Szolnok Megyei Néplap, 1969. november (20. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-02 / 255. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1969. november 2. ENSZ-hírek Pafolicsev Prágában □ Az elmúlt héten tagadhatatlanul az európai kontinens, annak is szocialista fele állt a nemzetközi közvélemény érdeklődésének középpontjában. Csütörtökön es pénteken a csehszlovák fővárosban tanácskoztak hót európai szocialista ország külügyminiszterei. A prágai értekezlet központjában az európai biztonság és az azzal foglalkozó, a tavasszal Budapesten javasolt összeurópai tanácskozás ügye állott Amint arra a Rudé Prá- voban Jan Marko csehszlovák külügyminiszter cikke rámutatott, a budapesti felhívás nyomán a szocialista országok — arra törekedve, hogy elhárítsák a konferencia útjában álló akadályokat — hozzájárultak a NATO államoknak ahhoz a javaslatához, hogy előbb kétoldalú megbeszéléseken kell tisztázni az összeurópai konferencia lehetőségeit Azóta, állapította meg Marko, nyilvánvalóan eljött a konkrét előkészületek ideje. Emlékezetes a magyar olvasók előtt Koivisto finn miniszterelnök hazánkon átutaztában tett rövid repülőtéri nyilatkozata, amelyben arra utalt, hogy a megkérdezett európai kor-* mányok többsége, 22 állam pozitív választ adott, helyeselte az összeurópai tanácskozás eszméjét. Ismeretes, hogy még a tavasszal a finn kormány magára vállalta a konkrét rendezési kezdeményezést és különösen aktív szerepet játszott az említett tapogatózó megbeszéléseken. Éppen ezért a prágai szocialista külügyminiszteri értekezlet — áttekintve az előkészületeket — joggal állapíthatta meg a budapesti felhívás pozitív visszhangját és azt is, hogy eljött az idő, megérettek a feltételek a tanácskozás egy behívására. a A prágai értekezleten a budapesti felhívást aláíró államok külügyminiszterei újabb lépést tettek és javasolták, hogy már 1970 első felében Helsinkiben meg lehetne tartani az összeurópai értekezletet. Fontos eredménye a szocialista külügyminiszterek megbeszélésének, hogy két konkrét napirendi javaslatot tettek a konferenciának: az erőszak alkalmazásáról és az erőszakkal való fenyegetésről történő lemondás legyen az európai államok kapcsolatainak alapvető jellemzője; továbbá javasolta a prágai értekezlet a kontinens országai közötti, egyenjogúságon alapuló gazdasági ég politikai kapcsolatok fejlesztését. Természetesen a szocialista országok változatlanul hangsúlyozzák, hogy nem támasztanak feltételeket; készek megvizsgálni bármilyen más javaslatot A nyugati kommentátorok nem mulasztották el felhívni a figyelmet arra, hogy a fent vázolt konferenciának éppen a csehszlovák főváros volt a színhelye. Természetesen ez a momentum is tükrözi azokat a pozitív változásokat, amelyek a csehszlovákiai konszolidációban az elmúlt hónapokban végbementek. Régi mondás — és éppen az európai biztonság szemszögéből aktuális —, hogy „Prága Európa szíve”; a szocialista Csehszlovákia elleni imperialista mesterkedések visszaverése és a társadalmi rend megszilárdítása alapvető jelentőségű az európai biztonság ügye szempontjából is. A héten értek véget a legmagasabb szintű párt- és kormányküldöttség Szovjetunió-beli tárgyalásai. Ezeken a tárgyalásokon elsősorban is a jövőbe, a szovjet —csehszlovák kapcsolatok továbbfejlesztésére tekintettek, egyúttal azonban természetesen megvonták a csehszlovákiai fejlődés mérlegét. A hétfői moszkvai nagygyűlésen Leonyid Brezsnyev megállapította, hogy a szocialista országok nemzetközi szolidaritása bizonyult erősebbnek a belső és külső reakciónál. A szovjet párt főtitkára hangoztatta, hogy a háború utáni időszakban Csehszlovákiában zajlott le a szocializmus és a nemzetközi imperializmus közötti egyik legfeszültebb összecsapás. A tanulságokhoz kapcsolódva Gustav Hu- sák, a CSKP első titkára hozzátette; nem harcolni a kommunista ellenes erők ellen, annyit jelent, mint teret adni tevékenységüknek. a Természetesen nem közömbös az európai biztonság ügye szempontjából a bonni állam politikai magatartása. A héten mutatkozott be a Bundestagban kormányprogramjával a Brandt vezette szociáldemokrata—szabadde- mokéátá kiskoálíció. A 20 év után a hatalomból kiszorult kereszténydemokraták — a parlamenti vita tanúsága szerint — dühödt és személyeskedő harcot kezdenek az új vezetés ellen. Nem szabad azonban csupán a megbukott politikusok acsarkodásának tükrében véleményt alkotni az új kormányról, amelynek vezetői egyébként felettébb hangsúlyozzák a bonni politika folyamatosságát, és egyelőre csupán nagyon hd- mályos formában mutatták oieg „nyitási” szándékaikat. Éppen némelykor dodonai megfogalmazásai miatt lett olyan sajátságosán vegyes és ellentmondó a Brandt által előterjesztett kormányprogram visszhangja; magától értetődően az ellentmondások a programban vannak. Bonni lapok kiemelik, hogy maga a kormányprogram „óvatosabb” mint a kiskoaíiciót alkotó két párt részéről az elmúlt időszakban mar kimondott, és politikai realizmusról tanúskodó megállapítások. Többféle módon értelmezhetők, és taktikától a visszariadásig sokféleképpen magyarázhatók ezek az ellentmondások, azonban helyénvalóvá teszik a bonni „nyitás” óvatos figyelemmel kísérését. Amint már előzőleg a szocialista országok egyöntetűen hangoztatták: a bonni kormány cselekedetei tükrözik majd igazi szándékait. Engelst kiegészítve mondhatjuk: a pudding és a program próbája a gyakorlat .. a Tovább tartott a héten a libanoni válság, amelynek egyik síkja a palesztínai felszabadítást szervezetek és a libanoni kormány viszálya, de amelynek lényege — mint arra szovjet részről nyomatékosan utaltak — az amerikai Imperializmus újabb mesterkedése. Mint ismeretes, a héten nagy erőfeszítéseket tett elsősorban a kairói politikai Vezetés a csak az arabokra tartozó ügy kompromisszumos, ám a palesztínai felsza- badítási harcosok küzdelmének feltételeit tiszteletben tartó rendezésére. A legfrissebb jelentések úgy számítják, hogy Kairóban sikerül tárgyaló asztalhoz ültetni a PFSZ és Libanon képviselőit és megegyezésükkel elejét venni az amerikai beavatkozásnak. 0 November elsején volt egy éve annak, hogy Johnson amerikai elnök kénytelen volt elrendelni a VDK bombázásának teljes megszüntetését. Ennek nyomán kezdődhettek meg a párizsi négyes tárgyalások, amelyek azonban az évfordulón is holtponton állnak. Természetesen ennek a holtpontnak az oka, hogy az új amerikai vezetés, amely éppen Johnson bukása folytán jutott hatalomra, változatlanul vonakodik a szükséges következtetések levonásától. Jóllehet Nixon elnök éppen most, november 3-ára ígér „fontos új javaslatokat” a vietnami háború ügyében, az eddigi jelek arról tanúskodnak, hogy a washingtoni katonai és politikai vezetés a régi célokhoz ragaszkodik, át akarja menteni a saigoni rezsimet, a rendezés után is amerikai erőket akar tartani Dél-Vietnamban. A polir tikai realitások fel nem is-- mérésé természetesen' mindig is azzal fenyeget, hogy megoldás helyett a válság tovább mélyül. Nixon hétfői beszédének előestéjén fokozódnak az amerikai harci cselekmények a szomszédos Laoszban és az elmúlt napokban többször bombázásokat hajtott végre az amerikai katonai vezetés a 17. szélességi foktól északra. FOKVAROS Barnard professzor, a világ első szívátültető sebésze, pénteken közölte, hogy nem fogadja el az ellenzéki képviselő-jelöltséget, mert minden energiáját tudományos kutatásokra akarja fordítani. A fokvárosi kereskedelmi kamara képviselői előtt kijelentette azonban, hogy a dél-afrikai apartheid politika „több vonatkozása” zavarba hozza, szintén egy sor politikai jellegi kérdésre nem tudott megválaszolni külföldi kollegáinak; DJAKARTA Indonézia megengedte, hogy malaysiai csapatok lépjenek bomeoi területre, ha „kommunista gerillákat” vesznek üldözőbe. Erről hivatalosan is értesítették a malaysiai hatóságokat WASHINGTON Benyújtotta lemondását dr. George E. Mueller amerikai űrtudós, az Apollo-program egyik irányítója, az Apollo— lt holdraszállásának előkészítője. A lemondás hírét hivatalosan nem erősítették meg és nem is kommentálták. TOKIO Négyezer tüntető diák vette körül pénteken az amerikaiak egyik okinawai támaszpontját. tiltakozásul az ott tárolt kémiai fegyverek miatt. A tüntetők megrohamozták a bázist, de a rendőrség szétverte őket és több tüntetőt letartóztatott. NEW YORK A Biztonsági Tanács novemberi elnöke Charles Yost, az Egyesült Államok ENSZ- fődelegátusa lesz. Yost szombaton vette át a hivatalt — elődjétől. Lord Caradon angol ENSZ-küldöttőL A közgyűlés pénteken 93 szavazattal, — ellenszavazat nélkül, egy tartózkodás mellett elfogadta azt a határozatot, amely ifjúsági világkongresszus összehívásáról intézkedik az ENSZ fennállásának 25. évfordulója alkalmából. A kongresszust „a béke, az igazság és a haladás” jelszavával 1970 októberében rendezik meg New York-ban a közgyűlés jubiluemi ülésszakával egyidőben. A határozat felkéri az állam- és kormányfőket, hogy mind nagyobb számban vegyenek részt a közgyűlés ünnepi ülésszakán. & I A gazdasági és szociális tanács pénteki ülésén határo- zatilag fejezte ki részvétét a tunéziai árvizek és a jugoszláviai földrengés miatt. A tanács határozatában felszólítja a kormányokat és a szervezeteket, hogy segítsék meg a két katasztrófa-súj- totta országot. zp i Harminc afrikai és ázsiai ország, valamint Jugoszlávia Dél-Rhodesiával foglalkozó határozati javaslatot terjesztett elő a közgyűlés gyanúsagi bizottságában. A határozati javaslat rámutat, hogy Dél-Rhodesíában rendkívül romlott a helyzet azoknak az új intézkedéseknek a végrehajtása miatt, — amelyekkel a törvényellenes hatalmon lévő fehér kisebbség a fajgyűlölő rendszert próbálja mindenáron rnegerő- stteni. Felkéri a Biztonsági Tanácsot, haladéktalanul bővítse a Dél-Rhodesia elleni szankciók körét, — ideértve azokat az intézkedéseket, —* amelyeket az ENSZ alapokmányának 41. cikkelye tesz lehetővé és foganatosítson megtorlást azokkal az országokkal szemben, amelyeknek kormányai nem szakítják meg kapcsolataikat Dél-Rho- desiával. CARACAS A betiltott venezuelai forradalmi mozgalom hívei pénteken elfoglalták a caracasi központi egyetem épületét, tiltakozásul amiatt, mert a kémelhárító szervezet halálra kínzott egy egyetemistát Raffael Caldera elnök személye» rendeletére az egyetemet páncélautókat felvonultató kormánycsapatok foglalták vissza a szombatra virradó éjjel. Húsz embert letartóztattak. JACKSONVILLE Egy cigarettaügynök pénteken rálőtt egy néger fiatalINDENFELÖ ra a floridai Jackson viliében, mert azt hitte, hogy meg akarja dézsmálni a ko_ csiját. A város néger negyede az önbíráskodás hírére fellázadt és éjszaka gyújtogatni kezdett. A rendőrség rálőtt a tüntetőkre, akik szintén golyókkal válaszoltak. Többen megsebesültek. DJAKARTA „Kommunistákhoz fűződő kapcsolatok” vádjóval, letartóztatták az indonéz hadse- serg-főparanrsnokság igazságügyi osztályának egyik magasrangú beosztottját Partono ezredest. Hírek szerint azt vetik a szemére. ho<?v jó viszonyban volt 3 négy évvel ezelőtt meggyilkolt kommunista pártvezetővel, Aidittel. QUEBEC A francia ajkú kanadai Quebec ben pénteken nagy A szovjet—csehszlovák kereskedelem távlatainak megvitatására szombaton Moszkvából — Prágába repült Nyi- kolaj Patolicsev, a Szovjetunió külkereskedelmi minisztere. Prágában ő vezeti a szovjet küldöttséget az 1970- es évre vonatkozó szovjet— csehszlovák árucsereforgalom fejlesztéséről tartandó zárómegbeszéléseken. A Szovjetunió kifejezte készségét, hogy jövőre kiegé- szítőleg tartós fogyasztási cikkeket szállít CsehszlováYietnam Nixon elnök újabb szűk- körű tanácskozást tartott pénteken a Fehér Házban a vietnami kérdésről — hétfőre bejelentett beszéde előkészítéseként. A megbeszélésen többek között Rogens külügyminiszter, Laird hadügyminiszter, Mitchell igazságügyminiszter és Kissinger, Nixon elnök nemzetbiztonsági tanácsadója vett részt. A november 3-i beszédről a Fehér Ház sajtóirodája nem hajlandó nyilatkozni, csupán azt hangoztatja, hogy abban „több új fontos javaslat” lesz és Nixon összefoglalja majd kormányzata, politikájának alapelveit Miközben a kormány teljes titokban tartja az elnöki beszéd főbb elképzeléseit ugyanakkor határozott intézkedéseket készít elő háborúellenes megmozdulások, a november közepére tervezett újabb nagyszabású tüntetések megfékezésére. Az igaz- sagügyminisztérium és a többj illetékes hatóság például nem engedélyezi hogy a november 15-i 'tiltakozó tüntetés résztvevői teljesen körbe vegyék a Fehér Ház épületét, s a felvonulást csupán az elnöki rezidencia egyik oldalán hajlandók engedélyezni. A tüntetés szervezői szerint csaknem százezer ember részvétele várható. Agnew alelnök, Nixon jóváhagyásával, újabb kirohanást intézett a háborúellenes csoportok ellen «— ezúttal „politikai eunuchok”-nak minősítve azokat a szenátorokat és képviselőket, akik támogatják a vietnami moratóriumot és a többi megmozdulást. tömeg tüntetett egy új nyelvi törvénytervezet ellen. A rendőrség a 2o ezer főnyi tömeget könnygázgránáttal kergette szét, tíz embert letartóztatott MADRID Kétszáz ember tüntetett péntek este Madrid munkás- negyedében, Vallecasban, a Franco által patronált monarchia és az Antonio Ariza- balaga baszk nemzetiségű nacionalistára kimondott halálos ítélet miatt. (A halálos ítéletet egyébként 30 évi börtönre változtatták.) A tüntetők jelszavakat kiáltoztak, transzparenseket lengettek és kormányellenes röpcédulákat osztogattak. MOSZKVA Andrej Grecsko marsall, g Szovjetunió honvédelmi minisztere szombaton fogadta Csun Du Huan-t, a Koreai NDK moszkvai nagykövetét és lm Szun Ze vezérőrnagyot a koreai nagykövetség ka'o- nai attaséját és rreteg, baráti beszélgetést folytatott velük. ☆ November közepém a Szovjetunió Legfelső Tanácsának küldöttsége a francia nemzetgyűlés meghívására viszont látogatásra Franciaországba utazik. A küldöttség vezetője Ivan Szpiridonov, a Legfelső Tanács Szövetségi Tanácsának elnöke lesz. BÉCS Szombaton Bécsben hivatalosan bejelentették, hogy Franz Jonas osztrák szövetségi elnök eltoeadta a bolgár kormány meghívását. A látogatás időpontját még nem tűzték kü kiának és ezenkívül külföldi piacokon együttműködik vele a jelenleg Csehszlovákiában deficitesnek számitó áruk felvásárlásában. A Szovjetunió jelenleg az első helyet foglalja el Csehszlovákia külkereskedelmében. Csehszlovákia a Szovjetunió külkereskedelmében az NDK után a második helyen áll. A szovjet—csehszlovák árucsereforgalom 1969-re az 1960-as évhez viszonyítva 1.8 szorosára emelkedett A Közel-Kelet hírei DAMASZKUSZ Száriában szombaton megnyílt a „kommandók hetének” eseménysorozata. A palesztínai fegyveres harc parancsnoksága és más szervezetek által létrehozott bizottságok sporteseményeket, gyűléseket és jótékony célú rendezvényeket szerveznek ez idő alatt a palesztínai ellenálló mozgalom anyagi támogatására. Egyidejűleg gyűjtést indítanak Damaszkászban és máé saíriai városokban, TEL AVIV Egy izraeli katonai szóvivő azt jelentette szombaton* hogy pénteken éjjel hónapok ót, a legkomolyabb összecsapás zajlott le izraeli erők és partizánok között a Jordán völgyének északi részében. A két összetűzés során a szóvivő szerint 11 partizán vesztette életét, míg az izraeliek a szóvivő szerint — nem szenvedtek veszteségeket* BEIRUT Szombaton ireggel ismét heves összecsapásra került sor a palesztínai ellenállók és » libanoni hadsereg között. A két hete lezárt szi* riai—libanoni határ egyik átkelőhelyére, A1 Masznaara helyi idő szerint kora reggel könnyű kézi fegyverekből tüzet nyitottak az arab gerillák. A libanoni hadsereg nyomban tüzérségi tűzzel válaszolt és lőni kezdte azt a közeli hegytetőt, ahonnan a puskaropogás hallatszott A partizánok erre rakétákkal és aknavetőkkel válaszoltak. A libanoni hadsereg később több harckocsit vezényelt a színhelyre és a csatározás déltájban sem fejeződött be. A libanoni kormány még nem reagált hivatalosan az újabb összetűzésre. Ehelyett egy kormányszóvivő a beiruti rádióban cáfolta azokat a korábbi híreket, hogy „ libanoni hadsereg egységei bekerítették a beirutj és szi- doni partizántábort és tüzérséggel lőtték a Kafarkouk falu melletti tábort, ☆ Trípoliban, libanon második legnagyobb városában éjszaka és kora reggel több bombarobbanás volt, amelyek következtében sokan megsérültek. A város központjában a boltosok ezt követően bezárták üzleteiket. BAGDAD Ahmed Hasszán El-Bakr iraki elnök párizsi nagykövete útján szóbeli üzenetet juttatott el Pomnidou francia elnökhöz a francia—arab kapcsolatok megszilárdításáról* GAZ—69 parancsnoki SZEMÉLYGÉPKOCSI üzemképes jó állapotban eladó. Lenin Mg. Tsz Tiszaföldvár, Tel.: 53. Avar János oassefoglalója Ujj Hl a világpolitikában Küiügyminiszteii konferencia Prágában — Szovjet- csehszlovák tárgyalások — Bonni bemutatkozó Libanoni válság — Nixont figyelmeztető évforduló