Szolnok Megyei Néplap, 1969. december (20. évfolyam, 279-302. szám)
1969-12-14 / 290. szám
1969. december 14. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP * „Hogy hosszú életű légy e földön...“ Érvényes-e a tegnapi erkölcsi norma f Igen, érvényes Az apád, a nagyapád, a generációk sora; mely Hozzád vezetett elismerte és tisztelte azt. Nem félelemből, megalkuvásból, vagy megszokásból, hanem egyszerűen természetesként Miért ne lenne hát maradéktalanul jó nektek is? Ti azt hiszitek magatokról, hogy teljesen mások vagytok, és mi nem értünk, nem érthetünk meg benneteket mert a mi szemlélet- és gondolkodásmódunk és az új kor ebben is gyökeresen újat követel. Tévedtek. Minden fiatalság, minden „új nemzedék” hasonlít egymáshoz. A lázongásban, az „új” keresésében, nagy nekilendüléseiben, fiatalos kegyetlenségében. Csak a körülmények és az ideálok változnak meg. Ma a shake, tegnap a charlston. Nektek, Gagarin és Sophia Loren, nekünk Blériot és Greta Garbo. A gőzgép, a motor, a repülés és a többi semmivel nem volt kisebb szenzációnak a maga korában, mint a mai atomreaktor, vagy ballisztikus rakéta. Az új társadalmi rend, amiben éltek, másként kezel benneteket. Évezredes előítéletekkel szakított, szélesebb lehetőségeket tár elétek, felszítja igényeiteket, de hallgatólagosan átvette a tízparancsolatból azt, ami az emberekre vonatkozik. Magasabb erkölcsi normákat akartok? De hisz még- ezeknek sem tudtok mindig megfelelni! Alacsonyabbakat? EÍ kiábrándultsághoz vezetne. Ne türelmetlenkedjetek. Nehogy szégyenkeznetek kelljen majd akkor, amikor már kicsit lehiggadva, megkomolyodva, gyermekeiteket a most „elavultnak” érzett erkölcsi normák szerint próbáljátok Ti is felnevelni. * Kenu Nem érvényesek Olyan nemzedék vagyunk, amelynek önálló történelme van. Az új társadalmi renddel, új világkorszakkal születtünk együtt. Igaz, hogy létrejöttében minimális szerepünk sincs, de fejlődésének félelmetes tempóját az emberrel szemben támasztott megnövekedett igényeit, ellentmondásait mi érezzük át legjobban. Rendhagyó kor ez, és kicsit ilyenekké nőttünk mi is. Miért kell ezt naponta bizonygatnunk? Megpróbálunk a saját magunk által, a magunkhoz alakított normák alapján élni. Ellentétben a régiekkel, akik mindig valaminek a „szent” voltára támaszkodtak. Mi egyszerűen irtózunk ettől a szótól: Készen kaptunk bálványokat, ^melyeket először imádni kellett, azután leköpni; csalhatatlannak vált elképzeléseket, amelyeken később csak nevetni lehetett. Közömbösek, cinikusak vagyunk? Valamivel védekeznünk kellett. Mert nekünk nincs és ne is legyen rutinunk a halálfélelemben. Az atomháború réme számunkra kettőzötten bénító borzalom. A mi ideáljaink — jövőnkről alkotott elképzeléseink. És abszolút létbiztonság nélkül a jövőhöz vezető rohamtempó csendes szédelgéssé lassul. Miért lennének hát érvényesek számunkra a tegnapi erkölcsi normák? A tegnap lehetőségei a végtelenségig tágultak, önmagára alapozott normái lehetetlenné váltak forradalmi elképzelései kézzelfogható valósággá. Mit kezdjünk ezer éves használati utasítással? A mi korunkban, a mi nemzedékünknek csakis a mi erkölcseink határolhatják az útját. Üf Az anya nem engedi el húsz éves önálló kereső lányát szombat esténként a vőlegényével táncolni, mert mit szólnak a szomszédok, ha meglátják, hogy éjjel jön haza? Ä A szülők szemében megdöbbenés és fájdalom. Az ő fiuk hogyan tehette? K. A. IV. gimnáziumi tanuló ellen a vád tiltott fegyverrejtegetés, erőszakoskodás, több- rendbeli betöréses lopás. P. A. Vannak dolgok, amelyekről az esetek többségében kísértetiesen egyezik az emberek véleménye. 4 tél hideg, a nyár meleg, a naxrpal világos, az éjszaka sötét, a kőfejtés nehezebb munka, mint a tájképfestés, a füsti fecske mindenképpen kedvesebb állat, mint a víziló. Az ilyesmiből sohasem tesz újságcikk. Szerencsére akadnak dolgok, amelyekről meglehetősen eltérőek a vélemények Olyannyira, hogy tíz megkérdezettből csak elitéivé - akad kettő-három, aki hasonlóképp látná az ügyet. Ez az ideális cikktéma... A kérdés: hogyan látja a mai fiatalokat, különös tekintettel a „...bezzeg a mi időnkben”-re? Az aggodalmaskodó: •— Én igazán nem is tudom, mi lesz ebből, tisztelettel. Anarchia, nihilizmus, erkölcsi fertő, bubópestis? De, hogy valamelyik lesz. Persze, az sem kizárt, hogy mindegyik egyszerre. Jóra nem vezethet, az biztos: Megyek a villamosom, felszáll három taknyos. Az egyik megkérdezi tőlem: „Nem tetszik tudni, hol kell leszállnd a Kösöntyű utcához?” Hallgattam, mint a sír, világos, hogy kötölőz- ködití akarnak. Megkérdi még egyszer, most már hangosabban. Képzelje csak el! Tőlem, aki már akkor is tudtam, hogy hol a Kösöntyű utca, amikor ő még a legerőrelátőbb családtervezésnél sem igen kerülhetett szóba. Persze, bennem emberére talált; én nem hagyom magam provokálni. Hallgattam. Erre a másik: „Hagyjad, lehet hoev süketnéma az öreg...” Hát tessék. Ezt kapjuk tőlük: süketek vagyunk, hülyék, szenilisek. Most mondja meg nekem; milyen alapon? Mikor hárman együttvéve sem tudnak any- nyit mint én egyedül: hogy merre is van az a Kösöntyű utca? A katonás: •— A szigor, az hiányzik manapság, kérem. Engem minden reggel, délben, este elvert a faterom, Hétfőnszerdán-pénteken szíjjal, kedd-csütörtöik-szombaton nádpálcával. Vasárnap pihent az öreg, isten nyugosztalja. Meg is nézheti a lapomat! Ügy megvan minden hónapban a 130 százalékom, mint a pinty! Az erkölcsös: — A moziban. Pont ar orrom előtt. Ott csókolod znak a szégyentelenek. Mondom a férjemnek: „Te, Guszti, vágd már nyakon valámelyiket!” De addigra már abbahagyták, mert hogy megint lövöldözni kezdtek a filmben. — És, hogy öltözködnek? Ha egy ilyen lány leül velem szemben a villamoson, még azt is megmondhatom, volt-e vakbélműtétje. Ha sokáig hagyják ezt a minidivatot.« A kárörvendő: — Ügy kell a demokráciának, hehe. Lovat adott alájuk, ment a dédelgetés. Most aztán megnézhetik a kedvenceket! Isznak, dohányoznak, lóversenyeznek, nőznek, dor- bézolnak, táskarádióznak. Én már megmondtam akkor is, de ki figyelt oda? Egyáltalán ki figyel egy Pattantó Bélára? Pedig érdemes lett volna? Ha rám hallgatnak, most nem itt tartanánk! Nem kellene félnünk, hogy öregségünkre saját gyermekeink küldenek bennünket nyugdíjba! i Az elnéző : — Hagyni kell őket, hadd tombolják ki magukat. Csak szórakozzanak, játsszanak kedvükre. Majd megunják. Mi is meguntuk, pedig mi aztán tudtunk hecceket csinálni ! Én például az iskolában rendszeresen akácmézet töltöttem a szivacsra. Ügy beszívta, hogy az gyönyörűség! Aztán, megfogta a tanár... Volt röhögés! A haveromnak meg az volt a nagy száma, hogy összerágott papírgalacsinokat vágott a plafonra, pont a tanár asztala fölött. Ahogy megszáradtak; pakk; Hullottak, mint a legyek. Volt úgy, hogy elmaradt a matek óra, mert az öreg már nem bírta idegekkel. Ezek? Semmi fantáziájuk. Kérdem a fiamtól, mit játszottatok ma? Azt mondja: tüsszentőpart tettünk az osztálynaplóba. Elképesztő. Hetedikes korukban, kérem. Az embernek lesül a bőr a képéről: ezt a hülye viccet mi már másodikban untuk... Q Az érem másik oldala; A kérdés más, hiszen mások a megkérdezettek is: „Hogy látjátok az életet, ti gyakran csukló, mai’ fiatalok?» A megfontolt: — Nézd, kérlek szépen. Én nem is tudom. Azt hiszem, elégedett vagyok. Bár a fene tudja: Lehetne joobb is. Hát, konkrétan csak ennyit Ami az általánosságokat illeti; ha a reálbér növekedésének üteme meghaladja az igényeim emelkedését, azt hiszem egy idő múlva 110 forintos bérletet veszek... A világmegváltó •' — így nem lehet előrehaladni: lassan, óvatoskodva, íélszemmel a konvenciókon! Bátran, robbantani kell! Vezessék be a négyórás munkaidőt, a teljes automatizálást, az önkéntes munkabérmegállapítást, és az ingyen mozit. Valamit, valamiért! Akkor majd mi is megmutatjuk, mit tudunk.., Az Igénytelen.* —• Nekem megvan, a betevő farmernadrágom, a táskarádiómban vadonatúj az elem, a hajam is szépen nö- vöget Semmi értelme, hogy még lelkizzek is... Az óvatos: — Most milyen szempontból kérded? Elvi síkon, politikusán, vagy úgy globál? Szóval konkrétan én, mint öt évig úttörő őrsvezető, mint hatodik éve KISZ tag, és főleg, mint brigád kultúr- felelős, azt hiszem, nem mondhatok mást, mint hogy a gyarmati felszabadító mozgalmat tiszta erőmből támogatom. Ja, és majdnem elfelejtettem, meggyőződésem, hogy harcunk nem lesz hiábavaló.« Monológ az egyetemi büfében — Már te is ezzel a marhasággal jössz. Vedd tudomásul, nem vagyok az a kimondottan tősgyökeres pesti. — Különben nem csodálkozom, hogy kiszúrtál, ha itt valaki az egyetemen parasztos zár mazás u hallgatót keres, rögtön hozzám jön. A KISZ-nek is én vagyok a tipikus „paraszt”, a dékáni is rajtam akarja kipróbálni, be tudom-e hozni a belvárosi ügyvéd csemetékéi szembeni lemaradásomat. Szerintük elmaradtam« Csak tudnám, hogy miben! Nem tudok otthonosan bemenni egy presszóba és lezseren idegesíteni a pincért, az tény. A híres striptease bárokban sem voltam. Nem nekem találták ki. Az egyetemi könyvtárban viszont én is megkapom ugyanazt a jegyzetet. —! Szórakozás? Néha moziba megyek, az olcsó. Nincs sok pénzem. Otthonról kapok valamit, de sokba kerül a különélés. Van öt évem megszokni. Hogy is mondják? Ha meg nem szököm. Azt azért, nem szeretném. Otthon a falumban, zseninek kiáltottak ki. Ha azzal kellene haza mennem, hogy nem bírtam az egyetemmel, összedőlne a világ. Egész családom ott dolgozik a tsz-ben, —■ biztos kinevetnék őket. Mondanák: miért akar a paraszt íróasztal mögé kerülni, ha nem megy neki. Hát azért se... Tenap is fél kettőig készültem a mai matek szemináriumra. Kis dolgozat volt, a négy példából hármat megoldottam. Ha már mindenképpen ösz- sze akarsz hasonlítani az itteniekkel, akkor megmondom, —* nem értem, miért veszik olyan lezseren az egyetemet? Bár azt mondják, nem egyetemista az, aki egyszer-kétszer nem bukik meg. De pont az első félévben? Veszélyes játék... Na igen, az is különös. Nincs hozzám való lány, vagy legalábbis kevés. — Az egyetemen még kevesebb a vidéki lány, mint fiú. ök is nagyon zárkózottak, nem találják helyüket. Pestiekre meg nem is nagyon gondolok. Azt hiszik így akarok itt ragadni. Pedig hol van még az egyetem vége? Néha elmegyünk a koleszból táncolni. A Körúton van egy tánciskola, nagyon elegáns. Ott voltunk a múltkor. Felkértem egy lányt. Lassú szám volt, elkezdtünk beszélgetni. Elnevette magát a tájszólásomon. Gúnyosan kérdezte a feljöttél a hétvégére kipróbálni a pesti „nőket”? Aztán jött egy gyors szám, az végképp betette a kaput. Elkezdte rázni magát, tudod mint az „Extázisbán”. Ügy én nem tudok... A szám közepén otthagyott. A koleszban szoktunk ultizni. Az is jó, megvagyok a magamfajta gyerekekkel. Van a környéken egy borospince, — oda szoktunk lemenni, jó bort mérnek. A falunktól nem messze szüretelték... « B — ami» ■!■■ ■■■!■■ ■!■■■■■■■ ■■■■■! Pillantás a szállásra —■ Tényleg megírja, amit mondtunk? — Igen. ■— De miért fontos ez magának? — Mert azt hiszem, hogy igaz. És nem ló. hogy igaz; 1. Az asztalon szürke sávokivá könyökölték a szétper- gett cigarettahamut. Sötétbarna, egymást metsző körök — a világos műanyagon megszáradt sör nyomai. A sörös üvegek kiürültek. Ja- kec már percenként fordul a portás üvegkalitkája felé. Régen beszélgetünk — s egyébként is: a társalgóban csak kivételes alkalmakkor szabad inni. Nem tudom, hogy valójában köti-e ilyen írott szabály a munkásszállás lakóit. Mindenesetre itt nem nézik jó szemmel. Különben is: a jogok és kötelességek nagy része a szokáson alapul. A sok éves gyakorlat kötelezi az újon- jian beköltözőt a szobatársak megvendégelésére: nem előbb, és nem később az első szombat esténél, a legfia- talabbat, hogy rendben tartsa mindazt, amivel a takarítónő már nem birkózott meg. Aztán ott vannak a szobánként változó speciális kötelmek; „Tilos a dohányzás” (most ugyan csak egyetlen nemi dohányzó lakója van, de a tábla még abból azidő- fcőJ származik, mikor a több* ség nem dohányzott). Van ahová egy cserép virágot kell vigyen az odaköltöző, és van olyan is, ahol első éj- \ szaka alaposan elfenekelik az újonnan érkezettet. 2. — Eleinte nagyon rossz volt. Ötre ébredt az egész szoba — négyen lakunk csak benne, aztán nem volt hol reggelizni. Később kisorsoltuk. hogy melyik héten ki főz teát vagy kávét. Aztán be a melóra. Én meg lógtam estig, a műszak után, állandó balhé volt, hogy nem volt rendben a cuccom. Szóval tisztára úgy ment, mint a seregben-•• Alfonznak hívják a többiek. Természetesen nem az egykori spanyol uralkodók emlékezetére. Valószínűbbnek tetszik, mert - hajdúsági fiú nem igen hagyta rendben a dolgait maga után. Mert hogy odahaza tizenkilenc esztendős koráig igen kevés rendberakni valója volt... — Hatan voltunk a konyhában. A szobában meg a vénember meg a felesége. (A „vénember” Alfonz nagyapja. Nem különös tiszteletlenségből emlegeti így. Faluhelyen a felnőtt gyerekek szülei már csak ígv neveztetnek.) Mire maradtam volna? A téeszcsébe? A pénzem se volt meg, de nem is túrom én a homokot. Semmire —; minek? Sokan feljöttek ide az útépítőkhöz. A bátyám is, aztán tavaly én is. Csak a lányok maradtak. — Hogy itt mim van? Ezerhat a biztos. Vettem ingeket, két öltönyt. Meg most már itt vannak a haverok is. Mert mit lehetett otthon csinálni? Amikor megkerestem már a magam kenyerét, bementem délután az Italboltba. Vagy kocsmába. Nálunk becsület-vesztőnek mondják. Aztán jött értem az anyám. Pedig sose voltam részeg. Ez ment hétszámra. Itt meg a magam gazdája vagyok. — Nézze. tudom, hogy most mi jön. Hogy itt se csinálunk mást. Onnan tudom. mert ezt hajtogatja a gondnok is, mintha ezért fizetnék. Csak épp, hogy nem jön utánam, ha kimaradok a srácokkal. — Most segédmunkás vagyok, majd emelnek, az új évben. Ha meg nem, akkor lelépek. De nem is kell olyan nagyon az a pénz. hogy őszinte legyek. Nősülni ráérek még. majd akkor töröm magam. Most csak csajozga- tunk. Különben is — velem lakik a Feri bácsi, az soha életében máshol nem lakott, mint szálláson. Nem halt bele, — Nem járok haza. Egyszer voltam csak — aratáskor. A szabadságom akkor vettem ki. írt az anyám, hoev menjek. Mikor vége volt, csomagolt két kirántott csirkét, nájlonba. Mire ideérek, akarom kínálni a haverokat, hát büdös volt mind a kettő 3. K. Feri kicsit unottan, inkább ellenségesen hallgatta végig a beszélgetést. Unott- sága érthető: sokszor elmondhatták néki is, ugyanezt a történetet. Az ellenérzés pedig már első látszatra magyarázható: egyedül ő borotválkozik minden nap — a „huszon-éves” sörte az ő álián nem tüskésedéit ki. — Az úgy volt, hogy én már tizenöt évesen a városba kerültem. Behoztak ipari tanulónak. Kitanultam lakatosnak. aztán átköltöztetek ide. Van egy oltári rendes munkaügyisünk, nem is kellett semmit járnom, ő hívott fel, hogy el van intézve. Miért jöttem? Az apám meghalt, ar.,--— — , a téeszben van. Csak má- sodmagammal vagyunk testvérek. A húgom otthon tanul, fehérnemű varrónőnek, vagy minek. Haza küldök ötszázat, a többi nekem marad. Van már az ótépében kilencezer forintom. Azt nem tudom, hogy mire megy majd el? Lehet, hogy lakásra. vagy motorra. Persze egy használt kocsi lenne az igazi, de ahhoz még kell gyűjteni. Amúgy nem szórom a pénzt. Moziba megyek, meg néha el-eljárok a srá- coltkal. Már az utolsó hónapokban bárba jártunk. A „Fekete mocskába”« a „Savoy”-ba, meg... Hol is voltunk még? — Az „Emkében”... — segíti ki Jakec. 4. Jakec és H. Pista az „elválaszthatatlanok” egyre gyérülő szektájába tartoznak. Ugyanabból a kis faluból jöttek. Segédmunkások. Ott — növénytermesztő szaikmunká- sok voltak. — Jött a tavasszal egy pasas, a klubba. Volt egy KISZ-klubunk. Azt mondta: jöhetünk kétezerötszázért. Páran ki is léptünk a téesz- ből, eljöttünk. Persze a kétezerötből nem lett semmi, de így is megérte. A pasasnak is. Az „öregek” mondják. hogy minden belépő után kap egy ötvenest Mikor lenn voltunk, vagyis otthon, vissza akartak erőszakolni, hogy így lesz, meg úgy lesz. és hogy annyit ott is megkeresünk mint itt Na. de azt hogy itt dolgozunk. azt ki tudja megfizetni? — A rosseb tudja, hogy miért jó itt lenni. Lehet szórakozni, meg művelődni, meg minden. — Városiak vagyunk, vagy falusiak? Hát csak az a rohadt hogy itt nincs senkije se az embernek. Persze ez jó is, mert nem leskelődnek utánunk. De azért inkább rossz. Szóval azt hiszem, ha kiszórakoztam magam, akkor csak haza megyek. Menvasz- szonvom is van, m« a ház is enyém lesz. U. István az üres. három decis poharat forgatja. Két tenyerében. hengergetve. Érdekes; amikor- rpagukról beszélnek — mind így játszanak. — Azt akarta. mondani a Jakec, hogy rohadt így kétfelé élni. Az hát. De nekem nem lesz semmim se otthon. Arra gürizni pedig, hogy egy vályogos házat vegyek, nem érdemes. Meg menyasszonyom sincs. Nekem, egy ezrest kell küldeni az anyáméknak. Mert kell, mert nem jönnek ki abból, amit az öreg keres. Meg én is szakmunkás akarok lenni. Meg akarok majd nősülni, meg gyerekeket akarok, meg autót. Hát honnan? Miért; te tudsz másat? Mert én nem. 5. Belecsattan a kérdés az asztal világos, műanyag-se- színű négyszögébe. Mást egyikük se tud. Saját, alakuló. elégedett vagy elégedetlen élete választ vár mindenkitől. Tran. aki kevésnek érzi, ahol tart. van. aki örömteli-soknak. Véglegesnek hinni az átmenetit — a szállást, szokásaival és életformájával — kevesen akarják. S ez a kevés is úgv fogalmazza, hogy „ki lehet bírni”, a többiek tervezge- tése pedig nem arra a száz- egynéhánv öl telekre, párezer téglára elég. amit az emberek saját otthonnak neveznek. hanem arra. amit kifejeznek. Hogy saját maguk erejét, értékét, megállapodó életüket kézzelfoghatóvá tegyék. ___ Vlncze Péter BE ZZEG A Ml IDŐ...
