Szolnok Megyei Néplap, 1969. november (20. évfolyam, 254-278. szám)
1969-11-13 / 263. szám
2 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1969. november 13> Tegnap esti helyzetkép a külpolitikában Az általában élénk nemzetközi diplomáciai életnek ezen a napon két különösen érdekes eseménye volt. Az egyik. Cevdet Sunay, a Török Köztársaság elnökének hivatalos látogatása Moszkvában. (Nyolc napra érkezett). A Szovjetunió fennállása óta először fordul elő, hogy török államfőt fogad. A török külpolitikában már hosszabb ideje érezhető — nem utolsósorban tömegnyomáisna — bizonyos árnyalati változás. Egyfajta függetlenedési kísérlet a NATO, illetőleg az Egyesült Államok befolyásától s ezzel párhuzamosan: közeledés, jóviszony elmélyítése a szocialista országok irányában. E politikának jelentős mozzanata Sunay moszkvai látogatása is. A másik újszerű diplomáciai utazás: Ivan Basev bolgár külügyminiszter Brüsszelbe érkezése. A második világháború óta először fordul elő, hogy bolgár külügyminiszter Belgiumba látogat. Basevnek Pierre Harmel-lei, a belga külügyminiszterrel folytatandó tárgyalásainak napirendjén a kelet-nyugati kapcsolatok kérdése szerepel. Minden bizonynyal alaposan megvitatják majd az egyre jobban előtérbe kerülő problémát: az európai biztonsági értekezlet előkészítésének és megvalósításának kérdését. Egy harmadik érdekes európai hír Bonnból érkezett. INDENFELÖ MOSZKVA Cevdet Sunay tőrök köz- társasági elnök Moszkvába érkezett és látogatást tett Nyikolaj Podgomijnál, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa Elnökségének elnökénél. BRÜSSZEL Ivan Basev bolgár külügyminiszter szerdán kétnapos hivatalos látogatásra Brüsz- szeibe érkezett, hogy meg beszéléseket folytasson Pierre Harmel belga külügyminiszterrel a kelet-nyugatig kapcsolatokról. A II. világháború óta ez az első eset, hogy bolgár miniszter Belgiumba látogat. PÁRIZS Michel Fourquet hadsereg- tábornok, a francia fegyveres erők vezérkari főnöke szerdán 11 napos hivatalos látogatásra Washingtonba utazott Mióta Franciaország 1966-ban kilépett a NATO katonai szervezetéből. Fourquet az első francia katonai vezető, aki az Egyesült Államokba látogat BRAZZAVILLE Brazzaville Kongó kormánya sajtóközleményt adott ki a közelmúltban lezajlott puccskísérletről. Bejelentették, hogy „a közép-afrikai helyzetet súlyosan veszélyeztető” események miatt tiltakozással fordulnak az Afrikai Egységszervezethez. A közlemény egyúttal meg nem nevezett nyugat-európai országokat, illetve azoknak kongói diplomáciai képviseleteit teszi felelőssé az összeesküvők támogatásáért; Az ENSZ-közgyűlés ez alkalommal húsz év alatt l!>-ed- gzer vitatta meg a Kínai Népköztársaság tagfelvételének kérdését. A közgyűlés résztvevői közel 48 ország képviselői a felvétel mellett, 56 küldöttség ellene foglalt állási, 21 pedig tartózkodott a szavazástól. A képen: az elnökségi asztal, mögötte a két elektromos szavazó-tábla egyike. Az emelvényen balról — jobbra D Thant főtitkár, — Angie Brooks libériái küldött, a közgyűlés jelenlegi elnöke és Sztavropoulosz helyettes főtitkár. (Telefoto-AP-MTTKS). Gandhit kizárták A Bundestagban megkezdődött az atomsorampó szerződés aláírása feletti vita. Ám a szerződés legeűkeseredettebb ellenzője, Franz Josef Strauss ex-pénzügyminiszter feltűnő módon hiányzott a parlament üléséről. Hivatalos magyarázat szerint egészségügyi szabadságon van. A személyéhez és pártjához közelálló lapban, a Bayern Kurierban azonban épp most jelent meg Strauss cikke, amely ismét a legélesebben ellenzi az ainmsorarnpó szerződés aláírását Scheel külügyminiszter a Bundestag vitáján részletesen kifejtette az atcmsoromipó-szerződés aláírásának előnyeit és sorra megcáfolta az ellenzék érveit. Washingtonban nem sok sikerrel járt a háborús pártiak ellentüntetése, amelyet „a veteránok napjának megünneplése” ürügyén rendezték meg. Az USA fővárosában 25 ezer ember megjelenésére számítottak a korihány vietnami politikáját támogató gyűlésen, ezzel szemben mindössze hét és félezren jelentek meg. Ugyanakkor a hétvégi M-napak előkészítéseképpen már szerdán megkezdődtek a hatalmas tömegekét megmozgató béketüntetések. Nem tíz-, de százezrekre számítanak, az is könnyen lehetséges — erre vallanak az előkészületek —, hogy a békedemonstrációkban résztvevők száma országosan több millió fő lesz. Közel-Kelet hírei TEL AVIV Egy izraeli katonai szóvivő közölte, hogy egy izraeli katonai járőr szerdán reggel átlépte a tűzszüneti vonalat és jordániai területen megütközött egy arab ellenálló csoporttal. Az összecsapásban egy izraeli katona megsérült. Az akcióra Eilat kikötőtől mintegy 20 kilométerre északra került sor. SZANAA Al-Kursaini jemeni miniszterelnök bejelentette, hogy a jemeni légierő támadásokat indított monarchists zsoldos csapatösszevonások ellen, amelyek kísérletet tesznek Jemen egyes részeinek az elfoglalására. Hozzátette, hogy a jemeni fegyveres erők naponta több mint 10 katonai járművet fognak el, amelyek beszivárognak Jemen területére. DAMASZKUSZ Szíria művelődésügyi minisztere szerdai sajtóértekezletén kijelentette, hogy az ország fontolóra veszi az amerikai, angol és nyugatnémet filmekre elrendelt tilalom feloldását. Ezeknek az országoknak a filmjeit a közel-keleti háború óta nem bocsátották be Szíriába. A miniszter szerint a jövőben a filmbehozatalt a kormány fogja ellenőrizni és nem maa Kongresszus Pártból SANTIAGO Viaux tábornok börtönben marad, — így határozott kedden egy santiagói katonai bíróság az október 21-i chilei katonai lázadás vezetőjének ügyében. Viaux tábornokot a döntés érteimében nem helyezik ideiglenesen szabadlábra és börtönben kell megvárnia, míg az ügyében folytatott vizsgálat befejeződik. KOUROU A francia-guayanai Kou- rouban kedden sikeresen felbocsátották a Vesta nevű szondát, amely a Sirius csillagot és az Orion-ködből érkező Lyman-alfa sugarakat fogja tanulmányozni. KENNEDY-FOK Az amerikai űrhajózási hivatal a NASA kedden bejelentette, hogy módosították az Apollo—12 holdkompjának leszállási terveit. Eszerint a holdkomp nem 340, hanem kevesebb, mint 100 méterre a Surveyor—3 egykori becsapódási helyétől fog leszállni. NAIROBI Győzelemmel végződött 40 ezer kenyai pedagógus ötnapos sztrájkja. A hatóságok beleegyeztek abba, hogy eleget tesznek a pedagógusok béremelési követelésének és felülvizsgálják a munkafeltételekkel kapcsolatos kérdéseket. MOGADISHU A szomáli legfelső forradalmi tanács határozata értelmében Szomáliában a Ramadan vallási ünnep idejére ideiglenesen felfügegsztik a kijárási tilalmain Indira Gandhi miniszter“ élnökasszomyt a kormányzó Kongresszus Párt szerdán tartott vezetőségi ülésén kizárták a pártból. Mint az AP és az AFP rámutat, ez a döntés nem érinti közvetlenül Gandhi asszony miniszterelnöki tisztségét. A három órás ülésen nem vett részt a miniszterelnök és kilenc hive, akik az utóbbi időiben boj kottáiták a bizottság találkozóit tiltakozásul az ellen, hogy Nidzsalingappa pártelnök kizáratta a bizottságból Indira Gandhi három támogatóját. A munkabizottság az ülés után kiadott közleményben a döntést Gandhi asszony „súlyos fegyelmezetlenségével” indokolta, továbbá azzal vádolta, hogy ,.a pártfegyelem sorozatos megsértésével — pédául Giri támogatásával a párt hivatalos jelöltjével szemben az elnökválasztási harcban — terjeszti a fegyelmezetlenséget akongresz- szus pártban”. Elmarasztalták azért is, hogy részt vett egy rivális munkabizottság létrehozáséban. A bizottság felhívta a Kongresszus Párt parlamenti frakcióját, hogy válasszon új vezetőt Indira Gandhi helyett. A pártfrakció csütörtökön ül össze. A UPI amerikai hírügynökség úgy véli. hogy a kizárás a Kongresz- szus Párt nehezen fenntartott egységének szakadását okozhatja. Ennek továbbgyűrűző hatásaként könnyen kormányválság léphet fel több szövetségi államban, ahol a Kongresszus Pártnak csupán csekély többsége van a helyi törvényhozásban. Űj-Delhiben később bejelentették, hogy Indira Gandhi helyi idő szerint délután fogadja rezidenciáján szűkebb kabinetjének tagjait és hét állam kongresszus párti főminiszterét, hogy megvitassa velük az előállt helyzetet. Mint.az Lityeraturnaja Ga- zeta legújabb száma közli, a rjazanyi írószervezet gyűlést tartott, amelyen a résztvevők határozatot hoztak; A Szol- zsenyicinnek, a Szovjet írók Szövetségéből való kizárásáról. A gyűlésen, amelynes központi témáját az eszmei tevékenység feladatai alkották, több felszólaló rámutatott arra, hogy a kiéleződött : deoló- giai harc viszonyai közepette minden egyes szovjet ró felelőssége megnövekedett saját alkotó munkássága és társadalmi magatartása iránt. Ezzel összefüggésben a gyűlés résztvevői felvetették Szol- zsenyicin írószervezeti tagságának kérdését. A gyűlés egyöntetűen megállapította hogy A. Szolzsenyicin magatartása társadalomellenes jellegű és gyökeresen ellentmond a Szovjet írószövetség szervezeti szabályzatában legánforgalmazó társaságok; TEL AVIV Az izraeli megszállók rendőrsége kedden Gazában hat arabot vett őrizetbe azzal a váddal, hogy részesek egy izraeli polgár meggyilkolásában. Ugyancsak Tel Avivból származik a hír, hogy kedden este egy izraeli járőr behatolt jordániai területre és ott arab partizánok egy csoportjával csapott össze. rögzített elveknek és feladatoknak. A szovjet irodalmi hetilap rámutat: az ellenséges bur- zsoá propaganda Szolzsenyicin nevét és műveit szovjetellenes rágalmazó kampány céljára használja fel. Szolzsenyicin ennek ellenére nemcsak, hogy nyilvánoséul nem foglalt állást ezzel a propagandahadjárattal kapcsolatban, hanem a szovjet társadalom részéről őt ért bírálat és a Szovjet írószövetség többszörös ajánlása ellenére egyes cselekedeteivel és nyilatkozataival lényegében elősegítette a neve körül támadt szovjetellenes lárma fokozódását. Az Oroszországi Föderáció 'róinak szövetsége megerősítette a riazanvi irószervezet határozatát; A. Szolzsenyi- cin-nek a Szovjet írószövetségből való kizárásáról. Szolzsenyicin kizárása az írószövetségből Svéd segítség Vietnamnak Torsten Nilsson, svéd külügyminiszter kedden Upp- salában bejelentette: Svédország a tervezett 200 millió korona helyett 225 millió koronás gazdasági segélyt készül nyújtani a VDK-nak. (75 milliót ajándék, a többit hitel formájában). A hároméves segélyakciót 1970. Július 1-én kezdik meg. Semlegessége nem gátolhatja meg Svédországot abban — jelentette ki Nilsson —, hogy segélyben részesítse a konfliktusok sújtotta országokat. A külügyminiszter hozzáfűzte, hogy a segéllyel kapcsolatos törvényjavaslatot januárban terjesztik a parlament elé. Ámerikaeüenes tüntetések Japánban Japán fővárosában állandósultak a tüntetések, amelyeknek résztvevői követelik a japán—amerikai „biztonsági szerződés” hatálytalanítását, a békés, független japán megteremtését, tiltakoznak a japán uralkodó körök tervei ellen, amelyek az amerikai imperializmus állandó támaszpontjává akarják változtatni az országot. November 13-án a japán dolgozók nagyszabású sztrájkot kezdenek, tiltakozásul Szato miniszterelnök washingtoni tárgyalásai ellen. Narita Tomomi, a japán szocialista párt elnöke sajtó- értekezletén kijelentette, hogy a japán kormánynak a japán—amerikai „biztonsági szerződés” automatikus meghosszabbítására vonatkozó tervei lehetővé teszik a szerződés Okinawára való kiterjesztését új nukleáris támaszpontok létrehozását japán területén, a meglevő amerikai támaszpontok szabad felhasználását. Hari Sigeru, a japán kabinet főtitkára szerdán kormánya nevében kijelentette, hogy azok a munkások és állami hivatalnokok, akik részt vesznek a november 13-ra tervezett tiltakozási sztrájkban, a legszigorúbb büntetésben részesülnek. Hasonló fenyegetéssel lépett fel Hara Kenzsaburo, japán munkaügyi miniszter. A japán kormány egyéb eszközöket is felhasznált a tiltakozó tömegek ellen. A tokiói rendőrfőkapitányság 25 000 rendőrt helyezett készenlétbe és megegyezés történt a hadügyminisztériummal is, hogy szükség esetén katonai csapatokat vetnek be a tüntetők feloszlatására. Sztrájk az USÁ-ban és Olaszországban Harmadik hete folyik a General Electric vállalat 150 ezer munkásának sztrájkja az Egyesült Államokban. A sztrájkolok és a vállalat vezetősége egyelőre nem tudtak megállapodásra jutni. Az autóipari szakszervezet és az AFL—CIO szakszervezeti szövetség külön-külön jelentős támogatást nyújt a General Eletric munkásainak sztrájkalapjához így a munkabeszüntetés tartósnak ígérkezik. Több új sztrájk is kezdődött a héten az országban. A villamosiparban a Westinghouse vállalat egyik telepén 4000 munkás szüntette be a munkát. New Yorkban átmenetileg elhalasztották a telefonkezelők sztrájkját de a legnagyobb amerikai várost két másik sztrájk is fenyegeti: a tejszállítóké és a földalatti vasúti alkalmazottaké. Hét sebesült — egyikük állapota súlyos — tizenkét letartóztatott újfasiszta, köztük Massimo Abattangelo városi tanácsos, harminc- nyolc előállított; ez az első mérlege a kedden este Nápolyban kitört incidenseknek, amelyek során újfasiszták csoportja megtámadta a diákoknak a rendőrség által engedélyezett antifasiszta gyűlését. Röviddel az incidens után a rendőrség házkutatást tartott az újfasiszták egyik pártházában és ott számos revolvert, valamint közelharc lefolytatására alkalmas eszközöket talált; Az arab-csúcs napirendje Az Arab Liga Titkársága szerdán megküldte a meghívókat az arab államfőknek a rabati csúcsértekezletre. A meghívókhoz mellékelik a napirendi javaslatot, amelyet a Kairóban lezajlott védelmi tanácsülésen részvevő kül- ügy- és hadügyminiszterek dolgoztak ki. A napirend három pontból áll: 1. Az arab nemzet politikai, gazdasági és katonai tartalékainak mozgósítása a felszabadító harcra, 2. A felszabadító harc erősítése, 3. A megszállt arab területeken működő palesztínai ellenállási mozgalom megszilárdítása. A liga katonai titkárságán folytatott előkészítő megbeszélésen elhatározták: az arab vezérkari főnököket is meghívják a rabati csúcsértekezletre, hogy az államfők rendelkezésére állhassanak. 5000 kh-s alföldi termelőszövetkezet keres egyetemi végzettségű, legalább 5 éves tsz gyakorlattal rendelkező főagronómust azonnalra vagy 1970. január 1-i belépéssel Fizetés a 15/1968. sz. rendelet alapján. „Jó főagronó- mus, jó gazdaság” jeligére a szolnoki hirdetőbe. — Felvétel esetén útiköltséget térítünk. Lakást tudunk biztosítani