Szolnok Megyei Néplap, 1970. január (21. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-25 / 21. szám

1970. január 25, SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP s Farsangi készülődés Vígan fut a vasaló, simulnak a ráncok a szoknyán „itt viszont au arc válik simává, mire a maszk lekerül, A sima hajat bodoritani kell és ezért még izzadni is ér­dem es. Foto: N. Zsí Szombati szemle a szolnoki piacon A pszichológus és a vásárló A tegnapi piacot a tavaly Jár"' 25-ivel hasonlítottuk össze. A piaciroda munka­társainak feljegyzései szerint tavaly ilyenkor 38 kilogramm élőcsirke volt a felhozatal és az átlagár meghaladta a 44 forintot Élőtyúkból egy évvel ezelőtt 210 kilogramm volt a kínálat, és 29,20 fo­rintért adták. A tegnapi piacon csirkéből mintegy 1100 kilogramm volt, és az éra sokkal olcsóbb volt. A tsz-ek 500-at hoztak eladás­ra, és többnyire 28 forintért mérték kilogrammját. A ma­gántermelők most is 35—36 forintért adták kilogramm­ját. Tyúkból tegnap 210 ki­logrammot hoztak eladásra a termelők, és átlag 5 forint­tal olcsóbban mérték kilóját, mint tavaly. Tojásból most csaknem 2 ezer darabbal volt több a piacon az egy évvel ezelőtti­nél és az ára az akkori 2 forint helyett 1,70 körül alakult. Burgonyából 2 ezer kilo­gramm volt a kínálat ta­valy ilyenkor és az akkori 4 forintos ár helyett most 3,50—4 forintig mérték. Sár­garépából, petrezselyemből a kínálat most nágvjából azonos volt, mint tavaly, a petrezselyem ára azonban most kilogrammonként csaknem 6 forinttal volt ala­csonyabb a tavalyinál. A vö­röshagyma viszont most drá­gább. minit egy évvél ezelőtt A tavalyi 3,80 forint helyett 5—7 forint ... ... ........ K i gondolná, hogy min­dennapi vásárlása közben az embert nemcsak az önki- szolgáló bolt személyzete, hanem a pszichológus is ár­gus szemekkel figyeli. Nagy tanulmányok, statisztikák készültek már világszerte a vevőlélektanról. Ragadjunk Kétszáz új teherautó az erdőgazdaságokban Javuló tűzifa ellátás Az erdő és fagazdaságok — mint ismeretes — az elmúlt év végén a rendkívüli idő­járás miatt lemaradtak az esedékes tűzifa szállítások­kal. az elmúlt évről 50 000 tonnányi tűzifa átadása hú­zódott át és a január első napjaiban esedékes szállítá­soknál sem volt minden rendben. A Mezőgazdasági és Élel­mezésügyi Minisztérium a nehéz helyzetben rendkívüli intézkedést tett: az erdőgaz­daságok járműparkját -r- amely havonta hozzávetőleg 80 000 tonna tűzifa szállításá­ra alkalmas — kétszáz teher­autóval egészítették ki. A járművek szinte megállás nélkül fuvarozzák az erdők­ben tárolt mintegy 220 000 tonnányi fát, amelyet a mé­ternyi magas hótorlaszok miatt heteken át szinte meg sem tudtak közelíteni. So­kat javított a helyzeten, hogy január közepén felfagy­tak az erdei utak és így zökkenőmentesebb lett a szállítás. Az erdei tárolóhelyekről a vasúti rakodókra szállított fát a MÁV olyan szerelvé­nyekkel továbbítja a fővá­ros, illetve a nagyvárosok fejé, amelyeknek a pályán elsőbbséget biztosítanak. ki egyet közülük: azt, hogy milyenek is vagyunk mi vevők. Általános vélemény: nincs hűséges vevő! A vásárló nem érzelgős, pénzéért jól akar vásárolni, ha máshol ked­vezőbb a kínálat, be sem teszi a lábát megszokott üz­letébe. Á férfi vásárló jobban mél­tányolja az udvariasságot, inkább ragaszkodik a meg­szokotthoz, állhatatosabb — állítják a pszichológusok. A nőnemű, „kedves vevő” már. amikor belép az üz­letbe, felméri a terepet, mindent meglát: a válasz­tékot. a kiszolgáló ruhájá­nak tisztaságát, gyorsaságát, a mérleg nyelvének apró ki­lengését. Nagyobb szakértel­met vár az eladótól, mint a férfi vásárló. Lehet, hogy az úttesten szórakozottságból gépkocsi elé lép. de az üz­letben mindig éber. A fiatal vevő ma már jelentős vásárlóerőt képvi­sel. Jellemzői: csak az újat keresi, értékeli a különle­geset, az olyan reklámot sze­reti, amely egyenesen neki szól, elsősorban nem az ol­csó árut keresi, méltányolja az ötletes eladási stílust. Figyelik a sajtót A rádióban sugárzott Esti Krónika műsorszövege más­nap reggel nyolc órára a mi­niszterek asztalára kerül. A tévében népszerű „Fórum” anyagát az adás utáni éjsza­ka száz példányban legépe­bb, s a hivatali munkakez­désig eljuttatják illetékes közéleti vezetőkhöz. Az olasz filmcsillag, Claudia Cardi- nale az elsőtől az utolsó so­rig kéri és megkapja a róla Magyarországon megjelent újságcikkeket. Egy budapesti fiatalembernek — a jóga­kultuszról szóló írásokat szűrik a világsajtóból.— Így dolgozik a Magyar Hirdető egyik különleges részlege: a sajtófigyelő szolgálat. Amit figyelnek: 261 féle, Magyarországon megjelenő sajtótermék, a Magyar Rá­dió és Televízió műsorai és mintegy 400 újság, folyóirat a világsajtóból. Akik figyel­tetnek: minisztériumok, fő­hatóságok, nagyvállalatok, magánszemélyek — ez utób­biak között elsősorban színé­szek, táncdalénekesek. Éven­te körülbelül hárommillió új­ságkivágást postáznak, ösz- szesen 1300 előfizető van — a határon innen és a határon túl. A sajtófigyelő irodák nemzetközi szervezetének tagjaként a magyar szolgá­lat „szemei” ellátnak Japán­ba, Amerikába is. Több tíz­ezer magyar vonatkozású sajtóanyag lát napvilágot évenként a földkerekségen. Tizennégy országgal rendsze­res a cikkcsere. Az egyik legrégibb előfizető a „Sie- mens”-eég. Idehaza pedig Illés Béla, az író, aki tizen­három éve „járatja” a ki­vágásokat A tudós Jánossy Lajostól a ciganológusokig sokféle mesterség képviselői találhatók az ügyfelek kö­zött. Az említett jógás ifjú a külföldről érkező cikkek megemésztése végett egy sor idegen nyelv tanulására vál­lalkozott. A gazdasági veze­tők, politikusok egyébként nem annyira „kíváncsiság­ból” kérik a profilba vágó sajtóanyagot hanem annak a kormányhatározatnak a nyomán, amelynek értelmé­ben a tömegkommunikációs forrásokból érkező bírálatra kötelező a válaszadás. A speciális sajtómunka sokré­tűségére jellemző, hogy a hivatásos újságolvasók több mint hatezer témakörben keresik, kutatják nap mint nap a megrendelőknek pos­tázandó írásokat. Különben a rádió és a te­levízió műsorának figyelése mondhatni magyar talál­mány. Tizenhét évvel ezelőtt szervezték meg nálunk. Lázadás Túron Mezőtúr, Túrkeve, Kisúj­szállás: a három nagykunsá­gi parasztváros lakói régi idők óta csipkedik egymást megkülönböztető jelzőkkel. A kevíek „Miskák”, a kisújiak „Lukácsok”, minthogy min­den második embert így hív­nak ott. A túriakat általában a „bicskás” melléknévvel il­letik, amit magyarázni sem nagyon kell. Régebben a verekedés fegy­vere a kevieknél a görbebot, Túron pedig a bicska volt. Ez elég gyakran került hasz­nálatba Túron. Megcsapolták vele egymást a sűrűvérű túri legények. Néha azonban nem­csak legényes virtuskodásból, hanem komolyabb okokból is, amelyeknek gyökerei — talán öntudatlanul is — az akkori társadalmi, gazdasági viszo- pyok mélyébe nyúltak le Egy ilyen véres „ribillióra” fázadásszerű összecsapásra emlékeznek még vissza né- hányan a mezőtúri öregek közül. Ügy mondják, hogy a századforduló táján történt, pontosabban 1901-ben, nyár elején, tengeri kapáláskor. Egy Lakner nevű rendőrbiz­tos (később a vasút melletti hírhedt szálloda és kocsma tulajdonosa) kirendelt a ha­tárba két lovasrendőrt, név szerint Küs Szabó Lajost és Gábor Jánost azzal az utasí­tással, hogy Szilágyi Sándor nevű legényt, akit verekedé­sért 5 forint pénzbírságra ítélt Czebe Dániel rendőr­alkapitány, minthogy a bün­tetést nem fizette meg, egy napi elzárás letöltésére hoz­zák be a tanyáról. Mégpedig amint nyomatékosan hang­súlyozta: „élve, vagy halva”. Ennek előzménye az volt, hogy Mezőtúron régen szo­kásban volt az ún. csigabálak tartása. Ezt olyan alkalmak­kor tartották, amikor a lá­nyok, menyecskék kalákába jöttek össze levesbevaló csi­gát csinálni és utána, amint mondták, „hogy betapossák a csiga végét” legényeket hív­tak és citeraszó mellett tán­coltak, mulatoztak. Egy ilyen alkalommal részt vett a csi­gabálon Szilágyi Sándor kö­rülbelül 25 éves legény is, aki nagy verekedő hírében állott. Igen erős volt és nem félt hat legénytől sem. Még rendőrö­ket is vert meg. Egyébként nagyon népszerű ember volt, mindenki szerette. A mulato­zás, amint az Túron gyakran megtörtént, verekedésbe ment át, ahol a főszerepet Szilágyi vitte. Ebből kifolyó­lag került az ügy a rendőr­kapitány elé, aki a legényt szabályszerűen megbüntette. Minthogy azonban az 5 forint pénzbüntetést nem fizette meg, az egy napi elzárás le­töltése végett kellett őt beci­tálni. A két lovasrendőr kiment a tanyára, ahol Szilágyi Sán­dort tengeri kapálás közben találták. Felszólították, hogy jöjjön velük a büntetés le­töltésére, mire az azt felelte, hogy előbb bekapálja a ten­gerit, majd csak azután megy be. Minthogy semmiképpen sem akart a felszólításnak eleget tenni, sőt kijelentette, hogy őhozzá csak a kapanyél' végéig közeledhetnek, a két lovasrendőr komolyon véve Lakner rendőrbiztos parancsát hogy élve, vagy halva vigyék be Szilágyit, elővették revol­vereiket, mire Szilágyi fu­tásnak eredt. Erre Küs Szabó revolverével utána lőtt, majd mikor az elesett, megbiztatta társát, hogy „lőjjél már te is!”. Erre az is rálőtt még egyett. Utána kocsira tették és beszállították a városba, ahol Szilágyi Sándor súlyos sebesülésébe belehalt. Az eset rendkívül nagy fel­háborodást keltett az égésé városban, de különösen a fia­tal legénytársak, az újvárosi es alsórészi munkások, sze­gényparasztok körében. A rákövetkező vasárnap ponto­san 1901. június 1-én már a reggeli órákban kezdtek gyü­lekezni a városháza előtti piactéren a háborgó fiatalok, munkások. Kiabálások, ordí- tozások hangja töltötte be az egész piacteret és a sarkon lévő Hottender bolt elé kira­kott kasza, kapanyél kötega- ket hirtelen széjjelkapkodva nekitámadtak a hivatalába haladó Czebe Dániel alkapi- tánynak és azt elkezdték agyba-főbe verni. Ugyanekkor vonultak be az önkéntes tűzoltók a Vásártér melletti gyakorlóterükről. A tűzoltók szakaszban mene­telve vonultak és mikor a piactérre értek, meglátva a nagy felfordulást, és vereke­dést, igyekeztek volna rendet csinálni, de hasztalan, hiszen a városi rendőrök sem mer­tek semmit sem tenni a fel­lázadt tömeg ellen. Lakner rendőrbiztos, aki egyben a tűzoltóknál is tiszti rangban volt, az oldalán lévő tűzoltó- csákányt ragadta meg és sie­tett Czebe Dániel segítségére. Ott jobbra-balra hadonászva valahogy sikerült a támadó­kat leráznia, közben azonban ő maga is kapott néhányat az ütésekből. A felháborodott tömeg rátámadt a tűzoltókra is és igyekeztek tőlük a csá­kányaikat elszedni. Előkerül­tek a bicskák is, folyt a vér. Valóságos ostrom állapotba került a város központja. A lázadásnak végül is az vetett véget, hogy a hatóság a környékbeli helységekből telefonon csendőr karhatal­mat kért és a mezőtúri négy csendőr a beérkezett segítség­gel nagy nehezen helyreállí­totta a rendet. A csendőr lét­számot ettől kezdve emelték fel Mezőtúron 30 főre. A lázadás megszervezésé­hez minden valószínűség sze­rint hozzájárult az újvárosi munkás-szervezet is, amely­nek központja az újvárosi VI., vagy VII. utcában levő munkás olvasókör helyisége volt. Ez a megmozdulás álta­lában és kifejezetten a lázon­gok által is hangoztatva az urak ellen irányult. Az adat­közlők ma is azt állítják, hogy az úrgyűlölet szülte. Értve alatta a hatósági köze­gek, hivatalnokok, elsősorban a rendőrök, valmint a polgá­ri, középosztálybeli úrnak tartott egyéneket. Természetesen a hivatalos körök igyekezetek a történte­ket a megszokott vasárnapi bicskázások, verekedések színvonalára süllyeszteni. Lá­zadásról szó sem esett. Pedig mai szemmel nézve a dolgot, erősen gyanítható, hogy ez a szervezett megmozdulás nem állott messze a lázadástól és ebben a századforduló agrár- szocialista mozgalmainak megrezdülése volt érezhető. Dr. Győrííy Lajos

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents