Szolnok Megyei Néplap, 1969. december (20. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-07 / 284. szám
Csendes számvetés ff a a sajtó nem volna, nem kellene kitalálni, ez az aforizma Balzac ideiében — tőle származik — sem volt igaz, hát még ma, amikor az ismeretek és történések oly halmaza zúdul az emberekre, amennyit nem befogadni, megemészteni, de még körvonalaiban, fő tendenciáiban sejteni sem lehetne a saitó közvetítő szerepe nélkül. Olykor már az az érzése az embernek, szinte képtelenség mindazt átlátni, ami korunkban történik, hát még megérteni, s belőle oly kö- v étkeztetésekre jutni, amelyek az értelmes és célszerű, a haladást szolgáló cselekvést meghatározzák. Baj származna abból, ha e látvány miatt a kishitűség, vagy a langyos-kényelmes belenyugvás uralkodna el rajtunk. Ehelyett érdemesebb azon gondolkodni, hogy értelmünk miként képes úrrá lenni e helyzeten, s ezen belül számunkra, a sajtóra milyen konkrét feladatok •várnak. Egy sajtónapi elmélkedésnek nem lehet ma izgalmasabb témája, mint a válasz keresése arra, hogy a mai körülmények között mit vár tőlünk az olvasó. Ezen túl: mi a jogos, mi a jogtalan, yasv egyszerűen irreális, teljesíthetetlen ezekben az elvárásokban? Egy bizonyos, A lenini elveken, a pártosság, a feltétlen igazmondás önként, meggyőződéssel vállalat elvein semmiféle „tömegkommunikációs forradalom” nem változtat. De az is bizonyos, hogy ezeket • az ai»pelveket, új körülmények között kell érvényesíteni. Milyenek ezek az ‘ új körülmények? a technikai csodák korát, roppant természeti és társadalmi átalakulások időszakát éljük. Ami tegnap még új volt. ma már elavult, ami tegnap sok volt, ma már kevés, s holnap talán semmi. A mindennapi élet egyre sokrétűbb, differenciáltabb. A közélet „szolgálója”, az újságíró sem állhat meg pihenni babérain, ha valamelyest is eleget akar tenni az olvasói elvárásoknak. A szocializmust építő magyar társadalom egyik lényeges jelensége, a kulturális és politikai fejlődés eredmény«« az a tömegigény, ami a sajtóval szemben ma fennáll. Nem egyszerűen arról van szó, hogy sokkal töb- ban olvasnak ma újságot, több a rádió és a televízió. Ma másképpen akarnak az emberek újságot olvasni, rádiót hallgatni és televíziót nézni. Ma már egyszerűen nincs „piaca” az olyan újságírásnak, amely napról napra szállította az olvasó illúzió adagját, azt a fajta szenzációs riportot, vagy édeskésen moralizáló publicisztikát, amely elfelejtteti a napi gondokat, megbékít és álomba ringat. A mai olvasó azt igényli, hogy a sajtó az eddigieknél jobban sokoldalúbban tájékoztassa az eseményekről. Elvárja, hogy a sajtó ne kerülje meg az úgynevezett kényes kérdéseket. Türelmetlenül igényli az események hátterének, rejtett mozgatórugóinak megvilágítását. az okos magyarázatokat; olyan újságírást, amely nem tanító bácsi módjára oktat, hanem — Brecht szavaival élve — az embereknek élvezetévé teszi a dolgok megértését, bevonja őket a felfedezés izgalmába. élményükké teszi az igazságot. Szükséges-e bizonygatni, hogy ez nem könnyű feladat? És nem is mindig hálás. Aki az ilyen olvasói elvárásnak megfelelően belemerül az új kérdésekbe, s új módon keres válaszokat, új igazságokat. nem szólhat fölényes biztonsággal,. mintegy „ex katedra” — ahogyan a régi kérdésekre a jól bevált sémák szerint meg tudta adni mindig a válaszokat. .Másszóval: nem lesz vitathatatlan az. amit ír. Sok-sok tapasztalat bizonyítja, hogy a ipái kor emberének nincs is ilyen igénye. Nem megfellebbezhetetlen. minden oldaláról agyon biztosított és többször megrágott szentenciákat- akgr olvasni, hanem a tudatára. műveltségére apelláló, gondolatébresztő írásokat. amelyeknek legfőbb erénye: az igazságot célozzák és közelítik. Az olvasó többnyire tisztában van e feladat bonyolultságával, hisz az újságíró arról az életről ír, amelynek az olvasó részese, formálója, alkotója. E tekintetben jó érzés tölti el a sajtó munkatársait. Jó tudni. hogy minden kísérletező, újat kereső, az igazság mind teljesebb feltárására törekvő írás szerzője maga mögött tudhatja az olvasók nagy többségét. Ez egyben felhatalmazás is, amivel — bevalljuk — bátrabban is élhetnénk. /§ mai nap. a magyar saj- tó napja különösen időszerűvé teszi e gondolatokat. hisz nem piros betűs ünnep ez, hanem a dolgozó társadalmat szolgáló újságírók csendes számvetésének a napja. Hazaérkezett a magyar küldöttség a moszkvai találkozóról Hazaérkezett a magyar küldöttség, amely Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága első titkárának vezetésével részt vett a hét európai szocialista ország párt- és állami vezetőinek moszkvai tanácskozásán. A küldöttség tagja volt: Fock Jenő, a Minisztertanács elnöke, Komócsin Zoltán, a Központi Bizottság titkára, a Politikai Bizottság tagjai és Erdélyi Károly külügyminiszterhelyettes, a Központi Bizottság tagja. A küldöttséget a Nyugati pályaudvaron Biszku Béla, a Központi Bizottság titkára, Fehér Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese, a Politikai Bizottság tagjai, Aczél György, a Központi Bizottság titkára, Benkei András belügyminiszter, Péter János külügyminiszter és dr. Csanádi György közlekedés- és postaügyi miniszter fogadta. Jelen volt F, J. Tyitov, a Szovjetunió budapesti nagykövete. Ülésezett a Magyar Szoeialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága A Magyar Szocialista Munkáspárt Szolnok megyei Bizottsága 1969. december 6-án kibővített ülést tartott. Az ülésen a megyei bizottság tagjain hívül részt vetlek: a megyei bizottság osztályvezetői, a járási városi bizottságok első titkárai, üzemi és községi pártbizottságok titkárai, országgyűlési képviselők, a megyei tanács vb tagjai, a társadalmi, tömegszervezeti, tömegmozgalmi és gazdasági szervek megyei vezetői. A résztvevők meghallgatták és teljes egyetértéssel fogadták a Központi Bizottság 1969. november 26—28-i ülésén tárgyalt kérdésekről és hozott határozatokról szóló részletes tájékoztatót. A megyei bizottság jóváhagyta a Központi Bizottság gazdaság- politikai kérdésekben — a gazdasági élet továbbfejlesztésére, az 1970. évi, valamint a negyedik ötéves terv előkészítésére vonatkozó — határozatának végrehajtására kialakított megyei programtervezetet és úgy döntött, hogy a Központi Bizottsági ülésen tárgyalt kérdésekről és hozott határozatokról december 9-ig bezárólag a megye egész párttagságát tájékoztatni kell. A megyei bizottság a továbbiakban- megtárgyalta „Az alapszervezeti vezetőségek irányító, szervező és ellenőrző munkájáról” szóló jelentést és jóváhagyta az alapszervezeti vezetőségi munka színvonalának emelését célzó határozatot, valamint a megyei bizottság 1970-re vonatkozó programtervezetét. Jubileum Mezőhéken Húsz éves a nagynevű Táncsics Tsz (Tudósítónktól) Megyénk nagy közös gazdasága, a munka Vörös Zászló Érdemrenddel kitüntetett mezőhéki Táncsics Termelőszövetkezet szombaton ünnepelte alapításának 20. jubileumát. Az ünnepi közgyűlésen ott voltak az alapítók, akik két évtizeddel ezelőtt lerakták a kollektív gazdaság első „köveit”. Csáki István, az MSZMP Központi Bizottságának tagja, a megyei pártbizottság első titkára táviratban ' fejezte ki jókívánságait. Hasonlóképpen a járási párt-végrehajtóbizottság is. Az ünnepségen jelen volt Molnár Lajos, a szolnoki járási tanács vb elnökhelyettese, valamint Hovodzák István, a szolnoki tsz szövetség elnökhelyettese. Csótó István, a termelőszövetkezet elnöke méltatta a tizenegy és félezer holdas nagyüzem két évtizedes fejlődését, eredményeit. Közös vagyonuk értéke megközelíti a 200 millió forintot. Az idén a gazdaság árbevétele már 100 millió forintra nőtt. A mezőhéki Táncsics Tsz gazdálkodását az jellemzi, hogy a növénytermeléssel párhuzamosan az állattenyésztést is erőteljesen fejlesztik. A baromfi-kombinát, a „sertésgyár” a szarvasmarhatenyésztés az évi árbevételből 42 millió forintot biztosított, ez megközelíti az évi bevétel felét. A négyezer hold búza 25,1 mázsás átlagterméssel fizetett. Ez mintegy két mázsával magasabb az 1967. évinél. Rekordnak számító termést — májusi morzsolt- ban 35 mázsa — kukoricát takarítottak be 2 ezer holdról. A nagyüzemi arányokban, 600 holdon termelt cukorrépa is 270 mázsás átlagtermést adott. ,AZ év végi zárszámadás ugyan még hátra van, de az már bizonyos, hogy 1969-et is sikeresen zárja a Táncsics Tsz. Most a leltározás időszakában 40 millió forint van a termelőszövetkezet egyszámláján. Ma: Egy hét a világpolitikában (2. oldal) ösztönző intézkedés Széthúzás az Egyetértésben Félmillió kilométer a volán mögött (3. oldal) Lidérc (6. oldal) A fogyasztási árak elosztásáról Mérges ügyfél Picasso nemet mondott Franconak (7. oldal) Kik ők? a 14 millió kommunista? Naponta megverték, hogy meggyógyuljon Veszélyeztetik-e az elektromágneses hullámok az embert? . (8. oldal) A házasságok a computerban köttetnek Összehívták as országgyűlést A Népköztársaság Elnöki Tanácsa az Alkotmány 12. paragrafusának második bekezdése alapján az ország- gyűlést 1969. december 10-én. szerdán délelőtt 11 órára összehívta. Egy hét a világ- politikában Magyar felszólalás a Biztonsági Tanácsban Külpolitikai tudósításaink a 2. oldalon HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK — HÍREK — TUDÓSÍTÁSOK - HÍREK - TUDÓSÍTÁSOK A pedagógus szakszervezetek küldöttségeinek moszkvai találkozója A. Pedagógus Szakszervezetek nemzetközi szövetségének Moszkvában tartott konferenciáján hazánk is képviseltette magát. A tanácskozásról hazatérve Péter Ernő, a pedagógusok szakszervezetének főtitkára nyilatkozott az MTI munkatársának: — A Szovjetunió oktatási és tudományos dolgozóinak szakszervezete elhatározta, hogy a Lenin-centenárium alkalmából 1970-ben nemzetközi szemináriumot szervez. A moszkvai találkozó — amelyen a szocialista országok pedagógus szakszervezeteinek küldöttségei vettek részt — lényegében már a szeminárium előkészítését szolgálta. — A háromnapos moszkvai konferencia után a részvevők Leningrádba utaztak. Ott is tapasztaltuk, milyen nagy lelkesedéssel készülnek a Szovjetunióban a Lenin- centenárium megünneplésére, milyen gazdag esemény- sorozattal akarják köszönteni a pedagógusok, de a társadalom legkülönbözőbb rétegei is a jubileumot. Téli munka a vásárvárosban A BNV területén ebben az évben a két nagy eseményen, a tavaszi nemzetközi és az őszi közszükségleti cikk vásáron kívül több mint ötven kiállítást, árubemutatót tartottak. A vásárváros helyet adott számos hazai és külföldi cég kiállításának. Az év utolsó gyártmánybe- mutatója, a csomagolástechnikai és anyagmozgatási kiállítás december 10-én zárul, de időközben máris hozzálátlak a lényegében egész télen át tartó pavilonátépi- tésekhez, korszerűsítésekhez. A 6. számú nehézipari pavilont hozzávetőleg 300 négyzetméterrel bővítik. Több pavilonban a világítástechnikai berendezéseket korszerűsítik. Panoráma-klub az öregtoronyban Télen is folytatják a si- montornyai vár restaurálását Jelenleg a belső kiképzésen dolgoznak. Tavasszal és a nyáron a külső keritőfalakat, valamint a homlokzatot és a loggiát hozzák rendbe. Előreláthatólag a nyár végére fejeződik be az 500 éves vár több éve tartó helyreállítása. A tervek szerint tájmúzeumot, könyvtárat és olvasótermet rendeznek be a várban, a palotaszárnyban kiállítási termek lesznek. A kaputoronyban eszpresszó, az „öregtorony” harmadik emeletén pedig a festői tájra kilátást nyújtó klubszoba kap helyet Kulturális küldöttség utazott a Szovjetunióba Ilku Pál művelődésügyi miniszter vezetésével szombaton reggel küldöttség utazott Moszkvába, a magyar— szovjet kormányközi kulturális együttműködési bizottság hatodik ülésszakára. A delegáció búcsúztatására a Keleti pályaudvaron megje* lent dr. Orbán László, a művelődésügyi miniszter első helyettese, dr. Polinszky Károly miniszterhelyettes, valamint a külügyminisztérium a Kulturális Kapcsolatok Intézete, a Művelődésügyi Minisztérium és a Magyar— Szovetj Baráti Társaság több vezető beosztású munkatársa, varban tartották és ősszel Banántermés a szegedi fürdőben A Szegedi Fürdők és Hőforrás Vállalat Langyosvízű uszodájában termést hozott egy banánfa. Nyáron az udvarban tartották ’ és ősszel vitték be a 3 méter magas fát védett helyre, ahol állandóan 90 százalék felett van a levegő páratartalma. 75 esztendős a beszédjavító intézet 75 esztendővel ezelőtt kezdte meg működését a budapesti beszédjavító intézet. A jubileum alkalmából az intézet a MagyarFonetikai- Foniátriai és Logopédiai Társasággal közösen december 8-án és 9-én ünnepséget és tudományos ülésszakot rendez, amelyen számos előadás hangzik majd el a be- szédjavitás témaköréből. jgp VILÁG PROLETÁRJAI, EGYESÜLJETEK! £X.évf.284.sz. 1969.december vasárnap. ,WiFjitHWRwM jj<JÍ