Szolnok Megyei Néplap, 1969. december (20. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-09 / 285. szám

6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1969. december 8, Veretlenül a döntőben Szolnoki Dózsa—Egri Dózsa 5:4 (1:1, 1:1, 1:1, 2:1) Sportuszoda, 300 n_, v.: NádaL Szolnok: Cservényák — Kulcsár dr., Pintér — Kádár — Szabó, Urbán, Koncz. Csere: VezsenyL Edzó: Kanizsa Tivadar. Eger: Denk —- Ringelhann dr., Pé­csik — Katona — Bolya, Krajcsovics, Kovács. Csere: Puskás, Edző: Baranyai György. Gd.: Urbán 3 (egyet 4 méteresből), Pintér 2, ill Pócslk 2 (egyet 4 mé­teresből) Ringelhann dr., Krajcsovics. A vízilabda Magyar Nép- Köztársasági Kupa második csoportjának középdöntő mérkőzéseit vasárnap este játszották a Sportuszodában. Itt dőlt el, hogy melyik két csapat kéről a már bentlé- vő ETC és OSC mellé a né­gyes döntőbe. Előbb az Új­pesti Dózsa boszabbítás után 4á-ra verte a Vasast, majd a Szolnoki Dózsa az Egri Dózsával játszott. Kanizsa edző idősebb, ta­pasztaltabb játékosokból álló csapatot küldött a vízbe. — Az volt az el­képzelése, hogy higgadtabb játékkal biztosítsa az ered­ményesebb szereplést. Ez csak félig-meddig sikerült, mert egy gól előnynél töb­bet csak egyszer sikerült szerezni, Az első negyedben Pintér egy felúszás után Ur- bánhoz továbbított, a csatár visszajátszott a hátvéd elé, aki félcsavarral könnyedén lőtt a hosszú sarokba. 1:0. Változatos volt a játék, mindkét kapu előtt sok helyzet adódott, de ezek ki­használása pontatlan átadá­sok miatt nem sikerült. Eger büntetőből egyenlített. 1:1. A második negyedben is folytatódott a heves küzde­lem. Kulcsár dr. kiállítása után emberelőnyhöz jutott az Eger, amit értékesített és 1:2. Szolnok viharos táma­dásokkal válaszolt Parázs tűzijáték alakult ki az egri kapu előtt, végül Pintér re­mek lövéssel egyenlített. 2:2. Egyik csapat sem lankadt jóiramú, élénk játékot lát­hattak a nézők. A harma­dik negyedben helyet kapott Vezsenyi is. A Kulcsár dr. Pócsik hatalmas párharcból — egyszer a mérkőzésen — a középcsatárt játszó egri fiú került ki győztesen és isi­mét vezetést szerzett csapa­tának, 2:3. Választámadásnál Vezsenyi büntetőt harcolt ki és ezt Urbán értékesítette. 3:3. Fokozódott az iram, Eger idegességében nem tud­ta gólra váltani emberelő­nyét. Az utolsó játékrészben a Szolnok kezdett jobban. Urbán nyíltszíni tapsot ka­pó látványos ívelés után már a szolnoki csapat vezetett 4:3. Kemény játék volt a mezőnyben, a játékvezető néhány téves ítélete borzolta a kedélyeket Jól hajrázott a szolnoki gárda. Pintér újabb felúszás után Urbán- hoz játszott, aki nyugodtan helyezett a hálóba. 5:3. Az Eger tíz másodperccel a be­fejezés előtt szépített 5:4 Ezzel a győzelemmel a Szol­nok veretlenül került a dön­tőbej Megszületett tehát a siker, amellyel az ország legjobb négy csapata közé jutott a Szolnoki Dózsa. Annak el­lenére, hogy helyenként kis­sé kapkodva játszott, meg­érdemelten győzött Helyzet- kihasználásban, gyorsaság­ban, taktikailag ellenfele fö­lé nőtt, s a mérkőzés végén biztosan húzott el 5:3-ra. A játékosok közül Pintér és Urbán játszott kimagaslóan. Cservenyák egy esettől elte­kintve jól védett Kulcsár dr. óriási harcot vívott Pő- csikkal, feladatát jól oldotta meg. Vezsenyi kamatoztatta gyorsaságát de ennél még többet is tud. Koncz több­szőr hozta magát helyzetbe, de ilyenkor mindig későn kapta a labdát, a mezőny­ben jól osztogatott. Szabó feladata az volt, hogy Rin­gelhann doktort elvigye a kapu elől Ezt sikeresen csi­nálta. Kádárnak jutott az egyik legnehezebb feladat, Katona őrzése. Azonkívül in­dított, öszekötő kapocs volt a védelem és a csatársor között. A döntőre szombaton és vasárnap kerül sor. A csa­patok magukkal viszik a kö­zépdöntő eredményeit. Az Újpesti Dózsával a Szolnok­nak már nem kell játszani, mert azt 6:5-re verte. Szom­baton az OSC, vasárnap pe­dig az FTC lesz a szolnoki csapat ellenfele. (pataki) A BaásodTfc középdöntő csoport végeredménye: 1. Szó. Dózsa 3 3-------18:15 6 5. Ú jpesti Dózsa 3 2 — 1 13:11 4 S. Egri Dózsa 8 1 — 2 10:11 2 l Vasas 1-------2 Sn3 — Befojezcdöti a labdarúgó NB I Az utolsó forduló ered­ményei: Csepel—Újpesti Dózsa 1:1, Bp. Honvéd—Fe­rencváros 5:2, Vasas—Salgó­tarján 1 :Ö, Kába ETO—Egyet­értés 1:1, MTK—Dunaújvá­ros 0:0, Tatabánya—Szombat­hely 2:0, Diósgyőr—Pécs 3:3, Eger—Komló 1:1. A bajnokság végeredménye 1. üjpestí D. 30 20 3 3 3327 43 3. Bp. Honvéd SO 13 S 4 68:38 44 3. FTC 30 15 « 6 56 23 39 4. Vasas 30 Xi > 9 72:43 39 5. Rába ETO 30 13 18 3 53:3« 34 6. Pécsi Dózsa 30 13 « 11 «1:38 32 7. Csepel SC 30 11 1« 3 37:36 32 8. Tatabánya 30 10 8 12 S3:41 28 9. MTK -30 9 8 13 43:53 26 10. Salgótarj. 30 10 5 15 29:39 25 11. Szombatit. 30 7 U 13 26:44 25 12. Komló 30 5 14 U 21:37 34 13. Diósgyőr 30 T 9 14X1:5123 14. Dunaújv. 30 9 5 16 26:48 23 15. Egyetértés 30 8 9 15 S0:S2 21 16. Eger ,30 5 7 13 33:64 17 TOTÓ eredmények 1. FTC—Bp. Honvéd 3 2:5 2. Ü. Dózsa—Csepel x 1:1 3. MTK—Dunaújv. x 0:0 4. Komló—Eger x 1:1 5. Tatab.—Szomhath. 1 2:0 6. ETO—Egyetértés x 1:1 7. Salgótarj.—Vasas 2 0:1 8. Diósgyőr—Pécg x 3:3 9. Fiorentina—Inter 1 2:0 10. Lanerossi—Roma 1 3:0 11. Lazio—Napoli 2 0:2 12. Atalanta—Varese x 0:0 13. Catania—Foggia x 0:0 +1 14. Perugia—Pisa 2 1:2 Előkelő helyezések / asztaliteniszben Báli 2., Szokolai 3., Harangi 6. Csömör László magyar bajnok Szombaton, és vasárnap a Szolnok megyei Asztalitenisz Szakszövetség rendezésében Szolnokon, a Ságvári körúti Iskolában került sorra az or­szágos vidéki ifjúsági és ser­dülő. fiú és leány asztaliteni­szezők tízeik bajnoksága. A vonatok több órás késése miaitt néhány an a bajnokság megkezdése után érkeztek, s ezért az addigi eredményeket meg kellett semmisíteni, a tartalékokat pedig vissza kel­lett léptetni Szombaton a késő éjszakai órába nyúlt a bajnokság. Ifjúsági fiúknál a váloga­tott kerettag és a felnőttek között is előkelő helyen vég­zett Behák biztosan győzött, mindössze három játszmát vesztett, örvendetes a két szolnoki Báli és Szokolai jó helyezése. Különösen Báli tett ki magáért Tartalék volt a legjobb tíz közé ju­tásért körmérkőzést játszott a bajnokság előtt Utána bá­tor támadójátékkal sorba aratta győzelmeit s az érté­kes második helyen végzett • Szokolai magabiztos védőjá­tékával tűnt ki. Mindkettő­jük helye váratlan, de telje­sen megérdemelt Meglepetés az NB I-es Szabó és Halasi mérsékelt szereplése. Lányoknál a jól pörgető, hlváló támadójátékot nyújtó Molnár mindössze egy játsz­mát vesztett Raffai bizton­sági játékkal lett második. Hártyán! az erős mezőnyben jól helytállt Szöllősi kissé indiszponáltan küzdött, előbb iá végezhetett volna. Itt meglepetés az NB I-es Pat­rik 5. helye Serdülő fiúknál a tavalyi bajnok Varga Jóska sérült kézzel indult de így is har­A Szolnok megyei Teke Szakszövetség Szolnokon a MÁV négyes csarnokában rendezte meg a megyei tízek bajnokságát. A bajnokságot Kalics György, „ Szolnoki MÁV versenyzője kiemelke- , dó teljesítménnyel nyerte. madik lett. A legjobb táma­dójátékot Hajser nyújtotta, Csenki némi szerencsével, egy játszma előnnyel nyert Szöl­lősi képességei szerint szere­pelt Lányoknál az első há­rom helyezettet kivéve a vé­dekező játék dominált Do­bos jól ütött, Hartyányi bá­tor játékkal hozta formáját Eredmények. Ifjúsági fiúk, bajnok: Bénák András (Sze­gedi Kender). Edző: ^ Vikor Sebestyén, 2. Báli József (Szolnoki MÁV). 3. Szokolai János (SZMÁV), 4. Péter (Kaposvár). 5. Horváth (Szombathely), 6. Halasi (Sze­ged), 7. Háttá (Kaposvár), 8. Szabó (DVTK), 9. Nagy (Eger), 10. Szeri (Dunaújvá­ros). Lányok, bajnok: Molnár Anikó (Miskolci ÉMTE). Ed­ző: Dubéczi András, 2. Raf- £ai (Szombathely), 3. Dió- szeghy (Abony), 4. Csík (Szombathely). 5. Patrik (Eger), 6. VU?ora (Szeged). 7. Hartváni (Karcag). 8. Földi (Miskolc), 9. Szöllősi (SZMÁV), 10. Mészáros (Eger). Serdülő fiúk. bajnok: Csen­ki Gábor (Kiskunfélegyháza), edző: Kocsis Imre. 2. Hajser (Pécs). 3. Varsa (SZMÁV). 4. Németh (Pécs). 5. Báder (Eger), 6. Lakos II. (Ajka). 7. Kovács (Tapolca), 8. Jánosi (Szekszárd), 9. Szöllősi (SZMÁV). 10. Mikula (Eger). Lányok, bajnak: Dobos Ma­tt Id (Kecskeméti Spartacus), edző: Pataki István, dr.. 2. Tamasi (Abony), 3. Brilla (Miskolc). 4. Gáspár (Sava- ria), 5. Koczka (Abony), 6. Harangi (Karcag), 7. Vikor (Szeged), 8. Nagyőszi (Veszprém), 9. Patrik II. (Eger), 10. Szabó (Fűzfő) (Pl) Eredmények: 1. Kalics 473, 2. Dedrák 435, 3. Kántor S. 418, 4. Vígh A. 416 fa (mind Sz. MÁV). 5. Marton (Sz. Cu­korgyár) 413, 6. Bíró 411. 7. Jándi (Sz. MÁV) 409, 8. Ke­féi 381, 9. Gál 377, 10. Lau- rinesik (Sz. MÁV) 373 fa. Tíz év után ismét magyar bajnok súlyemelője van Szolnoknak. Akkor Hollóy Tamás légsúlyban nyert ma­gyar ifjúsági bajnokságot most tanítványa Csömör lé­pett nyomdokaiba. A Buda­pesten megrendezett országos ifjúsági súlyemelő bajnoksá­gon, amelyen több mint negy­ven vidéki és fővárosi fiatal küzdött a helyezésekért fél­nehézsúlyban lett aranyér­mes. Kellemetlen Incidens előzte meg a bajnokságot Csömör csütörtökön gyomorbántal- makkal orvosi kezelés alá került s ez megmutatkozott az eredményében is. Nagy taktikai harccal kezdődött a verseny. Csömör nyomásban egész alacsonyan, 92,5 kilo­grammal kezdett s ellenfele, az oroszlányi Bidiga is csak 87,5 kilogrammal kísérlete­zett és ott is maradt Csö­mör sem tudott többet tel­jesíteni, mert 100 kilogram­mon nem sikerült a gyakor­lata. 5 kilogrammos előnye azonban megmaradt, sőt test­súlyban is könnyebb volt Szakításban Csömör 92.5 el­Vasámap a Szolnok megyei Vívó Szakszövetség országos II. osztályú tőrversenyt ren­dezett Szolnokon, amelyen a Szolnoki MÁV és a Török­szentmiklósi Vörös Meteor vívói közül tizennyolcán in­dultak. Három 6-os csoport­ban vívták az első fordulót három-három döntőbe jutó­val A kilences döntőben a vívók egymás elleni mérkő­zései változatos, ió. helyen­ként szép küzdelmet hoztak, az első hat helvezett közel azonos erőt képvisel A pillanatnyi forma és az idegállapot befolvásottá ered­ményeiket, nagyon sok mú­lott egy-egy találaton is. A fiatal Gyergyói első helye meglepetés, de megérdemelt. Rendkívüli küzdőképességéről már több esetben tett tanú­lenfele 90 kilogrammon kez­dett Ezt teljesítették. Cso­móinak a 97 kg már nenrb sikerült, ellenfelének viszont a 95 igen, s az előny 2,5 kg-ra csökkent A döntés a lökésre maradt Ellenfele mindent egy lapra téve. 120 kilogrammon kezdett de csak harmadszorra sikerült neki, Csomomak viszont elsőre. Ezzel tulajdonképpen győzőt* is. de még 125 kilogrammon is volt érvényes kísérlete, s tovább növelte előnyét A 130 kg, ami megyei csúcsot jelentett volna, már nem si­került. de a magvar bajnok­ság megvolt Kamatozott a nyugalma, a lelkiismeretes edzésre járás és győzelmével a három és fél éves munka gyümölcse érett be. A vegyi­műveik 18 éves hegesztője még jövőre is ifjúsági korban lesz. Eredmények, félnehézsúly: bajnok: Csömör László (Szol- noki MTE. edző: Hollóy Ta­más) 310 (92,5. 92,5, 125). Középsúlyban: 4. Tóth Mi­hály (Szolnoki MTE) 292,5 (97,5, 82,5. 112,5). bizonyságot Szántó stílusa jó, kár, hogy betegsége miatt sok edzést kihagy. Kalocsai az utóbbi időben inkább erő­vel, mint kombinálókészségé­vel jelentkezik. Dávid kivéte­les gyorsaságával igen nagy adottság, támadásai azonban rövidek. Itt elkelne egy kissé nagyobb önbizalom. Palatí­nus fejlődése a legszembetű­nőbb, kár. hogy kissé ideges. A verseny az év végi felada­tok előtt 16 tájékoztatást adott az erőviszonyokról Eredmények: 1. Gyergyói 7. 2. Szántó 6 gy.. 12 ka­pott 4. adott találat. 3. Ka­locsai 6. 12 fet, 3 at 4. Dávid 5, 7 kt, 5. Palatínus 5 gy.. 16 kt. (Mind az SZMÁV vívói). G. Kiss Kalics a tfzek bajnoka ' Gyergyói k&zdőképesebb volt Húsz éves a Budapesti Honvéd Sport Egyesület A felszabadult magyar sportélet egyik igen jelentős eseménye zajlott le 1949. december 13-án A fennállásának 40 éves évfordulóját ünneplő, patinás munkásklub, a Kis­pesti Atlétikai Club jogutódaként megalakult a Magyar Néphadsereg reprezentatív sportegyesülete, a Budapesti Honvéd. Létrejöttekor 9 szakosztályban mindössze 262 sportoló tevékenykedett, s egyedül a labdarúgók játszottak vezető szerepet a bajnokságban. Olyan futballisták tartoztak az alapító tagok közé, mint Rúzsa, Bányay, Rákóczi, Bozsik, Puskás, Babolcsay. Ma viszont 23 elsőosztályú szakosztály­ban 79 edző irányításával 3125 versenyző készül az elkövet­kező győzelmekre, 19 különféle létesítmény áll rendelkezé­sükre, s 1502 szervezett pártolótag buzdítja kedvenceit a mérkőzéseken, versenyeken. Ez az összefogás arra irányul, hogy tovább gyarapítsák a magyar sport és a BHSE hír­nevét Az elmúlt két évtized alatt a Bp. Honvéd hazánk leg­nagyobb és legeredményesebb sportegyesületévé vált A ma­gyar sportmozgalom részeként — a társegyesületekkel váll­vetve — mindig arra törekedett, hogy hazánknak nemzet­közi porondon is elismerést szerezzen. A Bp. Honvéd jelen­tősen hozzájárult ahhoz, hogy a Magyar Népköztársaságot a legjobb sportnemzetek között tartják számon. Néphadse­regünk egyesülete a szakmai követelmények teljesítése mel­lett elsőrendű feladatának tekintette azt is, hogy olyan szo­cialista sportembereket neveljen, akik példamutatóan küz­denek a nemzeti és piros-fehér színek becsületéért A Hon­véd sportolók olyan teljesítményt nyújtottak, amelyre mél­tán büszkék lehetnek, s amely lelkesítő példa lehet ifjú sportolóink számára. A Bp. Honvéd SE versenyzői 1949. óta 30 olimpiai, 44 világ- és 20 Európa-bajnoki aranyérmet szereztek, s 1315 magyar bajnokságot nyertek. Hosszan sorolhatnánk azokat a sportembereket, akik a Honvéd képviseletében világhírre tettek szert Néhány, valóban kiemelkedő versenyző neve azonban feltétlenül ide kívánkozik: Kárpáti Rudolf kard- vívó, 5 olimpiai és 7 világbajnoki cím tulajdonosa; dr. Tö­rök Ferenc öttusázó, kétszeres olimpiai és négyszeres világ­bajnok; Varga János birkózó 1—1 olimpiai, világ- és Európa-bajnoki aranyérmet nyert; Bozsik József labdarúgó 100-szoros magyar válogatott; Simon János és Greminger János kosárlabdázók, Európa-bajnokok és 226, ill 219 alka­lommal iszerepeltek a magyar válogatottban. A legeredményesebb szakosztályok a következők voltak: atlétika 265, sportlövészet 202, birkózás 132, motor 121» torna 117, kosárlabda 17, országos felnőtt L osztályú baj­noksággal December 8-án jubileumi díszközgyűlésen ünnepelte a Budapesti Honvéd Sportegyesület megalakulásának 20. év­fordulóját. Bensőséges megemlékezésen méltatták a két évtized sikereit, s vázolták a jövő körvonalait A klub leg­régibb tagjait versenyzőit, szakvezetőit, társadalmi aktí­váit aranygyűrűvel aranyjelvénnyel, kitüntetésekkel jutal­mazták meg. S. A. Egyéniben Pótári, csapatban a Lehel dik csapata és az erősen tar­talékos Vasas előtt Eredmények. Csapatban: 1. Jászberényi Lehel SC 35.5. 2. Jb. lehel II. 16.5. 3. Jb. Va­sas 14 ponttal. Egyéniben: 1. Pótári 10. 2. dr. Horgosi 9,5, 3. Farkasdy 8.5, 4. Kiss 7.5, 5.-Kasnya 7, 6. Bordács 5.5. 7. Farkas 4,5. 8. Gömöri 4, 9. Kármán 3. 10. dr. Fazekas 2.5 ponttaL Az első hat he­lyen a Lehel játékosai vé­geztek. Megyei gc Legutóbb öt gólig bezáró­lag közöltük a megyei I. osz­tályú labdarúgó bajnokság góllövőinek a névsorát. — A további sorrend. 4 gólos: Bozsik, Csornán II (Kunszentmártoni, Váradi (Középtiszai MEDOSZ). Bagi, Mihályi (Rákóczifalva), Sár­közi (Jb. Vasas), Zsólya, Ga- rics (Jászárokszállás) Kö- vesdi (Jászkisér), Tóta (Kun­hegyes), Révfi (Jászjákóhal- ma). 3 gólos: Szabó (Sz. Olaj­bányász), Mag, Csík (Jb. Vasas), Csapó (Sz. Cukor­gyár), Nagy J. (Sz. Gépja­vító), Bagi (Jászárokszállás). Ballal (K. MEDOSZ), Mloch (MAFC), Csornán I (Kun­szentmártoni, Nagy (Rákóczi­falva), Zsidai B, (Tószeg), Havancsák (Túrkeve), Antal II (Jászkisér). 2 gólos: Molnár, Kupeczki (Kunszentmártoni Bende. Nagypál (Jászkisér), Karkecz (Sz. Olajbányász) - Csinger (Tószeg) Nagy, örlős. Bede, Nvítraí (Karcag). Jákó, Gor- zás. Borbély (Kunhegyes). Szöllősi. Koncsik II (Jásziá- kóha’ma), Bóta (Üiszász). Vgrczag II (Rálcóez* falvai. Finta, Szamosfa’vi (Túrkeve). Kokovai (Sz. Cukoigyár) Ró- zsár (Jb. Vasas), Lukács (MAFO Polgár (Sz. Gépja­vító). Kókai, Lukács (Jász­árokszállás). 1 gólos: Szarvák, Fehérvá­Az egyesületekben lefolyt előversenyek után csütörtö­kön. este rendezte meg Jász­berényben a városi sakk szövetség a villám egyéni és csapatbajnokságot A ver­senyre a Lehel és a Vasas csapatából tizennégy résztve­vő gyűlt ősze. Az egyéni bajnokságot változatos és iz­galmas küzdelem után Pótári József nyerte meg. fél pont­tal megelőzve dr. Horgosi Ödönt. Csapátversenyben a Lehel biztosan győzött máso­illövő lista ri. Szegedi, Verese gi (Sz. Gépjavító), Szőke, Berényi, Losánszki, Agócs (K. ME­DOSZ), Simon, Farkas II, Terék, Kovács I (Újszász), Muntyán (Jászárokszállás), Vágó. Zsidai S.. Baluka. Sár­szegi (Tószeg). Incze. Gedel, Páncsics, Buda (Jb. Vasas), Hock, Bodnár, Hegyi, Mikes (MAFC), Molnár. Szabó (Sz. Cukorgyár), Gonda I, ördögh, Nagy Szabó E., Pásztor (Kunhegyes) Gál, Tóth. Im­rei (Kunszentmártoni, Iván, Kovács J., Varga I (Karcag). Perjési, Rékasi, Nyolcas (Rá­kóczifalva), Kaptás. Koncsik I, Kovács III (Jászjákóhal- ma), Piroska, Vörös (Túr­keve). öngólosok: a Jászkisérből Kovács a K. MEDOSZ. An­tal I a Szolnoki Gépjavító, Antal II n MAFC ellen. Rá- kócz'falvából Rékasj Jászjá- kóhalma és Karcag ellen. Jászárok'zál'^nól, Rédei Rá­kóczifalva. Ördögh Üiszász, Kókai a Szolnoki Olajbá­nyász ellen. Já'ziákóhalmá- ból Koncsik II Já«zárckszál- lás. Kaptás Üiszász és a MAFC ellen. A Szolnok’' Cu­korgyárból Má-kus a Kun- szen+márton e’len A Kun- szentmártonból Bozsik a Szolnoki Olajbányász ellen. A Szolnoki Gépjavítóból FM- löp Űjszász ellen. A K. ME-J DOSZ-ból Pádár Túrkeve el-í len.

Next

/
Thumbnails
Contents