Szolnok Megyei Néplap, 1970. január (21. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-10 / 8. szám
« 1970. január 10. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 ALKALMI RUHÁK Az alkalmi ruha anyagát, fazonját természetesen attól függően, hogy színházba, társasági összejövetelre vagy táncmulatságra használjuk-e, úgy kell megválasztani, hogy egyik évről a másikra is viselhessük. A divatos formák közül fiataloknak, időseknek egyaránt — sőt még erősebb testalkatúaknak is — ajánlhatjuk az ingruha formát, amely igen jól kihasználható, célszerű megoldás. Készülhet szövetből, csipkéből éppúgy, mint fénylő, mintás brokátból vagy egyéb alkalmi zsánerű anyagiból is. Fiataloknak alkalmi ruhára is divat a tunikás. pan- tallós összeállítás vagy a bő puffos ujjakkal szabott nylon blúz, elegáns selyemnadrággal Nagyon divatos forma a kazakos ruha. amely kétféle anyagból is készülhet. tehát még alakításnál is lehet erre a formamegoldásra gondolni. A kivitel mintás és egyszínű anyagokra is sokféle elképzelést ad. Ismét divatos a hosszftott derekú erősen bővülő szok- nyájú ruha, a szoknya-blúz együttes, s az idei télre megjelent a maxi hosszúságú ruha is. A divatos pasztellszínek ugyanúgy alkalmasak estére mint a közép és sötét tó- nusúak Jó néhány évig nem volt divatos télre a mintás anyag, az idén ez is „abszolút” újdonság. Ehhez ajánlhatjuk a kézzel festett selymeket. a kasmírhatású műszálszöveteket, mintás yer- seyket és egyéb anyagokat A díszítések közül legdivatosabb a kézi, vagy gépi hímzés. amellyel régebbi ruháink is felfrissíthefők. Nagyon szépen lehet dekorálni régi ruhát divatos gyöngyözéssel selyem fonalból horgolt fényes paszpóllal vagy zsinórdíszítéssel. A ruhákhoz megfelelő divatékszert választva, esetleg egy- egy szép frizurába tűzött divatékszerrel is igen sokat 1. Csipkéből készült ingruha. a bélelő selyemanyagból készült övvel, gallérral és holpánttaL A ruha és a %-es ujjak is lefelé bővülnek. 2. Kazakos kétrészes ruha, a mellközépen lévő vízszintes irányú szabásvonalnál gyöngy és rojt díszítéssel. A rajzokon látható modell egyszínű' ripsz-karakterű selyembő) készült 3. Kézzel festett selyemből vagy nagymintás műszálkasmírból készült tunikás. nadrágos kisestélyi ruha. A szabásvonal és a hasíték végénél ékszergombakkal díszítve a nyak kivágása érdekes megoldású. Fiatal lányoknak ehhez a ruhához az anyaggal megegyező színű szép művirágot ajánlunk a hajba. változtathatunk a ruha jellegén és megjelenésünkön. Az alkalmi ruhákhoz nagyon divatosak a fém-bőrökből. antilopból, lakkból vapr ezek kombinációjából készült pums cipők, s a kimondottan estélyi ruhákhoz a szandál. Sötét színű harisnya csak azonos, sötéttónusú ru- ' hához szép és divatos. Filmhír Natasából amerikai sztár? Ljudmüla Szaveljeva a balerinából lett színésznő, a Bondarcsuk rendezte négyrészes ,Háború és béke" főszereplője, Amerikából roppant figyelemre méltó ajánlatot kapott. A Metro-cég felkértet amennyiben ideje engedi, vállaljon szerepet egy* az amerikai XIX. század történetét megelevenítő filmsorozatban, amely előreláthatólag a televízió számára készül és körülbelül 26 részből áll. Ha Szaveljeva elfogadja az ajánlatot — két esztendőre az Egyesült Államokba kell költöznie —, a Metro-cég véleménye szerint a sorozat elkészülte és bemutatója után biztosan „amerikai sztárrá” válna... Még nem ismeretes, hogy a fiatal szovjet színésznő milyen választ ad az ajánlatra. A vecsési káposzta titka Az I. világháború dereka táján, amikor szinte minden áru eltűnt az üzletekből, új cikk jelent meg a budapesti piacokon: egy elefántcsontszínű különlegesen savanyított káposzta. Az éhes nagyváros hozzájutott valamihez, ami igazán csak a bőség napjaiban mutatja meg minden jó tulajdonságát, amikor keverve a jó zsíros disznóhússal, átalakul toros és töltöttkáposztává, hírnevet szerezve magának a határon innen és túL Hogy mi a titka a vecsési káposztának? A gondos növényápolás, a finom szeletelés, a kellő hőfok az erjedéshez, a megfelelő fűszerezés. Ez mind igaz, de az is, hogy családról-csa- ládra száll a fűszerezés, az erjesztés módja, őrzik a titkot a káposztáskamrák, a nagy káposztás hordók és kádak. Sokféle íratlan recept, egyik ízletesebb, mint a másik és az eredmény mindig ugyanaz: üde szín, éretten ropogós vágott káposzta, zamatos levelek a töltelék méltó burkolására, gazdag vitamintartalommal. És még valami: a vecsési káposzta örök frissesége. Néhány heti érlelés után új adagok kerülnek a hordókba. Vásároljon valaki a torok idején vecsési káposztát, épp úgy frisset kap, mint az, aki a húsvéttól töltöttkáposztá- ,val kíván elbúcsúzni. A Zöldmező Termelőszövetkezet 3 milliós beruházással korszerű üzemet épít és elhatározta: márkáztatja nemcsak’' a saját, hanem a háztáji gazdaságokban készült savanyú káposztát is. ■> ?>) Mit. , főzzünk holnap J£5 MEGGYLEVES LERAKOTT CSIRKE TELEVÍZIÓ SZELET Lerakott csirke: 2 szép csirkét feldarabolunk, besózunk. Tűzálló tálat alul és körül is kikenünk zsírral. Aljára rakunk egy sor nyers- burgonyakockát. tejföllel és zsírral meglocsoljuk. Rárakjuk a csirke csontosabb részeit Bőségesen megszórjuk apróra vágott gombaszeletekkel és zöldpetrezselyemmel, sózzuk, borsozzuk, tejföllel, zsírral leöntjük, rárakjuk a 'l'jbbi csirkehúst és nyers burgonyaszeletekkel befedjük. A felső réteget újra megöntözzük tejföllel és zsírral. Az egészet leöntjük 3 dl sűrű zöldséglével és sütőben fedő alatt addig pároljuk míg a levét elfövi és zsírjára kezd sülni. Akkor a fedőt levesszük és pirosra sütjük Tálaláskor megszórjuk reszelt sajttal. Televízió szelet: 21 dkg lisztet 14 dkg vajjal eldörzsölünk. Hozzáadunk 14 dkg porcukrot kevés reszelt citromhéjat és egy csomag sütőport. összegyúrjuk, kisebb tepsiben kinyújtjuk és kézzel eligazítjuk. Tetszés szerinti lekvárral megkenjük 14 dkg őrölt mogyorót. 20 dkg vaníliás cukrot, 4 tojás fehérje kemény habjával összekeverünk és vigyázva a tésztára kenjük. Rózsaszínre sütjük, aztán hosszúkás szeletekre vágjuk.- 4.'K hosszítolt derekú, kivágott kiestélyi ruha a csípőn körbefutó színes népi hímzéssel díszített. A7 erősen bővülő szoknya rész glokniba szabott, Ez a típusú ruha egészen rövid, mini hosszúságú lehet. 5-ös rajzunkon látható ruha fémmel átszőtt ja- equardselyemből készült, m, xi hosszúságú, ami azt jelenti. hogy lábikra középig ér. A dereik kihanssúlyozá- sára szolgál a széles, egyszínű öv. amely alá szép nagy divatékszert is tűzhetünk. A mélyen kivágott derékrész újlakkal készült. Holdszálloda Három amerikai vállalat bejelentette; közös erőfeszítéssel dolgozik az „űrkomp” megalkotásán. A három vállalat: a TWA, — a világ második légiforgalmi társasága (5,3 milliárd frank a forgalma) — és az amerikai űrha- jóépítés két óriása: a Boeing (142 000 munkás) és a Lockheed Aircraft (95 000 munkás). Munkálataik célja: a Földet a körülötte keringő űrállomásokkal összekötő „űrkomp” megvalóítása. Óriási űrhajót kell tervezni annak biztosítására, hogy „apró” feladatokkal megbízott, kisebb méretű „kompokat” in' dítson útjára. Az egész a Földre visszaérkezve, repülőgép módjára száll le. Az űr-idegenforgniom rövidesen már nem lesz puszta ábránd; Hiltonék hónapok óta „holdszálloda” tervén dolgoznak) Még egyszer az influenza elleni védőoltásról Bár a rendelkezésre álló oltóanyag Szolnok megyében elfogyott. A most elvégzett védőoltásnak, — mivel a védettség csak a harmadik hétre fejlődik ki — már egyébként sem lenne túl sok jelentősége. Az influenza elleni védőoltással kapcsolatban felmerült néhány probléma tisztázása azonban szükségesnek látszik. hiszen naponta sok önként jelentkező keresi fel — oltást kérve — a KÖJÁL-t és egyéb egiészségügyj szerveket. A korábbi évek igényei és egyéb adatok alapján az Országos Közegészségügyi Intézet az egészségügvi és járványügyi szempontból indokolt szükségletet fedező mennyiségben készített az elmúlt évben is oltóanyagot. A központi készletet december elején egységes szempontok szerint osztották szét a megyék között Figyelembe vették — többek között — a nagyvárosi lakosság arányát a terület összlakosságához viszonyítva, mivel a sűrűn lakott nagyvárosban a megbetegedések száma sokkal magasabb szokott lenni, minit a mezőgazdasági jellegű településeken, az egészségügyi dolgozók és intézmények számát, hiszen járvány idején a zavartalan betegellátás elsőrendű társadalmi érdek, s a korábbi években a megyék által igényelt és felhasznált oltóanyag mennyiségeket. Mindent összevetve Szolnok megye 8650 adag oltóanyagot kapott. Ezért, bár az oltás önkéntes volt, — főleg a környező országokban jelentkező járványok hírére — az önként jelentkezők száma ugrásszerűen emelkedett. Az igényeket viszont az oltás alapvető oéljának szem előtt tartásával bíráltuk el. Elsősorban azok számára biztosítottunk oltóanyagot, akiket járvány idején nagyobb veszély fenyeget. Védőoltást kapott a szociális otthoni gondozottak többsége, s azok az idült betegségben szenvedők, akik önként jelentkeztek, s akiknek védőoltását — az őket gondozásban tartó — körzeti orvosuk szükségesnek tartotta. Ez egyébként azzal a ténnyel is összhangban állj hogy nem túl idős, s különben egészséges személyeknél az influenza — u<*yam nem kellemes —. de az esetek többségében rövid lefolyású és szövődmény nélkül gyógyuló megbetegedés. Az idős' korúak és idült betegek védelme mellett, másik fő feladat a zavartalan betegellátás biztosítása, tehát az önként jelentkező egészségügyi dolgozók védőoltása volt. Ezenkívül az előbbi két csoporthoz viszonyítva elenyésző számú védőoltást kaptak egy-két, olyan vállalat és szerv dolgozói is, amelynek zavartalan és folyamatos munkája járvány idején is nélkülözhetetlen. Végül szükséges, hogy ismét hangsúlyozzuk az influenza elleni védőoltás nem nyújt teljes védelmet a fartőzés ellen, tehát a fertőzéstől és természetesen a meghűléstől is, a védoltottaknak is óvakodni kell. Másrészt, kellő óvatosság esetén az oltást nem kapott személyek megbetegedési gyakorisága is csökkenthető, s ha a beteg idejében orvoshoz megy és betartja az orvosi előírásokat. a szövődmény kialakulása élkerülhető. Dr. Pápay Dénes a Szolnok megyei KÖJÁL igazgató főorvosa Mi pezsgeii a szilveszteri pezsgőben? Szolveszterkor ismét több- százezer durranó pezsgős palackkal köszöntötték az új évet; az ünnepi vendégeik azonban természetesen vajmi keveset gondoltak arra, hogy mi is a pezsgő egyre növekvő népszerűségének a titka. Az adatok szerint .hazánkban 1969-ben az előző évinél 600 000 palackkal több pezsgő fogyott el és a kínálat nem is mindig fedezte a szükségletet. A pezsgőgyártásnak sok fortélya van és egy alapkövetelménye. Ehhez az italhoz kiváló minőségű alapanyagra van szükség, hiszen a legesek ó'vebb mellékíz sem engedhető meg. — A kívánt érési folyamatot különleges francia eredetű anyag indítja meg, amelyet a gyártás végén — újabban részben már szűréssel — távolítanak el. A pezsgő szénsavtartalma — amelyet soha sem növelnek mesterséges úton — /is a gyártás egyik titka. A szénsav-képződés során a palackban hét atmoszférás nyomás alakul ki. Ez azonban később mérséklődik. A palackot ugyanis a felbontás előtt -egyszer ki kell nyitni — ekkor távolítják el az érést elősegítő és később leülepedő anyagokat. A szűrés, vagy a klasszikus fagyasztás! eljárás csak néhány tizedmásodpercet vesz igénybe, mégis ezalatt elillan két-három atmoszféra. 60 000 forintos asztalterítő Az első aláírásokat családtagoktól, ismerősöktől kérte, amikor 12 éves volt. Ma, 74 éves korában sem tudja megmondani az Esztergomban élő nyugdíjas óvónő, Kalapos Gyuláné, miként támadt az ötlete, hogy térítőre írassa és ki hímezze az autogramokat. Azóta hét darab, egyenként csaknem négyzetméteres abrosszá telt meg több mint ezer kivarrt autogam- mal. A különleges kézimunkákról — Esztergom utóbbi éveinek története is leolvasható. Kalaposné ugyanis a későbbiek során közismert egyéniségek kézjegyére „vadászott”. Az érdekes „ezred” tagja például Pézsa Tibor olimpiai bajnok, a város szülötte, de Papp Laci és Denis Dille, a neves belga Bariők-kutató is. Több bel- és külföldi államférfi is felírta nevét a páratlan gyűjteményre. A legtöbb autogram művészektől származik. Köztük van Honthy Hanna. Autogramot gyűjteni nemcsak szenvedély, hanem tudomány és harc is — vallja Kalapos néni. Kezdetben könnyedén elküldte a rendőr, vagy ügyelő. Most már olyan módszerekkel dolgozik, hogy nincs az az impresszárió, öltöztetőnő, vagy személyi testőr, aki útiát tudná állni. Adámot alakító egyik neves művészünket ruhacsere közben lepte meg. A hiányos öltözékű színész csak autogramja árán szabadult a szenvedélyes gyűjtőtől. — Kalapos néni kedvence Gábor Miklós, — mert mint mondja — személyes találkozásukkor ugyanolyan megnyerő, mint a színondon. S ez sokat nyom a latba. Kalapos Gyuláné két gyermekére hagyja nárlát ritkító kézimunkáit. S ez nem kis örökség, hisz sokéig ostromolta egv műgyűjtő, — aki egyetlen abroszáért 60 000 forintot kínált.