Szolnok Megyei Néplap, 1970. január (21. évfolyam, 1-26. szám)

1970-01-18 / 15. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP S97G. január is. 3, Felszabadul a Tiszántúl Az északi népek nélkülözhetetlen háziállatai a rénszarvasok, ezek az igénytelen, hideget, fagyot, havat jól tűrő állatok. Szánt húznak, de tejükkel, húsukkal is szol­gálják az embert. A Szovjetunió északi területein is kedvelt állatok. Természetesen csak kisebb részük háziasított, nagyobb részük ma is vadon él. Jellegzetes díszük az ágas-bogas agancs. A vadon élő anyaállat jő hasznát veszi: ha a szoptatástól és az éhségtől kimerültén patáival lyukat ás a keményre fagyott hó­ban, hogy elérje egyetlen táplálékát, a hó alatt megbúvó zuzmót, fejét a kiásott gö­dörbe nyújtva evéshez lát; szerte ágazó szarvai jó védelmet nyújtanak a nála erősebb szomszédai ellen. Az északi rénszarvasok legveszélyesebb ellensége a nagy termetű sarki farkas: a borjak 3!)—4o százaléka pusztul el a ragadozók harapásától. Télen a sok szénhid­rátot, de kevés vitamint és ásványi sót tartalmazó zúzmó alkotja a rénszarvas táplá­lékát. „Minden kilincset megfogtunk99 ISőktub a periférián Horthy sikertelen kiugrási kísérlete után a 46. hadsereg is megújította támadását, és október 22-ig elérte Csongrád —Baja vonalát. Ezzel kedve­ző helyzet alakult ki a had­műveletek kifejlesztésére Bu­dapest irányába. A német főparancsnokság látta, hogy a „Dél” hadsereg- csoport helyzete katasztrofá­lissá vált és intézkedéseket tett annak elhárítására. — Friessner vezérezredes még Debrecen elvesztése előtt megkapta Hitler október 17- én kelt „Vezéri parancs”-át, amely feladatául szabta; „Hiúsítsa meg az ellenségnek azt a szándékát, hogy a had­seregcsoportot délről, délke­letről és az Erdős-Kárpátok­ból mért koncentrikus csa­pással megsemmisítse”. Friessner a parancs értel­mében október 19-én reggel a IV. páncélos hadtesttel Kisújszállás és Mezőtúr irá­nyába csapást mért az 53. hadsereg védelmére a szolno­ki hídfőből. Támadásával erők elvonására akarta kény­szeríteni a 2. Ukrán Front parancsnokságát Debrecen alól, illetve a nyíregyházi irányt szándékozott teher­mentesíteni. Ért is el kezdeti eredményeket, de eredeti szándékát nem tudta megva­lósítani. Malinovszkij marsall ugyanis a jobb szárnyról ko­rábban átcsoportosított 7. gárdahadsereggel és a 6. gár­da harckocsihadsereggel meg­erősítette a szolnoki irányt. Ezek a csapatok október 26- ig nemcsak felszámolták a német támadás következmé­nyeit, hanem a hídfőből is ki­verték az ellenséget, és Ti­szafüredtől Csongrádig szilár­dan tartották a Tisza vona­lát A szolnoki irányban kifej­tett erőfeszítésekkel egy idő­ben a németek heves harco­kat kezdtek Nyíregyháza tér­ségében is, hogy a város visz- gzafoglalásával lehetővé te­gyék a Wöhler-hadműveleti csoport kivonását a Tisza mö­gé. Friessner október 20-án elhatározta, hogy a III. pán- eolos hadtesttel Hajdúdorog— Hapdúnánás körzetéből csa­pást mér Nagykálló irányá­ba, s ugyanerre utasította a visszavonuló 8. hadsereg XXIX. hadtestét is, amely Nyírbátor—Máriapócs vonalát érte el. Polgárnál ugyanakkor a IX. magyar hadtestnek kel­lett aktív harctevékenységet kifejtenie, a Tiszáig jutott szovjet csapatok ellen. A csapás október 22-én dél­után kezdődött, s másnap éj­jel 1 órakor Nagykálló kör­zetében találkoztak a keletről és nyugatról támadó német csapatok. Ezt a sikert nerp volt nehéz elérniük. A visszavonu­ló 8. hadsereget üldöző 27. hadsereg ugyanis a nehéz, erdős-hegyes terepen nem ér­te el a számára kijelölt te­repszakaszt, így közte és a Plijev-csoport között egy nyi­tott folyosó maradt, amelybe szinte akadálytalanul ~ nyo­mulhattak be a német csapa- * tok. Ennek következtében az ellenség Plijev tábornok 3 hadtestét elvágta a főerőktől, és Nagykálló—Űjfehértó— Hajdúdorog szakaszon új arcvonalat alakított ki. Malinovszkij marsall azt a feladatot állította a lovas­gépesített csoport és a 27. hadsereg elé, hogy kívülről és belülről támadva törjék át az ellenség arcvonalát. A Plijev-csoport október 24-én erői egy részével elhá­rította az ellenség ismételt rohamait, két hadosztályával pedig Nyíregyháza körzetéből csapást mért Nagykálló és Hajdúdorog felé. A 27. hadse­reg ugyanakkor délkeletről, délről és délnyugatról táma­dott Nyíregyháza irányába. Az együttes tevékenységnek az arcvonal feldarabolását kellett volna eredményeznie. A támadás azonban nem járt sikerrel. A hallatlan szívós­sággal védekező német csa­patok súlyos veszteségek árán meghiúsították a lovas-gépe­sített csoport és a 27. had­sereg egyesülési kísérletét. A helyzet óráról-órára feszül­tebbé vált. Plijev tábornok körülzárt hadtestei súlyos utánpótlási gondokkal küzd­ve, ég a nehéz harcokban le­gyengülve nem bírták tovább tartani a Tiszán elfoglalt át­kelőhelyeket ssot adott: Nagykálló elleni támadásra utasította a 27. hadsereget és a lovas-gépesí­tett csoportot. A szovjet csa­patok ezúttal is sorozatosan rohamozták az ellenség vé­delmét, de erőik nem bizo­nyultak elegendőnek a feladat végrehajtására. A frontpa­rancsnok sem rendelkezett bevethető tartalékkal, hogy segítse nehéz körülmények közepette küzdő csapatait, a német parancsnokság ugyan­akkor állandóan növelte a Nyíregyháza irányában te­vékenykedő erőit. Még három napja foly­tak a sikertelen kísérle­tek, mikor Malinovszkij mar­sall október 26-án éjjel 1 óra után utasította Plijev tábor­nokot: „a 3. gárda légidesz- szant-hadosztályt és a 3. harckocsidandárt hagyja visz- sza Nyíregyházán körkörös védelemben, és összes többi erőivel 44. X. 26-án 20.00-kor a ,27. hadsereggel való egye­sülés céljából mérjen csapást Nagykállóra”, Plijev altábornagy három hadteste 26-án délután kezd­te meg a parancs teljesíté­sét. Súlyos harcokban kitör­tek a gyűrűből és 27-én Bal- kány térségében összpontosul­tak. A kitörést Nyíregyházán biztosító 3. gárda légidesz- szant-hadosztály ugyanaz nap Geszteréd körzetébe vonult vissza. Nyíregyháza az ellenség ke­zébe került A „Dél” hadse­regcsoport végül is kierősza­kolta a visszavonulás lehe­tőségét a Tisza mögé. Eköz­ben olyan jelentős vesztesé­geket szenvedett, hogy Friess­ner vezérezredes Guderian- hoz intézett levelében meg­állapította: „a hadseregcso­port helyzete válságos”. — Üjabb csapatokat és fegyve­reket kért, mert „ellenkező esetben lehetetlen a Tisza vonalának védelme”. A visszavonuló ellenséget üldöző szovjet csapatok ok­tóber végéig befejezték a Ti­szántúl felszabadítását. Ezzel területi bázist teremtettek a demokratikus magyar állami­ság megszületésére, és a dolgozó nép új honfoglalása számára. Következik : Korábban már hallottam ar- ró, hogy Abádszalókon az úgy­nevezett szelesl körben a nőta­nács védnöksége alatt nőklub működik. Bordás Lászlóné, a nötanács községi titkára a rpí- nap azt is elmondta. milyen népszerű ez a klub. Az ott tar­tott előadásokat nyolcvan—ki­lencven asszony is meghallgat­ja kedvelik a témákhoz kap­csolódó filmeket is és ha vala­mi okból elmarad a vetítés — mint a két legutóbbi előadás alkalmával — szóváteszik. Ügy érzik megrövidültek, hiszen ezek a klubfoglalkozások már az életükhöz tartoznak. Meg­szokták, hogy ősztől tavaszig minden héten a meghatározott napon néhány órára szabaddá teszik magukat. Feledve az otthoni munkát, a mindennapi gondokat egy kicsit magukkal és egymással törőd­nek. A hasznos előadások, a tv nézés, a beszélgetés jelenti számukra a kikapcsolódást, a szórakozást. — Néhány évvel ezelőtt még eseményszámba ment, ha a sze­lest körbe eljött egy előadó. Pedig itt is érdeklődő, tudásra vágyó emberek élnek. De egy kissé távol esünk a falu köz­pontjától. Grófi birtok volt ez a rész, s hogy a község nyúj­tózkodott, kiosztották házhely­nek. Az első házak 1924—1925- ben épültek. Most már vagy kétszáz sorakozik egymás mel­lett — így mutatta be néhány szóval a Szelest Annus néni, azaz Berezvai Józsefné. — A klub hogyan létesült? Annak annyi a rövid története, hogy néhányon elindultunk, minden kapu kilincsét megfog­tuk. No, ezt úgy értem, hogy házról-házra járva kérdeztük meg az asszonyokat: eljönné­nek-e a nőklubba? Jöttek. Jönnek a hívó szóra must is Húszán—huszonötén — köztük Tatár Györgyné, Papp József­né, özv. Gémes Balázsné, Cseh Józsefné és Kovács Andrásné — rendszeresen járnak a klub­ba. Eyy-egy előadásra pedig nyolcvanon is összegyűlnek. A népszámlálás miatt most el­maradt a foglalkozásunk. Na­ponta többen is meg­kérdezik tőlem, mikor pó­toljuk — mondta Annus néni, majd mosolyogva hozzáfűzte: — Nemcsak az asszonyok tartják számon a rendezvénye­ket, hanem még az italboltos is. Olyankor kicsipi magát, hó­fehér köpenyt ölt. Ennyire res­pektál bennünket. A helyiséget, ahol a klub mű­ködik, a vegyes élelmiszerbolt és az italbolt fogja közre. Az A FESZ tulajdona az épület. A szövetkezeti vezetők jóindula­tának köszönhető, hogy az asz- szonyok időközönként birto­kukba vehetik a termet. A pe­riférián megalakított nőklub kezdeti eredményei biztatóak. Mégis, csak az első lépéseknek tekinthetjük ezeket. Változato­sabbá, s bizonyos mértékig kö­tetlenebbé is lehet tenni a klub programját. Nemcsak előadáso­kon, hanem beszélgetés formá­jában is szó eshet sok olyan té­máról, — a csecsemőápolástól kezdve a háztartási gépek szak­szerű kezelésén át a divatig, a szépségápolásig — ami a nőhet érdekli. Egy-egy jó könyv, vagy film megvitatása is új színt jelent­het. Természetesen mindehhez az asszonyok lelkesedésén, ér­deklődésén túl az is szükséges, amit Eszenyi Lászlóné említett: összefogás, együttműködés a községben lévő más szervek­kel. Egymást segítve bizonyára megtalálják annak a módját, hogy még érdekesebbé, von­zóbbá tegyék a szeles! nőklub foglalkozásait. Malinovszkij marsall októ­ber 24-én éjfélkor új párán- Irány: Budapesti N. K. Periklész Eorovesssisg t Vallatás Csöngettek. Nem vártunk senkit. Hajnali 3 óra volt. Fe­leségem és én két színész ba­rátunkat láttuk vendégül, akik előadás után jöttek át. Boroztunk. — Katonai rendőrség. — Kérem a személyazonos­sági igazolványokat. — Melyikük Korovesszisz? — Én. Szpanó2 felügyelő volt őt emberével. Alacsony termetű ember, rettenhetetlennek akar látszani, arcára erőszakos ke­ménységet ölt Embereinek kezében csőre töltött pisztoly. * A Korovesszísz-házas- pár vendégeit igazolta­tás után kidobják, majd házkutatást tartanak, ■ár Majdnem egy óráig rámol­tak a kis, kétszobás lakásban. A bútorokat felforgatták, az összes ruhát egy halomba hányták. A szemétládát is ki­ürítették. még a vécé-papírt is átnézték. Szinte vallásos buzgalommal kutattak. Porrá törték a jeget a hűtőszek­rényben. Föltépték a párná­kat, szétszakították a köny­veket. Odahaza nem volt semmi elrejteni való. Lefog­lalták levelezésemet, befeje­zetlen egyfelvonásos dara­bom kéziratát, az írógépe­met. Rátették a kezüket trá- kiai népdal-gyűjteményem­re, tánc- és művészleme­zeimre. A klasszikus marxis­ta könyveimen kívül elvit­ték Platon és Aristoteles-ki- adásaimat is. Azt mondták rá, illegális irodalom. Mikor megpróbáltam felvilágosítani Szpanóz felügyelőt, rámmor- dult: — Ne etessen ezzel en­gem* Ügy látszik mégis csak si­került valami kételyt kelte­nem. A könyvszekrény előtt egy darabig töprengett, aztán úgy döntött, hogy lefoglalnak minden vastag könyvet, mert minden vastag könyv „vörös”. Egy ételrecept-gyűjtemény is közéjük került, de kihagyták a Hivatalos Távbeszélő név­sort Aztán: — Kövessem — Van letartóztatás! pa­rancsa? — Fogja be a száját ☆ Koravessziszt a „kato­nai kórházba” viszik, * A negyedik emeleti folyo­sóról lépcsősor vezet a tető­re. Az összekötő ajtón fel­irat: Lelépni szigorúan tilos! A tetőn kis fedett házikó. Szennyes raktár. Lassan vo­nultunk. Nem éreztem semmi különöset. Bevezettek a rak­tár ajtaján, aztán felgyújtot­ták a villanyt. Bent emberek dolgoztak. Kötelet kerestek, de sehol sem találtak. Tipi­kus görög dolog. Valaki oda­szólt nekem, hogy ne álljak ott, mint egy hülye, hanem keressem én is. Szpanóz fel­ügyelő nem engedte. Marad­jak csak a helyemen, nincs szükségük rám. Meglett a kötél. & Koravessziszt egy pád­hoz kötözik, majd Szpanóz felügyelő hoz­zálát a vallatáshoz, ír Kérdezgetni kezdett, hogy nem túl kemény-e a pad, nem vájnak-e a kötelek a húsom­ba. Nem válaszoltam. , — A Disztáciamandulát sze­reti:* — Ha azt hiszi, hogy így kiszed belőlem valamit, ak­kor téved. Tiltakozom. A bírósághoz fordulok, — Kósztasz, adjal neki pisztáciát. — Fát, vagy vasal? — Először fát, majd meg­látjuk. Ez a falanga, tortúra, ami­kor az embernek a talpát bot­tal verik. Eleinte csak fáj, éget. Aztán úgy érzi, hogy csúszik, zuhan egy hosszú sí­kos lejtőn, és mindig bele­ütközik egy kemény gránit­sziklába. Ha nem láttam vol­na, hogy ütnek, nem tudtam volna, merről jön a fájdalom. A csapások a gránitsziklák. A lejtőn a szünet két ütés kö­zött. Ha egyenletes ritmus­ban csinálják, akkor nem fáj annyira, mint mikor össze­vissza. Kiabálni kezdtem. Eddig nem tudtam, hogy milyen át­ható lehet az emberi hang. A saját nevemet kiabáltam. Abbahagyták. Vagy tíz ütést kaphattam. Szpanóz megkér­dezte, beszélek-e. Nem néz­tem rá. Kósztasz újra rákez­dett. — Üvöltöttem. Va­laki kiment a vécé­be, behozott egy felmosóron­gyot és a számba tömte. Ki­facsarták, a mocskos lé a tor­komra csurgóit. Nem kaptam levegőt. Megpróbáltam jó- gázni, hogy ne érezzem a fáj­dalmat. Semmi haszna, a jó­gatudományom csődöt mon­dott. Mindig azt hittem, hogy most ájulok el, de nem. So­káig bírtam. Csdk a bot tom­pa, pattanós hangja volt, mintha egy óriási faharang szólna. Aztán megint zuha­nás, hosszan a csöndbe, a sö­tétségbe, a semmibe. Felmostak. Szinte büszke voltam, hogy elájultam. A falangát sem lehet örökké csinálni. Majd csak abbahagy­ják. — Beszél? Megint a felmosórongy. í<e- vegő — nincs levegő. A fe­jem remegni kezdett. — Hagyjátok abba, monda­ni akar valamit. Szép meló volt. — Főnök, ne menj közel hozzá, leköp. Szpanóz odaintett Kósztasz- nak és újra kezdték. ☆ A fiatal írónak mielőtt még végképp elvesz­tené eszméletét, víziói támadnak. •ír Egy koszos korcskutyát lát­tam, kövekkel hajigálják, megkövezik. Gyerekek hány­ják a követ, gyerekek a mi utcánkból. A kutya hasonlít hozzám. Félek, hogy meg­őrülök, * Korovessziszt ronccsá verve magánzárkába viszik. Kábultan tölti az éjszakát. Másnap kezdődik előröl mindé«. Megint a Raktár. Amikor meglátták, nevetni kezdtek. Mit akarnak? Szpanóz ugyan azt kérdi, mindig ugyanazt. De minek. Valaki fütyül: „Athén, a menny lánya, gyönvörű Athén”. Forró víz, vagy hi­deg, nem tudom. Amikor már beszéltem vol­na, nem jött ki hang a torko­mon. Szpanóz felé intettem. Jelbeszéddel papírt kértem és ceruzát, „ön kicsoda?” „Mit akar tőlem?” A cédulákat dühöngve ösz- szetépte. — Visszavittek a 17.-cella magánzárkába. Az előző fogolynak itt kellett végeznie a dolgát. Bűz, salak. De itt valahogy biztosabbnak éreztem magam. Mint az egér, aki csapdába esett. De legalább a macskától megme­nekültem. Készen vannak ve­lem, és nem beszéltem. ■ír De ez csak a kezdet volt. 6 hónapig folytat­ták a vallatást a .ka­tonai kórház” épületé­ben és annak tetején. Periklész Korovesszisz nem vallott. Amikor már járni tudott, kien­gedték. Most feleségé­vel együtt Londonban van. (Raab György fordítás^

Next

/
Thumbnails
Contents