Szolnok Megyei Néplap, 1970. január (21. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-11 / 9. szám
12 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. január II» 1970 JANUÁR lí; VASÁRNAP ÁGOTA NAPJA A Nap kél: 7.30. nyugszik: 16.14 órakor, a Hold kél: 9.46, nyugszik: 21.07 órakor. Jedlik Ányos 170 éré» 1800. január 11-én 'szegényparaszt szülök gyermekeként született Jedlik Ányos, a XIX. század egyik legkitűnőbb fizikusai aki a külföldet jóval megelőzve, 1828-ban megszerkesztette az első elekromotort, 1861-ben pedig elkészítette nagyszerű találmányát, a dinamót. Jedlik Ányos 1821-ben matematikából, valamint fizikából, majd 1822-ben filozófiából és történelemből szigorlatozott kitűnő eredménnyel a pesti Tudományegyetemen. Á bölcsészet doktoraként került még ugyanebben az évben tanárnak a bencések győri gimnáziumába. A tanintézet fizikai szertárában kezdte meg az elektromossággal való kísérleteit, s neki sikerült először az elektromágnest állandó forgásban tartani. Motorja, a mai motorok őse ma is megvan, sőt mi több» működik, öt évvel megelőzte Saxtont, akinek nevéhez fűzi általában a tudománytörténet az első villanymotor megszerkesztését. 1970. JANUÁR 12. HÉTFŐ ERNŐ — XÉNIA NAPJA Á Nap bél: 7.29, nyugszik: 16.16 árakor. A Hold kS: 10.03, nyugszik; 22.28 árakor. ,45 évvel ezelőtt» 1925 január 12-én tört ki Kínában a polgárháború, messzehang- zóan jelezve, hogy a gyarmati és a függő országokban fellendült a nemzeti felszabadító mozgalom az elviselhetetlen imperialista elnyomás ellen. A kínai demokratikus erők s ess egész mozgalom fő vezetője, Szun-JairSzen maga is tisztában volt azzal, hogy hazájának a zsarnoki elnyomás alól történő felszabadításához elengedhetetlen a világ első szocialista állama, a Szovjetunió támogatása. Nagyon jól mutatja ezt a meggyőződését az a levele• amelyet a polgárháború kirobbanása után, s alig néhány héttel halála előtt intézett az SZKP Központi Bizottságához Moszkvába. „Önök szabad köztársaságok szövetségének élén állnak — irta levelében —, s ez olyan örökség, amelyet a halhatatlan Lenin hagyományozott a világ elnyomott népeinek. Ennek az örökségnek a segítségével szabadítják fel magukat az imperializmus áldozatai ama nemzetközi uralom alól, amely elejétől kezdve szolgaságra, háborúkra és igazságtalanságra vol$ alapozva. Meghagytam a Kuomintangnak folytatódott a levél —* hogy vigye tovább munkámat a forradalmi nemzeti mozgalom érdekében mindaddig, zmíg Kína, amelyet az imperialisták félgyarmati helyzetbe süllyesztettek, szabaddá lesz. Utasítottam a pártot, hogy e cél elérése érdekében tartson állandó kapcsolatot önökkel Erős meggyőződésem, hogy Önök továbbra is megadják hazámnak azt a segítséget> amelyet eddig is élvezett az Önök részéről”. KRÓNIKA 1945 január 11-12. A Néplap a hadieseményekről írja: A szovjet hadijelentés súlyos harcokról számol be az esztergomi Duna- szakasz mindkét oldalán. A Dunától délre a németek igen nagyszámú páncélos bevetésével erőltetik az áttörést — sikertelenül. A szovjet hadvezetöség, hogy időt nyerjen saját páncélos tartalékainak összevonásához, átmenetileg visszavonulást rendelt el. — Az előrenyomuló német éket nemcsak a szovjet csapatok várható ellentámadása veszélyezteti, hanem a Duna balpartján, Érsekújvár irányában kierőszakolt szovjet áttörés is. — A Budapesten házról házra folyó küzdelemben a szovjet egységek még erősebben megvetették lábukat a fővárosban, melynek több mint fele kezükön van. Elfoglalták a Parlamentet, a tőzsde épületét és megtisztították a főváros összes külvárosát. — Komáromtól keletre a Vörös Hadsereg kötelékei megfutamították a tisztán magyarokból álló Szent László gyaloghadosztályt, nagyszámú fegyvert és lőszert zsákmányolva. — Az Ideiglenes Nemzeti Kormány kiadta első hivatalos lapját, a „Magyar Közlönyét Első száma a Nemzetgyűlés vezetőségének kine- vezetése mellett hozza a kormány tagjainak kinevezését is, valamint az Ideiglenes Nemzetgyűlés határozatait. Tartalmazza ezeken kívül az államtitkári, főispáni megbízatásokat, valamint az Ideiglenes Nemzeti Kormány rendeletéit a közbiztonság fokozottabb biztosításáról, a köz- igazgatás ideiglenes rendezéséről, a közalkalmazottak igazolásáról, eskütételéről, a közegészségügyi állapotok rendezéséről, a társadalom- biztosító szervek működéséről, a termény nyilvántartásáról, a sertés-vágás szabályozásáról stb. — 11-én Gábor József kereskedelemügyi miniszter Szolnokra érkezett, hogy a szovjet hatóságokkal tárgyaljon. M—s. Ismeretlen helyre távozott 1969. december 28-án szolnoki lakásáról Tóth Ernőné (leánykori neve: Vereb Ida). Az eltűnt asszony 1936. július 15-én született, édesanyja neve: Szász Maria. Szolnokon, a Ságvári körút 58. szám alatt lakott. ' Személyleírása: körülbelül 161—165 centiméter magas, vékony testalkatú. Haja sötétbarna, arca ovális. Eltűnésekor saját színével csíkoA bűntettek egyik legret- tentőbbike, csecsemőgyilkosság történt Szolnokon. Néhány nappal ezelőtt a Landler Jenő úti szeméttelepen a kuka-gépkocsi ürítésekor egy csecsemő holttestét találták. Az eddigi' megállapítások szerint a leánycsecsemő élve született, nyakán fojtogatás' nyomai látszanak. A köldök- zsinórt eltépték és a csecsemőt meztelenül a kukaedénybe rakták. A nyomozás eddigi adatai Januári politikai pártnapok Január 12: Brunszvik Pál, Tűikévé XVIL számú Autójavító Vállalat, 15.30 óra. Január 13: Mándi Sánor, Nagyiván községi összevont, 18,00. —• Pod.en Gyula, Kisújszállás Búzakalász Tsz összevont, 18.00, Palatínus István, Kunmadaras Tsz össaevot, 18.00, Szabó István, Szolnok KÖJÁL lf-30 óra. Január 14 s Horváth István, Kisújszállás Csorbái Állami Gaz« daság, 14.00 óra. Január 15: Dr. Létai Sándor, Kunszentmárton BVM, 13.00, Brunszvik Pál, Jászberény kórház, 15.00, Olt Károly, Szolnok, vasútüzemi pártbizottság, 15.00, Péter Piroska, Törökszentmikós Finommechanikai Vállalat, 16.00, dr. Zsmurin Lajos, Kisújszállás városi tanács összevont, 17.00, Németh István, Tiszatenyő községi összevont, 18.00 óra. Január 16: Simon József, Kunszentmárton Pannónia üzem, 14.00, Tóth János, Jászberény tsz össrzevont, 15.00, Vad András, Tö- rökszentmiklós — Mezőgazdasági Gépgyár, 16.30, Gere Mihály, Jászdózsa községi összevont, 18.00, Szász József, szelevényi községi összevont, 12.00, Farkas Sándor, Abádszalók Lenin Tsz, 18.00 óra. Január 17: Szabó József, Mezőtúr, Könnyűipari Alkatrészeket Előállító Vállalat, 13.00 óra. Január 13: Bánkúti Miklós, Szajol AFORp*telep, 15.00, Varga József Karcag városi összevont, 16.00, Váczi Sándor, Jászapáti ktsz összevont, 18.00, Sóski Teréz, Verseny községi összevont, 18.00 óraJanuár 20: Szabó István. Szop* nők megyei tanács kórház, 10.30, Mohácsi Ottó, Mezőtúr Petőfi Tsz, 8.00, Kácsor József, Jászberény Műszerész Ktsz 14.30, Bárdi Imre, Karcag pedagógus ösz- szevont, 15.00, Tari Kálmán, Kis« új szállás pedagógus összevont, 17.00 óra. i Január 21: Soóe István Kisújszállás Vas- és Faipari Ktsz 13.00: Farkas Kálmán, Mezőtúr Sallai Tsz, 13.00, Kovács István, Karcag Híradástechnikai Válla« lat, 14.00, Bacsa Ferenc, Jászberény Jászsági Állami Gazdaság* 15.00, Tolna Károly Szolnok Cukorgyár, 15.00, Csányi Ferenc, JásBkiséi4 MÁV Gépjavító Vállalat, 16.00, Kalmár Gábor, Jászár okszállás hivatali összevont* 17.00 óraJanuár 22: Árvái István, Jász« berény Cipő és Háziipari Vállalat, 14.30, Semsei Imre, Bánhalma Középtiszai Állami Gazdaság, 15.00, dr. Császtvai István; Törökszentmiklós városi tanács, 16.30, Varga ülésj* Mezőtúr ÁFÉSZ, 19.00 óra. Január 23: Tóth Imre, Túrkeve városi tanács összevont, 17.00, Barna Károly, Fegyvernek Vörös Csillag Tsz, 17.00, Zagyi János Tiszafüred községi összevont, 17.30, Szűcs János, Tiszasas községi összevont, 18.00 óra. Január 26: Dr. Kutd György* Jászfénvszaru Vegyesipari Ktsz, 18.00 óra. Január 28: Tóth Jánosi, Törökszentmiklós Gabcmaf eldolgozó Vállalat, 14.00, Juhász István, Besenyszög Palotási Állami Gazdaság, 16.00, Szekeres László* Jászkisér Táncsics Tsz, 17 óra. Január 30: Rumpf Pál, Szolnok Ságvári Endre művelődési ház, 16.30 óra. Ki tud róluk? zott fekete téli kosztümöt, fekete garbó pulóvert és fekete papucscipőt viselt. Tóth Ernőné ideggyógyászati kezelés alatt állt. Aki eltűnésével kapcsolatban bármiféle adatot, vagy felvilágosítást tud adni, az személyesen a városi rendőr- kapitányság I. emelet 29. szobájában, vagy telefonon a 13—141 központ 195-ös mel- lékálomásán tehet bejelentést szerint a kegyetlen anya a Rákóczi út, Petőfi út, Május 1. út, Madách út és a Mészáros út által határolt területen keresendő, ugyanis ezen a területen haladt a szeméthordó gépkocsi. A rendőrség széleskörű nyomozást indított s kéri mindazokat, akik segítséget tudnak adni a gyilkos felkutatásához, hogy a rendőrkapitányságon személyesen, vagy telefonon tegyenek bejelentést. Eltűnt egy asszony Köszönetnyilvánítás Fájdalommal tudatjuk ismerőseinkkel, hogy szeretett férjem W ITT INGER ISTVÁN a Tiszántúli Gázszolgáltató Vállalat dogozó ja január 10-én hosszas szenvedés után elhunyt. Temetése a szolnoki temető halottas házából január 13-án du. lesz. Gyászoló felesége és gyermekei Halott csecsemő a kukában Várható időjárást erősen felhős, párás idő, keletre átterjedő havazással havasesővel ónosesövel nyugaton már esővel. Élénk, főként a Dunántúlon megerősödő délkeleti, déli szél, A hőmérséklet emelkedik. Várható legmagasabb nappali hőmérséklet általában 0—plusz 5 fok között, északkeleten kevéssel 9 fok alatt. Az álcsiszigeti meteorológiai állomás jelzése szerint Szolnokon tegnap a legalacsonyabb napi hőmérséklet ~9,2, a legmagasabb pedig —2.9 Celsius fok volt. — DR BENE ZOLTÁN főorvos, a rákóczifalvai Rákóczi Tsz nőbizottságának meghívására péntek este nővédelmi tanácsadást tartott. A tanácsadáson a tsz-ből és a községből mintegy százötven asszony és leány vett részt. SZÍNHÁZ A Szigligeti Színház Szolnokon dédután 3 és este 7 órakor: Könnyű a nőiknek. r--------L 1 M OZI 1 1 1_____1 r ~ Szolnok Vörös Csillag: Ha.«; hétfő: A magányos villa titka, Tisza: A Saint Tropez-i csendőr, hétfő: Csendőrök New Yorkban, Szent Pétér esernyője (du.), MÁV: Imp oszt orok, a hét kívánság (du.), hétfő: Vigyázat, hekus. Jászberény Lehel: A csendőr nősül, hétfő: Ha... Kisújszállás Ady: A P—2 nem jelentkezik, hétfő: Fehér farkasok. — Kunhegyes Szabadság: Menyasszony kersetetik, hétfő: Háború és béke IV. Kunszentmárton Körös: ölj meg csak csókolj, hétfő: A holtak nem vénülnek. Mezőtúr Béke: Rita a vadnyugat „rém e”, hétfő: Betyárok, Dózsa: Célpont: a híd* hétfő: Majd a Leontine, Szabadság: Fehér farkasok, hétfő: Sirokkó. Tiszafüred Tisza: Szarajevói merénylet, hétfő: Az idő ablakai. Törökszentmiklós Dózsa: Nemsokára itt a tavasz* hétfő: A csendőr nősül. Túrkeve Vörös Csillag: Sirokkó, Különös házasság (du.), hétfő: Célpont: a hid. RÁDIÓ SZOLNOKI RÁDIÓ: Vasárnapi magazin. —* Stúdió pódium. — Kötelező műveltség. Kulturális krónika. HÉTFŐ: Alföldi krónika. — Zárszámadások előtt. — Mezei szőttes. — Zenés autóstop. — Kalevipoeg I. rész. KOSSUTH RADIO: 8.10: Édes anyanyelvűnk. —* 8.15: Jó reggelt, vasárnap! — 10.05: A Gyermekrádió földrajzi vetélkedője a Szovjetunióról. —• 11.05: A Magyar Rádió és Televízió szimfonikus zenekarának Mozart matinéja. — Kb. 12.15: Nem azért mondom... Hámos György műsora. — Kb. 12.55: Olvasmányélményeimből. Darvas József. — Kb. 13.05: Részletek Lehár Ferenc operett jeibőL — 13.40: Rádiólexikon. 14.10: Művészlemezek. — 15.08: Színházi Magazin. — 16.10: Külföldi tudósítónk levele. — 16.20: A Big Band nagy mesterei-. II. — 17.05: Nótakedveiőknek. — 18.08: A Rádió lemezalbuma. — 20.10: A táltosfiú. —- 21.10: Made in Hungary. — Könnyűzene, tánczene, jazz. — 22.15: Afrika 1970. Kerekasztat-beszélgetés. 22.25: Zenekari improvizációk. — 23.02: Operarészletek. — 0.10: Könnyűzene. Szolnok megyei NÉPLAP A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok Megyei Bizottsága és a Szolnok Megyei Tanács lapja Fészerkesztfl; Varga József Telefon: 12—093 1?—320. 12—089. 11—932. Telex • 09—33—57 Szolnok Kossuth tér 1. Kiadja a Szolnok megyei Lapkiadó Vállalat lea.gatéVI rá eh Iván Telefon: 12—OM Szolnok. Kossuth tér l. A? “IdflzetíV .gy hónapra 20.— forint Index-színi: 25 989 Szolnoki Nyomda Vállalat Felelős yezetfit Kozák Ferenc — KANYÖ András újságíró az időszerű külpolitikai eseményekről tart előadást a jászberényi Hűtőgépgyár munkásakadémiáján január 12-én. — A VÖRÖSKERESZT elsősegélynyújtói 1969-ben me- gyeszerte a lakóterületeken, üzemekben és közutakon több mint ötezer esetben nyújtottak segítséget az arra rászorulóknak. — ÜJ VÁGÓHIDAT építtet az idén 75 ezer forintos költséggel Tiszasason a helyi tsz, az ÁFÉSZ és a községi tanács. A kivitelezést a tisza- kürti költségvetési üzem vállalta. — NÉGYLAKÁSOS szolgálati ház épül az idén Martfűn tanácsi dolgozók és pedagógusok számára. A beruházási összeg 1 millió forint Lottótájékoztató A Sportfogadási ég Lottó Igazgatóság közlése szerint a 2. játékhéten öttalálajtns szelvény nem érkezett Négy találatot 34 fogadó ért el, — nyereményük egyenként — 109 539 forint. Három találata 3561 fogadónak volt, —> nyereményük egyenként 523 forint A kéttalálatos szelvények száma 127 999, ezekre egyenként 18 forintot fizetnek. A nyereményösszegek a nyereményilleték levonása után értendők. A közölt adatok tájékoztató jellegűek. — A LAKOSSÁGNAK is segítenek a termelőszövetkezeti építőbrigádok. Köteleken az Ady Tsz építőbrigádja nemcsak a tsz-tagok, hanem a község lakói számára is épít lakóházakat, illetve vállalják az épületek kárban- tartását. A cibakházi Vörös Csillag Tsz is végez hasonló munkákat. A tv és a rádió mai műsorából ajánljuk ÜZENET A JÖVŐBŐL. Magyar rajzfilmsorozat. A Mézga családról készült 13 részes, félórás epizódokból álló sorozat a magyar rajzfilmgyártás európai viszonylatban is jelentős vállalkozása. Mézga Gézának és családjának különös kalandjai — bár problémájuk megoldására a XXX, századot is segítségül hívják — mai életünk kisebb, nagyobb visszásságait elevenítik meg. A Mézga sorozat nem tanmese, görbetükör, a szatírát kedvelő fantázia utópiája. Az alkotó és szereplőgárda szinte már önmagában is a siker biztosítéka. A sorozat első filmjét Táv-szerviz címmel ma 19.30 órakor sugározza a tv. ELINDULT SZEPTEMBERBEN... Darvas József szerzői estjét via 20.20 órakor láthatjuk a televízióban. Hétfőn 16.05 órakor a Kossuth rádióban hangzik el A kék kagyló címmel Armin Müller rádiójátéka. A neves weimari író (1928-ban született pályáját költőként kezdte és most is rendszeresen ír verseket. Dalait előadóeste* ken saját maga kíséri gitáron. Jelentős novellistaként is számóntartják. Hangjátékában tulajdonképpen nagyolt kevés történik: egy nyugatnémet lány és egy NDK-beli fiú találkozása, szerelme. elválása — Bulgáriában, de Müller rövid lírai darabjába mindazt a problémát bele tudta sűríteni, ami a megosztott németséget jellemzi. HÉTFŐ: KOSSUTH RADIO: 8.15: Kálmán Imre operettjeiből. — 9.10: Munkások a könyvtárban. — 9.25: A hét előadóművésze: Giuseppe di Stefano, — 10.05: Adalékok az emberi butaság történetéhez. 10.35: Barokk muzsika. — 11.00: Vakációs iskolarádió. — 11.35: Mozart: Bdúr zongoraszonáfta. — 12.20: Ki nyer ma? 12.30: Tánczenei koktél. — 13.15: Radics József népi zenekara játszik. — 13.45: Válaszolunk hallgatóinknak! 14.01: Kárpáthy Zoltán. Rádiójáték L rész Jókai Mór regényéből. —- 15.10: Édes anyanyelvűnk (ism.) — 15.15: A Párizsi Népi Kórus francia forradalmi dalokat énekel. — 15.22: Beethoven: E-dúr szonáta. — 15.40: Az élő népdal. — 15.50: Nincs trakta. — 16.00: A világgazdaság hírei. — 16.05: A Rádiószínház bemutatója: A kék kagyló. Armin Müller rádiójátéka. — 16.49: A Tatai Szövetkezetek „Egressy” kórusa énekek — 17.20: Giuseppe di Stefano operafelvételeiből. — 17.45: Van új a Nap alatt. Tudományos híradó. — 18.00: Huszas stúdió. Különleges tudakozó. — 19.25 a Üj népzenei felvételeinkből. — 19.40: Germinal. Drámai képek Emilé Zola regényéből. — 20.39: Kedves lemezeim. A mikrofon előtt: Tpper Pál. — 21.39: Beszélgessünk zenéről. Üjfalusi József műsora. — 22.20: Tánczene. — 23.10: Üj miízeum készül. — 23.25: Népdalok. — 23.50: Századunk kórusműveiből. 0.10: Filmzene. PETÖFT RADIO: 7.00: Az unitárius egyház fél* órája. — 7.30: Orgonaművek. — 8.00: Miska bácsi lemezesládája. — 8.30: Operakalauz: Wagner — Walkür. — 9.30-tól. Színházi esték a Német Demokratikus Köztársaságban — 9.*©: Zenei apanyelvünk, Népzene — magyar népzene (ism.) — 9.50: Liszt ós Bartók zoneroraművek. — 10.49: Szívesen haügattuk... Vasárnapi koktél. — 12 29: Jó ebedhez •szól a nóta. — 13 09: Prüesök. Mesejáték. Maevar népmesékből (ism.) — 14.00* Táskarádió. — 15.00: Vaddísznót-ánc... — 15.15: Francia kamarazene. — 16 05: Nicolai Gedda énekel. — 16.30: Hómezőirön száll a szánka. — 17.29; Üi lemezeinkből. — 17.30: Mikrofon előtt a szerkesztő. — 18 05: A Rádiós’5’fn'h!5v Mózonmá- ból. Viharos é1«z,aka. Dohozv Imre rád^dr^rnáia fism.l i9 07: A szép Heléna. Ré^zl^tek Offenbach cme»*ef+t«SHől. — 19 50* .Tó e^tét, gyerekek! — 20.10: Színes népi muzsika. — 20 53* Tfonsri p p*-n stein Vpz<s«tvel. — í>1 40-től 22 00-ig: A színfalak mö«*öt+. — 22.34: Versek /ism.) — 22 47* Ro- ma-nfiktis kórusok. 23.10: Köny- nvűzene éjfélig. HÉTFŐ: PETŐFI RADTÖ: 8.05: Zenekari muzsika. —* 9.00: Ezeregv délelőtt. — 10.00? A zene hullámhosszán. — 11 45: Egv halórakomány kőkonorsó. 1*2.00* Kozák Gábor József néni zenekara látszik. — 12.30: Zenekrai operarészletek. — 13.20: Andor Éva és Réti József dalokat éne* keL — Kettőtől—hatig,.. 14.00: A rádió közönségszolgálatának kn vánságműsora. Riporter: Kováid* Károly és Szilágyi János. Műi sorvezető: Szepesi György és Erdei Klári. Adásvezető: Lévay László. Közben: 14.30, 15.30, 16.303 Hírek. Időjárás. — 18.00: Hírek. 18.10: Az öreg tekintetes. Mono-* dráma. Gárdonyi Géza kisregényéből. — 18.5: Á la carte. Régi slágerek. — .19,30: Jó estét, gye-* rekek! — 19.35: Kapcsoljuk a Zeneakadémia nagytermét. A Liszt Ferenc kamarazenekar Bach« hangversenye. — Kb. 21.35: Tör« ténész szemmel Londoban. Kb. 21,55: Nóták. — 22,20: Negyedszázad magyar zenéjéről. 23.155 A hét előadóművésze: Giuseppe di stefano (ism.) 23.50: Három sanzon. URH: 16.05: Csak fiataloknak (ism.) 17.35: Hanglemezparádé. — 18.053 Sziklay Erika dalestje. — 19.20: A jazz kedvelőinek. — 20.00: Händel: Júdás Makkabeus —• részletek. — 20.52: A trubadúr. Részletek Verdi operájából. —* 21.50 Szent Lajos király hídja. Epizódok Thornton Wilder regé* nyéből. HÉTFŐ: URH: 18,00: Tánczenei koktél. — 18.55: Orosz nyelvtanfolyam felnőtteknek 19. lecke. — 19.10: A Tátrai vonósnégyes felvételeiből. — 19,55: Wozzeck. Részletek Borg operájából. — 20,25: A jazz kedvelőinek: Charlie Parker együttese játszik. — 20.48: Az emlékmű. Enn Vetemaa kisregénye rádióra (ism.) — 21.39: Herbert von Karajan lemezeiből. BUDAPEST: 9.13: Orosz nyelvtanfolyam haladóknak. Grisa. Andrej, Mása és a keieskedelem (isim.) 9.40: Sakk-matt. — Sakkfeladványok gyerekeknek. — 10 00- Kis emberek — nagy emberek. Az Inter- vízió műsora Berlinből. — 11.00: Játsszunk Bábszínházát! Gyermekbábosok II. Országos TV- fesztiválja IV. rész. — 15.10: A képzőművészet története. 13. Barokk művészet Európában (ismétlés). — 15.40: Iskola-tévé. — 16.10: Képes Kalendárium. — 16.40: Reklámműsor. —• 16.45: Telesport. Az ,,Év ifjúsági sportolója” vándordíj átadás. — 17.15: Krupp és Krause. Magyarul beszélő NDK-film, 2. Álarcosbál. 18.40: Nótaszó. Kozák Gábor József muzsikál. — 19.00- Esti mese. — 19.15: A világ térképe előtt: Heti külpolitikai összefoglaló. 19.30: Üzenet a jövőből: 1. Távszerviz. Magyar rajzfilm, a Mézga-osalád különös kalandjairól. — 20.00: Tv-híradó. — 20.20? Elindult szeptemberben. Darvas József szerzői estje. — 21.35: Művész« portré. Czanik Zsófia operaéne* kesnő. — 22.03: Tv-híradó — 2« kiadás.