Szolnok Megyei Néplap, 1969. december (20. évfolyam, 279-302. szám)

1969-12-18 / 293. szám

1969. december 17. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 Fehér bot helyett—táska Nyakában hatalmas, vihar­vászon táska, dugig újságok­kal. Naphosszat rója Jász- árokszállás utcáit, viszi- hordja szét a betűt, melyet 6 nem láthat — Ferike, egy Népszabad­ságot! Egy Néplapot adjon, Ferike! —• Ferike ő minden­kinek, még az iskolás gye­rekek is így hívják. Pedig Nagy Ferenc már 47 éves. Alig múlt 20. mikor nyaká­ba akasztotta a kézbesítő táskát. — Hatan voltunk testvé­rek. Kétéves voltam, mikor elvesztettem az egyik sze- memvilágát. Tizennyolc éves mikor a másikra is örökbe sötétség ereszkedett. A vi­lág számomra csak halvány derengésből, imbnlvnőn moz­gó árnyakból álló. De menni- menni, azt tudok. És nagyon szeretek emberek között lenni. Görcsösen belekapasz­kodni abba a kevésbe, amit érezhetett az életből. — Ismerem az utcákat, minden kaput, minden ajtót megtalálok. A hóban kicsit nehéz. A mindent beborító fehérség könnyen megtréfál. Fehér a járda, de fehér az árok, a gödör, a kő is. mely­ben könnyen megbotlik a láb. Ilyenkor kinézek ma­gamnak valakit, rákapcsolok és utána. Mindig a nyomába lépni a látónak, mindig a nyomába... Táskájából vastag papír- köteget emel ki. Az előfize­tők kartonjai. Szedi a pénzt az újságra. Sok ezer forint fordul meg a kezén. Soha nem csapja be senki. — Annyira ismer minden­ki, hogy inkább pártolnak, mint becsapnának. Eleinte volt úgy, hogy félrevezettek. A háború után — amikor még a Szabad Szót, a Sza­bad Népet hordtam — sok­féle papírpénz forgott ké­zen. Régi pengőből akkor a kezembe nyomtak párat. De ma már becsületesebb a nép. Közel 20 éve dolgozik a postánál. Előtte 3 évig egy újságpavilon kihordója volt Az eltelt két évtized alatt egészséges emberek jöttek kézbesítőnek. És mentek, mert könnyen leteszik ma a táskát az újságkihordók. — Nem akar megpihenni. Dolgozni akar mindenáron. Pedig de sokat rimánkod- tam már neki. Szeret menni, menni... Talán, mert addig érzi magát teljes értékű em­bernek, míg dolgozik. Ezt már a feleség mond­ja, aki egy apró trafikban ül. Az üzlet egy kis mel­lékutcában van. — Kértem a férjemet, hogy ne dugja el ennyire a trafikot. Én köves út mel­lé szerettem volna építeni. De ő azt mondta: — Jól van nekünk itt, nem hagyom a régi környezetet. Az üzlethez — ha lehet így nevezni a csöppnyi, de takaros dohányárudát — csak az anyagot kellett meg­venni a tulajdonosoknak. Az építését a szomszédok a jó­emberek végezték. Ha rossz idő van, teleülik a trafikot — főleg nyugdíja­sok —, és a pirosló vas­kályha mellett folyik a szó, disznóölésről, politikáról, munkáról. Itt teszi le nya­kából a lapos viharvászon táskát Nagy Ferenc, mikor napi körútja véget ér. 1 — palágyi — Nyolcvan forint A vállalatokhoz beérkező borítékokból kitépik a bé­lyeggel ellátott részt és ösz- szegyűjtik, ugyanígy a posta félreteszi a kiselejtezésre ke­rülő csomagszállítók bélye­ges szelvényét. A még papí­ron levő használt bélyeget súlyra mérik és világszerte kilóáru néven hozzák for­galomba. Hazánkban az utób­bi időben csak magyar bé­lyegeket tartalmazó anyag kapható, fél kilós csomag­ban 80 forintos áron, kül­földi behozatal hosszabb ide­je szünetel. Néhány csomagot megvizs­gáltunk és úgy találtuk, hogy ' érdemes vásárolni, mert akad olyan is. amely 1000 forint érjegyzéki áru bélyegnél gaz­dagabb tartalmú. Minden csomagban van egy értéke­sebb pecsételt blokk (pl. 1955. évi Jókai, 1964. évi Rooseveltné) és 10—50 darab tői a világ bélyegeit a Scott katalógus alapján értékelik, amelynek 1970-re már a 126. kiadása jelent meg. Az előző évhez viszonyítva 630 bélye­günk szerepel új, magasabb árjegyzéssel. Az európai pia­ci helyzetnek megfelelően a szovjet bélyegek több mint fele lépett előbbre az új ka­talógusban. — A magyar kü­lönlegességek novemberben Svájcban tartott árveréséről még nem kaptunk részletes jelentést. Az első hírek sze­rint egyetlen érdeklődő 275 ezer svájci frankért vásárolt a legértékesebb darabokból. — Svédország és Liechten­stein új sorozata hazai me­séket kelt életre. Az utóbbi kiadásánál nemcsak az ér­dekes történetek, hanem a különleges bemutatási mód (a 60 centimes érték hatal­mas villogó szemű békája) is felkelti a filatelisták fi­gyelmét Elektromos ellenőr a raktárban ötletes berendezést helyez­tek üzembe a FÜSZÉRT Nagykereskedelmi Vállalat tatabányai központi raktárá­ban. A vállalat igazgatójá­nak szobájában nagyméretű elektromos jelzőtáblán egyet­len pillantással át lehet te­kinteni a raktár helyiségei­ben lebonyolódó összes mun­kafolyamatokat, A raktárak munkahelyein elhelyezett jelzők továbbítják az infor­mációkat a központi diszpé­cser táblára. Leolvasható a tábláról az is hogy a kü­lönböző munkafolyamatok­kal, csomagolással, számlá­zással, revízióval hol tarta­nak a raktárakban, sőt még az is, hogy a szalagrendszer­ben áramló áru mikor, s mi­lyen mennyiségben került egyik teremből a másikba, mennyi áruval megrakott gépkocsi hagyta el a telepet Az ötletes elektromos ellen­őrző rendszer az esetleges rendellenességekről is beszá­mol Pempős méz Hazánkban elsőként pem­pős méz készítését kezdte meg a tamási ÁFÉSZ és azt a Baranya-Tolna megyei FÜSZÉRT közvetítésével élelmiszerként hozzák for­galomba. Mivel a méhpempő igen nehezen nyerhető csak korlátozott mennyiségben ál­lítják elő. Jelenleg csupán Tamásiban, Pécsett és két budapesti boltban árusítják. A pempős méz sok vita­mint és más élettinalig fon­tos anyagot tartalmaz, a méhpempőről azt tartják, hogy javítja közérzetet, eny­híti az idegkimerülést, a szív­ás gyomoridegességet, jó vérkeringési zavarok és a magas vérnyomás ellen. A pempős mézet kis do­bozban árusítják, amely 40 gramm mézet és 1 gramm tempót tartalmaz. Az egy gramm pempőt elektromág­neses méréssel adagolják a mézbe. Téli paradicsom­szüret Csongrád megye két nagy kertészeti közös gazdasága a mindszenti Tiszavirág és a szegedi Felszabadulás Tsz a termálvízzel fűtött üvegházak­ban folyton termő holland Bonset paradicsom ontja ter­mését. Ezt a fajtát kifeje­zetten üvegházi termesztésre nemesítették. A huzalokra felfutó növény 160 centiméter magas és úgy helyezkednek el rajta a termések, hogy minden oldalról jól érje a fény. A két termelőszövetkezet együttesen hetenként 20—30 mázsát visz piacra a primőr túlnyomó részét Budapestre szállítják. Átépítik a fővárosi Operettszínházat Jól halad a Fővárosi Ope­rettszínház épületének re­konstrukciója, is a tervek szerint a jövő évadot már újjáépített, megszépült ott­honában kezdheti a társulat. A régi, elavult színpad he­lyére jelentősen megnagyob­bodott, új forgószínpad ke­rül, amely lehetővé teszi a gyors képváltást. közötti mennyiségben jobb egyes érték. A nagy mennyi­ségű csomagszállítón több mint ezer bélyeg található, főleg magas címletek (Vár 5,10 Ft, Közlekedés 8 és 10 Ft). A csomagok tartalma elég változatos, értesülésünk saerimt (ritkább blokkokkal 100 forintos összeállítás is kerül majd forgalomba. A kilóárut szívesen vásárolnák vidéki gyűjtők, sajnos job­bára csak fővárosi szaküzle­tekben elérhető, ott se min­dig. Aki a bélyeghez ért, mindenhez ért ( Egyik olvasónk leveléből idézünk: „Szenvedélyesen szeretem a bélyeget és az állatvilágot, így a zoofilatéliára speciali­záltam magam. Albumom már sok ezer bélyegből álló állattani képeskönyv, ame­lyet külföldi cseretársaktól ér­kező újdonságokkal is gaz­dagítok. Az utóbbi években kénytelen voltam gyűjtési területemet a lovakat ábrá­zoló kiadásokra korlátozni. Három hónappal ezelőtt egy németországi levelező- társam megírta, hogy lova beteg és adjak tanácsot ápo­lására. Közgazdász vagyok, de segíteni akartam filate- Esta barátomnak, ezért ta­nulmányoztam a megszerez­hető állatgyógyászati köny­veket és tanácskoztam egy állatorvossal. Ezek alapján orvosságot ajánlottam a be­teg állat kezelésére. A tá- rolsági recept használt, az fiilat visszanyerte egészségét. A barátom hálája jeléül öt dyan sorozatot küldött, »mely után régóta sővárog- 8am/J Hírek Az Egyesült Államok gyűj­SIHON EMIL: NOVEMBERI ES(X A vezetőfülkében ketten ültek. Tóth a kormánykerél< mellől sandított a kísérőre. JSzerencsétlen dolog —gon­dolta, ha egy idegennel kell végigvánszorogni az utat!” Egyenletesen futottak. Az út tükrét fényesre foncso- rozta a permetező eső. — Régen jártam erre — mondta Tóth, amikor már csaknem kiszáradt a torka a hallgatásban. — Lehet húsz esztendeje is. — Pedig nem nagy az or­szág — mondta a kísérője. — Igaz. Csakhogy én min­dig Pesten fuvarosam. Újra beborította őket a csend. A bádogtetőn egy-egy kövérebb esőcsepp koppanl. Kanyar következett, s ahogy kibukkantak, egy lányt pil­lantottak meg az út szélén. Két karral integetett a köze­ledő autónak. Tóthnak meg­rándult a szemöldöke, na­gyobb sebességre kapcsolt. Kicsit kerülnie is kellett, mert a lány annyira bele­gázolt az útba, reménykedve a sofőr jóindulatában. — Miért nem állt meg? — kérdezte a kísérő. — Hiszen van még egy helyünk. — Senkit nem veszek fel! — mondta keményen Tóth. — Hogy lehet ennyire szívtelen? — Hagyjon engem békén! „Furcsa szerzet az ember — gondolta Tóth. — Őrizget magában emlékeket, akár a padláson a haszontalan lo­mot. Ni, most hogy néz ez az idegen1 Otthon majd el­meséli, micsoda ócska alak volt « sofőr, aki elhozott!” — Idehallgasson — szólalt meg —, gondoljon rólam, amit akar. Az én dolgom, hogy felveszek-e valakit, vagy sem! — Képzelje magát a lány helyébe! Ilyen esőben ácso- rogni az országúton! — Talán el is tudom kép­zelni — mondta csöndesen Tóth. Elsápadt, kapkodta az ablakon beáramló levegőt. — Mi baja van? — hajolt hozzá az utasa. — Rosz- szul érzi magát? — Üljön vissza a helyére! — Tóth fél kézzel fogta a kormányt, a másik kezével visszanyomta a kísérőjét. — Még sokáig megyünk együtt, elmondom. De le is tagadom, ha kelt — Miért? Mesélni 'fog? — Nem. Ez az igazság. Csak minek azt másoknak is tudni? — Eay darabig hall­gatott. — Szóval ez még negyvenhatban vagy negy­venhétben volt. Alig a há­ború után. Segédvezető vol­tam egy réni sofőr mellett. Nagy szó volt akkoriban, örültem, hogy bekerülhettem valahová, s nem kellett csa­varognom, mint a hozzám hasonlóknak. Egyszer, söté­tedés előtt, ezen az úton, egy nő integetett, hogy áll­junk meg. De nemcsak a kezével, az egész testével, akaratával, mit tudom én! Szóval úgy, mint akinek na­gyon fontos, hogy felszáll­hasson. Megálltunk, a sofőr kiszólt. — Mit akar, kis­lány? — A városba kell mennem... sürgősen.— Na, pattanjon fél — nézett vé­gig rajta a sofőr. Nekem meg intett: — Eredj, se­gíts neki! Immel-ámmal ká­szálódtam, mert akkor is így szemelt az eső. Felsegítettem a lányt, visszamentem, elin­dultunk. a sofőr vigyorgott. — De soká jöttél? Talán leltároztál? — Fél percig se voltam hátul. Elvörösödtem a gondolatra is. Mentünk egy darabig, egyszer észreve- szem, hogy lassít, meg is áll. — Vedd át a kormányt! — mondja erélyesen. — Mi­nek? — néztem rá kábán. — Hallhattad! Mondom, vedd át, ne kérdezősködjél! Ne­kem más dolgom akadt! — mondta nevetve, s már szállt is kifelé. —■ Hová megy? — Akkor támadt bennem vilá­gosság. — Csak nem... — Mit kotyogsz annyit, mint a félig töltött kulacs? Átve­szed a kormányt, ha jelzek, indítasz, meg sem állsz, amíg újra nem jelzek. Ha nem tetszik, tessék, mehetsz, amerre látsz! De, hogy nem lesz belőled sofőr, azt ga­rantálom! — Akaratos, go­romba ember volt. a garázs­ban is mindenki tartott tőle. Odamásztam a kormányhoz, remegett a kezem. Vártam a jelt. Megzörgette a fülke te­tejét, indítottam. Lassan el 'is feledkeztem mindenről, ért­Sűíű sötétvorös lámpák ; Azt mondja jó ismerősöm, munkatársam, ha már I| Tiszaföldváron járunk, ugyan menjünk be a szép, új ;' eszpresszóba. A rossznak én elrontó ja sose voltam. \ különben sem volt még meg az aznapi koffein adagom. I Már mint bévül nem volt meg. !! És beléptünk, és én majdnem rögtön vissza ki- ; léptem... Mert új az a presszó, vadonatúj. Már amit * I lát belőle az ember. Mert előtere — és szalonja még- ; inkább — sűrű titokzatos, kacér sötétvörös fényben ’ látható — láthatatlan. ; Rögtön láttam, hogy ide magamfajta korúak I ugyan minek járnak? Láttam még azt is, hogy ifjú ; lánykák lovagjaikkal — ők tudják miért járnak. \ Sűrű sötétvörös lámpákban imbolyognak az ár­; nyak Tiszaföldvár nagyközség új eszpresszójában. ’ Hogy én ezt nem tudtam ezelőtt tíz évvel... — sóskúti — iíírnirMmurmTrai............ .... fii mii nF ekete özvegy“ és tarantella az állatkertben Űj egzotikus állatokkal gazdagodott a rovarház az állatkertben. Dr. Haranghy László professzor, aki jelen­leg Amerikában tartózkodik, elindulása előtt idős kora el­lenére vállalta, hogy tanul­mányútja során különböző érdekes ízeltlábúakat gyűjt az állatkertnek. Első küldeménye, amely most érkezett meg Budapest­re igen nagy örömet okozott az állatkert szakembereinek. Benne volt a hírhedt „fekete özvegy”, az a hatalmas mér­gespók, amelynek marása emberre is halálos. Nevét egyébként onnan kapta, hogy hímjei rendkívül rövid életűek, mert közvetlenül a nász után az „ifjú menyecs­ke” rendszerint haladéktala­nul fellakmározza a fiatal férjet. A most érkezett „fe­kete özvegy” immár a máso­dik ilyen veszedelmes „nő­személy” az állatkertben. Rajta kívül érkeztek száz­lábúak és skorpiók is, vala­mint egy tarantella pók, közeli rokona annak az apu- liai tarantellának, amely kö­rül már egész legenda épült ki.. Az tudniillik, hogy akit ez a pók megmar, azon való­ságos táncőrület tör ki: el­kezd táncolni és táncol mindaddig amíg néha csak ájultan, de többnyire holtan rogy össze. Erről a legendá­ról kapta nevét az a régebbi tánc is, amelynek zenéjét ma is gyakran hallhatjuk a hangversenytermekben. Elutazott Böbével az őserdei expedíció Szerda reggel IL 18-as re­pülőgéppel Ferihegyről eluta­zott Afrikába a veszprémi állakert és a magyar televízió őserdei expedíciója. Kasza Lászlónak, a veszp­rémi állatkert igazgatójának vezetésével útrakelt expedí­ció visszaviszi az őserdőbe a 7 éves csimpánzt, Böbét. A rendkívül tanulékony ma­jom 6 évvel ezelőtt került el Guinea őseredejéből. Szü­lőhelyén szabadon engedik a dzsungelben és figyelik vi­selkedését. A majom útjá­ról a tv munkatársa filmet is készít. heti. hiszen alig volt gya­korlatom a vezetésben, lekö­tötte a figyelmemet az út. A dörömbölésre riadtam. Gyorsan fékeztem, mint amikor egy gépbe jelzést táplálnak. Még lassítottam, amikor a sofőr már szaladt előre. Beugrott, ellökött szin­te a kormánykerék mellöl, rákapcsolt. Jó kedve volt, fütyürészett. Iszonyodva néz­tem. — Mit csinált? — kér­deztem sokára, összeszedve minden bátorságomat. Mo­solygott. — Ellenőriztem a rakományt! Jogom van hoz­zá, elvégre én felelek érte! — Elágazáshoz értünk, de nem fordultunk a város fe­lé. — Rossz irányba ment! — szóltam rá. Nem vála­szolt. Forgalmasabb lett az út, szekerek döcögtek előt­tünk. lassítanunk kellett. Jó darabon csak lépésben ha­ladhattunk. Aztán jó mesz- szire az elágazástól megint rákapcsolt, majd fél óra múlva váratlanul megállt. — A fene essen belé, elfárad­tam! — sóhajtott, akár egy jóllakott állat. Cigarettára gyújtott. Fújta a füstöt, én meg gubbasztottam. Hirtelen intett. — Eridj hátra, nézd meg. mi van vele! Megmond­hatod neki, hogy leszállhat, majd egy másik sofőr haza­viszi! — Tétovázásomat lát­va durván rám ordított. — Eridj már! — Botladozva kimásztam az ülésből. Soha­sem gyalogoltam még olyan hosszú utat. mint akkor, a kocsi elejétől a hátuljáig. Felkiabáltam. — Kisasszony! — Csend. Vártam egy dara­big. aztán felmásztam. Szét­túrtam a rakományt, bevilá­gítottam a ládák közé. A lány sehol. Percekig álltam mozdulatlanul, bénultan. Re­megve lemásztam, vissza­mentem. Meghökkenve nézte elfehéredett arcomat. —\ Mi van? — Nincs. — Hogy­hogy? — Eltűnt. — Bolon­dozol? — kérdezte még kö­tekedve. bár láthatta raj­tam, hogy semmi kedvem a mókához. Dermedt csend. Majd hirtelen áthajolt az ülésen, megragadta a karo­mat. — Akkor még mire vársz? — Berántott a kocsi­ba. bőgve indított a motor, nekilódultunk. Fél kézzel fogta a kormányt, a másik, Ökölbe szorított kezével az arcom előtt hadonászott. — Utas nem volt! Senkit fel nem szedtünk! Hát láttál te valakit? — Elcsöndesedett, később, mintha el akarta volna hessegetrti a gondola­tait, maga elé motyogott: — Hát persze! Amikor a sze­kerek_ közé kerültünk, le­mászott. Szekérrel ment to­vább. Hiszen cammogtunk, akár a sánta csiga! — Hall­gatott, majd hozzátette: — Remélem, nem nézte meg a rendszámunkat! — Hetekig vártam, hogy értünk jön­nek. De semmi sem tör­tént. Aztán Pestre kerül­tem, ottragadtam. Elhallgatott. A kísérő nem felelt. — Na, mit szól? — kérdezte Tóth. A másik még mindig hallgatott. Tóth egy pillanatra felkattintotta a fülke lámpáját, s oldalra né­zett. Az ember élszundítotL meg-megbicsdklott a feje. Tóth nanyot sóhajtott. Leol­totta a lámvát, nézett előre. — Én még ma is hiszek ab­ban. honv le tudott mászni és felvette másil kocsi — motyogta maga elé Az el­ágazáshoz értek. Befordult. Nem is messziről látszottak már a város széles

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents