoskodott a természet anyagcsere cirkulációja az oxigén-mérleg kiegyenlítésé­ről? Bár az egyensúly ma is fennáll, időközben bi­zonytalanná válik, hogy va­jon a természetes kapacitás elégséges lesz-e ahhoz, hogy a jövőben megfelelő oxigén­utánpótlásról gondoskodhas­sunk. Az ember mindeneset­re már most elég merész lé­péseket tesz. hogy e terme­lési tartalékokat megte­remtse. Bármilyen nagynak tűnik is az a felület, amelyet a földön zöld növényzet borit, a vegetációnak az a képes­sége, hogy a napfény hatá­sára a széndioxidot feldol­gozza és oxigént bocsásson ki, korlátozott. Legalábbis senki sem várhatja, hogy ilyen módom az oxigént, amelyet az ember a légkör­ből kap. bármely mennyiség­ben pótolhatja. Az a kérdés, hol van a határ. Ennek kap­csán az emberiség által a légzéshez igényelt oxigén- mennyiség bizonyára a leg­kisebb szerepet játssza. Ez körülbelül a növényekből megyéből A híres mezőkövesdi hím- söasszonyok egy része a hús­vét közeledtével ecsetet fo­gott kezébe. Külföldi meg­rendelésre mintegy négyezer, matyórózsákkal díszített hí- mestojást készítenek. A tyúktojás belsejét eltávolít­ják, majd lisztfinomságú ho­mokkal töltik meg, s felüle­tét beviaszozzák. Erre fes­tik rá a hagyományos ma­tyómintákat az író „asszo­nyok” szabadkézzel, elöraj- zolás nélkül. A húsvéti „hímestojásnak” már a korábbi években is nagy sikere volt külföldön. Az idén elsősorban Francia- országba, Belgiumba, Hol­landiába és az NSZK-ba szállítják. A Békés megyei Népúj­ság szerkesztőségében újabb kamara kiállítás nyílt. Bor­sos Miklós, Csohány Kál­mán, Würtz Ádám néhány kiemelkedő műve is megta­lálható a szerkesztőség és a Képcsarnok Vállalat által közösen rendezett rézkarc bemutatón. ☆ A Haidú-Bihari Navló színházi híreinek rovatában olvashatjuk Jacobi: Leány- vásár-át próbálják a debre­ceni Csokonai ' Színházban. Főszerepben Pallós Gyöngyi, Kállay Bori, valamint Si- mor Ottó Jászai-díjas. ☆ A Nógrád előzetes hír­ként közli, március 3-án és 4-én bérletelőadások kereté­ben a szolnoki Szigligeti Színház Salgótarjánban ven­dégszerepei a József Attila megyei művelődési központ színvadán, „kitűnő szereposz­tásban ez alkalommal M0-- ugham—Nádas—Szenes: Imá­dok férjhez menni című ze­nés vígjátékát mutatják be”. ☆ A Dolgozók Lapjában ol­vastuk; a tatabányai megyei művelődési központ felszaba­dulási fotópályázatot hirde­tett. visszanyert oxigén egy szá­zaléka lehet. Ami ezzel szem­ben komoly gondot okoz, az a fosszilis tüzelőanyagok (szén, ásványolaj) egyre nö­vekvő elégetése, ami köztu- domás szerint óriási oxi- génf elhasznál ássál jár. Természetesen nem köny- nyű felbecsülni a nagyság­rendeket. amelyekről itt szó van. Ha azonban az Egyesült Államokkal kapcsolatban megadott számértékek pon­tosak, úgy a helyzet lassan­ként mégis riasztóvá válik. Az Egyesült Államokban 1966-ban kitermelt szén és ásvánvolai eltüzelésénél kb. 2 milliárd *onna oxigén hasz­nálódott el. Matematikai oxigéndeficit A mérleg világos: az Egye­sölt Államok már ma ma­tematikai oxigéndeficitet tüntet fel, amely csak azért nem érzékelhető, mert a légkör állandó mozgásban van és „felesleg területeiről” egyelőre pótolni tudja azt, ami a szükségleti súlyponto­kon hiányzik. Valószműleg hasonló a helyzet a többi erő­sen fojlett ipari országokban is. Ha azonban a jövőben az eddig fejletlennek számí­tó népek a mai ipari nemze­tek saz/iasági színvonalára ernalVeclnek. li rf,, EaMrinf professzor és több más szak­ember vél^mé^ve s 'er' n‘ exioénvá'ság ’ér>>>et fel. am* magát az ioarfmiesztért te­heti kérdésessé, ley a lát­szólag parttalan fejlődésnek a végén mégis a természet szabna határt. A lepkegyűjtő Különös hobbynak hódol már hatodik évtizede Eszter­gomban Blattny Lajos: lep­kéket gyűjt. Tizenhatezer da­rabból álló, a szivárvány minden színében pompázó, ál­lamilag védett gyűjteményé­ben még véletlenül se akad két egyforma pillangó. Blattny Lajosnak 12 éves kora óta szenvedélye ez a gyűjtés. A preparált lepkék mindegyike hibátlan. Egyik módszere az, hogy a hernyó­kat összeszedi a fákról, és a lepkék már a kertjében lévő „farmon” látják meg a nap­világot. Pillangó-életük azon­ban még a szokásosnál is rövidebb: ciángázba kerül­nek. Másik eljárása, hogy a kiváló szaglóérzékkel rendel­kező lepkéket sörben, méz­ben preparált almaszeletek­hez csalja. Itt elbódulnak az illattól, és a ciános üvegben kötnek ki. A legszebb példá­nyok kerülnek aztán a leg­újabb tudományos követel­mények szerint rendszerezett gyűjteménybe. A pillangók zöme Eszter­gom és környékének fauná­jából származik. Több külön­leges fajtát őriz Blattny La­jos. Ezek között található szűznemzéssel, páro6odás nél­kül szaporodó is. Érdekesek a többnyire nőstény, szár­nyatlan lepkék. Ilyen a zsák­lepke, amely fatörmelékből készített burokban él. Ritka darab a trópusi pillangó is, amely meleg éjszakákon sok kilométernyi távolságot képes megtenni. Különleges pél­dány a Japánból származó Satumia Jamamai. A nagy­méretű lepke petéjét egy belga orvos esernyőjébe rejt­ve csempészte ki a szigetor­szágból, mert tilos volt a ki­vitele. Aztán méghonosodott Belgiumban, elterjedt Euró- paszerte. A 77 éves Blattny Lajos még ma is nagy túrákat tesz. Szaporítja gyűjteményét, s közben fáradhatatlanul ku­tatja Esztergom környéké­nek rovarvilágát. Ugyanis a Magyar Rovartani Társaság megbízásából már hármínc éve megfigyelője ennek a körzetnek. BARNEVÁL-lól a PAHUBEGYÜ-ig. A népszerű Mézga-család nézése közben mindenki jól mulat azon az ötleten, hogy a XXX. századbeli köbüki egy alaposan lerövidített nyel­ven, azaz újmagyarui beszél az őt alig értő ősével, Gézá­val. Persze senki sem rémül meg attól, hogy újabb ezer év alatt ide juthat majd édes anyanyelvűnk. Erről szeren­csére nincs is szó, a szózsu­gorodásnak vannak azonban bizonyos jelei, s ezek a be­tűszavak, más néven mozaik­szók. Ki ne emlékeznék a betű­szavak első, sokat emlegetett nemzedékére. A farsangi hangulatot árasztó BARNE- VÁL és SERNEVÁL sokszor volt karcolatok, humoreszkek ihlető je. Ezekből tudta meg az olvasó, hogy tulajdonkép­pen baromfi-, illetve sertés­kereskedelmi nemzeti válla­latot jelentenek. Népszerű nyelvészünk is tollhegyre tű­zött annak idején néhányat: „Nem a legszerencsésebb a BÄV, az erőszakos RÁVISZ, a furfangos FÜRFA, sőt a ne­veletlen KÖPTI sem, pedig igen tiszteletre méltó intéz­mény”. Senki sem kifogásol­ta viszont a GELKÁ-t és az EMKÉ-t; nem csoda: becéző végződésük rögtön belopja magát a TV- (ez is jó betű­szó) tulajdonos, vagy a kávé­házi vendég szívébe. A rö­vid, jólhangzó intézményi, vállalati rövidítésnek külön­ben is komoly hagyományai vannak nálunk. Ilyenek: a MÁV, a HÉV, a FÉSZEK, (festők, építészek, szobrá­szok, énekesek, komédiások), a TEFU (amely azonban egyes közíróinkat valamilyen egzotikus kérődző nevére emlékeztet), a TEFU ikertest­vére a SZEFU, a TÜKER (ebből készült a brikett tré­fás neve, a TÜKER-tojás), a MÉH, amely valóban szorgal­masan gyűjtöget, ha nem is éppen mézet. A MÉH leszár­mazottja, a PAHUBEGYÜ már bizony egyáltalán nem ilyen telitalálat. Ez utóbbi egyébként papírhulladék-be­gyűjtőt jelent, nem pedig valamiféle új bögyösgalamb- fajtát... Néhány példa a múltból — mégpedig olyanok, amelye­ket szóban-írásban többszőr megfricskáztak: KOG ELLÁ­TÓ, KERAVILL (nem vala­miféle afrikai helység Libre­ville, vagy Brazaville szom­szédságában). Továbbá a HA- RIKÖT, a PASENVÉ és a GYERMEKITÉSZ, amelyet valami új, a legifjabbakat pusztító ragálynak tartott fel­fedezője, amíg ki nem nyo­mozta, hogy Gyermekruha­készítő ktsz-t jelent. S egy csokor az újabb, még nem emlegetettek közül: a fentebb szereplő PAHUBE­GYÜ vérrokonai: a PANYO- VA (Pamutnyomóipari Válla­lat), a FÖBUHA, amely ma­gas beosztására utaló első szótagja ellenére csupán bú­torral és hangszerrel keres­kedő fővárosi vállalkozás, a DÉLHÉVÁL, vagyis a Dél­magyarországi Mezőgazdasági Tsz-ek Hévízhasznosítási Kö­zös Vállalkozása, a hősies HÓDIKÖT — Hódmezővásár­helyi Kötöttárugyár — a PEVDI, azaz Pest megyei Ve­gyi és Divatcikkipari Válla­lat, és végül a KIPINVEST Megfejtése, amit senki nem tud kitalálni: Könnyűipari Beruházási Vállalat. Ha majd eltörlik a papi nőtlenséget — Lányom, akaisz-e a feleségem lenni?

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents