Szolnok Megyei Néplap, 1970. január (21. évfolyam, 1-26. szám)
1970-01-16 / 13. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1970. január lé. Huszonöt év. Ennyi idő telt el felszabadulásunk § | óta. Bizonyos, hogy 25 év alatt formálódnak, ala- | | kulnak az emlékek is. Akkor háború dúlt a Földön... ? I Véres, kegyetlen harc a fasizmus ellen. Ügy tart- * <3 ják, az idő gyógyítja a sebeket, az emlékek halva- § 1 nyúlnak, A háború emléke más, sebei nehezen forr- j? S nak, emlékei kitörölhetetlen nyomokat hagynak az Z | emberekben. Ezért ketl emlékezni... Most, a negyedszázados évfordulón felidézzük e Z ? harcok történetét. A krónikás ezúttal hadtörténész, | % aki a történelmi idők lattanai eseményeit foglalja ~ | egységes és áttekinthető keretbe. A Vörös Hadsereg - ! a felszabadítók harca tárul elénk hazánk térképén, £ 1 a csapások és ellencsapások füzében. A háborús . 1 generációnak éppúgy, mint az imént felnőtt nemze- ? '% déknek több ez mint olvasmány. Ez maga a máig Z | érő történelem. % 1 i 1. A „Cigánybáró** hadművelet elmarad 1944 nyárutó olyan események nyitánya a magyar történelemben, amelyek döntő fordulathoz vezettek né- '»ünk sorfának alakulásában. Ekkoriban a Románia területén szétvert német „Délük rajna” hadseregceoporrt maradványait üldözve, hazánk délkeleti határai felé közeledték a felszabadító szovjet hadsereg csapatai. A magyar uralkodó köpök ebben a helyzetben, nem arra gondoltak, hogyan óvják meg az országot a háború pusztításaitól Angolszász megszállásban reménykedve. saját hatalmuk megőrzésére törekedtek a szovjet hadsereg ellen pedig készek voltak folytatni a harcot a fasiszta Németország oldalán. Mozgósították a 2. hadsereget, amely szeptember 5-én német csapatokkal együtt támadást indított Dél-Erdélyben. Szeptember 13-án Arad—Lippa irái—ába megindult a IV. hadtest is, amely 21-e után, némi kiegészítéssel 3. hadse- ase"-4 alakult át Kezdeti sikerek trtán a támadás kudarcba fulladt A Déli-Kárpátok hágóin benyomult szovjet csapatok megállították majd fokozatosan hátrálásra kényszerítették az offenzívában résztvevő német—magyar hadosztályokat. Eközben a 2. Ukrán Front S3, hadseregének 57. lövészhadteste. és a 18. harckocsi- hadtest kijutott Arad Észak- Nyugat körzetébe. A harckocsi hadtest felderítőosztaga teirjuhov hadnagy parancsnoksága alatt, szeptember 23- án reggel magyar földre lépett a Battonya dél-keleti szélén fekvő erdőcske területén. Másnap az 57. hadtest 228. hadosztálya a déli órákban benyomult Csanád- palotára, és a községtől a Nagylak 2 km nyugatra levő vasútállomásig terjedő vonalat érte eL Kora délután a 203. hadosztály bal szárnyon harcoló eerede felszabadította Eleket, a 243. hadosztály pedig kijutott Dombegyháza—Battonya délkeleti szegélve vonalra. A 18. harckocsihadtest előrevetett osztagai szemptember 24- én este Kevernie«—Battonya vonalában küzdöttek Szeptember 25-én az 57. hadtest csapatait 16 ellenlökés érte. mely elől a 228. hadosztály Csan Adnál oíáról ideiglenesen kivonta erőit. Másnap azonban a szoviet csapatok megújították a támadást és Csanádpalotával együtt Makót, Dombegvhá- zát, Mezőhewest, Mezőko- vá'isházát. Kó^egyházát is felszabadították A szovjet csapatok kijutása az Alföldre, páni félelemmel töltötte el a mavvar uralkodó köröket. Hitler azonban még optimistán ítélte meg a helyzetet. Arra számított, hoev az arcvonal déli szárnyán augusztus 20-a 6+a szakadatlanul támadó szovjet erők a hosszúra- nvúlt utánnótlási vonalak m'att megállásra kényszerülnék. és a tél beállta előtt nem tudnak új támadó hadműveletet kezdeni. Emellett feltételezte, hogy a szovjet hadsereg a Földközi-tengerre nyíló kijáratot akar birtokbavenmi a Balkán-félszigeten. A főhadiszálláson szeptember 12—13-án tartott megbeszélésen kijelentette: „A Szovjetunió politikai célja többé nem fent Németországban van, hanem lent a Boszporusznál.” Arrafelé várható további támadása, és emiatt elkerülhetetlenül összeütközésbe kerül Angliával. „Ezt az időt kell kivárni és mindent megtenni, hogy a Balkánon tartsák az arcvonalat” •— jelentette ki a katonai vezetők előtt. Hitlernek ezek a reményei szülték a „Cigánybáró” hadművelet tervét. Ennek lényegét Guderian vezérezredes, vezérkari főnök utasítása így foglalta ősz- sze: „A Keleti-Kárpátok vonalának megtartása mellett készüljön fel támadó hadműveletre a Déli-Kárpátokból északnyugat és nyugat felé előnyomuló ellenség ellen ... Gyorskötelékeit a Tiszától keletre összpontosítsa és Debrecen-dél térségéből lépjen ütközetbe. Először mérjen csapást a Kárpátok kijáratától nyugatra levő ellenségre. vágja el hátsó összeköttetésétől, majd ezen erők megsemmisítése után élesen délkeletre fordulva nyomuljon előre a Kárpátokig és foglaljon el olyan terepszakaszt, amelyet a tél folyamán kisebb erőkkel is meg lehet tartani.” A terv végrehajtása érdekében a német hadvezetés megkezdte a szeptember 24-e óta „Dél” elnevezést viselő magyarországi hadseregcso- portiának új erőkkel való feütöltését. 1944. októt>er elején a «Dér hadseregcsoport ereje 29 hadosztályból és 3 dandárból állt, s arcvonalán helyezkedett el az „F” hadseregcsoport 3 hadosztálya is. Ezen erőkből Hitler személyes utasítására Debrecen körzetében négy páncélos, egy páncélgránátos és ©gy gyalogos hadosztály gyülekezett, a „Cigánybáró” hadművelet megindítására. A tervezett öt támadó csoport létrehozása október 4-re befejeződött. Üzem- anyagpótlás szükségessége miatt azonban a támadást október 12-re tűzték ki. Ám a támadás végrehajtására már nem volt lehetőség. Hitler ugyanis tévesen ítélte meg a szovjet hadvezetés szándékát ©s lehetőségeit. A főparancsnokság —■ Hitler reményeivel ellentétben — a romániai sikerek után nem állította le csapatait, hanem már menetközben új támadó hadműveleteit készített elő. Éspedig nem a Boszporusz elfoglalása céljából, hanem Budapest—Bécs irányába, hogy megfossza a német hadigépezetet utolsó hadiipari bázisaitól, Fénylik a cigaretta parazsa. A kéz megremeg és a parázs az asztal lapjára hull Az ember akaratlanul is sajnálja a tükörsimára politúrozott fafelületet. amelyen minden bizonnyal ott marad az égés nyoma. Szükségtelen az aggodalom, a parázs nem hagy nyomot. A 7. számú Moszkvai Bútorgyár igazgatója, B. I. Krupnov most újra rágyújt, és az égő gyufát az asztalra dobja. Harminc másodpercen át pislog a narancsszínű lángocska az asztal lapján, s amikor kialszik, a tükörfelület érintetlen. így ismerkedtünk meg azokkal a „páncélozott” bútorokkal, amelyeket az említett gyár készít. — Elsők között kezdtük meg az úgynevezett poliefir lakkal kezelt bútorok gyártását — mondja az igazgató. — öt éve még csak minden ötödik asztalt borított ilyen kéHat nappal, a „Cigánybáró” hadművelet tervezett megindítása előtt támadásba lendültek a 2. Ukrán Front csapatai, hogy megkezdjék hazánk felszabadítását. Ezzel halomra döntötték Hitlernek a Balkán-félsziget kézbentartásához fűzött reményeit. A 2. Ukrán Front csapatai a támadás előestéjén Jacoben!—Régen—Marosvásárhely—Torda, onnan tovább az akkori román—magyar határ mentén Nagypélig s Makó—Fehértemplom vonalában helyezkedtek el. Ma- linovsakíj marsall, frontpa- rancsnok október 2-án hozta meg elhatározását a támadás végrehajtására. Ennek l^—ege: az arcvonal középső szakaszán Debrecen— Nyíregyháza—Csap irányába mért főcsapással, és a szárnyakon mért kisegítő csapásokkal megsemmisíti a Kolozsvár—Nagyvárad—Debrecen körzetben levő ellenséges erőket; ez után kijut a Tiszához és segítséget nyújt a 4. Ukrán Frontnak a Keleti-Kárpátok leküzdésében, s kedvező feltételeket teremt a további előnyomuláshoz Budapest—Bécs felé. 1944. október 6-án reggel 6 órakor ágyúk százainak dörgése jelezte a szovjet hadsereg magyarországi felszabadító hadműveleteinek kezdetét— Következik: A debreceni csata reg, az év elejétől pedig már minden gyártmányunkat műanyag-páncél borítja. Körülbelül százezer különböző asztal kerül innen évente az üzletekbe. S valameny- nyi tükörfényes. A kézi lakkozás persze már régesrégen kiment a divatból, s az egykét évvel ezelőttig honos gépek is sok kívánnivalót hagytak maguk után mind minőségileg, mind termelékenységüket tekintve. Azóta új csarnok épült a gyárban, az új gépek számára. — A régi berendezéssel — mondja a poliefir-műhely vezetője, Anatolij Rogyinov —, hetven asztal készült el naponta. Ma már a kétszáz sem jelent felső határt. Az új gépek és gyártási eljárások segítségével kétszeresére emelhettük a nagy keresletnek örvendő asztalok gyártását. N. Tyetyerin (APN) > xt nétlot A 2. Ukrán' Front parancsnokának tamádasi torve 194012. PÁNCÉLOZOTT“ BÚTOROK 99 Kéregmozgások előrejelzése nagy törések mentén A szárazföldi területeken ismert törések közül a legnagyobb a kaliforniai Szent András törés-rendszer, amelynek leghosszabb ága magán a kontinens területén 435 kilométer, de mind észak, mind pedig dél felé az óceán mélyén, a víz alatt is folytatódik. Észak felé valószínűleg Alaszka, délkelet felé pedig Mexikó töréseivel állhat kapcsolatban. A törés fő-aga mentén kétféle elmozdulás ismeretes. Van egy szinte állandó jellegű, lassú, de nem teljesen egyenletes sebességű mozgás, amelynek során a törés két oldalán lévő területek néhány milliméterrel, vagy legfeljebb néhány centiméterrel mozdulnak. el egymáshoz képest egy év folyamán. Vannak azonban időszakos jellegű, hirtelen történő, ugrásszerű elmozdulások is. Ezek mindig földrengésekkel állnak kapcsolatban, s mértékük néha több méternyi is lehet. A kaliforniai technológiai intézet munkatársai élénk figyelemmel kísérik a lassú elmozdulásokat is, minthogy az ezeknek során a mélyben felgyülemlő mechanikai feszültségek földrengésekhez vezetnek, A mozgás-tevékenység liegt kérdés, vajon az egymástól igen távol, többezer kilométernyire, de közelítőleg azonos időben kipattant földrengések között van-e valamilyen közvetlen fizikai-geofizikai összefüggés. Az 1969. évben fellépett törökországi, egyiptomi és etiópiai rengések valószínűsítik azt, hogy — legalábbis ezeknek a földrengéseknek esetében — valóban volt ilyen kapcsolat. A számítások szerint az érintett területek egyfelélénkülése a készülő földrengés egyik előjelének tekinthető. A korábbi megfigyelések alapján már. több ízben is sikerült előrejelezni a mozgás- tevékenység felfokozódásának várható időpontját. — A legérdekesebb asz az eset volt, amikor mintegy fél évvel előre tudták megmondani, melyik hónap melyik harmadában válik a mozgások üteme erőteljesebbé. A tudományos alapon „megjósolt” időpontban először egy 5,6 méretű, tehát közepes erősségű földrengés pattant ki, majd pedig az állandó jellegű mozgások mértéke valóban felerősödött Két és fél év leforgása alatt a törés nyugati oldala észak felé 25 centiméterrel tolódott el a keleti oldalhoz képest. Igen érdekes ezzel a jelenséggel kapcsolatban megemlíteni, hogy a nemrégiben elhunyt világhírű kaliforniai szeizmológus, Hugo Benioft professzor szerint hasonló természetű és irányú mozgások a Csendes-óceán peremvidékén úgyszólván mindenütt felismerhetők, ahol a földkéregben az óceánparttal többé-kevésbé párhuzamosan húzódó nagy törések ismeretesek. azon mechanikai teszuitseg- rendszerhez tartoztak, s amikor az egyik helyen megkezdődött a lekötött mechanikai feszültségek felszabadulása, vagyis amikor az első rengés kipattant a mélyből, egy, közelebbről még nem ismert természeti jelenség hatásárá a feszültségek csakhamar a terület távolabbi pontjaiban is feloldódtak, felszabadultak. Ez a feszültség-kioldó hatás óránként 16.6 kilométeres sebességgel terjedt a Föld belsejében. Nemzetközi geológiai kongresszus Üj-Zélandon Az új-zélandi geológiai és geofizikai társaság 1970 februárjában nemzetközi geológiai és geofizikai kongresz- szust rendez számos szocialista és nyugati ország tudósainak részvételével. A kongresszus tárgya a Csendes-óceán medencéiének A Vulkanológiai Bizottság nemrégiben szokatlan táviratot kapott Davao város polgármesterétől. A sürgöny szerint Davao közelében egy 20 x 50 méteres méretű területen a földfelszín váratlanul emelkedni kezdett. Három hét leforgása alatt az emelkedés mértéke meghaladta a négy métert. A polgármester vulkanológusoknak azonnali kiküldését kérte, hogy a jelenséget a helyszínen vizsgálják meg. Amenyiben a furcsa tünemény egy új tűzhányó keletkezésével kapcsolatos, kitörési előjelnek bizonyulna, akkor a lakosságot időben ki lehetne költöztetni a veszélyeztetett területről. A polgármester aggodalma mindenképpen indokolt volt. A geológia nem egy olyan esetet ismer, amikor szárazföldi területen születtek új tűzhányók, s ezeknek kialakulását hasonló jellegű mozgások jelezték előre. Így történt ez — egyebek között — Japánban, a Syowa Sinzan vulkán keletkezését megelőzően is, 1944-ben. Akkor a kéregdeformációk mértéke jóval meghaladta a 100 métert; egy többszáz méter magas boltozatszerű kiemelkedés képződött, mielőtt megszerkezete, a medence peremén és belsejében végbemenő kéregmozgások, a vulkánosság és a földrengések kérdése, különös tekintettel a tűzhányókitörések és a rengések előrejelzésének lehetőségére. kezdődött volna maga a tényleges kitörés. A Davao környékére azonnal kiküldött szakemberek helyszíni vizsgálatai azonban ellentmondtak a korábbi feltevéseknek, kiderült, hogy ezúttal nem vulkáni természetű jelenségről volt szó. A talaj hőmérséklete semmivel sem volt magasabb az emelkedő területen, mint a környezetben uralkodó normális érték, nem tapasztalták semmiféle gázszivárgás nyomait, s az emelkedő területen honos növényzet semmilyen károsodást nem szenvedett. — Megállapították, hogy a jelenség egy földcsuszamlás következménye, „íöldíolyás” eredménye volt. A földcsuszamlás nagyobb távolságban történt egy lejtő mentén, s az ott elmozdult tömegek maguk előtt meggyűrték a talaj felső szintjét. Ez a gyűrődés tovaterjedt a felszínen és egy oly területen, ahol a talaj sziklássá, keményebbé vált, s így nagyobb ellenállást fejtett ki, emelkedést előidéző mozgássá alakult át. Valószínű, hogy nem sokkal a földcsuszamlás előtt egy kisebb földrengés lépett fel és ez volt a „földfolyás'* jelenségének közvetlen megindítója. A „világrekorder” Kilauea Az 1969. évben a hawaii Kilauea tűzhányó volt a földkerekség legaktívabb vulkánja. Voltak időszakok, amikor heteken át szinte megszakítatlanul működött Egyes esetekben hatalmas lávaszökő- kutak képződtek. Az ezer foknál jóval magasabb hőmérsékletű lávát a kitörés roppant ereje 200—400 méter magasra dobta fel. A vulkán működése egyébként 1970 januárjában sem szünetelt; as év első napiaiban újabb lávaömlésre került sor. Különös földmozgás a Fülöp-szigeteken lávoli földrengések összefüggésé