Szolnok Megyei Néplap, 1969. november (20. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-13 / 263. szám
1969. november 13. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 7 T* „Társat keresek..." rr A KÉT MŰSZAK ÉS AZ ÓVODA Népszerű ifjúsági lapunkban van egy ilyen című rovat, amelyben a fiatalok levelező társat keresve közük a nevüket, címüket és néhány szavas jellemzést önmagukról. Évtizedek óta divat a fiatalok, főleg a diákok közötti levelezés, bár régebben inkább külföldre mentek, onnét jöttek a levelek. Mostanában, bár valószínűleg a külföldi levelezés sem csökkent, egyre gyakrabban keresik fel egymást levéllel az országhatáron belül élő fiatalok is. Miért kezd valaki levelezni? Mit vár, mit kap az ilyen kapcsolattól? Kialakulhat-e értelmes, értékes emberi kapcsolat ilyen módon? Ilyen, és ezekhez hasonló kérdéseket tettem fel néhány tizenöt— húsz év közötti lánynak-fiú- nak. □ Sántha Zsuzsával a karcagi Gábor Áron gimnáziumban találkozom. Elsős. Az újságban így jellemezte önmagát: „Szeretem a tánczenét, a sportot. Hobbym az olvasás. 15—16 éves fiúk—lányok levelét várom.” — Körülbelül harmincöt levél érkezett — kezdi a beszélgetést. — Még a Szovjetunióból is írtak. Sajnos, nem tudok olyan jól oroszul, hogy válaszolhattam volna. A levelek többsége normális hangú volt, csupán néhány olyan érkezett, amelynek nem szívesen mondanám el a tartalmát. Végül öt levélre válaszoltam, ezeket úgy választottam ki, hogy érdeklődési körömnek megfelelőek legyenek. Leveleztünk mindenféléről, — könyvekről is többek között. Ha olvastunk egy jó könyvet, ajánlottuk egymásnak. Sajnos, azóta megszakadt mind az öt levelezés. Pedig azt hiszem, ha mindenki komolyan venné, értékes barátságot is lehetne igy kötni. Itt a városban is vannak barátaim, nem érzem magányosnak magam, de jó dolog, ha az ember kibővítheti a baráti körét. Egyelőre nem közöltem újra a nevemet és a címemet, inkább én írok néhány megjelent címre, remélem, sikerül megfelelő levelező társat találnom. 0 Faragó István tizenkilenc éves. Túrkevén él és dolgozik. Autószerelő. Az újságban ennyit írt önmagáról: „19 éves vagyok. — Szeretem az Omegát és a Hungáriát.” — Ügy érezte, ez a legfontosabb, amit tudniuk kell magáról a levelező partnereknek? — Nem — mondja mosolyogva. — Tényleg szeretem az Omegát, meg a Hungáriát, de nem vagyok a rajongójuk. Azért írtam pont ezt, hogy több levél jöjjön. Ha azt írtam volna, hogy rajongok a matematikáért, — gondolja, hogy érkezett volna ötvenöt levél? — Hány címre írt? — Először tízre, de végül csak két lánnyal folytattam a levelezést. Sokan korban kicsik voltak hozzám, másokkal meg nem voltam megelégedve. — Milyen igényeket támaszt a levelező partnerek kiválasztásában? — Először is legyenek őszinték. Igaz, hogy nem lehet ellenőrizni, de néha feltűnő, hogy mi mindent ösz- szeírnak magukról. Az ilyen felvágást akkor sem szeretem, ha egyébként igaz lenne. Sokan csak filmekről, színészekről akarnak levelezni, én jobban szeretem, ha mindenféle téma szóba kerüL — Elégedett a létrejött új kapcsolatokkal? — Igen. Körülbelül erre számítottam. A levelezés számomra hobby, amellyel jóba- rátokat lehet szerezni. Nem akarok komolyabb kapcsolatot, nem érdekel, hogy szép-e vagy csúnya az a lány, akivel levelezek. Ha jó, érdekes leveleket ír, érdemes fenntartani a kapcsolatot. 0 Tóth Katalin Mezőtúron lakik. Egy barátnőjével együtt közöltette a nevét és a címét az újságban. „16 éves gimnazisták vagyunk, — úszunk, kajakozunk. Kedvencünk az Illés és az Omega.” — összesen vagy 30—ÍO levél érkezett. Ketten együtt nyolcra válaszoltunk. A nor- málisdbbakat választottuk ki. Most már csak hárommal levelezünk, Budapestre, Debrecenbe és Kecskemétre'. Szeretünk levelezni, de nem azért, mintha egyébként nem lenne társaságunk. Személyesen is szeretnénk találkozni azokkal, akikkel levelezünk. Az egyikkel már ösz- sze is jöttünk egy iskolai bulin. Itt helyben katona. Kaptunk levelet a Szovjetunióból és Csehszlovákiából is. En válaszoltam is egy csehszlovákiai levélre, azóta is rendszeresen levelezünk. 0 Polgár Judit Kétpón lakik, a mezőtúri Teleki Blanka gimnázium tanulója. „Elsős vagyok” — írta az újságban — szeretem a romantikát.” — ötvenkét levél jött — kezdi. Háromra válaszoltam, de csak egy levelezésem tartott hosszabb ideig. Irodalomszerető emberekkel akartam megismerkedni. Verseket írok, olyanoknak válaszoltam, akik szintén szeretik a verseket. Elküldtük egymásnak az írásainkat és a véleményünket is megírtuk róluk. Bistey András Martfű fiatal település, csak két évvel idősebb a felszabadulásnál. A mintegy négy és fél, ötezer lakosú községben az átlagos életkor nem éri el a 40 évet (Csupán kétezerhatszáz a 18 éven felüliek száma.) A lakosság a betelepülők révén egyre nő. A lakóházak gombamód szaporodnak. A növekedéssel lépést kell tartani az óvodai férőhelyeknek is. hiszen sok a fiatal, sok a gyerek. Az üzem gondoskodik a jövő generációról. Az üzemi óvoda, mely a lakótelep közepén fekszik, a tanév elején új szárnyat kapott Mint Maczó László, a Tisza Cipő- gyár fejlesztési főosztályának vezetője elmondta, 550 ezer forintba került a vállalatnak. hogy az óvoda Május 1. utca felőli oldalát „megnyújtották”. Az így nyert huszonöt—harminc férőhely lehetővé tette, hogy egyetlen, felvételi kérelmet sem kellett visszautasítani szeptemberben. Szép eredmény ez — gond, probléma azonban így is akad. ☆ A délutáni műszakváltás idején a máskor néptelen utcákon özönlenek az emberek. A legtöbben a vasút, illetve a buszmegállóhoz indulnak. A helybeliek az üzletekbe. óvodába igyekeznek. A telepi óvodában érkezésünkkor a szülők sietve öltöztették az apróságokat. Mi mégis megállítottunk néhány édesanyát, édesapát, hogy megkérdezzük, elégedettek-e az óvoda délután 3 óráig tartó nyitvatartási idejével? Tögyi Jánosné: — Mióta megvan a kicsi, egy műszakra osztottak be. Ennek ellenére jó lenne, ha nem kellene ennyire sietni a gyerekért. Gyakran lenne délután elintézni való. K. Szabó Ferenc; — Meg vagyunk elégedve. Feleségem egy műszakos, az szb segítségével áthelyezték, ezért nem okoz különösebb problémát. hogy csak 3 óráig van nyitva az óvoda. Gellér Dezsőné: — Soha nem voltam két műszakos, de nem is lennék szívesen két gyerek mellett. Nekem tehát így jó a nyitvatartás. De nem mindenkinek! Veninger László: — Bizony jó lenne, ha legalább öt óráig itt lehetnének a gyerekek, mert délután nem lehet semmit elintézni, például beutazni Szolnokra, vagy vásárolni. A feleségem ellenkező műszakban dolgozik, ő ma kettőre ment, én akkor jöttem... Egész héten alig látjuk egymást... De csak így tudjuk megoldani, hogy délismerősöm keserűen panaszolja; — Nem érdemes ... Most nem érdemes. — Mit nem érdemes, kérdem. ■— Semmit. Sem megírni azt a nagy regényt, sem három métert ugrani magasba, de még a Holdra sem mennék fél most, semmi pénzért. Nem terem babér. Legalábbis itt Szolnokon nem. Se egy koszorúra való, se két levél, de még egyetlen levélke sem. után mindig otthon legyen valaki a gyerekkel. ☆ Felkerestük a szakszervezeti bizottságot is. Kérésünkre Makai LásZlóné, az szb bér- és társadalombiztosítási felelőse elmondta, hogy nem kérték a szülők a két műszakos óvodát. Épp elég baj, hogy hajnalban kell felkelteni a kicsinyeket. A gyárban reggel 6 órakor kezdődik a munka... ☆ A megoldást tehát így vagy úgy, de mindenki megtalálja. Igaz, nagymama kevés családban van. De az üzem a szülők kérésére ellentétes műszakba helyezi az édesanyát és az édesapát, vagy — ahol erre lehetőség van — egy műszakba legalább az egyik szülőt. Sajnos azon, hogy néhány családban a szülők „egész héten alig látják egymást”, nem lehet változtatni. A két műszak fenntartása az üzemben gazdasági érdek. Nem lehet megoldani a problémát a két műszakos óvoda beállításával sem. (A szülők sem szeretnék, ha éjfélkor kellene hazavinni a kicsiket. hiszen még felnőttek számára is egészségtelen a rendszertelen alvás.) Még sem haszontalan talán, ha odafigyelünk az „apróbb” gondokra is. Az üzemben gyakran komoly gondot okoz egy-egy értekezlet ösz- szehívása. a kisgyermekes szülők miatt. Az egyéni gond: a bevásárlás', szintén amellett szól, hogy a délutáni nyitvatartási idő kevés. — ob — Utána néztem a dolognak. Ismerősömnek igaza volt. Szolnok egyetlen üzletében sem találtam babérlevelet. — Sajnos, nincs az egész vonalon, — panaszolták az elárusítók. Egyesek tudni- vélik, hogy Pesten sem lehet kapni. XJgylátszik nincs más hátra, mint _a régi dicsőségből éldegélni. A babérkoszorúkat levelenként belecsipegetni a bablevesbe. Már akinek van... P. B. NAPI POSTÁNKBÓL Átok Átok ül a Szántó utca C épület hatvanlakásos házon. A szolnoki rádió csak a minap készített riportot arról a felelőtlen magatartásról, melynek eredményeként a lakóknak több száz munkaórájába került az illetékesekre való fölösleges várakozás, mely azt célozta volna, hogy az arra hivatottak — már másodszor! — megejtsék az esedékes garanciális felülvizsgálást Még ma sem történt meg... Ez azonban a kisebb baj. A rossz munka újabb bajt szült. Az követte ugyanis, hogy november 6-án (!) az I. lépcsőház földszintjén, az idős Csabai néni lakásában dugulás történt A legpesszimistább lakók sem gondolták, hogy a kettős ünnepen víz nélkül marad húsz lakás mintegy hatvan lakójaj Sajnos, még e pesszimisták is túlságosan optimisták voltak; Eddig ugyanis legalább este és reggel még csak-csak csordogált a víz a csapokból — bár ekkor a földszinti lakásban bokáig állt a víz — most azonban érthető okokból el kellett zárni a vizet teljesen. Egy hete hatvan ember nem tud tisztálkodni, nem tud főzni, víz hiányában húsz család élete bénult meg. A lakók többsége már korán reggel elindul munkahelyére hogy míg kollégái meg nem jelennek az üzemben, hivatalban, iskolában — titokban megmosakodjon. A helyzet, — a hallomások szerint — úgy alakult hogy az IKV még nem vette át -a házat, az építőipar pedig meglehet, nem ér rá. Hihetetlen az a felelőtlenség, ami kíséri ezt a problémát. A sok százezer forintos költséggel megépített ház, a lakások talán megérnének annyit, hogy száműzni lehessen a „nem az én asztalom” ^-jféle szemléletet, ami ebben az esetben húsz család életét keseríti meg immár egy hete. De szép is volna megérni, hogy az atomkorszakban ne lenne probléma egy szennyvízcsatorna dugulásának az elhárítása. Reméljük, az illetékesek nem passzolgatják tovább a labdát, hanem sürgősen intézkednek. De szép is lenne... — molnár ■— Mi, janicsárok — A SÉRTŐDÖTTSÉG REGÉNYE? — Az utóbbi évek egyik legizgalmasabb, egyik legőszintébb szavú könyvének tartom Tóth Béla Mi. janicsárok című regényét. A cím igazság szerint idézőjelbe kívánkozna. hiszen gúnyból akasztották annak idején viselői nyakába. De akiket janicsárnak illettek, viselték: az elölharcolás. a legyőzhetetlenség titulusának vették. Azokról a munkás és parasztfiatalokról szól a regény, akik a felszabadulás után megkapták végre a régi jussukat: tanulhattak. Az 1940-es évek végén a gyárak kojtoló füstjéből és a jószágok fara mellől ment ez a nemzedék egyetemre, főiskolára. A legjobb esetben tartózkodó, de sok helyen az éppen ellenséges környezet, janicsároknak bélyegezte őket. , Négy-öt elemi iskolai végzettséggel, egy idegtépő szakérettségis tanfolyam után beülni az egyetemi előadótermek padjaiba, — a rangos gimnáziumokban maturált, a janicsárokhoz képest toronymagas előképzettségű „jobb házból származó’’ fiatalok közé. — úgy hiszem felesleges részleteznem, hogy mit jelentett mindez... Ahol megfelelően érvényesült a párt akarata, ott „hátországuk” volt az egyetemen is a janicsároknak, de ahol a demagóg karrieristák cselekedhettek a párt nevében, egy-egy sikertelen vizsga után már bélyeget sütöttek a tengernyi buktatók között járó négy-öt elemi s munkás*, parasztfiatalokra: „Visz- szaéltél a párt bizalmával!” A „Sej a mi lobogónkat-utáni időket éltük. Rajtoltak a janicsárok, de rajtoltak a törtetők is. Az igaz ügy harcosainak az igaz ügy torzulásaival is vívni kellett! Ebben a közegben indult Tóth Béla janicsár hőse. Kovács Pál, a csikósból lett egyetemista. Kemény akaratú, sőt konok, a számára annyira idegen környezethez alkalmazkodni nem tudó. — sajnos, nem is akaró fiatalember. A puszta tiszta, egyszerű erkölcsei szerint él. cselekedetei nem illeszkednek mindenhez. Az új rend sallangjai, a törtető polgári kalandorok. — akik ellen szót emel — anarchistának kiáltják ki. Tanár korában a kisvárosi tantestület — ahol az igazgató évek óta lopkodja a gyerekek ebédpénz hozzájárulását — reakciósnak bélyegzi, majd akkor amikor arra lehetőség nyílik — mert ezzel lehet igazán nagyot ütni —, mint ávóst közösítik ki; Korántsem hibátlan pozitív hős persze Kovács Pál. Hiányzik belőle például az alapvető taktikai érzék. Egy kicsit a „Falak” problematika szelét is érzem, de hogyan? Kovács Pál ott is csákánnyal bontja a falakat, ahol azok szép szóval, taktikázással önmagukat lebontották volna előtte. Az írói leegyszerűsítés azonban nagyon zavaró: állandóan fekete-fehér figurák ütköznek. Aki a kort egy kicsit is ismeri, tudja, ez így nem igaz: „tarkább” világ volt az! A politikai frontvonalak azért korántsem voltak akkor sem annyira elkülönültek és annvira nyilvánvalóak, ahogy azt Tóth Béla ábrázolja. S nem hihetjük el. hogy a fordulat éve után a főhős csupán ügyeskedőket. elvtelen helyzetlovagokat, sunyi karrieristákat talált maga körül. Ez az egyoldalú ábrázolás sokat .levont a könyv kulcsértékéből, de ettől függetlenül az utóbbi évek legizgalmasabb regényének tartom Tóth Béla könyvét. Töretlen hűség jellemzi Kovács Pált, és ez átsüt sértődöttsége tüllfátyolán is. De sértődött ember-e egyáltalán a volt janicsár, avagy rezignációja csupán fenntartás napjaink, egyes, felelősség nélkül könnyen élő figuráival szemben. Én ez utóbbinak tartom az egykori csikóslegény, a jelenlegi gimnázium igazgató, némely reakcióját. Izgalmas kérdés lenne tovább vinni a janicsár találkozón történteket. A volt janicsárok ugyanis találkozót tartanak — napjaink története ez már — az egyik vidéki vendéglőben. József Attilát szavalnak, mozgalmi dalokat énekelnek. Idézet a regényből: „Pincér viseletű úriember jön az éneklőkhöz. — Uraim nem lehetne csendesebben? Különben is vendéglőben és nem párthelységben vagyunk”. A pincér viseletű úriembernek igaza van. formálisan. De vajon szólnak-e a pityókás vendégnek abban a vendéglőben, ha az „akácos úttal” komyikálja teli a termet? Kovács Pál rezignált az előző hangra. De melyik egykori janicsár nem az...? Erre az embertípusra, erre a hangra! Mert Kovács Pálnak és a janicsárok túlnyomó többségének — gondoljuk meg: ezek a népből jött értelmiségiek alkotják a ma aranyalapjának jelentős részét; miniszterek, katonatisztek, vezető műszakiak, tudósok, művészek, tanárok satöbbi — sajátja a ma... S hogy ez a nemzedék nem tűr maga körül torzulásokat, arra eddigi tapasztalata is garancia. A könyvet a Szépirodalmi Könyvkiadó adta ki. Tiszai Lajos Horgász-szerencse Betört ismerőséhez — Betétkönyv a zsákmány Ulrich István lelkes horgász. Szenvedélye révén jutott le Budapestről Mezőtúrra is. Még amikor édesapjával együtt járt erre horgászni, ismerkedett meg véhér Antalékkal. Élettársával együtt látogatott le Ulrich Mezőtúrra 19i89 júniusában. A vendégszerető Fehérékkel beszélgetve megtudta, hogy a házaspár távozásuk után Szarvasra indul „ piacra. Alkalom szüli a tolvajt: Ulrich visszatért az üresen hagyott lakásba, élelmet lopott 700 forint értékben, aztán visszavonatozott Budapestre. Ulrichot nem hagyta nyugodni a „nagy lehetőség”! Tudta, hogy Fehérék autóra gyűjtenek, tehát a lakásukban valahol pénznek kell lenni. Barátját Janzsó Győzőt megkérte, utazzék le vele Mezőtúrra — horgászni. Janzsó Győző rá is állt a kirándulásra. A helyszínen aztán Ulrich elmesélte barátjának a nagy lehetőséget, a könnyű pénzszerzési lehetőséget. A jóbarát, aki mostmár bűntárs és cimbora lett, rá is állt. Először puhatolózni kezdtek a környéken. A kukoricásban dolgozóktól megkérdezték, itthon vannak-e Fehérék. Nemleges választ kaptak. Gyorsan visz- szatértek a tanyához, beverték az ablakot, bemásztak. Mindezt fényes nappal. Ösz- szeszedtek mindent, ami a kezük ügyébe akadt, míg végül megtalálták a hőn áhított zöld pénzes ládikót. „Pénz szaga van” — mondta Ulrich. Kerékpárszerelő kulccsal felfeszítették a ladikét. Előzsör 8 ezer forint készpénzt találtak. A két cimbora megörült a zsákmánynak, de örömükbe üröm vegyült, mert amikor tovább kutattak, autó-nyeremény betétkönyveket látták. Hat darab 10 ezer forintos könyvecskét, egy darab 5 ezer forintosat és egy darab 20 ezer forintos betétkönyvet. A betétkönyvek látra szóltak. Próba, szerencse! — határozta el a két tolvaj. Megpróbálkoztak az egyik mezőtúri postahivatalnál, nem ment. Elrohantak egy másikba, ott viszont kiderítették, hogy mégis csak az előző jogosult a beváltásra. Itt sikerült is két tízezer forintos betétkönyvet beváltaniolc. Nosza, megpróbálkoztak egy harmadik helyen, ott azonban majdnem lebuktak, mert a postai dolgozó ismerte a tulajdonosokat és nem volt hajlandó kifizetni a kért összeget. A tolvaj-páros így kénytelen volt megelégedni a 28 ezer forinttal; A nyomozás során a gyanú kezdettől fogva Ulrichra terelődött, akit később többen felismertek. A mezőtúri bíróság Ulrich Istvánt két év hat hónapi börtönre ítélte, Janzsó Győzőt szintén két év hat hónapi szigorított börtönre. Az ítélet nem jogerős. K. Gy. Hiánycikk <
